Rovatok

Filmrajongó

Több mint 1000 bejegyzésből álló magyar nyelvű filmadatbázis, filmrajongóktól filmrajongóknak. Nem vagyunk kritikusok, nem vagyunk szakértők, csak két tv-néző, akik szeretik a filmeket:) Ha nem tudod, mit nézz este, vagy hogy megéri-e látni az adott filmet, keress rá (jobb oldalt a Kategóriák vagy A héten a tvben listában) és olvasd el a véleményünket róla! Erre a címre tudtok írni nekünk: maisieswatch@gmail.com

Kategóriák

akció (139) áldokumentum (7) animációs (61) bekategorizálhatatlan (5) dokumentum (14) dráma (320) fantasy (137) háborús (18) hill (20) hírek (77) horror (196) kaland (78) katasztrófa (4) krimi (73) magyar (79) musical (11) néma (11) paródia (36) regényem (3) rövidfilm (12) sci fi (148) spencer (26) sport (37) szatíra (9) szuperhős (105) thriller (62) történelmi (34) vígjáték (474) western (9) zene (59)

Friss topikok

2015.10.18. 21:14 Tévésámán

Sötét zenék (Málmhaus, 2013)

metalheadposter-thumb-672x960-39544.jpg

Manapság elvileg senki sem néz tévét, mert ott az internet, inkább letöltenek. Ugyanezért nem vesznek dvdket és blu-rayeket, ez meglátszik a fehérvári Media Markton, ami teljesen leépítette a filmrészlegét. Zenei cdkről már ne is beszéljünk! Ugyanakkor van egy csomó olyan film, amiről nem hallhatsz, nem tudhatsz meg semmit sehonnan, viszont a tévében leadják, és akkor megnézheted. Amióta két hónapja szereztem magamnak egy UPC-s „dobozt”, sokkal többet bámulom a televíziót, és sokkal több olyan alkotást látok, amikről vagy sosem hallottam, vagy egyszerűen nem érdekeltek annyira, hogy letöltsem őket. A Cinemax adta ezt, amiről most szó lesz. Elöljáróban azt kell tudni, hogy a Cinemax az HBO társcsatornája és olyan mozgóképek mennek rajta, amik a főcsatorna kínálatába valamiért nem férnek be. No, de elég a szócséplésből, hangerőt fel és csapjunk a húrok közé! 

1983-ban egy kis izlandi faluban történik egy szörnyű tragédia az egyik farmon: a tizenéves, metálzenét imádó Baldur leesik a traktorról és a betakarítógépbe zuhan, amit nem él túl. Húga, Hera, szemtanúja az eseményeknek és innentől végérvényesen megváltozik az élete. Elégeti az összes színes, lányos ruháját, elkezd bőrkabátot és zenekaros pólókat hordani, megtanul gitározni és innentől csak a metál érdekli… Öt évvel később a már felnőtt Hera (Thora Bjorg Helga) még mindig ott tart, ahol Baldur halálakor volt. Nem tanul, nem dolgozik, szinte egyáltalán nincsenek barátai, ráadásul folyton valami bajba kerül vagy botrányt csinál. A szülei (Halldóra Geirhardsdóttir – az anya és Ingvar Eggert Sigurdsson – az apa) élete is nehéz a baleset óta, pláne egy ilyen lánnyal, aki senkire sem hallgat, és csak kárt okoz. A közösségbe egy új, fiatal pap érkezik és majdnem egy időben vele visszatér egy régi, gyerekkori barát, aki mindig gyengéd érzelmeket táplált hősnőnk iránt. Vajon ezek az emberek megváltoztathatják Herát? És hová vezethet a lány útja, mi lesz vele, ha a dolgok így mennek tovább?

bf17ab12464eb2c8c9210b25a6f0de93.jpg

Mi vonzott ehhez a filmhez? Középiskolás koromban én is nagyon szerettem a metált, Ozzy-t és Alice Coopert hallgattam naphosszat, hosszú volt a hajam, feketében jártam – utóbbi szokásom még megvan, a többi már nem nagyon. De még mindig szívesen hallgatok rockzenét néhanapján és valamennyire egynek érzem magam a rockerekkel és a metálosokkal, pedig igazán sosem tartoztam közéjük. Viszont a rock az jó, a metál meg még jobb, szóval adott a zenei alap. Ehhez jön az európai készítés ténye, és Izland számomra messzi, idegen, kissé misztikus kultúrája, meg a különös nyelv, amit beszélnek. 

Az indító színes, nyári képsorokba szinte villámcsapásként hasít bele az elég grafikus módon ábrázolt tragédia, és innentől átmegyünk egy sokkal sötétebb, a szürke meg a fekete által uralt világba. Baldur halála mindenkit megviselt a családban, a szülők elhidegültek egymástól, Hera pedig teljesen magába fordult, miközben átalakult halott bátyja utánzatává. Nem sok értelmét látja az életnek, egész nap csak zenét hallgat, gitározik, vagy zenei lapokat olvas; aztán lerészegedik, és valami bajt csinál. Úgy tűnik, mintha örömét lelné a rombolásban, mintha igyekezne eltaszítani magától és elpusztítani mindent, ami normális; amilyenné ő képtelen válni. Gyerekkori játszópajtása, Knútur (Hannes Óli Ágústsson) aztán eljön hozzá, és látszik a srácon, hogy mennyire szereti Herát, ő azonban nem veszi komolyan – enged neki, de közben valójában mégse viszonozza az érzéseit. Külön érdekesség a pap (Sveinn Ólafúr Gunnarsson) figurája, aki igen közel kerül a hősnőhöz, ám közben más módon akarja megmenteni a lányt, mint ahogy ő várná.

thora-bjorg-helga-e1433797732311.png

Szpojler 

Az egyik emlékezetes jelenetben kiderül, hogy mi okozza a szülők közti rossz viszonyt: Az apa önmagát okolja Baldur haláláért, és azt hiszi, hogy a felesége ugyanígy gondolkodik, de aztán kiderül, hogy erről szó sincs és végül együtt, közösen el tudják engedni elveszett gyermekük emlékét. 

Szpojler vége 

Néhány „tréfán”, amit a lány elkövet, lehet röhögni, például mikor a vágóhídon metált bömböltet a birkáknak; máskor viszont csak csodálkoztam, hogy miért tesz ilyesmiket? Thora Bjorg Helga fantasztikus, dacára a belőle áradó szomorúságnak és negativitásnak, végig úgy érezzük, mintha Hera lenne az igazi áldozat, aki a legtöbbet veszítette el; és mintha végig neki lenne igaza mindenki mással szemben. Talán megtestesíti mindazt a lázadást, mindazt a feszültséget, ami ott rejtőzik bennünk, amit olyan szívesen kiengednénk, ettől lesz szimpatikus. 

Közben egy fura jellemfejlődés megy végbe, a hősnő elér a pusztítás legfelső szintjére, ahonnan már csak lefelé lehet menni; majd elmenekül otthonról, de aztán visszatér, szembenéz tettei következményeivel és megpróbál normálissá válni Knútur oldalán. De ebből nem lesz semmi, hiszen régi énje ismét felbukkan, amikor megjelenik nála három fiú, akik meghallgatták a demoját és együtt akarnak zenélni vele. Szóval ide-oda hullámzik a főszereplő jelleme, de semmi sem tudja igazán kizökkenteni abból a kerékvágásból, amibe testvére halála juttatta. Aztán a legvégén eljut oda, hogy a környezete végre elfogadja őt olyannak, amilyen, és innentől megtalálhatja a helyét a világban.

129806_ori.jpg

Pár szót a készítőkről: Az író-rendező-társproducer Ragnar Bragason volt, a nyomasztó alapzenét Petur Thor Benediktsson szerezte. Néhány érdekesség: A filmnek nincs főcíme. Angolul Metalheadnek nevezik a Málmhaus-t, ez egy szlengszó a metálrajongóra. A cselekmény nagy része elvileg 1989-ben történik – sehol egy mobil, Hera kazettás magnón meg lemezjátszón hallgatja a zenéket. Főleg Megadeth és Judas Priest szól a játékidő alatt. Thora Bjorg Helga eredeti neve Borbjörg Helga Borgilsdóttir. 2014-ben az itt látható alakításáért elnyerte az Izlandi Akadémiai Díjat Legjobb Színésznő kategóriában. A Sötét zenék kritikai tekintetben nagy siker volt, a főszereplőnő játékát mindenütt elismerték. Készítési költségről és bevételről nem találtam adatokat. 

Aki egyszer részese volt vagy még mindig részese a metálzene körüli kultusznak, az biztosan élvezni fogja ezt a filmet, de ajánlom az európai drámák kedvelőinek is! Mozsárágyú véleményét majd valószínűleg kommentként olvashatjátok a cikk alatt:)

Pontozás: 

imdb: 7.1 

Szerintem: 5/5 

Várható írások: Réber László rövidfilmjei.

1 komment

Címkék: zene dráma


A bejegyzés trackback címe:

https://transfesser.blog.hu/api/trackback/id/tr267988623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mozsárágyú · http://transfesser.blog.hu 2015.10.21. 19:18:00

Tetszett, hogy egy olyan jelenet vagy párbeszéd-foszlány sem volt a filmben, amitől hánynom kellett volna - és ami a legtöbb hasonló témájú és főleg amcsi filmnél majdnem össze szokott jönni.

Ami nekem feltűnt, az a kaja-téma. Sok olyan jelenet van, ami a "serpenyőből" indul, hosszan mutatják, amint gőzölög - reggeli, ebéd meg vacsora is. A széthullott családot az evés tartja össze, csak az asztalnál találkoznak...

Különleges hangulata van mindenesetre.
A zenékről inkább nem írok semmit, számomra csak egy az isten, a BLACK SABBATH!!!!!!