Na, ez volt az a film, amire már az első Jerry Lee óta vártam.
Dooley (James Belushi) és hűséges négylábú társa (ezúttal Mac alakítja) az utóbbi időben nincsenek formában. A nyomozó pocakot eresztett, Jerry Lee pedig kezd öregedni, éppen ezért a kapitány a nyakukba varr egy társat, vagyis két társat: a csípős nyelvű Welles-t (Christine Tucci) és erőtől duzzadó kutyáját, Zeuszt. A négyes elég nehezen jön ki egymással, de félre kell tenniük az ellentéteiket, hogy közösen kapcsolják le a Dooley-ra vadászó őrültet (Wade Williams). Vajon sikerül egy csapattá válniuk? És mi lehet a rejtélyes merénylő indítéka?
Az első K-9 nem tudott egyszerre vígjáték és krimi lenni, túlságosan az utóbbi irányába ment el a sztori, ráadásul az eltelt 23 év alatt már a poénok is megkoptak benne, de a legnagyobb baja az unalmas történet. A hangsúly Dooley-n volt, Jerry Lee pedig csak mellékszereplőként jelent meg. A harmadik részben ismét egy kevésbé izgalmas főszálat hoztak össze, a viccek meg túlzottan erőltetettek lettek. A K-9: P.I. átesett a ló túloldalára, mert annyira komédia akart lenni, hogy elsikkadt benne a nyomozósdi. A Kutyám, Jerry Lee 2. viszont tökéletes esszenciája az előzménynek és a folytatásnak, ez az egyetlen igazán jó epizód a trióból. Itt tényleg a kutyus a főszereplő, Belushi poénjai óriásiak, Christine Tucci szimpatikus, a krimi-vonal izgalmas és még egy cseppnyi dráma is akad benne (a "gyilkos" motivációja és kapcsolata Dooley-val). Míg az események pörögnek, egyenlő arányban adagolják az akciót meg a humort, plusz bepillantást nyerhetünk az eb és a gazdi életének minden percébe. Welles szinte teljesen ellentéte a pasasnak, Zeusz pedig mindig jobban teljesít Jerry Lee-nél, de vannak olyan trükkök, amiket csak az utóbbi tud:)
Néhány érdekesség: A K-911 videóra készült, a rendezője a felejthető filmekkel kapcsolatba hozható Charles T. Kanganis. Christine Tucci elsősorban sorozatszínésznő, Wade Williams-et pedig a legtöbben szintén egy szériából, A szökésből ismerhetik. Bár elvileg Welles hollandul beszél Zeuszhoz, szerintem német szavakat mond neki. A stáblista elején láthatunk még néhány buta pluszjelenetet, egy-két "és boldogan éltek..." felirattal tarkítva. Végül egy hülye név: Timo Flloko (valami Johnson volt).
Összefoglalva: A krimi-vonal itt sokkal érdekesebb, mint a többinél; a poénok ezerszer jobbak; a hölgy és az új kutya is nagyszerűek, röviden: marhajó kis vígjáték a Jerry Lee 2! Eb-imádóknak kötelező darab:)
Pontozás:
imdb: 5.6 (4 év alatt 0.5-öt emelkedett.)
Szerintem: 5/5 (Szívesen látnám újra, ellentétben a másik kettővel.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Munyi cica 2016.09.30. 13:14:14
Azért majd a 3.-ra is rávetemedek egyszer, hátha mégis....a kutya ott is kutya :).
Tévésámán · http://transfesser.blog.hu/ 2016.09.30. 19:28:49
Munyi cica 2016.10.01. 14:39:30
Annyira jó fejek vagytok, tényleg örülök, nekem már az első rész is nagyon tetszik, akkor a 2. még jobb lesz. Ezentúl mindig megnézem az ajánlásotokat!
Köszi, hogy csináljátok a blogot! Én tényleg nagyon hálás vagyok érte! Először azt hittem, már nem is él, mert olyan régi bejegyzések is voltak.
Szép hétvégét kívánok!
Tévésámán · http://transfesser.blog.hu/ 2016.10.01. 20:57:22
Munyi cica 2016.10.02. 08:30:53
Értem, köszi, egy pár évre elég is lesz ennyi nekem :).