Az HBO és csatolt részei (HBO 2, HBO 3, Cinemax, Cinemax 2) propaganda-szócsövekké váltak, ami azért szégyenletes, mert amúgy az összes film, amit a mozikban adnak és a kereskedelmi tévék is alapvetően ezt a mocskot sugározzák. Viszont az HBO-pakkért külön havidíjat kell fizetni… No, azért a helyzet mégsem reménytelen, mert a Cinemax és a Cinemax 2 azért néha adnak érdekes dolgokat, ezért még megéri figyelnem a programjukat. Ebben az évben írtunk már az ezeken a csatornákon adott Gipszről és a Heavy túráról; tavaly pedig az És aztán indulok, A megmérettetés, a Ha jön a háború és A mélybe került sorra. Ezeket az alkotásokat arról lehet felismerni, hogy elég kevésszer adják őket, aztán gyorsan lekerülnek a műsorról… Most ismét belebotlottam egy ilyenbe, erről lesz szó.

Lettország, Riga, 1939. A címszereplő kislány (Ruta Kronberga) szegény család gyermeke, az anyja (Elina Vane) idegbeteg és gonosz, az apja (Arturs Skrastins) pedig iszákos. Pénzük alig van, egy apró lyukban tengődnek, mindenkinek tartoznak, a leányzó viszont megpróbálja keresni a lehetőséget „a társadalmi létrán való feljebb jutásra”, a boldogságra, tehát valami olyasmire, ami kiemeli őt lehetetlen helyzetéből. Okos, kíváncsi és általában udvarias, „jó feje van”, folyton olvas és ingerszegény környezete miatt álmodozik. Az ő hétköznapjait, kellemes meg kellemetlen élményeit, gyerekségét, korához képest meglepő felnőttségét láthatjuk, azt, ahogy elindul az úton, ami egyszer majd naggyá teszi – mert ez a történet a valóságon alapszik, egy olyan kislány sztorija, akiből híres író és költő válik…

Mit tudunk Lettországról? Én speciel szinte semmit, még abban se vagyok biztos, hogy hol van (földrajz kettes a középiskolában, hát ezért). Szerintem ez az első lett film, amit láttam, de nagyon meg vagyok elégedve vele. A Bille sok mozira hasonlít, közben viszont nagyon más, hiszen itt a hangsúly a szegénységen van. Kis hősnőnk legtöbbször mezítláb szaladgál, vigyáznia kell mindenére, közben viszont szégyenkezik is, főleg az anyja miatt, aki nem dolgozik. Az első fél órában, mikor megismerjük a három főszereplőt, ezt a családot, akkor hallhatjuk a gyereket narrátorként. Ezekben a jópofa szövegekben és a későbbi eseménysorokban érzékletes leírást kapunk arról, hogy Bille egyfajta szerelemgyerek, a szülei nem házasok, ő nincs megkeresztelve; az apuka elvesztette a vállalkozását a nagy gazdasági válságban, ezért iszik; az anyuka meg sokszor a gyereket hibáztatja, amiért nem tudott karriert csinálni varrónőként. Hozzájuk jön még a szókimondó, kemény nagymama (Lolita Cauka); viszont mindegyiküknél vannak pillanatok, amikor megnyilvánul a szeretetük egymás vagy a kislány iránt.

Számomra különösen kedves Bille vonzalma a porcelánbabák iránt, mert öt évig vigyáztam a Moskovszky-gyűjteményt szülővárosomban. A hősnő arról álmodozik, hogy kap egy nagyon drága példányt, amit kinézett magának, el is nevezte; ám csak fej jut neki, amihez az anyja varr testet meg ruhákat (ezeknél a játékoknál a fej cserélhető volt, a testet hozzá lehetett tenni). Az egyik képzeletbeli képen tele van a szobája porcelánbabákkal; a lakásuk meg olyan mint egy Moskovszky-enteriőr. Tetszett még a gyerekkor jellegzetességeinek bemutatása: A doboz az elején, amiben a féltve őrzött kincseit tartja; a szűkebb környezetén kívüli világról alkotott mesés képe (erről még lesz szó), vagy a tévhitek, amiket a kortársai ültetnek el a fejében.

A bérház, amiben Bille él, számos más gyereknek és családnak ad otthont. Van, aki ugyanúgy szegény, mint ő; van, aki gazdagabb; de a srácokat ez nem érdekli, nincs bennük előítélet. Az agresszív szomszéd meg az ő leánya (Katrina Sile) a nincstelenség másik oldalát mutatják be, ugyanis a főhős szülei folyton veszekszenek, de a szőke Ausmát meg a tesóit az apja meg anyja is veri, néha minden különösebb ok nélkül, pusztán feszültség-levezetésből. A két gyermek barátságának két kiemelkedő része a vidámparkos meg az Álomország-keresés. Az elsőnél Bille apukája, aki valószínűleg éppen akkor kapott fizetést, részegen hazatámolyog és a lánya kezébe nyom 2 latot (vagy letet, mittudomén, az akkori lett pénzt). Ez egy jó nagy összeg gyerekszemmel, úgyhogy a lányok elmennek szórakozni, körhintára ülnek, degeszre tömik magukat édességgel, stb.. Azonban itt jön a pénz felértékelődése, hiszen egy szegény embernek sokkal többet jelent, mint egy gazdagnak: A legnagyobb érték, és addig nem mennek haza, amíg mindet el nem költik, mert „pénzt nem viszünk haza”, de játékot tilos venni, inkább még akkor is tovább esznek, mikor már rosszul vannak. (Móricznak vagy Mikszáthnak van egy novellája, amiben a napszámos ki akarja enni az urát a vagyonából, ez a jelenetsor azt juttatja eszembe, sajnos a címét nem tudom, az biztos, hogy a főhőst Kis Jánosnak hívják.)

A másik az „Álomországba megyünk”-szekvencia. Bille a nyitánytól fogva egészen addig, amíg iskolás lesz, elhiszi az egyik nagymamája meséjét Álomországról, ahol minden sokkal jobb mint itt. Fejébe veszi, hogy megkeresi ezt a helyet, elmegy oda, ottmarad, úgyhogy amikor a szülei befogadnak egy kellemetlen albérlőt, elindul, a többi gyerek a házból közben a nyomába szegődik. Igen nagy utat tesznek meg gyalog egy kis erdőig, ahol Bille szerint Álomország kezdődik, viszont a négy indulóból már csak ketten érnek oda, ő és Ausma. Elcsigázottan, éhesen, fáradtan lekuporodnak az út szélére, rájönnek, nincs tovább, a mágikus világig nem tudnak már eljutni, haza se bírnak menni, eldöntik, hogy ott maradnak, meghalnak, mert az anyukáik úgyse szeretik őket. Szerencsére egy paraszt pont arra jön a szekerével, úgyhogy felveszi és hazaszállítja őket. Ez a rész a képzelet hatalmát, a gyerekek rendületlen kitartását, a kimeríthetetlennek látszó energiájukat meg a sebezhetőségüket mutatja be. Sokkal többet tudnak és éreznek, mint amit a felnőttek hisznek, ezért vigyázni kéne rájuk.

A felnőttek viszont nem veszik emberszámba a hősnőt. Az apja szereti, de a körülményeik miatt ezt ritkán tudja kimutatni. Az anyja inkább csak kedveli, mihasznának, koloncnak tartja; a nagymamája meg úgy kezeli, mint egy mini felnőttet, vele is ugyanolyan kíméletlenül őszinte. Azonban később, az elnöki program keretében rövid időre magához veszi egy gazdag asszony, aki tényleg figyel rá, érdeklődik iránta és komolyan veszi. Rajta kívül csupán a zongoratanárnőtől kap hasonló elbánást, támogatást. Az elnöki programra visszatérve, a korszakot csupán apró dolgok érzékeltetik: A németeket kitelepítik, egyszer szóba kerül a Führer, és hát a gazdasági válság a nyomor okozója. A hangsúly most nem ezen van, a lényeg a gyerek, aki nagyon nehéz körülmények közt kénytelen boldogulni.

Minden nehézség ellenére sikerrel jár: mindig olvas, szorgalmasan gyakorolja a kottaírást; aztán mikor a suliba kerül, sokkal előrébb tart, mint a többi gyerek - talán mert alig van szórakozási lehetősége, a lakásuk pici, az udvar pláne, pénz nincs, marad a képzelet meg a könyvek. A többi gyerek a környezetében talán nem kedveli annyira, mert kilóg közülük; Ausma, akit nem áldott meg tehetséggel a sors, meg is utálja, miután Bille-t az anyja zongoraórára járatja meg iskolába, meg a cserkészekhez. Érdekes adalék, hogy csak azután mehet suliba, miután megkeresztelték; illetve ezután láthatjuk, a tanulás (csak alapszintről beszélünk) micsoda privilégiumnak számított akkor. A legvégére aztán a hősnő megváltozik, elfelejti Álomországot, nem akar régészeset játszani, mert a kötelességeire koncentrál, előre akar jutni, ezt csak tanulással teheti meg…

„A felnőttek néha nagy butaságokat mondanak.”

A film jellemzőiről még alig ejtettem szót. A képi világ szép, színes, de amikor a címszereplő álmodozik, fekete-fehérre vált, néha láthatunk pár hagyományos kameratrükköt. A cselekmény helyett inkább a színészek játékára, a mozgásukra, a mimikájukra és az elmondott szövegekre helyezték a hangsúlyt az alkotók. A viszonylag kevés eseményt szomorkás hangulatú komolyzene kíséri, amit párszor a korszak muzsikája (a vidámparkban játszottak, a moziban hallható aláfestés vagy egy-egy korabeli hangfelvétel) egészít ki. A narráció csak a legelején hallható, aztán gyorsan eltűnik, a későbbiekben már nincs nyoma annak, hogy a címszereplő mesél nekünk. Két dolgot furcsálltam a Bille-ben: 1. A legutolsó jelenetben megjelenik egy másik kislány, aki nagyon hasonlít rá, de kisebb. A stáblistát elolvasva kiderült, ez az ő fiatalabb énje. Vajon miért jelenik meg és mit jelképez? 2. Cikkem tárgyának van lezárása, de igazából nincs vége - ez utólag érthető, hiszen még hosszú-hosszú évek állnak a kislány előtt… Mielőtt erre részletesebben kitérnék, megemlíteném az egyetlen érdekességet, ez saját megfigyelés: A lettek ugyanúgy azt mondják, hogy „kuss”, ha valakinek be kell fognia a pofáját:D

Pár adat a készítőkről: A Bille a rendezőnő Inara Kolmane második egész estés fiktív filmje. A forgatókönyvet Arvis Kolmanis (Kolmane másik említett moziján dolgozott korábban) és Evita Sniedze (eddigi egyetlen munkája) írták, a zenét Peteris Vasks szerezte.

És hogy ki volt Bille valójában?

Nos, az igazi kislányt Vizma Belsevicanak hívták, 1931-ben született (tehát a főszereplő 8 éves a cselekmény idején). Költő, író és műfordító lett belőle felnőtt korára, 1947-től publikálta alkotásait. Lettország 1940-től 1991-ig állt szovjet fennhatóság alatt, ebben az időszakban Belsevica kritizálta a fennálló rendszert, ezért 1971 és 1974 között nem publikálhatott, sőt, a nevét sem említhették a médiában. A KGB ügynökei kétszer is házkutatást tartottak nála, elkobozták a kéziratait. Azonban az idő neki kedvezett, költeményei és elbeszélései pozitív visszhangra találtak. Kislányként arról álmodott, hogy egyszer elnyeri az irodalmi Nobel-díjat, nos, ez végül mégsem sikerült, de a jelölésig többször eljutott, ami ugyanolyan nagy dolog. Saját hazájában óriási megbecsülésnek örvendhetett: Megválasztották a Lett Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává, kétszer elnyerte a Spidola-díjat, ami a legrangosabb lett irodalmi elismerés, valamint megkapta a legmagasabb állami kitüntetést, a Három Csillag Rendet is. Két fia született: Klavs Elsbergs költő és Janis Elsbergs író.

Vizma Belsevica legnagyobb sikere az itt tárgyalt film alapját jelentő Bille-trilógia, amelyben saját történetét írta meg. A szovjet megszállás után született a három regény: Bille (1992-ben jelent meg, a ’30-as évek végén játszódik), Bille és a háború (1996, 1940-41-ről szól), Bille csodás ifjúsága (1999, a sztálini időszakot mutatja be), mindegyik gyerekszemmel mesél arról a korról. Különös módon a nyitó írás elsőként az Egyesült Államokban jelent meg, és csak három évvel később adták ki Lettországban. Manapság a Bille-trilógiát tartják a legfontosabb lett irodalmi műnek, ugyanakkor még mindig nem fordították le angolra, az eredeti mellett csak svéd meg orosz kópiái vannak. (Kár, megjött a kedvem hozzá, szívesen elolvasnám!)

Végül egy vélemény az imdbről, reinis-74572 nevű felhasználótól: „Ez a film igencsak közvetlen feldolgozása az azonos című könyvnek. Emiatt tárgyában korrekt, de elveszíti a könyv néhány mélyebb tartalmát. Művészileg szépen kivitelezett, főleg a tökéletes főszereplői alakítás terén. Néhány mellékszereplő nem igazán úgy viselkedik, ahogy attól a generációtól elvárható. A szereplők mind helyi szupersztárok, ez a letteknek sok lehet, de a külföldieknek fel se tűnik. Szóval ha szeretnéd látni az 1939-es Lettország történelmileg korrekt bemutatását egy 8 éves gyerek szemén keresztül, aki egy szegény és gondokkal terhelt családban él (bár a maga módján szeretettel teli és intelligens), aztán később ő lesz a lett irodalom egyik legfényesebb csillaga, akit többször is Nobel-díjra jelölnek – akkor hajrá.” Remek ez a kis vélemény, mert egyértelműen egy lett írta, aki érdekelt a történetben és olvasta a könyvet, tehát tudja, mit beszél. Ilyen vélemények kellenének minden más, hasonló fórumra, többek közt ide is! 

Lényeg a lényeg: A Bille szép, de szomorú; aranyos, ám szívbe markoló. Hangulatos, beszippant a világába, csak éppen összesítésben nem egy kellemes élmény. Mégis örülök, hogy láthattam, megérte azt a majdnem két órát.

Pontozás:

imdb: 7.5 (Magáért beszél.) [1 év alatt 0.1-et csökkent.]

Szerintem: 5/5

Kinéztem magamnak még egy jónak tűnő mozgóképet a Cinemax 2-n, ezen a héten adják kétszer is, megpróbálom elcsípni!