Most először nem közvetlenül a film után írok róla, ez azért is van, mert 1:40-kor lett vége és akkor már mégse akartam bekapcsolni a gépet, meg sikerült megfáznom is, úgyhogy inkább pihentem. Lássuk miről szól A piszkos tizenkettő:

Reisman őrnagyot (Lee Marvin), az önfejű és parancsokat szívesen megtagadó tisztet felettesei megbízzák, hogy állítson össze egy tizenkét fős csapatot a legénységi elítéltekből egy fontos, de nagyon veszélyes misszióra. Az őrnagy kénytelen elvállalni a feladatot, majd hamarosan össze is szedi a díszes társaság tagjait egy katonai börtönből. Van köztük gyilkos, tolvaj és szatír, de a feladatra megfelelnek. Miközben felépítenek egy tábort és kemény kiképzésnek vetik alá őket, lassan összekovácsolódnak és csapattá válnak, aminek szerves tagja lesz Reisman is. Elindulnak hogy végrehajtsák a feladatot, ahol azonban nem várt fordulatok következnek be...

Majdnem két és fél órás alkotásról van szó, mégsem unalmas. A Jó, a Rossz és a Csúf esetében például úgy éreztem, hogy a végén a híd-felrobbantós jelenetet lazán ki lehetne vágni (szerkesztés: eredetileg ki is vágták), itt viszont nem volt ilyen rész. A sztori az 1965-ben megjelent azonos című bestseller regényből készült, nem akármilyen szereposztással. Háborús filmek kedvelői több hasonló alkotásból ismerhetik Lee Marvint, vagy Ernest Borgnine-t, és ki ne ismerné Telly Savalas-t (Kojak felügyelő), Donald Sutherlandet és Charles Bronsont, de itt van még a Dallas-ból és a Csupasz pisztolyból ismert George Kennedy is. Szóval a szereposztásra se lehet panasz. Az alkotás nagy részében az összekovácsolódást láthatjuk, majd egy próbát, ahol a csapatnak bizonyítania kell, végül magát a bevetést.

Néhány érdekesség: Az elsőként elesett katona (Jiminez) halálát nem láthatjuk, a sztori szerint ejtőernyővel dobják ki őket, fennakad egy fán és kitöri a nyakát. Ez amiatt van, hogy ezt a karaktert alakító színészt a rendező kiíratta a forgatókönyvből, mert az ügynöke hirtelen fizetésemelést akart neki. Telly Savalas karakterének neve Maggot (a filmben egy t-vel írják,az imdbn kettővel), aminek jelentése féreg, ez, és az "utolsó vacsora"-jelenetben az asztalnál elfoglalt helye (Júdás helyén ül, ha az eredeti képhez viszonyítjuk) előrevetíti árulását. Csak a két kiképző és Bronson karaktere, Wladislaw élik túl az akciót. (Szerkesztés: ezt a részt tök fölöslegesen írtam le, az imdbn bárki elolvashatja, aki tud angolul, de azért bent hagyom.)

Elkészült a folytatás is 1985-ben (Szerkesztés: nem is egy!), ez már közvetlenül tv-re, és Lee Marvin utolsó előtti filmje lett. Ha leadják majd, akkor megnézem.

Előző bejegyzésem szerint nem szeretem a nácis filmeket (Szerkesztés: pontosabban a drámákat...) vagyis az olyan nácis filmeket szeretem, ahol a németek az amerikaiakkal csapnak össze. A csúnya gonoszok által megkínzott és elhurcolt emberek szenvedésesét bemutatókat nem szeretem, ahol a polgárok, színészek, katonák, mittudoménkik elnyomását mutatják be, mert azokon a filmeken lehetetlenség szórakozni. Ebben viszont a komoly téma ellenére több remek poén is van. Egy dolgot nem értek: hogy lehet hogy az amerikai katonáknak is MP40-esük van a filmben? Merthogy az német fegyver, nekik Thompsonjuknak (nem tudom jól írtam-e le) kéne lennie. 

imdb felhasználói szerint: 7.8/10

Szerintem: 5/5

Ma volt a La Mancha lovagja végre egyszer olyankor, mikor nézhettem volna, de inkább nem keltem fel annyira korán ebben az állapotomban, és videokazettám se volt, amire felvegyem. Este lesz a Parfüm - Egy gyilkos története, azt valószínűleg megnézem majd.