Rovatok

Filmrajongó

Több mint 1000 bejegyzésből álló magyar nyelvű filmadatbázis, filmrajongóktól filmrajongóknak. Nem vagyunk kritikusok, nem vagyunk szakértők, csak két tv-néző, akik szeretik a filmeket:) Ha nem tudod, mit nézz este, vagy hogy megéri-e látni az adott filmet, keress rá (jobb oldalt a Kategóriák vagy A héten a tvben listában) és olvasd el a véleményünket róla! Erre a címre tudtok írni nekünk: tomzameth@gmail.com

Kategóriák

akció (144) áldokumentum (7) animációs (62) bekategorizálhatatlan (6) dokumentum (15) dráma (329) fantasy (141) háborús (18) hill (20) hírek (81) horror (196) kaland (78) katasztrófa (4) krimi (73) magyar (81) musical (11) néma (11) paródia (36) regényem (5) rövidfilm (14) sci fi (148) spencer (26) sport (37) szatíra (9) szuperhős (106) thriller (62) történelmi (37) vígjáték (475) western (9) zene (59)

Friss topikok

2021.07.01. 18:43 Tévésámán

Az új mutánsok (The New Mutants, 2020)

mutants1.jpg

Mindenki tudja, mi a sorozatok lényege: a pénz. Anno a szappanoperákat például azért nevezték el úgy, ahogy, mert miközben mentek, szappan-hirdetéseket adtak. Tehát a tévé-sorozat feladata annyi, hogy adott napokon vagy minden egyes nap ugyanabban az időszakban odaszegezze a nézőket a képernyő elé, azért, hogy miközben a történetet figyelik, aminek sokszor semmi értelme (pl.: Barátok közt, Templomosok, Titans, Doom Patrol, stb.), minél többször lássák ugyanazt a reklámot („De büdös vagy Joe, spricceld be magad FA dezodorral!” – amint egyik nagyszerű tanárunk mondta a főiskolán). A film-sorozatoknak pedig annyi az értelme, hogy ha jön a következő rész, akkor fizess érte. Ez ennyiről szól, semmi többről…

Ennek tudatában vágjunk neki Az új mutánsoknak, ami a befejező darabja a hivatalosan 13 részesre duzzadt 20th Century Fox-féle X-Men film-folyamnak. Én a két Deadpoolt nem számolom bele ebbe, de mindegy is, nagy vonalakban annyi történt, hogy az első film (X-Men: A kívülállók, 21 évvel ezelőtt jött ki!) óriási siker lett, és kb. ezt követően kezdtek el a nagy stúdiók lecsapni a végtelen képregény-folyamok licensz-jogaira. A Sony megszerezte Pókembert, a Fox a Fantasztikus Négyest, az igazi kaszálást azonban a Disney rendezte, akik az egész Marvel Studios-t és ezzel a teljes Marvel-Univerzumot a magukévá tették. (Utána meg még megvették a Star Treket és a Star Wars-t is, most már csak a Warhammer van hátra…) A licensz-jog annyi, hogy fizetsz a szellemi tulajdon használatáért – nem lesz a tied, csak felhasználhatod. Azonban ez a szerződés határozott idejű, ennél fogva muszáj kezdeni vele valamit, különben visszaszáll az eredeti tulajdonosára…

Emiatt lettek a szuperhősös filmek egyre pocsékabbak, mert amíg a 2000-es évek elején még tényleg szórakoztatni akartak velük, addig alig pár évvel később már csak a megvásárolt címek megtartása plusz a moziba járók bukszájának karcsúsítása maradt célkitűzésnek. Ezt megsínylette az amúgy se jó Fantasztikus Négyes, a túlspilázott és totál érdektelenné váló Star Wars és az X-Men is (igaz, az úgymond „rajongókat”, akik örömmel fizetnek azért, hogy számítógépes grafikával telenyomott szart toljanak le a torkukon, miután megmondják nekik, hogy ezt kell várniuk, majd el kell menniük megnézni, és el is mennek, úgysem érdekli, ők tovább támogatják pénzükkel ezt a mocskot). Utóbbi széria a lényeg, tehát térjünk rá!

mutants2.jpg

Az eredeti trilógia befejező darabjával (Az ellenállás vége) a sorozat már kritikai fronton elvérzett, ám pénzügyi tekintetből még korántsem, úgyhogy megkísérelték az újítást. Az Origins névvel eltervezett előzményekből csak a Farkas-epizód jött össze, ami azonban rajtam kívül senkinek se tetszett, ezért a készülő Magneto-előzményből lett a második trilógia (Az elsőkkel kezdve). Ez ismét a harmadik darabnál fulladt ki, mikorra már mindenkinek a könyökén jött ki Jennifer Lawrence és Oscaar Isaac sem lett a legjobb Apocalypse. De, ahogy a Queen énekelte, a shownak mennie kell tovább, ezért jöttek a különálló Farkas-filmek, a két Deadpool, majd végül az újabb trilógia-indító: Az új mutánsok. Nyilván nem lövöm le a poént, ha elárulom, cikkem tárgya egészen másként vonult be a filmtörténetbe, ez lett ugyanis a legutolsó „eredeti” X-Men-film…

A történet középpontjában Dani (úgy mint Danielle, tehát lány – Blu Hunt) áll, aki egy szörnyű éjszaka után ismeretlen helyen köt ki. A leginkább kórháznak nevezhető épületben rajta kívül még öten vannak: a barátságos Rahne (Maisie „Arya Stark” Williams), az ellenszenves Ilya (Anya „Sakknagymester” Taylor-Joy), a kissé összetört Sam (Charlie „Sztréndzsör Tingz” Heaton), a laza Roberto (Henry Zaga) és az őket felügyelő Dr. Reyes (Alice Braga). Mindnyájan mutánsok, akik állítólag azért kerültek ide, mert még nem tudják irányítani a képességeiket, ezért veszélyesek – elsősorban önmagukra. Az új lány érkezése azonban különös eseményeket indít be, rég elfeledett, rémes emlékek kerülnek felszínre, aztán kiderül, hogy a múlt víziói igencsak ártalmasak lehetnek az egészségre, plusz az intézmény se az, aminek látszik. Vajon mi zajlik a színfalak mögött és mi lehet az, ami a lidércnyomásokat okozza?

Mielőtt beleugrunk a történet meg a figurák elemzésébe, nézzünk vissza egy picit a közelmúltba, ugyanis érdekes események mentek végbe, mire ez a film a mozikba kerülhetett

Már a 2016-os Apokalipszis idején érezhető volt, hogy a készítők rossz irányba haladnak – a végeredmény szerintem korántsem pocsék, ám mivel a címszereplőt fizikai valójában ledegradálták, helyette pedig a lényegtelen mellékalakokokat tolták a középpontba, ez így együtt kissé savanyú utóízt hagyott. A három évvel későbbi Sötét Főnix unalomba fulladt, viszont a színvonal még akkor sem esett vissza annyira, mint mondjuk a Resident Evil utolsó felvonásánál. Ám a hősök lefutották saját köreiket, így lassan mindenkit elengedtek közülük (lásd: Logan). A háttérben viszont mentek a munkálatok az új trilógia előkészítésén!

mutants3.jpg

A már a kezdetektől jelen lévő producer, Lauren Shuler Donner (Maverick) 2009-ben felvetette az ötletet, hogy csináljanak egy mozit a The New Mutants-ből, amely 1982 és 1991 között jelent meg, Chris Claremont író és Bob McLeod rajzoló munkájaként. A tényleges projekt 2015-ben kezdett formálódni, amikor a Csillagainkban a hiba című nyálas tinifilmmel nagyot kaszáló Josh Boone (Színlelők) megjelent a fő-pénzember Simon Kinbergnél (Fantasztikus Négyes), mondván vállalkozik egy ilyen mozgókép összerakására. Kinberg úr pénzt szimatolva megadta a kezdőlökést. Hogy itt egy éven át mit csináltak, arról nincs hír, de 2016-ra összeszedték a két húzónevet: Maisie Williams-et a Trónok Harcából (ami ekkor még mindenki kedvenc sorozata volt) és Anya Taylor-Joy-t, akit A boszorkányból meg hasonló horrorokból ismerhettek az emberek. Ezek után még egy évig eltartott megtalálni a többieket, mivel a stúdió „jelentős erőfeszítéseket tett a megfelelő etnikumú színészek összeválogatására”. Az itt jelen lévő hatosfogat eredetileg skót (Rahne), orosz (Ilya), amerikai őslakos indián (Dani), átlag amerikai (Sam), fekete brazil (Roberto) és fekete puerto ricoi (Dr. Reyes), az meg ugye megengedhetetlen, hogy ettől el lehessen térni… Ennek ellenére Maisie angol, Anya angol-argentin, Henry nem fekete, Alice meg se nem fekete, se nem puerto ricoi. De legalább leszbikus.

Szóval 2017 nyarán (két évnyi ki tudja mi után) elindult a forgatás, ami összesen 3 hónapot vett igénybe, ezt követően elkezdődött a huzavona. Josh Boone (aki saját bevallása szerint csak a „klasszikus” horrorokat szereti) horrort akart összerakni az alapból, ehhez gyerekkori legjobb barátját, a Jackass felett bábáskodó Knate Lee-t vette maga mellé alkotótársnak, ám az ekkor még ereje teljében lévő 20th Century Fox nem akart ijesztő filmet. Ők megelégedtek volna egy újabb YA (Percy Jackson, Éhezők viadala, A beavatott, stb.) mifenével, úgyhogy az lett belőle. Amikor úgy 90%-ban már készen állt, kijött az Az, ennek váratlan sikerét látva a Fox hirtelen meggondolta magát és mégis horrort kellett nekik. Meg szerették volna elkerülni a felemás megítélésű előző résszel való asszociációt, ezért megváltoztatták az idősíkot (három évvel az Apocalypse után), a történetet, meg kihagytak pár figurát (X Professzor, Ciklon, Warlock, Mister Sinister és Roberto milliárdos apja).

Mialatt Boone és Lee a The Stand című sorozaton dolgoztak, még 13 (!) embert vettek fel a forgatókönyv újraírására, ám a Disney bekebelezte a Fox-ot és az addigra tervezett újraforgatást törölték a napirendről – valószínűleg azért, mert a szereplők láthatóan megváltoztak az eltelt két év alatt… Visszahívták a rendezőt, hogy fejezze be a művét, amin a vágással még formálhattak valamennyit, plusz el kellett készülnie a rengeteg speciális effektnek is. Bizonyos források szerint az új tulajdonos korántsem volt elégedett azzal, amit kapott, de az újraforgatás esélye oda lett, ezért azzal kellett beérniük, ami volt. Mind Boone, mind Maisie azt nyilatkozták később, hogy a kész The New Mutants pont az, amit akartak…

fresh_anya.jpg

Cikkem tárgya viszont a számos elhalasztott premier miatt lett igazán hírhedt. A 2017-es forgatás végeztével durván egy évvel később, 2018. áprilisában akarták bemutatni, amihez közbejött a horror-vonal felerősítésének vágya. Az újabb halasztást a Fox és a Disney összeolvadása indokolta, közben jött a Deadpool 2, a Sötét Főnix, utána meg a koronavírus… A tényleges premier aztán 2020 augusztus végén történt meg, három évvel a felvételek befejezését követően. Engem egyébként szintén csak az említett vírus akadályozott meg attól, hogy elmenjek a moziba megnézni a The New Mutants-et. Márciusban felmerült bennem a letöltés lehetősége, ám annyira mégsem izgatott, most azonban debütált a szivárványos HBO-n, ezért mégis megtekintettem.

A negatív visszhangok miatt valami trágyára számítottam (lásd ismét: Resident Evil utolsó része), a nyitánynál látható két felirat pedig tovább erősítette bennem a rossz előérzetet: 20th Century Studios – nem 20th Century Fox, valamint „in association with Marvel” (a Marvellel együttműködésben) – tehát nem Marvel (ami egyébként pozitívum). Fél füllel még hallottam egy véleményt a munkahelyemen („a kiscsaj is ferde hajlamú”), ez se feltétlenül rossz… Ki lehetne térni a politikai korrektségre, csak az X-Men esetében ez olyan, mintha egy kosármeccsen azért ágálnék, hogy miért nem rúghatják a labdát. Ez a sztori-folyam mindig is a másságról, a kirekesztettségről szólt, ebbe pedig beletartozik mindaz, amit megvettünk a MÚLTBAN. Pillanatnyilag azonban nyugaton mindaz, ami mondjuk 50 éve megvetendő vagy kevésbé elfogadott volt, az a támogatott meg a kívánatos. Szóval csak gyorsan, felsorolásként nézzük a liberális szennyet: a főszereplő leszbikus, a doktor nő és nem fehér (a hatalom egyetlen nyilvánvaló birtokosa ismét oldalbordáink egyike), a másik lány is leszbi, összesen háromszor láthatunk nőket csókolózni, elhangzik a „maszturbáltam” kifejezés, utalnak a drogfogyasztás menő mivoltára, az „orgia” lány lánnyal, fehér barnával, miközben a fehér fiú hoppon marad. Végezetül a „ha hiszel a mesében” meg a gonosz pap figurája egyértelmű kereszténység-ellenesség, plusz kis extra az orosz figura rasszista megjegyzéseinek sora az elején, amik valahogy erőltetettek és még csak humorosnak sem humorosak. Leszögezem: Az itt felsoroltak egy részével nem az a baj, hogy vannak, hanem hogy ITT vannak – se Dani, se Rahne nem homokosok a képregényekben…

Lendüljünk tovább: A 6. perc körül a doktornő elmeséli Dani-nek és nekünk, mi a fedősztori, ami nyilvánvalóan tartogat valami csavart („itt nem eshet bajod” – naná). Mivel a speciális effektek puszta jelenléte már senkit se izgat (kb. 1999 óta minden nagyszabású mozi velejárói), ezért az első fél órában a cselekmény lassan folydogál, mindössze a rejtélyek sora tartja fenn a figyelmet: Mi Dani képessége? Mi pusztította el a rezervátumot? Mit tud Roberto és Ilya? Mi van a fedősztori mögött? A karakterek kidolgozottnak mondhatók, ezért a köztük lévő interakciók megteremtenek egy sajátos atmoszférát: amikor bolondoznak, az például tök jó; Roberto viccein lehet nevetni, mert az igazi, bunkó férfi-humort képviseli; azonban Sam szinte semmit se tesz hozzá a nagy egészhez. Az ő titka hamar kiderül, a képessége érdektelen és háttérbe szorul. Amikor felmennek a padlásra, az viccesen indul („Hány csajjal voltál már?”), utána viszont Ilya és Dani beszélgetése életidegen, bár el kell ismerni, a medvés történet megindító (de csak amíg nem látod a végkifejletet).

blu.jpg

Pozitívum, hogy ezek a figurák kevésbé ismertek, ezért az adottságaik meg a háttértörténetük meglepetésként érheti a legtöbb nézőt. A srácok játékában nincs igazán kifogásolható dolog, ami mégsem működik, az a forgatókönyv hibája. Az egész mozit kétségtelenül Taylor-Joy viszi el a hátán, aki egyrészt nagyon jól néz ki (nekem tetszenek az ilyen fura nők), másrészt az ő alakjának adták a legjobb mutáns-erőket meg a velük járó csúcs effekteket. Maisie Williams-et direkt a lehető legfiúsabbá tették, a kétszer is ismétlődő zuhanyzó-jelenetben például hátulról meg se lehet mondani, hogy lány lenne; ez nyilván a szerelmi szálat szolgálja, ami Rahne és Dani között alakul ki. A főszereplőnő egyébként fele annyira se izgalmas, mint orosz kolleginája.

SZPOJLEREK ITT

Jobban belegondolva ezeket a képességeket már mind láttuk korábban: Rahne = Bestia, Roberto = Az Emberi Fáklya mínusz repülés, Sam = Higanyszál a levegőben, Ilya = Nightcrawler felturbózva, Dani pedig talán az X2-ből Stryker fia. A „gonosz” eredete hamar kitalálható, ezért nem okoz meglepetést, az eredetileg fő ellenfélnek szánt Essex Társaságot pedig csak az fogja felismerni, aki olvasta a képregényeket (szóval kb. senki). Három hibát vettem észre a játékidő során: 1. Amikor Dani orra vérzik, a vágások között egyszer mintha eltűnne a két csík az orra alól, utána meg a színe változik (ezt az imdb megerősíti). 2. Hogyan sérül meg a doktornő a hasán, ha Rahne a fejét támadja? 3. Amikor a vigyorik körbeveszik Samet és Ilyát a folyosón, akkor a fiú mintha Sarah-nak szólítaná a lányt a magyar szinkronban.

SZPOJLEREK VÉGE

Következzen néhány érdekesség! A figurák az alábbi szuperhős-neveken találhatóak meg a Marvel-univerzumban: Dani – Mirage (délibáb), Rahne = Wolfsbane (sisakvirág:D), Ilya = Magik (varázslat), Sam = Cannonball (ágyúgolyó), Roberto = Sunspot (napfolt). Blu Hunt a valóságban is homokos és tényleg indiánok a felmenői. A vigyorikat Marylin Manson szólaltatta meg. A végefőcím alatt Maisie nevét írják ki elsőként. Az egyik producer neve az egyik legkirályabb, amit stáblistában olvastam: Michele Imperato Stabile.

fresh_maisie.jpg

A 30. perc körül elhangzik a cím. Ez az utolsó mozi, aminél Stan Lee-t még kiírták mint társproducert. Josh Boone-t saját bevallása szerint megviselte a forgatás, amiért le kellett tompítania a horror-elemeket, amiket látni akart. Dr. Reyes eredetileg az X-Men tagja, az általa viselt kitűző, amit közelről is mutatnak, az Essex Társaság logóját ábrázolja – érthetetlen, hogy ezt minek hagyták benne. Ilya az acél-bőrű mutáns Kolosszus kishúga. Dani víziója a harcra kényszerített mutáns gyerekekről a Loganhez készült, fel nem használt felvételekből lett. Sam azért éli túl a saját képességének használatát, mert repülés közben egy nagy erejű energia-védőfalat hoz létre maga körül, ami a landolásnál foszlik szét, szóval mégiscsak megsérül, de korántsem veszélyesen. A srácok a tv-ben a Buffy-t nézik, és amit ott látnak, az előre vetíti a velük később megtörténő eseményeket (lányok csókolóznak, a hősnő egy vigyorgó szörnnyel harcol).

A Disney állítólag nem szólt bele direkt módon a film alakulásába – ezt valahogy nehezemre esik elhinni. A helyszínt a massachusetts-i Medfield Állami Kórház szolgáltatta, amely eme amerikai állam első mentális betegek gyógyítására létrehozott intézménye, korábban ugyanitt vették fel a Viharszigetet. Egyes beszámolók szerint a stáb tagjait kirázta a hideg a helytől és többük különös dolgokat tapasztalt ott… A rendező egy nyilatkozata rádöbbentett, miszerint tényleg „nincsenek egyenruhák, se szupergonoszok”, utólag meg az is feltűnt, hogy egyetlen fekete szereplő sincs. Viszont egyik se hiányzik. Henry Zaga beválogatása Sunspotként felháborodást keltett, hiszen, amint fentebb írtam, nem néger, pedig az eredeti figura az. Még a rajzoló Bob McLeod is felszólalt emiatt. Alica Bragát is támadták, amiért nem puerto ricoi. Ezek aztán tényleg nagyon sokat számítanak a sztoriban…

Az új mutánsokat nem építik be a Marvel Film-Univerzumba, vagyis sosem fogjuk viszontlátni őket. Pedig Boone úr még két részt vízionált: egy űrlény-megszállást és egy démon-inváziót – de sajnálom, hogy ezt nem láthatjuk:P A bemutatók előtt a nagy stúdiók sajtóvetítéseket rendeznek, cikkem tárgyánál azonban az újságírók bojkottálták a rendezvényt a COVID miatt. Két idézet a wikipediás oldalról: „a film fiatal és kemény női főszereplő triója csavar egyet ezen az általában férfiak uralta műfajon” – azért baromság, mert Dani nem csinál semmit, Rahne meg nagyrészt csak sajnálkozik, és mindketten másodhegedűsök Ilya mögött. „Felépítik a nagy csattanó lehetőségét a végére, aztán nem kapunk semmit” – ez viszont igaz, a végső csata, bár korántsem pocsék, mégsem okoz katarzist.

mutants4.jpg

Még egy utolsó szpojler

Az imdbn írta valaki a Hibák oldalra, hogy „A karaktereket egy erőtérrel elzárt helyen tartják, ezért nem tudnak kijutni. Ilyana mutáns ereje a teleportáció. Először el kell mennie a Köztes Helyre, aztán viszont bármely helyre/időbe teleportálhat. Mutatják is, ahogy teleportál a csatában. Vagyis az erejét semmi sem gátolja. Bármikor leléphetne és magával vihetné a többieket is.” Ehhez jön a Wikipediáról a Magik-szócikkből: „Magik képes volt kontinensnyi távolságokra teleportálni magát, egyik földrészről a másikra, sőt, bolygóközi vagy galaxisnyi távolságokat is meg tudott tenni.” Plusz, amint az ismeretlen kommentelő írta, az időben is tud ugrálni. Akkor miért nem megy el?

Szpojler vége

A The New Mutants megközelítőleg 80 millió dollárt emésztett fel, a bevétele kb. 48 millió lett, a kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott. Nekem végülis tetszett, egészen jó volt, a hangulata megfogott és az effektek is szépek. Értékelhető befejezése egy húsz éves film-folyamnak, de korántsem kiemelkedő.

Pontozás:

imdb: 5.3

Szerintem: 4/5 (Helyenként picit unalmas, a politikai üzenete dühítő, úgyhogy kap egy pont levonást.)

Hírek:

- Maisie Williams a Pistol című miniszériában játszik legközelebb, amely a Sex Pistols egyik tagjáról mesél.

- Anya Taylor-Joy filmográfiájában három (ilyen vagy olyan okból) említésre méltó cím akad: Utolsó éjszaka a Sohóban, valami időutazásos thriller vagy horror, amiben egy mulató táncosnőjét játssza; The Northman, egy újabb vikinges film Trónok Harca szereplő-találkozóval; és Furiosa, a Mad Max: Feminist Road hősnőjének eredettörténete, mintha ez bárkit érdekelne. Asszem az elsőt majd megnézem, ha adja a tv.

Szólj hozzá!

Címkék: szuperhős


2021.05.21. 19:05 Tévésámán

The Call (2020)

1720.jpg

Tavaly találtam egy képet az Instagramon Juno Temple-ről, amit nem tudtam hova tenni. Egy medencében ült, háttal a kamerának, szép, érdekes beállítás volt, de semmi sem utalt arra, hogy hol vagy minek kapcsán készült. Mostanra világos lett: a fotó a The Call forgatásán készült, amit utólag, röviden úgy tudnék összefoglalni, hogy 12 percnyi Juno Temple, kis csavarral a végén.

Rövidfilmünk helyszíne egy nagy luxusvilla, ahol Kate (J.T.) látszólag céltalanul tesz-vesz. Úgy tűnik, megpróbál figyelmen kívül hagyni valamit, ez pedig a címadó hívás (the call = a hívás), amely legjobb barátnőjétől, Ellától (szintén J.T., csak a hangja) érkezik. Aztán végül a hősnő visszahívja a másik szereplőt, ekkor indul a sztori, melyből kiderül, miért lézeng Kate egyedül a villában és miért nem akart beszélni Ellával…

0766.jpg

Nagy vonalakban annyi történik, hogy a főszereplő öt percen át kerüli a beszélgetést, aztán mikor végre elindul a hívás, nekem szinte azonnal nyilvánvalóvá vált, mi lesz a megoldás. Van azonban két dolog, ami végig fenntartotta a figyelmemet: 1. A kis fémtárgy, amit Kate ide-oda rakosgat – mi az? 2. Mi a kapcsolat a két nő között? Az utóbbit megválaszoltam nektek, csakhogy elsőre ez korántsem egyértelmű.

Talán lehetne hibának nevezni, hogy az egyszemélyes stáb Aisha Schliessler (ő az író, a rendező, az egyik producer és még a jelmeztervező is) ugyanazt a színésznőt kérte fel két olyan figura eljátszására, akik nem rokonok, mert Juno végig önmagával beszélget. A hangja annyira egyedi, hogy képtelen voltam elvonatkoztatni tőle, tehát Ellát ugyanolyannak láttam magam előtt, mint Kate-et. Ikrek? Aztán a szövegből kiderült: nem, csak barátnők… Ezt a „problémát” azonban Temple kisasszony tökéletesen megoldja, mert annak ellenére, hogy a második nőt sosem mutatják meg, teljesen önálló karakterré formálta mind őt, mind a tényleges főhőst. Két különböző, elkülöníthető személyiség elevenedik meg előttünk – erre vonatkozó konkrét adat nincs, de valószínűleg először Ella szövegét vették fel és ezt játszották be „Kate”-nek, tehát Juno önmagára reagál.

0065.jpg

A látványvilág sötét, mély színekkel operál, az éjszaka és a helyszín megnyugtató, ám a fő figura mégis feszültséggel teli. Kedvenc színésznőm szinte betegesen vékony itt, a fura frizura miatt igen nehéz felismerni – biztosan átesett valamilyen betegségen 2020-ban, más hihető magyarázat aligha létezik a drasztikus külső változásra, ami végbement rajta… A zene csak annyi, amennyit Kate hallgat, viszont abban a részben, mikor ruhástul sétál be a medencébe, ott fantasztikus az az effekt, ami visszaadja, milyen, ha a fülünk a víz alatt van. Itt egy ideig azt hittem, a nő szívdobogását halljuk, valójában viszont egy dalt, ami bent szól a házban. (A muzsikát Mike Milosh szerezte, az operatőr Jeff Tomcho volt.)

A sztori valahogy a látványtól függetlenül zajlik le, mert amit nézünk, annak semmi köze hozzá, viszont a néző fejében megelevenedik mindaz, amiről a két szereplő beszélget. Ez itt mindenképp dicséretet érdemel, hiszen a párbeszéd színesen, kitűnően kelti életre lelki szemeink előtt az elhangzottakat, részben Schliessler szövege, részben Temple előadása miatt. Különös módon azonban sem a telefonhívás, sem a néznivaló nem működik magában, de igazán még együtt sem. A The Call viszont még így is tartogatott számomra egy remek meglepetést, az utolsó néhány képkockát, ahol kiderül, mi az a pici, fémből készült dolog, amit Kate magánál tart. Nagyon figyelni kell a beszélgetésre, ha meg akarjuk érteni, viszont ha megvan, akkor odavág majd.

1021.jpg

Érdekességként csak a költségvetésről találtam adatot, a teljes forgatás ezek szerint megközelítőleg 5000 dollárba került – ha így nézzük, máris sokkal impozánsabb minden, hiszen ezt a sztorit, a látványvilágot és az atmoszférát annyiból csinálták meg, amennyit egy nagy filmnél a stáb mondjuk néhány óra alatt felemészt. Juno Temple kitűnően játszik, mind hangként, mind a fizikai valójában megjelenített nőt hús-vér figurává formálja – jó lóra tettek vele!

Összesítésben a The Call jó film, ami rendkívüli módon úgy lesz jó, hogy a három alkotóeleme (a szöveg, a látvány és a színésznő) mind rossznak mondható valamilyen szempontból. Ám a teljes egyveleg, amit megkoronáz az elsőrangú kis rejtély (a titokzatos fémtárgy) végül mégis pozitív lenyomatot hagy a nézőben – bennem legalábbis azt hagyott. Így kell rövidfilmet csinálni: fenntartja a figyelmet, jól néz ki, van eleje, van vége, tovább mutat önmagán és még egy jól konstruált csattanót is tartogat.

1397.jpg

Pontozás:

imdb: Még nem kapott elég szavazatot.

Szerintem: 5/5

Aki szeretné megnézni cikkem tárgyát, az itt díjmentesen, regisztráció nélkül megteheti, sőt, akár le is töltheti (csak 13 és fél perces).

Szólj hozzá!

Címkék: dráma rövidfilm


2021.03.24. 21:58 Tévésámán

Sucker Punch 10, Filmrajongó 13, Tévésámán 34

004.jpg

(Elöljáróban annyit, hogy két nappal ezelőtt még volt itt egy Képgaléria funkció. Azt akartam használni, de mára letörölték, úgyhogy ez most nagyon hosszú lesz. Kattintsatok picit lejjebb a tovább gombra a cikkhez, aztán majd a képekre, hogy kinagyítsátok őket! Amelyik homályos, az a Xiaomi 8-as hibája, nem az enyém:P)

10 évvel ezelőtt ezen a napon mutatták be itthon a Sucker Punch-ot (Álomháború), amely a hivatalos válasz, ha valaki megkérdezi, mi a kedvenc filmem. Ez a kerek évforduló kis híján egybeesik a saját születésnapommal, plusz a blog fennállásának 13. évével. Ezen hármas alkalom megünneplésére itt egy cikk, amelyben bemutatom a saját Sucker Punch-gyűjteményemet, egy részét meg is osztom veletek és bemutatom, mi lett a szereplőkkel/alkotókkal.

Szólj hozzá!

Címkék: hírek akció fantasy bekategorizálhatatlan


2021.03.22. 17:30 Tévésámán

A halál népbiztosa (2021)

szamuely3.png

A történelemkönyvet a győztesek írják – nem saját gondolat, azt sem tudom, kitől származik, de jól mondta. A győztesek mindig azok, akik éppen a gyeplőt tartják, és akkor az ország szekere arra megy, amerre ők akarják. Közben pedig megmondják, miről mit és hogyan gondoljunk. Most például szülővárosomban, Székesfehérváron, újra akarjuk temetni Hunyadi Mátyást. Megérdemelné? Meg. Jót tenne a városnak? Sőt, az országnak is. De a kezdeményezésben azért érezni lehet a politikai felhangot… Mindenesetre azok, akik pillanatnyilag Matthias Rex mellett kardoskodnak, ők a győztesek. Most. De nem volt ez mindig így…

Ha azt mondom, Adolf Hitler, mindenkinek beugrik a jellegzetesen félrefésült haj, a kis kefebajusz, az egyenruha. Szerintem még a hangját is fel tudjuk idézni. Azt már kevesen tudják, hogy a szeme színe kék volt, nem minden alkalommal ordított, ha beszédet mondott és szerette a süteményeket. Ha azt mondom, Lenin, akkor mindenkinek beugrik a kopasz fej, a bajusz, a kissé összehúzott szem, a karakteres sapka, az egyszerű öltöny. Vlagyimir Iljics Uljanov élt, él és élni fog, aki nem hiszi, az ellátogathat Moszkvába, ahol a halála után több mint 100 évvel még mindig piedesztálra emelve, üvegkoporsóban alussza az örökké tartó álmot. Tőle nem messze, úgy 100 méterre, a Kreml fala mellett egy méretes mellszobor alatt van eltemetve Sztálin. Látjátok magatok előtt a nagy bajuszt, a jóságosnak szánt mosolyt, az integető kezet? Tudtátok, hogy Sztálin egyik keze rövidebb volt a másiknál, kicsit sántított és rettenetesen csúnya arcbőrrel bírt? (Leninről most nem jut szembe semmi.)

Emlékezünk rájuk, ismerjük őket. Induljunk most el velük egy kis utazásra, kezdjünk 1917-ből, amikor az Uljanov nevű felbérelt provokátor hamis útlevéllel Svájcból érkezik „hazájába”, ahol kis kompániájával (köztük egy Joszif Visszarionovics Dzsugasvili nevű grúzzal) sikeresen megbuktatja II. Miklós cárt, aztán elindítja a nagy forradalmat, ami végigsöpör az egész világon – az Orosz Birodalomból Szovjet-Oroszország, Szovjetunió válik… Közben dúl a Nagy Háború, amiben nyakig benne volt a Magyar Királyság is, mint az osztrák-Magyar Monarchia része. Miközben II. Miklóst és családját lemészárolják, itthon a Vörös Gróf, Károlyi Mihály és csapat lemondatja IV. Károlyt, a Monarchia pedig már csak papíron létezik, amikor felbukkannak azok a gazemberek, akik cikkem tárgyának főszereplői:

szamuely4.jpg

A halál népbiztosa Szamuely Tiborról, az 1919-es Tanácsköztársaság (bolsevik diktatúra) egyik legikonikusabb figurájáról szól, rajta keresztül pedig az egész 133 napos vörös rémuralomról. Ez az 53 perces fél-dokumentumfilm három szinten mutatja be a témát: A középpontban Szamuely életének legfőbb pillanatait láthatjuk dramatizálva; közben korabeli képeket és filmrészleteket tárnak elénk; ezalatt egy narrátor (az ő nevét sajnos elfelejtettem) egy levéltárban sétálva beszéli el azt, amit nem láthatunk. A valóság, a valóság lenyomata és a valósághoz igen közel álló fikció keveredik így igen sajátosan (pont mint A király halála – II. Lajos élete és rejtélyes halála).

„Az ellenséget meg kell semmisíteni!”

Nézzünk akkor pár dolgot erről a moziról, elvonatkoztatva a témától: A játékidő csupán 53 perc, ami mindenképpen baráti. (Jó kérdés, hogy miért csak 12-es besorolást kapott?) A nyitány az egyetlen tömegjelenet, ahol mondjuk hétnél több embert mozgatnak, érdemes jól megnézni, mi történik, miről beszélgetnek a hóhérok, nagyon érzékletes bemutatása annak, ami 1919-ben történt. Ez a jelenetsor egyfajta keretként még kétszer visszaköszön, másodszorra már fekete-fehér emlékképként.

Utána ugrálunk az időben ide-oda, 1909 és 1918 között, megnézhetjük, amint Szamuely és Kun újságírókként beszélgetnek egy nagyváradi kávéházban; amint a későbbi népbiztosok az elvtársaik vendégszeretetét élvezik egy hadifogoly-táborban, majd amikor (Leninhez hasonlóan) jól megtömött bukszával érkeznek meg egymás után Magyarországra. Innentől kronológiai sorrendben történnek az események. A dramatizálást sokban segíti a két rikkancs, akik maguk is egyfajta narrátorai az eseményeknek: Népszavát, Vörös Újságot, stb. árulnak, kihirdetik a rendeleteket, elmondják, amit tudni kell. A szereplők gyakran dohányoznak, amint ez akkoriban szokás volt, pláne a frontot megjártak között. Láthatjuk magát Lenin elvtársat, hallhatjuk egy rövid telefonbeszélgetésben Károlyi Mihályt (akit a cselekmény tanúsága szerint lefizetnek, hogy lemondjon), valamint kisebb főszereplővé lép elő a híres terrorista Cserny József.

minden_gyarnak.jpg

„A templomokból legyenek mozik.”

Számomra újdonság volt Szilágyi Jolán története, aki tényleg létezett, ő volt Szamuely felesége. Miatta kapunk valamiféle „szerelmi szálat”, amely azonban igen gyorsan átmegy egy pszichológiai profilba, amint Tibornak az idő előrehaladtával már szó szerint semmit se jelent a felesége: „Kell a hatalom, kell a fényűzés. A te szereteted nélkül megleszek.” Kiemelkedő jelenet a Lenin-fiúk akciója, mikor vezérük parancsára kimennek egy házhoz, ahol apát és fiát, egykori államtitkárokat összevernek, majd a Duna partjára szállítják őket, ahol gyakorlatilag a folyóba lövik mindkettőt. (Ismerős? Nos, ezúttal a szerepek felcserélődtek, csak erről ugye nem szabad beszélni…) Az erőszak egyébként minden esetben nagyon érzékletes, az elkövetők bemutatása szintén emlékezetes élmény, a szenvedést hangsúlyozó maszkok elkészítői igazán jó munkát végeztek (bár az egy kicsit fura, hogy a hadifogságban a csupa kosz és izzadtság Kun mellett Szamuely-t mintha skatulyából húzták volna elő).

A történet feszültséggel teli és bár a nyilvánvalóan sokkoló erőszakos részek kivételével a többi jelenetben csupán beszéddel teli szekvenciákat láthatunk, a hangulat mégis visszaadja, milyen lehetett akkoriban a húsos fazék közelében (Kun Béla irodája), kint az utcán (a rikkancs a ház előtt) vagy bent a házakban (Jolán). Érdekes, hogy a fiktív Szamuely és a fiktív Kun mellett megjelennek a valódiak is, ezen kívül mind a három „idősík” másféle színekkel operál. A régmúlt, az igazi filmfelvételeken fekete-fehér (ilyenné válik a keret utolsó darabja, ahogy feljebb írtam), a levéltáras részek kicsit homályosabbak, erős fénnyel vagy erős árnyékokkal, a fikcióban játszódó jelen pedig színes. Mivel az események jelentős részét a narrátor vagy a szereplők mesélik el, így a készítőknek nagyban rájuk kellett hagyatkozniuk a hangulat kialakítása végett, szerintem ez összejött – más kérdés, hogy ha több pénz lett volna, akkor lettek-e volna a kommunizmusra oly jellemző hatalmas tömegjelenetek vagy megjelentek-e volna a többiek a Kormányzótanácsból (pl. Garbai, Landler, Rákosi).

resetar_daniel.png

A stáblistából nem írtam fel minden nevet, de a port.hun Nótárius nevű hozzászóló révén tudható, hogy a forgatókönyvet Csurka Dóra írta (nem találtam, hogy vajon van-e köze Csurka Istvánhoz?), az operatőr Győri Márk volt, a rendezéssel hárman foglalkoztak: Holicska Ádám (technikai rendező), Huth Gergely és Stefka István (kreatív játékfilmes rendező) – ő az ismert újságíró Stefka, egyébként a nyitánynál egyedül áll a direktori megnevezés alatt. A szereplők egy kivételével teljesen ismeretlenek voltak számomra, ez az egyetlen ismerős pofa Geiler Csaba, aki az Argoban volt Matyi, itt a vonaton lévő egyik viccmesélőként látható (az egyébként az egyetlen humoros jelenet). A két legfőbb szereplőt a valódi személyekhez való hasonlatosságuk alapján választották ki, és mind a ketten nagyon emlékeztetnek eredetijeikre: Szamuely-ként Resetár Dánielt, Kunként Sorbán Csabát figyelhetjük. Előbbinél kiemelkedő, ahogy az 1906-os jelenetben még félszeg fiatalemberből félelmetes szörnyeteggé válik – a halál népbiztosában az az ijesztő, hogy külsőleg talán nem rémülnénk meg tőle, ezért még sokkolóbbak a tettei; illetve kitűnően jeleníti meg a nyilvánvaló hatalommániát. Utóbbiban benne van a Tanácsköztársaság tényleges vezetőjének hideg, számító, mindent lerombolni akaró szellemisége, és mikor beszélt, arra gondoltam, az igazi Kunnak is hasonló hangja lehetett (amennyire tudom, hangfelvétel sosem készült róla). Szilágyi Jolánt a nála kétségtelenül sokkal szebb Réti Nóra alakítja, ez a figura önmagában is megérne egy misét, például tök jó, ahogy a csecsebecsékért rajongó nőt megjelenítik általa, ugyanakkor abban a jelenetben, mikor a koffert bontja ki, érdemes nézni az arcát a férje bejelentései közben – fel se veszi, miket hall.

sorban-csaba.jpg

„a Rotchildok is minket támogatnak”

Cikkem tárgyának nagy érdeme a pártállamok gyökerének bemutatása, ami oroszul el is hangzik: „Pénz, pénz, pénz.” A Leninek, Kun Bélák és Adolf Hitlerek nem a semmiből csináltak diktatúrákat, hanem gyárosok, tőkések, „burzsujok” támogatták őket, a cél a monarchiák, a régi berendezkedések lerombolása volt. A duna-parti részlet és Resetár úr külseje az egyik filmbevágással együtt eszembe juttatta, hogy Szamuely bizony egy személyben volt Goebbels és Himmler: az előbbire hasonlított, az utóbbinak a tetteihez hajaztak a sajátjai. És erről az emberről, amint ezt a végefőcím alatt megtudhatjuk, 1958 és 1990 között számos utcát és közintézményt neveztek el itthon… Még egy különleges részlet Szamuely halála, ami ismét Himmlert idézi, aki szintén elfogói előtt, a kihallgatásán vetett véget az életének, csak ő ciánkapszulával csinálta.

Történelmi arcképcsarnok-rovat

szilagyi_jolan.jpg

Szilágyi Jolán (1895-1971)

Festő, grafikus, karikaturista, Kernstok Károly és Rippl-Rónai József tanítványa. A Tanácsköztársaság alatt a Művelődési Népbiztosság titkára (ez a filmből kimarad), a bukás után emigrált. Ausztria, Olaszország, Moszkva majd Berlin lesznek otthonai. Berlinben a Németország Kommunista Pártja Központi Bizottságának agitációs és propagandaosztályán rajzoló. Német lapoknak volt munkatársa, 1933-ban el kellett hagynia Németországot, a következő évtől a Szovjetunióban élt, szovjet lapoknak dolgozott. 1948-ban tért vissza Magyarországra. 1955-ig az Új Világ című lapnak rajzolt és írt művészeti cikkeket. 1949-ben, 1956-ban és 1969-ben volt önálló kiállítása Budapesten, 1971-ben Kelet-Berlinben. 1950-ben Munkácsy-díjat kapott. (A képek közt felhasznált plakát Szilágyi munkája.)

Akit bővebben érdekel a rendező személye: Stefka István [https://azoreg.pestisracok.hu/rolam-eloszor-es-utoljara/]

Különböző forrásokból Szamuely Tiborról (1890-1919):

A Magyar Történelem Nagy Alakjai 13. rész (Kende János és Sipos Péter, Reflektor Kiadó, 1989) 20-21. oldal: „Kevés olyan személyisége volt a forradalmaknak, akit annyira ellentétesen ítélt meg kora és utókora, mint őt. Látták életet és halált egyaránt megvető, kérlelhetetlen harcosnak, s látták irgalmatlan gyilkosnak. Vélték a forradalom szimbólumának, egy XX. századi magyar Saint-Justnek, sokan összeesküvőnek tartották, aki az 1919. március 21-én létrejött hatalmi viszonyok megváltoztatására törekszik, s egy radikális, „tiszta” proletárdiktatúra érdekében még Kun Bélát is kész megbuktatni. (…) A család liberális szelleme lehetővé tette számára a találkozást a századelőn a (…) radikális eszmékkel.”

A Népszava külsős tudósítója (az a Népszava, aminek megszűnése nemrég nagy felháborodást keltett…). „A fővárosba a klerikális Magyar Kurír munkatársaként kerülhetett, s közben az egyház kárhozatos gazdasági, szellemi befolyásáról készült könyvet írni.” (Ismerős? Beülünk a padba, elfogadjuk a pénzt, de közben a munkaadóink ellen dolgozunk.) Hadifogság: „Nyughatatlan természete szembefordította a fogoly osztrák-magyar tisztekkel csakúgy, mint orosz őreivel. Szocialista meggyőződését nyíltan vállalta, többször kísérelt meg szökést, (…) – ehhez hozzájön, hogy „nehezen kezelhető kamasz” is volt. Tehát mindig mindenki ellen lázadt. „A polgárháború kirobbanásakor, 1918 nyarán maga is fegyvert ragadott. Közreműködött a baloldali eszerek lázadásának leverésében, és harcolt a lázadó cseh légiók ellen is.” (Aki nincs velünk, az ellenünk van.) „Svájcba utazott (…) 1918. november közepén kiutasították” – érdekes, Svájcban nem lett szocializmus. Meg más se… 1919 január: „Szülővárosában ellenforradalmárok merényletet kíséreltek meg ellene, majd letartóztatták.” Egyébiránt szinte bármelyik kommunista vezető életében találunk legalább 1-2 börtönben töltött évet, akkoriban még a hatalom rájött, hogy az ilyen provokátorokat el kell távolítani. Persze mindig mindegyiket kiengedték… „1919 . március 21-én a kora esti órákban egy nyilvános gyűlésen ő jelentette be a Tanácsköztársaság kikiáltását (…)”

szamuely2.jpg

„A Forradalmi Kormányzótanácsnak a megalakulásakor tagja lett mint helyettes hadügyi népbiztos. Itt kiéleződtek ellentétei a népbiztosságot irányító Pogány Józseffel, és valószínűleg része volt a Pogányt eltávolító akció szervezésében (…) távoznia kellett a hadügyből, s a közoktatásügyben (!) lett helyettes népbiztos, majd rábízták a rokkant-, illetve a lakásügy irányítását.” Legalább annyira érthetett hozzá, mint Gyurcsány Ferenc a sportminiszterséghez. „(…) ő irányította az impozáns fővárosi május elsejei ünnepségek munkálatait is. (…) személyesen vett részt az abonyi, majd a szolnoki ellenforradalom leverésében. (…) találkozott Leninnel és magával hozta Lenin híres üdvözletét.” ’19-ben Lenin szavakat küldött katonák helyett, ’56-ban a nyugati világ szavakat küldött katonák helyett. „(…) leverte a nyugat-dunántúli és a Duna-Tisza közi ellenforradalmi lázadásokat. Kemény fellépései, Kunnal folytatott vitája, valamint az olyan hírek, hogy 1919. június végén egy állítólagos baloldali puccs benne látta volna a Kun Bélát is félreállító diktátorát, megnehezítette helyzetét a forradalom vezérkarában. A Tanácsköztársaság utolsó heteiben, visszatérve tárcája szabta ügyköréhez, a gyermeknyaraltatási akcióval foglalkozott.” Milyen kedves, nem? A befejezés annyi, hogy Bécsújhelyen (amit a német nevén említenek) 1919. augusztus 2-án öngyilkos lett.

Kik árulták el 1918-ban Magyarországot? (Marschalkó Lajos, Hasonmás kiadása az 1944-ben a Stádiumnál megjelentnek, Gede Testvérek Bt., 2000) [Ami itt következik, az nem az én véleményem, hanem idézet.] 7. oldal: „A Bujdosó könyv-ben később Tormay Cecile állapította meg, hogy a függetlenség jelszavával vitték bele a forradalomba a gyanútlan magyar társadalmat. Kalózlobogónak használva a területi integritást, később Kun Béláék bolsevizmusát csempészték magyar földre. Egylőre azonban még nem célszerű levetni a bolsevista sátánra húzott álarcot, nem célszerű még megmutatni a vérszomjas judeai Samuelli Tibor és Korvin-Klein ördögi profilját.” 18. oldal: „Mikor később megalakul a Nemzeti Tanács, tagjai között kilenc zsidó hírlapíró foglal helyet. Később ugyanilyen arányban szerepelnek a proletárdiktatúra tanácsában: Samuelli Tibor, aki a Katolikus Kurír munkatársa volt (…)” 40. oldal: „A tömegben már ott vannak Pogány-Schwartz beugrató ügynökei, a Galieli-Kör által kiküldött agent provocateurök, akik piros-fehér-zöld jelmezük alatt ott rejtegetik már azt a revolvert, melyet később Samuelli Tibor legényei sütnek rá a magyar parasztra.”

szamuely1.jpg

Magyarország 1918-1919 Események, képek, dokumentumok (Siklós András, Kossuth Könyvkiadó/Magyar Helikon, 1978) 191. oldal, a Kommunisták Magyarország Pártjáról: „A központi vezetőségbe Szamuely Tibort is beválasztották, aki azonban csak január elején érkezett Berlinen keresztül Magyarországra (Szamuely Berlinben Karl Liebknechttel és Rosa Luxemburggal tárgyalt).” 257. oldal, az első Forradalmi Kormányzótanács összetételéről: (…) hadügyi népbiztos: Pogány József, helyettesei: Szántó Béla, Szamuely Tibor (…)”. 331-332. oldal: „Az intervenció megindulásáról érkező riasztó hírek hatására a Budapesti Munkás és Katonatanács, április 19-én, izgatott hangulatban gyűlt össze a Városi Színházban. Az ülés szónokai: Kunfi, Kun, Böhm, Pogány, Szamuely a proletár haza védelmére szólították, fegyverbe hívták a munkásokat és szigorú rendszabályokat követeltek a támadás hírére feléledő, az ellenséggel összejátszó ellenforradalom letörésére. (..) Ugyane napon (húsvét vasárnapján) a népbiztosok és az egyesült párt vezetői vidékre utaztak. Az egykorú tudósítás szerint (…) Szamuely Győrben (…) tartott lelkesítő beszédet.” 337. oldal: „A hadsereg mögöttes területén a rend és a fegyelem fenntartásával, az ellenforradalmi megmozdulások elfojtásával a Forradalmi Kormányzótanács Szamuely Tibort bízta meg, felhatalmazást adva, hogy e célra „bárminemű eszközt igénybe vegyen”.” Na, ezt tényleg jól bemutatta a film, bár nem az erőszakos részét, hanem az oda vezető utat. 340. oldal: Május elseje – „A munkákat politikai síkon Szamuely Tibor, művészi vonalon Biró Mihály Irányította.”

A 351. oldalon „Kun Béla és Szamuely Tibor a millenniumi emlékműnél” – itt látható, hogy a filmes hasonmásaikkal szemben Kun és Szamuely kb. ugyanolyan magasak voltak. 359. oldal, Fordulat a háború menetében. A Vörös Hadsereg újjászervezése: „A kormányzótanács kibővített ülésén a szociáldemokrata centrum és a jobboldal képviselői (…) újólag a diktatúra felszámolása mellett foglalt állást, de a jelenlévő kommunisták és baloldali szociáldemokraták (Landler, Szamuely, Szántó) részéről éles visszautasításra találtak.” 362. oldal: „Május 3-án a Vörös Hadsereg egységei, jórészt budapesti katonák – Szamuely Tibor, Steinbrück Ottó és Seidler Ernő vezetésével – Ceglédről kiindulva szétverték az Abonyt és Szolnokot megszállva tartó ellenforradalmárokat.” A 365. oldalon lévő képen „Szamuely az orosz proletariátus üdvözletét tolmácsolja”. 380. oldal: „Május 18-án Szamuely, a kormányzótanács megbízásából, repülőgépen – vállalva az 1100 km-es repülőút kockázatát – Kijevbe indult, kölcsönös tájékoztatás, a magyar és az ukrán Vörös Hadsereg hadműveleteinek jobb egybehangolása céljából. Szamuely Kijevben Podvojszkijjal, az ukrán hadügyi népbiztossal és Anton Ovszejenkóval, az ukrán hadsereg főparancsnokával tárgyalt, majd vonaton folytatta útját Moszkvába. Megérkezésekor (május 25-én) részt vett a főváros felfegyverzett munkásainak szemléjén, majd több ízben is tájékoztatta Lenint a magyarországi helyzetről. Szamuely 8 órai repülőút után május 31-én érkezett vissza Magyarországra. A leszállás után azonnal a Budapesti Munkástanács ülésére sietett, ahol beszámolt tapasztalatairól (…).” 388. oldal: „Május végén Kun Béla, látva a szociáldemokraták ingadozását, szikratávíró útján kérte Lenint: foglaljon állást nyílt levél formájában. E felkérésre írta Lenin (Szamuely moszkvai tartózkodása idején) nevezetes üdvözletét, mely „Üdvözlet a magyar munkásoknak” címmel a Pravdában május 29-én jelent meg. A magyar munkásokhoz szóló felhívást Szamuely hazatértekor magával hozta és az június elején a Népszavában magyar fordításban is megjelent.” 396. oldal: „A szociáldemokrata centrum kapituláns álláspontját Kunfi Zsigmond képviselte. Vele szemben a felszólalók többsége, különösképpen éles hangú beszédében Szamuely Tibor és Pogány József, az antant ultimátumának visszautasítását javasolta.”

szamuely_lenin.jpg

Rubicon 2017/10. szám „Forradalmak”  (Rubicon-Ház Kft. 2017.) 42. oldaltól Révész Tamás cikke 1919 A magyarországi Tanácsköztársaság kérdőjelei. 45. oldal „Ellenforradalmi propagandaplakát a Horthy-korszakból”, felirat: Amit a népbiztosok maszlagoltak, jobb oldalon „Számúely: A fölmentő orosz hadsereg a Kárpátokban áll…” 47. oldal, kis adalék a film nyitányához: „Az 1919 májusában kezdődő vörösterror és az elsősorban az ipari munkásság jobb ellátása miatt szükséges ismétlődő rekvirálások tovább csökkentették a rezsim népszerűségét. Ez elsősorban az erőszakos terménybegyűjtésnek leginkább kitett Duna-Tisza közében volt jellemző, ahol júliusban már számos helyen komoly lázadásokra került sor. Az ezek leverésére bevetett Lenin-fiúk kegyetlenkedései pedig még jobban elidegenítették a Tanácsköztársaságot a vidéki lakosságtól.”

50. oldaltól Bödők Gergely cikke A nagy vörös május A proletárdiktatúra erődemonstrációja. Az 56. oldalon újabb adalék a vörös hóhérokhoz: „Szinte a társadalom egészének megütközését kiváltották a vörösterror hazai megnyilvánulásai: az erőszakos akciók, a Lenin-fiúkkal és más terrorlegényekkel foganatosított gyilkosságok, kivégzések és rekvirálások, valamint a tanácskormány túszszedő gyakorlata.” 57. oldal, vissza a központi alakhoz: „A nagyszabású rendezvény megszervezésével az előző évi oroszországi május elsejei ünnepség vizuális propagandájáról közvetlen tapasztalatokkal rendelkező hadügyi népbiztoshelyettest, Szamuely Tibort bízták meg. A Forradalmi Kormányzótanács április 14-ei ülésén tárgyalt először a szervezés anyagi költségeiről. Ekkor Landler Jenő belügyi népbiztos előterjesztésére a rendezvények lebonyolítására 250 ezer koronát irányoztak elő. Ezt négy nappal később – aligha függetlenül az április idusán bekövetkező román támadástól – Szamuely Tibor javaslatára négymillió koronára növelték (…) Szamuely Tibor az előkészítő művészi munkálatok irányításával a díszlet- és pavilontervezőként működő Falus Eleket, valamint Bíró Mihályt, a vörös kalapácsos embert ábrázoló „Népszava-plakát” révén ismertté vált grafikust bízta meg.”

Múlt-kor 2019. Tavasz (Múlt-kor Kulturális Alapítvány, 2019.) 46. oldaltól A vörösterror 133 napja. 48. oldaltól Hatos Pál írása: Rosszfiúk világforradalma Az 1919-es magyarországi Tanácsköztársaság kialakítása. 50-51. oldal: „[Kun Bélának] Gátlástalan alvezérekre – mint Szamuely Tibor – és a háborús alvilág nem sokat töprengő közkatonáira egyaránt szüksége volt (…)” 55. oldal: „A Munkástanács ülése utána szocdemek Erzsébet körúti titkárságán sor került az új párt első közös értekezletére is. Kun Béla szertartásos orosz csókkal köszöntötte az érkezőket, az ulánus egyenruhában feszítő Szamuely Tibort és a milliomosfiú Lukács Györgyöt is.”62. oldaltól Takács Tibor műve: Gátlások nélkül Szamuely Tibor 1919-ben. 62. oldal: „Szervez, agitál, ha kell, fegyvert ragad, de megmarad újságírónak is. 1918 áprilisától írja cikkeit a kommunista Szociális Forradalom című lapba, amelyekben rendre előfordul a szó: vér.” 64. oldal: „Több tucat magyar hadifogoly, elsősorban tiszt lemészárlásáról szóltak a mendemondák, akiket azért lövetett halomra, mert nem voltak hajlandóak belépni a Vörös Hadseregbe. (…) a legszélsőségesebb bolsevikok között tartották számon, amelyet csak megerősített a Vörös Újságba írt cikkeinek tartalma és militáns hangvétele. Szamuely elkerülte a kommunista vezetők február végi letartóztatását és a Fehérvári úti rokkantkórházban bujkálva szerkesztette tovább a párt lapját. Itt érte a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesülésének és a Tanácsköztársaság kikiáltásának a híre. (…) tagja lett a budapesti központi munkás- és katonatanács 80-as bizottságának is. Fő feladata a hadsereg szervezése és a toborzás, illetve a hadipropaganda irányítása lett. [Újabb közös vonás Goebbels-szel.] (…) jelentős mértékben megemelte a hadirokkantak járadékát. (…) Szamuely Tibor április 20-án Győrött tartott beszédet, amelyben nem tett különbséget a külső és a belső ellenség között: mindkettő ellen kíméletlen harcot hirdetett.”

szamuely_kun.jpg

„Másnap a [itt már a 65. oldalon vagyunk] kormányzótanács megbízta, hogy minden lehetséges eszköz igénybevételével biztosítsa a rendet a front mögötti területen. Feladatának a Frontmögötti Bizottság vezetőjeként, illetve a keleti hadsereg rögtönítélő törvényszékének elnökeként tett eleget. A Szolnokon kiadott parancsában mindenkit biztosított arról, hogy ha szükséges, nem fog visszarettenni a rendelkezésére álló eszközök használatától. Elsősorban a burzsoáziát fenyegette meg (…) Szamuelynek nem volt saját, állandó „terrorcsapata” küldetéseihez – ekkor és később is -, hol a Korvin Ottó vezette politikai rendőrségtől, hol Cserny József különböző néven működő különítményétől, hol a Vörös Hadseregtől kapott embereket. Személyesen előbb Püspökladányban és Hajdúszoboszlón jelent meg, majd a román támadás elől Ceglédre vonult vissza. (…) [Május 3-án Ceglédre] megérkezett Szamuely, aki legkevesebb 20 embert végeztetett ki az ellenforradalomban való részvétel vádjával, de inkább elrettentő példaként. (…) Váry Albert államügyésznek a vörös uralom áldozatait összegyűjtő munkája alapján Szamuely április végén és május elején a keleti front mögötti területen több mint 50 személyt ítélt halálra. (…) A teljes képhez hozzátartozik, hogy Szamuely Tibor Szolnokon, majd Cegléden fosztogató vöröskatonákra is halálbüntetést szabott ki. A rendteremtés közepette Szamuely közoktatási népbiztosként szervezte Budapesten a május 1-jei ünnepségeket, s még arra is volt ideje, hogy írókkal találkozzon. A kommün válságos időszakában a [áttérünk a 66. oldalra] végsőkig való kitartásra és harcra buzdított, ám a május első felében megindult északi hadjárat sikereinek nem volt részese, idejét ugyanis moszkvai útjának előkészületei kötötték le. (…) tárgyalt Leninnel, és egy népgyűlésen fel is szólalt. (…) A Forradalmi Kormányzótanács június 4-én (…) Szamuely Tibor vezetésével egy háromfős – forradalmi törvényszékeket megillető jogkörrel is felruházott – bizottságot küld ki a rend helyreállítására [a Dunántúlra]. Június 6-án (…) Kőszegen, két nap múlva Kapuváron, majd június 9-én Csornán a rögtönítélő törvényszék elnökeként több embert is halálra ítélt. Kapuvárra emellett jelentős hadisarcot is kivetett, amelyet a helyieknek részben élőállat, részben készpénz formájában kellett beszolgáltatniuk. Váry Albert összeállítása alapján Szamuely 18 embert akasztatott fel Sopron és Vas megyében, elsősorban gazdákat és polgárokat, vasutast azonban egyet sem. (…)

„A Clemenceau-jegyzék kapcsán azonban szembekerült Kun Bélával is (…) Befolyásának csökkenését jelzi, hogy kikerült a június 24-én újjászervezett Forradalmi Kormányzótanácsból, csupán a tanácskongresszus ülései között annak jogait gyakorló Szövetséges Központi Intéző Bizottságba választották be. Szamuely Tibor leváltásához nagyban hozzájárultak a Duna mentén kirobbant ellenforradalmi lázadás leverése után a parancsnoksága alatt álló Lenin-fiúkkal elkövetett kegyetlenkedésekről szóló hírek. (..) június 18-a után pár nap alatt a Duna-Tisza köze nyugati felében (és Tolna megye keleti részén) gyakorlatilag felszámolták a Tanácsköztársaságot.” 67. oldal: „A központból ez esetben is Szamuely Tibor sietett a helyszínre, ám most (…) a Vörös Hadsereg főparancsnoksága megbízásából. (…) Június 21-24. között Szamuely rögtönítélő törvényszéke Váry Albert összesítése szerint 46 – Romsincs Ignác adati szerint 52 – halálos ítéletet szabott ki, legtöbbet Kalocsán, Dunapatajon és Solton.”

ssa44082.JPG

„Június 24-e után Szamuely Tibor teljesen háttérbe szorult. (…) a proletárdiktatúra szigorítását szorgalmazta, (…) egy magyar Cseka felállítását javasolta, (…) egy „megalkuvásmentes” kommunista lap indítását tervezte. (…) augusztus 1-jén már ő is kilátástalannak ítélte a kommün helyzetét. Miután Ausztria neki nem adott politikai menedékjogot, volt népbiztostársaitól külön indult Nyugatra, autóval. Éjjel Savanyúkútnál lépte át a határt, ám nem sokkal később osztrák csendőrök tartóztatták fel, és Lichtenwörth községbe kísérték. Szamuely az őrszobán öngyilkosságot követett el. A bécsújhelyi kórházba szállították, ám életét már nem tudták megmenteni. Holttestét az akkor még (innentől 69. oldal) Magyarországhoz tartozó Savanyúkúton először a temetőben, majd a falu határában, jeltelen sírba temették.”

„A mindig elegánsan öltözködő, színésznők körül forgolódó, dzsentri-allűröktől sem mentes, párbajbotrányokba keveredő, ezzel együtt radikális, a társadalmi igazságtalanságokat bátran leleplező, ma úgy mondanánk, oknyomozó újságíróból a háború, a hadifogság és az orosz forradalom alatt egy bőrkabátot hordó, végletekig leegyszerűsített sémákban gondolkodó katona lett. A bolsevik Szamuely világában kizárólag proletár és burzsoá, kizárólag proletárdiktatúra és régi, kizsákmányoló tőkés rend létezett. A kettő közötti harc természetesen véráldozatokkal jár, és ha már így van – hirdette Szamuely -, akkor sokkal inkább a burzsoá vére folyjon, mint a proletáré. Kétely nélkül hitte, hogy ebben a harcban az igaz oldalon áll, és hogy a proletárhatalom megvédése érdekében minden eszköz megengedett. Ezzel persze akkoriban nem volt egyedül: nem „fanatizmusa” különböztette meg őt a Tanácsköztársaság többi vezetőjétől, hanem gátlástalansága. Sosem habozott élni a rendelkezésére álló erővel, ha úgy hitte, az a proletárforradalom érdekeit szolgálja. (…)”

„Szamuely Tibor a kommün idején közel száz vagy talán még több halálos ítéletet rendelt el gyorsított eljárásban, szinte pillanatok alatt, hivatalos felhatalmazás birtokában a rögtönítélő törvényszék elnökeként, a Tanácsköztársaság érvényes jogszabályainak megfelelően. (Egyetlen esetet kivéve: köze lehetett két, állítólag baloldali puccsot tervező ukrán vörös tiszt június 19-ei meggyilkolásához.) Ezért – áldozatainak számát előszeretettel felnagyítva – hol vérszomjas vadállatnak, hol – áldozatainak számáról jobbára hallgatva – a forradalom rettenthetetlen harcosának tarották.” 76. oldal, Varga Krisztián cikke Korvin Ottóról: „A több száz halálos áldozatot követelő Cserny- és Szamuely-féle szigorú megtorlás”.

ssa44073.JPG

Rubicon 2019/4. szám „Proletárdiktatúra 1919 Szovjetköztársaság Magyarországon”  (Rubicon-Ház Kft., 2019.) 7. oldal, Ligeti Dávid Kitört a proletárdiktatúra! Március 20-21. krónikája című cikkéből: „1919 februárjában Károlyi börtönbe vetette Kun Béla körét, ezzel azonban csak lassítani tudta a bolsevik agitációt. Számos bolsevik tovább működött illegalitásban, kivált a néhány hónap múlva valódi ördöggé változó Szamuely Tibor dolgozott a világforradalom ügyén.” 11. oldal: „Március 21-én (…) az illegalitásból hirtelen feltűnő Szamuely már kész tényként közölte: a két párt egyesül és a proletariátus átveszi a hatalmat. A mai napig nem tudjuk, miként volt ilyen jól értesült az újságíró – a kormányülés valamelyik szociáldemokrata tagja pletykálhatott. A vörösterror jövendőbeli arkangyala eképp fejezte be szónoklatát: „Éljen a magyar munkások, parasztok és katonák szovjetköztársasága! Éljenek orosz testvéreink!” Érdemes megfigyelni, hogy Szamuely expressis verbis [félreérthetetlenül] a szovjet fogalmat használja.” 24. oldal, a Vörös Hadsereg mozgósításáról szóló cikk mellékleteként egy Szamuely-beszédből idéznek, ahol a népbiztos ezt mondta: „Csak két út állhat előtte (a Vörös Hadsereg katonájának), győzni vagy elpusztulni!” Hitler is ezt mondta…

A 33. oldalon Kerepeszki Róbert A vörösterror című cikkének egyik betétje Szamuely rövid életrajza: „A vörösterror egyik legvéreskezűbb irányítója volt, a nevéhez fűződő egyik leghírhedtebb megtorlás 1919. május 3-án Szolnokon történt.” Ugyaninnen, a cikk Halálvonat című bekezdéséből: „A vörösterror egyik rettegett szimbóluma Szamuely Tibor páncélvonata volt, amellyel ő és a „Lenin-fiúk” a vidéket járták. Más helyszínek mellett ez a szerelvény futott be Szolnokra 1919 májusában, illetve másfél hónappal később a Duna-Tisza közén lévő településekre az ott kialakult „parasztforradalom” leverésére, illetve megtorlására. Egyes források szerint a „Halálvonat” felszereltsége félelmetes volt: az arra kivezényelt „Lenin-fiúk” fegyverzete kézigránátokat, legalább két tábori ágyút és három gépfegyvert tartalmazott. De a kényelmükről is gondoskodtak: a szerelvény egy poggyász-, két szalon-, egy étkező- és négy első osztályú (amerikai típusú, hosszú, kényelmes és nagy belső térrel rendelkező) Pullman-kocsiból állt.” Az 52. oldalon Gali Máté idézi Szekfű Gyulát: „A kommün a terrorra alapozódott, melynek feje, a népbiztos Szamuely Tibor „minden formaságtól mentesen” hajtotta végre a kegyetlenkedéseit.”

reti-nora.jpg

Visszatérve a filmhez: Sok hasonló „elfeledett” alakja van 1100 évnyi vérzivataros történelmünknek, akikről a töriórákon aligha hallhatunk, szóval remélem, lesz még pár A halál népbiztosához hasonló alkotás a jövőben! Nekem tetszett, minden benne volt, aminek benne kellett lennie és még újat is tudtak mutatni számomra Szilágyi Jolánnal.

Pontozás:

port: 6 (Amikor elkezdtem írni a cikket, még 6.3 volt.)

Szerintem: 5/5

Befejezésül még két dolog: Az első idézet a port.huról, ahonnan az utcanévtáblás kép is szerepel, Tiberio nevű hozzászólótól: „Szamuely utca: most már rohadtul itt az ideje végérvényesen kikeveredni ebből az utcából; ha még nem késő egyáltalán.” Másodszor pedig kövessük tovább a bevezetésben elkezdett kis utazásunkat, amely 1918-ban ért véget! Szóval ’19-ben jöttek a kommunisták, akik 133 napra átvették a hatalmat, aztán mikor a rendszerük a fejükre omlott, szaladtak ki az országból. Volt, aki nagy karriert csinált kint (Varga Jenő), volt, aki ideiglenesen megtalálta a helyét, aztán csúnya véget ért (Kun Béla, Kunfi Zsigmond), mások emigrációban haltak meg (Garbai Sándor), megint mások viszont el se mentek, itthon csináltak karriert (Bőhm Vilmos). És volt egy, aki 26 évvel később ismét megragadhatta a gyeplőt: Rákosi Mátyás, az egykori szociális termelési népbiztos lett az ország első embere, a Párt nagy vezére. Az ’56-os forradalom kapcsán viszont saját haverjai üldözték el az országból és már csak holtában térhetett vissza Budapestre – a helyét Kádár János vette át. Az a Kádár, aki gyakorlatilag a halála előtti utolsó napokig tagadta, hogy bármiféle bűnt követett volna el, az a Kádár, akinek a rendszere alatt felvett hiteleket még most is fizetjük vissza, és az a Kádár, akinek sírját feldúlták, csontjait (köztük a koponyáját) ismeretlenek elrabolták. Kádár János és Rákosi Mátyás sírja ma is látogatható a fővárosban, ahogy Moszkvában Leniné és Sztáliné.

4456200.jpg

Kádár rendszerének kiszolgálásában vettek részt azok a politikusok, akik később átmentették a rendszert, akik a Kommunista Párt utódjából, az MSZMP-ből MSZP-t csináltak, például Horn Gyula, akinek szobra van Brüsszelben. Ezzel a párttal nyert választásokat Medgyessy Péter, az egykori III/II-es tiszt, akinek kormányában sportminiszterként bukkant fel a korábbi KISZ-aktivista Gyurcsány Ferenc. Az a Gyurcsány Ferenc, aki a Rákosi-rendszerben, majd Kádár alatt is magas rangban szolgáló Apró Antal unokáját vette el feleségül, Dobrev Klárát, akivel azóta is egy, még a kemény kommunista időkben rekvirált villában laknak a Rózsadombon. Ezt a Dobrevet megválasztottátok EP-képviselőnek, ezt a Gyurcsányt pedig beválasztottátok a parlamentbe, és mind a ketten a mai napig folytatják ország- és nemzetellenes tevékenységüket. Úgyhogy ha majd szavazásra kerül sor, gondoljátok végig, hova teszitek az X-eteket: aki Gyurcsányra szavaz, az Horn Gyulára, Kádár Jánosra, Rákosi Mátyásra, Kun Bélára és Szamuely Tiborra szavaz…

(A Memento Parkban készült két képen a Tanácsköztársaság Emlékműve és egy tripla emlékmű látható, ahol a bal oldali alak Szamuely, a középső Kun Béla, a jobb pedig Landler Jenő. Ezeket a fotókat mi csináltuk Mozsárágyúval, de nyugodtan le lehet nyúlni őket:))

Szólj hozzá!

Címkék: magyar dokumentum dráma történelmi


2021.02.28. 19:51 Tévésámán

Bastard (2010)

021.jpg

Nagyon régóta kerestem ezt a művet, mivel a Tocsin megjelenéséig ez volt az egyetlen dolog Juno Temple filmográfiájában, amit még nem láttam. (Mostantól akkor a Tocsin az…) A Twitteren véletlenül botlottam bele egy illető rövid üzenetébe, amiben azt mondta, most látta a Bastardöt, úgyhogy gyorsan írtam neki, megkérdeztem, hol és hogyan nézte meg, ő pedig válaszul meghívót küldött nekem a MUBI nevű filmgyűjteményhez (ez olyasmi, mint a Netflix és az imdb kereszteződése). Szóval jöjjön most egy újabb Juno Temple-film(ecske), amit rajtam kívül szerintem senki se látott még ebben az országban:

Ennyi történik: Egy nő (J.T.) és egy pali (Brian Geraghty) mennek a sivatagban, a csajnak fájdalmai vannak. Aztán látunk három pofát (Lukas Haas, Lee Thomas Young és Joel David Moore, utóbbi az imdbn nem is szerepel) egy kocsiban, akik mennek valahová, aztán megállnak, az egyik hugyozik, közben beszélnek. A csajról kiderül, hogy terhes, megérkeznek egy motelba, ahol az intéző (L.M. Kit Carson) egy kis lyukat tud csak nekik adni a pénzükért, a nőci megszül, a kocsi megérkezik, és a három pofa bemegy a szobácskába, ahol Juno karaktere rájuk néz és aztán jön 2 perc stáblista.

Tehát mi a túró ez? Nos, a MUBI-n van egy rövid szinopszis minden filmhez, ezt elolvastam elöljáróban és csakis emiatt értettem meg, hogy a Bastard Jézus születését ábrázolja a modern korban. A lány Mária, a férfi József (egyszer a nevén is szólítja a párja, Joe-nak, ami Józsit jelent), a három pasas meg a három király (egyikük szerecsen). És akkor jön néhány elgondolkodtató dolog: 1. József láthatóan feldúlt, amiért Mária állapotos, a nő pedig végig azt állítja, semmi se történt vele (szűz fogantatás). 2. A „királyok” azt beszélik, hogy nagyon sok időnek kell eltelnie, mire mindenki megtudja, mi történt. Egyikük azt mondja „mi már rég nem leszünk addigra”. 3. A cím jelentése fattyú, ez akár lehet istenkáromlás is.

Nos, a helyzet az, hogy 7 percben nagyon nehéz maradandót alkotni, pláne ha ebből 2 elmegy a stáblistával. Tehát 5 percünk van, hogy megértsük, mi ez az egész, és ha utólag belegondolok, akkor minden itt van, aminek lennie kell, csakhogy magamtól sose jöttem volna rá, mit jelent mindez. Miért? Mert: 1. Mária neve nem hangzik el. 2. Nem egyértelmű, hogy terhes, mert a hasa csak akkor látható, amikor már a motelbe érnek. 3. Nincs magyarázat arra, hogy honnan hová meg miért mennek. 4. A „királyokat” nem vezeti csillag, bár mintha az autóban valakivel kihangosítva beszélnének telefonon. 5. Gyakorlatilag semmi se történik, a beszédből pedig senki se fogja tudni kihámozni a történet lényegét.

029.jpg

A fő kérdés az, hogy mit akartak a készítők ezzel? A Bibliában Józsefet álmában meglátogatja egy angyal, aki elmondja: fia fog születni, pedig nem volt együtt a feleségével. A férfi a Könyvek Könyve szerint elfogadja ezt, sőt, sajátjaként neveli fel Jézust, mert ez a sorsa, amivel megbékél. Itt viszont láthatóan dühös és csalódott. Vajon a valódi József hogyan érzett? Mit gondolhatott a valódi Mária, aki egy olyan korban élt, mikor a szüzesség elvesztése, pláne úgy, hogy még csak azt sem tudta, miként történt, óriási visszatetszést válthatott ki. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy már férjhez ment, viszont így is biztosan zavart lehetett, egészen addig, amíg nyilvánvaló bizonyítékokat nem kapott fia égi eredetét illetően. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a pár már az elejétől fogva tudta, értette, isteni küldetésben vesznek részt, a gyermekük sokkal több lesz, mint egyszerű ember, ennek pedig tudtak örülni. A Bastard azt a kérdést veti fel (legalábbis bennem), hogy mi van akkor, ha az ember, még a később szentté avatott is, esendő, teli negatív érzelmekkel?

A három királyok jó is lehetett volna, ha kicsit több energiát fektetnek beléjük, például a hugyozás helyett a betlehemi csillag jöhetett volna, vagy a végén az ajándékok sora. Így a sztori fele csak úgy lóg a levegőben, amit a semmiből jövő majd oda tovatűnő befejezés sem változtat meg. Ez ebben a formában értékelhetetlen, hiszen el kellett olvasnom a szinopszist ahhoz, hogy megértsem, mit láttam. Ja és ugye ott van még a cím: Fattyú. Isten fia, a Megváltó, a keresztény vallás legfontosabb alakja? Mi ez, ha nem akaratlagos botránykeltés?

Különös módon az egyik író, a főproducer és a rendező a színésznő Kirsten Dunst – ez a második rövidfilmje, a forgatókönyvért felelős másik illető pedig Sasha Sagan, a csillagász Carl Sagan lánya, aki ezen kívül semmi említésre méltót se csinált. Zene nincs, a képi világ oké, de az utolsó képet kivéve semmi igazán maradandót nem láthatunk.

Tehát: Adott egy történet, mait mindenki ismer, ezt mesélik újra, de sajnos ebben a formában sem a sztorit, sem a szereplőket nem lehet felismerni. A Mária-József-viszony bemutatása elgondolkodtató, ám a cím egyértelműen vallásgyalázó, ráadásul 5 perc játékidő ehhez édeskevés. Érthetetlen, milyen okból született meg ez a valami, fogalmam sincs, mire jó…

Pontozás:

MUBI: 4.4

imdb: 5.1

Szerintem: 1/5 (Egy pont jár Junoért.)

Sajnos a MUBI nem sok filmmel szolgál, inkább egyfajta fél-imdb, ahol minden mozi szerepel és mondjuk tízből egyet meg is nézhetsz. Ami viszont érdekelne, azt nem lehet… Ki tudja, mikor jön a következő cikk…

Szólj hozzá!

Címkék: dráma rövidfilm


2021.02.11. 20:01 Tévésámán

13. szülinapi bejegyzés

2020_1.jpg

13 éves a Filmrajongó ezen a napon – 2021 nem csak ennek az évfordulója, hanem valami másnak is, ezzel kapcsolatosan akartam csinálni egy születésnapi videót, csakhogy a legújabb és legfontosabb komponens még úton van hozzá, ezért néhány napos (hetes?) késéssel lesz majd az ünnepi bejegyzés. Addig nézzük meg a tavalyi évet!

2020-ban a COVID-19 világjárvány miatt bezártak a mozik, a legtöbb film és sorozat munkálatai leálltak, és míg a színészek el voltak foglalva a politikával, addig a tévéből tovább ömlött a szenny. (Például a kereskedelmi adókon sugárzott számtalan török sorozat, amiknek nyomán egyre többen adnak török nevet a gyerekeiknek.) A karantén meg a kijárási tilalom ellenben jó lehetőséget teremthetett volna a mozgókép-nézéshez, csakhogy az én munkahelyem az Ítélet Napján is nyitva lesz délig, emiatt állandóan ott rohadok, miközben lehetne értelmesebben is eltölteni az időmet. Lett volna egy-két alkotás, amit meg akartam nézni, csak nem tudtam hozzájuk jutni, amiket meg mégis láttam, azok elég kevés cikket szültek… Lássuk most a pontos számokat!

 

Az oldal követőinek száma jelenleg 53, tavaly még 49 volt ugyanekkor.

Az évben készült összes bejegyzés: 22 (Rekord-alacsony, de a munkám mellett a készülő könyvem szerkesztése is lefoglalt.) Ezek közül Mozsárágyú kettőt, én húszat írtam.

Legolvasottabb cikkünk az Árnyék lett, 628 katt érkezett rá, mivel a blog.hu kitette a főoldalra, valószínűleg az érdekes cím meg a király plakát miatt.

A legkisebb érdeklődést az 1979-es német meg az 1994-es magyar Woyzeckek összehasonlítása a Kovács vs. Kinski iránt tanúsítottátok, ez csupán 10 kattintást kapott.

A 2020-ban látott három legjobb film: Now and Then, Bille, Az a szép fényes nap – Az első az egyetlen, ami tavaly megkapta a 6/5-öt, egy több mint 25 éves régi, amerikai vígjáték/dráma; őt követi egy lett dráma; végül hazánkbeli alkotás, Szabó Magda azonos című színdarabjának tévéfilm-változata.

A legrosszabb egyértelműen A háború virágai lett, ami 277 kattintással a második legnépszerűbb bejegyzésünk volt, de igen pocséknak találtam az X-Men: Sötét Főnixet is.

A legolvasottabb cikkünk összesítve még mindig A Mulholland Drive értelmezési lehetőségeiről, ami immár 12 198 letöltésnél jár.

A 2021-es januári átlagos havi letöltés 80-100 lap/nap, szerintem ez nem rossz.

Indulásunk óta az összes lapletöltés: 955 466 (2020: 891 316), több mint valószínűleg 2022-re elérjük az 1 milliót!

A valaha volt legerősebb nap tovább is 7199 lapletöltéssel 2015.04.19., Az elvarázsolt dollárnak hála.

 

Mit várhatunk 2021-től? Nos, reményeim szerint végre megjelenik majd a második könyvem, illetve készül a jeles évforduló alkalmából a videó plusz egy bejegyzés hozzá. Pillanatnyilag semmi egyebet nem tudok ígérni; hogy több lesz-e a bejegyzés, mint tavaly, azt kötve hiszem, úgyhogy csemegézzetek az elmúlt 13 év terméséből – 2020 írásait felújítottam, most már ők is hibátlanul várják az olvasókat.

Köszönjük mindenkinek, aki olvas bennünket!

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2021.02.04. 17:49 Tévésámán

Palmer (2021)

palmer_2021_webrip_x264-ion10_122.jpg

Boldog 2021-et Minden Kedves Olvasónknak!

(Jó, persze, már február van, de eddig nem született új írás az új évben.)

Ha hozzám hasonlóan a harmincas éveitekben jártok, emlékeztek még a 2000-es évek elejének popzenéire. Akkoriban tűnt fel Justin Timberlake, kinek nevét megpillantva azonnal a Sírj nekem egy folyót című opus jut eszembe – sajnos. Mondjuk úgy: nem az én műfajom az, amit muzsika címen művel. Emberünk néhány év nyervákolás után áttért a színészetre is, ebben a minőségében először 2006-ban találkoztam vele a Black Snake Moanban (aminek magyarul a fantáziadús A lánc címet adták), mondanom sem kell, hogy Justin jobb színész mint énekes, azóta is úgy gondolok rá, mint egy egészen remek színjátszóra. Négy éve (te jó ég, mintha tegnap lett volna…) ismét „összefutottunk”, megint a kedvenc színésznőm révén – 15 éve Christina Ricci, 4 éve már Juno Temple volt az. Az óriáskerék (hazánkban képtelenek eldönteni, milyen néven forgalmazzák ezt a mozit, néha így, másszor Wonder Wheel – Az óriáskerék, megint máskor simán Wonder Wheel) végülis egy filmre felvett színpadi előadás, a szereplők játéka miatt érdemes egyszer látni, de annál többször aligha; ebben viszont Timberlake úr figurája elég furcsa, bár korántsem hihetetlen, tehát a megítélése maradt a régi a szememben. Nos, megint eltelt pár év, Juno meg Justin (a két JT) ismét találkoztak a vásznon, ez vezetett engem a Palmerhez.

A bemutatók és elérhető információk alapján minden okom megvolt rá, hogy fenntartással kezeljem ezt a filmet, ezért is vártam két napot a megtekintésével. A megérzéseim ritkán csapnak be (lásd legutóbb a hasonló szájízzel megtekintett Színlelőket), ezúttal azonban szerencsém lett – bővebben később, most nézzük a történetet!

palmer_2021_webrip_x264-ion10_078.jpg

Eddie Palmer (a férfi JT) néhány napja szabadult a börtönből. Visszatér szülővárosába, ahol a nagymamája házában húzza meg magát, hogy aztán új életet kezdhessen, a dolgok viszont nehezen indulnak be, mert Sylvain aprócska város, mindenki ismer mindenkit, ezért kevesen akadnak, akik alkalmaznának egy jó útra tért bűnözőt. A mindennapi apró súrlódások mellett a helyzetet tovább rontja a drogos szomszéd, Shelly (a női JT), aki néha napokra eltűnik, ezalatt Palmeréknél lakik a csaj furcsa kisfia, Sam (Ryder Allen). Egy hirtelen fordulat következtében aztán a Sors úgy hozza, hogy a magába fordult férfi meg a különös fiú egy fedél alatt ragadnak. A srácnak nyilvánvalóan szüksége van valakire, aki a gondját viseli, ez a felelősség Palmerre hárul, aki néhány napon belül rájön: nagyon is kell neki a váratlan felelősség, amely végre értelmet adhat az életének. Együtt – meg a csinos tanárnő, Maggie (Alicia Wainwright) segítségével - könnyebben birkóznak meg az akadályokkal, csakhogy az idill nem tarthat örökké. Vajon miként alakul majd Sam sorsa és ez miként hat majd a címszereplőre?

Nem számítottam semmi jóra, elsősorban a bemutató miatt, amiből kiderül, hogy Sam „különlegessége” abban nyilvánul meg, hogy fiú létére lányosan viselkedik, lányos játékokkal játszik és szeret lányos ruhákban járni. Ez egy 8 éves fiú. Na most képzeljük el, amint egy elvileg átlagos gyerekszínésznek elmagyarázzák, hogy ezt kell eljátszania… Egyszerűen gyűlölöm, hogy már semmi olyat nem lehet találni, ami az amerikai kontinensről jön és ne lenne benne csak egy pici ezekből a liberális „értékekből” – nemrég pl. ráleltem egy rajzfilmre, ahol a hat főszereplőből az egyiknek egy leszbikus pár a szülei, a baráti körben pedig van egy fehér apától és fekete anyától született lány. A történet szempontjából ezek teljesen lényegtelen dolgok, mégis ott vannak, semmit se befolyásolnak, csak egyszerűen érthetetlen, minek kellett őket beletenni?

palmer_2021_webrip_x264-ion10_096.jpg

A Palmernél is ez a legnagyobb hiba: Az egész tökéletesen működött volna akkor is, ha Sam fiú helyett lány, ha csak simán dagi és szemüveges vagy ha éppenséggel semmilyen különleges vonása nincs. A lényeg az, hogy a két magányos lélek, akiknek nincs családja, egymásra talál: egyiküknek apára van szüksége, a másikuknak meg valamire, ami értelmet adhat a létének. Persze ezt könnyű utólag leírni, az elején ez még korántsem volt ennyire egyértelmű…

Szóval ez egy Apple Tv produkció, mint anno az iBoy, ami tetszett (igaz, alig emlékszem belőle valamire). Amennyire tudom, az Apple független Hollywoodtól, csak amint láthatjuk, a hozzá hasonló tévécsatornák saját stúdiói elég sok mocskot termelnek (pl. az HBO, ami kritikán aluli), tehát ez még semmire se jelentett garanciát. Amint megláttam a játékidőt (1 óra 50 perc), arra gondolta, te jó ég, ennyit ki kell bírni ebből? Aztán megszólalt a zene és bár tudtam, mi fog előbb-utóbb jönni, az első néhány perc hangulatosnak bizonyult. A hetedik percben következő jelenet annyira váratlan, hogy röhögtető, pláne, ha láttad a Wonder Wheelt, ahol Juno és Justin karakterei nem lehettek igazán egymáséi (megjátszás vagy sem, de a mázlis rohadéknak mégiscsak „megvolt” Juno meg Christina Ricci is, irigylem). Szerintem nem lehet véletlen egyébként, hogy 30:42-nél az osztályterem falán ott egy hatalmas Wonder Wheel-felirat:)

palmer_2021_webrip_x264-ion10_130.jpg

A történetben nagyon megtetszett, hogy lassan adagolják Palmer bűnét, mindig csak egy-egy részletet tudunk meg: hány évet ült, mit követett el, miért csinálta, mit gondolt akkor és mit gondol róla most, mi lett a tettben résztvevő többi személlyel, stb.. Egyébként szinte végig együtt érezhetünk vele, a szeretetre méltó csirkefogóval, aki megszolgálta a második esélyét. A címszereplő mellett a kis Sam is kedvelhető, bár én személy szerint mégsem tudtam teljesen a szívembe zárni, mert a gyerek egy filmes klisé, ami sikert hoz, ám itt orvul felhasználják eszmék terjesztésére. (Erre még visszatérünk.) Egy kis hiba, ami csak némi gondolkodás után tűnik fel, de mégis elkövették: nincs eléggé kidomborítva az, hogy az emberek elutasítóak Palmerrel szemben. Vannak negatív megnyilvánulások, viszont mindegyik súlytalan volt számomra, mert vagy egyetértettem velük („valami komoly baj van azzal a gyerekkel”) vagy éppen komikumba hajlóan túlerőltetettek (a szőke kissrác, aki a templomban a semmiből csak úgy megüti Samet, órán meg felugrik a helyéről és belefirkál a rajzába).

A konfliktusok a semmiből jönnek (Daryl tette tökéletesen megalapozatlan és értelmetlen, ráadásul mindössze szavakból tudhatjuk, nem mutatják meg), aztán következmények nélkül elmúlnak (Palmer összeveri Darylt, semmi se lesz belőle; később rátámad Shelly párjára, annak sincs folyománya). A nehéz helyzetek hasonló könnyedséggel oldódnak meg („van állás?” „nincs”, később: „van állás?” „maga Vivien Palmer rokona?” „igen, uram” „akkor van”; még később: „nem veheti el a gyerekemet”, 5 perc múlva:  „jobb lesz, ha Palmerrel maradsz”) és Timberlake a szerepének megfelelően a játékidő 95%-ában fapofát vág, ezért olyan, mintha Eddie-re semmi se hatna. Ezeket ellensúlyozandó a zene végig tök jó (a szerző Tamar-kali), pár poénon lehet jókat nevetni (pl. az 51. percnél van egy fergeteges vizuális geg) és a hangulat se rossz. Néhány jelenet művészi szempontból igazán remek, ilyen az, mikor a címszereplő a fürdőszobában fürdés után összerakja a cuccát és felemeli, aztán belenéz a tükörbe, majd rájön, hogy már nem a börtönben van; vagy az, amikor a rendőrség előtt feszülten tépelődve elszív egy cigarettát, közben téblábol. Utóbbinál Justin arcát alig látjuk, mert a kocsija kitakarja, de mégis az egész testével közvetíti a figurája vívódását.

palmer_2021_webrip_x264-ion10_086.jpg

Mellékszálként, csak érintőlegesen megjelenik az amerikai foci (Palmer hátvéd/irányító volt, mielőtt lesittelték, számos kupát nyert, egyetemre ment vele, ez emelte fel, de közvetve ez idézte elő a bukását is) meg a kereszténység (a nagyi templomba járásra készteti emberünket, akinek hatalmas kereszt van a vállára tetoválva és a nyakában is azt hord; az igazgató azért veszi fel őt dolgozni, mert ugyanabba a templomba járnak, ahol a nagyi is megbecsült tag), azonban ténylegesen semmit sem tesznek hozzá a történethez. Ezekbe bele lehetett volna menni, lehet rajtuk agyalni (mondjuk mennyit számít Eddie vallási meggyőződése akkor, amikor még ellenszenves neki Sam és később mennyit számít, amikor már kiáll érte?), csak nincs sok értelme. Két dolgot nem értek cikkem tárgyával kapcsolatban: 1. Vajon minek ajnározzák June Squibbet, a nagyit alakító színésznőt a Twitteren, mikor kb. összesen van 7 perce egy 110 perces moziban, ráadásul ezt a szerepet akármelyik öregasszony eljátszhatta volna ugyanígy? 2. Ennyi évnyi börtön után egyből engedik Palmert vezetni? Nem kellene újra letennie a jogsit vagy gyakorolnia vagy valami?

A politikai korrektség korántsem merül ki Sam transzvesztita vonásaiban: Minden negatív szereplő fehér (az öregasszony, aki kétszer is beszól; a dagadt hapsi, aki nem veszi fel hősünket a boltjába dolgozni; Daryl; a szőke kisfiú; Shelly párja; az öreg sheriff), minden hatalommal bíró személy fekete (a tartótiszt, a gyerekvédelmis, a bírónő), minden segítő szándékú alak fekete (Maggie, a pedellus). Már-már demónakettő-i paródia-jelleget ölt az a jelenet, ahol Palmer a bíróság folyosóján ül Maggie-vel, a mellettük lévő ajtót vigyázó őr fekete, aztán jön a fekete gyerekvédelmis, és már ekkor, mielőtt bementek, tudtam, hogy a bíró is az lesz, és az is, egy fekete, rövidhajú nő. Vicc. A végső üzenet pedig a rendező úr és a forgatókönyv-író hölgy által elképzelt tökéletes család: a börtönviselt, megalázkodó fehér férfi + a félvér, elvált fekete nő + a transzvesztita kisfiú, aki vér szerint egyikükhöz se tartozik. Szép új világ?

palmer_2021_webrip_x264-ion10_131.jpg

De mindegy, ezeket nem annyira offenzív, szájbarágós módon tárják elénk, mint mondjuk a fiktív homokos négert a nagymonológjával a The Most Hated Woman In Americában, tehát el lehet tőlük tekinteni. Végső soron a problémát inkább az jelenti, hogy a konfliktusok túl hamar megoldódnak, semminek nincsenek következményei („fel foglak jelenteni a gyerekvédelemnél”, „a házat az egyházra hagyta?”) és alig érezzük, hogy Palmer megküzdene azért, amit kap. Egyedül a munkáját találták el, ott tényleg látszik, amint mindent belead, tisztességesen csinálja, kivívja mások megbecsülését. Viszont a többi megpróbáltatás csak illékony tünemény, volt-nincs; az extra mázos réteg (a nagy reprezentáció) pedig csak azért van, mert amúgy senkit se érdekelne egy 2 órás dráma arról, hogyan próbál visszailleszkedni egy pofa a társadalomba.

Pár szót az alkotókról: A rendező Fisher Stevens főleg dokumentumfilmeket dirigál és pénzel, színészként játszott a Lostban, a Columboban vagy a Csak az a szexben, valahol pedig hallható mint „egyéb hang”. A történetért felelős író-társproducer Cheryl Geurrironak ez mindössze a harmadik filmje, az előző kettő a Hunting Season (imdb-s pontszáma 4.4) meg az Ezt kapd ki! (ugyanott ez mindössze 1.8-at ért el), egy Twitter-bejegyzése szerint saját élményei ihlették a sztorit, de az nem megtörtént eseményen alapul – Ms. Geurriro eddigi munkássága magáért beszél…

palmer_2021_webrip_x264-ion10_123.jpg

Pár érdekesség: Minden jel arra mutat, hogy Juno Temple látványos külső átalakulásának a megérzésemmel ellentétben mégsincs köze ehhez a mozihoz. A Palmer Justin Timberlake első igazi szerepe a Wonder Wheel óta, a köztük eltelt négy évben csak szinkron-szerepeket vállalt. Két vicces név a mellékszereplők közül: Hero Hunter (Hős Vadász, egy néger kisfiút alakított) és Heaven MacPherson (egyéb hangok egyike, keresztnevének jelentése mennyország, mennybolt – kíváncsi vagyok, mikortól lehet ezt majd itthon is anyakönyvezni?). Egy imdb-s kolléga írta, hogy a Palmer története nagyon hasonlít a 2013-as Joe című Nicolas Cage-moziéhoz (aki esetleg mindkettőt látta, az erősítse vagy cáfolja meg!). Cikkem tárgya 6.7 millió dollárba került, az Apple Tv-előfizetések viszont valószínűleg nem ugrottak meg annyira miatta, hogy ezt vissza is tudja hozni (én se azon keresztül néztem meg). A kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott, a színjátszók teljesítményét elismerték, a sztorit viszont kevésbé. Két idézet a wikipédiáról, az első David Ehrlic-től (IndieWire újságírója): „A Palmer nem igazán a magas művészetet képviseli, de mégsem elhanyagolható, hogy elkerüli a hiteltelenné válást, pedig annyira kitalálható.” Benjamin Lee írta (szintén zsurnaliszta, a The Guardiannél): „Párszor felvillan benne valami nagyobb kihívás [a néző felé], a Palmer mégis igyekszik a biztonságos zónában maradni (a címszereplő valódi megváltása az, hogy beilleszti magát egy előre elkészített nukleáris családba), megrendítő élmény, ami igyekszik, hogy iszonyú módon beleéld magad mindenbe [amit kínál], legyen szó könnyekről vagy boldogságról.” Magyarul lehetett volna ezt másképp csinálni…

palmer_2021_webrip_x264-ion10_134.jpg

Végeredményben a Palmer nem rossz film: Hangulatos, kellemes a zenéje, a pozitív szereplők kedvelhetőek (jóképű pasi, jó csaj, kedves gyerek), párszor lehet rajta mosolyogni, benne van Juno Temple és hosszú játékideje ellenére nem fullad unalomba. Csakhogy közben propagandisztikus, tele van súlytalan konfliktusokkal, amiket túl gyorsan oldanak meg és felesleges dolgokkal töltötték meg ezt a két órát ahelyett, hogy Lee úr szavai szerint valami nagyobbat, érdekesebbet feszegettek volna (pl. mitől lett Sam olyan, amilyen; hogy viszonyulnak hozzá a keresztények vagy ő hogy viszonyul a kereszténységhez; esetleg mitől került Shelly olyan helyzetbe, amilyenben van). Azért sokkal jobb lett, mint amire számítottam, ezért csak egy pontot vonok le tőle.

palmer_2021_webrip_x264-ion10_155.jpg

Pontozás:

imdb: 7.3

Szerintem: 4/5

Jön a 13. születésnapunk, úgyhogy várható a 2020-as év összefoglalása, valamint egy szülinapi bejegyzés is!

1 komment

Címkék: dráma


2020.10.22. 11:17 Tévésámán

Kovács vs. Kinski avagy Woyzeck visszatér

woyzeck_2.png

Belekezdtem a 2019-es írásaink javításába, ennek kapcsán felmerült bennem, hogy miután kétszer is láttam a Werner Herzog-féle Woyzecket, ideje lenne ismét megnéznem a magyar párját, Szász János remek alkotását. Vasárnap éjjel végül sort kerítettem rá, így most össze tudom hasonlítani a két művet.

A legszembetűnőbb különbség a látványvilág, az 1979-es változat csupa élénk színnel operál, a ’94-es fekete-fehér (valahogy ezt teljesen elfelejtettem 8 év alatt). A hős munkája megváltozik, eredetileg a színdarabban és a német változatban katona, a hazaiban váltóőr – ám ugyanúgy tiszteleg a Kapitánynak, jelentést tesz neki, mint egy honvéd. A cselekménybeli korszakot tekintve megközelítőleg 60 évvel a Herzog-mozi után járunk (az 1890-es évek végéről egy fiktív 1950 körülre jutunk, bár a Rendőr egyenruhája alapján akár 1980 is lehetne).

A ’79-es Woyzeckben elég vicces, amikor az Orvos kioktatja a címszereplőt a vizelésről – akkor csak beszéltek róla, Szász János már megmutatja, sőt, nála még a doktor is pisál. A fekete-fehér változatban a játékidő jelentős részében úgy tűnik, mintha Woyzeck egyedül lenne a hatalmas pályaudvaron, ahol rajta kívül csak a két kínzója fordul meg. Viszont kell lennie valakinek a vonatokon is, aztán két jelenetnél elénk tárják a munkásokat, akik azonban semmilyen kapcsolatban nincsenek egymással vagy a főhőssel, tudomást se vesznek róla. Kovács folyton egyedül van, Kinskit körbeveszik az emberek, szinte mindig akad mellette valaki. Előbbi környezetében csupán a különös Fiú akad egyfajta pozitív hatásként, utóbbinál meg a barátja, Andres.

Herzog a természet képeit mutatja hangulatkeltésnek, Szász az ember által létrehozott dolgokat, azokat is lehető legrondább, de még valóságos formájukban – nála a füst plusz az árnyékok dolgoznak. A német rendezőnél a zene legtöbbször elüt a látottaktól, általában vidám muzsika szól, hazánk fia esetében a zene alátámasztja a képek sötét, depresszív mivoltát (kivétel a kétszer hallható cigányzene, bár a második szövegében a hangulathoz illik, előre vetíti az eseményeket). A korábbi filmnél a nevek nekem olyan lengyeles hangzásúak, bár a Franz kétségkívül német, a helyszín cseh, az összhatás szintén német. A Hungáriában készült rokonnál csupán három dolog utal arra, hol járunk: a szétlapított pénzen (amuletten) lévő „MAGYAR NÉP” felirat [érdekes, a magyar népet széttapossák?], a Rendőr autóján lévő felirat és a női főszereplő neve (Mari). Ezektől függetlenül bárhol játszódhatna, mert emlékeztet Magyarországra, csak mégsem az. Herzognál nyár van, Szásznál tél; a meleg évszakban minden világos és tiszta; a hidegben félhomály meg kosz uralkodik.

Kovács Lajos Woyzeckje (akinek keresztneve nincs is) egyfajta bibliai alak, tulajdonképpen Jézus-allegória. Lakásában (sosem jár haza, ahogy késői utódja, Bulcsú a Kontrollból) Krisztus és Szűz Mária hatalmas képei lógnak a falon, a kísérletnél láthatóan keresztet visel a nyakában, szabadidejében folyton a Bibliát olvassa, abból idéz. Amikor a hátán viszi a bódét, az olyan, mint Jézus a keresztúton. Ahogy a Megváltó, úgy Woyzeck is szenvedni, aztán meghalni jött a világra. A német változatban a Kapitány szinte elsikkad, az Orvos sokkal hangsúlyosabb nála, de végül mindketten háttérbe szorulnak amögött, ami Kinski karakterének fejében játszódik le. Kovács esetében a kísérletezés sokkal kellemetlenebb, az Orvos viszont jóval kevésbé hatásos alak, mint a Kapitány, aki a pályaudvar mindenható isteneként az égből szól.

Izgalmas kérdés a gyerek sorsa; míg Herzognál a férfi csupán akkor tölt időt a kicsivel, mikor a nő is ott van, addig Szásznál Mari konkrétan otthagyja Woyzecknél a fiukat, amíg paráználkodik a Rendőrrel. A szerető posztja is megváltozik, eredetileg tamburmajor, ebből lesz rendfenntartó, így egy újabb, a hatalommal visszaélő figurává válik. A Tamburmajor a testi erejével zsarnokoskodik a mellette eltörpülő Kinskin, a Rendőr viszont a pozíciójával tartja sakkban a főhőst (feltehetőleg). Woyzeck rajtakapja Marie-t, amint táncol a szeretőjével a kocsmában, de ez az egyetlen alkalom, mikor együtt látja őket. Magyar testvére konkrétan szex közben nyit rájuk, ahol hosszasan farkasszemet néznek Marival, aztán később látja őket táncolni is.

A „magyar” Kapitány a maga különös módján szereti Woyzecket, külföldi társa emberszámba se veszi. Ahogy Örkény István Vérrokonokjában, úgy a hazai mozgóképben is a szereplők életét áthatja a vasút: A főhős itt dolgozik és ide száműzi magát; a Kapitány lakásában (ami azt hiszem, az irányító-toronyban van) vasútmodell-terepasztal foglalja el az egyik szoba felét, szóval otthon se kell lemondania a vonatok irányításáról; az Orvos rendelője-háza egy vagon; Marinál éjszaka az elszáguldó szerelvények verik fel a csendet. A Nő 1979-ben még láthatóan boldog a szerető karjaiban, ’94-ben viszont maga se tudja, mit akar, többször ellenáll a vad udvarlónak és nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy jó neki ez a kapcsolat.

Kovács Lajos alakja végül sokban eltér Klaus Kinskiétől: Tőle függ szinte mindenki más sorsa (a gyereket és Marit ő tartja el, az Orvosnak a tudományos kísérleten keresztül a siker egyedüli kulcsa, a Kapitánynak meg Woyzeck életének szabályozása az egész élete), amiket végül tönkretesz. Amikor kilép a doktor vállalkozásából, kudarcra ítéli vele; mikor otthagyja Marit, elveszi tőle a nyugalmát; lelép az őrhelyéről és így véget ér a rend a síneken; a Kapitány pedig egyenesen depresszióba süllyed, hogy nem parancsolgathat neki. A sorsok beteljesülnek a címszereplő keze által: a gyereke minimum árvaságra jut; az Orvos nem folytathatja a kísérletet, tehát elbukik; Mari és a Kapitány meghalnak. A legutolsónak említett eset igazán különös, hiszen a tiszt elmegy a „gyógyítóhoz”, aki megjósolja a halálát; ezután megkeresi Woyzecket és magával viszi, beengedi az otthonába, majd szó szerint felkínálja neki a torkát, hogy vágja el… Kovács figurája tehát végülis bosszút áll mindenkin, hiszen belevigyorog az őt megverő Rendőr arcába, akit a tánc végén a nő otthagy, inkább korábbi párjával megy. A hős halála mindkét változatban homályban marad: Kinskinél elvileg vízbe fojtja magát vagy belefullad a tóba, Kovácsnál valószínűleg felvágja az ereit, esetleg kihűl, megfagy.

Végül egy kis emlékezés: Az utómunkálatokban részt vett az év elején elhunyt Pálinkó Mária, akinek a neve biztosan sokaknak ismerős. Ő a nagyapám nővérének az egyik lánya volt…

Összefoglalás: Ugyanazok a gondolatok ötlöttek fel bennem az 1994-es Woyzeckről, mint 8 évvel ezelőtt, közben pedig újfent megállapíthattam, hogy Szász János remeke mennyire nagyon más, mint Werner Herzogé. Szász nemcsak megfilmesítette, hanem újragondolta, továbbfejlesztette az alapot adó színdarab-töredéket, ezzel igazán nagyszerűvé tette. Mert minden szennye, sötétsége és apokaliptikus mivolta ellenére sokkal felemelőbb, szinte kellemesebb élmény, mint német bátyja.

Tehát pontozással végül a magyar verzió győzött!

Szólj hozzá!

Címkék: dráma


2020.09.24. 23:09 Tévésámán

Addams Family (2019)

addams-family-2019-poster-10.jpg

Ha azt mondom: Addams Family, mindenkinek elindul a fejében a jellegzetes, csettintgetős főcímdal – újabb példája annak, hogy milyen híres lehet egy film darabja, amit azok is ismernek, akik talán a mozgóképet nem látták még. Az 1991-es mozi óta nagyon sokan rajonganak ezért a különcökből álló, halál-imádó családért, akik még háromszor tértek vissza a képernyőkre a 29 évvel ezelőtti sikeres újra-debütálásuk után: 1992-ben rajzfilm-sorozat formájában, 1993-ban a ’91-es szereplőgárda ismét felöltötte jelmezét a Még galádabb a családhoz, majd 6 évvel később jött a katasztrofális Addams Family 3. (ami valamiért mégis eredményezett egy 65 részes sorozatot). Aztán 20 évig Addams-ék nyugodtan nyugodhattak kriptáikban, míg egy leállított Tim Burton-projekt révén a 2010-es évek második felében újra feltámasztották őket. Ebből lett cikkem tárgya, a família első számítógéppel animált kalandja:

Főhöseink egy furcsa szerelmespár: Morticia (magyarban Mortenzia, eredeti hangja Charlize Theron) és Gomez (Gustavo, Oscar Isaac), akiket éppen a házasságkötésük napján üldöznek el lakóhelyükről. Szerencséjükre találnak maguknak egy elhagyatott elmegyógyintézetet, amihez rögtön jár egy lassú, de rémes inas, Lurch (Görcs, Conrad Vernon), szóval kezdődhet a sírig, vagyis az örökké tartó boldogság. A köddel borított hegyen az Addams-család szépen sokasodik, megszületnek a gyerekek: Wednesday (Szerda, Chloe Grace Moretz) és Pugsley (Mopszli, Finn Wolfhard). Talán semmi sem állna a tökéletes jövő elé, ha hirtelen nem ütne be a krach – egy feltörekvő építész/lakberendező, Margaux (Allison Janney) lecsapoltatja a mocsarat, így a permanens ködből előtűnik a kastély, ami mindenkinek szemet szúr; Wednesday elkezd érdeklődni a külvilág iránt; Pugsley-nak meg fel kell készülnie a felnőtté válási ceremóniára, a Szablya Mazurkára, mert csak ezzel válhat igazi Addams-é. Ehhez pedig hozzájön a rengeteg furábbnál-furább rokon, élükön Fester bácsi (Ragya, Nick Kroll) meg a Nagyi (Bette Midler). A káoszt csak úgy lehet megszüntetni, ha hőseink eldöntik végre, mi a fontosabb: a hagyományok, amiket a család képvisel, vagy a jelen, ami odakint vár rájuk?

033_nfh_400_0465_v00428c1_rgb.jpg

Pár percig eléggé zavarban voltam a magyar szinkron miatt, mert mindenkinek megváltoztatták vagy lefordították a nevét, emiatt azt gondoltam, talán egy előzményt nézek. A főcím és az előtte lévő rész valóban azt meséli el, hogyan „keletkezett” kedvenc rémes családunk, utána viszont egy régi-új sztori bontakozik ki előttünk. Valljuk be, a korábbi moziknak se volt igazán izmos története, a lényeg mindig annyi, hogyan szívatják egymást szeretetből Addams-ék, meg miként ijesztgetik a normális szomszédaikat furcsaságaikkal. Vajon mi lehet akkor ebből ezúttal?

addams-family-blu-ray.png

Engem akkor sikerült megvenni, mikor Lurch először ült le az orgonához, gondolom, rájöttök, mit játszott rajta. Érthető módon mindig Wednesday volt a kedvencem az Addams-ek közül, hiszen rajongásom régi tárgya, Christina Ricci játszotta, ezúttal pedig másik régi kedveltem, Chloe Moretz vette át tőle a stafétát. Sajnos a szinkron miatt nem tudom, milyen volt, de a magyar hang kitűnően teljesített – ez a karakterek összes hazai megszólaltatójára igaz. Szóval Szerda cuki a nagy fejével és a hajából font fojtóhurkokkal, a hozzá kapcsolódó szál hasonlít egy kicsit az Addams Family 2-ben látotthoz, csak ezúttal egy lánnyal barátkozik fiú helyett. Pugsley konfliktusa hidegen hagyott, sose szerettem ezt a figurát, a szülők esetében pedig Morticia és Gomez helyet cserélnek, itt egyértelműen matriarchátus van.

Az alapkonfliktus szintén nem izgatott különösebben, inkább a kizárólag a humort képviselő mellékalakokra koncentráltam: Festerre, aki egyrészt nagyon cukin néz ki, másrészt majdnem minden jó poénban részt vesz valahogy; a kissé háttérbe szoruló óriási inasra; meg a Nagyira, akinek hatalmas ötlet volt Bette Midlert adni hangként. Bár nem hallhattam, mégis a figurához annyira illik az egykori Hókusz Pókusz főboszorkánya! Ilyen kis utalások egyébként akadnak még: Ichabod, a fa –> Az Álmosvölgy Legendája –> Christina Ricci, az egykori Wednesday; illetve Szerda az iskolában, mint Chloe Moretz -> Kick-Ass 2 (oké, ezt belemagyarázom, de észrevehető).

the-addams-family-netflix-release.jpg

Az effektek szépek, már-már túlzottan realisztikusnak hatnak az egyébként karikatúra-emberekkel teli világban (pl. a por, amit Lurch szétfúj); a zene se rossz, az inas orgonálása jelenti a váltást a nagyobb szekvenciák között. A muzsikához azonban köthető két oda nem illő dolog: 1. Amikor Fester énekel a városban, azt valamiért angolul hagyták, felirat sincs hozzá – a szövegét értettem, csak homályos, hogy miért maradt ez így. 2. A vége felé, majd a záró stáblistánál is egy-egy nagyon pocsék mai popsláger nyerít, ami tökéletesen elüt a mozi hangulatától. Van két olyan szereplő, akik korábban kimaradtak: Cicus, a házi oroszlán (a filmből korántsem derül ki, de ő az anyuka állata) és Szókratész, a polip, Szerda kedvence. Nyilván az élőszereplős alkotásokban minimum az utóbbit lehetetlen lett volna összehozni… Ugyanilyen rejtélyes „új” szereplő a ház szelleme, aki szerintem egyetlen korábbi inkarnációban se szerepelt – hozzá kötődik az egyik legjobb vicc az elején a kávézással:D Kicsi változtatás, hogy az elmaradhatatlan Cousin Itnek (akit Snoop Dog „szólaltat meg”) most vannak végtagjai; Lurch pedig nem ghoul, vagy ha mégis az, akkor se derül ki, vajon kicsoda és miért teremtette. (Wednesday békás kísérletét látva ez még érthetetlenebb.)

SZPOJLER ÉS GYŰLÖLET ITT

die-addams-family-tv-moderatorin-rcm992x522u.jpg

Nem tetszett, hogy mind a kislánynak, mind a nagybácsinak tetoválásai vannak – előbbinek semmi értelme, utóbbi meg egy gyenge poén kedvéért van, de a mai világ nézőinek szól, akik ugyanígy tetováltak, életkortól függetlenül. Az se jó, hogy miután végiggondoltam a látottakat, arra jutottam: nincs egyetlen igazán pozitív férfi szereplő sem. Gomez egy fura, de kedves fickó, akiből 80%-ban hiányzik a tűz és a harciasság, amiket Raul Julia belevitt; csak másodhegedűs a felesége mellett, aki minden döntést önállóan hoz meg, csak sokszor a többiek unszolására. Pugsley végülis elbukik a próbán, amin a hús-vér Fester 1991-ben átment, aztán mégis nyer, de szerintem nem dicsőül meg; a nagybácsi és az inas meg csak a humort képviselik. Sokkal nagyobb tér jut a női szereplőknek, főleg Morticiának, de a Wednesday-jel barátkozó gyerek is lány, sőt, még a főgonosz is a gyengébbik nemet képviseli.

„Gáz lenne, ha más lennél (…) boldog leszel, ha nincs választás.”

Rohadtul visszataszítóvá vált ez a Margaux, amikor rájöttem, hogy egy ügyesen, de a legkevésbé sem diszkréten becsempészett Donald Trump-paródia: a hihetetlenül eltúlzott haja elárulja, később egy hazafias amerikai dalt dúdol, egy Twitter-szerű izére írogat, a bevándorlók ellen bujtogat, titkos eszközökkel megfigyeli az embereket és a városát Asszimilációnak hívják. A végén ilyeneket mond: „Az a küldetésem, hogy mind egyformák legyünk!” meg „Ez az én városom, ti maximum csak statiszták lehettek benne!” Senki sehol se írt erről, legalábbis a szokásos fórumokon semmit se találtam róla, pedig annyira nyilvánvaló… Ez az egész számomra megmérgezte az Addams Family egyébként jópofa, nevettető hangulatát.

SZPOJLER VÉGE

oip.jpg

A sztori sajnos a végére leül, ahogy ez az összes vígjátéknál lenni szokott, hiszen a konfliktus mindig valamilyen dráma, ami ilyen típusú megoldást igényel, a befejezésnél pedig jön egy már megszokott húzás plusz egy (talán politikailag motivált) ötlet, ami azért mégsem rossz. Nézzük meg, kiket hallhatunk még a figurák szájából az eredeti szinkronban! Morticia szüleit abban az egyetlen jelenetben Martin Short és Catherine O’Hara veterán komédiások keltik életre (szó szerint), a suliban az ikerpár hangja meg Pom Klementieff, Mantis a GotG 2-ből. A Pugsley-t játszó Finn Wolfhard a Stranger Things egyik oszlopos tagja, Allison Janney meg Ellen Page anyukája a Junoból.

A készítőkről: Két rendező volt, egyikük az ír Greg Tiernan, aki korábban a Fecsegő tipegőkön meg a Thomas, a gőzmozdonyon dolgozott; a másik a már említett Conrad Vernon - ő író és producer is volt, filmográfiájában a Szörnyek az Űrlények ellen a legkiemelkedőbb; Lurch mellett még a pap-rokon, a lángoló fejű Dr. Flambé és a ház szelleme is az ő hangját használja. A három író közül az egyetlen hozzáértő Pamela Pettler, aki a Rém rommal és A halott menyasszonnyal bebizonyította, ért a gótikus vígjátéki horror-animációhoz, a másik kettőről azonban ez nem mondható el. A szépmosolyú Erica Rivinoja csupa szemét sorozaton dolgozott, Matt Lieberman meg eddig gyakorlatilag semmit se csinált, 2008-ban írt valami Dr. Doolittle-folytatást, de 2018 óta hirtelen rengeteg munkája lett, csupa újrázásra kérték fel (pl: Rövidzárlat). Nyilvánvaló, valakinek a valakije…

addams_family_sketch_charles_addams.jpg

Érdekességek: Charles Addams képregénye, amin cikkem tárgya alapul, 1938-ban jelent meg először, erre utal a családi autó rendszámtáblája (CHAS 1938 – Chas a rajzoló művészneve); a família első mozgó adaptációja 1964-es. New Yersey, a helyszín, Charles Addams születési helye. Zander, akit Gomez megemlít, létezik a képregényben, a család fekete báránya, mert főiskolát végzett. Szókratész eredeti neve Arisztotelész és a kisfiú állatkája volt. Thing (akit Tagnak hívnak magyarul) itt bal kéz, az élőszereplősben jobb, ezen kívül van egy szemgolyó a csuklójára erősített pánton, ez megmagyarázza, honnan tudja, merre menjen. Wednesday tánca utalás egy 1966-os Addams Family-filmre (Lurch's Grand Romance); Morticia kommentje a lufiról meg Finn Wolfhard Az-beli szerepét idézi fel. Pugsley-t korábban mindig felnőttek szólaltatták meg, ez az első alkalom, hogy tényleg gyerek beszél a figura szájából. Amikor azt mondja: „Itt jön Mopszli!” vagy valami ilyet, az a „Here’s Johnny!” a Ragyogásból, az ikrek első megjelenésükkor a folyosón ugyanúgy erre a legendás horrorra hajaznak. Oscar Isaac és Charlize Theron egymástól függetlenül vették fel a szövegeiket, csak a bemutató gálán találkoztak.

Ez az első egész estés animációs Addams-család, de a harmadik rajzolt feldolgozásuk (az előző az említett, általam is látott 1992-es, ezt pedig az 1973-as előzte meg). A lezárás környékén a rózsaszínre festett ház az 1964-es sorozatra utal, ahol a falak ebben a színben pompáztak, hogy az akkor még fekete-fehér tévéken megfelelő szürkét adjanak vissza. Az ős-Addams-famíliában Fester Morticia rokona volt, illetve Gomez bácsikája, itt azonban a családfő bátyja (nem hasonlítanak). Ott Wednesday a fiatalabb, itt az idősebb, ahogy a Barry Sonnenfeld-mozikban. Akkor még az anya akarta meggyőzni az apát, hogy engedjék el a lányukat az iskolába. A Szablya Mazurka megegyezik a ’91-es filmben látott mamuskával. Az előszereplős változatokban a Nagyi Morticia anyja, itt viszont Gomezé (érdekes módon akkor elvileg Festeré is, de erre semmi se utal).

morticia.png

Végül pár szót a halva született elődről: Meglepődtem, mikor az MGM-logót láttam, azt se tudtam, hogy ez a cég még létezik. Egyébként csak néhány éve jutottak hozzá az Addams-jogokhoz, ami korábban a Universalé volt. Itt kezdtek bele egy teljesen stop motion animációval (klasszikus, bábuk mozgatásával létrehozott mozik, pl. Karácsonyi lidércnyomás) készülő mozgókép munkálataiba, ahol a figurákat teljesen Charles Addams rajzaihoz igazították volna. Tim Burton íróként, producerként és esetleg rendezőként segítette volna a produkciót, ám 3 év után az egész kútba esett. Kíváncsi vagyok, milyen lett volna...

Az Addams Family 24 millió dollárt emésztett fel, ám ennek több mint nyolcszorosát hozta vissza, 203 milliót! A kritikusoknak azonban nem igazán tetszett, főleg a történetet ócsárolták, meg hiányolták az elborultabb poénokat.

Összesítésben ez a mozi valahol a második élőszereplős változat környékén mozog, viszont a szpojleres részben említett dolgok és a végére túlzottan drámaivá váló hangnem, valamint a szar popzene miatt levonok egy pontot – elég sokat röhögtem az első 2/3-án, szóval megkapja a négyesét!

Pontozás:

imdb: 5.8

Szerintem: 4/5

Hírek:

- Jön a folytatás, amit a bevétel indokol: Az Addams Family 2-t elvileg jövőre láthatjuk (és ha olyan lesz, mint a Hotel Transylvania 2, akkor inkább ne is készüljön el!).

- Oscar Isaac lesz a politikailag korrekt Dűne Leto Atreides-e.

- Charlize Theron a kilencedik (!) Halálos irambanban szerepel majd legközelebb.

- Chloe Grace Moretz újra szinkronizál, ezúttal egy Tom & Jerry előzményfilmhez (ez meg minek?).

- Finn Wolfhard felbukkan a Guillermo del Toro által rendezett, húdesötét hangulatú, feltehetően szintén politikailag korrekt Pinocchioban.

- A Wednesday újdonsült, igen ronda barátnőjét megszólaltató Elsie Fisher adatlapján láttam, hogy jön a következő The Texas Chainsaw Massacre – hányadik is ez? 6? 7?

[Ha tetszett a cikk, olvasd el a könyvemet is!]

Végül egy kis nosztalgia azoknak, akik anno nézték a sorozatot a Cartoon Networkön, angolul:

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték animációs


2020.09.06. 09:07 Tévésámán

Illusztrátort keresek

4 komment

Címkék: hírek regényem


2020.08.27. 20:42 Tévésámán

Az a szép fényes nap (1981)

azaszepfenyesnap2.jpg

Augusztus 20.: mindenki tudja, hogy munkaszüneti nap, 2020-ban „Boldog Születésnapot, Magyarország!” vagy valami hasonló szlogen jellemezte és elmaradt a tűzijáték, ami egyébként hozzátartozik az ünnephez. De mit ünneplünk ekkor?

Augusztus 20. mára igazán kevert valamivé vált, a kiindulási pontja Szent István, az államalapító király emléknapja. István a legendák szerint 1038. augusztus 15-én, Szűz Mária napján hunyt el, és mivel eddigre a fiai (Szent Imre és Ottó, ők azok, akiket név szerint ismerünk) már távoztak az élők sorából, ezért földi örökös híján a Mennyek Királynőjének, Jézus Krisztus szülőanyjának adományozta a Szent Koronát, vele együtt pedig az országot. (Ebből lett később a Regnum Marianum, azaz Mária Országa hagyománykör, Istvánt pedig az unokaöccse, Orseolo Péter követte a trónon). 1083-ban aztán Szent László, részben legitimációs érdekből, részben tiszteletből szentté avattatta Istvánt és Imrét, előbbit augusztus 20-án emelték oltárra, vagyis azon a napon emelték ki a testét szülővárosom, Székesfehérvár földjéből. Ez a nap így emlékezés Szent István halálára, valamint mennyei újjászületésének és a szentek sorába lépésének ünnepe - az államalapítás napja, az új kenyér és a tűzijáték már mind a későbbi korokban rakódtak rá…

Aki magyar, magyarnak vallja magát vagy hosszabb ideje él itt, az mind ismeri Szent István nevét, ha máshonnan nem, akkor a számos róla elnevezett utcáról, településről, intézményről, szoborról, a 10 000-es bankjegyen lévő képéről vagy a Szent István sörről, de az átlagembernek ennél nem jelent többet. Nekem viszont igen, mert 2013-ban, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban rendezett István, a Szent Király című monumentális kiállításon találkozhattam Vele. Ez talán hihetetlennek hangzik, de tényleg így volt, mert a kiállítás fő termében, évszázadok után először egy légtérbe került számos Szent István-ereklye, köztük a három legnagyobb fejereklye-tartó: a székesfehérvári, a kalocsai és a zágrábi. A sötét teremben szinte éteri fény világította meg a király csontereklyéit az egyik falon, középen pedig az 1938-as emlékév képei peregtek a plafonon, mialatt liturgikus jellegű zene szólt és a három herma elé járulva, a több száz éves szobrok szemébe nézve és a több mint ezer éves csontokra tekintve úgy éreztem, ott állok Szent István előtt, aki a trónszékéről tekint le rám. Óriási élmény volt, azóta nagyon tisztelem őt és rengeteget olvasok róla.

azaszepfenyesnap3.jpg

Ezért úgy gondolom, hogy augusztus 20-nak minden körülmények között arról kellene szólnia, hogy erre a rendkívüli férfira emlékezzünk, akit a saját korában is megbecsülés övezett, hát még később. A vallás mára háttérbe szorult, a szünnap alatt pedig a legtöbben valami kikapcsolódást keresnek (ebben az évben magam is vitorlázni voltam), de azért én minden augusztus 20-án találok valami módot arra, hogy legalább fél órában megemlékezzem Szent Istvánról. Pár éve erre remek alkalmat nyújtott az István király című tévéfilm – a Duna Tv az egyetlen magyar nyelvű adó, ami ilyenkor legalább egy témába vágó mozit ad, ez azért elég siralmas – idén pedig jött cikkem tárgya, amit kis híján egy héttel később tudtam csak megnézni a munkám miatt. De ez is nagyszerű volt, kár, hogy 22:25-ös kezdéssel kellett vetíteni…

994 ősze, Esztergom. Géza fejedelem (Koncz Gábor) udvarába összegyűlnek az európai keresztény államok követei, hogy részt vehessenek az uralkodó fiának, Vajknak (Kovács Titusz) a keresztelőjén. Miközben a fejedelem azon van, hogy szó szerint bármilyen eszközzel biztosítsa népe kereszténnyé válását, a régi rend két öreg képviselője, az erdélyi Gyula (Sinkovits Imre), Vajk nagyapja és a vele jó barátságban lévő, megcsonkított arcú veterán Bönge (Polgár Géza) a kalandozásokat emlegeti. A vár népe velük együtt utálja a sok külföldit, főleg a németeket, akik négy évtizeddel ezelőtt csúnya vereséget, majd féktelen megtorlást mértek vitézeinkre Augsburgnál. Ez a négy férfi, a nagyapa, az apa, a fiú és a történelmi csata utolsó hírmondója kerül szembe egymással ezen az estén, amikor mindenki valamilyen teljesen érthető okból a saját igazát védi, egyikük azonban a többiekénél sokkal hosszabb távú terveket kovácsol magában - nagyon hosszú, ezer éves tervet…

Ez a film Szabó Magda azonos című színdarabjának feldolgozása, a történet második mozgóképes megörökítése (az első egy 1976-os színházi felvétel). A rendező Szőnyi G. Sándor (Csak semmi pánik), az említett négy alak eljátszói mellett pedig felbukkan még néhány ismerős arc: Jordán Tamás – Tata/Deodatus, Bujtor István – Hermann gróf, valamint FH, tehát főiskolai hallgató megjelöléssel Szerednyey Béla (egyetlen kis jelenete van) és Ábrahám Edit (a Barátok közt Claudia-ja), utóbbi énekli a dalt, amiből a cím származik.

azaszepfenyesnap5.jpg

„én a békére készülök, nem a harcra”

A történet fő szálai a négy központi férfit követik, a játékidő viszont olyan hosszú (több mint 2 óra), hogy mellékalakokból főszereplők lesznek és viszont. A kezdésnél például Vajk csupán apró háttérfigura, aztán egyre nagyobb tér jut neki; Gyula pedig vele ellentétes irányba mozog, az elején nagyon sokat szerepel, aztán egyre kevesebbet. A főhősök közül a torzképű veterán kivételével mindenki történelmileg bizonyíthatóan létezett, Sinkovits figurájának eredetijét viszont csupán mellékesen említik a könyvek, mint egyikét azoknak, akik István ellen lázadtak – emlékét elhomályosítja Ajtony és Koppány vezéreké, főleg az utóbbi, akit a híres rockopera óta a szent király legfőbb ellenfeleként tart számon a népi emlékezet. Gyula (akit a valóságban talán nem is így hívtak, lévén ez a rangjának a megnevezése [is] volt) és Géza mindketten érdekes karakterek, a fejedelem filmes megjelenése külön izgalmas, hiszen őt általában jóval kevesebb rivaldafény éri, mint a fiát.

Pici szpojler

Aki járatos a történelemben, az tudhatja, hogy a históriások feljegyezték Gézáról, miszerint meg volt keresztelve, de pogány módra élt; Gyula pedig a bizánci kereszténység híve volt (elvileg). Itt mind a ketten elregélik, miért kezdték el követni Krisztust, lényegében ugyanazért: érdekből. Ezt a csupán névleges hithűséget jelzi, hogy gyilkolnak, mialatt Vajk kezéhez nem tapad vér – pont, mint a legendáiban. Az igazi Istvánnak bizony szavak meg törvények mellett karddal is kellett térítenie, de a szentté avatáshoz fel kellett menteni őt az élet kioltásának bűne alól. Ezt bizonyítja a történet, amikor Gézának álmában megjelenik István protomártír, aki elmondja neki, hogy nem lehet belőle az első apostoli uralkodó, mivel vér tapad a kezéhez, ám a fia tiszta, ezért koronát kap majd, a földön és az égben egyaránt. Cikkem tárgyában ugyanígy láthatjuk István tisztaságát és a gyilkosságok okozta lemoshatatlan szennyet a felmenőin.

Szpojler vége

„Nyugat leszünk mi is.”

A pogány itt annyit tesz: nem keresztény, ami 2020-ban gyakorlatilag semmit se jelent, 1000 évvel ezelőtt azonban igen fontos volt – elég csak arra gondolni, mi okozta a nyugati meg a keleti egyház közti szakadást vagy hogy mikor államvallás-váltás történt valahol, akkor ott mindig minimum felzúdulás volt (de inkább vér folyt). A fejedelmi udvarban, ami a film helyszíne, a keresztény idegen, az idegen isten pedig szomorú, hívei tele vannak bűntudattal. A legrosszabb viszont, hogy korábban mind ellenségeink voltak: Bönge dalaiból kiderül, hogyan tettek nekünk keresztbe a franciák meg a németek (akkor is, meg most is…).

azaszepfenyesnap4.jpg

„Megbékéltünk. Aki nem hajlandó tudomásul venni, arra nehéz napok jönnek.”

A súlyos dráma elején a két öreg múltidézése meg a jelen iránti zsémbelődésük közben azért van néhány humoros megjegyzés („amit csinált, azt úgy mondják: nagypolitika”), aztán jön Gyula megváltozása. Ez a rész bizonyítja, hogy a férfias Koncz Gábor milyen jó választás fejedelemnek, magabiztosságot, eltökéltséget sugároz, hihető róla a harcosi mivolta is, pedig ezt végülis nem mutatják meg. Sinkovits Imre pedig fél óra leforgása alatt a haláltól sem tartó, elveihez kitartóan ragaszkodó veteránból törődött öregember, majd szép szavú bizánci diplomata lesz, és mindezt elsőrangúan adja elő. A legjobb azonban minden kétséget kizáróan Polgár Géza, aki leszorított orral, nyilvánvaló kényelmetlenség közepette hihetetlen átéléssel adja vissza az öreg katonát, aki testén viseli a nyomát annak a pokolnak, amiről a többiek csak beszélnek, akit azért csonkított meg saját népe, mert életben maradt és akit azért tartanak nemkívánatosnak mindenütt, mert kimondja, amit gondol. Talán ő a legérdekesebb figura is – érdemes belegondolni, hogy egy hozzá hasonló veterán ma milyen kitüntetett pozícióban lehet, míg Bönge puszta létezése is rossz emlékeket kelt mindenkiben körülötte. De sem ő, sem Gyula nem tettek olyat, amivel kiérdemelték volna azt, ami végül jut nekik…

„sikerem volt, az bántott titeket”

A darab 1975-ben készült el, amikor már „puha diktatúra” volt, a film 1981-es, ekkoriban a rendszerváltás előszelei fújtak és van azért itt egyfajta kontextus, amiről beszélnünk kell – ez félig saját, félig Mozsárágyútól származó ötlet: Augsburg és 1956 párhuzamáról. Utóbbi esetében e mozgókép gyártásakor még jóval frissebb volt az emlék, mint a történet szerint a kalandozó magyarok vereségénél, de ugyanaz a helyzet állt fenn, azokkal kellett barátságban lennünk, akik akkor, régen, gyilkoltak bennünket. Bönge az utolsó a hét gyászvitéz közül, akiket az ellenség direkt hagyott életben, hírmondónak, ezt a stigmát pedig egész életében viselnie kell – testileg, lelkileg. Izgalmas, ahogy Gyula szerepében az 1956-os hangadásáért később meghurcolt Sinkovits Imre azt mondja: „ledobtok, felemeltek, aztán megint ledobtok”, ez könnyen lehet a szocialista rezsim módszerére tett utalás. Sinkovits kitűnő példa erre, a tehetségét senki sem vitathatja, kitűnő orgánuma, nagyszerű kiállása elsőrangú színésszé tették, közkedvelt volt ’56 előtt (felemelt), aztán kirúgták a Nemzetiből, nem engedték színpadra (ledobott). A másik kiemelkedő kijelentés, amit szintén Gyula mond: „Mi az a nemzetközi jog? (…) Mindenki megsértheti, csak mi nem?” A darab bemutatója óta közel 50 év telt el, ám ez a helyzet máig fennáll…

azaszepfenyesnap6.jpg

„Amikor belekezdtem, nem hittem, hogy ilyen iszonyú lesz.„

A legfőbb mondanivaló viszont a régi meg az új ellentéte, a fennálló rendszer védőinek összecsapása az új rend képviselőivel. Utólag könnyű azt mondani: Géza és István terve sikerült, előrelátó, gondos uralkodók voltak – akkor biztosan nem volt ennyire egyszerű a megítélésük. Ugyanígy lehet, hogy a két nagy rendszer, a szocializmus és a nácizmus épülése közben szintén akadtak olyanok, akik teljes szívvel hittek a sikerében – most már látjuk, egyik sem működhet (bár ez még néhány fejben nem világos). A filmben a múlt meg a jövő összeütközik, a történet bemutatja, milyen óriási áldozatot kellett hoznia Gézának és Istvánnak valami olyanért, amit talán majd csak az unokáik élvezhetnek. Szabó Magda szerint apa és fia különböző indokból tették ugyanazt, a végső párbeszédnél kiderül, kit mi vezetett.

„nekem nem kell Bizánc, de a pápa se érezze nyeregben magát”

Érdekességek: Az Az a szép fényes nap tévéfilm. Az alapjául szolgáló darab 1976-os díszbemutatóján Sinkovits Imre alakította Gézát. Kovács Titusz felhagyott a színészettel, Polgár Géza pedig mindössze 56 évesen halt meg 1987-ben. Jópofa, de logikus mozzanat, amikor a fejedelem az új ruháját a kifényesített lándzsájának pengéjében nézi meg – a nagy harcos tükre a fegyvere. A téma ellenére a realizmus miatt elég sok a halott. Szerintem az Adalbert püspököt játszó Horesnyi László rossz volt, a többiek nagyon jók, Mozsárágyúnak nem tetszett Kovács Titusz hangja, azt mondta, ez az orgánum a többi színész nagyszerű tónusa mellett elrontotta számára Vajkot.

azaszepfenyesnap7.jpg

„a nép majd megtanulja, mi van a javára”

Néhány remek komment a port.huról (vigyázat, szpojlerek):

Mélie írja:

(…) a főszereplők játéka briliáns (a szövegmondásuk is csodálatos, tiszta)! Ebből a darabból is kiviláglik Szabó Magda zsenialitása, ahogy ütközteti a két álláspontot (maradjon-e a régi, vagy legyen új rend)! És az emberi vívódások ábrázolása...(Géza és Gyula), akiknek tényleg meg kell küzdeniük magukkal, és ez életük legnagyobb, legkegyetlenebb dilemmája, ami halálukig elkíséri őket, de a távlati célok (a nép megmaradása) érdekében belátják, hogy nincsen más út, és ennek a célnak az érdekében gyilkolni is képesek (hideg fejjel, és nem "hirtelen felindulásból")...! (Érdekes, ahogy Istvánt/Vajkot ellentétként állítja: "civilizált" külsejű, latinos műveltségű ifjú, akinek a darab folyamán mindvégig tiszta marad(hat) a keze, aki lehet idealista... pedig tudjuk, hogy a darabban bemutatott eseményeket követően neki is azt kellett folytatnia, amit az apja félbehagyott, és ugyanolyan, ha nem keményebb eszközökkel (bár azt nem tudhatjuk, gyilkolt-e később saját kezűleg)... Először az ember egyébként hajlamos megrökönyödni ezeken a dolgokon, pedig több korabeli forrás szerint is sokkal kevésbé volt kegyetlen pl. Szent István, mint a kortárs uralkodók Európában... érdemes ebből kiindulni... Meg kell próbálni az adott korba beleképzelni magunkat, az akkori emberek mentalitásába, értékrendjébe... szerintem Szabó Magdának ez tökéletesen sikerült, a darabon átjövő korrajz tökéletes, azt hiszem valóban így történhettek ezek az események, ahogy õ elképzeli!

(…) annak ellenére, hogy Gézát, és egyáltalán az Istvánnál idősebb generációt, akik valójában csak eszközként tekintenek az új rendre, de maguk egyáltalán nem hisznek benne, eleinte elég "vadembereknek" láttatja, akik "gondolkodás nélkül" (valójában nagyon is átgondoltan) ölnek, ha kell, a történet kibontakozásával kiderül, hogy nagyon is reálpolitikusok (képesek távlatokban gondolkodni), és semmivel nem maradnak le a kortárs "kollégáiktól", sőt hosszútávú koncepció tekintetében a mai magyar politikus generáció 80-90%-át bőven maguk mögé utasítják... csak abban nem különböznek, hogy "a cél szentesíti az eszközt"...

Egyébként az is eszembe jutott , hogy Szent Istvánnak talán éppen azért sikerült véghez vinni az államalapítást, azt, amit Géza elkezdett, de nem tudott befejezni, és Géza életében azért nem fejeződhetett be a folyamat, mert apjával ellentétben õ hitt benne, meggyőződése volt, és nem csak valami "kisebbik, kötelező rossznak” tekintette. Valószínű hogy igaz az, hogy ha valaki nem hisz abban, amit csinál, akkor nem lehet sikeres...

napraforgó írja:

Nekem pont az tetszett, hogy annyira modern volt. A politikai intrikák, a párbeszédek, stb. 1981-ben vették fel, de akár ma is lehetett volna, semmit nem fakult.

Pl. zseniális jelenet volt, ahogy Géza visszahívja a politikai porondra a félreállított Gyulát. Beöltözteti a bizánci díszruhájába és rábírja, hogy részt vegyen a hivatalos rendezvényeken, sejtelmesen mosolyogva. A követekkel az időjárásról és a magyar népművészetről cseveghet csak, semmi érdemiről... Megmutatja, hogy a hatalom - de még csak a hatalom ígérete is - mennyire képes megváltoztatni az embert, pl. pont Gyula öli meg az egyetlen hűséges emberét, Böngét, amit ugye 1 órával korábban sem ő maga, sem más nem tartott lehetségesnek.

far vik írja

Zseniális darab, fantasztikus előadás. Tényleg gyakran meg lehet nézni és elgondolkodni a bőséges és aktuális mondanivalón. Polgár Gézát Bönge szerepében nagyon szeretem, keveset beszélnek ma már erről a csodálatos színészről a többi nagyok mellett.

bumpee válasza erre: Méltán jutalmazták emiatt a szerepe miatt nívódíjjal.

(Szpojlerek vége)

Nincs más hátra, mint a lezárás! Míg az István király államalapítónk karrierjének legvégét mutatta be, addig az Az a szép fényes nap a kezdetét, azt, amikor a nevében még pogány, de szívében, lelkében és elméjében már keresztény hercegből uralkodó válik – István, a későbbi Szent István. Ő és Géza fejedelem mindennel szembementek, ami addig a miénk volt, ami meghatározott minket, de cserébe jövőt adtak, ami most még biztosnak tűnik… Érdekes, fordulatos dráma, ahol a nagyszerű szövegek, a villogó tekintetek és a kitűnő színészi játék mozgatják a cselekményt. Aki méltóképpen akar emlékezni őseinkre, az jó lóra tesz cikkem tárgyával, de a színház-rajongók is bátran tehetnek vele egy próbát, megéri!

Pontozás:

port.hu: 8.3

imdb: 8.6 (1 év alatt 0.4-et csökkent.)

Szerintem: 5/5 (A legeleje kicsit furcsa, de hamar belerázódik a néző a helyzetbe.)

Szólj hozzá!

Címkék: dráma történelmi


2020.08.03. 21:53 Tévésámán

Árnyék (Ying, 2018)

ying1.jpg

Anno nagyon tetszett a Tigris és sárkány meg a Hős, ez a két mozi hozta meg a kedvem az Árnyékhoz.

Az ókori Kínában járunk, ahol három királyság szövetséget köt a békéért, de Pei-ben forrongnak az indulatok egy fontos város elvesztése miatt. A hadvezér (Deng Chao) hadat üzen a várost védő másik parancsnoknak, ezzel veszélybe sodorja a törékeny fegyvernyugvást, amiért a fiatal király (Zheng Ryan) annyit ügyeskedett. Az uralkodó megkísérli megakadályozni a hadjáratot, ám ezalatt a háttérben különös játszma zajlik: A valódi hadvezér (szintén Deng Chao) a házában lévő titkos rejtekhelyen él, betegségek kínozzák meg a súlyos sérülések, amiket a legutóbbi csatában elszenvedett, ezért önmaga helyett saját tökéletes hasonmását küldi a külvilágba, hogy tegye azt, amit ő akar. Ez az Árnyék, aki titkon vágyakozik a hadvezér felesége (Sun Li) után. Most viszont párbajoznia kell a városért az ellenség vezetőjével, közben az intrikák szálai szép lassan elborítják. Vajon ki győz és ezzel kinek a malmára hajtja majd a vizet?

Kínáról manapság mindenkinek a kommunizmus, a rossz minőségű áru és a koronavírus ugrik be, de nem volt ez mindig így. A Távol-Kelet csupán néhány évszázada nyílt meg a nyugati emberek előtt, ám kétségtelenül hatalmas befolyást gyakorolt az életünkre – bár elsősorban japán példák jutnak eszembe, de mindenki kínai ruhákban jár és kínai mobilokat lököd egész nap.

ying2.jpg

Van viszont egy másik Kína is, az ősi, misztikus föld, ahol a császárok, a nagy kardforgatók és a mágikus lények élnek – mint a mi idealizált középkorunk, a nagy királyokkal, lovagokkal meg a szentekkel. Ebben a mitikus, ősi Kínában, amit a wuxiának nevezett műfajba tartozó mozik vetítenek elénk, nagyon megfogott a becsület útja, amit a férfiak követnek; a tisztesség, ahogy a harcosok megvívnak egymással; és az érdekesen tálalt, érzelmek szövevényét tartalmazó szerelmi szálak sem utolsók. Szívesen élnék egy olyan korban, ahol az adott szó, az önmagadnak tett felajánlás és a méltán kiérdemelt tisztelet irányítják a mindennapokat – ilyen persze nincs, sajnos valószínűleg soha nem is lesz…

A Ying pont ebben az idealizált korban játszódik. A fő szálat a négy főszereplő szemszögéből mind-mind máshogyan lehet megközelíteni, pedig ugyanarról van szó: A városról, amit el kell foglalni vagy meg kell akadályozni az elfoglalását. A hadvezér bosszút akar állni a vereségéért, ugyanakkor dicsőséget szeretne magának és vissza szándékozik venni, ami szerinte a hazáját illeti. Az Árnyék a szeretett nő kedvéért teszi, amit tesz és mert azt ígérték neki, megszabadulhat, visszamehet a szülőföldjére (külön izgalmas, hogy ez éppen az a város, aminek a meghódítására készül). A király meg akarja tartani a hatalmát, bármi áron; a nő pedig őrlődik a tisztesség (a törvényes férje) plusz a szíve parancsa (a hasonmás iránt érzett vonzalma) között. Ez csak a fő szál. Közben még mellékszálként ott van a hercegnő, a várost védő tábornok meg a fia, a főminiszter és a lefokozott vezérkari tiszt sorsa – mindnyájan érdekes alakok, akik így vagy úgy, de elnyerik, ami jár.

ying3.jpg

A cselekmény tehát kipipálható, ez eddig remek. Ehhez jön a különleges látványvilág: Minden fekete-fehér, kivéve a bőr, az arcok, meg a vér. Utóbbiból igen sok van, akit megvágnak, az vérzik, szóval ez valódi erőszak, valódi sérülésekkel, véres pengékkel – az egyik legdurvább sérülés a párbajban látható, na, azt nézni is fájdalmas volt. (Korántsem véletlen a 18-as karika, amit a Cinemax tett rá cikkem tárgyára.) A harc viszont csupán az egyik rész, a többi szavak nélkül előadott érzelmekből és rengeteg párbeszédből áll. Mindezt a kelet varázslatos zenéje festi alá, amit tradicionális hangszerekkel adnak elő; a kínai citera még a történet részét is képezi. Vizuálisan izgalmas rész az Árnyék lefokozása, itt a szertartás meg a ruhadarabok és kiegészítők jelentősége tetszett; de ugyanilyen jó a felkészülés a párbajra, ahol a bambuszbot ellen esernyőt használnak. Mindez végül a párbaj idején teljesedik ki, ott aztán minden van, ami lenyűgöző.

„- Nem vagy árnyék. Önmagad vagy.

 - De az kicsoda?”

Negatívumként egyetlen dolgot tudok felhozni, ez a gyors indítás. Amikor az igazi hadvezér megjelenik, fogalmunk sincs, hogy kicsoda, vagy miért vagdalja emberünket egy késsel. Ekkor bennem homályosan felmerült a port.hun olvasott kedvcsináló szöveg, így rájöttem, mi a helyzet, de ha ez nincs, akkor csak igen lassan tudhattam volna meg, mi miért történik. Az információmorzsákat fokozatosan adagolják, aztán a leváltott tiszt az 50. perc környékén elmegy a hadvezérhez a búvóhelyére, aki ott elmeséli neki, honnan jött meg miért van az Árnyék. Ez kb. a film felénél történik, szóval addig egyes szereplők egymáshoz való viszonya kicsit érthetetlen. Még egy különös dolog akad, ez pedig a befejezés, amit elsőre nem is értettem meg, csak miután elgondolkodtam rajta, ez korántsem fog mindenkinek tetszeni.

ying4.jpg

Pár szót az alkotókról: A rendező Zhang Yimou (Hős), a forgatókönyvet pedig ő, Zhu Sujin és Li Wei írták. A zenét Zao Lai szerezte, az egyedi képi világot Zhao Xiaoding operatőrnek köszönhetjük.

Néhány érdekesség: A figurákat létező történelmi személyekről mintázták. Összesen 28 producer működött közre a produkcióban. Az 55. Arany Ló Fesztiválon (kínai nyelvű filmek fesztiválja) az Árnyék elnyerte a következő díjakat: Legjobb Rendező, Legjobb Látványtrükkök, Legjobb Művészi Rendezés, Legjobb Jelmez és Maszk. Bevételéről nem találtam adatot, a kritikusoknak viszont tetszett.

„Többféle haza létezik.”

A Ying szép, lassú és véres dráma, kellő mennyiségű akcióval, érdekes történettel, kellemes zenével és jó színészi játékkal. Akinek tetszett a Tigris és sárkány meg a Hős, az ezt se hagyja ki, bár itt a misztikus elemeket nélkülöznünk kell, de egyébként rendkívül hasonlóak.

Pontozás:

imdb: 7.0

Szerintem: 5/5

Szólj hozzá!

Címkék: akció dráma történelmi


2020.07.13. 22:35 Tévésámán

A csillagokig (To the Stars, 2019)

to-the-stars-poster.jpg

Anno a Holdfény Királyság ismertetett meg Kara Haywarddel, akinek furcsa, de vonzó, felemás arca rögtön beleégett az emlékezetembe. Alig néhány évvel az említett cuki film után jött a Sisterhood of Night, ami igazán tetszett és Kara csinos, fiatal nővé érett benne. Úgyhogy kettőből kétszer jó volt, amit miatta néztem meg, ezért vállalkoztam A csillagokigra is. A leírása alapján érdekesnek tűnt, közvetlenül előtte láttam a bemutatóját, ami szintén figyelemfelkeltő, és csak annyi szólt ellene, hogy nem annyira kedvelem Liana Liberatot (A megmérettetés), a 2. számú főhős alakítóját. Ennek ellenére cikkem tárgya remek volt, szóval valószínűleg Kara Hayward jövőben érkező filmjei is tetszeni fognak.

Iris (K.H.) magányos, furcsa tini az 1960-as években, egy poros, amerikai kisvárosban. A többi lány gúnyolja, a fiúk zaklatják, az anyja iszik, szóval az élete csupa gond. Aztán mikor a srácok ismét céltáblának nézik, megmenti valaki, akit még sosem láttak: a vagány, nagy hangú és csinos Maggie (L.L.), egy nagyváros csaj, aki most költözött ide a családjával. Minden arra predesztinálja, hogy a menő lányok klikkjébe kerüljön, ő mégis úgy dönt, inkább a zárkózott, különös Iris társaságát keresi. Nagy nehezen összebarátkoznak, segítenek egymásnak és meghallgatják a másik titkait, közben közeleg a nagy nap, az érettségi bál éjjele, ahol talán még a párjaikat is meglelhetik. Vajon sikerülni fog – mindkettejüknek?

to-the-stars-1.jpg

Úgy tűnik, mostanában már csak az ilyesmik fognak meg, mint a To the Stars, mert mindig felüdítő valami ehhez hasonlót látni, ami még a régebbi, történetmesélésre kihegyezett alkotásokat idézi. Itt a hangsúly a karaktereken van, akik közül még a mellékalakok is kidolgozottabbak, mint egy átlagos hollywoodi szuperprodukció főhősei; remek színészek játsszák el őket, mindezt a ’60-as évek összetéveszthetetlen atmoszférája lengi át. A korszak meghatározza a ruhákat, a hajstílust és persze a zenét, ehhez már csak egy jó történet kellett.

Szerencsére akadt valami. A forgatókönyv eredeti munka, könyvön/képregényen, színdarabon/sorozaton/számítógépes játékon/játék-szérián/életrajzon nem alapszik, igazi ritkaság! Nő írta (Shannon Bradley-Colleary, az első egész estés alkotása), nő rendezte (Martha Stephens, ez a negyedik nagyfilmje), nő a zeneszerző (Heather McIntosh) és végülis valószínűleg elsősorban nőknek szól. Azért mégis élvezhető férfi-szemmel, hiszen újból a jól ismert középiskolás éveket mutatják be, a kamaszok barátságát, az érdeklődést a másik nem iránt, a felnőttek gyermekeik életére gyakorolt hatását – az úgynevezett coming of age (felnőni) műfaj összes sajátosságát. Ezekben a tini főszereplők valamilyen stagnáló élethelyzetben vannak (pl. az Isten háta mögött élnek, ahol nincs kilátás a szép jövőre, magányosak, stb.), amit aztán váratlan esemény és/vagy új szereplő érkezése megváltoztat. Ez A csillagokigban ugyanígy történik, Iris egyhangú, kellemetlen mindennapjaiba belecsöppen Maggie, aki egyből feldobja a létezést számára. Ezzel az alaphelyzettel (lányok barátsága) több irányba el lehet indulni, de az esetek nagy százalékában annyi történik, hogy először nem kedvelik egymást, aztán összenőnek, utána jön egy konfliktus, ami miatt egymás ellen fordulnak, végül lesz… valami.

to-the-stars-3.jpg

Cikkem tárgya sok tekintetben üdítő kivétel, még a műfajon belül is. Elsőként a hősnők nem a tipikus amerikai szépségideált testesítik meg, másodszor érdekes és átélhető problémáik vannak (titkokkal), harmadszor (nevetséges, hogy ez már manapság pozitívum, de mégis) mind fehérek. A remek szövegek mellé néhány jó poén vegyül (a „Miért nem köszönsz vissza?” kérdésre adott válaszon hangosan röhögtem), látványos, kitűnően beállított képeket láthatunk (ez csak félig saját gondolat), a történet meg elég szerteágazó. Számos kis karakter akad, akiknek érdemes lenne tudni, hogyan alakul a jövője, illetve a múlt is tartogat meglepetéseket (pl. Iris anyjának „tragédiája” vagy a „tó szelleme”). Szóba kerül a bigottság (a mai világban, ahol már bárki bárkivel bármit művelhet a szabadság jegyében, ez különösen izgalmas kérdés), a falusi közösség légköre (az asszonyok ténylegesen arról beszélnek, hogy milyen jóképű a pap) és az előző kettőből adódó megbélyegzettség, ebben mind a két főszereplő részesül. Lehetne azon vitatkozni, hogy a sztori kire vet negatív fényt, de szerintem ez lényegtelen, mert egyszer, valamikor ez volt a normális. A normális, az elvárás, amihez tartania kellett magát mindenkinek, különben megszólták, kinézték, ne adj’ Isten, elüldözték… Ez benne van a To the Stars-ban, de mégsem offenzív, szájbarágós módon. Szépen, finoman. (Azért mégsem lehetett olyan rossz, amikor még léteztek erkölcsi szabályok…)

„Sosem lehetnék modell, mert túl lapos vagyok!”

A szépség, mint olyan, mindig kis extra a hasonló mozikban, hiszen a fiatalok szépek. Sajnos azonban újból előjött a több évtizedes klisé, miszerint a hősnő attól csúnya, hogy szemüveges és amint leveszi, rá se ismernek. Ezt szemüvegesként utálom. A fentebb említett idézet a 2020-as modelleket elnézve elég vicces, illetve érdekes, hogy Iris vonzóságát Kara vonzóságára hegyezték ki: jó nagy mellei voltak (elvileg most már ő is piszkafa lett, mint előbb-utóbb Hollywood környékén mindenki). Az érettebb korosztályt képviseli a csupán apró mellékalakként megjelenő Malin Akerman (Watchmen) és az egyik figyelemre méltó mellékszereplőt játszó Adelaide Clemens (Silent Hill 2); illetve kiemelést érdemel az Iris iszákos anyját megformáló Jordana Spiro is (ő már csak a tehetsége miatt). Amúgy tényleg mindenki kitűnő teljesítményt nyújt.

Engem nem zavart, de többen írták az imdbn, miszerint a cselekmény háromnegyede táján az események felgyorsulnak. Végülis Maggie-nek egyszerűen túl sok lesz minden együtt, hiszen rövid időn belül annyi meghatározó élmény éri, hogy képtelen tovább játszani a játékszabályok szerint, inkább felrúgja őket. A befejezés számomra kielégítő volt, mások ezt is kritizálták, de jó úgy, amint van: a néző elgondolhatja saját befejezését.

to-the-stars-2.jpg

(A képen középen a rendezőnő.) Pár érdekesség: Ezt a művet egyszerre forgatták le fekete-fehérben és színesben, az utolsó pillanatban döntöttek arról, melyik verzió kerüljön a közönség elé. Egy aadelman-05792 nevű felhasználó kommentje elgondolkodtatott a címről, amire két megoldást találtam. To the stars – (beszéd) a csillagoknak – „hadd teljesüljön a vágyam, hadd tűnjek el”; vagy to the stars – a csillagok közé – utalás Maggie sorsának alakulására. A csillagokig független filmként nem a bevétel miatt készült (erről nincs is adat), a kritikusoktól közepes, de inkább a pozitív felé tendáló értékeléseket kapott.

Összefoglalva: Eredeti történet, amit kitűnő színészek játszanak el, a figuráktól életszerű mondatokat hallhatunk, kellemes a zene, szépek a képek (meg a lányok), jó a múltidéző atmoszféra is. A lassú folyású drámákat meg a coming of age-filmeket kedvelőknek ajánlom!

Pontozás:

imdb: 6.2 (1 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 5/5

Szólj hozzá!

Címkék: dráma


2020.06.19. 19:43 Tévésámán

Művész kerestetik!

gem08.png

Kedves Olvasóim!

Ha van köztetek, aki szeret igazi könyvet olvasni, kedveli a fantasy-t és szívesen rajzol/fest/PhotoShoppol, akkor ez a felhívás nektek szól!

Szeretnék kiadni egy új könyvet ebben az évben, ehhez viszont szükségem van tehetséges illusztrátorokra, akik megtervezik/elkészítik a külső borítót, a belső illusztrációkat és/vagy a szövegben az idősíkokat elválasztó kis grafikai elemeket. 

Aki kedvet érez a megmérettetéshez és szívesen tölti a szabadidejét olvasással meg alkotással, az a jelentkezzen a tomzameth@gmail.com-on! A jelentkezők mindegyike kap egy példányt az első regényemből, a Kék szemekből, ezt el kell olvasni és a történet valamely részletét vagy a főszereplőket kell ábrázolnia! A könyv ingyen van, a szállítási költséget is állom, neked csak annyit kell vállalnod, hogy egy általam megadott határidőn belül elkészíted az illusztrációt/grafikai elemet!

16 éves kortól bárki jelentkezhet, aki kedvet érez, referenciának (korábbi munkáid bemutatása) örülnék a jelentkező email mellé! A legjobb munkák bekerülnek a könyvbe, egyikőtök alkotása pedig a borítón fog szerepelni - a győztes művészek természetesen fizetést és névmegjelölést kapnak a kreálmányaik mellett!

Szólj hozzá!

Címkék: hírek regényem


2020.06.04. 12:46 Tévésámán

Vércsék (2020)

jelenet_7.jpg

Ritkán nézek rövidfilmeket, de ezek általában sokkal jobbak, mint egész estés társaik, mert kevesebb idő áll az alkotóik rendelkezésére, sűríteniük kell és mindezt hatásosan. Cikkem mostani tárgyát a port.hun néztem ki, de mivel hajnali 2.30-kor adták (mert ugye a nagyon érdekfeszítő celebes műsorokat, a minőségi török sorozatokat meg a rendkívüli tehetségeket felvonultató éneklős szarokat/”vetélkedőket” sokkal fontosabb nézhető időpontra tenni), ezért felvetettem Mozsárágyúval. Két hét után elszántam magam a megtekintésére, és hát nem tudom, mit mondjak…

Egy budapesti középiskola lány röplabda-csapatát mutatják be nekünk, közülük is a főszereplő Franciska (Kelemen Hanna) néhány napját. Egy kemény meccs után a vörös irányító megelégeli az edző (Zayzon Zsolt) folyamatos szemétkedéseit, ezért mindenki szeme láttára beolvas neki, aztán faképnél hagyja. A többi lány egyetért vele, de mégsem akarják szétbombázni a Vércséket, csak mert a vezetőjük állandóan szidja őket. Franci választás elé kerül: Bocsánatot kér és tovább tűr a többiek érdekében, vagy kiáll magáért?

Mikor megláttam a promóciós képeken Kelemen Hannát, azt gondoltam, oké, ezt megnézem. Már korábban felfigyeltem rá egy McDumálsz-reklámban, ahol ő a lány, aki a metron magában táncol. Szóval nagyon tetszik nekem. Aztán viszont jött egy hírlevél, amire még évekkel korábban kaptam felírást, és ebben azt írták, sorozat készül a Vércsékből. Ez kicsit elvette a kedvem tőle, ezért halogattam oly sokáig a megtekintést.

hanna-kelemen-kristof-toth-07.jpg

Hogy mondjak valamit végre a filmről: Egyetlen baja van, a befejezés, amivel hirtelen vége szakad a történetnek. Nincs lezárás, nem derül ki, hogy akkor most mi lesz – nyilván direkt, hiszen erre épül majd a sorozat, ha ugyan tényleg elkészül…

De amúgy tetszett. A szereplők sokat káromkodnak, főleg az edző, a párbeszédek valódinak hatnak, jó a zene és a meccs is izgalmas, pedig utálom a kézilabdát. Pozitívum a magyar edző bemutatása, mert általában tényleg ilyenek a sportvezetőink – na, nem arra gondolok, hogy folyton szidják a játékosaikat, hanem a káromkodásra, az offenzív motivációra utaltam ezzel. A hangulat jó, ám egyértelműen amerikaifilm-utánzat, aminek a panelrengeteg csak hátteret ad. Erre példa az a rész, mikor egy lépcsőn ülnek a leányzók, mert ott van minden, a beton, a firkák a falon, de ez mégsem része a történetnek. Persze 17 percben ezt a mellék-vonulatot, a panellakó főhőst már lehetetlenség kidolgozni, hiszen, ahogy megjegyeztem, még a fő történetszálat se sikerült lezárni ennyi idő alatt… Még egy kifogásolnivalóm van, ez az említett lépcsős jelenetsornál elhangzó egy-egy életidegen mondat („teljesen meg volt semmisülve” – melyik 16 éves lány mond ilyet?).

Nagy gond, ha elolvasod, miről szól a sztori, mert akkor mindent tudsz, és nem ér majd meglepetésként a fordulat a végén. De ha meg nem olvasod el, akkor mi a túróért néznéd meg a filmet? Így se jó, úgy se jó… Amennyiben tudod, mi fog történni, akkor érdekes látni az apró jeleket Flóra (Kovács Korinna) meg Zayzon Zsolt karaktere között, ezt kitűnően adják elő, remekül koreografálták. Ha viszont a történet ismerete nélkül ülsz le a Vércsék elé, akkor külön érdekesség lehet számodra a Flóra és Franci közti interakciók sora, mert ezek első látásra az előbbi figura önfeláldozását mutatják be. A barna hajú csaj próbálja meggyőzni a vöröset, hogy kérjen bocsánatot, ne ültesse el a lázadás magvát a többiekben, mert sokuknak ez az egyetlen lehetőségük. Ezek után kifejezetten sokkoló meglepetés lehet a lezárás…

„Ki leszel, ha most csak úgy elsétálsz innen?”

Felmerült bennem, hogy ez a Mindenki újrázása is lehetne, csak ezúttal a szereplők 6-7 évvel idősebbek és éneklés helyett sportolnak, azonban a konfliktus ugyanaz: Az egyik tag, egy diák, fellázad a felnőtt vezető-tanár ellen. De amíg Deák Kristóf bele tudott férni a limitált időkeretbe és eldöntötte, mi lesz a cselekmény vége, addig a Vércséket író-rendező Szabó Szonja inkább a fiatalok körében oly népszerű „fantasy”-regények alkotóit követve inkább csak csinált egy finom kis csalit, amit belógatott a vízbe, aztán mikor jöttek a halak, gyorsan kihúzta. A kérdés az, mi lesz most? Ez pedig nemcsak az elvileg WAX névre keresztelt sorozat sorsát, hanem az általam tárgyalt kisfilm történetét is illeti. Persze, tovább lehet gondolni a dolgot, ám ha a széria emiatt a hülye vírus miatt mégsem készül el, akkor sose tudjuk meg, hogyan dönt Franciska…

Érdekességek: A történet Mészöly Ágnes novelláján, az Egészpályás indításon alapul. Ez a bizonyos május 17-ei 2:30-as sugárzás volt a Vércsék hivatalos bemutatója, és aztán mindenütt megjelent, hogy az RTL Klub MOST nevű honlapján meg lehet majd nézni ingyen, hát én nem találtam meg. Vagy levették, vagy ott se volt… Kelemen Hanna modellként keresi a kenyerét, szerepelt már filmben (Akik maradnak) hamarosan viszont színházban is fellép; szülei ismert muzsikusok, kisöccse hegedült a Virtuózokban. Innentől idézetek jönnek a hírlevélből.

hanna-kelemen-kristof-toth-02.jpg

„Szabó Szonja, akinek a korábbi rövidfilmjei nagy sikert arattak többek között a Friss Hús rövidfilmfesztiválon, jelenleg a WAX című sorozat tervét fejleszti, amely a Vércsék történetét fejti ki és viszi tovább. A sorozatban a tervek szerint a rövidfilm szereplőinek története folytatódik, a kamaszok életében jelenlevő nagy kérdésekre és problémákra koncentrálva.

A Vércsék (…) kifejezetten az Instagram-nemzedék posztjai mögött megbújó valós érzéseket, örömöket, sérelmeket, vágyakat kutatja. [Ebből nem sok igaz, mert egyszer láthatjuk, hogy Franci előveszi a telefonját és megnéz rajta egy képet, a kistesóját alakító srác meg egyszer berohan egy láthatóan kikapcsolt tablettel, hogy „megmutassa mit épített”, ami meg utalás a Májnkráft nevű szarságra. Ezeken kívül a modern technikát mindössze egy bluetooth-fejhallgató képviseli.] Igazi lányok igazi problémáiról szól, kerülve az idealizált ábrázolásmódot. [A többesszám azért hamis, mert igazán csak a főhőst ismerjük meg, és bizonyos fokig Flórát, meg van még egy csaj, akinek a nevében nem vagyok biztos, nála érezhető még valami plusz információ, de ezen felül végig Francira koncentrálunk.] Bátran mutat meg problémákat, szomorúságot, de kiutat, megoldást kínál cserébe. [Tényleg? Mi volt az, mert én nem láttam.] Helyszíne egy fülledt magyar kisváros [nekem úgy tűnt, hogy ez Budapest], ahol az elnyűtt szocialista építészeti hagyaték eklektikussá keveredik a gyorsan és olcsón felhúzott újjal [utóbbiból semmire se emlékszem]. A fiatalok már nincsenek elszigetelve, azonban ebben a világban mégsem egyértelmű még lázadni a múlt szabályai, a sportnevelés hagyományai és a hímsovinizmus ellen. [Ha a szereplők fiúk lennének, akkor meg lebuziznák őket, szóval ezt az utolsó megállapítást se érzem indokoltnak. Persze, az edző igen offenzív, a játékosok lényegét támadja, viszont nem azért, mert ő férfi, a „beosztottjai” meg nők…]

A Vércsék egyszerre sportfilm, női film és ifjúsági film: a 13–18 éves korosztályt szólítja meg, akik számára kevés hasonló, minőségi fikciós tartalom érhető el. A Vércsék persze nem csak kamaszoknak szól: a huszonévesek és harmincasok is nosztalgiával tekinthetnek vissza kamaszéveikre, illetve a szülők korosztályának is tükröt tart a négy kézilabdás kamaszlány története. [Négy? Illetve aki most 40, annak nem volt se löködős telefonja, se Instagramja. Hogy is van ez akkor?]”

Amúgy egyetértek a minőséggel, mert a hangulat jó, a zene is, a színészi játékban sincs semmi kifogásolható és a káromkodással teli, valódi szövegek pedig kifejezetten dicséretre méltóak. Nekem csak az a bajom, hogy nincs vége – persze, ha a WAX elkészül és sikerül megtartani a színvonalat, akkor engem előre elkönyvelhetnek nézőnek.

Pontozás:

port.hu: 8.3 (6 szavazatból, én nem adtam rá pontot, komment nincs, az imdbn nem szerepel) [2021-es kiegészítés: Már van komment, ami ugyanazt mondja, mint én feljebb: ha elolvasod a történetet, kár megnézni a filmet.]

Szerintem: 4/5 (Ha lenne vége, akár maximumot is kaphatna.)

A Vércsék bemutatója:

Rövid potré Kelemen Hannáról:

Szólj hozzá!

Címkék: magyar dráma


2020.05.03. 13:01 Tévésámán

I Kill Giants (2017)

i_kill_giants_2017_1080p_bluray_h264_aac-rarbg_0581.jpg

Mint a nemzetközi Juno Temple Rajongói Oldal tulajdonosa, napi szinten foglalkozom Ms. Temple karrierjével, képeket gyűjtök róla, stb., úgyhogy érthető, ha megjön a kedvem a filmjeihez is. Bár a múltkori Lost Transmissions nem volt az igazi, de a régi munkái még mindig ugyanolyan jók. Pár napja megnéztem a Merüléseket HD-minőségben (korábban egy elég alacsony felbontású kópiám volt csak belőle), ami tele van szép és érdekes színésznőkkel, úgyhogy kicsit utánanéztem, mi lett velük 2009 óta. Imogen Poots imdbs adatlapján botlottam bele cikkem tárgyába, ennek kapcsán eszembe jutott, hogy ezen már korábban megakadt a szemem. Tegnap éjjel volt időm, helyem a merevlemezen és motivációm, tehát megnéztem. Elöljáróban annyit, hogy az izgalmas cím meg a sokat ígérő poszter mögött korántsem az rejtőzik, amit az ember várna – de előbb jöjjön a sztori rövid ismertetése!

Főszereplőnk Barbara (Madison Wolfe), egy furcsa kiskamasz lány, aki különös ruhákban, nyuszifüles hajpánttal a fején járja otthona, a tengerparti kisváros elhagyatott helyeit, csapdákat épít, csalétkeket és varázslatos rúnákat helyez el, búvóhelyeket alakít ki magának – mert óriásokra vadászik. Elmondása szerint az óriások nagyon veszélyesek és ő az egyetlen, aki megállíthatja őket, ha eljönnek… A világ azonban értetlenül szemléli, a családtagjainak (Poots a nővérét alakítja) csak gondot okoz, az iskolában folyton balhékba keveredik, nincsenek barátai se. Utóbbi megváltozik, mikor az Angliából frissen idekerült Sophia (Sydney Wade) megpróbál összebarátkozni Barbarával, ám ez korántsem egyszerű. Közben pedig az óriások tényleg jönnek – vagy mégsem?

i_kill_giants_2017_1080p_bluray_h264_aac-rarbg_0327.jpg

Marhára bírom a városi fantasy műfaját, ez az, amiben az általunk ismert mindennapokba tör be a mágia meg a varázslatos lények sora (írtam is már egy regényt ebben a témában). Ennek talán legjobb példája a Franklyn, amiben a világ mögött húzódó alternatív valóságot mutatják be, és ahányszor valami ilyesmivel kecsegtetnek (pl. The Tall Man), rögtön egy új Franklynt várok. Így voltam az I Kill Giants-szel, amiből bármi lehetett volna, mert a kiindulási pont tök jó: Semmit se rágnak a szánkba, hanem megmutatják Barbara különös hétköznapjait, ebből mindenki levonhatja a következtetéseit. A néző elkezd gondolkodni, hogy vajon a leányzó őrült? Vajon igaz, amit hisz?

SZPOJLEREK INNENTŐL

Muszáj sorra venni az eseményeket, mert különben nem fogjátok érteni, mi a bajom ezzel a filmmel. 1 óra 45 perces, és az első 50 percben szinte semmi sem történik. Érdekes a hangulata és Madison Wolfe igazán jól alakít, csak fogalmunk sincs, hogy higgyünk-e Barbarának vagy ne? Ha igaz az óriásos dolog, akkor nagy parádé várható, ha csak lázálom, akkor meg ki kell valahogy gyógyítani belőle a hősnőt. Nincs azzal gond, ha bizonytalanságban hagynak, mert ez fenntartja az érdeklődést, itt viszont azt vártam, hogy legyen már valami.

i_kill_giants_2017_1080p_bluray_h264_aac-rarbg_1338.jpg

A 16. perc környékén megjelenik Zoe Saldana, akit sose kedveltem, de ezúttal meglepett, mert végre valódi embert alakított és tetszett a játéka. Ahogy már említettem, Madison Wolfe is remek, a mellé rendelt Sydney Wade se rossz, tehát a színészek teljesítménye pozitív lenyomatot hagyott bennem. A dolog nem rajtuk csúszik el, hanem az üres cselekményen. Az iskolai részeknél fogas kérdés, hogy vajon takarítás nincsen? Ugyanis Barbara mindenütt otthagyhatja a mágikus tárgyait, senki se veszi észre vagy senki se dobja ki őket. A nagyobb lány, aki zaklatja (Rory Jackson) tipikus klisé, amikor megjelenik a töküres folyosón, az annyira kitalálható, és sejthető, hogy az óriásos dolog a hősnő szüleivel függ össze – meg egy traumával… A Covaleski-mellékszál tetszett, végig fokozza a rejtélyességet, gondolkodásra késztet, csak végül nincs igazi megoldása. A suttogó, csápos valamit érdemes megfigyelni, mert utalás a befejezésre. A látványvilág szép, megkapó. Külön kis apróság, hogy Imogen Poots mintha nem öregedne, simán letagadhatna minimum 5 évet a korából.

„Kicsit rosszindulatú vagyok azokkal, akik hülyék. És a legtöbb ember hülye.”

26:00-nál elhangzik a cím, ami valahogy rossz jel, és még 20 perccel később se nagyon van olyan, amit fel lehet hozni az I Kill Giants védelmében. A zenével aláfestett barátkozós jelenet cuki, a pszichológussal (Saldana) folytatott beszélgetéseknél kezdetben jó dumák hangzanak el – Barbara intelligens, csak őrült (?). Aztán jönnek a Hírnökök, na, az jó, mert szerintem bábukkal csinálták meg őket, és pont akkorra tették be az érkezésüket, mikor már kezdtem unni magam. „Megállíthatom a Halált.” – újabb jel, hogy ezzel kapcsolatos az egész téveszme kialakulása, aztán 59-nél jön a zaklató újból, és ekkor fordul a cselekmény, mert előkerül a „legendás fegyver”, innentől pedig egyértelmű, hogy a mese nem igaz. Ennek ellenére az 50. perc után némiképp izgalmassá válik a történet és végre jön az első csata, ahol Barbara szembeszáll egy óriással. Na, itt szúrták el a filmet, mert egyetlen gagyi csapda végez a hatalmas ellenféllel.

i_kill_giants_2017_1080p_bluray_h264_aac-rarbg_0675.jpg

A legfőbb gond a tudat, hogy a látomások hamisak, mert bizonyítékot adnak rá az első összecsapás előtt, ami ettől is teljes érdektelenségbe fullad, pedig ott egy kicsit több erőfeszítéssel talán még fel lehetett volna kelteni a figyelmet. Utána hosszasan vezetik fel a végső csatát, de tulajdonképpen Barbara már csak a valósággal küzd, Sophia a barátságuk megmentéséért, a pszichológus meg a lány elméjének épségéért. Jön hát a Titán, a „legbrutálisabb” ellenfél, most tényleg felbukkan a valódi mágikus fegyver, de újfent ugyanaz a baromság történik: egy ütéssel végez a szörnnyel, aztán túléli, mikor úgy néz ki, hogy meghal. Az első 50 percben hallható leírás az óriások borzalmas mivoltáról ugyanúgy kútba esik, mikor a Titánból végül egyfajta jószándékú izét csinálnak, majd kiderül, miért volt az ez egész, és az utolsó 20 perc már tényleg marhára unalmas.

Miért mondom ezeket? Azért, mert más irányba is lehetett volna menni. A bevezetésben szóba került Franklyn tökéletesen hozza létre a mágikus világot, amit csak a főszereplő álmodik, ám utána a végén csinál egy csavart, mert kiderül, hogy az egész mégis igaz volt. Az „őrületre” jó példa a Defendor, ahol a központi alak tényleg csak kitalálta magának a hősiességet, viszont el is bukik, belehal, ezzel nemessé teszi az erőfeszítéseit. Most viszont a végénél annyit lehet elmondani, hogy Barbara végig tudja, mi zajlik körülötte, de önszántából konstruált magának egy teljes alternatív életet és csak elbújt emögé, ahelyett, hogy szembenézett volna egy problémával, amivel mindannyiunknak meg kell küzdenie, előbb vagy utóbb… Különösen visszatetsző az, hogy egyáltalán nem bolond és varázsütés-szerűen „meggyógyul”, teljesen normálissá válik. A Titán befejező jelenetét se tudom mire vélni, fogalmam sincs, mit akartak vele.

i_kill_giants_2017_1080p_bluray_h264_aac-rarbg_0791.jpg

Összefoglalva az eddigieket: Nagy felhajtást kerítenek a semmi köré, a tragédia érdektelen, a megoldás is az, viszont a jó színészi játék meg az igényesen kivitelezett díszletek/jelmezek/helyszínek megteremtenek egy különös hangulatot, ami miatt mégis végignéztem a filmet. Utólag azt kell mondanom, nem érte meg…

SZPOJLEREK VÉGE

Pár szót az alkotókról/színészekről: A rendező Anders Walter korábban csak rövidfilmeket csinált, ez az első egész estés mozija, de azóta nem rendezhetett semmit. A történet Joe Kelly (forgatókönyvíró-producer) és J. M. Ken Niimura 2008-as, 7 részes képregényén alapszik. A főproducer a Harry Potter-mozikat pénzelő Chris Colombus volt. Madison Wolfe pár horrorból lehet ismerős, Sydney Wade főként sorozatokban szerepel és egy nyúlfarknyi jelenetben láthatjuk Noel Clarke-ot (a felújított Doctor Whoból Rose Tyler pasija). Ms. Wade szintén szerepelt az immár korábban elképzelhetetlen mélységekbe süllyedt angol sorozat két epizódjában (mind a kettő nagyon szar). A Titánt John Boyle szólaltatta meg.

i_kill_giants_2017_1080p_bluray_h264_aac-rarbg_0164.jpg

Érdekességek: Barbara egy létező északi rúna-abc jeleit viseli magán, ezeket hagyja ott mágikus védelemként. A pszichológust eredetileg Halle Berry játszotta volna, de végül azért döntöttek Zoe Saldana mellett, mert Berry „nem eléggé eladható”. (Az már régen rossz, ha „Gamora” miatt akarja bárki megnézni ezt, tehát ez egy idióta elgondolás.) Madison Wolfe-ot 500 jelentkező közül választották ki. Egy imdbs hozzászóló humoros bejegyzése szerint Sophia akcentusa nem egyezik a Leeds-ből származó emberekével. A szereplők mindig ugyanazokban a ruhákban vannak.

Lezárásként álljon itt három vélemény! Az első a „hivatalos hozzáértőktől”, a Rotten Tomatoes webkritikusaitól: „Az I Kill Giants melankolikusan mágikus realizmusa néha érdektelenbe csap át, de a kiemelkedő számítógépes grafika meg Madison Wolfe energikus előadása váratlan meglepetésként érhetnek.” Ebből a „kiemelkedő számítógépes grafika” baromság, tűrhetően néz ki, de amit CGI-jal oldanak meg, az sosem fog olyan jól kinézni, mint egy praktikus effektekkel létrehozott dolog (ezért mondtam, hogy a Hírnökök jók, mert szerintem őket nem úgy rajzolták). Másodszorra egy imdbs vélemény rain_x_tiger felhasználótól: „A Szólít a szörny lányos, unalmas, kevesebb történettel, csavarral és animációval operáló változata. Ez mindent elmond róla. Nem értem, minek kellett egy pici jelenetet kivenni a Szólít a szörnyből és aztán ezt a fájdalmas valamit csinálni belőle.” Az említett mozgóképet nem láttam, de érdekesnek tűnik, valószínűleg jobb cikkem tárgyánál. És most jön az, amit én gondolok:

i_kill_giants_2017_1080p_bluray_h264_aac-rarbg_1396.jpg

ÚJABB NAGY SZPOJLER

Az I Kill Giants semmit sem ad meg, amit ígér: A lány frankón őrültnek tűnik, de közben lehetséges lehetne, hogy igaza van; aztán kiderül, csak képzeli az egészet, ám attól még lehetnének mentális problémái. Lezárásként fellibben a fátyol, nincs semmi baja, csak az anyja beteg, Barbara hirtelen normális lesz, az anyja meghal és ennyi. Látható, mennyi energiát öltek bele a varázslatos cuccokba, az óriások történetébe, meg mindenbe, és az egésznek nincs értelme, de a színészek remekelnek, meg az üzenet is jó, csak ezért így kár volt.

SZPOJLER VÉGE

A nap tanulsága: Óvakodj az óriásos filmektől, pl. Az óriásölő, A barátságos óriás – kivétel: Szuper haver (az eredeti címe A Vasóriás)!

Pontozás:

imdb: 6.1 (1 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 3/5 (A képregény jobb?)

Utólagos szerkesztés: A képválogatás közben észrevettem dolgokat, amik talán utólag még hozzátehetnek valamit az egészhez, például az erdőben lévő nagy lyuk, amibe Sophia belelép vagy a hírek a tornádóról. Ezek talán megerősítik a fantasy-vonalat, csak nem eléggé…

Hírek:

- Zoe Saldana imdbs adatlapján most már lassan egy évtizede szerepel 4 db Avatar-folytatás, de állítólag lesz még egy Star Trek és egy újabb A Galaxis Őrzői is. Az Avatart teljesen fölösleges folytatni, mert ugyanaz lesz vele, mint a Sin City vagy a 300 második részeivel, senki se lesz kíváncsi rájuk, hiszen láttuk már a lényegüket, nem fognak „ütni”. A Star Trek harmadik része pocsék, el kellene engedni, A Galaxis Őrzőit meg alapvetően hagyni kellett volna egyszeri mozinak, úgy igazán király.

Szólj hozzá!

Címkék: fantasy dráma


2020.04.26. 15:26 Tévésámán

Zöld kártya (Green Card, 1990)

green1.jpg

Az egyik első film, amit láttam, ezért kellemes emlékeket őrzök róla. Tavaly volt újra a tévében, de akkor lemaradtam róla, tegnap viszont egy remek dupla-kombó első részeként nézhettem meg a Dunán (a második rész a fantasztikus Ifjúság volt). Szerencsére nem kellett csalódnom a Zöld kártyában – lássuk, miről szól!

Bronte (Andie MacDowell) kertészmérnök. Kinézett magának egy hatalmas tetőtéri lakást, amihez tekintélyes méretű üvegház is jár, de a lakóközösség csak házaspárt hajlandó befogadni. Ezért egy ismerős segítségével papíron házasságot köt a francia zeneszerző Georges-zsal (Gerard Depardieu), akinek meg a letelepedési engedélyhez kellene a házastárs. Egyikük sem tudja, mibe vágnak bele, ám hamar kiderül, hogy ezt a jogi kiskaput a bevándorlási hivatal éber őrszemei figyelik, így aztán az ifjú párnak be kell bizonyítania, hogy tényleg együtt élnek. Két napjuk van megtanulni mindent a másikról és összeeszkábálni egy közös múltat a semmiből. Vajon sikerülhet a merész vállalkozás, aztán mindenki mehet a maga útjára, vagy valami egészen más sül ki az intenzív összezártságból?

green4.jpg

Ez a mozi 30 évvel ezelőtt készült, de máig megállja a helyét, hiszen a klasszikus Furcsa pár-alaptézissel indít: Adott a két gyökeresen különböző ember, akiket a sors összezár, ezért megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni a szituációból, miközben megkedvelik egymást. A helyzet ezúttal még komplikáltabb, hiszen a pár tagjai ellentétes neműek, szóval minden adott egy jó kis románchoz. A két főszereplőn meg a befejezésen kívül semmire sem emlékeztem, hiszen legalább 15 éve nem láttam cikkem tárgyát. Viszont egészen más így nézni, felnőttként, a hősökhöz hasonló életkorban, mint gyerekként vagy huszonévesként; a lényeg azonban változatlan maradt. Ez egy kedves, cuki film, amin lehet jókat nevetni és van pár megható meg néhány idegesítő jelenete.

A nyitányt mintha egyenesen a Whiplash-ből emelték volna át, aztán jön a gyors házasságkötés (kitűnően komponált rész, ahogy egy másik esküvő boldog násznépe mögött megjelenik a két főszereplő, plusz itt érdemes figyelni, mert ez a felvezetés keretet alkot a befejezéssel), majd a bonyodalom. Megismerjük Bronte irritáló pasiját (Gregg Edelman) és nyomban tudjuk, hogy a fura francia majd lemossa ezt a fickót a színről. A sztori igazán akkor kezdődik, mikor Georges beköltözik az arájához, innentől jönnek az ellentétek: dohányzó – nemdohányzó, nagyevő – csipegető, másoknak megfelelni igyekvő – szabadelvű, gazdag – szegény, stb. A játékidő jelentős része a hatalmas lakásban meg a teraszon zajlik, itt a beszélgetéseikből, veszekedéseikből megismerjük a hősök személyiségét, a tanulásuk során pedig elénk tárják a múltjukat. Észrevétlenül megkedvelik egymást, mialatt a néző is a szívébe zárja a göndör hajú nőt meg a nagyorrú pasast. Kiemelkedő jelenet az estély, ahol a vígjátéki elemek (a két hölgy, akik a francia kegyeiért versengenek, a saját szerzemény előadása) meg a dráma (a vers) kitűnően keverednek; majd később a nagy kihallgatási rész, amit a vágás tesz igazán izgalmassá. Biztosan mindenki szurkolni fog nekik, hogy sikerüljön a terv…

Az említett idegesítő pasas mellett a minden lében kanál törpe öregasszony (Jessie Keosian) is nagyon irritáló, de neki ez volt a dolga, meg hát mindenki ismer ilyen néniket a valóságban. A bevásárlós jelenet második fele és a „kidoblak a lakásból”-részek jelentik a mélypontot, szerencsére mind a kettő elég rövid ideig tart. A humor remek, Georges kendőzetlen szavai erről-arról nagyon szórakoztatóak, főleg ezek meg a kényes témák (prostituáltak, buzik, stb.) miatt a Zöld kártya abszolút politikailag inkorrekt – ahogy egy jó vígjátéknak lennie kell. Érdekes apróság Bronte mellékállása, a Zöld Gerillák, ami egyfajta környezetvédő-felhangot kever a történetbe. Kiemelkedő a zene, ami félig komoly, klasszikus művekből, félig popdalocskákból tevődik össze, a legjobb viszont a fő zenei téma – a hallgatni-valót Hans Zimmernek köszönhetjük.

green3.jpg

„De mi az értelme az életnek, ha nem tudjuk élvezni?”

A Zöld kártya egyik különlegessége a főszereplőkben rejlik. Bár Andie MacDowell a ’90-es évek kedvelt mozis hősnője volt, sosem számított kiemelkedő szépségnek. Cuki, helyes, de mégsem egy Claudia Cardinale, Gerard Depardieu meg nem egy Alain Delon, de neki is megvan a sármja. Éppen ezért mindkettejüket könnyű megkedvelni, szeretni, hiszen valamennyire hétköznapiak. Bronte és Georges kénytelenek megfelelni a világnak: előbbi erős, független személyiség, ám be kell hódolnia, hogy megkapja álmai lakását (ami aztán végül mégsem lesz olyan fontos); utóbbi meg a szabadságot, az élet élvezetét részesíti előnyben, és inkább végez alantas munkát, mint hogy feladja az elveit. Azt hiszem, sokan ismerjük ezeket a szituációkat. A Green Card másik figyelemre méltó jellegzetessége, hogy bár az USA-ban játszódik, mégsem amerikai, hanem ausztrál, a rendező-író-producer Peter Weir (Truman Show, Holt költők társasága) révén, aki hazájából szerzett jelentős összeget a forgatáshoz.

Érdekességek: A cselekmény alapját egy francia rövidfilm, a Les noces de papier adta, Peter Weir ezt adaptálta angol nyelvre. Kizárólag Depardieu-t akarta a férfi főszerepre, neki írta a szerepet, a forgatókönyv készítése közben Weir írógépe mellett ott volt egy újságból kivágott kép Gerard úrról. A direktor az 1983-as Danton című alkotásban figyelt fel a francia színészre. Georges több dologban egyezik alakítójával, például Depardieu tetoválásainak története belekerült a szövegkönyvbe. A férfi főhős eljátszója 1989-ben (amikor az említett alapot adó rövidfilm megjelent) nem tudta már beszorítani a munkarendjébe ezt a feladatot, így a forgatás egy évet csúszott. Peter Weir ebben az időben forgatta a Holt költők társaságát. A Green Card lett az első olyan film Gerard bácsi munkásságában, amit az USA-ban rögzítettek vele és főleg angol nyelven beszél benne.

A címet adó színt különböző módokon folyton megjelenítették a képsorokon, elég csak a rengeteg növényre gondolni, amiket Bronte gondoz, a ruhájára az estélyről vagy éppen az említett tetoválásokra. A nyitány előtt a Touchstone-logon kívül nincsen semmilyen stúdió-megjelölés (ez különösen feltűnő volt a bevezetőben említett Ifjúság után, amiben majdnem egy percen át csak ezt láthatjuk az elején). Két figurát emelnék ki a mellékszereplők közül: Lois Smith-t (Bronte anyja, ő volt a True Bloodban Sookie nagymamája, emellett szerepelt még a Különvéleményben is), illetve Novella Nelsont (az elején egyike a násznépnek, különös neve egy kopasz, fekete férfit takar). Kis info az imdb hiba-részlegéről: Georges Afrikáról szóló meséjét igen hamar ellenőrizni lehetett volna, ha bekéretik az útlevelét, a valóságban ez kétségkívül megtörtént volna. Végül egy saját megfigyelés: Az apró étterem, ahol az elején Bronte és baráti köre esznek, ugyanazt a nevet viseli, mint a Még zöldebb a szomszéd nőjében a „krimó”, ahová Max a lakodalmat akarja szervezni: Taknyos Varjú.

green2.jpg

A Zöld kártya 12 és félmillió dollárból készült (ebből 8 millió ausztrál dollárt az említett kontinens-ország filmalapja állta), bevétele kis híján 30 millió lett (tartsuk észben, 1990-ben ez még nagy számnak számított). Gerard Depardieu elnyerte a legjobb színésznek járó Golden Globe-ot a munkájáért, a mozit pedig a Legjobb Film kategóriájában díjazták ugyanezen az átadón. A kritikusoktól vegyes megítélésben részesült.

Ez egy kedves, szeretni való mozgókép, ami bőven letagadhatna a korából. Megörökíti a két főszereplő színészt virágkorukban, lehet rajta nevetni, tudunk izgulni a hősökért és mindezt jó zene festi alá.

Pontozás:

imdb: 6.2

Szerintem: 5/5 (A néhány idegesítő mellékalak/jelenet korántsem olyan kirívó, hogy levonást érdemeljen.)

Hírek:

- Gérard Depardieu imdbs adatlapján 7 új film szerepel, ezekből 2 még csak előkészítés alatt áll.

5 komment

Címkék: vígjáték


2020.04.13. 14:16 Tévésámán

Bille (2018)

bille1.jpg

Az HBO és csatolt részei (HBO 2, HBO 3, Cinemax, Cinemax 2) propaganda-szócsövekké váltak, ami azért szégyenletes, mert amúgy az összes film, amit a mozikban adnak és a kereskedelmi tévék is alapvetően ezt a mocskot sugározzák. Viszont az HBO-pakkért külön havidíjat kell fizetni… No, azért a helyzet mégsem reménytelen, mert a Cinemax és a Cinemax 2 azért néha adnak érdekes dolgokat, ezért még megéri figyelnem a programjukat. Ebben az évben írtunk már az ezeken a csatornákon adott Gipszről és a Heavy túráról; tavaly pedig az És aztán indulok, A megmérettetés, a Ha jön a háború és A mélybe került sorra. Ezeket az alkotásokat arról lehet felismerni, hogy elég kevésszer adják őket, aztán gyorsan lekerülnek a műsorról… Most ismét belebotlottam egy ilyenbe, erről lesz szó.

Lettország, Riga, 1939. A címszereplő kislány (Ruta Kronberga) szegény család gyermeke, az anyja (Elina Vane) idegbeteg és gonosz, az apja (Arturs Skrastins) pedig iszákos. Pénzük alig van, egy apró lyukban tengődnek, mindenkinek tartoznak, a leányzó viszont megpróbálja keresni a lehetőséget „a társadalmi létrán való feljebb jutásra”, a boldogságra, tehát valami olyasmire, ami kiemeli őt lehetetlen helyzetéből. Okos, kíváncsi és általában udvarias, „jó feje van”, folyton olvas és ingerszegény környezete miatt álmodozik. Az ő hétköznapjait, kellemes meg kellemetlen élményeit, gyerekségét, korához képest meglepő felnőttségét láthatjuk, azt, ahogy elindul az úton, ami egyszer majd naggyá teszi – mert ez a történet a valóságon alapszik, egy olyan kislány sztorija, akiből híres író és költő válik…

bille4.jpg

Mit tudunk Lettországról? Én speciel szinte semmit, még abban se vagyok biztos, hogy hol van (földrajz kettes a középiskolában, hát ezért). Szerintem ez az első lett film, amit láttam, de nagyon meg vagyok elégedve vele. A Bille sok mozira hasonlít, közben viszont nagyon más, hiszen itt a hangsúly a szegénységen van. Kis hősnőnk legtöbbször mezítláb szaladgál, vigyáznia kell mindenére, közben viszont szégyenkezik is, főleg az anyja miatt, aki nem dolgozik. Az első fél órában, mikor megismerjük a három főszereplőt, ezt a családot, akkor hallhatjuk a gyereket narrátorként. Ezekben a jópofa szövegekben és a későbbi eseménysorokban érzékletes leírást kapunk arról, hogy Bille egyfajta szerelemgyerek, a szülei nem házasok, ő nincs megkeresztelve; az apuka elvesztette a vállalkozását a nagy gazdasági válságban, ezért iszik; az anyuka meg sokszor a gyereket hibáztatja, amiért nem tudott karriert csinálni varrónőként. Hozzájuk jön még a szókimondó, kemény nagymama (Lolita Cauka); viszont mindegyiküknél vannak pillanatok, amikor megnyilvánul a szeretetük egymás vagy a kislány iránt.

Számomra különösen kedves Bille vonzalma a porcelánbabák iránt, mert öt évig vigyáztam a Moskovszky-gyűjteményt szülővárosomban. A hősnő arról álmodozik, hogy kap egy nagyon drága példányt, amit kinézett magának, el is nevezte; ám csak fej jut neki, amihez az anyja varr testet meg ruhákat (ezeknél a játékoknál a fej cserélhető volt, a testet hozzá lehetett tenni). Az egyik képzeletbeli képen tele van a szobája porcelánbabákkal; a lakásuk meg olyan mint egy Moskovszky-enteriőr. Tetszett még a gyerekkor jellegzetességeinek bemutatása: A doboz az elején, amiben a féltve őrzött kincseit tartja; a szűkebb környezetén kívüli világról alkotott mesés képe (erről még lesz szó), vagy a tévhitek, amiket a kortársai ültetnek el a fejében.

bille3.jpg

A bérház, amiben Bille él, számos más gyereknek és családnak ad otthont. Van, aki ugyanúgy szegény, mint ő; van, aki gazdagabb; de a srácokat ez nem érdekli, nincs bennük előítélet. Az agresszív szomszéd meg az ő leánya (Katrina Sile) a nincstelenség másik oldalát mutatják be, ugyanis a főhős szülei folyton veszekszenek, de a szőke Ausmát meg a tesóit az apja meg anyja is veri, néha minden különösebb ok nélkül, pusztán feszültség-levezetésből. A két gyermek barátságának két kiemelkedő része a vidámparkos meg az Álomország-keresés. Az elsőnél Bille apukája, aki valószínűleg éppen akkor kapott fizetést, részegen hazatámolyog és a lánya kezébe nyom 2 latot (vagy letet, mittudomén, az akkori lett pénzt). Ez egy jó nagy összeg gyerekszemmel, úgyhogy a lányok elmennek szórakozni, körhintára ülnek, degeszre tömik magukat édességgel, stb.. Azonban itt jön a pénz felértékelődése, hiszen egy szegény embernek sokkal többet jelent, mint egy gazdagnak: A legnagyobb érték, és addig nem mennek haza, amíg mindet el nem költik, mert „pénzt nem viszünk haza”, de játékot tilos venni, inkább még akkor is tovább esznek, mikor már rosszul vannak. (Móricznak vagy Mikszáthnak van egy novellája, amiben a napszámos ki akarja enni az urát a vagyonából, ez a jelenetsor azt juttatja eszembe, sajnos a címét nem tudom, az biztos, hogy a főhőst Kis Jánosnak hívják.)

A másik az „Álomországba megyünk”-szekvencia. Bille a nyitánytól fogva egészen addig, amíg iskolás lesz, elhiszi az egyik nagymamája meséjét Álomországról, ahol minden sokkal jobb mint itt. Fejébe veszi, hogy megkeresi ezt a helyet, elmegy oda, ottmarad, úgyhogy amikor a szülei befogadnak egy kellemetlen albérlőt, elindul, a többi gyerek a házból közben a nyomába szegődik. Igen nagy utat tesznek meg gyalog egy kis erdőig, ahol Bille szerint Álomország kezdődik, viszont a négy indulóból már csak ketten érnek oda, ő és Ausma. Elcsigázottan, éhesen, fáradtan lekuporodnak az út szélére, rájönnek, nincs tovább, a mágikus világig nem tudnak már eljutni, haza se bírnak menni, eldöntik, hogy ott maradnak, meghalnak, mert az anyukáik úgyse szeretik őket. Szerencsére egy paraszt pont arra jön a szekerével, úgyhogy felveszi és hazaszállítja őket. Ez a rész a képzelet hatalmát, a gyerekek rendületlen kitartását, a kimeríthetetlennek látszó energiájukat meg a sebezhetőségüket mutatja be. Sokkal többet tudnak és éreznek, mint amit a felnőttek hisznek, ezért vigyázni kéne rájuk.

bille2.jpg

A felnőttek viszont nem veszik emberszámba a hősnőt. Az apja szereti, de a körülményeik miatt ezt ritkán tudja kimutatni. Az anyja inkább csak kedveli, mihasznának, koloncnak tartja; a nagymamája meg úgy kezeli, mint egy mini felnőttet, vele is ugyanolyan kíméletlenül őszinte. Azonban később, az elnöki program keretében rövid időre magához veszi egy gazdag asszony, aki tényleg figyel rá, érdeklődik iránta és komolyan veszi. Rajta kívül csupán a zongoratanárnőtől kap hasonló elbánást, támogatást. Az elnöki programra visszatérve, a korszakot csupán apró dolgok érzékeltetik: A németeket kitelepítik, egyszer szóba kerül a Führer, és hát a gazdasági válság a nyomor okozója. A hangsúly most nem ezen van, a lényeg a gyerek, aki nagyon nehéz körülmények közt kénytelen boldogulni.

Minden nehézség ellenére sikerrel jár: mindig olvas, szorgalmasan gyakorolja a kottaírást; aztán mikor a suliba kerül, sokkal előrébb tart, mint a többi gyerek - talán mert alig van szórakozási lehetősége, a lakásuk pici, az udvar pláne, pénz nincs, marad a képzelet meg a könyvek. A többi gyerek a környezetében talán nem kedveli annyira, mert kilóg közülük; Ausma, akit nem áldott meg tehetséggel a sors, meg is utálja, miután Bille-t az anyja zongoraórára járatja meg iskolába, meg a cserkészekhez. Érdekes adalék, hogy csak azután mehet suliba, miután megkeresztelték; illetve ezután láthatjuk, a tanulás (csak alapszintről beszélünk) micsoda privilégiumnak számított akkor. A legvégére aztán a hősnő megváltozik, elfelejti Álomországot, nem akar régészeset játszani, mert a kötelességeire koncentrál, előre akar jutni, ezt csak tanulással teheti meg…

bille7.jpg

„A felnőttek néha nagy butaságokat mondanak.”

A film jellemzőiről még alig ejtettem szót. A képi világ szép, színes, de amikor a címszereplő álmodozik, fekete-fehérre vált, néha láthatunk pár hagyományos kameratrükköt. A cselekmény helyett inkább a színészek játékára, a mozgásukra, a mimikájukra és az elmondott szövegekre helyezték a hangsúlyt az alkotók. A viszonylag kevés eseményt szomorkás hangulatú komolyzene kíséri, amit párszor a korszak muzsikája (a vidámparkban játszottak, a moziban hallható aláfestés vagy egy-egy korabeli hangfelvétel) egészít ki. A narráció csak a legelején hallható, aztán gyorsan eltűnik, a későbbiekben már nincs nyoma annak, hogy a címszereplő mesél nekünk. Két dolgot furcsálltam a Bille-ben: 1. A legutolsó jelenetben megjelenik egy másik kislány, aki nagyon hasonlít rá, de kisebb. A stáblistát elolvasva kiderült, ez az ő fiatalabb énje. Vajon miért jelenik meg és mit jelképez? 2. Cikkem tárgyának van lezárása, de igazából nincs vége - ez utólag érthető, hiszen még hosszú-hosszú évek állnak a kislány előtt… Mielőtt erre részletesebben kitérnék, megemlíteném az egyetlen érdekességet, ez saját megfigyelés: A lettek ugyanúgy azt mondják, hogy „kuss”, ha valakinek be kell fognia a pofáját:D

Pár adat a készítőkről: A Bille a rendezőnő Inara Kolmane második egész estés fiktív filmje. A forgatókönyvet Arvis Kolmanis (Kolmane másik említett moziján dolgozott korábban) és Evita Sniedze (eddigi egyetlen munkája) írták, a zenét Peteris Vasks szerezte.

És hogy ki volt Bille valójában?

bille6.jpg

Nos, az igazi kislányt Vizma Belsevicanak hívták, 1931-ben született (tehát a főszereplő 8 éves a cselekmény idején). Költő, író és műfordító lett belőle felnőtt korára, 1947-től publikálta alkotásait. Lettország 1940-től 1991-ig állt szovjet fennhatóság alatt, ebben az időszakban Belsevica kritizálta a fennálló rendszert, ezért 1971 és 1974 között nem publikálhatott, sőt, a nevét sem említhették a médiában. A KGB ügynökei kétszer is házkutatást tartottak nála, elkobozták a kéziratait. Azonban az idő neki kedvezett, költeményei és elbeszélései pozitív visszhangra találtak. Kislányként arról álmodott, hogy egyszer elnyeri az irodalmi Nobel-díjat, nos, ez végül mégsem sikerült, de a jelölésig többször eljutott, ami ugyanolyan nagy dolog. Saját hazájában óriási megbecsülésnek örvendhetett: Megválasztották a Lett Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává, kétszer elnyerte a Spidola-díjat, ami a legrangosabb lett irodalmi elismerés, valamint megkapta a legmagasabb állami kitüntetést, a Három Csillag Rendet is. Két fia született: Klavs Elsbergs költő és Janis Elsbergs író.

Vizma Belsevica legnagyobb sikere az itt tárgyalt film alapját jelentő Bille-trilógia, amelyben saját történetét írta meg. A szovjet megszállás után született a három regény: Bille (1992-ben jelent meg, a ’30-as évek végén játszódik), Bille és a háború (1996, 1940-41-ről szól), Bille csodás ifjúsága (1999, a sztálini időszakot mutatja be), mindegyik gyerekszemmel mesél arról a korról. Különös módon a nyitó írás elsőként az Egyesült Államokban jelent meg, és csak három évvel később adták ki Lettországban. Manapság a Bille-trilógiát tartják a legfontosabb lett irodalmi műnek, ugyanakkor még mindig nem fordították le angolra, az eredeti mellett csak svéd meg orosz kópiái vannak. (Kár, megjött a kedvem hozzá, szívesen elolvasnám!)

bille5.jpg

Végül egy vélemény az imdbről, reinis-74572 nevű felhasználótól: „Ez a film igencsak közvetlen feldolgozása az azonos című könyvnek. Emiatt tárgyában korrekt, de elveszíti a könyv néhány mélyebb tartalmát. Művészileg szépen kivitelezett, főleg a tökéletes főszereplői alakítás terén. Néhány mellékszereplő nem igazán úgy viselkedik, ahogy attól a generációtól elvárható. A szereplők mind helyi szupersztárok, ez a letteknek sok lehet, de a külföldieknek fel se tűnik. Szóval ha szeretnéd látni az 1939-es Lettország történelmileg korrekt bemutatását egy 8 éves gyerek szemén keresztül, aki egy szegény és gondokkal terhelt családban él (bár a maga módján szeretettel teli és intelligens), aztán később ő lesz a lett irodalom egyik legfényesebb csillaga, akit többször is Nobel-díjra jelölnek – akkor hajrá.” Remek ez a kis vélemény, mert egyértelműen egy lett írta, aki érdekelt a történetben és olvasta a könyvet, tehát tudja, mit beszél. Ilyen vélemények kellenének minden más, hasonló fórumra, többek közt ide is! 

Lényeg a lényeg: A Bille szép, de szomorú; aranyos, ám szívbe markoló. Hangulatos, beszippant a világába, csak éppen összesítésben nem egy kellemes élmény. Mégis örülök, hogy láthattam, megérte azt a majdnem két órát.

Pontozás:

imdb: 7.5 (Magáért beszél.) [1 év alatt 0.1-et csökkent.]

Szerintem: 5/5

Kinéztem magamnak még egy jónak tűnő mozgóképet a Cinemax 2-n, ezen a héten adják kétszer is, megpróbálom elcsípni!

Szólj hozzá!

Címkék: dráma történelmi


2020.04.05. 12:03 Mozsárágyú

Az ötödik pecsét (1976)

az-otodik-pecset-poszter.jpg

Nehéz film, nehéz kérdésekkel, még nehezebb válaszokkal, már ha egyáltalán van bátorságunk válaszolni ezekre.

1944 végén járunk Magyarországon, tehát a nyilas rémuralom sötét időszakában játszódik a sztorink, négy embert látunk egy félhomályos kocsmában. Csak egy lámpa ég, különös fényt árasztva a főszereplőkre. Mind különböző foglalkozással és más habitussal rendelkeznek, de rögtön tudja a néző, hogy korántsem először jöttek össze iszogatni. Egyébként nem is utoljára...

A kocsma tulaja Béla (Bencze Ferenc), ő látja vendégül Király urat (Márkus László), Kovács urat (Horváth Sándor) és Gyuricza urat (Őze Lajos). A beszélgetés már zajlik, sok mindenről szó esik, a párbeszédekből máris következtethetünk főbb jellemvonásaikra. Béla jókedélyű, nagydarab fazon, nem kifejezetten nagy egóval, szíve mélyén jólelkű fickónak tűnik. Király, aki könyvügynök, nála már nagyképűbbnek tűnik, hangosan beszél, másokra ilyen-olyan jelzőket aggat, és úgy látszik, a problémákról szereti mihamarabb elterelni a figyelmet, inkább viccelődik, játszik ilyen esetekben. Kovács „szaki”, az asztalosmester, keveset beszél, határozott elképzeléseinek azonban hangot ad, amikor csak tud. Ő az aki konfliktuskerülőként próbálja nyugtatgatni a hevesebb párbeszédbe elegyedő társait. Gyuricza - órásként dolgozik - még kevesebbet beszél, néha csak egy-egy szót mormol el, de ezzel a másik hármat általában felbőszíti vagy megdöbbenti. Úgy tűnik, mintha élvezné is, hogy ugrathatja a többieket. Látszólag lényegtelen dolgokról szól az eszmecseréjük, például a borjúszegy megfelelő elkészítéséről, a másik szakmájáról, vagy egy divatos cigimárkáról. (A körkörös kameramozgás, a hosszú snittek okán én egyből beszippantódtam a társaságba, úgy éreztem, ott ülök mellettük, szinte éreztem a dohányfüstöt az orromban.) A beszélgetés a maga medrében folyik, egyre komorabb és felbőszültebb hangulatban, az elfogyasztott kisfröccsök meg Béla jóféle pálinkája lassan megteszik hatásukat.

az-otodik-pecset-1.png

Nyílik az ajtó, ekkor ízelítőt kapunk az akkori mindennapokból; Béla leoltja a villanyt és mind megkövülten néznek a belépő felé – óriási kép, ahogy a teljes sötétségben megjelenik egy homályos alak és csak a kinti kékes, télies füst sejlik föl mögötte. Csak egy vendég, így mindenki megnyugszik. Mankóval jár és egészen szürkének, semmilyennek hat, a lénye olyan, mintha már azért is bocsánatot akarna kérni, hogy létezik. Talán csak a tekintetében rejlik valami megmagyarázhatatlan furaság. Hőseink az asztalhoz invitálják, folyik tovább a tömény és a beszélgetés. A vendég megjárta a frontot, onnan a sérülés, sok mindent megélt emberről lehet szó. A fentiekből látszik, hogy ez a négy úr mennyire különbözik egymástól, mennyire másként látják a világot; mégis, ez az ötödik új vendég (Dégi István) képes mind a négyükkel ellentétes megállapításokat tenni. Keszei, a fényképész kijelentései meghökkenést, értetlenkedést, viszolygást, szánalmat váltanak ki a többiekből, vagy csak egyszerűen bolondnak nézik. Nyakatekert mondatai egyre hevesebb párbeszédeket váltanak ki, Gyuriczán kívül már mindenki kényelmetlenül érzi magát. Ő, kihasználva az általános kommunikációs káoszt, belekezd egy furcsa mesébe és feltesz hozzá kapcsolódóan egy kérdést, ami fő bonyoldalmunk lesz.

Ha újjászülethetnél és csak öt perced van válaszolni, kinek a bőrébe bújva szeretnél reinkarnálódni, kit választanál? A szerencsétlen Gyugyu nevű rabszolgáéba, kinek életét válogatott szörnyűségekkel teszi tönkre egy könyörtelen despota, és létének semmi pozitív fordulata nem várható, de erkölcsileg győztesnek érzi magát, hisz ezeket a borzalmakat nem ő cselekedte? Avagy a kegyetlen gyilkos, Tomóteusz Kakatiti bőrébe bújva? Ő az a diktátor, aki saját belső meggyőződéséből, az akkori kor erkölcsi normáinak megfelelően a szörnyű tetteket elkövette. Neki nem számít semmi, és senki, lelkiismeretfurdalása nincs. Melyiket választanád?

az-otodik-pecset-2.png

Valójában Kovács úrnak szegezi ezt a kérdést az órás (természetesen nem tegező viszonyban, ahogy én tettem), de mindenki reagál a szokatlan feltevésre. Amíg Király legyint és aljas játéknak gondolja a dolgot, Béla józan paraszti eszével közelíti a témát, de ő is inkább menne már haza. Kovács úr viszont megrémül a felelősség súlyától, attól, hogy ez milyen nehéz kérdés, amit kötelessége megválaszolni. Míg ő magában őrlődik, Keszei a maga eszelős fanatikusságával próbálja meggyőzni a többieket, de főként Gyuriczát arról, hogy nem lehet, hogy nem Gyugyuk vagyunk, hát más megoldás nem létezik! Még mielőtt Keszei kifakad, belépnek az ajtón azok, akiket már az előbbi ajtónyitáskor „vártak”; két nyilas, egy bárgyú, pocakos (Vándor József) és egy magas, elegáns (Bánffy György). Az eddigi feszültség sokszorosára nő, csak Béla mozdul meg, hogy a pulthoz sétáljon tettetett nyugalommal. A bumfordi kap egy pálinkát, pislogni se pislog senki egy percig, a tiszt fizet, aztán távoznak. A feszültség most már kijön mindenkiből, elég mérgesek és földúltak, kivéve Gyuriczát. Ő tette fel a kérdést, lehet, hogy tudja a választ is? Csak a plafont nézi és mintegy lezárásként kijelenti, hogy Keszei hazudik. Ez utóbbi kikéri magának, mást nem tud tenni, csak hangoskodni, így fejezi ki rosszallását. De ez már senki nem érdekel, irány haza...

Rendkívül érdekes, amint hazafelé sétálnak a szereplők, mert ekkor látjuk, hazaérve mivel foglalkoznak, kinek milyen családi háttere van. Kitűnik, hogy míg Gyuricza és Kovács a valódi gondolatait és érzelmeit mutatta a kocsmában, Béla meg Király ellenkezőleg; nem is olyan víg és laza fazonok ezek ketten. A szereplők saját gondolatait halljuk, és amíg Gyuricza a hazafelé tartó lépéseket számolja, a másik hármat nem hagyja nyugodni a kérdés; melyiket válasszam? A fényképészt otthon - vagy ki tudja hol van - látjuk, amint egy óriási tükör előtt, megszállottként idézi a Bibliát, utalva a filmcímre. Az ember, aki önnön tisztaságáról és feddhetetlenségéről győzködött az imént négy idegent, most a tükör előtt állva bizonygatja saját magát arról, hogy ő minden gyugyuk leggyugyubbika.

az-otodik-pecset-3.jpg

Másnap a megszokott négytagú társaság újból találkozik. Megvitatják, kit foglalkoztatott a tegnapi kérdés; megint csak Kovács úr az, aki bevallja, hogy ő aludni sem tudott. Király és Béla kolléga hanyagul ejtenék a témát, megpróbálják terelni a szót. Nem tart sokáig a vita, mert újból nyílik az ajtó, a tegnapi nyilasok lépnek be. Bánffy György félelmetes, amint a legnagyobb nyugalommal közli, hogy mindenki álljon fel, aztán induljon kifelé (óriási találmány, amikor a korábbi látogatásánál a kocsmában Petőfit idéz a töksötét és barátságtalan helyiségben, nyilaskereszttel a vállán; „Hol a boldogság mostanában?/Barátságos meleg szobában.”). Az érzelem most mind a négy úrnak ugyanolyan az arcán. Megvan a közös nevező.

Nem lőném le a poént, legyen elég annyi, hogy még mielőtt megvirrad, mindannyiuk sorsa eldől és mindannyian a gyakorlatban válaszolják meg a központi kérdést. Illetve támpontokat adnak nekünk, nézőknek, hogy magunk is továbbgondoljuk a dilemmát. Egyáltalán két személyről van szó vagy két világnézetről? Négyük közül egyvalaki lesz az, aki a döntő pillanatban számot adhat saját maga „gyugyuságáról” avagy „tomóceuszkakatitiságáról”. Vagy nincs is olyan, hogy én csak ez vagyok, vagy csak amaz? A kettő létezhet, létezik egy emberen belül? Ha Gyugyu vagyok elméletben, akkor gyakorlatban vajon jól járok-e ezzel? Fontos-e, hogy életünk utolsó pillanatában tiszta legyen a lelkiismeretünk? Ha bevallom magamnak elméletben, hogy én Tomóceuszt választom, akkor a gyakorlatban is jól járok-e vele? Ha ezt választom, szembe tudok-e nézni önmagammal? Feloldozást kapok-e majd az Isten színe előtt azért, amit tettem?

az-otodik-pecset-latinovits.jpg

Viszonylag ismert monológ hangzik el Latinovits Zoltán, a civil nyilas szájából, töredékei ismerősek lehetnek azoknak is, akik nem látták a filmet. Ebben egy összefoglalót kapunk arról, milyen alapokon nyugszik a diktatúra. Micsoda képzavar ez, nyugvó diktatúra... Szóval nem egyedül a szélsőjobbról van szó, hanem bármilyen olyan hatalmi berendezkedésről, melynek lényege az állampolgárok megsemmisítése. És ezekből bőven látunk példákat a történelemkönyvekben. Az egyént nem elég eltaposni, nem az a fontos, hogy állandó félelemben éljen a rendszerben. A lényeg, hogy elérje a hatalom, hogy az illető önmagától viszolyogjon, hogy az önbecsülése 0 legyen. Ez a valódi megsemmisülés. Egy önbecsülés nélküli ember, az gyakorlatilag nincs, tehát nincs vele probléma... Latinovits napszemüveges figurája rendkívül intelligens karakter, ez pláne akkor látszik egyértelműen, amikor a „nyilastanonccal” (Nagy Gábor) cseveg kedélyesen. Láthatóan rosszul van a nyikhajtól, hogy ez az ő „utódja”. Ki kell hát művelnie, tanulja meg, hogy csak úgy szétverni egy ember pofáját, semmire sem való. Csacsiság. Emögött „tartalomnak” kell lennie, tanulja meg az illető, hogy neki ezt tűrnie kell, és a másiknak joga van ezt tenni vele. Mindezt egyébként számomra már egy kicsit túl jól adja elő L. Zoltán, egy icipicit „sok” nekem a figurája. Kicsit gépies, fura mozgást is kitalált hozzá, de a filozofálgató alakjához nem annyira illik a külseje meg a fizikai megnyilvánulásai. Vélhetően ekkor már elég beteg volt, és lehet, hogy tudattalanul is ezt érzem az alakításán, de ez van. Ettől még nagyon emlékezetes az ábrázolása.

az-otodik-pecset-horvath.jpg

Akkor már megemlíteném a többieket is, főszereplőinket, egytől-egyig lenyűgözőek. Horváth Sándor figurája nagyon érdekes, mert első ránézésre szürkének meg olyan „kisembernek”, nem sok vizet zavarónak látszik. Mégis mindig rendkívül kifejező a tekintete, szinte látni, amint háborognak benne a gondolatok, az érzések. Végig meggyőző ebben a sziklaszilárd jellemű figurában, aki ugyanakkor hatalmas lelkiismerete miatt folyton megkérdőjelez mindent, pedig számára a dolgok vagy feketék, vagy fehérek.

az-otodik-pecset-bencze.jpg

Bencze Ferenc Bélája igazi kereskedő alkat, mindig a pénzcsinálás szempontjából nézi az eseményeket, a jég hátán is megélő típus. Viszont még ennél is keményebbnek mutatja magát, de a tekintetén meg az látszik, hogy „mi van?” Nem egy filozofikus fazon ez a Béla kolléga. Kicsit együgyű, de a józan paraszti észből nincs hiánya, és valójában egy nagy, kedves „mackó”. Ez egy hálás szerep, talán ő áll a legközelebb az „átlagember” személyiségéhez; életrevaló, a saját érdekeit szem előtt tartó, de másnak ártani nem akaró fajta. Szimpatikusra formálta ezt az alakot a színész.

az-otodik-pecset-markus.jpg

Márkus László kapta talán a színészi szempontból legszínesebb figurát, mert Király úrból kettő van; az egyik, aki a kocsmában ül, örök igazságokat mond ki, semmiféle erkölcsi elhajlást nem tűr és nem is akar ilyesmiről tudomást venni; a másik meg az, amelyik a kérdés megválaszolása elől a pezsgőhöz meg a szeretőjéhez menekül és teljesen kiütve magát a hajnali Budapesten üvöltözik. A nyilasok ténykedései után egy kétségbeesett kisgyerekké lesz, úgyhogy ez már inkább három Király. Illetve egy negyedik is lesz, de akkor ez szpojler lenne... Biztos szerette ezt a szerepet.

az-otodik-pecset-oze.jpg

Őze Lajos meg hát nemigen tudott hibázni, úgy látszik. Nehezen tudok róla érdemben nyilatkozni, elviszi a hátán a filmet. Gyuricza úr minden történés mozgatórugója, talán sejthető, hogy az ő „ártatlan” kérdésén múlnak emberéletek a filmben. És nem csak a másik három ivócimborájáé. A magánéletébe belepillantva látjuk, hogy csak neki van célja az életében; a másik három inkább sodródik és hát pláne háború idején, próbál egyszerűen megmaradni, élni a csendes, megszokott életét. A fenti három meggyőződése, hogy Gyuricza bolond, apatikus, nyers, gonosz, sőt egy rohadék is talán! Ez csak a felszín, mert valójában egyedül neveli a gyerekeit és rejteget még nagyon sokat, zsidó gyerekeket, akik szülők nélkül maradtak. A jövőnek dolgozik. Ez az egyetlen célja, nem foglalkozik saját magával, neki lényegtelen a feltett kérdés, éppen ezért számolja hazafelé a lépteit. Ő egymagában felül áll az erkölcsi szennyen, de ez persze nem azt jelenti, hogy amolyan bibliai szent alak. Egész egyszerűen a háború olyan mértékben tép szét és döngöl földbe szilárdnak hitt meggyőződéseket, és tesz zárójelbe minden, addig fontosnak tűnő részletet, hogy az emberek egy kicsi százaléka robotüzemmódba kapcsolva azt teszi, ami számára helyes, „nem adhat mást, csak mi lényege”. És mivel a háború destruktív hatását említettem, ebből következik, hogy Őze alakjának meggyőződése valami olyan lehet, ami nem megmásítható, nem szabdalható szét, hiszen „megvan” neki most is. Vajon ha van ilyene az embernek, az vele születik? Vagy csak rájön egyik nap, hogy igen, nekem ezt kell tennem? A valódi Gyuricza tehát egészen mélyen bújik meg, és a hozzá vezető „úton” a fenti jelzők mindegyikét meg ezt az erkölcsi tisztaságot is mind beépítette ez a remek színész az órásmesterbe.

az-otodik-pecset-4.jpg

Egy csepp adalék, miután elolvastam Sánta Ferenc művét, ami Az ötödik pecsét alapját szolgáltatta: ez a film majdnem tökéletes másolat. A legtöbb párbeszéd egy az egyben így hangzik el a könyvben is, ahogy olvastam, a színészek hangján hallottam a mondatokat a fejemben. Viszont egy kicsit másképp látható négyük kapcsolata a regényben, ott egyértelmű, hogy barátok. A mozgó képeken ez inkább csak a végén tűnik föl. És ami a filmben mindössze amolyan sejtetés, az a könyvben feketén-fehéren ott van. De hát ezt hívják művészetnek, amikor nem az ember képébe vágják a mondanivalót, hanem ahhoz sejtelmesen libbenő függönyökön át jutunk el, kicsit tovább kell gondolni, mit is láttunk. Ebben pedig zseniális Fábri Zoltán, a rendező. Aki egyébként díszlettervező is volt, Illés György operatőrrel közösen valósították meg ezt a fura képi világot, amit talán Munkácsy festményeinek színkészletéből lehetne összeállítani, máshogy nehezen tudnám megfogalmazni.

Nagyon érdekes volt számomra a könyv esetében, hogy a végén már szinte örültem, mikor letehettem, pedig nehéz letenni, mert annyira olvasmányos. Ez a nyakatekert mondat azt jelenti, hogy marhára átéreztem, mert a nem is oly régi történelmet írta meg a szerző. Lövik a fővárost, jönnek a szovjet tankok, hol volt még akkor a háború vége? És mégis közel volt már. Szóval ez nagyon érdekes, hogy a konkrétan szétrobbantott Józsefváros (a film készítésekor éppen nagyobb felújítás alatt esett át) nekem nem volt annyira vészjósló, mint a könyv vége.

Lényeg, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom a filmet (a könyvet is). Egyszer mindenkinek látnia kell.

Szólj hozzá!

Címkék: magyar dráma történelmi


2020.03.29. 14:22 Mozsárágyú

Heavy túra (Hevi reissu, 2018)

heavy2.jpg

Nem tudom, hogy a készítőknek ott északon a hideg vagy a rénszarvashús ártott meg, de valami nem stimmel velük, teljesen jó értelemben :D Mindenesetre az Indián nyár című klasszikus, melyet itt, valamivel délebbre, Kovács Katitól ismerünk mind, már sohasem lesz a régi számomra.

Ugyanis ezzel indul a film – hát én ezt ismerem, mondtam magamnak hangosan. Csakhogy metál átiratban, tele jótékony hörgésekkel. Egy 4 tagú bandát látunk egy pincében, és narrátorként Turo (Johannes Holopainen, aki a Christoper Reeve-hasonmásverseny dobogósa lehetne, kivéve a hosszú sörényt) bemutatja őket nekünk. A dobos egy félelmet nem ismerő optimista, Jynnky (Antti Heikkinen), a szólógitárnál egy vigyorgó, jólelkű idióta, Lotvonen (Samuli Jaskio), a basszust pedig egy kísérteties fapofa, Pasi (Max Ovaska), kezeli, aki minden zenét megjegyez, amit valaha hallott. Beleértve az előadót, címet, kiadás évét, mindent. Már jól indult a film, merthogy benne magamra ismertem. Csak nekem nem áll ilyen jól a falfehér arc. :D Turo a frontember, aki frontember létére nagyon lámpalázas, még félénknek is mondhatjuk. Ők négyen már 12 éve együtt zenélnek, bandanév nélkül, egyelőre feldolgozásokat adnak elő saját maguknak. De eljött az idő a változásra és egy norvég zeneipari mogul is érkezik Lotvonen apjának vágóhídjához. Rénszarvasvérért. Még csak negyed órája ment a film és amint véletlenül ráömlött a norvég emberre néhány tízliter állati vér a vágóhíd emeleti helyiségéből, én már csapkodtam a fotel karfáját a röhögéstől.

heavy4.jpg

Lényeg, hogy ez az ember megkapja a még mindig névnélküli finn zenekar első demó kazettáját, és félreértések útján a község lakóinak fülébe jut, miszerint a srácok fel fognak lépni egy norvég metálfesztiválon! Ami természetesen álhír, de az addig lúzernek tekintett fiúk egy csapásra mindenki szemében menő arcokká válnak. Itt már világos lehet, hogy nem kell a filmet komolyan venni – ha eddig ez még titok maradt volna. Görbe tükör görbül mindenki elé, aki valaha is beskatulyázott egy fekete bőrdzsekis, hosszú hajú srácot, aki valami csörömpölést hallgatott a walkmanjén, vagy később discmanjén, stb. Akik szerint a rockerek, metálarcok csak bunkó, drogos köcsögök lehetnek. Egy külföldi fellépés okán azonban félistenként tekintene az illetőre... mert úgy már marha jó. És bizony azok is beleláthatnak ebbe a tükörbe, akik véresen komolyan vették magukat valaha, abban a tekintetben, hogy náluk nagyobb zeneértő, igazi metálos nincs és soha nem is volt a Földön! Akik szerint a Mayhem sem volt megfelelő mértékben a megtestesült black metal, mert nem ették meg a színpadon a chichisteri katedrálist. Lényeg, hogy megadatik hőseinknek a bizonyítás lehetősége egy élő koncert erejéig, ám addig még több akadály is eléjük gördül. Vajon eljutnak-e a metál dicsőségfalára valaha ők, akik az Impaled Rektum (Felnyársalt Végbél) név mögött rejtőznek?

Úgy tudnám meghatározni az élményt, mintha egy sátánhívőkből álló bohóctársulat előadna egy soha meg nem írt Monty Python-jelenetsort. A film humora egyszerre bárgyú és fekete, az a fajta alkotás ez, ami 10 nézőből 5-nek minden tekintetben elviselhetetlen, a másik 5 meg azt mondja, hogy kihagyhatatlan. Például amikor a saját hangzásukra egy darálóba beszorult rénszarvas-csülök meg-megakadozó darálódásának hangjában találnak rá, nekem nem is olyan szürreális – mindenben zene van, csak nyitott fülekkel kell járni a világban. De másoknak ez már minden bizonnyal kicsit sok, mint ahogy a muzsika, ami a legtöbb embernek befogadhatatlan – ebből is poént csinál a film, mert egyszerre mutatja meg a műfaj nevetségességét (hörgés meg 2 akkord fémes zajokkal), illetve a zene csodálatos hatását. Mert bizony ez is zene. Ha a szörnyűséges „lávparád” produkciói is annak számítanak (bár számomra meg ez a felfoghatatlan...), akkor bizony ez is.

heavy1.jpg

Megfigyeltem, hogy átéltem a főszereplők érzelmeit, velük együtt röhögtem vagy rémültem meg nagyon. És a fent említett, magamnak hangosan kimondott mondatot még követte sok másik, gyakorlatilag beszélgettem a tévével, mint egy elmeháborodott. Tapsoltam, amikor a filmben tapsoltak, ha moziban néztem volna, kiküldtek volna a nézőtérről. Nem tudnék negatívumokkal előhozakodni, habár néhány karakter megformálója érzésem szerint színészi tehetség híján volt. A 4 főszereplő általában ugyanazokkal az eszközökkel dolgozik, mert ők maguk is sztereotípiák; a dobos mindig lelkendezik, ő az aki visszahozza mindenki más lelkesedését a legmélyebb gödörből; a gitáros tök hülye és mindig valami baja van valamelyik másikkal; a basszeros az igazi, megingathatatlan, akire ha azt mondja egy bájgúnár, hogy „kibaszott kísértet”, azt bóknak veszi; Turo pedig az, akivel együtt tud mindenki érezni, mert ő a kedves srác, akinek a lelkivilágát azért többször megtépázzák az élet eseményei – ő olyan, aki a valóságban is létezik. A másik 3 fiú inkább szélsőségeket jelenít meg, mint vicces mellékszereplők.

A utolsó 20 percben olyan a történet egyébként, mintha bedobtak volna a készítők egy kalapba különböző félkész ötleteket, találomra kihúztak volna 5-6 darabot és egymás mögé illesztették ezeket. Monty Python, teljesen. :)

Szólj hozzá!

Címkék: zene vígjáték


2020.03.22. 11:39 Tévésámán

Lost Transmissions (2019-20)

lost_transmissions_2019_1080p_webrip_x264-rarbg_04854.jpg

A legújabb Juno Temple-film, amiben a viccesember Simon Pegg drámázik és beugrik mindenki kedvenc pár csöcse, Alexandra Daddario is…

A cselekmény egy házibulival indul, ahol a zenei producer Theo (S.P.) gunyoros kis dalocskákat játszik a többiek ugratására. Már mindenki unja, mikor Hannah (J.T.) a következő. Theo odahívja a zongorához, hogy énekeljenek együtt, ekkor kiderül: a lánynak kellemes hangja van. Másnap a férfi fel is ajánl neki egy önálló felvételt és néhány nappal később Hannah már a híres zenei cégnél ül állásinterjún, ahol felveszik, utána bedobják a mélyvízbe: A popsztár Dana Lee-nek (A.D.) kell majd írnia… Közben viszont Theo eltűnik, aztán megkerül, de nagyon furcsán viselkedik és istápoltja csak ekkor tudja meg, hogy mentorának súlyos skizofréniája van, ami elhatalmasodik rajta, mikor nem szedi be a gyógyszerét. Most éppen megint ez történik, ráadásul a beteg férfit kidobják az otthonából, mert nem fizette a lakbért. Egyedül Hannah-ra számíthatna, ha kellene neki segítség. Vajon az újdonsült szövegíró megmentheti egykori pártfogóját a fejében élő szörnyektől?

Annak ellenére, hogy ez egy független film, elég nagy felhajtást csináltak köré. Hiába, Simon Pegg neve jól hangzik, bármit el lehet adni vele, és ha mégsem elég, akkor még betették mellé Daddariot csaléteknek. Nos, aki érte akarja látni ezt a mozit, az csalódni fog, összesen 3 rövid jelenetben szerepel. Sőt, még a Pegg-rajongók sem biztos, hogy megtalálják a számításukat a Lost Transmissions-szel, mert Simon úr (ugye most már nem ildomos „papának” szólítani egy nálam idősebb pasast, mert valaki majd megint beszól érte) tulajdonképpen csak másodhegedűs Temple kisasszony mellett. A poén viszont az, hogy ez a sztori mégsem igazán Hannah-ról szól, hanem Theoról…

lost_transmissions_2019_1080p_webrip_x264-rarbg_11022.jpg

Eléggé összezavarodtatok már? Akkor jó, mert elárulhatom, hogy cikkem tárgyának egyik fő problémája az, hogy egy helyzetet akar bemutatni, de se az nem érdekli, hogy miként jutunk el a helyzetig, se az, mi lesz utána. A fókuszpont a mentális betegségen van, azt láthatjuk, amint a férfi főszereplő egyre zagyvább dolgokat beszél, néha ordibál egy kicsit és csak azt szeretné, ha békén hagynák; közben a női hős lohol utána, megpróbálja kezeltetni, bevetetni vele a gyógyszerét, vagy csak jobbá tenni a helyzetét, ám ez korántsem könnyű.

Bevallom, titkon egy újabb Away-t vártam. Az a film máig lenyűgöz, megvettem eredeti dvdn is, mert méltóképpen akartam a magaménak mondani egy kópiáját és őszintén sajnálom, hogy az emberek nagy többsége nem érti, miért olyan nagyszerű. Plusz ugye itthon nyilván senki se hallott róla… Szóval minden adott volt egy újabb Away-hez: Juno + híres, idősebb férfiszínész a partnereként + független mű + egy szokatlan kapcsolat története. És még ígértek némi zenét is, hiszen Hannah szövegíró (énekesnő), Theo zenei producer (zenész). Sajnos azonban ezekből szinte semmi se teljesült.

lost_transmissions_2019_1080p_webrip_x264-rarbg_11154.jpg

Az első és legkomolyabb probléma a történet. Az író-rendező-producer Katharine O’Brien (korábban csak rövidfilmeket készített) ugyanis tett azokra a dolgokra, amiket korábban kiemeltem. Nem tudjuk meg, honnan ismerik egymást a szereplők, út közben derül csak ki laza összefüggés, de szintén ugyanilyen módon épülnek fel a karakterek. Leginkább sehogy. Hannah-ról annyit tudunk meg, hogy 21 éves kora óta antidepresszánsokat szed, egyszer nekihajtott egy fának és van tehetsége a zeneszerzéshez, amúgy meg irodai alkalmazott, telefonokra válaszol. Theo a ’90-es évek egyik legsikeresebb bandájának tagja volt, de szétdrogozta az agyát, egy csaj pofára ejtette, azóta pedig gyógyszert kéne szednie, csak néha leáll vele, akkor tönkremegy és a barátainak kell kihúznia a szarból. Ja meg angol. A helyszín amúgy a jó öreg USA, és Juno Temple szintén angol, csak most mégse britet játszik. Ezek majdnem mind párbeszédekből derülnek ki, látni szinte semmit se láthatunk, mert az első fél óra után O’Brien úgy gondolta, innentől lényegtelen a zenei háttér, most már csak a skizofréniára kell koncentrálni.

Tehát a lényeg a helyzet, és hogy ki miként viselkedik benne. Ezen lehet agyalni, hiszen ott van Temple karakterének a nagy lehetőség, amiről viszont sosem álmodott igazán, mégis az ölébe hullik. Meg tudja állni a helyét? Mihez kezd az esélyével? Mi lesz Theo reputációjával? Hogyan hat megbomló elmeállapota a munkájára meg a környezetére? Kinek a felelőssége kezelni, segíteni ezt a beteget, aki önmagát nem tartja betegnek és csak úgy elvan? A kérdéseket többféle módon lehetne megválaszolni, a rendezőnő szerint viszont az egészségügy rossz, a gyógyszerek szintén; ellenben a hallucinogén gomba jó és oda kell figyelni arra, mit mondanak az elmebetegek. Ja meg vannak hajléktalanok, akik többet, jobbat érdemelnének az élettől.

lost_transmissions_2019_1080p_webrip_x264-rarbg_11891.jpg

Csak én nem ezt akartam látni. Az utolsó szó a lényeg: Az Away-ben Juno volt hajléktalan, de megmutatták, hogyan jutott feljebb a társadalmi ranglétrán. Láttuk, miért megy Blackpoolba Timothy Spall figurája, aztán elénk tárják, miféle körülmények között találkozik a két kisiklott ember, és hogy végülis miért fonódik össze az életük. Itt csak simán ott a nő, ott a pali, „hallom, jó hangod van, gyere át!”, „most már írhatsz Dana Lee-nek”, baj van a fejben, „majd én segítek, mert ő olyan nagyszerű”. Ez itt mind megtörténik a 32. percig és a játékidő több mint 100 perc… Ha önmagában nézem, semmihez sem hasonlítva, akkor is gondok vannak a Lost Transmissions-szel. Mert se eleje, se igazi vége nincs; nem mutatnak eleget a karakterek közti interakcióból ahhoz, hogy megértsük, hirtelen miért érez ilyen elképesztően mély szeretetet Hannah Theo iránt; az alapszituációt meg gyorsan sutba dobták, mert miután a nyálzenekar felvételéről kijövünk, gyakorlatilag nincs már szerepe a zenének a sztoriban egészen a legutolsó jelenetig.

De van itt sok jó dolog. A képi világ igazán érdekes, piszkosnak látszik, ez, plusz a kézikamera és a teljesen hétköznapinak tűnő szövegek olyanná teszik ezt a mozit, mintha valódi lenne az egész. Az operatőr nem olyan irritálóan rázza a gépét, mint az Escaping the the Madhouse-ban; csak diszkréten; a valóságosságot pedig tovább erősítik a kis részletek, például madárszar a kocsi szélvédőjén, járókelők az utcákon, a kocsiknak van rendszáma, a figurák otthon leveszik a cipőiket, stb. Az éneklős részek minden alkalommal nagyon jók, én alapvetően szeretem Juno hangját, úgyhogy igazán tetszett, mikor dalolt; de az említett nyálbanda muzsikája is hangulatos. (Egyébként az a legjobb részek egyike, mikor az éppen bolondórás producer megmondja az igazat a pocsék fiúcsapatnak.) A különleges képsorokat nagyon jól odaillő muzsika festi alá, amit Hugo Nicolsonnak köszönhetünk; főként kiemelkedő az a rész, ami egy az egyben az Away-t idézi, mikor Hannah a házibuliban keresi Theot. Azt a számot marhára eltalálták! A színészek mind kitűnően játszanak, a hangulat sokszor nyomasztó, máskor érdekes, unatkozni egy percig sem fogunk, ám a hatásfok nagyban csökken, mert nincs túl sok motiváció, plusz nem tudunk eleget a két központi alakról ahhoz, hogy tényleg érdekeljen, mi lesz velük.

lost_transmissions_2019_1080p_webrip_x264-rarbg_04000.jpg

Ennél a történetnél újabb csavart jelent a szereplők munkájának jellege, hiszen a muzsika létrehozása a kreativitásról szól (elvileg). A wikipedián idézett egyik kritikus szerint „a film elkerüli a szokásos kliséket és blődségeket a kreativitás és az őrület kapcsán”, ám ez baromság. A nyálzenekaros résznél egyértelmű, hogy Theo attól olyan jó, mert szabadjára ereszti magát – az egyik fiú megjegyzi: „talán nem is kéne gyógyszert szednie”. Aztán láthatjuk, amint Hannah eldobja a tablettáit, majd ezek után csinálja meg a számot Dana Lee-nek, szinte egyből. Ugyanakkor O’Brien itt a betegségre akarja kihegyezni a dolgokat, neki az a kérdés, hogy a beteg szedjen-e gyógyszert vagy ne? Egyébként a beteg ebben az esetben zseni, és esetleg a kemikáliák elnyomhatják benne az alkotót, de ez mellékes a direktornak. Szóval bizonyos szinten a kritikusnak igaza van, ám szerintem a rendezőnő a „ne vedd be”-elvre szavaz. Ha már a szerekről van szó, az elmondott szövegeken kívül nekem nem volt hiteles a hősnő állapota. Nála szinte alig akad bármi, amit ténylegesen a depresszió jeleként lehet felfogni (sokszor elsírja magát), miközben Theonál a zavaros beszéd egyértelművé teszi a mentális kondíciót. A drogozós jelenetnek meg igazán nincs sok értelme, csak úgy megtörténik és érdekes, viszont értelmetlen. Homály fedi, hogy vajon honnan szerzi Hannah a pénzt, mert a régi állását tutira feladja a zenéért, aztán onnan is elhúz; Pegg alakjának pedig már a nyitányban üres a bankszámlája. De akkor miből utazik vissza Londonba? Lehetne beszélni még egy dologról, csak fölösleges, rendszeres olvasóim sejthetik, mire gondolok. Na, abból majdnem minden van, ami lehet.

Érdekességek: A Lost Transmissions Katharine O’Brien saját életéből merít, elmondása szerint közvetlen környezetében volt példa mentális betegségre – erre utal a „valós történeten alapul” kiírás az elején. Meg akarta mutatni, hogy szerinte a profi egészségügyi szakemberek nem kellőképpen kezelik az ilyen pácienseiket. Simon Pegg tetkóinak egy része biztosan valódi, a kezén lévők kivételével. Theo mindig felteszi a napszemüvegét, amikor zenét szerkeszt. Juno Temple összesen 7 számot énekelt el a filmhez, közülük a Sleepless Days, Sleepless Nights-ot (amit az elején játszik a producer lakásán) Jonathan Baronnel közösen írta. Elvileg nincs jogsija, legalábbis a legutolsó mozinál, ahol vezetnie kellett (Jelzőfény) trükkökkel oldották meg a dolgot, itt viszont többször is viszi Theot valahová. Vajon időközben megszerezte a vezetési engedélyt? A néző csak azt láthatja, amit a női főhős átél. Hannah producere az utolsó jelenetben Marius De Vries, cikkem tárgyának zenei támogatója. Szerintem Juno a saját ékszereit és ruháit viseli a szerephez, mert a mindennapokban is ilyen szokott lenni. Az e művet finanszírozó pénzemberek között van két igazán rövid név: Al Di és Bo An. A Lost Transmissions független alkotásként nem kapott jelentős terjesztést, múlt hét óta elérhető VOD-n (pénzért letölthető tartalom), és bemutatták pár filmfesztiválon is. Bevételről nincs értelme beszélni vele kapcsolatban, a „hozzáértőktől” jó plusz vegyes értékeléseket kapott.

lost_transmissions_2019_1080p_webrip_x264-rarbg_02830.jpg

Korántsem az, amit vártam, de mégsem volt rossz. Csupán inkább hiányos. Aki rajong Junoért vagy Simon Peggért, az nézze meg, illetve azok se hagyják ki, akik érdeklődnek az elme betegségei iránt!

Pontozás:

imdb: 5 (1 év alatt 0.2-t esett vissza.)

Szerintem: 4/5

Hírek:

- Juno Temple következő filmje a Palmer, amiben ismét együtt játszik Justin Timberlake-kel. Ránézésre ez valami unalmas dráma… Kevésbé andalítónak ígérkezik a hatrészes Little Birds című erotikus minisorozat, ahol Juno a női főszereplők egyike. Valószínűleg a Dirty Johnhoz hasonlóan ezt is körülugrálja majd mindenki. [És most tévedtem, mert a Palmer sokkal jobb a Little Birds-nél.]

- Simon Pegg benne lesz az állítólag készülő Mission Impossible 7-ben (tényleg kell?) és a hasonló státusban lévő negyedik Star Trekben (már a harmadik is pocsék).

Szólj hozzá!

Címkék: dráma


2020.02.11. 12:21 Tévésámán

Escaping the Madhouse: The Nellie Bly Story (Szökés a bolondok házából, 2019)

escaping_the_madhouse_the_nellie_bly_story_2019_1080p_webrip_x264-rarbg_293.jpg

(Vasárnapra ígértem ezt a cikket, de hiába volt 6 órám rá, ha előtte három, aztán még egy teljes napom elmegy a munkára, akkor egyszerűen képtelen vagyok befejezni. A héten a tévében-listát sincs időm összerakni, mert muszáj aludnom… Végülis ezzel ünneplem a 12. születésnapunkat!)

Christina Ricci-hét, negyedik epizód…

Volt már vidám légkörű dráma, pocsék „romantikus” film és ijesztgetéssel tűzdelt thriller, most pedig valami olyan, ami egyszerűen érdekesnek tűnt. Olvastam erről a sztoriról korábban, szóval tudtam, mit fogok látni – azaz, hogy mi a megoldás. De amit ténylegesen megnézhettem, arra nem készültem fel…

1887. New York városa mellett van a Blackwell’s-sziget, itt áll egy ismert női elmegyógyintézet. Ez a helyszín, ahol a Nellie (C.R.) nevű ápolt a központi alak. A hölgy nem tudja, honnan, hogyan és miért került ide, a múltját áthatolhatatlannak tűnő homály fedi. Ennek eloszlatásában az intézet új, fiatal és jóképű orvosa (Josh Bowman) segíti és a létesítményt vasszigorral uraló főnővér (Judith Light) kegyetlen „gyógymódja” hátráltatja. Miközben Nellie a saját személyiségéért küzd, felveszi a harcot a személyzettel a többi ápolt nevében is. A helyzet egyre durvul, ezalatt az ismeretlen múltból újabb és újabb részletek bukkannak fel; ám korántsem a hősnő az egyetlen, akinek korábbi élete titkokat rejt. Vajon kiderül valaha, mi történt Nellie-vel, és ha igen, kiszabadulhat-e, felszabadíthatja-e fogságra ítélt nőtársait?

escaping_the_madhouse_the_nellie_bly_story_2019_1080p_webrip_x264-rarbg_308.jpg

Az első dolog, amit ki kell emelnünk az a tévéfilm jelleg, ezt a mozit ugyanis a Lifetime-nak készítették (ugyanaz a banda, aki a History Channel című izéért felelős). Ez tök jó, mert a sorozatszínészek 90%-a sokkal tehetségesebb mint az egész estés mozgóképekben díszelgő társaik, plusz a cselekmény valós eseményen alapul, ezért érdekes. Egyrészt bemutatja, hogyan viszonyultunk alig 150 évvel ezelőtt az elmebetegséghez; érinti a nők jogait (ami minden tiszteletem ellenére már a könyökömön jön ki); feltárja az orvostudomány lassú fejlődését/egyik zsákutcáját; ha meg fogalmad sincs a címben leírt név tulajdonosáról, akkor egy izgalmas nyomozásban is részt vehetsz. A drámát megfelelően vegyítik a tényleg rémes jelenetekkel (mit várunk egy zártosztályon játszódó történettől?), vannak szívszorító pillanatok és váratlan fordulatok. Tehát a cselekmény kitűnő. A külvilágból alig láthatunk valamit, amit mégis elénk tárnak, az kétségkívül nagyon szép, például az éjszakai New York. A benti részeknél (majdnem a teljes játékidő) kézikamerát alkalmaztak, ami folyamatosan enyhén mozog. Ez egyrészt néha baromi zavaró, másrészt viszont valószínűleg direkt van, hogy növelje a kellemetlenség-érzetünket. Az első 25 percben nagyjából letudják a politikailag korrekt részeket, aztán belecsapunk a lecsóba!

SZPOJLER ITT

Fél óra után elkönyveled, hogy Nellie az egyértelmű áldozat, akinek nincs semmi baja, de valamiért bezárták ide; a doktor a kedves segítőtárs, aki tényleg e beteg érdekeit nézi; a főnővér meg a velejéig romlott gonosz. A nyomozósdi számomra érdektelennek bizonyult, mert tudtam mindent, csak azt akartam megérteni, miért vesztette el a főszereplő az emlékeit - a hintaszékes bulitól kezdett egyáltalán érdekelni az Escaping the Madhouse. A hitelesen ábrázolt, kínzással felérő gyógyítás; a ténylegesen betegek közé ilyen vagy olyan okból bezárt egészségesek sorsának bemutatása; meg a mellékszereplők helyzetének alakulása teszi aztán igazi (bár korántsem kellemes) élménnyé cikkem tárgyát. A nők társadalmilag alárendelt szerepére csupán az első jelenet utal, szerencsére nem erre hegyezték ki az eseménysort. A bent uralkodó viszonyok bemutatása úgy történik, hogy Nellie, a régen lakat alatt lévő, a nézővel együtt szoktatja hozzá a Blackwell’s világához az egyik új lányt. Mindez nagyon hasonlít a Sucker Punch-ra, ahol a nyitánynál a csupán önmagát védő kulcsszereplőt a hierarchiában jóval fölötte álló férfi bezáratja, majd ismét egy férfi dönt a sorsáról; közben pedig egy régebb óta „ülő” csaj körbe vezeti őt és vele együtt minket is…

escaping_the_madhouse_the_nellie_bly_story_2019_1080p_webrip_x264-rarbg_278.jpg

„Őrült vagyok? Nem érzem annak magam.”

A legfőbb probléma a történelemhamisítás, ami amúgy korántsem idegen a Lifetime-ot uraló A+E Networks-től. Hozzájuk tartozik a History, ahol éjjel-nappal a „mindenki a múltban űrlény volt vagy találkozott velük” megy, ők csinálták az első évadban még jó, aztán rémesen pocsék, pofátlanul hazudó Templosok sorozatot; szóval „egy szarházi társaság”. Mert Nellie Bly létezett, lesz róla szó később; de ha csinálok egy filmet aminek The Nellie Bly Story az alcíme, akkor abban ne legyenek már olyanok, amik nem történtek meg! Az igazi hősnő ugyanis végig tudatánál volt, de erről majd utóbb! Az már csak hab a tortán, hogy 1887-ben valószínűleg igen csekély eséllyel lehetett egyazon diliházban ázsiai, fekete és mexikói nő…

Néhány eseményt vagy szereplőt kétértelműen lehet látni: A hógolyó-ütésnél Nellie kijelentése, miszerint „a lányok is játszhatnak baseballt” tetszett, mert azonnal a Micsoda csapat ugrott be róla; meg aztán miért ne játszhatnának – de csak akkor, ha közben nincs olyan, hogy idióta szabályokkal ellehetetlenítik a sportot a fiúk számára (ez még a jövő zenéje, de közeledünk hozzá). Az ápolók a vásznon mind nők, mindössze 4 pasi van, 3 fehér és egy fekete; az első semmit se csinál, a másik három meg csak akkor kerül képbe, mikor valakit el kell rángatni valahonnan. Elmondják, a főnővér megvert valakit, máskor is szóba kerül az ütlegelés, ennek azonban nincs képi „nyoma”, vagyis bár nők nyomják el a többi nőt, látható erőszakot mégsem alkalmaznak rajtuk (legalábbis verés formájában). Természetesen a gyengébbik nemhez tartozó betegeket a kor etikája szerint inkább hölgyek kezelik; de itt van a doki, aki egy jóképű fickó. Nincsenek orvosnők erre a feladatra? Etikus-e, ha ellentétes nemű az orvos mint a páciens, amennyiben 1887-ben vagyunk? A válasz látszólag igen… A tetves rész önmagán túlmutatóan tesz fel egy kérdést: Külföldi ismerősöm egyszer azt írta, „a haj a női pénisz”, ez nagyon igaz, mert ha levágják, megváltoztatják, az kihat a személyiségre, plusz a frizura rengeteget számít az oldalbordáink iránti vonzalmunkban. Itt a kedves doktor szólal fel érte, igaza van, ám mégis, ha a haj nekünk szól, akkor a miniszoknya, a magassarkú, a dekoltázs is, viszont ha megnézzük, az mégis baj? (Plusz a befejezéskor más megvilágításba kerül, ki mit miért tett ebben a szekvenciában.)

escaping_the_madhouse_the_nellie_bly_story_2019_1080p_webrip_x264-rarbg_122.jpg

A korabeli orvoslás a testre fókuszált, az elmét, mivel senki se értette, elmaradott, barbár módszerekkel kezelték (lásd újra: Álomháború – lobotómia). A Blackwell’s-szigeten a betegeknek rá van bilincselve a lábára a cipő; értelmetlen, megerőltető munkát kell végezniük; az ápolók főnökei megemelt asztalnál eszik a legjobb kajákat, a betegek moslékot kapnak ugyanott; és aki egyszer bekerül, az még koporsóban se jut ki, ott helyben elföldelik a kertben… Ezek egy része mintha a mai, őrült világra utalna… Más szemszögből az, amit a főnővér mond, érthető, hiszen tényleg vannak olyanok, akiknek ez valamennyit használhat, meg léteznek menthetetlen esetek; csak éppen összevegyítik őket az ártalmatlan habókosokkal és a „normálistól” eltérőekkel, ettől mindegyiküknek rosszabb lesz… Persze ha az egyén szintjén vizsgálódunk, ahogy azt Nellie teszi elsőkézből, akkor mindjárt más a páciens fekvése, hiszen az egyes betegnek általában borzasztó ott – csak azzal sose törődnek ezek a tényfeltárók, hogy ha kiengedjük az utcára a bolondokat, akkor ki felel értük?

(Kis személyes kitérő: Városomban mindig voltak jellegzetes beteg emberek az utcán. Kisiskolás koromban a magában beszélő szemétszedő, aztán középsuli idején az utcán rohanó és hangosan ordítozó pasas, második munkám közben a központi téren ordibáló törpe nő, mostanában meg fogyatékos kéregetők, akik zaklatják a járókelőket… És ezek mindig addig tehetik, amit tesznek, amíg feldobják a bakancsot.)

escaping_the_madhouse_the_nellie_bly_story_2019_1080p_webrip_x264-rarbg_192.jpg

Mindig jön valami újabb fordulat, amire a néző sose számít. Az egyik ilyen az új lány (a kétségkívül nagyon vonzó Anja Savcic) mellékszála, akiről sose derül ki, miért hozták be, ám láthatjuk, ahogy ténylegesen beleőrül abba, ami vele történik. Sorsának beteljesülése az egyik legrémesebb képsor, amit nem horror műfajban az utóbbi években láttam… Az ahhoz hasonlóan borzalmas jelenetek azért sokkolnak, mert valóságosak, megtörténhetnek. Más pillanatok akkor válnak igazán átütővé, ha elgondolkodsz rajtuk, ilyen mondjuk a már említett hintaszékes biznisz – milyen lehet az az élet, amiben már az is óriási boldogságot jelent, ha pár másodpercre beülhetsz egy hintaszékbe? Itt egyébként azt hittem, lehull a lepel Nellie-ről, ám tévedtem, mert ugyan tényleg direkt szervezi meg a dolgot, csak más okból, mint amire számítottam. Még egy hasonló apróság a 47. percnél induló szekvencia, ahol az új lány elméje látványosan megbomlik, és a főhős a megmentésére siet, mégpedig a „nép” föllázításával. „Nem küldhetnek le mindenkit” – óriási erő rejlik a tömegben; felrémlik a börtön, ahol egy maroknyi őr uralkodik a náluk sokkal nagyobb létszámú rab-társadalmon; és a mindennapi élet, ahol szintén egy tucat ember dönt milliók sorsáról. A diliházban és a kóterben fel tudnak lázadni, akkor mi, a „normálisak”, a „bűntelenek” miért tűrünk el némán szó szerint bármit?

Nellie-t persze megszívatják, ahányszor csak lehet, és most jön a poén: ő kezdte. Ha nem megy oda, ha befogja a pofáját, megnyugszik, akkor sok minden elkerülhető volna; éppen ezért a nővéreknek jogukban áll visszavágni neki. A kis, kék takarós megmozdulást követő, a női nézőket valószínűleg igazán felzaklató képsor után a „gonosz” feltárja a titkát, és durván öt perccel később a szövetségesnek beálló vörös, dagi nővér (Nikki Duval) révén kiderül, hogy a Blackwell’s-en az ápolók ugyanúgy be vannak zárva, ahogy a gondjaikra bízottak… Ez még komplexebb, ha hozzátesszük, hogy önmagukat tartják bezárva, készakarva élnek ott és nyilván nem is engedik el egymást – sejthető a revelációt követő terv, ami Nellie agyában megfogan (puska-a-falon-effektus).

hknkkdkhk.jpg

„- Mi lesz magával, ha nélkülem megy vissza?

 - Nem megyek vissza! Magával megyek!”

Az 1 órás időhatár környékén már a legkegyetlenebbnek tűnő ápolónő (Sharon Bajer) is megtört, a temetési jelenetnél néhány másodpercig rá fókuszál a kamera és semmit se csinál, de az arcán, amin nincsenek látható érzelmek, mégis ott van a mélységes fájdalom, és hogy elgondolkodik azon, mit tett idáig. (Na, ilyent egy mozifilmben nem láthatsz, mert a sztárolt filmszínészek tehetségtelenek…) Ugyanekkor a főnővér szintén visszakozott, mintha kezdene kicsit megbolondulni; és a legnagyobb fordulatok csak ezután jönnek! Kiderül a doktor titka (ezen lehetne rágódni, de minek?), és a szökési kísérletnél történő esemény igen kellemetlen meglepetés mindenkinek. Az orvos meg az „igazgatónő” közti utolsó szópárbaj szintén emlékezetes, ekkor a korábbi szerepek felcserélődnek. A lezárásnál jön az igazság, amit a film tulajdonképpen meghamisított; és a végső hidegrázás, mikor a megmentő elmondja, mennyi idő telt el azóta, hogy Nellie bekerült a Blackwell’s-be…

Ja és még valami: Az a baj, hogy majdnem mindenkinek igaza van itt, szinte az összes szereplő áldozat, és bizonyos szempontból amit látunk, az sokaknak mégis tényleg jó. Nehéz objektívnek lenni, ha ennyi különböző szempont találkozik.

SZPOJLEREK VÉGE

escaping_the_madhouse_the_nellie_bly_story_2019_1080p_webrip_x264-rarbg_163.jpg

Pár apróság még: Christina Riccin nem látszik a 39 év, nagyon jól áll neki ez a hosszú, barna, legtöbbször ápolatlan haj. Vicces, amikor egy bizonyos pasast megkérnek, írja le Nellie-t, mert akkor az amúgy már hazugsággal operáló mozi arra képtelen, hogy beletegye: baromi apró. Semmibe se került volna ezt a tényt valamilyen formában közölni. A készítők ugyanúgy, mint a Tegnap és ma esetében, újfent nők voltak: A rendező-producer Karen Moncrieff, az író Helen Childress (egyikükhöz se kapcsolható érdekes alkotás). A tévéfilm-jelleget mutatja, hogy párszor reklámblokkok számára beillesztett elsötétítéseket láthatunk.

Történelmi arcképcsarnok (SZPOJLER): Nellie Bly (1867-1922)

Eredeti neve Elizabeth Mary Jane Cochran, asszonyneve Elizabeth Cochrane Seaman. Ír származású, az apjának 15 gyereke volt! Már fiatalon, álnéven küldött be cikkeket egy újságnak, ahol a főszerkesztő meglátta benne a tehetséget és felvette. A Nellie Bly művészi megnevezést ez a fickó választotta neki, egy akkoriban népszerű dal alapján – az eredeti Nellie az énekben fekete. Ms. Cochran egyik maradandó tette Jules Verne híres regényének valósággá tétele volt, ő azonban 80 helyett 72 nap alatt utazta körbe a Földet, ezzel világrekordot állított be. 1895-ben, 31 évesen hozzáment egy 73 éves, nagybeteg, dúsgazdag gyároshoz, Robert Seamanhez, aki hamar elhunyt, özvegye így örökölte az általa alapított Iron Clad Manufacturing Vállalatot. Mint ennek a cégnek a vezetője, két szabadalom fűződik a nevéhez, egy újfajta tejes kanna és egy szettnyi egymásba illeszthető fémkuka. Az első világháborúban haditudósítóként az egyik első külföldi volt, aki eljutott a szerb-osztrák harci zónába; ahol egyébként ő lett az első nő is. Hamarosan lecsukták, mert brit kémnek nézték. 57 évesen, tüdőgyulladás következtében hunyt el…

nellie-bly-resized-56aa21b65f9b58b7d000f777.jpg

Ten Days in a Madhouse

Az Escaping the Madhouse-ban látható eseménysor egy része valós. Cochran hallotta a híreket, amik a szigeten lévő állapotokról szóltak (kegyetlenkedés, elhanyagolás), és ezeket ment kivizsgálni. A mű eredetileg riportok sorozataként jelent meg a The World hasábjain, később válogatta őket össze könyvvé. Az írónő úgy jutott ki, hogy az újság képviselői elmentek érte és kikérték. Beszámolója nagy szenzációt keltett, a kötet kritikai visszhangja igen jó volt. Érdekesség, hogy az akkor praktizáló orvosokat meg tudta téveszteni furcsa viselkedésével – leírása szerint a beutalását kiadó doktort jobban érdekelte a vele dolgozó szemrevaló nővérke, mint a beteg. A nyilvánosságra került adatok után egy bírói testület a zsurnalisztanő segítségével saját nyomozást folytatott le, aminek végén a körülmények javításának érdekében jelentős összeggel emelték az elmegyógyintézetet fenntartó részleg kasszáját és előírták, hogy a jövőben csak alapos kivizsgálás után zárhatnak be bárkit. A sztori és írójának élete már több filmet/sorozat-epizódot szült, 2 éve mutatták be a színpadi verzióját, most meg állítólag készül belőle egy széria, Kate Marával a főszerepben.

SZPOJLER VÉGE

Nekem tetszett, mert sokkoló, érdekes, fordulatos és húsba vágó. Kitűnő színészi alakítások, jól megírt szövegek és szép kosztümök jellemzik; aki kedveli a zártosztályon játszódó mozikat, az ne hagyja ki!

Pontozás:

imdb: 6.3

Szerintem: 5/5

Lehet, hogy az utolsó CR-moziról lemondok, mert újabb hosszú munkahét áll előttem…

Szólj hozzá!

Címkék: thriller dráma történelmi


2020.02.07. 22:41 Tévésámán

Distorted (2018)

distorted_2018_1080p_bluray_x264-psychd_247.jpg

Christina Ricci-hét, harmadik felvonás

Első kedvenc színésznőmtől nem idegen a borzongatós műfaj, hiszen világhírét egy vicces horror, az Addams Family hozta el. Később ennek folytatásában, majd a sokkal komolyabb Áldott a gyermekben is feltűnt, aztán Tim Burton fantasztikus Az Álmosvölgy Legendájában ő játszotta a női főszerepet. Következett Wes Craven rossz emlékű Cursedje, aztán a remek After.Life, végül a Lizzie Borden fejszét fogott és az abból létrejött minisorozat. Ha akarom, szintén ide sorolhatom a Caspert; a lényeg tehát, hogy Christina gyakran kapott/kap szerepet valamilyen rémisztő eseményre alapuló moziban. Ezért esett a választásom harmadikként a Distortedre, amiről a műfaján és a poszterén kívül semmit se tudtam.

Laurent (C.R.) folyton látomások gyötrik, ezért férjével, Russellel (Brendan Fletcher) elköltöznek a nagyvárosból, egy új építésű luxus-toronyházba. A hatalmas kégli mellett az épületnek van medencéje, mélygarázsa, tornaterme, szóval ami csak kellhet; ám a hősnő mégsem tud megnyugodni. Amikor egyedül van, furcsa hangokat hall, a szomszédok némelyike különösen viselkedik, folyton ugyanazt a dalocskát dúdolja körülötte mindenki és aztán borzasztó, villódzó képsorok jönnek a tévéből. Russell meg van győződve róla, hogy neje zártosztályra való, Lauren azonban tudja: nem őrült. Egy internetes fórumon ráakad valakire, akiről úgy tűnik, hisz neki, sőt, magyarázattal tud szolgálni arra, ami az asszony körül zajlik. De kiben bízhat akkor, ha már mindenki gyanús, a tét pedig az elméje feletti kontroll?

distorted_2018_1080p_bluray_x264-psychd_030.jpg

A Distorted rögtön belecsap a lecsóba, a nyitás egy erősen villódzó, rémálomszerű képsor, ilyenek végig előfordulnak, ám okkal. A cselekmény első 10-15 perce kicsit zavaros, mert nincs elég információnk a szereplőkről, de Lauren múltja végülis csak egy kiindulópont, a lényeg úgyis az, ami a fő helyszínen történik. Ricci ezúttal szőke, a kibontott haj megint sokkal jobban áll neki, mint az összefogott, és nyugodtan letagadhatna minimum 5 évet (38 volt itt). A sztori ismét rá fókuszál, ahogy a War Flowers esetében, de most csak azt láthatjuk, amit az általa játszott figura megél, vagyis egy percre se szakadunk el tőle. A mellé rendelt Brendan Fletcher nagyon ismerős volt, aztán rájöttem, a Freddy vs. Jasonben az ő bátyját öli meg Krueger (aztán vele is végez). Az egyetlen ismert arc még John Cusack, aki a film közepénél jelenik meg a rejtélyes pasasként, aki hisz a szőke nőnek.

A konfliktus először klisének látszik: új lakás egy társasházban, ahol van pár fura alak, meg pár túl normális, ebből még bármi lehet. Úgy a 30. perc körül már sejtjük, mi a lényeg, de addig is a nyomasztó atmoszféra megvan, az egymástól kellően nagy távolságra elhelyezett ijesztések működnek, mindezt a hangulathoz kitűnően passzoló zene meg pár szokatlan szögből felvett kép egészíti ki. Folyamatosan van min gondolkodni: Vajon mit jelentenek a visszatérő rémképek a nő fejében? Mi a férj  munkája és kinek az oldalán áll? Mi van, ha Lauren tényleg elembeteg?

distorted_2018_1080p_bluray_x264-psychd_128.jpg

Az utóbbi kérdés mindössze egy halvány sejtés, hiszen elég gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy az, amit átél, valóság. Egy ponttól úgy tűnik, a központi figura az elnyomott kisember, akit kipécéztek felülről, benne van a csapdában és nem tud onnan szabadulni, ám a nagy szembesülésnél érezhető a közelgő változás a fellálásban. Nekem tetszett a sztori, mert szokatlan, közben hihető és ijesztően közelinek látszik a mai valósághoz. Felvetődik a tökéletes biztonság kérdése, vajon lehetséges-e ez az állapot; kritizálják a nagyhatalmak illegális módszereit; és visszatolják a figyelem központjába az Egyesült Államok titkosszolgálatának egyik legsötétebb kísérletét…

A helyszínt adó fiktív toronyház egyértelműen számítógéppel rajzolt és nagyon látszik rajta. Russell pont olyan aprócska, mint Lauren, cukik együtt. Ricci karaktere mezítláb van otthon majdnem minden jelenetben, ez életszerűvé teszi. Az már kevésbé valóságos, hogy elvileg festő, de sosem mutatják, hogy bármi festéshez hasonlót csinálna. A játékidő első felében gyakran mutatják a hősnőt különböző tükrökben, ezen kívül folyton visszatérő motívumként vizet iszik illetve teleengedi a fürdőkádját. Bár cikkem tárgya kis stúdiók műve, azért érződik rajta, hogy 2018-ban készült, mert felbukkan benne egy szuperokos fekete pasi (Vicellous Shannon), aki szemüveges, tehát nyilván zseni; az agyturkász egy jó dagadt fekete nő; az „új legjobb barátnő” indiainak tűnik; ám amikor kiderül, hogy ki a főgonosz, az egészen szokatlan, legalábbis ha az utóbbi 5-6 év mozijait nézzük.

distorted_2018_1080p_bluray_x264-psychd_252.jpg

Pár dolog a sztoriból, ami igazán rejtélyes: Ha Lauren titokban akarja tartani, amit csinál, akkor miért ül pont a kávézó legközepén, az egyetlen olyan asztalnál, ami máshogy néz ki, mint a többi, a háta mögött a pulttal, ahová mindenki odamegy? Plusz ahol lakik, ott mindent kamerák lesnek, tehát még érthetetlenebb, hogy ennyire óvatlan. A kamerák viszont az egyetlen olyan helyen nincsenek ott, ahol lenniük kéne, az irányítóközpontban, a színfalak mögött. A valóságban egy ilyen helyre lehetetlenség csak úgy besétálni, az én munkahelyemen a szervert belépőkód mellett kulcsra zárt ajtó és egy mesterséges szem is őrzi… Elképesztő, hogy a hősnőben sose merül fel a menekülés lehetősége, vagyis megpróbálhatná rávenni Russellt az újabb költözésre, mégsem teszi. A pofa persze biztosan ellenállna, lévén az asszonyának az előző helyen ugyanúgy problémái voltak, de azért mégis meg lehetett volna próbálni. Te visszamennél oda minden nap, ahol nem érzed magad biztonságban? Engem a rossz minőségű számítógépes grafikával megcsinált ház mellett csak két dolog zavart: 1. A furcsa pasiról sejthető az ártalmatlansága. 2. Egyetlen pillanatra se hittem el Lauren őrültségét, mert az alapozás nem építi fel eléggé a mentális állapotát. Elvileg bipoláris zavara van, ám mivel igen sokáig elkendőzik azt, amiért ilyen lett és alapvetően túl normálisnak látszik, ezért senki se fog kételkedni az igazában.

Néhány mondat az alkotókról: A rendező a számomra teljesen ismeretlen filmeken dolgozó Rob W. King, az író meg Arne Olsen (Hátulgombolós hekus, Vörös skorpió) volt. A zeneszerző nevét nem találtam meg, pedig a muzsika tetszett. Vicellous Shannon benne van gyerekként a Kerge kacsák 2-ben, valószínűleg az egyik utcai görhokisként; ezen felül kiemelést érdemel az egészen rövid ideig látható Tim szerepében Scott Olynek, aki igazán nyugtalanító érzést kelt.

distorted_2018_1080p_bluray_x264-psychd_117.jpg

Érdekességek: Ez a film kanadai. A hotel, ahol a végén Lauren találkozik a „megbízóval” valódi és tényleg így néz ki, ez egy elhagyatott szállóhely, amit a stábtagok találtak. A sírkövön lévő TTIOT azt jeleneti „az igazság odaát van”. A költségekről meg a bevételről nincs adatom, viszont úgy tűnik, a Distorted senkinek se tetszett igazán…

Nekem viszont igen! A cselekmény a valóságban gyökerezik, ettől érdekes lesz; a hősnő kedvelhető, a helyzete átélhető; az ijesztések működnek, a rejtélyeket magadtól úgyse tudod majd feloldani; a hangulat meg a zene igazán nyomasztó és mindenki jól játszik. Az a néhány hibája megbocsátható, mert tényleg lekötött másfél órára.

Pontozás:

imdb: 5.3 (1 év alatt 0.7-et esett vissza.)

Szerintem: 5/5

A következő CR-mozi vasárnapra várható.

Szólj hozzá!

Címkék: horror krimi thriller


2020.02.05. 13:15 Tévésámán

A háború virágai (War Flowers, 2011)

haboru1.jpg

Christina Ricci-hét, második felvonás

Az amerikai polgárháború a történelem egyik olyan eseménysora, amit Hollywood imád megörökíteni, engem viszont abszolút hidegen hagy (hasonlóak még: szeptember 11, Irak, Afganisztán, az 1945-ös partraszállás). Az egyetlen dolog, ami megmenti Észak és Dél csatározását, az a korszak, amiben játszódott, hiszen ennek révén összefonódik a westernnel (pl. A Jó, a Rossz és a Csúf) – igaz, ez a műfaj se izgat annyira. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a War Flowers-re azért esett a választásom, mert feltűnően alacsony imdbs pontszáma van; valamint hogy 2011-ben már sem CR, sem a második számú nagy név, Tom Berenger nem számított A-listás szupersztárnak; akkor el lehet képzelni, milyen ez a mozi. Vagyis dehogy lehet, mert ezt tényleg csak az érezheti át, aki végigszenvedte…

1863: Dúl a civil háború, és valahol Délen, egy mindentől elzárt tanyán a hétéves Melody (Gabrielle Popa) és az édesanyja, Sarabeth (CR) ketten próbálnak megélni, mialatt hazavárják a hadseregben szolgáló családfőt. A front feléjük tart, mégsem menekülnek el, még a szó szerint a kertjükben zajló ütközetek során is kitartanak. Az első ilyen összecsapás után egy sebesült északi katona keres menedéket a pincéjükben. Az elszigeteltség hosszú évei alatt magányossá lett anya és lánya megkegyelmez Louis-nak (Jason Gedrick), segítenek neki felépülni, közben ez a három ember egyre inkább megkedveli egymást - ám számos veszély leselkedik boldogságukra: A közelben portyázó partizán-vadászok, a féllábú bajkeverő Rufus (Kurt Yaegar) és az éhínség. Vajon hogyan alakul a sorsuk, barát lesz-e az ellenségből, béke a háborúból, stb.?

warflowers-husync_027.jpg

Ez a film sajnos több sebből vérzik, mint egy sortűz áldozata. Az első gond az, hogy gyakorlatilag egyetlen pasas csinálta az egészet, Serge Rodnunsky. Kicsit utánanéztem, már az sokat elmond róla, hogy se az imdbn, se a wikipedián nincsen róla kép, pedig több mint 40 alkotást rendezett! Szóval Rodnunsky úr itt író, direktor, vágó, producer és még vezető operatőr is volt; munkásságában a legmagasabb általam véletlenszerűen talált nemzetközi adatbázisos pontszám az 5.8, egyébként inkább 2 és 4 közötti értékeléseket kapott a közönségtől. A War Flowers 4.1, ami nála kiemelkedően magas, egyébként viszont azt jelzi, hogy valami igazán pocsékkal van dolgunk.

Az egyszemélyes stáb nyilvánvaló tehetségtelensége sok helyen megmutatkozik cikkem tárgyában, ilyen mondjuk a nyitány. Ennél a csatajelenetnél a nézőnek fogalma sincs, hogy hova csöppent, mert hirtelen ott vagyunk a harc közepén, ahol állandóan ugyanazok a mozdulatok ismétlődnek, lőnek egymásra, de csak úgy megy az egész; akit szemből találnak el, az előre esik; akit ágyú trafál telibe, az felrepül a levegőbe, de nem szakad szét; az ostromfegyver maximum két embert terít le egy lövéssel; a bakák nyugis tempóban sétálgatnak; lehetetlenség megállapítani, melyik oldalon hányan vannak; egy pali az előtérben csak úgy eldől; ugyanazt a barikádot háromszor másszák át; Louis pedig nyilvánvalóan nem akkor volt ott, mint amikor a csatát felvették. A legbutább az egészben, hogy utána megismerjük Ricci karakterét, a kislányát és látjuk a családi képen, hogy a ház ura katona; a kezdéskor fehér lovon ülő fickóról meg mindent megtudunk, amit kell a tábornokkal (Berenger) való találkozásakor, tehát igazából az első szcéna semmit se tesz hozzá a történethez, ellenben hosszú, amatőr és unalmas (ez amúgy igaz az egész A háború virágaira is). Serge bácsinak valószínűleg amerikai létére fogalma sincs arról, hogyan működnek a tűzfegyverek, mert a leggyagyább Z-listás akciófilmeket idézi az a kétszer ismétlődő rész, amikor a jófiút a „rosszak” másfél méterről képtelenek eltalálni a puskáikkal; annak ellenére, hogy mindkétszer körbeveszik, túlerőben vannak és nyílt színeken járunk. Emellé jár még néhány igazán olcsó számítógépes „trükk”, amik kilógnak, mint beépíthető sütő az Audi csomagtartójából; az elvileg este játszódó képsorokon is teljes világosság van; és a felbukó/elrepülő honvédek gyakran teljesen ugyanazok, mivel minden ilyen kaszkadőrködést legalább kétszer láthatunk.

warflowers-husync_038.jpg

Amiket eddig felsoroltam, azokkal semmi bajom nincs, mert rá lehet fogni, hogy az alacsony költségvetésből erednek és önmagukban megbocsálthatóak lennének. Azonban a rendkívül ostoba szövegkönyv, az érdektelen karakterek, az unalmas történet és a négy főszereplőből kettő (Popa és Gedrick) rossz teljesítménye aláássa a megmaradt pici pozitívumokat is… Nézzünk példát mindegyikre, kezdjük a hülye dumákkal! Sarabeth így kezdi a bemutatkozását: „Nem vagyok orvos…”, mikor elhallgat, Louis első kérdése: „Maga orvos?” Rendben, a pasi seblázban szenved, elnézhető. „Sikerült kivennem néhányat”, mármint repedt bordaszilánkot. Oké, de mivel? Mert ebből semmit se láthatunk, ráadásul a világ végén vannak, elzárva mindentől. „Segítenem kell a mamámnak” – jelenti ki a kis fekete lány, de közvetlenül utána, sőt, a későbbiekben is csak a nagyapját mutatják. Az említett öreg valamiért mindent tud arról, mi zajlik 50 km-es körzetben, holott mind a két felbukkanásakor annyi van, hogy ott ül a háza előtt; és Ricci alakja valamiért kertelés nélkül rábízza a legféltettebb titkát. „Egy fogollyal több” – jelenti a tiszt, mikor Louis fogságba esik, csak éppen alig egy perce lőttek le egy másikat, szóval tulajdonképpen a foglyok száma ugyanannyi… A legrosszabb viszont a párbeszéd, amit Sarabeth és az általa ápolt folytat a fenti szobában, mikor a pofát először láthatjuk a pincén kívül; ez a klisékből összerakott, életszerűtlen („Megölelhetem?”) pofarázás Ricci teljesen értelmetlen, hangzatos befejező mondataival erős fejvakargatásra késztetett. Értem, miért létezik ez a jelenet, csak se romantika, se megalapozottság nincs benne, lévén ami kettejük közt történik, az inkább a beszédből derül ki, mint a látványból.

Érdektelen karakterek: A kislányt alakító Gabrielle Popa tehetségtelen, a figurája egyébként cuki, külön tetszik, ahogy élő személyként tekint a macijára meg a porcelánfejű babájára, de ugyanazt az egy arckifejezést használja végig, nem jelenít meg érzelmeket, tehát rossz. Ricci belead mindent, végülis rá épül az egész mozi, de Sarabeth-ben aligha találunk bármit, amiért szeretni lehetne, teljesen átlagos, szinte sohasem mosolyog, lehetetlenség érte izgulni. Louis-nál az előbbi két probléma egyesül, mert ténylegesen klisé a karaktere (a hős katona, aki a parancs ellenére folytatja a háborút az eszméiért, aztán beleszeret egy civil nőbe), plusz Jason Gedrick játéka mellékszereplőként talán elmenne, de elsőszámú férfiként ez kevés. A csak rövid ideig fel-felbukkanó Tom Berenger, az abszolút negatív figurát játszó Kurt Yaeger és a visszataszító Timet kiemelkedően életre keltő Scott Michael Campbell mind lejátsszák őt; ami azért vicces, mert az említett háromból kettőt utálnom kellett volna. A sztori az előbb leírtak miatt válik unalmassá, mivel se az anyukához, se a kislányhoz, se a hőshöz nem tudunk kötődni; a rosszfiúk érdekesebbek, mint a jók és annyi logikátlan baromság van

warflowers-husync_128.jpg

Most ezek jönnek, tehát SZPOJLÖR TÁJM, ahogy a művelt angol mondja

Teljesen logikus, hogy az USA-ban elítélik a délieket, itt azonban Sarabeth ura velük van, tehát ők maguk is Délen tartózkodnak, ennek ellenére a kis fekete lány és a nagypapája nem tűnnek rabszolgának vagy kizsákmányoltnak; sőt, a női főhős gyakorlatilag a legutolsó pillanatig gyűlöli a jenkiket, akik a négerek felszabadításáért dolgoztak… Ebből a szemszögből nézve tök fura, hogy az idős asszony, akihez a két gyerek elmegy az elején, miért olyan barátságos a feketéhez, ám közben mégsem küld vele kaját a szüleinek. Ha már kaja, az ételt mindig ugyanolyan, kis, fehér vászonzacskók jelenítik meg.

Az ostrom után sok halott marad hátra, valamiért azonban a postásfiún kívül ez senkit se érdekel. Ránézésre az északiak elviszik a sajátjaikat, a déliek azonban nem; a cselekmény szerint a 10-12 éves, jóllakott óvodásra emlékeztető kissrác elmegy a városba lóért és kocsiért, majd egyedül jön vissza és egyetlen halottat visz el. Már az csoda, hogy a felnőttek csak úgy odaadják neki a lovat meg a szekeret, ami nagy vagyonnak számít, emellé még a gyerek képes egyedül feltenni azt a jól megtermett halottat; az összes többi meg vagy csak úgy eltűnik, vagy szintén „Postás Pisti” megfeszített munkájának eredményeként „távozik” a csatatérről. Bennem felmerült, hogy hova viszi őket, ezen még lehetne agyalni…

warflowers-husync_199.jpg

Logikátlan a pincelejárón lévő ablak; az, hogy az elvileg egy hete ugyanott fekvő, nyilvánvalóan koszos, büdös, elhanyagolt külsejű pasas elnyerje a kislány szimpátiáját, aki még mellette is alszik; értelmetlen Rufus kiabálása, amikor látja, hogy Sarabeth és Melody elhagyják az otthonukat, tehát tuti, hogy üres a ház, hiszen ezért megy be! A három katona, akik erőszakoskodnak a főszereplőnővel, teljesen ugyanaz, mint akik hetekkel később, ugyanolyan külsővel, megtámadják a menekülő férfi főhőst. Háromszor láthatunk teleportálást: Louis, aki alig bír megállni a lábán, egyetlen pillanat alatt ott terem a felső emeletről a ház mellett, Rufus mögött, tökéletes csöndben; aztán mikor már ismét fent van, onnan nézi lent Sarabeth-t, aki egyszer csak megszólal mögötte, tehát ugyanazt az utat tette meg fénysebességgel, csupán visszafelé; végül a befejezéskor Gedrick elvileg fogságban lévő karaktere csak úgy felbukkan, pontosan ott, ahol a két nő várja. Hasonlóan megmagyarázhatatlan, misztikus jelenség a „papa hazajön, ha hiszel benne”-szekvencia, amire nincs magyarázatom… Meg kell említeni, hogy szinkronosan néztem ezt a szemetet, mert a külföldi torrent-oldalról az életben nem jött volna le; a magyar nyelvű változat pedig a War Flowers színvonalához méltó. Bent vannak a házban, Melody angolul nyilván azt mondja, home, ami otthont jelent, de ahol vannak, az az otthona, viszont erre van egy szép hazai kifejezés: itthon. Ehelyett a mondat így hangzik: „karácsonykor volt otthon”, amit a gyerek otthon mond. Rufus első megjelenésekor Sarabeth puskával fenyegeti, kint a kertben, de valamiért azt mondja neki, hogy „kifelé a házamból”, holott kint vannak… A harmadik ilyen az idős néni, aki az elején a kaját küldi, elvileg Ms. Caroline-nak hívják, de amikor a fekete nagypapától érdeklődik a hősnő a hogyléte felől, akkor valamiért Ms. Lyndsey-nek nevezi.

Szpojlerek vége

Vak tyúk is talál szemet, ennek jegyében Serge Rodnunsky-nak összejött pár tényleg remek húzás. Amikor Tim vezetésével a három déli katona bemegy a főszereplő házába, az egy minden tekintetben kitűnő jelenet. Scott Michael Campbell elsőrangúan alakít, Ricci is kitesz magáért, a feszültség tapintható és az egész képsor királyul illusztrálja a háborút a civilek szemszögéből. Az egész pikantériáját tovább növeli, hogy a fegyveresek meg az asszony elvileg ugyanazon az oldalon állnak… Sarabeth rémálmában és az első csóknál Christina Ricci gyönyörű, pedig csak kibontották a haját. Végül pedig az utolsó negyed óra tartogat egy igen furmányos és teljesen váratlan, mellbevágó fordulatot, amit bármelyik sztárrendező megirigyelhetne. Sajnálom, hogy a fennmaradó 90%-nyi játékidőben nyoma sincs ezeknek a kiemelkedő pillanatoknak…

warflowers-husync_186.jpg

Érdekességek: Se az elején, se a végén nincs stúdiólogó. 10 producer volt, a zenét egy Evan Evans nevű koma szerezte. Kurt Yaeger tényleg féllábú, balesetben veszítette el hiányzó végtagját. A háború virágai megközelítőleg 5 millió dollárból született, annyit találtam róla, hogy a The Dove Foundation nevű szervezet Családi Nézésre Megfelelő-szalagjával látta el, ez a társaság olyan mozikat tüntet ki, amiket kicsik és nagyok számára is jónak talál, kritikáikat és értékeléseiket pedig keresztény értékek alapján készítik.

Minden pozitívum ide vagy oda, a War Flowers egy borzasztóan hosszúnak tűnő, nagyon unalmas, logikai lyukakkal teletűzdelt, érdektelen kliséhalmaz, amit a jellegtelen karakterek, a rossz alakítások, a gyagya szövegek meg a pocsék effektek tesznek igazi trágyahalommá. Nem ajánlom.

Pontozás:

imdb: 4.4 (1 év alatt 0.3-at növekedett.)

Szerintem: 2/5 (+1 pont jár azokért a jó dolgokért, amiket leírtam, meg Serge bácsi érezhető erőfeszítéséért.)

A következő CR-mozi elemzése péntekre várható.

1 komment

Címkék: dráma háborús történelmi


2020.02.03. 16:41 Tévésámán

Tegnap és ma (Now and Then, 1995)

the_pact_is_sealed.jpg

Ahogy a bevezetőben írtam, a Filmrajongó 12. születésnapját régi mozgóképes múzsám, a most 40 éves Christina Ricci mozijaival ünneplem. Még januárban összeállítottam egy listát öt címmel, amiket igyekszem beszerezni és megtekinteni, hogy aztán ezeken a hasábokon értekezhessek róluk. Az első a Gold Diggers: The Legend of Bear Mountain lett volna, ez azonban sehol sincs fent, így maradt a második lehetőség. Erről az alkotásról sosem hallottam, talán mert amikor kijött, még csak 8 voltam, viszont tegnap éjjel megnéztem és nagyon tetszett!

Négy barátnő története ez, akik ugyanabban az álmos kisvárosban nőnek fel. 1991-ben, hosszú idő után újra találkoznak, mert egyiküknek szüksége van a másik háromra; eközben pedig felidézik életük meghatározó 1970-es nyarát …

A fiús Roberta (C.R. – felnőtt változata Rosie O’Donnell), a fura Samantha (Gaby Hoffmann – Demi Moore), az ízig-vérig nőies Teeny (Thora Birch – Melanie Griffith) és a rendes, tisztességes életre törekvő, de nem túl okos Chrissy (Ashleigh Aston Moore - Rita Wilson) szeánszot tartanak a helyi temetőben, ahol, úgy hiszik, felébresztik álmából a 25 éve halott Kedves Johnny-t, aki hozzájuk hasonló korú volt, mikor meghalt. A rémes (de a nézők számára vicces) esemény felkelti a kíváncsiságukat: Vajon ki lehetett ez a Johnny és mi történt vele? A majdnem három évtizedes titok felderítése komoly kutatómunkát kíván, közben pedig zajlik a nyár, tehát néha szembe kell szállni a rivális fiú-kvartettel, össze kell szedni a pénzt nagy álmukra, egy csinos faházra, és bizony sokszor csak egymásra számíthatnak, ha diszfunkcionális családjaikban baj történik. Mialatt egyre közelebb jutnak a nagy rejtélyhez, jobban megismerik a világot, egymást, és észrevétlenül elindulnak a felnőtté válás útján…

Az utolsó mondatban van a lényeg: Ez az angolban coming-of-age-nek nevezett műfaj arról szól, hogyan ér véget a gondtalan gyerekkor, de a középpontban álló, sokszor igen komoly téma (halál, válás, stb.) mellett a felhőtlen jókedvnek meg egy pici romantikának is jut hely. Nagyon röviden: A Now and Then az Állj mellém! lány-verziója - a főszereplő srácok már éppen elég nagyok ahhoz, hogy megértsék az elmúlást, de az elfogadásához meg a feldolgozásához szükségük van egymásra, plusz egy meghatározó, nagy kalandra. A sztori itt arról szól, hogy ez a négy lány szövetséget köt, amit az évek meg a köztük lévő mindenfajta távolság sem szakíthat szét, és míg összefogásuk alapja szomorú, az új találkozást örömteli eseményre alapozzák, hiszen egyikük szülni készül. A felnőtt verziók adják a keretet, a cselekmény 85%-a mégis a gyerekkori önmagukkal történik.

now_and_then_1995_1080p_web_x264-megabox_022.jpg

Fiúként az ember nem tudhatja, mi foglalkoztatja a lányokat, csak sejtéseink vannak, ám itt az alkotók szinte mind a gyengébbik nem képviselői, ezért kiderül, hogy milyen szórakozási formákkal múlatták az időt a csajok akkor, mikor még se internet, se féjszbúk nem volt. Bár az imdb szerint számtalan időbeli tévedés van benne (pl. olyan zenéket hallgatnak, amik akkor még nem léteztek; olyan tárgyak veszik körül őket, amiknek lehetetlenség ott lenniük, stb.), a Tegnap és ma élénk színeivel, fülbemászó örökzöld slágereivel és a kitűnően játszó gyerekszínészekkel megidézi az idilli múltat. Ez már önmagában elegendő az imádni-valósághoz, de még ehhez jön hozzá, hogy csupa olyan konfliktus van, amikhez könnyen tudunk kötődni (az ellenkező nem iránti se veled-se nélküled viszony, csalódás a tökéletesnek hitt szülőkben), valamint mindegyik főszereplő élő, lélegző, valóságos figura.

Egyéniségek, egy-egy tipikus nő: Teeny a gazdag cicababa; Samantha a sikeres, emancipált, de szomorú nő; Roberta a fiús, jó fej, magának való csaj; és Chrissy a klisé kertvárosi anyuka – egyikük elvált, a másik képtelen hosszabb távú kapcsolatokra, a harmadik fél az elkötelezettségtől, míg a negyedik házas. Bár a lányok közül fizikailag csupán Hoffmann emlékeztet felnőtt önmagára, mégis elhisszük, hogy azzá válnak, akikké; sőt, tudni akarjuk, miként történik mindez. A készítési dátum miatt megjelennek az elvárható kötelező szereplők: az ijesztő öregember, aki titkot őriz a múltból (Walter Sparrow); a bolondos nagymama (Cloris Leachman); „anyu új pasija” (Hank Azaria); a kistesó, aki még semmit se ért (Rumer Willis) és az első szerelem (Devon Sawa). A jó alakításokat a kitűnően megírt szövegkönyv (enyhe káromkodásokkal teletűzdelt, mindennapi beszéd), a vaskos poénok sora (pl. a kertészkedésről:D) és az elmúlt kor cuki bemutatása (mondjuk a kommunikációs csatorna, amin a lányok éjjel elérik egymást) támogatja, ezek együtt kellemes, pozitív atmoszférát teremtenek, amibe igazán remekül esik belesüppedni. Átérezhető a négyesfogat minden fájdalma, érthető érdeklődésük vagy viszolygásuk egyes dolgok irányába; ám a felszín alatt azért megbújik a kritika arról, hogy amit a felnőttek mondanak, az nem mindig igaz; és a látszat nagyon sokszor csal, bármiről is van szó.

now_and_then_1995_1080p_web_x264-megabox_185.jpg

Az idő múlását mutatja, hogy a jelenben (now) zajló eseménysor fakóbb, realistább színvilágban játszódik, Demi Moore hangja narrátorként pedig végig emlékeztet arra, hogy amit látunk, az a múlt (then). A szellemidézéssel járó kis misztikum, ami végülis nem igazi, de mintha az lenne, eszünkbe juttatja a gyerekkor varázsát, és az egész film emléket állít egy elveszett, egyszerűbb, embert próbálóbb, de talán mégis boldogabb világnak. Bár az olyan dolgok, mint a magnókazetta, a walkman vagy a VHS hiányoznak, az út a könyvtárba, egyáltalán az, hogy el kell menniük oda, ha tudni akarják a válaszokat, mára korrajzként értelmezhető. Olyasmiket is láthatunk, ami egy mai amerikai filmben elképzelhetetlen: a tizenéves lányokat közelről mutatják, amint cigarettát szívnak; a fiúk meztelenül rohannak és a limuzinsofőrt kivéve minden egyes szöveggel rendelkező karakter fehér. Rosie O’Donnell a valóságban leszbikus, a készítők az utolsó pillanatban mégis megváltoztatták a szöveget, ezért a karaktere végül mégsem lett az, tehát igazából semmiféle kisebbségi reprezentáció nincsen.

„Az a normális, ha a dolgok szarok.”

Nehéz elmenni amellett, hogy Ricci figurája mennyire Wednesday Addams-et idézi: Bár a szeánsz nem az ő ötlete, mégis támogatja, részt vesz benne; egyszer megnézhetjük, ahogy megjátssza a saját halálát, a narráció szerint pedig ez gyakori nála; plusz a csókos rész meg a bunyó is a galád lányra emlékeztetett. Szerintem ez teljesen szándékos volt. Ezen felül két olyan dolog is akad, amik a fiktív és a valós Christina közös vonásai: Ha a dohányzós résznél megnézzük, miként veszik el a cigit a veterántól, látható, hogy Riccinél az egész természetesnek tűnik – valószínűleg már itt bagózott, azt nem tudom, hogy a terhessége alatt letette-e, de remélem. Ráadásul Robertát a történet elején zavarja, hogy nőnek a mellei – az őt alakító színésznő 2000 környékén kés alá feküdt, hogy kissebbé tegyék a dudáit. A ’70-es nyári emléksor nagyrészt rá koncentrál, és az ő nevét írták ki elsőként mindkét stáblistában, de az abszolút főhősnek tekinthető Gaby Hoffman legalább ugyanannyira jó (vagy még jobb). A híres felnőtteket meg valószínűleg arra használták, hogy becsalogassák a nézőket a mozikba.

„- Ha nem leszel szerelmes, nem tudnak bántani.

 - De az tuti, hogy nagyon rossz lesz egyedül.”

now_and_then_1995_1080p_web_x264-megabox_157.jpg

Két apróság van, ami esetleg negatívumnak tekinthető: A műfaj, a korszak és a cselekmény miatt az eseménysorban kitalálhatóak a fordulatok (pl. az öregember jelentősége); a Felelsz vagy mersz?-játéknál pedig mindenki mindig csak felel. Ezeket ellensúlyozandó itt van két pozitívum: A lányok mindegyikének van valamilyen személyes, családi konfliktusa (Roberta anyja meghalt, Sam apja elhagyta a családot, Teeny szerint a szülei seggfejek, Chrissy-t az anyja burokban nevelte fel, semmit se tud); és a softball-meccsnél érdemes figyelni, ki ül oda a vörös hajú lány mellé, ez remek poén:D Figyelmet érdemel a játékidő is, közel két órás (1 óra 43 perc), de ez egyáltalán nem tűnik fel, mert végig értelmes, érdekes történet zajlik a szemünk előtt.

„Ahogy idősebbek leszünk, egyre nehezebb hinnünk. Nem mintha nem akarnánk, csak annyi minden történik és már nem tudunk.”

A szereplőkről/készítőkről: Christina Ricci együtt játszott Gaby Hoffmannal a 200 szál cigiben; Ashleigh Aston Moore-ral meg a Gold Diggers: The Secret of Bear Mountainben dolgoztak együtt. Kis mellékalakként feltűnik Janeane Garofalo (aki Hank Azariával együtt a Mystery Men tagja) és Brendan Fraser. A Roberta „szerelmét” alakító Devon Sawa a Casperben a szellemfiú hús-vér változata. Demi Moore a pénzével is támogatta a produkciót. A rendező a főleg tévésorozatokat dirigáló Lesli Linka Glatter (pl. Dr. House, Vészhelyzet – ezzel talán összefügg, hogy O’Donnell alakja orvos), az író-producer I. Marlene King meg a Töketlenek írója:D Glatter és King együtt csinálták a Hazug csajok társasága című izét.

now_and_then_1995_1080p_web_x264-megabox_159.jpg

Érdekességek: Christina Ricci és Gaby Hoffmann a valóságban is barátok. Mikor Chrissy megüti Robertát, akkor az első felvételnél Ricci elfelejtett elhajolni és vörös hajú kolléganője tényleg behúzott neki egyet:D Emiatt a forgatást pár napig szüneteltetni kellett, mert Christina arca sebes lett. Ashleigh Aston Moore-nak több mint 9 kilót kellett fölszednie a szerephez, ami állítólag könnyen ment neki. Ez a közel sem világhírű színésznő 2007-ben, mindössze 26 évesen halt meg drogtúladagolásban… A tarot-kártyás rész sehova se vezet, nincs ugyanis magyarázat, hogy a „boszorkány” mit olvasott ki belőle – érthetetlen, minek tartották meg. Bemutatásakor a kritikusok utálták a Now and Thent, de a közönség szerette, 12 millió dolláros költségvetése mellett akkor 37 és félmilliót hozott vissza. Mára már kultfilm státuszba került.

Ez teljesen érthető: Kedves, vicces, szívhez szóló, és közben szórakoztató formában beszél súlyos kérdésekről, amik mindenkit érintenek. A dráma mégsem megy a komédia rovására, a kettős múltidéző jellege miatt pedig igazi kincs! Garantálom, hogy aki megnézi, az pozitív élményként fogja elkönyvelni!

now_and_then_1995_1080p_web_x264-megabox_236.jpg

Pontozás:

imdb: 6.8

Szerintem: 6/5

Hírek:

- Állítólag lesz egy sorozat Aldous Huxley Szép új világából, amiben láthatjuk Demi Moore-t.

- Janeane Garofalo egyik közelgő mozijának igen érdekesnek hangzó története van: A The God Committee „egy szervátültetéssel foglalkozó bizottságról szól, akiknek egy órájuk van eldönteni, ki kapjon meg egy hirtelen elérhetővé vált szívet. Hat évvel később szembe kell nézniük sorsdöntő elhatározásuk következményeivel.” Ez még jó is lehet!

Várható írások: Újabb Christina Ricci-film!

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték dráma


süti beállítások módosítása