"If anything in this life is certain, if history has taught us anything, it is that you can kill anyone."

     Azaz bárkit meg lehet ölni. Például azt is, aki azt mondja, hogy ez nem jó film.

     Michael Corleone (Al Pacino) a jelenben, apja, Vito (Robert De Niro), pedig a múltban tűnik fel, mint a Keresztapa. Mike-nak nemcsak a Családnak nevezett szervezettel, hanem a tényleges családjával is meggyűlik a baja. Miközben végzi a munkáját, rájön, hogy valaki meg akarja ölni. Hű, de meglepő. Valójában arra döbben rá, hogy áruló van a közvetlen környezetében, szóval akad probléma bőven. Vele párhuzamosan huszonéves apjának is megvannak a gondjai. Megismerjük Don Corleone rögös útját a "doncorleoneségig", múltját, jelenét, s így családja jövőjét. Apa és fia hasonló dolgokon megy keresztül, mindezt briliáns jelenetek segítségével tálalja fel nekünk Coppola bácsi.

     Nem tudok egyebet mondani, mint az első epizódnál, bár, ha lehet, ez még talán jobb. De Niro viszi a pálmát igazából, meg olyan hangulatos helyeken játszódnak a régi események, hogy az embernek az az érzése támad, hogy tényleg ott van, és szemtanúja mindennek. Felülmúlja a képességeimet a film. Komolyan, nem tudok érdemben hozzászólni, mert annyi minden van, amit leírnék róla, de csak üres hablatyolás lenne belőle. Nálam nagyobb emberek kell, hogy írjanak róla. Már úgyis megtették. (Meg nálam nem nagyobbak is.) Temérdek megkapó pillanat, óriási mondatok, megbecsülhetetlen mennyiségű brillantin, csodás képek. Ennyi. Kurvajó film.