Belekezdtem a 2019-es írásaink javításába, ennek kapcsán felmerült bennem, hogy miután kétszer is láttam a Werner Herzog-féle Woyzecket, ideje lenne ismét megnéznem a magyar párját, Szász János remek alkotását. Vasárnap éjjel végül sort kerítettem rá, így most össze tudom hasonlítani a két művet.

A legszembetűnőbb különbség a látványvilág, az 1979-es változat csupa élénk színnel operál, a ’94-es fekete-fehér (valahogy ezt teljesen elfelejtettem 8 év alatt). A hős munkája megváltozik, eredetileg a színdarabban és a német változatban katona, a hazaiban váltóőr – ám ugyanúgy tiszteleg a Kapitánynak, jelentést tesz neki, mint egy honvéd. A cselekménybeli korszakot tekintve megközelítőleg 60 évvel a Herzog-mozi után járunk (az 1890-es évek végéről egy fiktív 1950 körülre jutunk, bár a Rendőr egyenruhája alapján akár 1980 is lehetne).

A ’79-es Woyzeckben elég vicces, amikor az Orvos kioktatja a címszereplőt a vizelésről – akkor csak beszéltek róla, Szász János már megmutatja, sőt, nála még a doktor is pisál. A fekete-fehér változatban a játékidő jelentős részében úgy tűnik, mintha Woyzeck egyedül lenne a hatalmas pályaudvaron, ahol rajta kívül csak a két kínzója fordul meg. Viszont kell lennie valakinek a vonatokon is, aztán két jelenetnél elénk tárják a munkásokat, akik azonban semmilyen kapcsolatban nincsenek egymással vagy a főhőssel, tudomást se vesznek róla. Kovács folyton egyedül van, Kinskit körbeveszik az emberek, szinte mindig akad mellette valaki. Előbbi környezetében csupán a különös Fiú akad egyfajta pozitív hatásként, utóbbinál meg a barátja, Andres.

Herzog a természet képeit mutatja hangulatkeltésnek, Szász az ember által létrehozott dolgokat, azokat is lehető legrondább, de még valóságos formájukban – nála a füst plusz az árnyékok dolgoznak. A német rendezőnél a zene legtöbbször elüt a látottaktól, általában vidám muzsika szól, hazánk fia esetében a zene alátámasztja a képek sötét, depresszív mivoltát (kivétel a kétszer hallható cigányzene, bár a második szövegében a hangulathoz illik, előre vetíti az eseményeket). A korábbi filmnél a nevek nekem olyan lengyeles hangzásúak, bár a Franz kétségkívül német, a helyszín cseh, az összhatás szintén német. A Hungáriában készült rokonnál csupán három dolog utal arra, hol járunk: a szétlapított pénzen (amuletten) lévő „MAGYAR NÉP” felirat [érdekes, a magyar népet széttapossák?], a Rendőr autóján lévő felirat és a női főszereplő neve (Mari). Ezektől függetlenül bárhol játszódhatna, mert emlékeztet Magyarországra, csak mégsem az. Herzognál nyár van, Szásznál tél; a meleg évszakban minden világos és tiszta; a hidegben félhomály meg kosz uralkodik.

Kovács Lajos Woyzeckje (akinek keresztneve nincs is) egyfajta bibliai alak, tulajdonképpen Jézus-allegória. Lakásában (sosem jár haza, ahogy késői utódja, Bulcsú a Kontrollból) Krisztus és Szűz Mária hatalmas képei lógnak a falon, a kísérletnél láthatóan keresztet visel a nyakában, szabadidejében folyton a Bibliát olvassa, abból idéz. Amikor a hátán viszi a bódét, az olyan, mint Jézus a keresztúton. Ahogy a Megváltó, úgy Woyzeck is szenvedni, aztán meghalni jött a világra. A német változatban a Kapitány szinte elsikkad, az Orvos sokkal hangsúlyosabb nála, de végül mindketten háttérbe szorulnak amögött, ami Kinski karakterének fejében játszódik le. Kovács esetében a kísérletezés sokkal kellemetlenebb, az Orvos viszont jóval kevésbé hatásos alak, mint a Kapitány, aki a pályaudvar mindenható isteneként az égből szól.

Izgalmas kérdés a gyerek sorsa; míg Herzognál a férfi csupán akkor tölt időt a kicsivel, mikor a nő is ott van, addig Szásznál Mari konkrétan otthagyja Woyzecknél a fiukat, amíg paráználkodik a Rendőrrel. A szerető posztja is megváltozik, eredetileg tamburmajor, ebből lesz rendfenntartó, így egy újabb, a hatalommal visszaélő figurává válik. A Tamburmajor a testi erejével zsarnokoskodik a mellette eltörpülő Kinskin, a Rendőr viszont a pozíciójával tartja sakkban a főhőst (feltehetőleg). Woyzeck rajtakapja Marie-t, amint táncol a szeretőjével a kocsmában, de ez az egyetlen alkalom, mikor együtt látja őket. Magyar testvére konkrétan szex közben nyit rájuk, ahol hosszasan farkasszemet néznek Marival, aztán később látja őket táncolni is.

A „magyar” Kapitány a maga különös módján szereti Woyzecket, külföldi társa emberszámba se veszi. Ahogy Örkény István Vérrokonokjában, úgy a hazai mozgóképben is a szereplők életét áthatja a vasút: A főhős itt dolgozik és ide száműzi magát; a Kapitány lakásában (ami azt hiszem, az irányító-toronyban van) vasútmodell-terepasztal foglalja el az egyik szoba felét, szóval otthon se kell lemondania a vonatok irányításáról; az Orvos rendelője-háza egy vagon; Marinál éjszaka az elszáguldó szerelvények verik fel a csendet. A Nő 1979-ben még láthatóan boldog a szerető karjaiban, ’94-ben viszont maga se tudja, mit akar, többször ellenáll a vad udvarlónak és nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy jó neki ez a kapcsolat.

Kovács Lajos alakja végül sokban eltér Klaus Kinskiétől: Tőle függ szinte mindenki más sorsa (a gyereket és Marit ő tartja el, az Orvosnak a tudományos kísérleten keresztül a siker egyedüli kulcsa, a Kapitánynak meg Woyzeck életének szabályozása az egész élete), amiket végül tönkretesz. Amikor kilép a doktor vállalkozásából, kudarcra ítéli vele; mikor otthagyja Marit, elveszi tőle a nyugalmát; lelép az őrhelyéről és így véget ér a rend a síneken; a Kapitány pedig egyenesen depresszióba süllyed, hogy nem parancsolgathat neki. A sorsok beteljesülnek a címszereplő keze által: a gyereke minimum árvaságra jut; az Orvos nem folytathatja a kísérletet, tehát elbukik; Mari és a Kapitány meghalnak. A legutolsónak említett eset igazán különös, hiszen a tiszt elmegy a „gyógyítóhoz”, aki megjósolja a halálát; ezután megkeresi Woyzecket és magával viszi, beengedi az otthonába, majd szó szerint felkínálja neki a torkát, hogy vágja el… Kovács figurája tehát végülis bosszút áll mindenkin, hiszen belevigyorog az őt megverő Rendőr arcába, akit a tánc végén a nő otthagy, inkább korábbi párjával megy. A hős halála mindkét változatban homályban marad: Kinskinél elvileg vízbe fojtja magát vagy belefullad a tóba, Kovácsnál valószínűleg felvágja az ereit, esetleg kihűl, megfagy.

Végül egy kis emlékezés: Az utómunkálatokban részt vett az év elején elhunyt Pálinkó Mária, akinek a neve biztosan sokaknak ismerős. Ő a nagyapám nővérének az egyik lánya volt…

Összefoglalás: Ugyanazok a gondolatok ötlöttek fel bennem az 1994-es Woyzeckről, mint 8 évvel ezelőtt, közben pedig újfent megállapíthattam, hogy Szász János remeke mennyire nagyon más, mint Werner Herzogé. Szász nemcsak megfilmesítette, hanem újragondolta, továbbfejlesztette az alapot adó színdarab-töredéket, ezzel igazán nagyszerűvé tette. Mert minden szennye, sötétsége és apokaliptikus mivolta ellenére sokkal felemelőbb, szinte kellemesebb élmény, mint német bátyja.

Tehát pontozással végül a magyar verzió győzött!