Ez a harmadik Drakula-mozi, amit láttam, szóval minimum dobogós. :) Ha belegondolunk, egy Drakulás filmhez nem kell más, csak egy megnyerő, ám egyben ijesztő fazon, és Christopher Lee megfelel e tekintetben. Öltözete miatt pedig nemcsak a depeche-esek érezhetik közülük valónak, de még a Roxfort tanári értekezletén is simán elvegyülhetne. Erősségét a prózában nem igazán mutathatja meg, mert csak 13 sort beszél, viszont nagyon meggyőzően tud suhanni, tényleg, minden elismerésem.

     Na, de térjünk a lényegre. A már említett Drakula gróf kastélyában járunk, 1885-ben, és Jonathan Harkert látjuk, amint egyedül költi el vacsoráját a hatalmas épületben. Vacsorát írtam volna? Ja, hát igen, ezek szerint már lement a Nap. És nini, Drakula úr épp ekkor jelenik meg, és sajnálatát fejezi ki, amiért nem tudta fogadni az ő leendő könyvtárosát, Mr. Harkert. Drakula el, jön viszont egy kétségbeesett hölgy, aki elmondása szerint kénytelen elviselni a gróf terrorját. Emberünknek pár pillanat múlva azonban már a nyakát kell védenie a nőtől, megint előkerül a gróf, és reggelre már csak a garbó viseletét ajánlaná minden sztájliszt Mr. Harkernek...

     Itt jön a képbe Harker ismerőse, Dr. Van Helsing (Peter Cushing), aki tudomást szerez a történtekről Jonathan naplója által, így hát cselekednie kell és a napló mostanra vért szívó tulajdonosának szívébe karó kerül. De álljunk csak meg egy pillanatra? Hol van Drakula? És miért vezetnek a szálak a néhai Jonathan menyasszonyához és annak családjához?

     Valószínűleg nincs ember, aki legalább ne hallott volna a történetről, és akinek ismerősen hangzik a Max Schreck név, az ebben a filmben sem fog csalódni. Mellékszereplőként feltűnik Michael Gough, aki a Denevérember inasaként is ismert, a zene természetesen vérfagyasztó és nagyon jó, és érdemes eredeti nyelven nézni, mert nagyon szépen beszélnek, tiszta nyelvvizsga-előkészítő.

    Jó film. Jó sok ketchupfröcsögéssel.