Rovatok

Filmrajongó

Több mint 1000 bejegyzésből álló magyar nyelvű filmadatbázis, filmrajongóktól filmrajongóknak. Nem vagyunk kritikusok, nem vagyunk szakértők, csak két tv-néző, akik szeretik a filmeket:) Ha nem tudod, mit nézz este, vagy hogy megéri-e látni az adott filmet, keress rá (jobb oldalt a Kategóriák vagy A héten a tvben listában) és olvasd el a véleményünket róla! Erre a címre tudtok írni nekünk: tomzameth@gmail.com

Kategóriák

18+ (1) akció (151) áldokumentum (7) animációs (71) bekategorizálhatatlan (6) dokumentum (15) dráma (347) fantasy (145) háborús (20) hill (20) hírek (91) horror (201) kaland (80) katasztrófa (4) krimi (73) magyar (89) musical (11) néma (11) paródia (36) regényem (11) rövidfilm (14) sci fi (150) spencer (26) sport (39) szatíra (11) szuperhős (108) thriller (64) történelmi (42) vígjáték (492) western (11) zene (63)

Kék Szemek és A lány a tűzesőben Facebook Oldal

Friss topikok

  • Tévésámán: @Liberális Artúr: Köszönjük:) (2024.02.10. 13:04) 16. születésnapi bejegyzés I. – Összefoglaló 2023-ról
  • Tévésámán: @Gerberus: Az animáció egy része tényleg nagyon ronda, erre legjobb példa a felügyelő, de a pirami... (2024.01.18. 21:06) Halhatatlanok [Immortel (ad vitam), 2004]
  • Pedrolacarte9213: Szerintem egy igazi klasszikus. Számomra érthetetlen, hogy miért nem kapott Oscar-díjat. Összessé... (2024.01.11. 08:58) Excalibur (1981)
  • gigabursch: Ezek szerint a film kiválóan bemutatja, hogy az orvosi arrogancia nem mai találmány, viszont a gye... (2023.12.07. 14:04) Semmelweis (2023)
  • gigabursch: @Tévésámán: Kb három évtizede láttam. Orrba-szájba kerestem mindenféle megosztó oldalon, de sehol... (2023.09.15. 21:14) Csontváry (1980)

2024.04.01. 14:23 Mozsárágyú

Ház a sziklák alatt (1958)

haz0.jpg

Azt hiszem, nem túlzás azt írni, hogy ez a világ egyik legjobb operatőri munkája. Illés György (Az ötödik pecsét; Isten hozta, őrnagy úr!; Az elvarázsolt dollár) nevét jegyezze meg mindenki, aki eddig nem tette volna meg! A rendező pedig Makk Károly (Macskajáték, Valahol Európában).  

Fekete-fehér filmünk a Balaton nyugodt vízén ringatózó hajó képével indul, mely így, hogy nem látjuk a szép kékséget, leginkább valami pokolbéli tájnak néz ki. Egykori szovjet foglyok utaznak rajta, sok-sok újra élni akaró emberrel, ügyeskedőkkel, becsületesekkel, betegekkel. Ferencbe (Görbe János) csak hálni jár a lélek; amikor sok év után újra meglát egy élő pontyot, megörül, de vissza is fekszik azon nyomban ideiglenes fekvőhelyére. Barátja, Sándor (Szirtes Ádám) szintén vele érkezik a Badacsony lábához, ő egyértelműen az optimista kettejük közül, rögtön át is futott az agyamon, hogy az ilyen fazonok élték túl a háborút lelki értelemben is, ő maga a XX. századi magyar történelem. Egyébként tényleg olyasmi volt ez a szereplő, mint amilyennek elképzelünk egy úgynevezett „átlagembert”, aki oly sok mindenen keresztül ment kis hazánkban. Néhány jelentben tűnik föl, de mindig az életigenlést látjuk személyéből áradni. Nem úgy főszereplőnkből, aki meggyötörten, soványan jelenik meg szülőfalujában, a háza ablakánál, késő este. Nem kopogtat, csak benéz és rögtön meglátja felesége fekete gyászszalaggal átkötött fényképét a kis helyiség falán. Annyi viszontagság és hosszú út után minden odaveszett – ezt, meg a korábbi évek gyötrelmeit mind látni Görbe János tekintetében. Egyetlen fia várja őt, aki így az utolsó boldogsága már csak az életben. Sógornője, Tera (Psota Irén) is láthatóan nagyon örül hazatérésének, gondoskodik a férfiról, aki betegeskedik, egész nap csak fekszik, Tera ápolja, eteti, epekedik érte. Csak úgy ragyog az egyébként csúnyácska, púpos, szürke kisegér, amióta ilyen fontos feladatai akadtak. Ferenc hálás neki a jóságáért. 

haz1.jpg

Közben lassan beköszönt a nyár... Az évszakok változásával gyönyörű képek tárulnak elénk végig a film során; a fények és árnyékok, a naplemente, a metszeni való szőlőtőkék, a fekete-fehér igavonó marhák egytől egyik szépek a szó szoros értelmében. A szereplők vonásai is hangsúlyosabbak, és olyan látószögekből látjuk őket, amitől hol kicsi bogárnak, hol egy fenséges sasnak képzelhetjük magunkat, akkoriban ez nem volt mindennapi látvány, azt hiszem. És a zene! Mintha egy néma horrorfilm aláfestése lenne, ez jutott róla eszembe. Szóval igazi film ez, a hőskorból, ha nem tudnék magyarul és nem lett volna feliratom, akkor is teljes az élmény, azt kell, hogy mondjam. A történet szinte „csak” kiszolgálta a látványt. 

Na, de a történetre visszatérve, Ferencnek végül igencsak javasolják, hogy hagyja el az özvegyi „kalapot”, Zsuzsát (Bara Margit) kommendálják neki. Anyja (Orbán Viola) ugyanis gyorsan véget vet Tera „jótékony” segítségének, és kiparancsolja fiát az ágyból, ad neki egy pohár vörösbort, kiülteti a ház elé, ahonnan a világ egyik legpazarabb tája tárul a szem elé, a kisfia meg a hordóban pancsol... Ferenc egy csapásra vissza is nyeri életkedvét ebben a látványos jelenetben, nincs az a nyomorúság, amin nem enyhítene egy ilyen idill. 

haz2.jpg

Zsuzsa minden szempontból Tera ellentéte, elsősorban gyönyörű nő, szeret nevetni, maga a megtestesült optimizmus. Olyan, mint Sándor; nem Ferenc mellé képzelné el őt a néző, de amint a nő mondja, Ferenc „egy jó ember”, nem telik bele sok idő és igazán megszeretik egymást. Az esküvő után látjuk megint Sándort, aki vidámra itta már magát, húzatja a cigánnyal, óriási jelenet, amint megy a násznép fölfelé a szőlőhegyen, szemben pedig megjelenik Tera, összes ingóságát húzza két ökör. El kell hagynia a félig saját házát, hiszen Ferencnek új asszonya van. A nótázó sereg kikerüli őt, megérkeznek a házhoz, Sándor gratulál. Látni, hogy igazán örül a boldog párnak, pedig tényleg inkább ő illene Zsuzsához habitus szerint. Rendes koma ez a Sándor. Ballag tovább felfelé a prímással, énekel és örül az életnek – Sándor, aki örülni akar az életének, a XX. századi magyar átlagemberek megtestesülése. Sajnos Ferenc ugyanígy valódi példája a háborút átélt nemzedéknek, csak negatív értelemben; a film utolsó mondatával összegzi is majd, hogy mi miért történt. 

A poént pedig nem lőném le, lényeg, hogy Terát nem tűri meg a még élő testvére a saját családja mellett, hiszen meg akarta ölni magát szerelmi bánatában. Szerelmének tárgya pedig természetesen Ferenc. Jogos jussát követelve és mivel mást nem tehet, végül visszatér a házába, ahol már az új, háromtagú család él boldogan, Zsuzsát elfogadta a kisfiú is. Ferenc nem tudja elküldeni az őt megmentő nőt, bármennyire érzi, hogy ez rossz döntés. És hogy mennyire rossz, az egy görög tragédiához hasonlóan gyomorba vágó. De sajnos igazán magyar is, nem csak görög. Az évszakok csak telnek, megkezdődik a kitelepítés (itt megint megjelenik Sándor, aki ezt is jó lehetőségként fogja fel, hiszen ő az újrakezdés nagymestere); Zsuzsa, Tera és Ferenc anyja megkeserítik a férfi és egymás életét is; a fokozódó feszültségben fokozódik a zene, az évszakok csak telnek, telnek, a szereplők életében viszont nem változik semmi. Ferenc egyfajta „puska a falon” jelleggel előrevetíti, mi vethet csak véget a film bonyodalmának; „megtanultam én ölni” a fronton. 

Mintegy keretként az utolsó jelenetben megint látunk egy hajót úszni a Balatonon, ugyanaz a táj, ugyanaz a két barát: Sándor és Ferenc, egymásnak, ezzel együtt a nézőnek mesélik, hogy mi történt velük „a körülmények hatására”. Hatásos lezárás.

haz4.jpg

A színészekről nem tudnék mást mondani, csak hogy kiválóan teljesítettek. Görbe János és Bara Margit filmvászonra termettek, Psota Irén meg hát a Psota Irén: igazán semmilyen szerepet kapott, egy minden tekintetben szánalomra méltó teremtést, de elképesztő fejlődést vitt bele a figurába – ha nem is szívünknek kedves ez a fejlődés. A film elején még bármitől elsírja magát ez a karakter, látszik, hogy egész életében sanyargatták, de miután rájön, hogy már nincs vesztenivalója, kiáll önmagáért és a tulajdonáért. Az egyetlen élő vérrokonáért, Ferenc fiáért bátran szembeszáll mindenkivel, már nem kér bocsánatot csak azért, mert él. Nem lehet megkedvelni, a néző is leginkább eltüntetné őt egy varázspálcával, Psota mégis emlékezetessé tette Terát.

Bara Margit kortalan szépség volt, mellette pedig kiváló színész, nekem a Bakaruhában megtekintése óta ez egyértelmű. Ha nem magyar földre születik, egy lapon emlegetnék őt ma Greta Garboval vagy Sophia Lorennel. De magyar földre született, rossz időben, ki is csinálták, a mai napig homályos módon, és ha minden igaz, csak egy pályatársa állt ki mellette, Szirtes Ádám. Akinek a figurájáról meg már sokat írtam, pedig összesen talán negyed órát szerepel. Ő is egy igazi tehetség volt, szintén vászonra termett vonásokkal, nagyon szép hanggal. Mellette mindenképpen ki kell emelni Bárdy Györgyöt és Barsy Bélát kicsi, de annál meghatározóbb szerepeik miatt. Előbbi a vadőr, aki szemet vet Zsuzsára, aztán szembesíti őt Ferenc és a néző számára is homályos korábbi életével, Barsy pedig Tera testvére, akinek a tekintetétől én is megborzongtam, nem csak a húga. A tekintetek végig nagyon fontosak, izzik mindenkié, mint a Volt egyszer Vadnyugatban. Gyönyörű ez a film, nem tudom eléggé hangsúlyozni. 

Görbe Jánosról meg csak három szó: egy igazi legenda!

haz5.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: magyar dráma


A bejegyzés trackback címe:

https://transfesser.blog.hu/api/trackback/id/tr2318368339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása