Penélope Cruz az első spanyol színésznő, akit főszerepért Oscarra jelöltek, és nem véletlenül.

     Raimundáról (P.C.) és családjáról szól a történet. Van egy 14 éves lánya, egy mihaszna férje, egy félénk nővére, aki feketén fodrászkodik, jó néhány barátnője, akikre bármiben számíthat, de ők maguk sem teljesen százasok, és egy bolond nénikéje. Ez a bizonyos nagynéni meghal, és halálának napján történik egy s más, amitől az egész bagázs élete megváltozik. A nénike temetése után egyre több minden lesz érthető és átlátható a néző számára a család zavaros múltjáról, ez viszont nem arányos azzal, ami Raimunda számára lesz világos.

     Engem kérem, félrevezettek, azt írták erre, hogy vígjáték. Én gyagya, elhittem. Hát amolyan európai vígjátékra sikeredett, vagyis sírás-nevetés van bőven. De inkább sírás, örömükben, bánatukban is sírnak. Penélope Cruz meggyőző alakítást nyújt, szerintem fel is szedett pár kilót a szerep kedvéért. Igazából csak ő maradt meg számomra a filmből, egyrészt, mert a többi színészt nem ismerem, másrészt rajta kívül csak két személynek jutott ilyen összetett szerep. Az egyik a kislány, szóval ő még nem valami óriási tehetség, a másik meg egy rákos nőt alakít, Agustinát, de nekem nem jött át, divatosan szólva.

     Kissé naturalisztikus ábrázolás jellemzi a filmet, meg az élénk színek kapják a főszerepet. Raimunda is mindig csiricsáré rucikban járkál, és előszeretettel párosítja a csíkosat a pöttyössel. De mindez jól áll neki. Totál ellentétei jelennek meg: Augustinának kábé 2 centis haja van, és szürkén öltözködik, az egyik barátnője meg 200 kiló és neki nem előnyösek a színes cuccok. Nemcsak naturalisztikus, hanem realisztikus is a képi világ. Hangulatos kis film. Mindenképpen érdemes megnézni, már csak ezért is: