Már lassan egy éve is van annak, hogy bejelentettem ezt, a Szörnyek az Űrlények ellennel együtt, és most végre rászántam magam a megnézésére is. Ez Rob Zombie mester kizárólag 18 éven felülieknek szóló óriási állatsága, ami viszont kifejezetten szórakoztató (férfiszemmel mindenképpen).
Főhősünk a címben is szereplő El Superbeasto (hangja a komikus Tom Papa), aki Monsterland legnagyobb celebje. Igen, ő szó szerint az: ostoba, nagyon gazdag, és megkaphat magának bárkit/bármit. Egykori pankrátori munkája után most pornófilmeket forgat, szórja a pénzt, csajozik, és mellesleg szuperhősként szörnyeket püföl. Húga, Suzy X (Sheri Moon Zombie) igazi szuperügynök cicababa: elver bárkit, lelő akárkit, és közben még dögös is. Partnere Murray, a robot (Brian Posehn), aki bármilyen járművé át tud alakulni.
Ők hárman, kiegészülve a Superbeasto gatyájában lévő beszélő macskával, néhány spanyol bandataggal, és egy öreg egykori hőssel összefognak, hogy megállítsák Dr. Sátánt (Paul Giamatti), és a világuralom megszerzését célzó ördögi tervét.
Igazából nem tudtam, mi lesz ez, mikor leültem megnézni, de meglepetésemre sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Brutális, alpári, és tele van fekete humorral. A legjobb azonban az, hogy hagyományos animációval készült, nem 3ds szarságokkal telepakolt valami, így már megéri látni. Jó dolog, hogy 2009-ben még készültek hagyományos rajzfilmek - még ha olyanok is, mint ez.
Íme a gonosz doktor, aki egyébként szerepelt Az 1000 halott házában is (persze ott sokkal jobban nézett ki, mint itt). Ki kell még emelnem az antagonista jobbkezét, Ottot, a gorillát (Tom Kenny), aki gyakorlatilag a legnormálisabb az egész bandából - dacára annak, hogy a fejéből egy hatalmasa csavar áll ki, és hogy folyton szivarozik:) Az eddig felsorolt színészek mellett még hallhatjuk Rosario Dawsont; Charles Adlert és Dee Bradley Bakert a Cow & Chicken-szériából; Clint Howardot; Danny Trejot; és még Firefly-ékat is (Bill Moseley és Sid Haig), akik "saját magukat" szinkronizálják. Szöveg nélküli, vagy csak nagyon kevés szövegű szerepben felbukkan például a Fekete Lagúna szörnye, a Metaluna mutáns, az Operaház Fantomja, Shakespeare, Mark Twain, és Frankenstein menyasszonya, de rengeteg egyéb filmrajongóknak szóló utalást is fel lehet fedezni a cselekményben.
Ez a film 3 évig készült, 10 millió dollárt emésztett fel. Szörnyek, náci motoros zombik, gyilkolás, vicces szövegű zenék, kefélés, és gyilkos poénok - kb. ebből áll össze El Superbeasto elátkozott világa. A rendező saját szavaival élve: "Olyan, mint egy 18-as karikás, felnőtteknek szóló szörnyes szexkomédia."
Ajánlom mindenkinek, akik szeretnének látni valami hagyományos animációval készült, de egyáltalán nem hagyományos, szabályokat felrúgó, agykikapcsolós, igazi filmcsemegét!
imdb.com felhasználói szerint: 6.1/10 (6 év alatt 0.1-et csökkent.)
Szerintem: 5/5 (Nagyon jól szórakoztam rajta, még ha ez engem is minősít:D)
Hírek:
- Rob Zombie hamarosan zeneszerzőként közreműködik A massza kitudjahányadik feldolgozásában, íróként a jövőre érkező Halloween III-ban és rendezőként a 2013-as dátummal ellátott Tyrannosaurus Rex-ben. (Utóbbiban Sheri Moont is láthatjuk majd.) [Ezek közül asszem egy sem készült el.]
- Paul Giamatti szerepel majd a Bubba Ho-Tep szintén jövőre elkészülő folytatásában, a Bubba Nosferatu: Curse of the She-Vampires-ben. [Ez meg még mindig bemutatásra vár.]
- A többi szinkronhangnál (akik nem ismert szereplők) találtam még pár izgalmasnak tűnő filmcímet: Idén látható lesz majd a Dahmer vs. Gacy című horror, a The Dark Between The Stars című horror/sci-fi és a The Rain című szintén borzongató film, melyben David Carradine is benne lesz. [Az első ezek közül valami nagyon rossz baromságnak tűnik...]
Aki még nem látta az Immortel (ad Vitam)-ot, az nézze meg éjjel az rtlklubbon, de egyébként a mai filmkínálat rettenetes lesz...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.