Rovatok

Filmrajongó

Több mint 1000 bejegyzésből álló magyar nyelvű filmadatbázis, filmrajongóktól filmrajongóknak. Nem vagyunk kritikusok, nem vagyunk szakértők, csak két tv-néző, akik szeretik a filmeket:) Ha nem tudod, mit nézz este, vagy hogy megéri-e látni az adott filmet, keress rá (jobb oldalt a Kategóriák vagy A héten a tvben listában) és olvasd el a véleményünket róla! Erre a címre tudtok írni nekünk: maisieswatch@gmail.com

Kategóriák

akció (139) áldokumentum (7) animációs (61) bekategorizálhatatlan (5) dokumentum (14) dráma (316) fantasy (136) háborús (18) hill (20) hírek (77) horror (196) kaland (78) katasztrófa (4) krimi (73) magyar (78) musical (11) néma (11) paródia (36) regényem (3) rövidfilm (12) sci fi (148) spencer (26) sport (37) szatíra (9) szuperhős (105) thriller (62) történelmi (32) vígjáték (472) western (9) zene (58)

Friss topikok

  • Dev_: Én nagyon szeretem az amerikai polgárháborúval foglalkozó filmeket és amit csak lehet megnézek ezz... (2020.02.07. 13:00) A háború virágai (War Flowers, 2011)
  • MIG-31: A kis Fiat elején a vöröscsillag simán lehet azért, mert mondjuk Fiat licenszben gyártották vagy a... (2019.10.26. 20:40) Az elvarázsolt dollár (1985)
  • Tévésámán: @memberjoe: Ha tudsz angolul: junotemple.us. Ha nem: junotemple.blog.hu:) (2019.04.22. 19:13) Small Apartments (2012)
  • Ernő Koska: A 60-as évek a magyar film aranykora - szenzációs színészek, rendezők dolgoztak akkor együtt, az e... (2019.03.23. 06:21) Legenda a vonaton (1962)
  • István Torma: Döbbenetes, szenzációs! Csupa feszültség, gondolatok, ragyogó színészi játék, hegedűszó... (2019.02.17. 18:20) A nagy fejedelem (1997)

2019.12.04. 14:38 Tévésámán

The Osiris Child (2016)

science_fiction_volume_one_the_osiris_child_2016_brrip_xvid_mp3-xvid_00574.jpg

Tavaly váltam nagy rajongójává a DC Raven karakterének, elsősorban a nosztalgia, a régi Tini Titánok-széria és a most futó Tini Titánok, harca fel! révén. Azóta a figura minden egyes mozgóképes megjelenését láttam – a képregények nem nagyon izgatnak, mert ott 39 évnyit kellene bepótolni, ugyanis Raven 1980-ban lépett a nyomtatott lapokra. Hogy hogy jön ez ide? Nos, szintén tavaly debütált a Titans című sorozat, ami a fiatal szuperhősök első élőszereplős feldolgozása, ebben pedig a most 15 éves Teagan Croft játssza a Rachel Roth nevet viselő alakot – aki elvileg azonos rajongásom tárgyával, de közben mégsem… A lényeg az, hogy Croft kisasszony szerintem tehetséges és a mostani, második évadban lenyűgözően szép is, szóval kíváncsi voltam az első filmjére, ami egyben az eddigi egyetlen egész estés mozgókép, melyben látható. Tegnap éjjel választhattam, hogy ezt nézem, vagy az 5300 évvel ezelőtt című ősember-bosszútörténetet - ahogy látható, a tudományos fantasztikumot mellett döntöttem, végülis nem bántam meg…

A távoli jövőben, egy másik bolygón járunk, amit nemrég vett birtokába az emberiség. Életfogytiglani büntetésüket töltő rabok munkájával alakítják a planétát, de a terraformálásért felelős cég közben rémisztő kísérletet végez, amihez az elítélteket is felhasználja. Váraltan krízis tör ki, a cégen belül úgy kommunikálják az esetet, hogy a rabok fellázadtak és azzal fenyegetik fogvatartóikat, hogy 22 óra múlva elszabadítanak egy biológiai fegyvert. Az igazság azonban teljesen más – ennek tudatában hősünk, Kane (Daniel MacPherson) dezertál a felelősök lezárt katonai állomásáról és elindul, hogy megmentse a lányát (T.C.) a közelgő végzettől. Útközben csatlakozik hozzá pár fura figura (Kellan Lutz – Sy, Luke Ford – Bill és Isabel Lucas – Gyp), a tervük pedig az, hogy ha megtalálják a leányzót, együtt elbújnak egy szupertitkos bunkerben, aminek helyét csak Kane ismeri. De vajon életben van-e még a kiscsaj, és ha igen, eljutnak-e a célhoz, mielőtt bekövetkezik a katasztrófa?

science_fiction_volume_one_the_osiris_child_2016_brrip_xvid_mp3-xvid_11446.jpg

Mindenféle komolyabb elvárás nélkül ültem le a The Osiris Child elé, mindössze a címben szereplő ókori egyiptomi isten neve keltett bennem némi reményt valamiféle misztikum iránt – azt hiszem, nem árulok el titkot, ha leírom, hogy ilyesmi nincsen benne… Mielőtt tovább lépünk, érdemes tisztázni, hogy ez egy kvázi független, ausztrál sci-fi, tehát 3 éves kora ellenére mégis frissen hatott, pláne nekem, aki a legritkább esetekben nézek hasonló műfajú alkotásokat.

A sztori mintha egy sorozat egybeszabott részeiből állna, erre utal az eredeti cím: Science Fiction Volume One, vagyis Tudományos Fantasztikus Első Kiadás; plusz a fejezetekre osztott eseménysor (7 van összesen). A filmben egyszer sem láthatjuk a cikk címét, ehelyett Origin Wars-nak nevezi önmagát – ennek az interneten egyébként semmi nyoma. Elvileg egy több moziból álló széria felvezetője lenne, ám 2019 végéig a Volume Two nem készült el, gyanítom, hogy nem is fog… Az egyes, saját címmel bíró fejezetek tulajdonképpen önmagukban is megállnák a helyüket az utolsó kivételével, ez még jobban erősíti a sorozat-szerűséget. Kérdés azonban, hogy végülis ki a főszereplő?

science_fiction_volume_one_the_osiris_child_2016_brrip_xvid_mp3-xvid_10888.jpg

Jót jelent-e, ha kevés ismert arc van egy mozgóképben? Egyrészt igen, mert ha ismeretlen, az azt jelenti, hogy nem „sztár”, és ha nem „sztár”, akkor még lehet tehetséges is. Ezúttal egy rakás olyan emberkét hoztak össze nekünk, akik mellékalakokként mind felbukkantak nagy pénzmosodákban szuperprodukciókban: Bár Daniel MacPhersont sehol se láttam még, Kellan Lutz neve korántsem véletlenül hangzott ismerősen, ugyanis a 2000-es évek elején, az Alkonyat-őrületkor egyike volt a nyálas vámpíros széria szépfiúinak. (Nem mintha láttam volna bármelyik Twilightot, de van egy húgom, aki anno szívesen olvasott gyagya tinimagazinokat, amik tele voltak ezzel a szennyel. Amúgy ő se nézte meg egyiket se.) Luke Ford a rosszul sikerült harmadik Múmiában alakította a főhős immár felnőtt fiát (ezt csak utólag tudtam meg), a csontvázszerű külseje ellenére rendkívül vonzó Isabel Lucas pedig a még pocsékabb harmadik Transformers-ben volt a Színlelő csaj. Az egyetlen pofa, akit magamtól ismertem fel, az a börtönigazgatót játszó Temuera Morrison, azaz Jango Fett. Az eddig felsoroltak és Croft kisasszony alkotják a főszereplői bázist – a messzi-messzi galaxis fejvadászától eltekintve mind fehérek, ez ma már ritkaság.

Hogyha végignézzük a mozit, már a második fejezetnél érezhetően kezd áttolódni a fókusz az elsőben teljes figyelmünket élvező Kane-ről Sy-ra. Az utóbbi fickóról kezdetben csak annyit tudunk, amennyit elmondott magáról, aztán szép lassan kiderül, hogy ennek a fele se igaz. Bár a karakter hidegen hagyott, el kell ismerni, hogy remekül felépített, tragikus háttértörténete van, ami igazán meglepő véget ér. A készítők kitűnően adagolják a rejtélyeket és a feszültséget, példa erre mikor Kane és Sy társulnak a veszélyes őrülteknek látszó Billel és Gyppel, majd elmennek a fegyverkereskedőkhöz. A hangulat olyan, hogy nem lepődnénk meg, ha bármelyik pillanatban elszabadulna a pokol, ez pedig az egyszerű, de hatásos helyszíneknek, az elsőrangú sminknek/jelmezeknek meg a jó színészeknek köszönhető.

science_fiction_volume_one_the_osiris_child_2016_brrip_xvid_mp3-xvid_03380.jpg

Miként előre haladunk, úgy tudunk meg egyre többet Sy-ről, és bár a többiek háttere néhány mondatban összefoglalható, mégis mind élőnek, hús-vér alaknak tűnnek. Ugyanakkor ismerős sztereotípiákat is találhatunk bennük: Kane a nemes harcos, aki tudtán kívül belekeveredik egy mocskos ügyletbe; Sy a hallgatag „pisztolyhős”, akinek számos borzalom tarkítja a múltját, de mégis próbál helyesen cselekedni; a szőke páros pedig az amerikai tahókat képviseli, ám közben kiderül, hogy durva külsejük érző szíveket takar. A kislány meg cuki – mindössze egy kutya hiányzik a teljes sikerhez.

Egyfajta túlélő-road movie-t láthatunk, ahol A-ból B-be kell eljutni élve, miközben szörnyek és fegyveresek vannak a hősök nyomában. A felturbózott katonai buszban Mad Max világa éled újjá, a bárban lévő remek hangulat a teljesen emberi közönség ellenére a Csillagok Háborúja kantinját idézi fel; az egész céges vonal pedig az Alien Weyland-Yutani megavállalatát juttatta eszembe. Szóval innen-onnan, a legjobbaktól kölcsönöztek ezt-azt, de a végeredmény mégsem tűnik olcsó koppintásnak. Ehhez hozzájárul az egészen jó grafika, a kiemelkedő eredeti zene és a számos váratlan fordulat – bár az utóbbiak közül rám csupán egy hatott némiképp sokkolóan.

science_fiction_volume_one_the_osiris_child_2016_brrip_xvid_mp3-xvid_06443.jpg

Tetszett, hogy a figurák nem sérthetetlenek, senki sem bűntelen és senki se kerülheti el a végzetét. Ez nem egy ostoba YA-trágya, ahol mondjuk 5 rész alatt egyvalaki hal csak meg, itt a történetnek van alárendelve mindenki. És akit szólít a Kaszás, az bizony elpatkol… Bár vannak kivételek, hiszen az elején Kane egy olyan zuhanást él túl, ami már ránézésre is halálos. (Azt se értettem, hogy miért van az ejtőernyő a hátán és nem a katapultülésen. Miközben esik, ki kell szállnia a székből és az ernyő csak ekkor nyílik. Ez a valóságban is így volna?) Külön kis érdekesség a jól átgondolt magánzárkák sora – itt aztán garantáltan senkinek sincs nyugalma…

Pár megfigyelés: A címben szereplő Osiris a bolygó fővárosa. Teagan Croft karaktere a narrátor; a haja ugyanolyan mint a Titans-ben Ravené, csak más színű. Számomra érthetetlen, hogy a katonák miért lőnek az emberekre? A bunkernél világos, de a fővárosban nem. Sy eredetileg is ápoló volt, és amikor kijut a börtönből, az öreg egy ápolói igazolványt ad neki. A két kutató a végén tudja, hogy egy gyerek van a bunkerben, de honnan? A rejtett politikai korrektségről most ne beszéljünk, én is unom már. Ott van, de finoman, nem zavaró. Az egyetlen igazi komolyabb gondom az egésszel a befejezés, hiszen nem derül ki, mi lesz a kislánnyal és a társával, illetve az se egészen világos, hogy mi a céljuk…

science_fiction_volume_one_the_osiris_child_2016_brrip_xvid_mp3-xvid_11142.jpg

Cikkem tárgya végső soron két ember jelentős erőfeszítésének gyümölcse: Az író-rendező-producer Shane Abbess-é és állandó társáé, Brian Cachiaé (szintén dolgozott a forgatókönyvön, pénzével támogatta a projektet, illetve ő szerezte a zenét). Abbess és Cachia mindig együtt dolgoznak az előbbi rendezésein. Két érdekességet találtam: Teagan Croftra a Ne bántsátok a feketerigót! színpadi adaptációjában figyeltek fel a filmesek, a leányzó akkor 9 éves volt, itt 11. Isabel Lucas személyesen választotta ki Gyp tetkóit. A The Osiris Child megközelítőleg 135 és félezer dollárt hozott be, a készítési költsége ismeretlen; a kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott, de senki sem dicsérte igazán.

Én azt mondom, tűrhető volt. A grafika nem rossz, a sztori érdekes, a fordulatokat nehéz előre látni, a színészek jók, a zene remek – csak valahogy hiányzik belőle a hangulat

Pontozás:

imdb: 5.6

Szerintem: 4/5

Hírek:

- A Titans-nek lesz 3. évadja, bár ennél lejjebb már nehezen tudnának menni…

Decemberben rengeteg munkám lesz, ezért kicsi az esélye, hogy bármilyen filmet megnézzek majd… Addig is hadd ajánljam a regényemet, hogy ne maradjatok az írásaim nélkül:)

Végül a legjobb betétdal, ami a végén és Bill végzeténél hangzik el:

Szólj hozzá!

Címkék: dráma sci fi


A bejegyzés trackback címe:

https://transfesser.blog.hu/api/trackback/id/tr2515338074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.