Mint a nemzetközi Juno Temple Rajongói Oldal tulajdonosa, napi szinten foglalkozom Ms. Temple karrierjével, képeket gyűjtök róla, stb., úgyhogy érthető, ha megjön a kedvem a filmjeihez is. Bár a múltkori Lost Transmissions nem volt az igazi, de a régi munkái még mindig ugyanolyan jók. Pár napja megnéztem a Merüléseket HD-minőségben (korábban egy elég alacsony felbontású kópiám volt csak belőle), ami tele van szép és érdekes színésznőkkel, úgyhogy kicsit utánanéztem, mi lett velük 2009 óta. Imogen Poots imdbs adatlapján botlottam bele cikkem tárgyába, ennek kapcsán eszembe jutott, hogy ezen már korábban megakadt a szemem. Tegnap éjjel volt időm, helyem a merevlemezen és motivációm, tehát megnéztem. Elöljáróban annyit, hogy az izgalmas cím meg a sokat ígérő poszter mögött korántsem az rejtőzik, amit az ember várna – de előbb jöjjön a sztori rövid ismertetése!

Főszereplőnk Barbara (Madison Wolfe), egy furcsa kiskamasz lány, aki különös ruhákban, nyuszifüles hajpánttal a fején járja otthona, a tengerparti kisváros elhagyatott helyeit, csapdákat épít, csalétkeket és varázslatos rúnákat helyez el, búvóhelyeket alakít ki magának – mert óriásokra vadászik. Elmondása szerint az óriások nagyon veszélyesek és ő az egyetlen, aki megállíthatja őket, ha eljönnek… A világ azonban értetlenül szemléli, a családtagjainak (Poots a nővérét alakítja) csak gondot okoz, az iskolában folyton balhékba keveredik, nincsenek barátai se. Utóbbi megváltozik, mikor az Angliából frissen idekerült Sophia (Sydney Wade) megpróbál összebarátkozni Barbarával, ám ez korántsem egyszerű. Közben pedig az óriások tényleg jönnek – vagy mégsem?

Marhára bírom a városi fantasy műfaját, ez az, amiben az általunk ismert mindennapokba tör be a mágia meg a varázslatos lények sora (írtam is már egy regényt ebben a témában). Ennek talán legjobb példája a Franklyn, amiben a világ mögött húzódó alternatív valóságot mutatják be, és ahányszor valami ilyesmivel kecsegtetnek (pl. The Tall Man), rögtön egy új Franklynt várok. Így voltam az I Kill Giants-szel, amiből bármi lehetett volna, mert a kiindulási pont tök jó: Semmit se rágnak a szánkba, hanem megmutatják Barbara különös hétköznapjait, ebből mindenki levonhatja a következtetéseit. A néző elkezd gondolkodni, hogy vajon a leányzó őrült? Vajon igaz, amit hisz?

SZPOJLEREK INNENTŐL

Muszáj sorra venni az eseményeket, mert különben nem fogjátok érteni, mi a bajom ezzel a filmmel. 1 óra 45 perces, és az első 50 percben szinte semmi sem történik. Érdekes a hangulata és Madison Wolfe igazán jól alakít, csak fogalmunk sincs, hogy higgyünk-e Barbarának vagy ne? Ha igaz az óriásos dolog, akkor nagy parádé várható, ha csak lázálom, akkor meg ki kell valahogy gyógyítani belőle a hősnőt. Nincs azzal gond, ha bizonytalanságban hagynak, mert ez fenntartja az érdeklődést, itt viszont azt vártam, hogy legyen már valami.

A 16. perc környékén megjelenik Zoe Saldana, akit sose kedveltem, de ezúttal meglepett, mert végre valódi embert alakított és tetszett a játéka. Ahogy már említettem, Madison Wolfe is remek, a mellé rendelt Sydney Wade se rossz, tehát a színészek teljesítménye pozitív lenyomatot hagyott bennem. A dolog nem rajtuk csúszik el, hanem az üres cselekményen. Az iskolai részeknél fogas kérdés, hogy vajon takarítás nincsen? Ugyanis Barbara mindenütt otthagyhatja a mágikus tárgyait, senki se veszi észre vagy senki se dobja ki őket. A nagyobb lány, aki zaklatja (Rory Jackson) tipikus klisé, amikor megjelenik a töküres folyosón, az annyira kitalálható, és sejthető, hogy az óriásos dolog a hősnő szüleivel függ össze – meg egy traumával… A Covaleski-mellékszál tetszett, végig fokozza a rejtélyességet, gondolkodásra késztet, csak végül nincs igazi megoldása. A suttogó, csápos valamit érdemes megfigyelni, mert utalás a befejezésre. A látványvilág szép, megkapó. Külön kis apróság, hogy Imogen Poots mintha nem öregedne, simán letagadhatna minimum 5 évet a korából.

„Kicsit rosszindulatú vagyok azokkal, akik hülyék. És a legtöbb ember hülye.”

26:00-nál elhangzik a cím, ami valahogy rossz jel, és még 20 perccel később se nagyon van olyan, amit fel lehet hozni az I Kill Giants védelmében. A zenével aláfestett barátkozós jelenet cuki, a pszichológussal (Saldana) folytatott beszélgetéseknél kezdetben jó dumák hangzanak el – Barbara intelligens, csak őrült (?). Aztán jönnek a Hírnökök, na, az jó, mert szerintem bábukkal csinálták meg őket, és pont akkorra tették be az érkezésüket, mikor már kezdtem unni magam. „Megállíthatom a Halált.” – újabb jel, hogy ezzel kapcsolatos az egész téveszme kialakulása, aztán 59-nél jön a zaklató újból, és ekkor fordul a cselekmény, mert előkerül a „legendás fegyver”, innentől pedig egyértelmű, hogy a mese nem igaz. Ennek ellenére az 50. perc után némiképp izgalmassá válik a történet és végre jön az első csata, ahol Barbara szembeszáll egy óriással. Na, itt szúrták el a filmet, mert egyetlen gagyi csapda végez a hatalmas ellenféllel.

A legfőbb gond a tudat, hogy a látomások hamisak, mert bizonyítékot adnak rá az első összecsapás előtt, ami ettől is teljes érdektelenségbe fullad, pedig ott egy kicsit több erőfeszítéssel talán még fel lehetett volna kelteni a figyelmet. Utána hosszasan vezetik fel a végső csatát, de tulajdonképpen Barbara már csak a valósággal küzd, Sophia a barátságuk megmentéséért, a pszichológus meg a lány elméjének épségéért. Jön hát a Titán, a „legbrutálisabb” ellenfél, most tényleg felbukkan a valódi mágikus fegyver, de újfent ugyanaz a baromság történik: egy ütéssel végez a szörnnyel, aztán túléli, mikor úgy néz ki, hogy meghal. Az első 50 percben hallható leírás az óriások borzalmas mivoltáról ugyanúgy kútba esik, mikor a Titánból végül egyfajta jó szándékú izét csinálnak, majd kiderül, miért volt az ez egész, és az utolsó 20 perc már tényleg marhára unalmas.

Miért mondom ezeket? Azért, mert más irányba is lehetett volna menni. A bevezetésben szóba került Franklyn tökéletesen hozza létre a mágikus világot, amit csak a főszereplő álmodik, ám utána a végén csinál egy csavart, mert kiderül, hogy az egész mégis igaz volt. Az „őrületre” jó példa a Defendor, ahol a központi alak tényleg csak kitalálta magának a hősiességet, viszont el is bukik, belehal, ezzel nemessé teszi az erőfeszítéseit. Most viszont a végénél annyit lehet elmondani, hogy Barbara végig tudja, mi zajlik körülötte, de önszántából konstruált magának egy teljes alternatív életet és csak elbújt mögé, ahelyett, hogy szembenézett volna egy problémával, amivel mindannyiunknak meg kell küzdenie, előbb vagy utóbb… Különösen visszatetsző az, hogy egyáltalán nem bolond és varázsütés-szerűen „meggyógyul”, teljesen normálissá válik. A Titán befejező jelenetét se tudom mire vélni, fogalmam sincs, mit akartak vele.

Összefoglalva az eddigieket: Nagy felhajtást kerítenek a semmi köré, a tragédia érdektelen, a megoldás is az, viszont a jó színészi játék meg az igényesen kivitelezett díszletek/jelmezek/helyszínek megteremtenek egy különös hangulatot, ami miatt mégis végignéztem a filmet. Utólag azt kell mondanom, nem érte meg…

SZPOJLEREK VÉGE

Pár szót az alkotókról/színészekről: A rendező Anders Walter korábban csak rövidfilmeket csinált, ez az első egész estés mozija, de azóta nem rendezhetett semmit. A történet Joe Kelly (forgatókönyvíró-producer) és J. M. Ken Niimura 2008-as, 7 részes képregényén alapszik. A főproducer a Harry Potter-mozikat pénzelő Chris Colombus volt. Madison Wolfe pár horrorból lehet ismerős, Sydney Wade főként sorozatokban szerepel és egy nyúlfarknyi jelenetben láthatjuk Noel Clarke-ot (a felújított Doctor Whoból Rose Tyler pasija). Ms. Wade szintén szerepelt az immár korábban elképzelhetetlen mélységekbe süllyedt angol sorozat két epizódjában (mind a kettő nagyon szar). A Titánt John Boyle szólaltatta meg.

Érdekességek: Barbara egy létező északi rúna-abc jeleit viseli magán, ezeket hagyja ott mágikus védelemként. A pszichológust eredetileg Halle Berry játszotta volna, de végül azért döntöttek Zoe Saldana mellett, mert Berry „nem eléggé eladható”. (Az már régen rossz, ha „Gamora” miatt akarja bárki megnézni ezt, tehát ez egy idióta elgondolás.) Madison Wolfe-ot 500 jelentkező közül választották ki. Egy imdbs hozzászóló humoros bejegyzése szerint Sophia akcentusa nem egyezik a Leeds-ből származó emberekével. A szereplők mindig ugyanazokban a ruhákban vannak.

Lezárásként álljon itt három vélemény! Az első a „hivatalos hozzáértőktől”, a Rotten Tomatoes webkritikusaitól: „Az I Kill Giants melankolikusan mágikus realizmusa néha érdektelenbe csap át, de a kiemelkedő számítógépes grafika meg Madison Wolfe energikus előadása váratlan meglepetésként érhetnek.” Ebből a „kiemelkedő számítógépes grafika” baromság, tűrhetően néz ki, de amit CGI-jal oldanak meg, az sosem fog olyan jól kinézni, mint egy praktikus effektekkel létrehozott dolog (ezért mondtam, hogy a Hírnökök jók, mert szerintem őket nem úgy rajzolták). Másodszorra egy imdbs vélemény rain_x_tiger felhasználótól: „A Szólít a szörny lányos, unalmas, kevesebb történettel, csavarral és animációval operáló változata. Ez mindent elmond róla. Nem értem, minek kellett egy pici jelenetet kivenni a Szólít a szörnyből és aztán ezt a fájdalmas valamit csinálni belőle.” Az említett mozgóképet nem láttam, de érdekesnek tűnik, valószínűleg jobb cikkem tárgyánál. És most jön az, amit én gondolok:

ÚJABB NAGY SZPOJLER

Az I Kill Giants semmit sem ad meg, amit ígér: A lány frankón őrültnek tűnik, de közben lehetséges lehetne, hogy igaza van; aztán kiderül, csak képzeli az egészet, ám attól még lehetnének mentális problémái. Lezárásként fellibben a fátyol, nincs semmi baja, csak az anyja beteg, Barbara hirtelen normális lesz, az anyja meghal és ennyi. Látható, mennyi energiát öltek bele a varázslatos cuccokba, az óriások történetébe, meg mindenbe, és az egésznek nincs értelme, de a színészek remekelnek, meg az üzenet is jó, csak ezért így kár volt.

SZPOJLER VÉGE

A nap tanulsága: Óvakodj az óriásos filmektől, pl. Az óriásölő, A barátságos óriás – kivétel: Szuper haver (az eredeti címe A Vasóriás)!

Pontozás:

imdb: 6.1 (1 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 3/5 (A képregény jobb?)

Utólagos szerkesztés: A képválogatás közben észrevettem dolgokat, amik talán utólag még hozzátehetnek valamit az egészhez, például az erdőben lévő nagy lyuk, amibe Sophia belelép vagy a hírek a tornádóról. Ezek talán megerősítik a fantasy-vonalat, csak nem eléggé…

Hírek:

- Zoe Saldana imdbs adatlapján most már lassan egy évtizede szerepel 4 db Avatar-folytatás, de állítólag lesz még egy Star Trek és egy újabb A Galaxis Őrzői is. Az Avatart teljesen fölösleges folytatni, mert ugyanaz lesz vele, mint a Sin City vagy a 300 második részeivel, senki se lesz kíváncsi rájuk, hiszen láttuk már a lényegüket, nem fognak „ütni”. A Star Trek harmadik része pocsék, el kellene engedni, A Galaxis Őrzőit meg alapvetően hagyni kellett volna egyszeri mozinak, úgy igazán király.