A film és a mozi alapvető funkciója a szórakoztatás, az, hogy kikapcsoljon, elénk tárjon egy más világot/életet és ezzel egy időre feledtesse gondjainkat. Éppen ezért valószínűleg én csinálom rosszul, hogy sosem nézek már filmeket spontán alapon, csak gondos tervezés meg mérlegelés után. Ráadásul, ahogy azt az olvasóim láthatják, a műfaji látóköröm se valami széles… Éppen ezért tegnap üdítőleg hatott egy hívás Mozsárágyútól, miszerint szerzett két ingyenjegyet Az üldözöttre, menjünk el, nézzük meg! Miért ne? Az egyetlen dolog, amit tudtam róla, az Philip Seymour Hoffman szereplése és hogy a színész ez év elején bekövetkezett halála miatt az érdeklődés biztosan megnő az irányába. Ugyanakkor a műfaj és a történet hidegen hagyott, ám éppen ebben rejlett az előadás varázsa. Röviden: Ingyen megnézhettem egy olyan mozgóképet, amit egyébként bizonyosan kihagytam volna, ez pedig tök jó! Hogy tetszett-e, az már más kérdés… 

Hamburgban járunk. Günther (P.S.H.) egy aprócska, szupertitkos német kém-szervezetet irányít, akik gyakran a törvényes útról letérve teszik meg azt, amit a hatóságok nem tudnak. A szeptember 11-ei terrortámadás óta pedig különösen sokat foglalkoznak az iszlám-hívőkkel, akik a városban tevékenykednek. Így figyelnek fel a rejtélyes Ísza Karpovra (Grigorij Dobrigyin), akit Oroszországban sokan akarnak lecsukni tetteiért, ő azonban szeretne új életet kezdeni, feledve minden rosszat. A helyi titkosszolgálat és az amerikaiak is kifejezik érdeklődésüket iránta, közben pedig egy fiatal ügyvédnő (Rachel McAdams) megpróbálja megvédeni és megszerezni számára a jogos örökségét – több mint 10 millió eurót… De mi van, ha emberünk a pénzt „gonosz” célokra akarja fordítani? Günther és csapata mindent megtesz, hogy a háttérben állva a „helyes” irányba terelje Íszát – ha sikerrel járnak, talán horogra akad az igazi nagy hal!

Alapvetően egy baj van ezzel a művel, mégpedig az, hogy ha nem ismerjük John le Carré nevét, akkor nehéz lesz eldönteni, hogy akarjuk-e látni, vagy sem. Nekem semmit sem mondott ez a név, hiszen a kémregény igen távol áll tőlem, ráadásul az ajánló a mozi falán kissé félrevezető volt. Az egész film azzal kezdődik, hogy láthatunk egy feliratot, ami szeptember 11-re hivatkozik – innentől fogva azt vártuk, hogy mikor jön elő az amerikai hazafiság/gonosz terroristák vonal, de láss csodát, nem jött. Hogy miért nem? Mert ez alapvetően egy európai/német film. Szerintem a cselekmény lényegének köze sincs a terrorizmushoz – az is ott van, persze, de mellékszálként. Számomra igazából a karakterek álltak a középpontban, a bemutatásuk, megismerésük, motivációik megértése és az egymással való interakcióik ábrázolása.

Visszatérő motívum a muszlim szereplők imádkozásának bemutatása, Günther és az USA-megbízott találkozásai különféle helyeken és a kisebb mellékszereplők életének feltárása. Külön kiemelném a látszólag egészen lényegtelen Dzsamalt, nem a színészi teljesítmény miatt, hanem mert annyira szépen épül fel a története – amikor kiderül, hogy kicsoda, az fantasztikus meglepetés! Ugyanígy nagyon érdekes, hogy végig a jelenben vagyunk, nincsenek visszaemlékezések, a múltban történt események a most beszélők mondataiból jutnak mindenki tudomására. Persze a kémesdi mellett nehéz elmenni, Mozsárágyú például azt mondta, hogy a törvény betartásának/be nem tartásának kérdése tetszett neki, hiszen ha végiggondoljuk, akkor Güntherék, vagyis a jófiúk, törvénytelen eszközökkel járnak el. Egyébként elég sokára derül csak ki, hogy ennek a kis csoportnak igazából miért kell Ísza meg a pénze – a néző természetesnek veszi, hogy a fiú terrorista, rossz, gonosz; de lassan rájövünk, hogy (már) nem az, ekkor felmerül a kérdés, hogy akkor minek az egész felhajtás? Engem még az is birizgált végig, hogy vajon az ügyvédnőnek mi a motivációja – kolleginám megadta a választ, szerinte Annabel alapvetően jólelkű, ezért akar mindenképpen segíteni az elveszett, magányos, félreértett fiatalembernek.

Pár mondat a színészekről: Az üldözött Hoffmanra épül, akinek ez az utolsó, teljesen befejezett munkája. Az a jó benne, hogy az embernek egyáltalán nem ő ugrik be, ha egy kémről beszélünk, mindenkinek inkább egy James Bond villan fel; és éppen ezért hitelesebb. Nagyon élő, valós alakítás az övé, ugyanakkor igen rosszul néz ki, bár talán ez direkt volt? Mozsárágyú szerint egyébként nem nagyon kellett rájátszania a káros szenvedélyek rabságában élő Güntherre… Azt hiszem, neki éppen abban rejlett a kihívás, hogy természetesnek kellett lennie, de mégis el kellett hitetnie mindenkivel, hogy tényleg az, aki. És meg kell jegyeznem, hogy tök jó hangja volt! Grigorij Dobrigyinnél az a gond, hogy hiába jó, a figurájáról képtelenség eldönteni, hogy szurkoljunk érte vagy se, nekem legalábbis lehetetlennek tűnt. Rachel McAdams-nél meg a karakter motivációja miatt voltak kétes érzelmeim… Azonban szerencsére itt a nagyszerű Willem Dafoe, aki egy pénzmosásra szakosodott bankár bőrébe bújik. Dafoe szintén nagyszerű orgánummal bír és nagyon tetszett, hogy milyen egyszerűen tudta érzékeltetni a karakter mélységét, a felelősséget, ami rá hárul, a magánéletét, amiből gyakorlatilag egyetlen apró részletet láthatunk csak. És egyszerűen óriási, hogy ez iránt az illető iránt egyáltalán tudunk szimpátiát érezni általa. Bizony, itt Willem bácsi viszi a pálmát. Két ismertebb név van még a kisebb szereplők közt, az egyik Robin Wright (az amerikai megbízott), akit én speciel csak Sean Penn ex-feleségeként ismerek; a másik meg mindenki új kedvenc német színésze, Daniel Brühl, aki tavaly Chris Hemsworth-szel versenyzett a Forma-1-es pályán, itt meg igazából egy alig beszélő, de mindig jelen lévő alak. A történet John le Carré 2008-as regényéből készült, az író producerként közreműködött a munkálatokban; a forgatókönyvet Andrew Bowell (A sötétség határán) hozta össze, a rendezést pedig a holland Anton Corbijnra (videoklipek, Az amerikai) bízták. 

Itt muszáj megállni egy pillanatra, mert egy több mint 2 órás moziról beszélünk. A játékidőnek legalább 30 perce azzal megy el, hogy Corbijn művészkedik és a történet szempontjából totál lényegtelen képeket mutat – Günther a minisztérium épületének erkélyén cigarettázik, ül a kocsijában és vezet, áll az irodájában és a falon lévő dolgokat nézi. Ez a módszer szerintem egyszer és csak egyszer működik jól, mégpedig a legutolsó jelenetnél, ahol szó szerint semmi nem történik, de az egész annyira hatásos, hogy biztosan megmarad a nézőben; ám az összes többi ilyen részletnek maximum azért lehet örülni, mert megörökíti az utókor számára Hoffmant. Kísérőzene egyébként elég ritkán van, keleties dallamok hangzanak fel, meg azt a muzsikát hallhatjuk, amit a szereplők maguk is hallanak. Az alapvetően komoly atmoszférát a két kocsmás jelenet hivatott kissé oldani, valamint néha Günther próbál viccelődni a körülötte lévőkkel, bár ezek legtöbbször szarkasztikus poénok.

Érdekességek: Saját magam jöttem rá arra, hogy a címnek több jelentése lehet, hiszen Ísza mellett dr. Abdullah-ot vagy akár magát Günthert is jelölheti. A szereplők angolul beszélnek, de német akcentussal, a néha hallható arab beszéd megértésében a felirat segít. Az egyik producer, Stephen Cornwall az alapul szolgáló regény írójának fia. John le Carrénak az A Most Wanted Man a huszonegyedik könyve, ami egyébként valós eseményeken alapul, a török származású német állampolgár, Murat Kurnaz bebörtönzésén. A rendező egy rövid ideig látható, az egyik felvételen, amit a kémek a tévében néznek, dr. Abdullah mellett ül. Az üldözött készítési költségéről nem találtam adatot, eddigi bevétele kis híján 17 millió dollár, a kritikusok pedig szokás szerint imádják. 

Ha leszámítjuk Corbijn művészkedését meg a hosszú játékidőt, akkor végülis nincs különösebb hiba ebben az alkotásban, amit azonban szerintem (legalábbis itthon) elég rosszul reklámoztak. Aki szereti a le Carré munkáiból eddig készült filmeket, annak ez is tetszeni fog és emellett maradandó hattyúdal Philip Seymour Hoffmantól, ám nem az én műfajom. 

Pontozás: 

imdb: 6.8 (Azért ennyire nem kiemelkedő.) (3 év alatt 0.6-ot csökkent, vagyis igazam volt.)

Szerintem: 4/5 

Kis megjegyzés: Fura, hogy bármilyen komoly kémtörténetnek irtó magas a pontszáma az imdbn, valamint az, hogy a Librinél minden évben megpróbálják akcióban ugyanazokat a John le Carré-regényeket eladni, úgy látszik, kevés sikerrel...

Hírek: 

- A februárban elhunyt Philip Seymour Hoffmant még biztosan láthatjuk kétszer, ugyanis benne van Az éhezők viadalának harmadik felvonásában, amit két részletben kapunk. Emellett igen érdekes módon csináltak egy sorozatot, a Happyish-t, aminek ő lett volna a főszereplője és asszem az első rész biztosan elkészült, de így lehetetlen lesz folytatni nélküle.

- Rachel McAdams a közelgő A kis hercegben szinkronhangként hallható, valamint állítólag visszatér a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes-széria harmadik részében Irene Adlerként – ezt meg majd meglátjuk! (Utóbbi 2017-ig nem készült el.)