Boldog Szülinapot Bill Murray! Ha nem lenne az Idétlen időkig, egész más ember lennék. Szóval köszi.

     A szülinapos a címszereplőnk, ő Bob, akit a pszichiáterek valószínűleg amolyan állatorvosi lóként kategorizálnának, mert megvan neki minden létező - meg egynéhány talán nem is létező - neurológiai és mentális betegség. Ugyanakkor megnyerő ember, viszont ezt a tulajdonságát nem igazán látja újdonsült orvosa, Dr. Leo Marvin (Richard Dreyfuss), akihez érdekes körülmények között, csak úgy "küldték" a pácienst. Már az első találkozás alkalmával feltűnik a dokinak, hogy nem mindennapi pacák a betege, de semmi egyébre nem gondol. Közli vele, hogy egy hónapra szabira megy, ad neki egy könyvet és csá. De Bob ragaszkodik Marvin doktorhoz, olyannyira, hogy leküzdve a bacilusoktól való félelmét, felszáll a távolsági buszra és néhány rosszakaró szomszéd segítségével az orvos nyaralójáig is eljut. És hát itt jön egy olyan klisé, hogy amíg a doki családja imádja Bob haverunkat, és ő segít nekik ott, ahol tud, addig a családfő eljut odáig a kibírhatatlan pali jóvoltából, hogy más már nem jut eszébe, csakis valami törvénybeütköző, hogy megszabaduljon tőle...

    Az elején halálra unja magát az ember, azt kell, hogy mondjam, de később egyre inkább kibontakozik a sztori, és jó kis film kerekedik ki belőle. Frank Oznak köszönhetjük a rendezést, a két főszereplő remekül kiegészíti egymást. Aki annak ellenére, hogy elmebeteget játszik, és egy tégelyben úszkáló "cetet" hord a nyakában, mégis teljesen természetesnek hat, az az igazi színész. Esetünkben ez Bill Murray művész úr.

    Azért is jó film ez, mert a végét nagyon eltalálták. Valahogy sejthető, hogy az lesz, ami, és mégis meglepő. 

    Vacsoraidő rovat.