Amikor a K-9-ról írtam, tettem egy apró megjegyzést a cikk végére, mondván a folytatásai közül az egyik jobb és azt hittem, ez az. Hát nem, sajnos a második epizód az a jeles film, amit látni szerettem volna, ehhez a bizonyos harmadikhoz pedig még sosem volt szerencsém eddig. Most végigültem és annyit tudok mondani, hogy jobb lett volna a Jerry Lee 2...
Szóval 2002-t írunk, Dooley (James Belushi) és hűséges négylábú társa hosszú évek után nyugdíjba vonulásra készülnek. Ám mivel az utolsó szolgálati napján a páros belekeveredik egy FBI-os nyomozásba, így zárolják a járadékukat, a csekkeket viszont fizetni kellene, de ezek szerint (hogy Polgárjenőt idézzem) nincs mibűl. A rafkós Dooley ezért magánnyomozói irodát nyit a házában, ahol máris megbízást kap egy szemrevaló hölgytől, akinek eltűnt a vőlegénye; aztán Jerry Lee-nek köszönhetően hozzákerül egy mikrochip, aminek az elrablásával őket vádolják meg a szövetségiek. Ha a férfi és az eb együtt bebizonyítják, hogy nem ők akarták elcsórni a chipet, talán még a nyugdíjukat is visszakapják, de sikerülhet-e ez a rendőrség közreműködése nélkül?
Ez a mozi igencsak unalmas, érthető, hogy egyből videóra jött ki, de azért a pici ostoba poénok megnevettettek. Viszont az első K-9 hangulatából itt már semmi sincs meg, ezúttal a kutyusnak csupa fingós (szó szerint) poént adtak, ami nem lenne baj, de az alap konfliktus ezúttal se túl érdekes. A megbízót alakító Kim Huffman tényleg csinos, ő egy jó pont; a másik pedig a rendőrfőnök Blu Mankuma, aki bár aligha nevezhető érdekesnek, de ő szólaltatja meg Hardrockot az Extreme Dinosaurs-ban, így kíváncsi voltam rá:) A négylábú főhőst ezúttal a King nevű eb keltette életre, a rendező pedig a tv-sorozatokat dirigáló Richard J. Lewis volt. Mindössze két érdekességet találtam: Az első, hogy a direktor úr játszik a kísérőzenékben hallható akusztikus gitáron; a második meg, hogy Dooley eredetileg Mike volt, de itt valamiért átkeresztelték Thomas-ra. A film angol címe egyébként annyit jelent, hogy kutyás magánnyomozó (P.I. = private investigator, magánnyomozó). Végül egy vicces név: a Pete-et alakító színészt Gary Basarabanak hívják:)
Bár a Kutyám, Jerry Lee 3 lapos és gyenge, még így is sokkal inkább vígjáték-szerű, mint az első, azonban a sorozat legjobb része a második lesz, mármint nagyon remélem...
Pontozás:
imdb: 5.7
Szerintem: 3/5 (Nem nézném meg újra...)
Várható írások: Kutyám, Jerry Lee 2.; Féktelen Harag.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.