Happy Birthday Ellen Page!:) 

2006-ban jött ki az első X-Men-trilógia harmadik epizódja, Az ellenállás vége és a világ ekkor ismerte meg a cuki, apró, kanadai Ellen Page-et. Én már akkor megkedveltem, olyan helyes volt, és aztán jött a Juno, az Eredet, a Cukorfalat, a SUPER, és a Whip It; és Ellenből az egyik legkedvencebb színésznőm lett. Azóta is élvezettel nézem a filmjeit, és szinte mindent láttam, amiben benne volt. 

Most pedig hihetetlen módon szaladtak össze a dolgok, amik feléje mutattak. Pár héttel korábban az Intersparban jártam és ott megláttam 500-ért a Hajrá Bliss!-t, eredeti dvdn, extrákkal. Volt -20%-os kuponom is, szóval nem hagyhattam ott. Napokig nézegettem a borítót reggelente, mindig elhatároztam, hogy aznap megnézem, de mégsem tettem meg. A blog ünnepi összefoglalójában említettem a fórumot, ahová írogatni szoktam, nos, oda mostanában akaratlanul is több Ellen-képet csatoltam a posztjaimhoz és mindenféle keresgéltem képeket, infókat róla, aztán jött ez a február 14. Aki nem hallotta volna, Ms. Page ezt a napot választotta, hogy kiálljon a nyilvánosság elé és bejelentse, hogy leszbikus. Sokan írták, hogy nem okozott nekik meglepetést a hír, mások idegesek lettek tőle és így tovább, de vagyunk egy páran, akik kitartunk mellette. Én magam azt mondom, semmi sem változott, ő még mindig az a cukorfalat (hehe), aki volt, és lehetséges, hogy ezek után még sokkal jobb lesz minden egyes mozija! Aztán, a nagy bejelentés után két nappal, teljesen spontán módon az m1 leadta a Junot. (Spontán alatt azt értem, hogy a bejelentéstől függetlenül.) Mindezt megkoronázandó, most van Ellen születésnapja, így készítek egy méltó, őt megünneplő cikket!

1. felvonás: Bogárka visszavág! 

Már legalább négyszer láttam a Junot, de imádom, mert mindig jókedvem lesz tőle! Szeretem a poénjait, a zenéjét, meg mindent benne, már Jennifer Garner se zavar. Szóval ennek okán kicsit kutakodtam és összeszedtem néhány extra infót, amik az eredeti bejegyzésben nem szerepelnek:

- Két dolgot most vettem észre először: Olivia Thrilby karakterét magyarul „Líí”-nek nevezik, holott Leah, amit szerintem „Liá”-nak kéne mondani, bár az angol szinkronban nem emlékszem, hogy van. John Malkovich volt az egyik főproducer. 

- Néhány mellékszereplő, akiket már láthattatok máshol is: Candice Accola (a lány, aki a laborban Juno és Paulie partnere), a vámpírnaplók „sztárja”; Cameron Bright (a stáblistában RPG Nerdként nevezik meg, nem tudom, hol jelenik meg), ő volt az UltraViolában a kisfiú és Ellennel együtt játszott az X3-ban; végül pedig Eve Harlow (csaj a boltban az elején), aki a The Tall Manben a hősnő segédje. 

Egyéb érdekességek: Anno nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy a film Oscart érdemlő forgatókönyvét egy korábbi sztriptíztáncosnő, Diablo Cody írta. Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget ennek a ténynek, de most kicsit utánajártam és kiderült, hogy igenis fontos. Ugyanis Cody blogot vezetett a munkája során szerzett élményekről és a producer Mason Novicknak ez annyira tetszett, hogy segített neki kiadni az emlékiratait könyv formájában. Eredetileg ebből akartak mozit készíteni, de a stúdióknak kellett egy referencia, ami meggyőzhette őket a hölgy írói tehetségéről, ezért született, egyfajta tesztként a Juno. Amikor kialakult a történet az adoptálásról, akkor Diablo mindenfelé kutatott a témáról, például inspirációul szolgált a későbbi férje, aki örökbe adott gyermek volt, de aztán megismerte a valódi szüleit; és az egyik barátnője, aki középiskolás korában esett teherbe. (Tőle származik többek közt az ultrahangos jelenet.) Az írónő a legtöbbet a saját középsulis emlékeiből merítette: Volt egy Tic-Tac-imádó pasija, egy pompomlány barátnője és egy hamburger-telefonja:) A szkriptet egy Target üzlet Starbucks kávézójában vetette papírra. A témaválasztás miatt senki sem akarta vállalni, hogy finanszírozza a forgatást, ám ekkor jött a képbe Malkovich és cége, a Mr. Mudd, így a Juno végül megvalósulhatott. 

A hősnő neve a szinkronban szereplővel ellentétben az istennő római elnevezésén alapszik, a görögök Hérának hívták Zeusz feleségét. Ellen Page találta ki a figurája frizuráját és ő javasolta a The Moldy Peaches-t zenének, ebből lett az, hogy végül Kimya Dawsont, a Peaches egyik tagját kérték fel a kísérő muzsikához. Jennifer Garner lemondott a fizetéséről az alacsony költségvetés érdekében, helyette a végső bevétel bizonyos százaléka illette meg – végülis hihetetlenül jól járt ezzel a lépéssel! Michael Cera képtelen volt Tic-Tac-kal a szájában szöveget mondani, így ahányszor azt látjuk, hogy Paulie bevesz egy cukorkát, akkor valójában csak eljátszotta ezt. 

A burger-fon Diablo Cody-é, és az ő írását láthatjuk Juno képe mellett az évkönyvben. Az ultrahangon megjelenő képsor a hangmérnök, Scott Sanders gyermekéről készült és utólag montírozták rá a monitorra. A futók gatyájában nem a tényleges nemi szerveik himbálóznak, hanem labdák, amiket madzagokra kötöttek és belülről a nadrágjukra erősítettek. A kémiatanárt egy híres dj, Cut Chemist alakítja (belső poén, a chemist kémikust jelent). A címszereplő szobájának falán punkzenekarok képei vannak, Leah-jén férfiak képei, akik tetszenek neki, Paulie szobája meg tiszta gyerekes, hogy érzékeltessék az ártatlanságát. Az egész forgatás csak 30 napig tartott, így az évszakok váltakozását nagyrészt számítógépes trükkökkel érték el, de a hó valódi, teljesen véletlenül pont akkor esett le, amikor jól jött a stábnak. A mostohaanya szövegének egyik sora inspirálta a Green Day egyik dalát (East Jesus Nowhere). A nyitójelenet kb. 8 hónap alatt jött létre és úgy készült, hogy Ellen egy futógépen sétált, miközben itta a narancslét, ezalatt egy rendkívül nagy zársebességgel működő fényképezőgéppel megközelítőleg 900 fényképet csináltak róla. Az előhívott fotókat addig fénymásolták újra és újra, amíg a minőségük leromlott annyira, hogy rajzoknak tűnjenek, majd körbevágták, beszkennelték és a rajzolt háttér-szekvenciára montírozták őket. 

A Torontoi Nemzetközi Filmfesztiválon, 2007. szeptember 8-án tartott világpremierjén cikkem tárgyát álló ovációval jutalmazta a közönség. A Fox Searchlight hamburger-telefonokat küldött szét a kritikusoknak, hogy kedvet csináljanak nekik a filmhez, ami 7 millió dolláros költségvetését megharmincszorozta, több mint 231 milliót hozott vissza. Ez lett a Searchlight első produkciója, ami átlépte a 100 milliós álomhatárt, és a 20th Century Fox első olyan mozija, aminek a betétdalait tartalmazó lemez első helyezett lett a slágerlistákon. A szakértőktől csupa pozitív értékelést kapott, ám az abortusz-ellenesek, a feministák, az anti-feministák meg az abortusz-pártiak is tiltakoztak ellene… 

Bemutatója után úgy fél évvel az amerikai bulvárlapok „a Juno-effektnek” nevezett botrányról írtak, szerintük ugyanis ez és a Felkoppintva arra biztatta a tiniket, hogy tartsák meg a gyerekeiket. A Massachusetts-ben lévő Glouchesterben ekkor tizenhét, 16 éven aluli lány lett terhes és hordta ki a gyermekét; és az ismert politikus, Sarah Palin 17 éves lánya, Bristol szintén áldott állapotba került. A média a Junot okolta ezekért a dolgokért, később viszont hozzáértők megállapították, hogy sok dologban hazudtak.

2. felvonás: Egy egyedülálló nő - Peacock (2010) 

Ezt eredetileg a blog szülinapjára készült bejegyzés második filmjének szerettem volna, de mivel videót csináltam és nem írást, így másként alakultak a dolgok. Lett egy felvétel, ami fél óra hosszúra sikerült, ebben mindenfélét összehordtam erről az alkotásról, a poén pedig az, hogy fele ennyi szót sem érdemel. A hangfájl törlésre került, a Peacock meg csúszott 18 napot, mára, Ellen Page születésnapjára, merthogy miatta néztem meg. Mivel a filmográfiájában már csak ez meg a The Stone Angel maradtak, amik esetleg érdekesnek látszódtak, hát, emellett döntöttem – utólag gondolkodom, hogy vajon a másik választás jobb lett volna-e? (Aztán ezt is láttam, nagy csalódás volt...) Olvassátok el a cikket és abból kiderül, hogy rosszul voksoltam vagy sem! 

Egy aprócska város a helyszín, aminek a neve megegyezik a címmel, valamikor az ’50-es, ’60-as években járunk. Itt él a rendkívül zárkózott, furcsa férfi, John, aki szabadidejében gyerekes hobbiknak hódol, egyébként meg aktatologató a helyi bankban. A közösség elismeri a fiatalember szorgalmát, ám senki sem tudja, valójában milyen. Egy napon aztán a kormányzó-választás jelöltjének feldíszített vonata kisiklik, a mozdony pedig éppen John udvarán landol, ahol kis híján agyoncsap egy fiatal nőt, akit a helyszínre érkező lakosok közül még sosem látott senki. Az Emmaként bemutatkozó teremtésről úgy látszik, hogy hősünk felesége, ám valójában egészen másvalaki. John és Emma ugyanaz az ember (Cillian Murphy), ám a közös testben két személyiség rejtőzik, akik elképesztő szimbiózisban élnek, viszont egyik sem tudja, miket tesz a másik. A vonatban rejlő kampány-lehetőséget mind a helyi polgármester, mind a két kormányzó-jelölt ki akarja használni, de ehhez kell a „házaspár” engedélye és miközben a női fél hajlandó lenne belemenni a segítségnyújtásba, addig a férfi foggal-körömmel küzd saját másik oldala döntései ellen. A helyzetet csak tovább bonyolítja a felbukkanó Maggie (E.P.), aki súlyos titkot őriz Johnnal kapcsolatban és pénzt akar kérni tőle. Vajon hogyan alakul a hasadt elme tragédiája, melyik fél kerül ki győztesen a testért vívott harcból? És vajon ez hogyan hat majd a körülötte lévő emberek életére?

Mivel már a nyitójelenetben kiderül a kettős személyiség, így a játékidő fennmaradó részében arra vártam, hogy történjen valami. Cillian Murphy fenomenális játéka tartja fenn az érdeklődést, mert valójában igen kevés a tényleges esemény, a cselekmény inkább John/Emma fejében megy végbe, ám mi ennek csak külső szemlélői vagyunk, így türelmesen várunk a nagy végkifejletig, ami hát… Nem az igazi. Erre csak rátesz egy lapáttal a nyitva hagyott befejezés és nekem még külön rosszul esett Ellen karakterének szenvedését nézni (plusz 27 percet kellett várnom rá, hogy felbukkanjon, pedig másodikként írták ki a nevét). Az inspiráció szerintem a Psycho volt, a Peacock ennek egy finomabb változata, vagy továbbgondolása; mindenesetre rengeteg köztük a hasonlóság, ezt le sem lehetne tagadni. Fontos kiemelni, hogy el kell fogadnunk azt a tényt, miszerint a kisváros lakói nem ismerik fel a kifestett, női ruhába és paróka alá rejtőző főszereplőt, mert ha ezt képtelenek vagyunk megemészteni, akkor értelmetlen tovább nézni… 

Ez Murphy egyszemélyes színháza, mindenki más elsikkad mellette, nagyszerűen játssza a nőt és remek az ideges, gátlásokkal teli férfiként. Page-en kívül elhomályosítja Susan Sarandont és Bill Pullmant is, bár az utóbbihoz nem kell hűdenagy teljesítmény:) Ellennel sajnos az a probléma, hogy szép, gyermekszerű vonásai hiteltelennek tűnnek egy éjjel-nappal robotoló, egyedülálló anya arcaként – legalább a szeme alá tehettek volna karikákat. Az író-rendező egy Michael Lander nevű úriember volt, aki ezen túl mindössze egy rövidfilmet készített. Érdekességként annyit találtam, hogy az egyébként totál lényegtelen kisiklós szekvencia felvétele négy órán át zajlott és hogy Murphy nagyon örült a szerepnek, mert „fantasztikus lehetőség egy színész számára, olyan, amit nem hagyhattam ki!”. A Peacock készítési költsége meg a bevétele ismeretlen, a kritikai fogadtatása szintén. 

Nehezen befogadható alkotás, ami furcsa jelenségre hívja fel a figyelmet, ám valójában a főhőst alakító színész rendkívüli teljesítményén túl semmi sincs benne, ami miatt érdemes lenne látni. 

Pontozás: 

imdb: 6.3 (3 év alatt 0.1-et emelkedett.)

Én nem adnék rá pontot.

3. felvonás: Korira fel! 

Ahogy a bevezetőben írtam, 500 Ft-ért megvettem a Hajrá Bliss!-t eredeti dvdn, így most már (ha jól számolom) negyedszerre láthattam. A filmről szóló írást ezen a linken olvashatjátok, most pedig erről a bizonyos dvdről fogok mesélni. 

Már a külsőségekkel meg vagyok elégedve. A borító jól mutat, a hátulján lévő szöveg is tetszik, a lemezre magára meg egy másik képet tettek rá, nem ugyanazt, mint ami a borítón van. A menüje jobb és igényesebb, mint a mostanában megjelenő 4000-es kategóriás új filmeké, mindegyikben másik zene szól, és másik állóképet láthatunk. Mindössze két extrát adtak, de egy új korongnál örülök, ha egyáltalán akad valami. Az egyik egy tűrhető előzetes, a másik pedig egybe összerakva a kimaradt jelenetek sora. A második, a „Razor kilép” és a „Bliss visszahívja Razort” remek, az utolsó szekvenciában meg Ellen bugyiban látható, ez szintén a vágószoba padlóján végezte, pedig egész humoros. Érdekes, hogy két leszbikus-viccet és a szexről való beszélgetést kivágták. Szerintem ez egy kitűnő kiadás, bár nincs rajta túl sok extra, de a film maga nagyszerű és az a két plusz tartalom kielégítő, ha rajongó vagy. Aki szerette a Hajrá Bliss!-t, az mindenképp vegye meg, 500-at lazán megér! (Azóta azt hiszem felemelték az árát...)

Hírek: 

- Ellen Page az X-Men: Az eljövendő múlt napjaiban ismét Kitty Pryde bőrébe bújik, majd jövőre egy poszt-apokaliptikus moziban, az Into The Forestben Evan Rachel Wooddal alakítanak egy testvérpárt, akik a világvégét egy erdőben vészelik át. Állítólag Ellen rendezni is készül, filmjének címe Miss Stevens lesz, ha egyszer elkészül. (Az elsőt láttam, írtam is róla.)

Utólagos szerkesztés: Sajnos az élet nem volt valami kegyes Ellenhez azóta, hogy bevallotta másságát. Évente 2-3 mozit még így is leforgat, ám a körülötte lévő felhajtás megszűnt és dacára annak, hogy Amerikában most nagyon divatos mindenféle neműnek és szexuális beállítottságúnak lenni, mintha őt ez inkább hátráltatná. Hozzánk utoljára A nő, akit szerettem című drámája jutott el, amit még mostanában is adnak a tévében, de valahogy sosem érdekelt még annyira, hogy leüljek elé. Ezen felül valószínűleg a dohányzástól (?), de eléggé megviseltnek látszik az arca, valamint mostanság úgy öltözik, mint egy 16 éves fiú, és mondanom sem kell, ezekből egyik sem pozitívum... Attól tartok, hogy a karrierje végleg kútba esett, ám ha ettől függetlenül most boldog, akkor hajrá Ellen, csak így tovább!