Rovatok

Filmrajongó

Több mint 1000 bejegyzésből álló magyar nyelvű filmadatbázis, filmrajongóktól filmrajongóknak. Nem vagyunk kritikusok, nem vagyunk szakértők, csak két tv-néző, akik szeretik a filmeket:) Ha nem tudod, mit nézz este, vagy hogy megéri-e látni az adott filmet, keress rá (jobb oldalt a Kategóriák vagy A héten a tvben listában) és olvasd el a véleményünket róla! Erre a címre tudtok írni nekünk: maisieswatch@gmail.com

Kategóriák

akció (139) áldokumentum (7) animációs (60) bekategorizálhatatlan (5) dokumentum (12) dráma (303) fantasy (135) háborús (17) hill (18) hírek (75) horror (195) kaland (74) katasztrófa (4) krimi (72) magyar (77) musical (11) néma (11) paródia (36) regényem (3) rövidfilm (12) sci fi (147) spencer (25) sport (37) szatíra (9) szuperhős (103) thriller (60) történelmi (29) vígjáték (466) western (9) zene (57)

Friss topikok

2019.03.21. 11:24 Mozsárágyú

Legenda a vonaton (1962)

legenda_a_vonaton1.jpg

Amíg nem láttam ezt a filmet, a cím alapján azt gondoltam, hogy valami rém elvont hülyeség egy fantáziavilágról, amiben hosszú snittekkel operálnak, stb. Az alkotókról persze fogalmam sem volt... Szerencsére nagyot tévedtem. De ebből is látszik, hogy a cím milyen fontos.

Az épülő szocializmusnak már nem annyira a hajnalán, inkább a kora reggelén járunk. Gazdasági fejlődés meg munkásuralom, blablabla. Egy brigád tagjait ismerhetjük meg, akik épphogy elérik a vonatot, próbálnak ülőhelyet találni, sebbel-lobbal átmennek vagy 5 kocsin – ez már nagyon tetszett, hogy a főcím alatt ilyen lendület van (szinte elképzelhetetlen egyébként számomra, hogy hol és milyen mozgó alkalmatosságon tartózkodott az operatőr mindeközben). Az utolsó kocsiban végül lehorgonyoznak, minden szem rájuk szegeződik, mert egyfolytában megy a duma - a mai kor embere talán azt mondaná rájuk, hogy idegesítőek. Megállnak a fal mellett, megszólítja őket egy szintén állásra kényszerült ember és már elő is törnek az anekdoták. Mit tehet a munkásember egy hosszú és unalmasnak ígérkező vonatút során, hát persze, hogy beszélget a többiekkel. 

Jönnek is a sztorik; kiderül, hogy ők mind egy brigád tagjai, vasműből ki, vasműbe be, ezzel telnek a napjaik. De nem akármilyen brigád ez, bizony! A kocsi hallgatósága egyre jobban érdeklődik a furcsa fazonok iránt, mert élvezetesen mesélnek, és egyébként a moziközönségnek is kifejezetten fogyasztható lett szerintem a film, ugyanis a nagyobb egységen belül 4 kisfilm van, mindegyik egy-egy anekdota – amelyeknek ha a fele igaz, már jó. Ahogy Imre bá’ nevű ismerősöm mondaná. 

legenda_a_vonaton3.jpg

Központi figura az összes történetben egy Karló (Sinkovits Imre) nevű nagydumás, határozott és hangadó fazon, aki olyan hihetetlen fellépéssel rendelkezik, hogy nehéz elhinni, hogy ő tényleg létezik... Sinkovits ebben a szerepben kicsit hasonlít a majdani tizedesre, akit az egész ország megszeretett A tizedes meg a többiek c. filmben 3 évvel később; ez a Karló is minden hájjal megkent, de azért a szíve a helyén van, és csak annyit dolgozik, annyi energiát fektet bármibe, amennyit nagyon muszáj. A társai mind különböző típusok, együtt alkotnak jó kis csapatot, ahol persze vannak összezördülések meg széthúzások, de a monoton melót nem bírnák egymás ugratása, jól megtervezett vagy éppen nagyon spontán vicces történések nélkül. Az utastársak remekül szórakoznak, mert az előadás – tehát a film – igen színes, fordulatos, meghökkentő vagy akár romantikus. De a záró poén, az mindig olyan, hogy tényleg nehezen hiszi el az ember, hogy így történt. Elismerően csettinthet az, aki nézi, mert egyszerűen jó a film ritmusa, jókor és jól jönnek ezek a lezáró kis gegek. 

Mindegyik történet másra helyezi a hangsúlyt: az egyik azt üzeni, hogy a csoportvezető, amint kezében a „hatalom”, visszaélhet vele. A másik az alaptalan gyanúsítgatás egyik iskolapéldája. A harmadik igazi ízelítőt ad abból, milyen fasza gyerek ez a legendás Karló, a negyedik meg a nő megjelenésével foglalkozik a brigád környékén. Ő Pécsi Ildikó, a tényleg egyetlen női szereplő, akinek szépsége megbabonázza a brigádtagokat. 

legenda_a_vonaton2.jpg

A még nem említett többi brigádtag se „kutya”; Kautzky József figurája az, aki van is meg nincs is: ha kell, beleszól a sztorizásba, meg benne van a történésekben; ha nem kell, akkor nem. Madaras József és Lőte Attila egészen hasonlítanak; a szemük se áll jól, mindig beszállnak minden balhéba, ám előbbi inkább egy joviális fazon, utóbbi kissé agresszív. Bánhidi Laci bácsi hozza a szokásos fazont; már megette a kenyere javát, neki már semmi újat nem lehet mutatni, elvan a maga kis világában és ő az, akinek hangosan, tagolva kell azt is tudtára adni, amikor rosszban kéne sántikálni. György László szerepe szerint az inkább pesszimista és aggodalmaskodó fazon, aki félig üres pohárral éli életét. Azt hiszem, az ő figurája félidőnél el is tűnik... Sztankay István később kerül be a bagázsba és elég rosszul kezdi a tagságot, de végül az egyik legmegbecsültebb dolgozó lesz. Ő énekli egyfolytában azt a Modugno-nótát (Ciao, cioa bambina-1959), ami gondolom a ’60-as évek elején ugyanúgy folyt a csapból, mint napjainkban a Retro Rádióból... Aztán később részegen rákezd erre a Karló is, az nagyon jó kis jelenet:D Szirtes Ádám szerintem bármilyen szerepben elvarázsolta a mozinépet; olyan erős jelenléte volt a vásznon, hogy sok-sok évvel a halála után is úgy érzem magam, ha látom, hogy mindjárt kilép a filmből és a tekintetétől megkövülök. Na szóval, ő egy Doktorkának nevezett önjelölt vezető, aki valójában is csoportvezető a film elején, és mindig végtelen szomorúság ül a szemében. 

Szendrő Józsefet is meg kell említenem, ő az az egy kötözködő a vonaton, aki időnként bekiabálja, hogy ő ezt ugyan nem hiszi. Ilyen nincs! És a többiek is így gondolják szerintem, csak őket jobban érdekli a mesélés, a hosszú és fárasztó munkanap után, úgyhogy inkább szórakoznak. Ezt a szórakozást zavarja meg az egykori színi direktor, dramaturgiai szempontból viszont kiválóan. Suka Sándor, Garas Dezső és a főiskolai hallgató Koncz Gábor is megjelenik, utóbbi hihetetlen séróval. 

Szomszédok rovat, mert már régen volt; Kautzky József alakította Veres urat, aki hogy-hogy nem, valahogy mindig átverte Taki bácsit az autószerelő-bizniszben. Horváth Sándort szerintem ki se írják szereplőként, de ott ül a vonaton – ő Vágási Feri nyomdabeli barátja volt. 

legenda_a_vonaton4.jpg

Érdekes belegondolni ezeknek a karaktereknek az előéletébe, hogy vajon ki hogyan lett fémmegmunkáló; és van egy olyan érzésem, hogy ’56 előtt egyesek foglalkozása más volt... Én egy kisebb párhuzamot vontam a központi figura és a való életben egy időben játékfröccsöntőként működő, őt alakító Sinkovits között. Ez a Karló első látásra egy svihák, de valójában becsületes ember, aki többre hivatott, minthogy napestig csak hegesszen. Nem hiszem, hogy mindig ezt csinálta. Több esze van a többieknél, épp ezért tudnak róla hihetetlen sztorikat gyártani, mert számukra hihetetlen dolgokat mond, visz végbe – az is lehet, hogy nem annyira túlzóak ezek a kis szösszenetek, hanem mindössze kevésbé érthetőek az egyszerűbb lelkek számára... De ezt már talán csak én magyarázom bele. 

A végén a poén lelőhetetlen, nem is lehet leírni, se elmagyarázni, azt látni kell! Nekem nagyon tetszett a Legenda a vonaton; ez a film nem akar se többnek, se kevesebbnek látszani, mint ami; egyszerű és nagyszerű.

1 komment

Címkék: magyar vígjáték


2019.02.26. 19:47 Tévésámán

A Sátán fattya (2017)

satan1.jpg

Mit jelent az, hogy emléknap? Ez attól függ, kinek tesszük fel a kérdést. Egy általános iskolásnak nyilván azt, hogy szép ruhába kell öltözni és műsort adni. Egy középiskolásnak valamit, ami hidegen hagyja. Egy felnőttnek rossz esetben azt, hogy munkaszüneti nap. Sokaknak pedig azt, hogy felidézzük rokonok, barátok, ismerősök alakjait, akiket elsodort a történelem vihara. Aki személyesen nem érintett így vagy úgy, az valószínűleg érdektelenséget táplál ezen napok iránt, ám vannak köztük olyanok, amik nemzetköziek vagy olyanok, amik ténylegesen mindenkit érintenek. Például aki magyarnak vallja magát, annak biztosan fáj, hogy II. Rákóczi Ferenc szabadságharca elbukott, vagy hogy Világosnál le kellett tenni a fegyvert, vagy hogy 1956-ban magunkra maradtunk. Ezek viszont korántsem csak a mi tragédiáink, hiszen Trianonig a Magyar Királyság számos nemzetből összeálló, nagy ország volt, és bizony nem csak magyarok harcoltak Kelet-Európa szabadságáért (például Damjanich János szerb volt). Ezért is van az, hogy fájhat nekünk a németek kitelepítése, az örmény genocídium és így tovább. Idáig volt a történelem. 

Most jön a politika, mert bár utálok erről írni, ennél a cikknél muszáj. A történelmet ugyanis a hatalmon lévők kihasználhatják, alakjait piedesztálra emelhetik, vagy feledésbe taszíthatják, attól függően, éppen mi szolgálja legtöbbször aljas céljaikat. Rákosi Mátyás idejében szobrot állítottak Szamuely Tibornak; Kádár János idején Szent Istvánt csak I. Istvánnak lehetett nevezni; és biztos vannak még példák, most ennyi jut eszembe. Szóval, akik éppen irányítanak minket, azok mindig megpróbálják megmondani, hogy egy adott, ténylegesen megtörtént vagy éppen zajló folyamatról, esetleg bizonyos személyekről mit gondoljunk (például állítsuk meg Soros papát); sőt, egyes kérdéseknél meghatározzák, hogy miféle módon lehet nyilvánosan nyilatkozni róluk. Manapság is vannak ilyenek, bizony lehetne sorolni őket… 

Ha pedig azt mondom, kommunizmus, az megint mást jelent földrajzi helytől, életkortól, nemzettudattól függően. Más az, ha itt mondom és más, ha mondjuk Svájcban; mást gondol róla az, akinek ez a rendszer biztosította (sőt, néha még mindig biztosítja) a megélhetését és mást az, aki munkaszolgálatos volt. Furcsa egy dolog ez, hiszen nyugodtan lekommunistázhatsz bárkit, attól annak az embernek nem lesz semmi baja; árulhatsz vörös csillaggal jelölt Heineken sört és állíttathatsz szobrot Marx Károlynak; de mondjuk Szálasi Ferencről pozitív színben beszélni már súlyos veszélyt jelent rád. Hiába, a remek nyugatiak, akiknek sosem kellett megtapasztalniuk a szovjetek „barátságát”, jól megtűrik a vörös dolgokat; de közben itt, Kelet-Európában tudjuk, hogy ez a szín vért, szenvedést, halált jelentett egykor. És mi nem félünk beszélni róla, mert beszélni kell róla, mert már annyi év telt el és még mindig vannak tisztázandó kérdések, tények, amiket meg kell ismernie mindenkinek. Mert, tetszik vagy sem, ez is a mi örökségünk. Véres, szenvedéssel és halállal teli, mégsem feledhetjük. Erről szól február 25, a kommunizmus áldozatainak emléknapja, amelyen a Duna Tv levetítette A Sátán fattyát. Ennyit a politikáról, most már tényleg rátérek a filmre. 

satan2.jpg

„A háború, az csinálja a bajt.”

1944, Kárpátalja. Jönnek a szovjet csapatok és minden hadra vagy munkára fogható férfit elvisznek a történet helyszínéül szolgáló Beregszilasról. A falu asszonyai összefognak, elindulnak, hogy a „kis munkára” (malenkij robot) fogott uraiknak, fiaiknak vigyenek egy kis hazait, megtudják, hogy mi van velük, mert az ígért három napból három hét lett, aztán még több. A tábor kapujában az őrség próbálja visszatartani a fegyvertelen nőket, egyiküket, a különösen harcias Tóth Esztert (Tarpai Viktória) pedig kiemelik a többiek közül és magukkal viszik. A szerencsétlen lányt (a port.hu szerint 16 éves, a narráció szerint viszont 18) öt szovjet katona megerőszakolja, aztán kidobják a hóba. Innen kezdődik Eszter kálváriája, rajta és családján keresztül megtudjuk, mit élhetett át az, akit ebben a rémes időszakban a „felszabadítók” kihasználtak… 

Gondoltam, hogy ez egy nehéz menet lesz, de hogyan lehetne másképpen szólni arról, hogy milyen volt a létezés a megszállt területeken? Lehet-e azt életnek nevezni, mikor semmi sem a tiéd igazán; amid van, azt bármikor elvehetik; senki sincs biztonságban; nincsenek felelősök és ezért akármi megtörténhet. És nem a csak szovjet megszállás ilyenA Sátán fattya közel másfél órában ölel fel háromévnyi időt a Tóth-család életéből, akiknek bizony kijut minden rosszból: Ferencet, a legidősebb fiút besorozzák az oroszok; Mihályt, az apát malenkij robotra viszik; Jóska, a kisebbik fiú kötelező erdőirtásra vállalkozik apja helyett; Eszterrel meg tudjuk, mi történt. A három férfi közül pedig csak egy éli túl a megpróbáltatásokat… Nincsenek egyedül a problémáikkal, de az övéké van a legnagyobb hatással egész Beregszilasra. Itt nincsenek titkok, mindenki ismer mindenkit és ki így, ki úgy viszonyul a megerőszakolt lány tragédiájához, amiből aztán megszületik a címszereplő. 

satan3.jpg

Nekem, aki több mint 40 évvel ezután születettem egy nagyvárosba, elképzelhetetlen, milyen volt az a régi falusi élet, mára kiveszőben lévő (vagy már kiveszett?) értékrendjével. Félelmetes, hogy mennyien gondolják azt, hogy a főhősnő szántszándékkal adta magát az oroszoknak, hogy saját végleg összetört lelkének fájdalmán meg elvesztett boldogságán túl még mi mindent kell kiállnia. Elgondolkodtató látni, hogyan viszonyul Eszterhez az anyja (Szűcs Nelli), az apja (Trill Zsolt) vagy a kishúga (Melnyicsuk Emília). Ez a három ember mást és mást él át, gondol vagy tesz, pedig mindannyian vér szerint kötődnek a hősnőhöz. A közvetlen családja után Eszter helyzete a legerősebb hatást Pistára (Kristán Attila) gyakorolja, akit szintén elvittek a szovjetek, és akivel gyakorlatilag jegyben jártak korábban, szerették is egymást. A férfiban a lelket az tartja, hogy a szerelmére gondol, aztán, több mint egy évvel azután, hogy akarata ellenére el kellett hagynia szülőfaluját, visszatér. Már előre tudja, mi történt, mert választottja apja megírta neki levélben, és mikor újból hazajut, két tűz közé kerül. Az anyja (Pregitzer Fruzsina) nem engedi neki, hogy elvegye a szégyenben maradt leányanyát, közben viszont Pista még mindig szereti Esztert. Valóban nehéz helyzet, és a megoldás se valami szívderítő… Akár még nemek szerint is le lehet bontani a háborúnak és utóéletének hatásait. Nők: Eszter, Ágnes (az anyja), Irénke (a húga), Maris (Pista anyja) és az az asszony, aki elmondja a főszereplőnek, hogy családjával együtt el fogják vinni (sajnos a karakter neve nem hangzik el). Férfiak: Mihály (az apa), Ferenc (a nagyobbik fia, őt sose látjuk), Jóska (a kisebbik fia – Kovács S. József) és Pista. Mindkét nem szenvedései elég nagy teret kapnak, az egyenlőség ennyiben megvalósul.

„Az ember tűrjön, erre rendeltetett.” 

Bár műfaja szerint ez egy háborús dráma, a cím meg a képi világ kifejezetten horrorisztikus és nyomasztó. A legfőbb színek a fekete meg a fehér, van egy pici vörös, de minden szín szürkével árnyalt, még a nyár is szürke, a falusi ház sötétségét a tél komorsága tovább erősíti és mindenki gyászszín ruhákat visel. A beállításokban elsősorban a közelképek uralkodnak, a megpróbáltatásokkal teli arcokat kellemetlen közelségbe hozzák. Eszternek néha víziói támadnak, párszor láthatjuk rémálmait, ám a valóság se sokkal jobb. Gyakran jön olyan jelenet, ahol a beszélő nem látszik, csak az, aki hallgatja; emlékezetes a személyes perspektívából mutatott erőszak, a hazafelé támolygó lány homályos tekintetén át látott út, meg az utolsó szekvencia. A sok rémség mellett cikkem tárgya azért érdekes kordokumentum, élethűen idézi meg a hét évtizeddel korábbi falusi életet, és olyan kérdéseket érint meg, mint a hit, a becsület, a munka vagy egy közösség dinamikája. 

satan4.jpg

„Fekete rózsa lett belőled, Eszter.” 

Tarpai Viktória alakja áll a középpontban, csak azt látjuk, amit ő is láthat, néha halljuk a gondolatait, amik majdnem mindig a narráció feladatát töltik be. Szerintem kitűnően játszik, mellette leginkább Trill Zsolt és a később megjelenő Kristán Attila emelkednek ki. A sztoriban mindig van valami újabb negatív fordulat, de ezek közül egyik sem hihetetlen, számomra csak két dolog volt kissé homályos. Az első, hogy Istvánka visszamaradottsága valamiféle fogyatékosság lehet vagy egyszerűen későn érő típus? A második a befejezés, ami a jósnőnél tett látogatás után átmegy „valami vajákos, valami gőzös” dologba. Onnantól, hogy a gyerek feláll és megszólal, az már csak metaforikus, vagy Eszter tényleg megbolondul? 

„A te dolgod csak az, hogy mondd el.”

Bővebben a készítőkről/szereplőkről: A történet Nagy Zoltán Mihály regény-trilógiájában gyökerezik, a kötetek 1991-ben, 2000-ben és 2003-ban jelentek meg. A rendező-író-társproducer Zsigmond Dezső főleg dokumentumfilmek készítésével foglalkozik, a forgatókönyvet Balogh Gézával közösen írták. A nyomasztó képi világot az operatőr Halász Gábornak köszönhetjük. Tarpai Viktória 2015-ben zenei kísérettel, monodráma formájában, színházban már előadta Eszter kálváriáját (erről még lesz szó). Trill Zsolt szerepelt a hasonlóan remek háborús Szürke senkikben és az érdekes A martfűi rémben. Pregitzer Fruzsinának a Kisváros (2001) óta ez az első mozgóképes szereplése. Két ismerős arcot lehet felfedezni a mellékszereplők között, egyikük Szilágyi István (a ladikos), a másik Györgyi Anna (a jós/boszorkány). 

Az imdb és a wikipedia ismét haszontalannak bizonyultak információforrásként, így port.hu-s kommenteket idéznék érdekességképpen. LajtaJ két kommentjéből ollóztam össze ezt: „A legjobban megírt könyvek egyike! Nagyon mély és nyomasztó, realista és megrendítő. (…) Tarpai Viktória játéka több mint megindító, egyben szívbemarkolóan szép. (A kútba ugrásos jelenetet pl. dublőr alkalmazása nélkül, saját maga játszotta el élesben, hogy minél tökéletesebben azonosulhasson a főhőssel.)” Cukros csirkecomb véleménye: „Egyetértek. Nagyon erős film. Mégis olyan, mintha rejtőzne. Vagy elrejtik? Nem lenne szabad, látni kell. Nem méltatom külön-külön a rendezőt, a vágót, az operatőrt, a színészt és így tovább, mert ahhoz, hogy ilyen film készülhessen, az egész stábnak kell nagyot alkotni.” 

satan5.jpg

 „Nem te vagy az első és nem is az utolsó.” 

Összefoglalásképpen: Ez egy hiánypótló mű, arról beszél, amiről nagyon sokáig nem lehetett, mindezt pedig egyedi formában teszi. Sztárok és sallangok nélkül ad át egy ronda, negatív élményt, ami azonban sajnos a miénk. Már csak azon kell elgondolkodni, hogy ez miért nem kap(hat)ott Oscart vagy jelölést… 

Pontozás: 

port.hu: 7.3 (A kommenteket olvasva volt egy illető, akinek a könyvek tetszettek, de a film nem, ő lehet az egyik, aki a kevésbé kimagasló pontszámért felelős.) 

imdb: 6.5 (Hát igen, aki nem erről a tájékról való, az sose fogja megérteni…) 

Szerintem: 5/5 (Azért egyszer bőven elég látni.) 

A következő írásom valószínűleg egy egyesült államokbeli dokumentumfilmet mutat majd be. 

Ha tetszett a cikk, olvass bele a regényembe!

Szólj hozzá!

Címkék: magyar dráma háborús


2019.02.23. 22:10 Tévésámán

A halál fekete angyala (1979)

Egy jó filmnek/sorozatnak/könyvnek/művészi alkotásnak kell egy figyelemfelkeltő cím. Én is csak akkor figyelek fel rájuk, ha remek névvel bírnak. Cikkem tárgya ezen a téren kitűnően teljesít, ehhez hozzájön még az igen rövid játékidő (mindössze 40 perc), az ismert, remek hazai színészek (Garas Dezső, Tordy Géza és Usztics Mátyás) jelenléte, meg a portos szinopszis. Ez alapján meg kellett nézni – mi megnéztük és nagyon tetszett! 

„Ebben az országban mindenki született futball- és jogszakértő.”

Valamikor a XX. század legelején járunk. Dr. Krecsányi, az ügyvéd (G.D.) az aznapi utolsó tárgyalása után felmegy az irodájába, hogy felkészüljön egy kis szórakozásra, ám az egyik rá váró ügyfél a titkár (U.M.) felszólítása ellenére ottmarad, sőt, be is megy hozzá. Ez a bizonyos Bodó úr (T.G.) elkezd beszélni, és Krecsányi először le akarja rázni, de aztán a sztori egyre érdekesebbé, egyre hihetetlenné válik, majd előkerül egy revolver, és az események egészen új fordulatot vesznek… 

halal_garas.jpg

SZPOJLEREK INNENTŐL, mert máshogy nem tudok írni róla és a port úgyis lelövi az első poént 

A film három részre osztható, az első a felvezetés, ahol Krecsányi felsiet az irodába, elmeséli a titkárának, hogy mi volt a tárgyaláson, hová készül most, és megmondja neki, kitől milyen összeget kérjen, miután hazazavarta a várakozókat. Bodó még meg sem jelenik, máris feltűnést kelt, neki ugyanis nincs megnevezés (van kint például egy szerb disznókereskedő, ezt a palit el tudjuk képzelni), csak annyit mond róla Szabó, az ügyvéd úr segédje, hogy „egy Nebbich”, vagyis senki. A mai nézőnek az tűnhet fel, mi a túrót mond Usztics; a réginek meg az, hogy ki ez a jelentéktelen ember? 

A második rész Bodó be- és fellépése. Tényleg nem tűnik valami fontos fickónak, összeesik, gyógyszert szed, és csupa zagyvaságot mond. Miféle gyilkosság? Ő maga a tettes? És még el se követte? Hát mi folyik itt? A második felvonás addig tart, ameddig Krecsányi még meg akar szabadulni újdonsült „ügyfelétől”. És aztán jön a harmadik rész, ahol Bodó ismerteti ördögi tervét, előhúzza a pisztolyt és kezdődik a dráma… Amin röhögni fogunk. 

A halál fekete angyala egy rém egyszerű kis tragédia: Adott A és B, kicsit megismerjük őket. Be vannak zárva egy szobába és B azt mondja, hogy „kedves A, készüljön a halálra”, előveszi a stukkerét, aztán A mentegetőzni kezd, hogy miért is hagyja életben a gyilkos. Legalábbis, látszólag erről van szó. Hogyha ugyanezt színházban látnák, csak egy asztal lenne, két szék, meg a telefon, semmi körítés, akkor bizony igen feszült drámának lennénk tanúi. Itt azonban már Garas magában elég viccesen néz ki a jól fésült hajával meg a bajuszával, ehhez jön Usztics, akinek van haja (és még mint f.h., vagy főiskolai hallgató szerepel), plusz a helyszínt adó irodában folyamatosan szól a tánczene, a csillár meg minden mozog, a felső emeleten ugyanis tánciskola üzemel. A polcon színes porcelán-állatok sorakoznak, az üvegablakok szintén színezettek, minden olyan vidám, még a képi világ is. 

„Írásból sajnos nem lehet megélni.” 

halal_tordy.jpg

Bodó szerencsétlenkedik, mint valami kabaré-figura, Krecsányi próbálja kitenni, de csak visszajön. Végülis leül, meghallgatja, és ez a fickó elkezdi a hihetetlen meséjét arról, hogy hogyan próbálja szerelmi bánat miatt megölni magát, mégis mindig túléli. Csoda, ha kívülről nézed; átok, ha te vagy az, akit a címszereplő nem hagy meghalni. Ezt magyarázza Tordy karaktere is, Garasé meg kételkedik. Egy ponton túl, a bizonyítékok fényében viszont már lehetetlenség tovább tagadni, el kell fogadni, hogy ez, akármennyire elképesztő, tényleg megtörtént. 

Az első igazi fordulat azonban akkor jön, mikor Bodó előáll a tervével, hogy megöl valakit, bebizonyítja, hogy hidegvérrel tette, ezért majd felakasztják, azt meg senki se élheti túl. Na és hogy jön ide Krecsányi? Hát, az ő nevénél nyílt ki a telefonkönyv, szóval ő lesz az áldozat… Te mit tennél a helyzetében? Dörzsölt fickó révén meg akarja győzni a másik férfit, hogy ne lője agyon, de olyan szöveget mond, amit Örkény István is megirigyelhetne. Ahelyett, hogy saját értékét próbálná bizonygatni, levezeti, hogy ha megöli, akkor gyilkosát nem hogy nem ítélik el, talán még piedesztálra is emelik, amiért eltette láb alól. Ez viszont korántsem hatja meg Tordy alakját, átnyújt egy papírt, hogy Garas karaktere írja a végrendeletét, aztán megfordítja és itt a valódi nagy csavar. Megtudjuk, kicsoda valójában Bodó, ki a címszereplő és mi ez az egész őrület. Ezt viszont már titokban tartom, aki teheti, nézze meg! 

SZPOJLEREK VÉGE 

Ez a filmecske az I. VH előtt játszódhat, esetleg a két világháború között, erre utal a pengő, meg a „kegyelmes uram” (meg a lószállítási panama:D). Végig egy helyszín van, leszámítva az ügyvéd útját fel az irodájába a nyitánynál. Uszticsnak nem sok szerepet adtak, a wikipediás adatlapján például nincs is rajta ez a kis szösszenet; Tordy és Garas viszont remekelnek – a néző röhöghet és csodálkozhat, aztán magában eldönti, vajon melyik figura a nagyobb gazember. 

„A gyűlölet jótékony mámor, vakká teszi az embert.” 

halal_usztics.jpg

A készítőkről: A rendező Rényi Tamás, akitől eddig még semmi egyebet nem láttam, de az összes rendezése 7 pont fölött áll a port.hu-n, ami elég jó eredmény. Az ötlet Berki Gézától származik (elvileg), a stáblista szerint az író Müller Péter volt. A halál fekete angyalának se az imdbn, se a wikipedian nincsen adatlapja. 

„Itt nincs jog, csak klikkek és érdekek kusza hálója, amibe belefájdul a feje.” 

Jó színészek adnak elő egy izgalmas, fekete humorral átszőtt történetet, ami rövid, vicces és garantáltan kitalálhatatlan a vége. Ahogy mondtam, nekünk igazán tetszett, mi csak ajánlani tudjuk! 

Pontozás: 

port.hu: 8.5 (Adtam rá egy 10-est.) 

Szerintem: 5/5

Szólj hozzá!

Címkék: magyar vígjáték dráma rövidfilm


2019.02.20. 12:50 Tévésámán

11. Születésnapi Ünnepi Hét II.: 2018. összefoglalása

me_on_tv.jpg

Megkésve, de itt a tavalyi év rövid összefoglalója, ami valahogy kiment a fejemből a múlt héten… 

2018-ban összesen 31 bejegyzés született, ebből 4 Mozsárágyúé (egynél véletlenül az én nevem szerepel). 

A legtöbb kattintást generáló bejegyzés a Mary Shelley lett, erre 2019.02.20.-ig 1503-an voltak kíváncsiak. A legkisebb érdeklődést a Stealing Silver váltotta ki, erre csupán 13 katt érkezett. 

A legrosszabb film ebből az évből szerintem: Ami nem öl meg (És ez is 3/5, soha ilyen jó évet!)

A legrosszabb film ebből az évből Mozsárágyú szerint: Nyomd, bébi, nyomd!

A legjobbak szerintem: The Sisterhood of Night, Viking vakáció, Teen Titans Go To The Movies

Mozsárágyú kedvence: Két félidő a pokolban (az év második legnépszerűbb bejegyzése) 

Felélénkült a kommentezés, a Majd újra lesz nyárhoz és a Kontroll – filozófiai elemzéshez érdekes meglátások érkeztek egy-egy hozzászólótól. 

A legtöbb letöltés 05.01.-én volt, 943; a legkevesebb 03.26.-án, mindössze 23. 

Mostanában olyan kevés filmet nézek, hogy ennek a listázós dolognak nem sok értelmét látom. Pár óra alatt össze tudok dobni egy jó cikket, és néha még érdeklődés is van irántuk, szóval visszatérek a 2015 körüli módszerhez: Amit látok, arról írok. 

Erre a hétre egy rövid, magyar tévéjátékot szemeltem ki, majd meglátjuk, hogy tényleg megnézem-e.

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2019.02.17. 12:05 Tévésámán

Fordítsd oda a másik orcádat is! (Porgi l'altra guancia, 1974)

porgi-l-altra-guancia-118189.jpg

Bud Spencer, Terence Hill, meg a filmjeik amolyan európai közkincsnek számítanak. Olaszország és Németország mellett talán mi, magyarok vagyunk a legnagyobb rajongóik – szinte nincs olyan hét, amikor ne találkoznál velük a tévében. Ők még annak a kornak a jelképei, amikor a mozgóképek elsősorban szórakoztató és másodsorban pénzügyi szándékkal készültek, az utóbbi pedig az előbbi hozadéka volt. Tehát ha egy mozi szórakoztatónak bizonyult, akkor nagy pénzt csinált. Kár, hogy ma már másként van… Na, de hogy maradjak a tárgynál, még mindig van egy csomó az urak munkáiból, amit nem láttam, ezért ha találok egyet a műsorban, ami alig ismerős, akkor leülök elé. Így voltam ezzel is.

Az 1890-es években járunk (ha minden igaz, 1896-ban). Pedro atya (B.S.) és társa, G. atya (T.H.) nem éppen szokványos papok. Kereskednek, segédkeznek a rájuk bízott karibi bennszülötteknek, rossz szemmel nézik a rabszolgatartást meg a kizsákmányolást, és szívesen hagyatkoznak az ökleikre vagy egy megbízható pisztolyra, ha nyomatékot akarnak adni a véleményüknek. Persze jönnek is a panaszok az elöljáróikhoz, de közben a nép egyszerű gyermekei ugyanúgy panaszkodnak nekik, mert bizony a gazdagok visszaélnek a hatalmukkal, a rabszolgaság mindennapos, szóval akad megoldandó probléma. Ilyenkor aztán kevés a hit meg az imádság – szerencsére Szent Józsefet nem zavarja, ha hívei néha a másik orcájuk odafordítása helyett inkább jól odasóznak a gazfickóknak! 

porgi-l-altra-guancia-2.jpg

Nagyon érdekes film ez, mert a bádszpenszeres dolgok tök jól működnek benne, ugyanakkor megpróbál egy érzékletes dráma lenni, ennek azonban ára van. A felvezetés, ami a kikötői első nagy bunyóig tart, irtó unalmas – a fogkihúzó poén annak idején biztosan működött, de túl sokszor láttam az Aranyeső Yuccábant ahhoz, hogy nevetni tudjak rajta. Aztán G. atya elkezdi provokálni a rosszfiúkat, akik közt ott találjuk Mario Pilart (Csonkakezű az első Piedonéból) és az elmaradhatatlan Riccardo Pizzutit (pl. Dr. Spider a Nyomás utána!-ban); még ez is béna. Miután Pedro atya beszáll a buliba, na, onnantól indul el a film. Itt csak az a baj, hogy közel fél órát kell várni erre… 

Figyelemre méltó a Hill figuráját belengő misztikum. Valójában még a legvégén sem tudjuk meg, hogy igazából kicsoda, hogy mit jelent a G. (amit az angolban valamiért J.-re változtattak), mit követett el anno, stb. Ha az égszínkék szemű olasz játéka mögé nézünk, egy nagyon érdekes karaktert találhatunk. Szokatlan az is, hogy a cingár azonnal belenyugszik, hogy a nagydarab elzavarja, meg se próbál visszamenni – mondjuk valószínűleg sejti, hogy társa hamarosan követni fogja. És ha végigzongorázzuk az eseménysort, a befejezés, bár pozitívnak látszik, mégsem igazán az, hiszen a közösség, amit elhagytak, zsarnok uralom alá kerül; és a főrosszfiú márki se nyeri el a méltó büntetését… 

Azért mégsem kell megijedni, mert van itt minden, amit a híres páros rajongói szeretnek: Szerencsejáték, zabálás, bunyó, meg a De Angelis-fivérek frankó zenéje. Kár, hogy a drámai részek kicsit hosszúra nyúlnak (pl. a három elítélt kiszabadítása, kihallgatás a márkinál) a befejezés meg - a nyitányhoz hasonlóan - rém unalmas. Onnantól, hogy Pedro atya belöki a vízbe G. atyát, már semmi érdekes/vicces nem történik… 

Pár szót a készítőkről: A rendező Franco Rossi a forgatókönyv-írásban is részt vett. Ezt a szkriptet meg a történetet összesen hatan írták. A stáblista elején hallható konferálás alapján Rodolfo Sonego elbeszélése adja az alapot, ehhez jött hozzá Augusto Caminito (Sonegoval gyakran dolgoztak együtt), Fausto Saraceni (inkább producerként munkálkodott a filmiparban, csak két írói megjelölése van), Gianfranco Clerici (horrorok készítője) és Nino Marino munkája. Az urak imdbs adatlapjának tanulmányozása után érthető a sok komolyság a komolytalanság mellett. Az operatőr hazánk fia, Pogány Gábor volt. A mellékszereplők közt felismerhetjük Robert Loggiát, ő Gonzaga márki. 

porgi-l-altra-guancia4.jpg

Három kis érdekesség: 1. Bud Spencer írta a filmhez készült El Barco de San Jose című dal szövegét. 2. A szinkronban Pedro atya hangja, Bujtor István, egy alkalommal „Szent Jusztinián”-hoz szól, azonban a ténylegesen ilyen névvel létező szentek egyike egy bizánci császár, a másik egy anglikán vértanú; és valahogy egyikük sem illik a kontextusba. Utánanéztem egy picit, de a Szent Jusztin nevű két tiszteletreméltó sem jöhet szóba. Vajon kire gondolt a fordító vagy az eredeti szöveg írója, kitől remélte az atya a segítséget? 3. Más Spencer-Hill-mozikhoz hasonlóan cikkem tárgya szintén bír egy extra magyar névvel, ez a Morcos misszionáriusok; azonban az általam használt áll közelebb az olasz verzióhoz. 

Mit mondhatnék még? Megvan benne az, ami kell, csak nincs belőle elég; túl sok a drámai mondanivaló és emiatt az akciónak kevesebb hely jut. A kezdés meg a zárás nekem túl unalmas volt, de még ezekkel együtt sem kell azt mondanom, hogy a Fordítsd oda a másik orcádat is! gyenge lenne. Csak nem annyira jó, mint mondjuk a Bűnvadászok

Pontozás: 

imdb: 6.5 (A port.hu-n 9-en áll.) 

Szerintem: 4/5 (Attól tartok, hogy minden olyan, amit ritkán ad tőlük a tévé, az ténylegesen alacsonyabb színvonalú. Bár egyszer ne lenne igazam!) 

Ha tetszett a cikk, nézd meg a regényemet!

Szólj hozzá!

Címkék: hill spencer


2019.02.14. 13:53 Tévésámán

A nagy fejedelem (1997)

5 éven át dolgoztam egy múzeumban, ennek kapcsán rengeteg helyre eljutottam, sok érdekességet láttam és megszemlélhettem a történelem emlékeit a színfalak mögül. Ez maradandó hatást gyakorolt rám, azóta is nagyon érdekelnek bizonyos korszakok hazánk és a világ históriájából, tehát érthető, hogy mikor megláttam cikkem tárgyának leírását a port.hu-n, rögtön érdekelni kezdett. A Kisváros után elmeséltem Mozsárágyúnak, hogy miről szól, azt válaszolta, ő bármit megnéz, amiben Haumann Péter benne van, szóval kialakult az esti programunk. És micsoda program volt! 

fejedelem_haumann.jpg

Az 1900-as évek legelején járunk, egy névtelen magyar kisvárosban. Az elöljárók mind a holnapi ünnepségre készülnek, A Nagy Fejedelem szobrának avatására. Sokat köszönhetnek neki, hiszen az ő révén ismerik a városkát, azonban mindez valójában a Tudós (H.P.) érdeme, aki évtizedeken át kutatta és publikálta a fejedelem életrajzát, tetteit, építette legendáját, behozta az uralkodót a köztudatba. Viszont éppen most, a levéltáros (Bocsárdi László) hírneves kollégája kezébe ad egy kötegnyi 600 éves iratot, amely bizonyítja, hogy minden, amit eddig a címszereplőről állítottak, hazugság vagy tévedés volt. A Tudós megkezdi egyszemélyes csatáját, hogy elpusztítsa az általa kreált hamis alakot, ám az egész város (beleértve a saját családját) ellene van, mert ha a fejedelem megsemmisül, azzal minden más is tönkremegy. Mérlegre kerül az igazság, ám a másik serpenyőbe érdekek és sok-sok pénz halmozódik fel. Vajon melyik irányba billen a nyelv? 

„Feltámadt, mert én feltámasztottam.” 

E 62 perces tv-játék korát elég hamar be lehet határolni, a Nagy Háború előtt járunk, amikor még Osztrák-Magyar Monarchia volt, de egyre erősödtek a nemzeti érzelmek. Ilyenkor jól jönnek a régi hősök alakjai, kellemes dolog visszaemlékezni dicső elődeinkre. Egy pozitív példa a régmúltból segítheti az összefogást, a közös ügyet, és bizony fel lehet használni politikai meg egyéb célokra. Szerencsés az a nemzet, akinek vannak ilyen hősei, és Magyarország különleges helyzetben van, hiszen olyan régóta létezünk, hogy számtalan legendás alak közül lehet választani. A Nagy Fejedelmet az elhangzó 600 év miatt az 1400-as évekre tehetjük, egyfajta Mátyás király vagy Hunyadi János-allegóriaként is lehet rá tekinteni (pláne mivel most ért véget a Mátyás-emlékév). Ez a kitalált ember viszont a semmiből tűnt fel, neve nyilván ismert volt korábban, de jelentőségét a Tudóson kívül senki sem ismerte fel. 

Felvetül az első probléma, amit Walter, a levéltáros jelképez. Ő ugyanis igen régóta tudja, hogy amit a köz gondol a címszereplőről, az hazugság. Vele azt mutatják be, hogy a névtelen kutató bizonyítékai nem állnak meg hírneves társáéval szemben, akkor sem, ha azok az igazságot tartalmazzák. A Tudós meggyőződésből bebizonyítja, hogy Walter első dokumentuma hamis, tehát Haumann figurájának szándékai nemesek, csak tévúton jár. A Polgármester (Hunyadi László – beszédes név, figyelemre méltó alak) viszont magából kikelve állítja, hogy amit a levéltáros tett, az „merénylet” volt. Végülis melyik település akarná, hogy híres szülöttjéről kiderüljön valami csúnya dolog? Megcsappan az idegenforgalom… 

A második probléma akkor jelentkezik, mikor a Tudós szembesül az iratköteggel. Szakértőként rögtön felismeri, hogy amit a kezében tart, az valódi és már rövid tanulmányozás után rájön, hogy mekkora jelentősége van. Hihetetlen erényről tesz tanúbizonyságot, amikor első gondolata az, hogy ezt mindenkinek el kell mondani, ugyanis ezzel teljes addigi pályafutását bevágná a szemétbe, évjáradékkal, kitüntetésekkel, jó hírnévvel meg a családja jövőjével egyetemben. És mégis erre készül, mert számára a történelmi tény és a szakmai hitelesség mindennél fontosabb. 

fejedelem_random.jpg

„Minden uralom zsarnokság.” 

Ezen a pontos felmerül, hogy létezik-e történelmi igazság? Mitől lesz valakiből pozitív hős, mitől átkoznak el másokat? Személyes véleményem - ami „kutatásaimon” alapszik - az, hogy mindennek/mindenkinek többféle megítélése van, és éppen az uralkodó elvek/vezetők döntik el, kiből válik követendő és kiből elrettentő példa. (Helyi eset: Hóman Bálint.) Az itt tárgyalt filmben viszont olyan helyzet merül fel, ami a valóságban rendkívül ritka, egy már megállapodott helyzetben lévő, hősnek titulált emberről derül ki, hogy közel sem volt az, aminek beállítják. De nem azért jutott ide, mert direkt elferdítették a tényeket róla, hanem mert nem akadt elég bizonyíték az állítások ellenkezőjére. A főhős jóhiszeműen járt el, tiszteletre méltó az elkötelezettsége szakmája iránt; tévedéseit viszont a hatalom gyakorlói önös érdekből felhasználják. 

„A népnek mese kell, nem igazság.” 

A vezetőket hidegen hagyja, mit állítanak a tények, mindössze az fontos, amivel a szekerüket tolhatják. A tévedésből hazugságot fabrikálnak, tudatosan hamisítanak, és mindenki benne van, mert kapnak valamit: A Polgármester saját hírnevét építi a Tudós meg a fejedelem vállára támaszkodva, ezalatt jól megszedi magát. Az elöljárók karrierjük érdekében támogatják; a Tudományos Társaság elnöke (Lohinszky Loránd) a konszenzus megtartásáért fáradozik; és van egy kis ide fűzhető szerelmi mellékszál is. Marika (Haumann Petra) és Ferenc (Selmeczi Roland) házassága – előbbi a Tudós lánya, utóbbi a Polgármester fia, nem mellesleg pedig a szobrász, aki A Nagy Fejedelmet kifaragta. A lány anyja és a fiú apja egymáshoz akarják kényszeríti gyermekeiket, ők meg közben tényleg szeretik egymást, minden adott a boldogsághoz, de ha hirtelen a Tudós eldobja magától az addigi életét, a fiatalok szépnek ígérkező jövője meghiúsul. A szituáció tehát egyértelmű: Mindenáron meg kell akadályozni a főhőst abban, hogy napvilágra hozza felfedezését. Ez a harmadik probléma.

Most politizálhatunk egy kicsit: A Hunyadi László által életre keltett Polgármester akár egy kommunista propagandafilm kizsákmányoló földesura is lehetne, karikatúraszerű, kövér, nagyhangú, érdekorientált. A levéltáros a kisember, akinek kiabálása nem hallatszik fel a trónszékig, aki maga alatt vágja a fát, ha kiáll a sorból és beszélni mer. Ferencben megtestesül a támogatott művész, aki szerencsés háttérrel indulhat, aztán átlényegül a szerelmessé, akinek mindennél fontosabb, hogy megkaphassa választottját. Az elnök a részrehajló értelmiségi, aki kiszolgálja a rendszert; a Szerkesztő (Ács János) a sajtó, ami csak akkor beszél, ha érdeke úgy kívánja és hallgat, ha megfizetik; a költő (Dengyel Iván) meg az uralkodó(ka)t kiszolgáló alkotó. Sajnos ezekkel az archetípusokkal ma is találkozhatunk a világban, hadd ne mondjak neveket… 

fejedelem_haumann2.jpg

„Hazudni kell a köz érdekében.” 

Az egyetlen idealizált karaktert Haumann Péter játssza. Ilyen emberrel a valóságban már talán sohasem találkozhatunk, hiszen minden szentnek maga felé hajlik a keze; a jó lehetőségekért majdnem bárki sutba dobja a lelkiismeretét; a szakmai alázat szinte ismeretlen; pénz beszél, kutya ugat, stb. Természetes, hogy a Tudóshoz hasonló személyek magukra vannak utalva és ilyen vagy olyan bukásuk elkerülhetetlen. Érdekes párhuzam vonható közte és a Spawn-képregényben szereplő megbolondult katona között: Mind a ketten egy századokkal korábban élt zsarnok szellemével viaskodnak, akit valódinak látnak. Ha már víziók, ennek a filmnek az egyik legkülönlegesebb motívuma a zene, amit az azt szerző Lajkó Félix jelképez. A hegedűs a semmiből, az éjszaka közepén jelenik meg, elkezdi játszani különös dallamait, és egyre biztosabb, hogy nem valódi, csak a Tudós látja, csak ő hallja, és ahogy lejjebb csúszik a kétségbeesésbe, úgy válik a dallam bonyolultabbá, összetettebbé, mely végül a végestáblista alatt teljesedik ki. A muzsika egyébként egyre jobb lesz, kicsit nehéz megérteni az elején, mit akar ez a pasi a hangszerével, de amint rájössz, hogy micsoda, a zenéje is tetszeni fog. Még egy pici apróság, hogy a főhős és lánya a valóságban ugyanilyen rokoni kötelékben van egymással. 

A cselekmény kb. 24 óra alatt egy fő téren játszódik, aminek egyik felén van a levéltár meg a polgármesteri hivatal, a másikon a Tudós háza; és középütt magasodik fehér lepel alatt a szobor. A környezet hiteles, a jelmezek szintén azok. A játékidő első felét tömegesebb jelenetek teszik ki, majd miképp a végkifejlet felé haladunk, úgy lesz egyre kevesebb ember a képernyőn, végül csak Haumann marad, egyedül az éjszakában a teremtményével. Különösen erőteljes az utolsó jelenet a Himnusszal, és amikor a merénylő szembenéz a fejedelemmel a misztikus félhomályban. Egyébként a színészekre semmi panasz nem lehet, mindenki jól teljesít. 

Néhány adat a készítőkről: A rendező Sós Mária, aki együtt írta a forgatókönyvet a szerkesztő Mezey Emőkével Lengyel Menyhért 1907-es azonos című színműve alapján. A szerzőnek ez volt az első darabja, amit bemutattak, egyébként figyelemre méltó fickó volt. 94 évet élt, számos országban megfordult, írt a Nyugatba, Az Estbe, a Pesti Naplóba; az ő egyik munkáján alapul Bartók Béla A csodálatos mandarinja; egy másikon pedig az 1939-es Ninocska című film, Greta Garboval a főszerepben. Ács Jánost láthattunk a Régi idők focijában, ahol ő Színes Géza (aki csúnyát mondott), Bocsárdi Lászlónak máig ez az egyetlen mozgóképes szerepe. 

fejedelem_lengyel.jpg

Röviden a lényeg újra: Elgondolkodtató, korunkban is aktuális történet, amit röviden, velősen, kitűnő színészek adnak elő. A történelem és annak kutatása iránt érdeklődőknek, illetve Haumann Péter tisztelőinek kihagyhatatlan darab!

Pontozás: 

imdb: Nincs. (10-est adtam rá.) 

port.hu: 6.8 (Én nyomtam fel 5.4-ről.) 

Szerintem: 5/5 

Továbbra is várható a Fordítsd oda a másik orcádat is!

Ha tetszett a cikk, nézd meg a regényemet!

6 komment

Címkék: magyar dráma történelmi


2019.02.11. 09:47 Tévésámán

11. születésnapi bejegyzés - Soul Music (1997)

terry_pratchett_s_discworld_soul_music_part_5_0940.jpg

Még általános iskolás koromban, Péter barátom révén ismerkedtem meg a Korongvilággal, Terry Pratchett humoros fantasy-multiverzumával. Péternek szinte az összes rész megvolt a regénysorozatból, és miután elolvasta őket, kölcsönadta, aztán együtt röhögtünk rajtuk. Máig nagyon bírom ezt a szériát és el is kezdtem gyűjteni. 

Anno nagyon örültem, mikor az HBO leadta A postamestert – ez volt az első találkozásom a Korongvilággal mozgóképes formában. Bár utólag elmondhatom, hogy az a leggyengébb mind közül (pusztán a történetből adódóan), mégis igazán jól szórakoztam rajta, örültem az ismerős karaktereknek, Ankh-Morporknak, stb. Ezért aztán gyorsan megnéztem a többi elérhető filmet, a Varázsaput meg A mágia színét; aztán sajnáltam, hogy nincs több. Egyszer azonban felfedeztem, hogy az általam olvasott egyik (talán a) legjobb Pratchett-regényből, a Gördülő Kövekből is van filmes változat, csak éppen rajzolt. Felírtam a listámra, aztán annyiban maradt a dolog… Most viszont, hogy itt az ünnepi hét, újfent túl kevés időm maradt valamilyen blu-ray-t rendelni, aztán az jutott eszembe, hogy a régi, letöltött filmjeim közül választok valamit, majd beugrott a lista. Amint megláttam, nyomban eldöntöttem, igen, a Soul Music méltó lesz erre az ünnepi alkalomra! Szóval vágjunk is bele, hangerőt fel, szóljon a kőzene! 

terry_pratchett_s_discworld_soul_music_part_5_0998.jpg

Imp (Andy Hockley hangján szólal meg) szenvedélyes hárfás, ám szülőfalujában ezzel inkább csak idegesíti a családját, meg aztán lehetőségei sem adódnak tehetsége fitogtatására. Egy napon aztán elhatározza, hogy elege van az esőből meg a dilettáns közönségből, elindul A Városba, vagyis a Korongvilág központjába, Ankh-Morporkba, hogy ott a valaha élt legnagyobb zenésszé váljon! Véletlenül összetalálkozik egy nagy dumájú törpével, a szaxofonos Gloddal (Rob Rackstraw) és a köveken játszó trollal, Lias-szal (George Harris), együtt pedig – egy újabb véletlen folytán – megalakítják az első zenét (vagyis rockot) játszó bandát… 

Ezalatt A Halál (Christopher Lee) elveszti fogadott lányát és vejét, ez az eset aztán gondolkodóba ejti. Mi végre történik minden? Miért úgy vannak a dolgok, ahogy? Miért kell emlékeznie arra, ami holnap történik? Úgy dönt, otthagyja a munkáját, hogy felejthessen – bármit kipróbál, amit a Korong legnagyobb bölcse javasolt neki. Ám a Dolgok menetét nem lehet csak így megváltoztatni, szükség van valakire, aki elvégzi A Halál feladatát. Erre csupán egyetlen alkalmas személy létezik: Zsuzsa (vagy Susan - Debra Gillet), a Nagy Kaszás unokája. A különös leány egyik pillanatról a másikra nagyapja helyére kerül, viszont korántsem ez lenne az életcélja, úgyhogy két lélek Túlvilágra segítése között felkerekedik, hogy megtalálja rég nem látott felmenőjét, hátha ezzel minden visszakerül a maga medrébe… 

terry_pratchett_s_discworld_soul_music_part_5_0245.jpg

És mindeközben hódít a zene, ami érthető, hiszen tök jó; de a Láthatatlan Egyetem arkrektora, Mustrum (Graham Crowden) zsigerből utálja, pláne miután a tantestületének tagjai is rajongókká válnak. Mind ő, mind az időközben zenekarrá alakult trió rájön, hogy a sokkal több, mint aminek látszik. Él és akar valamit – lehet, hogy veszélyes. De ki fogja megállítani, és hogyan? 

Pár szót a regényről: A Gördülő Köveket jó régen olvastam, nagyon szerettem. Arról szól, hogy mi lesz akkor, ha a mágiával átitatott pszeudo-középkorban hirtelen megjelenik a rockzene. A sztoriból csak három dolog maradt meg, a Zene hatása, az hogy A Halál gitározik a végén, meg Zsuzsa jelenléte. Igazából a Kaszás körüli könyvek a legjobbak, ő talán a legkirályabb figura a Korongon, nagy rajongója vagyok, de bírom Susant és Albertet, A Halál inasát is. Ezek a figurák most mind megjelennek, plusz felbukkannak az Őrség tagjai, jön Ráteszem-A-Kést-A-Saját-Torkomra Himpellér; a varázslók; a Törött Dob kocsma és közönsége; vagyis minden, ami egy jó Discworld-kalandhoz kell! 

terry_pratchett_s_discworld_soul_music_part_5_0215.jpg

A Soul Music a többi Pratchett-adaptációhoz hasonlóan nem egy film, hanem egy minisorozat, aminek 7, egyenként kb. 22 perces része van. Egy ősi torrent-változatát találtam meg, amiben a hét részt egy félórás interjú egészít ki az íróval, és annyira tetszett, hogy egy ültő helyemben végignéztem az egészet. Miként a leírás mutatja, az eseménysor három nagy szálra bontható: A zenekar (angolul Band With Rocks In, sajnos a magyar nevükre nem emlékszem), az arkrektor harca a Zenével, és A Halál meg az utána kajtató pereputty. Az első sok humorral megfűszerezett karikatúrája a rockzene 1950-től kb. 1980-ig terjedő korszakának – külön tetszettek benne a fantasy-rasszista poénok („Nem elf vagy, véletlenül?”, „Én troll vagyok, úgyhogy lehetek előítéletes a trollokkal szemben!”) és a Zenészcéh képviselőiben testet öltő cenzúrabizottság/lemezkiadó-vállalat kritikája. A második szál a leggyengébb, a könyvben ez sokkal jobban muzsikált, de Mustrum és a Könyvtáros jópofák (előbbi rástartol Zsuzsára, utóbbi meg ördögi tehetségű zongorista lesz). A harmadik szál a leg-Korongosabb, de csak azért, mert az ebben megjelenő figurák több könyv főhősei. Személy szerint a háromból kettőt nagyon élveztem, a varázslók viszont nem zavartak. 

Maga a regény és a sorozat is sajátos módon a rockzene születését mutatja be, ám ami a mi valóságunkban évtizedekbe telt, az a Korongon úgy egy hétig tart csupán. Kis apróság, hogy én mindig úgy képzeltem, a banda heavy metalt játszik, itt viszont a készítők végigjáratják velük a rock nagy lépcsőfokait: Beatles, Blues Brothers, Elvis, Jimmy Hendrix, Woodstock – ezek csak azok, amiket felismertem (a többiről később). A Soul Music viszont nem véletlenül Lélek Zene – ez a Zene él, és valójában ő játszik a zenészeken! Ha jól emlékszem, akkor a könyvben benne van, hogy ez ténylegesen hogyan hozhatja el a világvégét vagy valami ilyesmit, itt csak Imp – vagy később Buddy – lelkéért (meg egy zsák pénzért) megy a harc. A pénz iránti vágy három alakban ölt testet: A Zenészcéh főnöke (szerinte a muzsikálás pénzszerzési forma és semmi esetre sem szabad ingyen csinálni vagy megengedni, hogy mások ingyen csinálják), a troll klubtulajdonos (az alvilág, ami minden szórakoztató dologra ráteszi a kezét) és Himpellér (tipikus menedzser a ’70-es évekből, aki zsebre teszi a haszon 99%-át). Azért azt tegyük hozzá, hogy az engedélyhez kötött zenélés bizonyos esetekben jót tenne a mi valóságunkban… 

terry_pratchett_s_discworld_soul_music_part_5_0219.jpg

„-A coach with liver on it.

  -Livery.

  -That too.” 

A képi világról még semmit se mondtam, de a mellékelt illusztrációk önmagukért beszélnek. Ez 22-23 évvel ezelőtt készült, amikor a számítógépes rajzolás még gyerekcipőben járt (lásd mondjuk Babylon 5), ezért hagyományos animációt láthatunk, amit azonban néhol 3D-vel vegyítenek. Párszor átvezetésként láthatunk egy koponyát, ami teljesen CGI, ehhez hasonlóan a Zene lelke az utolsó epizódban, valamint a nyitó/záró szekvencia minden rész végén szintén gépi rajz. A Halált megidéző rítushoz és „a korábbi részekben…” montázsokhoz a két stílust keverik. A főcím zenéje lett egyébként a kedvencem az összes szám közül, igazán megkedveltem, és érdemes figyelni a kis részletekre a Korong bemutatásakor – a Napot például csak a negyedik résznél vettem észre. Az apró figyelmességek egyébként mindenütt megjelennek, ilyen a lányiskolában a törpe lány bajsza, Lias/Cliff szeme a napszemüveg mögött, Himpellér „szivarja” vagy az Idegenlégiósok feledékenységének számos jele. Az íróra jellemző nyelvtani humort többé-kevésbé sikerült átültetni a vászonra, ennek példája, hogy a zene attól , hogy a „dobos” köveket üt egymáshoz; és hasonlóan kitűnő poén az, amikor a troll „kemény anyagot” fogyaszt az öltözőben. 

Pár szót a készítőkről meg néhány érdekesség: A rendező-producer Jean Flynn, Andy Hockley és Rob Rackstraw együtt dolgoztak a Soul Music párján, a Wyrd Sisters-ön (a Vészbanyák feldolgozása). A forgatókönyvet készítő Martin Jamesonnak ez az egyetlen filmes munkája. A kitűnő zenét Phil Bush és Keith Hopwood szerezték. Az Albertet megszólaltató Bryan Pringle a Nászéjszaka kísértetekkelből az inas. A Band With Rocks In Itet a The Beatles-ről mintázták, elvileg a könyvben is rájuk hajaznak, itt meg méginkább. Mivel le akarták rövidíteni a játékidőt/a készítésre szánt időt, ezért a visszatérő figurák (mint mondjuk Lord Vetinari), a belső poénok, meg a mellékszálak egy része kimaradt. A Gördülő Kövek 1994-ben jelent meg először. 

terry_pratchett_s_discworld_soul_music_part_5_0489.jpg

A mellékelt fél órás Terry Pratchett-interjúból: Mikor írt, a karakterekből inkább a hangjukat tudta elképzelni az arcuk helyett. Mivel a mozgóképes animációhoz nem értett, így olyan embereket keresett, akik szerinte jók voltak ebben a műfajban és rájuk bízta a dolgot anélkül, hogy túl sokat szólt volna bele. A feldolgozást készítők munkájához néha ezt-azt azért hozzátett, átalakíttatott a végső produktumon. Lee és Gillet hangja nagyon tetszett neki. A készítők a zenéknél nem csak a hangzást, hanem az adott korszakra jellemző technikát is felhasználták. Terry bácsi sosem akart filmhez vagy sorozathoz forgatókönyvet írni, mert úgy gondolta, hogy nincs értelme a könyvektől átlépni egy másik műfajba, ahol maximum közepeset tudna csak nyújtani. Ő mindössze az ötleteket adta és életben tartotta a sorozatot, amit majd valaki más feldolgoz. Sokszor meglepődött az adaptációkat hallgatva/nézve, hogy milyen jó vicceket írt, és nevetett rajtuk. Frappánsan úgy gondolta, hogy a Soul Music „Legrosszabb esetben jó lesz, jó esetben fantasztikus!”. 

terry_pratchett_s_discworld_soul_music_part_5_0975.jpg

Néhány megjegyzés az imdb komment-részlegéből, avagy olyan dolgok, amiket nem vettem észre: Apogee_ szerint „(...) az újrafelhasznált karakterek (például a Láthatatlan Egyetem cselédjei) lehettek volna jobbak. Nem kellett volna jeleneteket ismételgetniük, stb.” Ebben van valami, több szekvencia észrevehetően megismétlődik, de ez a régi sorozatokban bevett szokás volt; a klón-figurák helyett engem inkább a sok hasonló hangú alak jobban zavart (Rob Rackstraw például 17 különböző szereplőt szólaltatott meg). Apogee_ a megidézett előadók közt említi még Jerry Lee Lewis-t és a Van Halent. Headrock írja: „Más könyv-alapú sorozatokkal ellentétben, ha ezt azután látod, hogy már olvastad a regényt, biztosan nem fogsz csalódni, mert Pratchett segítette a rendezést, így a legapróbb részletekig visszaadta a Korongvilágot, pont, mint az írásaiban.” Az interjúban az író inkább csökkenteni próbálta a saját szerepét… Idézet DanielWPow véleményéből: „A kísérőzene igazi műremek. Bárcsak rátették volna a teljes számokat a dvdre!” A kísérőzenét csak jóval később, de végülis kiadták lemezen. ronc-5 felhívja a figyelmet arra, hogy „párszor a vágással megöltek egy-egy viccet, például amikor Nobby és Colon őrmester [nem tudom a magyar nevét] azt mondják ’ott megy – Zsuzsa Halál’, ez érthetetlen, mert az eleje lemaradt. ’Ez nem A Halál volt?’ ’Nem tudom, nekem inkább egy Zsuzsának tűnt.’” Igaz, fogalmam se volt, honnan tudják a lány nevét. A kommentelők szinte mindegyike egyébként a Dékánt és a Varjút idegesítőnek, az animációt gyengének/kezdetlegesnek találta. Én kedveltem a Varjút, jó szövege volt, a Dékán hangjától viszont megértem, ha valaki a földet kaparja. A látványvilággal azonban semmi bajom. 

terry_pratchett_s_discworld_soul_music_part_5_1174.jpg

Összesítésben nagyon tetszett, újabb kellemes estét szerzett nekem a Korongvilág! Ajánlom azoknak, akik olvasták a Gördülő Köveket, vagy rajongói a Discworld-szériának – alig várom, hogy lássam a Wyrd Sisters-t, bár az állítólag rosszabb ennél… 

Pontozás: 

imdb: 7.6 

Szerintem: 5/5 (Talán még mehet feljebb.)

Hírek: 

- Ha minden igaz, ebben az évben láthatjuk a Terry Pratchett és Neil Gaiman közös regényén alapuló Good Omens című hat részes minisorozatot, a főszerepben David Tennanttel és Michael Sheennel. 

- Bár Christopher Lee már lassan 4 éve halott, egy munkája még mindig bemutatásra vár. A The Time War egy nácis sci-fi, aminek Lee úr volt a narrátora, bemutatási dátumot még nem tűztek ki hozzá… 

Várható írások: Fordítsd oda a másik orcádat is! 

Ha tetszett a cikk, nézd meg a könyvemet is!

Szólj hozzá!

Címkék: zene fantasy vígjáték animációs


2019.02.08. 10:13 Tévésámán

11. Születésnapi Ünnepi Hét I.: Filmek 2018.

A 2018-as évben jelentősen kevesebb filmet néztem, mint korábban. Ebben szerepet játszott, hogy munkahelyet váltottam és az új feladatom a délutáni órákban elszólított a tévé elől; megszűnt az érdeklődésem a populáris szemét iránt; illetve elég sok időt töltöttem a Left 4 Deaddel és a Killing Floorral. Viszont folytattam a korábban megkezdett módszert, miszerint azokról a mozgóképekről, amik nem érdemelnek teljes cikket (vagy semmi kedvem se volt írni róluk), pár soros, rövidebb feljegyzéseket készítettem erre az ünnepi hétre. Jöjjenek akkor 2018. filmjei – legrosszabbtól legjobb felé haladva; normál betűkkel a tavalyi, dőlttel az idei véleményemet olvashatjátok: 

Szemét/pocsék-kategória: 

1:54 (2016)

A nyitó-jelenet zenéje és a francia [igazából kanadai?] mivolta érdekessé tette, de baromi unalmassá vált. 14 percet néztem belőle, ezalatt ténylegesen semmi sem történt, csak a háttérben tökön rúgtak valakit. Sajnos nem éreztem, hogy érdemes lenne tovább várni. 

Mint látható, lekapcsoltam, annyira pocsék volt, ezzel az év egyik legrosszabb filmje lett. 

imdb: 6.6 

Port.hu: 7.5 (Biztos bennem van a hiba…)

 

Gyilkos robotok nyomában (The Truth About Killer Robots, 2018)

Ez a film a mesterséges intelligenciáról szól, mindössze egy érdekes kiindulási pontot tettek bele. Megmutatják, hogy a robotok hogyan veszik át a helyünket a gyártóiparban, a szolgáltatóiparban és aztán az életben is. Valójában azonban azt, hogy kinek a felelőssége, ha egy robot egy ember halálát okozza, háttérbe szorítják, és erre a kérdésre nem kapunk választ. Pedig engem ez érdekelt volna… 

A másfél órás játékidő első fél órája szól a megadott témáról, minden további számomra érdektelen volt. Sokat elmond erről a filmről, hogy a port.hun lévő egyetlen szavazat az enyém… 

imdb: 5.5 

Port.hu (Szerintem): 5 (A külföldi kollégák is egyetértenek velem abban, hogy ez unalmas.)

 

Atyai pofonosztó (Padre Speranza, 2002)

Megtévesztő a címe, ugyanis az idős Bud Spencer egyetlen pofont se ken le benne senkinek. Mind ő, mind Terence Hill játszottak papokat, itt viszont ránézésre a főszereplőről a felvezetés után már nem lehet megmondani, hogy Isten szolgája. Számomra érthetetlen, miért nincs rajta sosem a jellegzetes fehér gallér, de egyébként ez csak egy apróság. Sajnos ez a film krimi-dráma, amiben csupán egyetlen igazán jó poén van, a nyomozós szál se valami érdekes és a dolgok szinte maguktól oldódnak meg. A karakterek közül csak a Dawn-kóros sekrestyés szerethető, a többiekért aligha fog bárki is izgulni. Persze tény, hogy egy 70-es éveiben járó színész már képtelen ugyanazt nyújtani, mint amit 30 évvel korábban, viszont az itt-ott lyukas történetet meg az elvárható humor hiányát mégsem lehet erre a tényre kenni. Azt hiszem, bennem van a hiba, hogy Bud minden moziján röhögni akarok, mert biztos, hogy szerette volna kipróbálni magát komolyabb szerepekben is; csakhogy én a komolytalanságát szeretem, és tutira nem vagyok egyedül ezzel. 

Bud Spencer közel áll ahhoz, hogy szentté avassák, ezért mindig kicsit kellemetlenül érzem magam, ha leszólom valamelyik munkáját, de tény, hogy ez messze elmaradt attól, amit vártam. Pici érdekesség, hogy az imdb szerint 2005-ös, a port.hu szerint 2002-es – én most a magyaroknak hiszek. 

imdb: 6.1 

Port.hu: 7.8 (A nemzetközi megítélése jóval közelebb áll a valósághoz.)

 

A Galaxis Őrzői Vol. 2 (Guardians of the Galaxy Vol. 2, 2017)

Ami az elsőben jó volt, az innen nagyrészt kiveszett. Groot idegesítő vagy semmilyen, Mordály poénjai szarok, Peter érdektelen, Gamora viszont most szimpatikusabb, érdekesebb volt. Újfent Drax viszi a pálmát, aki hozzá méltó havert kapott Mantis személyében, az ő vicceik az igazán jó pillanatok. A beugró szereplőknek semmi értelme, Kurt Russell viszont brillírozik. A sztori igazából üres, Yondu még mindig túl erős, a zenék alapvetően bénábbak, a látványvilág sokszor gagyi. Két dolgot képtelen vagyok felfogni: 1. Miért van az, hogy minden 2. rész fos? 2. Ki hiszi el azt, hogy halandók meg tudnak ölni egy istent? Utálom az ilyet… 

A GotG első része volt az, ami Dávid barátom megjegyzésének köszönhetően rádöbbentett arra, hogy ezekre a típusú filmekre nem érdemes pazarolni az időt. Az pedig kifejezetten szánalmas, hogy az itt röviden tárgyalt művet és a a Deadpoolt azért ünneplik, mert olyanok, amilyennek az összes többi szuperhős-mozinak lenniük kéne. Eme meggyőződésem dacára tavaly mégis megtekintettem ezt, tavaly előtt meg az Avengers 2.-t (mindkettőt a tévében), viszont 2019-ben már nem követem el ezt a hibát.

imdb: 7.7 

Port.hu: 7.8 (Vicc.)

 

Elmegy-kategória: 

Félix és Rose (Décalage horaire, 2002)

Náthás voltam, itthon maradtam, gondoltam, nézek valamit. Ez éppen kapóra jött, úgy emlékeztem rá, hogy jó. Az eleje elég furcsa, a Döglött halat idézte a telefonos kiindulási pont, van benne egy pici Repülök, vonatok, automobilok is. Igazán onnantól indul be, hogy Rose lemossa a sminkjét, de ez kb. a cselekmény felénél van. Végülis arról szól, hogy milyen hirtelen bele tudunk szeretni valakibe, és ez milyen hatással van ránk meg arra a bizonyos személyre. Az európai filmes jelleg igen erős, hiszen olyan dolgokról beszél a két szereplő, amit egy hasonló kaliberű amerikai alkotásban el se tudnánk képzelni; Juliette Binoche meztelenül úszik és alszik;plusz az egész valahogy fura, de kellemes módon. Megérte látni. 

A végére kellemes érzéseim voltak, de az első felét igen nehéz elviselni… 

imdb: 6.2 

Port.hu: 8 (Nem tudom, miért kapott ennyit.)

 

A nappali boszorkány/A déli boszorkány (Polednice, 2016)

Érdekes, lassú cseh „horror”. A műfaj meg a készítő ország miatt akartam látni. Jó darabig semmi sem történik, a misztikus hangulat viszont megbújik a napfényes képek között. A magányról, szeretteink elvesztéséről, a vidéki/tanyasi életről szól, meg arról, hogy egy nőnek kell egy férfi az életébe, hogy az teljes legyen. Szóval a mondanivalója jó, a színészek játéka szintén, egy-két alkalommal pedig még poénok is vannak („Mit szeretnél csinálni délután?”). Nem bánom, hogy láttam. 

Ez azért kerül ebbe a kategóriába, mert semmi értelme nem lenne újra megnézni. 

imdb: 5.2

port.hu: 4 (Valami hülye komment nélkül adott rá egy 1-est, én meg gyorsan nyomtam rá egy 7-est most.)

 

Parasztháború (La guerra dei cafoni, 2017)

Érdekes volt, néha vicces. Kár, hogy nincs igazi felvezetése és hogy a vége sem valami szívderítő…

Ifjúsági film olasz módra, de sajnos korántsem olyan szórakoztató, mint a Legyetek jók, ha tudtok!. A nyitójelenet ad egyfajta alap-kontextust, de igazából nincs magyarázat rá, hogy a gazdagok miért szívatják a szegényeket. Van egy Rómeó és Júlia mellékszál, némi vallási felhanggal vegyítve (a végén, mikor a fiú találkozik az öreg halásszal, az nagyon király), és sejthető, hogy valami tragédia lesz benne, ami aztán elkerülhetetlenül bekövetkezik. Talán nagyon picit A Pál utcai fiúkhoz hasonlítható, az európai jellege meg a jó poénok miatt lehet, hogy eggyel feljebb kellett volna tenni, de végülis ide került.  

imdb: 6.5 

Port.hu: 6 (Asszem mégis jó helyre tettem.) 

 

Jó volt-kategória: 

Hős6os (Big Hero 6, 2014)

Jópofa, kedves, ugyanakkor elég sötét téma adja az alapját: a gyász és annak hatása az egyes emberekre. Baymax nagyon aranyos, Hiro is jó fej, a többiekre viszont nem nagyon marad idő, nagyjából mindegyikük személyisége összefoglalható egy mondatban. Érdekes, hogy a helyszín a Szárnyas fejvadászhoz meg a Firefly-hoz hasonlóan az ázsiai plusz az amerikai kultúra összeolvadása; a gonosz kiléte pedig igazi meglepetést tartogat. Az egyetlen tényleges negatívum a nyitó robotharcos szekvencia és Baymax második megjelenése közti elég hosszú rész unalmassága. Úgy tudom, ebből is készült sorozat, talán egyszer majd megnézem. 

A robotos filmekkel könnyű megvenni engem, de még a szórakoztató és aranyos jellege ellenére sem akarom ezt a legfelső kategóriába tenni. 

imdb: 7.8 

Port.hu: 8.2 (Most nem vitatok el egyetlen pontot sem, megérdemli.)

 

A nap, amikor az apám bokorrá változott (Toen mijn vader een struik werd, 2016)

A háború gyerekszemmel, avagy a tízéves kislány akarata ellenére elindul a számára ismeretlen országban lakó édesanyjához, aki születésekor otthagyta, és mindenütt veszély várja. A dolog igazából nem ennyire komoly, kis hősnőnk, Toda, találkozik néhány furcsa, de kedves emberrel, meg olyanokkal, akik kevésbé jó fejek; viszont végül eléri a célját és még barátra is lel a tejfölszőke Ragacs személyében. Nagyon érdekes, hogy miként próbálja a gyermek megérteni az érthetetlen háborút, és hogy néha a felnőttek se igazán biztosak a dolgukban. „Ellenség vagy, vagy barát?” „Ez csak egy szín.” A semleges, meg nem nevezett országok és a zagyva álnyelv, meg a „bárhol lehet Európában”-érzést keltő helyszínek miatt az európai néző igazán magának fogja érezni a történetet, amit kellemes zene kísér. Így is be lehet mutatni, milyen a háború, nekünk tetszett.  

Szokatlan megközelítési mód az, hogy nincs igazi felvezetés, ami elmondja, ez a fegyveres konfliktus meg az országok fiktívek, ezért eltart egy darabig, amíg erre a néző rájön. Emiatt vannak dolgok, amik értelmetlennek látszanak, illetve néhány rész kissé eseménytelennek érződik. Mindezek ellenére érdemes megtekinteni, mert ilyet garantáltan nem láthatsz máshol! 

imdb: 7.4 

Port.hu: 6.2 (A kommentekből kiderül: itthon nem mindenki fárad azzal, hogy megértse, mit néz.)

 

Világok őre (Chernovik, 2018)

Az oroszok ismét bebizonyították, hogy nagyon jól értenek a városi fantasy-hez. Érdekes történet, jó látványvilág és az ebből a hatalmas országból érkező hasonló művekre jellemző motívumok egyvelege ez a film. A főszereplő belekerül ebbe a különleges világba, amiben nagy tehetséggel bír, de ellenáll, vissza akarja kapni a régi életét; azonban nincs választása, mert van egy rejtélyes felsőbb hatalom, aminek kénytelen engedelmeskedni. Érdekes, hogy a hétköznapi emberek hogyan viszonyulnak a speciális képességek birtokosaihoz, és a kommunizmus uralta alternatív világ is megérne egy misét. Mindössze két dolog nem tetszett, az első, hogy a hős túl gyorsan rázódik bele az új helyzetbe, a második a lezárás. Viszont jó volt, hogy akit megszúrnak, az vérzik, akit megvernek, azon csúnya ütésnyomok keletkeznek és bizony a Póráz hatása is elég emlékezetes. Tudtam én, hogy megéri látni ezt! 

imdb: 4.3 (Hülyék ezek…) 

Port.hu: 5.8 (Érthető, hogy nekünk jobban tetszik, hozzánk közelebb áll, de ennél többet érdemelne.) 

 

Csúcs-kategória:

logan1.jpg

3./ Logan (2017)

Jó öreg Farkas – szó szerint. Egészen remek volt, van egy megfoghatatlan hangulata, és sikerült csupa olyan karaktert felvonultatni, akikért lehet szorítani. X-23 érdekes; Xaviert mindig kedveltem, ha Patrick Stewart játszotta; és jól esett viszontlátni Eriq La Salle-t meg Richard E. Grantet is, bár utóbbi elsikkad. Az irritáló zsoldos pasi korántsem annyira nevetségesen szar, mint a Wolverine-ben a kígyónő, az akció kielégítő, a CGI pedig nagyon ritkán látszik. A fordulatok jelentős része kitalálható, és kövezzetek meg, de valahogy tudtam, mi lesz a vége, mert csak ez lehetett, máskülönben az egésznek nincs értelme. Azt pedig egyenesen offenzívnak találom, hogy azért van oda annyi ember a Loganért, mert olyan, amilyennek egy normális filmnek lennie kéne. A trágya-áradatból persze hogy kiemelkedik egy ilyen, de ugorjunk vissza 30 évet az időben és csupa hozzá hasonlót találunk! Mert ez nem a látványtól, az idióta poénoktól meg a CGI-tól lesz jó, hanem mert király karakterek életszerű párbeszédeket adnak elő benne, és tehetséges színészek játsszák el az egészet. Ennyi a lényeg, ettől lesz jó egy film.  

És akkor most segget csináltam a számból. Vagy nem? Az X-Men filmek az egyetlen széria a szuperhős-zsánerben (a Tini Titánokon kívül), ami még érdekel. Sokan utálják ezért vagy azért, de bevallom, nekem még egyetlen része sem okozott csalódást, mindig találtam bennük valamit, ami tetszett. A Logan végre elbúcsúztatja azt a Rozsomákot, akire hat korábbi mozi épült, és ezúttal nem találtam semmi kifogásolhatót az elpusztíthatatlan mutáns kalandjában. Sajnos azzal, hogy a régi szereplők és alkotók eltűnnek, utat adnak a mocsoknak meg a tehetségtelen senkiknek (ennek az Apokalipszis jó példája), és valószínű, hogy hamarosan az X-filmeknek bealkonyul. De addig még jön az Új Mutánsok és a Sötét Főnix, szóval legalább kétszer újból megnézhetjük őket, mielőtt (remélhetőleg?) eltűnnek a süllyesztőben. 

imdb: 8.1 

Port.hu: 7.7 (Bármennyire jó, azért a magyar pontszám igazságosabb.)

salyut.jpg

2./ Salyut-7 (2017)

A Gagarin után újabb remek orosz űrhajós filmet nézhettünk. A cselekmény kezdetben kicsit lassú, de aztán egyre izgalmasabbá válik, az utolsó fél óra nagyon feszült. A képi világ elképesztően szép, színes, a számítógépes animáció igazán valóságosnak látszik, a néző úgy érzi, mintha kint lenne az űrben ezekkel a bátor kozmonautákkal. Jó dolog, hogy a főszereplők hétköznapiak, hétköznapi dolgokról beszélnek, isznak és cigiznek; ezen felül pozitívum még, hogy szép színésznőket találtak a négy fontosabb női szerepre, pár poénon meg igazán jót lehet nevetni. Negatívumként csak annyit tudnék felhozni, hogy erősen amerikainak látszik az elején, valamint érezhető benne egy ici-pici feminista felhang. Végeredményben ajánlom mindenkinek. 

Több orosz filmet kellene itthon adni…

imdb: 7.2 

Port.hu: 8.6 (Magáért beszél.)

storm_letters.jpg

1./ Storm – Lángoló betűk (Storm: Letters van Vuur, 2017)

Izgalmas, érdekes holland családi kalandfilm a reformációról. Nagyon kellemes volt látni ezt a történelmileg minden szempontból hiteles, egyben kedves és szórakoztató alkotást, ami felhívja a figyelmet Luther Márton mozgalmának évfordulójára. Szép szimbolikával (a kereszt megvéd, Mária szobra), pár poénnal és szimpatikus szereplőkkel operál, és bár a sztori kitalálható, mégsem válik unalmassá. Ilyesmiket kellene még adnia az HBO-Cinemax-bandának, nem azt a sok szennyet, amit még az 1500-as évekbeli Antwerpen csatornarendszere is megirigyelhetne… 

Nagyon tetszett, semmi rosszat nem tudnék mondani róla, mindenkinek ajánlom! 

imdb: 6.1 

Port.hu: 6.1 (Nemzetközi konszenzus, de ennél jóval többet érdemelne!) 

Az ünneplés folytatásaként kinéztem magamnak egy filmet a listámból, ha meg tudom szerezni, akkor megnézem. 

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2019.02.05. 18:23 Tévésámán

A megmérettetés (Measure of a Man, 2018)

measure_poster_2.png

Dacára annak, hogy az utóbbi kb. másfél évben az HBO-k csak szemetet adnak (kivétel ez alól a Victoria című sorozat), a Cinemaxokon még találhat az ember egy-két gyöngyszemet, elásva a román és izraeli alkotások között. Ránézésre ez is ilyesminek tűnt, és a megérzésem most sem hagyott cserben! Szóval üljünk be egy nagy, családi autóba és kiránduljunk vissza a ’70-es évekbe:

1976. A kövér és magának való Bobby (Blake Cooper) a családjával együtt nyaralni érkezik egy kis tóparti üdülővárosba. A srác amúgy se nagyon tudna mit kezdeni magával, így meg pláne, mert legjobb barátja, Joanie (Danielle Rose Russell) titokzatos módon lelép még a szünidő kezdetén. Előtte viszont ráveszi Bobby-t, hogy vállaljon el egy kis zsebpénzt hozó munkát: A tó mellett élő idős orvos, Dr. Kahn (Donald Sutherland) hatalmas kertjét kell rendbe tenni. Jól fizet, de meg kell érte dolgozni. Ha az embert próbáló feladat még nem lenne elég, hősünkre a helyi vagány Willie (Beau Knapp) is rászáll, plusz úgy látszik, a szülei házassága a végét járja. Vajon ez lesz a legpocsékabb nyári szünet vagy valami csoda folytán mégis jóra fordul? 

measure3.jpg

 „A férfi próbája az, hogy a megfelelő partra irányítsa hajóját, még a legnagyobb vihar közepén is.” 

A port.hus beharangozót olvasva volt egy pici megérzésem, hogy mi lesz itt, de ebből csupán egy morzsányi vált valóra. Engem már a stáblista alatt sikerült megvenni, mert eredeti nyelven adták (a felirat ilyen esetekben mondjuk rohadtul zavar), kellemes zene szólt és aztán kiírták, hogy 1976, aminek láttán nyugodt mosollyal kényelembe helyeztem magam. Bár a ’90-es évek gyermeke vagyok, ilyen és ehhez hasonló mozik felébresztik bennem a vágyat egy egyszerűbb világ iránt. Persze, tök jó, hogy egyetlen perc alatt többé-kevésbé valós információkat lehet találni bármiről és rendelhetek magamnak mindenféle szarságot Tajvanról; de azért volt abban valami jó, amikor nem a féjszbúkon leselkedtünk a nekünk tetsző lányok után; amikor ahhoz, hogy elérhessük messze lévő szeretteinket, telefonkártyával/apróval működő készülékről kellett telefonálni vagy levelet írni; stb. Aki 1990 előtt született, az még emlékszik. 

Ezt a világot idézi meg a Measure of a Man (a cím jelentése: A férfi próbája), középpontba állítva a fiút, akit a többi fiú cikiz. Na, most, ez bizonyos szempontból tök jó. Én is hájas kiskölyök voltam, ráadásul szemüveges, el tudjátok képzelni, hogy rám szálltak párszor. Emiatt együtt tudtam érezni Bobby félszegségével, azzal, hogy fél levetkőzni mások előtt, meg hogy a legjobb barátja egy lány. Szerintem kellenek ezek a filmek, hiszen ilyen fiúk mindig voltak és mindig lesznek, csak talán más korokban másért cikizik őket. Másrészt azonban feltűnő, hogy mostanában mennyi mozgókép jön, amiben a főhős a vesztes, akit megpróbálnak a közönséggel elfogadtatni úgy, hogy közben ő is elfogadja magát – vagy éppen a környezete fogadja be és veszi észre, mennyire értékes ember. (Ha meg a végére győztessé válik, akkor fújjolunk és azt gondoljuk, hogy ez életszerűtlen. Azért megnéznék egy olyan filmet, amiben a kövér srác a gonosz, a piszkálódó fekete, és akit szívatnak, az tök átlagos.) 

measure1.jpg

Na, de visszatérve a témához, ez egy nagyon kellemes kis mozi. A főszereplőt érik kellemes és kellemetlen élmények, ahogy a valóságban; helyt kell állnia többféle téren; el kell döntenie, miért érdemes küzdeni és miért nem. Falazzon a nővérének, aki kimarad éjjelente? Beleüsse az orrát a szülei dolgába? Ha meglátja Willie-t, akkor fusson el vagy álljon ki önmagáért? A cselekmény éppen olyan sebességű, akár a Cooper-futás végén kullogó dagi gyereké, ez jól illik Bobby-hoz és a nyárhoz, amikor sokszor úgy érzed, a napnak sosincs vége. 

Miként már említettem, fülbemászó zene szólt a nyitány alatt, ez később is megmarad. (Persze lehet, hogy azért tetszik, mert ami van, az trágya.) A meleg, nyári színek és a „modern” technika hiánya a muzsikával együtt kitűnő atmoszférát teremt; naná, hogy megint a nosztalgiára játszanak rá, de ez egy olyan lemez, ami sose jár le. A helyzetek, amikbe ez a fiú belekerül, olyanok, amiket tiniként sokan átélhettünk, mindössze a szokásos szerelmi klisé hiányzik, ezt nagyon ügyesen átformálták. A fordulatok legtöbbje sejthető, ám ha moziba ültem volna, tudva, hogy egy ’70-es évekbeli felnőtté válási sztorit kapok majd igazi humorral, meg pár ismert pofával fűszerezve, akkor elégedetten távoztam volna, mert a műfajban ezek a kötelező körök. Ha már humor: Nagyon tetszett, hogy itt valódi, manapság már offenzívnak ható poénokat sütnek el a kövérek, a nagyorrúak, a lányok meg az izompacsirták irányába. Ez rohadtul hiányzik a mai vígjátékoknak nevezett akármikből. És akkor pár szót az ismerős pofákról: Bobby anyukája Judy Greer (pl. Mi kell a nőnek?), az apja, aki csak az elején meg a végén van jelen, az Luke Wilson (pl. Idiokrácia); Dr. Kahnt meg, ahogy feljebb írtam, Donald Sutherland játssza. A rendező Jim Loach (sorozatok, pl: Shameless, Victoria – micsoda véletlen); a forgatókönyvet David Scearce írta, akinek ez a második ilyen jellegű munkája és pénzével is támogatta az alkotást. A zenét az Ilan Eshkeri-Tim Wheeler-páros szerezte. 

measure4.jpg

Érdekességek: A történet alapja Robert Lipsyte 1977-ben kiadott One Fat Summer című regénye, ami annak idején (és valószínűleg azóta is) az egyesült államokbeli tinik és a tanárok egyik kedvenc könyve. Megjelenésének évében kritikailag sikeresnek bizonyult, különös, hogy ilyen sokat váratott magára a filmes feldolgozása. A stáb meg a színészek legtöbbje a forgatási helyszínül szolgáló rhode islandi Camp Hoffmanban lakott, amíg a felvételek elkészültek. A főproducer Robert A. Halmi magyar származású amerikai. A megmérettetés költsége és bevétele ismeretlen, mozikban csak pár helyen mutatták be, a kritikusok átlagosnak értékelték.

Nekem viszont tetszett! Hétköznapi arcok, ismerős szituációk, valódi humorral, kellemes zenével és jó adag nosztalgiával vegyítve. Ugyanakkor a drámai szál is működik, szóval nekem nincs kifogásom vele kapcsolatban, sőt! 

Pontozás:

imdb: 6.2 

Szerintem: 5/5 (Ilyen jöhet még.) 

Közeleg a blog születésnapja, meglátjuk, mivel ünneplem…

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték dráma


2019.01.21. 14:42 Mozsárágyú

Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody) 2018

bohemian-rhapsody-6.jpg

Elsősorban azért jó, hogy ez a film létrejött, mert általa sokan meg fogják szeretni és ismerni a Queen zenéjét (már ha volt még a bolygón olyan, aki nem ismerte korábban), ezáltal rajongókká válnak. Nálam ez lehetetlen, mert én már az vagyok vagy 15 éve. A Bohém rapszódia egyértelműen a zene miatt van olyan nagy hatással mindenkire – akár élő szóban hallottam megnyilatkozást a mű kapcsán, akár a neten olvastam hozzászólásokat, erre a következtetésre jutottam – és film szempontjából ez ugye kicsit gagyi, de másrészt meg ez is volt a cél szerintem – a pénzszerzés mellett, persze.

Szóval naivak azért mégse legyünk, amiről írok, az nem a Queen-rajongóknak készült, hanem mindenki másnak, aki szereti őket – és ebből rengetegen vannak, mert kevés olyan banda akad, aminek gyakorlatilag minden albumáról megemlíthet legalább 2 dalt az ember, és ezekre mind azonnal rávágja az egyszeri zenehallgató, hogy; jé, ezt én ismerem! Márpedig a Queen egyértelműen ezek közé a muzsikás társaulások közé tartozik. Tudták ezt jól a készítők, tudták, hogy dőlni fog a lé. És dől is, de számomra egyértelmű, hogy a zene miatt. Mert ha csak filmként tekintünk rá, a Bohemian Rhapsody nagyon közönségbarát minden tekintetben, ezt el kell ismerni, ám én mégsem voltam maradéktalanul boldog a vége főcím lecsorgása közepette.

bohemian-rhapsody-3.jpg

De maradjunk akkor a témánál, és ígérem, hogy nem fogom részletesen (stílszerűen) végigzongorázni csúnya szavak leírásának kíséretében, hogy milyen óriási csúsztatások és módosítások következtek be a forgatókönyvben. Legfeljebb csak kicsit végigklimpírozom.:D

Életrajzi zenés film – tehát kell bele az ismert főszereplő, a gyerekkora/fiatalkora nehézségei, érdekességei, a sikeres évei, az excentrikus viselkedésének következményei és valami tragikus végkifejlet – romantikus jelenetek és poénok társaságában. Ez mind megvan tárgyunk esetében, és elég profin sikerült összekeverni a hozzávalókat egy fogyasztható végtermék érdekében. A méltán híres Live Aid-fellépés adja a keretet a sztorinak, ezzel kezdünk, és nem viccelek, konkrétan egy fénymásoló által készített másolatkoncert, ami a végén lezajlik szemeink előtt, de erről majd később még szót ejtek.

bohemian-rhapsody-7.jpg

Szóval vissza a még névtelen zanzibári bevándorló, Farrouk Bulsara (Rami Malek) szenvedéseihez 1970 környékére; egy reptéren pakolja a csomagokat éppen. Családját is látjuk villámképek erejéig, és elég gyorsan rátérünk a lényegre, ami a Smile nevű formáció végleges felbomlása. Tim Staffel, az addigi énekes lelép Brian May gitáros (Gwilym Lee) és Roger Taylor (Ben Hardy) dobos mellől, megsemmisítve álmukat, mely szerint az egyetemi tanulmányaik mellett kedvtelésből zenélhetnek. És itt jön egy számomra nagyon szimpatikus jelenet, ami tudható, hogy nem így történt a valóságban, de nagyon eltalálták, milyen is volt ez a Merkúr Frédi! Igazából ugyanis már korábban ismerték ezek egymást, itt mégis egy első találkozás zajlik le, viszont a hangulat, az értetlenkedő tekintetek („Ki ez a pojáca egész jó hanggal???”), a rögtönzött énekbemutató, a „kellek nektek”-figura és az elköszönés, miután Brianék meg sem tudnak szólalni („Átgondolom az ajánlatotokat!”) – telitalálat. Szerintem ilyen volt az igazi Freddie.:)

Ezek után az amatőr bagázs talál magának egy basszusgitárost, (valójában ő a 4. és végső volt a poszton) John Deacont (Joseph Mazzello) és megkezdik angliai körútjukat bénábbnál bénább helyeken, de azért a nép szereti őket. Ez a rész szintén tetszett, mert Freddie már a kezdetek kezdetén tudta, hogy belőle és a zenekarából is legenda lesz – csak a többiek ezt még nem hitték el akkoriban. Van egy sztori, ami valószínűleg tényleg megtörtént: Még a Queen előtt, állítólag egy Hendrix-szerzemény elhangzása és „előadásszerű kommentálása” után a későbbi világhírű énekes felállt egy asztalra és kijelentette, hogy ő egy nap óriási sztár lesz, és nem érdekli, ki mit mond, ez így fog történni. Ez legenda. Na most, tudjuk, hogy bejött, de a film jól mutatja, hogy a többiek ebben sokáig közel sem voltak olyan biztosak, meg aztán nem jött a pénz se az első albumok után annyira. Sokszor még mindig csak egy Led Zeppelin-utánzatként emlegették őket. De aztán a Killer Queennel berobbantak. A film ezt a Top of the Pops fellépést is lemásolta, és jó volt a BBC-ből gúnyt űző hozzáállásuk, amikor megtudták, hogy playbackelni kell. Ezt tényleg nagyon utálták.

bohemian-rhapsody-4.jpg

A film ritmusa, a lendülete „betalált” nálam, a címhez méltóan mondható rapszodikusnak is: Hol össze-vissza váltogatják a jeleneteket, pl. a lemezfelvételnél; hol meg eléggé lelassul a tempó – ezeknél a részeknél akadtak olyan jelenetek, melyeket igen nagyvonalúan megvagdostam volna, ha beengednek a vágószobába. A pörgős részek meg gyakran tele voltak poénokkal. Apropó, a lassú és vontatott párbeszédeket amerikainak, a poénokat meg abszolút britnek jellemezném. Előbbinél mintha valami B kategóriás „Tiffany regény” elevenedett volna meg, utóbbinál meg tényleg igazi röhögés volt a nézőtéren. Visszatérő poén – kikacsinthatunk itt most Rezső barátunkra a doboknál – az I’m In Love with My Car c. szerzemény, folyton szóba került, hogy miért nem ez a kislemez A oldala, miért a Bo Rap (ahogy annak idején a rajongók kedvesen becézték a minioperát), és több alkalommal előjön, mint kb. a világ legnagyobb műve.:)

Az is nagyon tetszett, amint Freddie „gyermekét”, a Bohém Rapszódiát kezelték a filmben. Egyáltalán, amikor a zenekarról, a működésükről, a dalok születéséről volt szó a vásznon, az mind „ült”, ahogy mondani szokás. Jó volt. A főszereplő magánéleti válságát elemezgető részeknél viszont forgattam a szemem, ásítottam, olyan unalmas és erőltetett. Azt mondjuk tudni kell rólam, hogy soha, egy előadónál, zenekarnál nem érdekelt, ki kivel feküdt össze, mit szívott, mit nem szívott, hol okozott társadalmi összeomlást, stb. De az életrajzi filmekbe mindig kell valami konfliktus, ami ugyan létezett a valóságban, mégis később rendkívül felnagyítva, borzasztó arányérzékkel viszik színre. Lásd a Jim Morrisonról, Johnny Cashről, akár a Leonard Chess lemezkiadó mogulról készült alkotásokat – tudom én, hogy ez kell a népnek, meg hozzá is tartozott az illető életviteléhez, de mindig túlzásokba esnek ilyenkor a készítők. Itt azért gondoltak az érzékenyebb nézőkre és különösebb részletesség nélkül mutatták be hősünk kicsapongásait - egyszer azt nyilatkozta, hogy ha valaha készül róla mozgókép, az duplán, triplán 18-as karika lenne, az tuti. Így ezeken valójában átsiklottak és inkább a legbelül bizonytalan, függőségre hajlamos, a boldogságot túl veszélyesen űző és őszintén szólva unalmas Frédire helyezték a hangsúlyt. Ez a nagy probléma a filmmel; a sokszor agresszív seggfejként viselkedő „hisztikirálynő” megvan, de az a Mercury, akire csak ránéz az ember és már mosolyog és istenként, áhítattal követi a tekintetével sehol, ismétlem, sehol nem jött elő.

bohemian-rhapsody-5.jpg

És most rátérnék az immár Golden Globe-os Rami Malek munkájára. Ez a technika diadala, ahogy Vágási Feri mondaná. Minden, ami tanulható, ami rengeteg gyakorlással és önsanyargatással megvalósítható, az csillagos ötös nála. Látszik, hogy milliószor megnézte a Live Aid-felvételt, vagy bármit Frédi haveromról – a mozgás, a fura testtartások, a váratlan megnyilvánulások, a száj tartása, a ruha viselése, mind remek. De a lélekkel való játék nem tudom hova tűnt a rengeteg videózás közepette. Focihasonlattal a sok video-elemzés mellett a fiúk elfelejtenek futballozni, azt nézik, hogy ja, ez a marha rúgja mindig a szabadrúgást, rá kell állnom. Itt is ez volt, az egyiptomi szülőkkel rendelkező amerikai gyerek elfelejtette, milyen az, amikor meghallgatja, megnézi Freddie-t, hogy mit érez akkor. Egyszerűen lemásolta, és ami a fő problémám, mosolyogni gyakorlatilag nem is mosolyog, pedig ha valami, hát ez hozzátartozott kedvenc „énekesripacsom” előadásához. Még egy dolog, ami számomra érthetetlen: kék szeme van a színésznek, és a világon minden részletre odafigyelt a stáb, még a sörös poharak is egy az egyben ugyanazok mint a ’85-ös júliusi koncerten, de a szemét nem tudták beszínezni!!!!!! Mikor ott van egy 100 ezres tömeg számítógépes stílusban. Nem volt valahol a szertárban egy színes kontaktlencse? A szem a lélek tükre, sokszor vannak közeliek a filmben e kék tekintetről, és ez nem a Frédi, kérem szépen. Pláne, hogy többször elhangzik, hogy pakisztáninak nézték még névtelen idejében, hát sehogy se jön össze ez kék látószervekkel... Ezt nem nagyon értem.  Amiért a fizetését kapja, abban nagyon jó ez a Malek, nem tudnák sokan utánacsinálni, de... Mégsem áll össze a kép számomra. Pedig sok mindenen felülkerekedtem.

Nem érdekel a legnagyobb csúsztatás, miszerint már tudott a betegségéről és közölte a diagnózist Brianékkel; túllendültem azon, ahogy ezt a gagyi Paul Prentert ábrázolták, meg azon is csak röhögtem, hogy a családja olyan nyugatias módon továbblépett azon, hogy egyetlen fiuk a vallásukat semmibe véve melegnek született és csak megértően megölelgették egymást, mint egy Jóbarátok epizódban. Pedig ezekkel mind szépen visszaéltek a készítők. Persze az is igaz, hogy talán átok ült a filmen, mert másik főszereplővel és rendezővel indultak az elején, mindenféle pletyka keringett arról, hogy Brianék mit művelnek...

bohemian-rhapsody-8.png

És mégis, annak ellenére, hogy intelligens módon túllendülök ezeken az idegesítő dolgokon és úgy nézem a vásznat, mintha csak a Sláger Rádióból ismerném a Kvínt, így se mondom, hogy a Bohém rapszódiának fel kellene kerülnie minden idők legjobb filmjeinek listájára. Mert sokan már így emlegetik. Rosszmájúan ilyen esetekben arra kell gondolnom, hogy csak mindenkit megvásárolt ez a két drága ember (akikre egyébként akkor sem mondanék semmi rosszat, ha kirobbantanák a III. Világháborút - Tévésámán megjegyzése: Taylorról és May-ről van szó, a zenekar két utolsó, még mindig aktív tagjáról), esetleg a főszereplő arab származása miatt kell támogatni a filmet, vagy csak nem akarják, hogy Lady Gaga szintén zenés izéje nyerjen meg mindent... Nem tudom. De ha kitekintek a negatív gondolatok mögül, akkor viszont egyértelmű számomra, hogy a Queen zenéje ezt hozza ki az emberekből. Újból focihasonlattal élnék, ez a film olyan, mint 2016-ban az EB-szereplésünk: az is őrjöngve ünnepelt, aki addig azt se tudta, eszik-e vagy isszák a labdarúgást. A Queen-film is tetszik olyan ismerőseimnek, akik jobbára csak legyintenek, amikor megszólal a fősodorból egy-egy Queen-szerzemény. Most mindenki odavan értük, sok-sok reklámban Freddie énekel, a ’80-as évek divatja jön vissza az ő legmenőbb cuccaival együtt, mindenhol róla beszéltek/beszélnek mostanság. És ez igazából jó.

Keveset beszéltem a mellékszereplőkről, sőt inkább semmit. A másik 3 bandatag jól játszik, Mazzellót emelném ki, ő még egy kicsit csibészessé is tette a világ legcsöndesebb basszerosát. Mary (Lucy Boynton), az egyetlen nő Freddie életében, az ő vívódását jól ábrázolja a csajszi. Mike Myers azonnal bólintott, mikor felkérték, hogy játssza el Ray Fostert, aki elküldte a bandát a Rapszódia miatt, mert ilyet nem játszanak le sehol - keveset szerepel, de az óriási! Külön vicces volt, amikor azt mondta, hogy „erre aztán soha a büdös életben nem fogják fiatal srácok a fejüket rázni a kocsiban” – a Wayne világában pedig ez történt. És most utána is olvastam, hogy annak idején ez a headbangelés az ő ötlete volt és nem engedték neki a készítők, mire ő megfenyegette őket, hogy kilép az egész produkcióból, ha nem headbangelhet... A többi történelem.

bohemian-rhapsody-1.jpg

A befejezés maga a Live Aid-es fellépés, ez a lényeg, ezért tetszett sokaknak a film. Tehát újból a zene hatalma mutatkozott meg az én olvasatomban.

De az én olvasatomban eleve veszett fejsze nyele egy ilyen karizmatikus és hipnotikus erejű egyéniségről filmet készíteni, akinek hiányában, túlzás nélkül állíthatom, eléggé más ember lennék.

Következésképp nekem ez 3/5.

Szólj hozzá!

Címkék: zene dráma


2019.01.16. 11:03 Tévésámán

Ha jön a háború (Az prijde válka, 2018)

az_prijde3.jpeg

Bizonyos dolgokról nehéz úgy írni, hogy abba ne lehessen belemagyarázni a politikát, illetve kevesen vannak, akik hajlandóak egyáltalán megpróbálkozni azzal, hogy objektíven láttassanak valamit, amiről a politikai szférában beszélnek. Az a gond, hogy ha érted, mi történik, akkor látod, hogy miért történik, de ha elmondod valakinek, aki nem érti/nem látja, akkor bizony veszélybe sodrod önmagad. Ilyen ez a világ. Erre a felvezetésre azért volt szükség, mert a dokumentumfilm, amit bemutatok, egy olyan kérdést jár körbe, amiről lehetetlenség úgy írni, hogy ne legyen belőle politika… 

Indítsunk a közelmúltból! Folyamatosan figyelem a nagy könyváruházak akcióit, mert ezek során igen jó dolgokra lehet szert tenni. Néhány éve leértékelve vettem egy vastag orosz regényt, a ZSD – avagy kié Oroszország?-ot. Érdekes olvasmány, rengeteg benne a politika, de nekem a misztikus része tetszett igazán. Aztán két éve láttam egy újabb orosz regényt, ismét leértékelve, ez volt a Mert mi jobbak vagyunk. Kicsit hasonlít a ZSD-re, de közben nagyon más, és igazán lebilincselő élmény volt olvasni. Aztán láttam a Rongyos szövetség című filmet, ami mintha ennek a két regénynek lenne az összetétele. Végülis ezek vezettek oda, hogy felkeltette az érdeklődésemet a Ha jön a háború… 

Az első két-három jelenetnél az ember még nem lehet biztos benne, hogy fikciót vagy valóságot lát, ám aztán mindenre fény derül. Ez a mű Szlovákiában készült és egy paramilitarista szervezetet, a fiatal fiúkból és férfiakból szerveződött Szlovák Bakákat mutatja be. A középpontban a szerveződés vezetője, Peter Svrcek áll, de nem csak őt láthatjuk. A film semmit sem manipulál, semmit sem kommentál, mindössze bemutatja azt, amit bemutathat. A kérdéseket minden nézőnek magának kell feltennie – aztán megválaszolnia… 

az_prijde4.jpg

Kérdés: Bűn az, ha büszke vagy a származásodra? 

Tény, és ezt most nem politikai megfontolásból mondom, hogy az előfizetéses HBO-ból a világ megváltozása miatt propaganda-szócső lett, ami ahelyett, hogy elhozná a filmsikereket, mint régen, éjjel-nappal hülye sorozatokat és szemetet sugároz. Az HBO 2-nek még kevesebb értelme van, tulajdonképpen ugyanaz megy rajta, mint a másikon, csak több az egyesült államokbeli liberális mondandó; az HBO 3-on meg szinte egész nap csak ezek a pocsék szériák mennek. (Az egyetlen csatorna, ami ebbe a bandába tartozik és ténylegesen ad némi értéket, az a Cinemax 2.) Miért kell most ez ide? Mert igen elgondolkodtató, hogy miért adják az Az prijde válkát… Szerintem azért, hogy félelmet keltsenek. 

Kérdés: Elképzelhető, hogy az állam nem védi meg a polgárait? 

Mondják az idősebb generáció tagjai, hogy hiba volt eltörölni a sorkatonaságot. Nos, ebben van valami, ugyanis a közös élmény közösséget épít, nem beszélve arról, hogy mi mindent tanulhat az ember fia a seregben: önvédelmet, fegyverhasználatot, terep-ismeretet és mindenek előtt hazaszeretetet. Peter ezeket akarja átadni kortársainak és a többi jelentkezőnek, meg még erőt, összetartást és a nemzet szeretetét. Elmondása szerint a Bakák azért léteznek, hogy védjék Szlovákiát, a demokratikus értékeket és a szlovák embereket. A film első fele azt mutatja, hogy ez tulajdonképpen egy jó buli, némi férfias szórakozás, ami haszonnal is jár. Később aztán kiderül, hogy a kiképzés bizony igencsak durva, akár a valódi hadseregnél, és hogy előbb-utóbb sikerül belegabalyodni a politika hálójába, ha ilyesmibe fogsz. 

Kérdés: A tettek vagy a szavak számítanak? 

az_prijde1.jpg

Peter egy szimpatikus srác, rajta és a többieken keresztül azt próbálják megmutatni, hogy ezek a fiúk olyanok, mint te vagy én. Magyar szemmel nézve még érdekesebb a helyzet, mert minden annyira ismerős, a házak, az autók, még a kukák is olyanok, akár az itteniek. (Az más kérdés, hogy az átlagos magyar és az átlagos szlovák hogyan érez egymás iránt; hogy bizonyos erők miképpen próbálnak minket egymásnak ugrasztani, és hogy mi történik a szlovákiai magyarokkal…) A vezető különböző arcait láthatjuk: Az érettségiző középiskolást, a sajtó kérdéseire válaszoló értelmiségit, a higgadt parancsnokot és végül a politikust. Mellette kiemelkedik még a sok terepszínű ruhás közül a jellegzetes kelet-európai arccal bíró Adam, aki felfelé lépked a ranglétrán, egyszerű sorkatonából egy kis osztag parancsnoka lesz. 

Kérdés: Bűn az összefogás egy közös ügyért? 

Nagyon érdekes, hogy az, amit a bemutatott fiúk a tévében vagy az interneten néznek, nem látszik a filmen. A felvonulást egy darab rendőrautó kíséri, a rendőrök még két alkalommal jelennek meg, de egyszer sem intézkednek, mert nincs miért; a titkosszolgálatnak meg nyoma sincs… A filmet forgatók nem csinálnak interjút a srácokkal, a családjaik csupán háttérelemként jelennek meg, elmaradnak a „szakértői” vélemény-nyilvánítások. Ellenben elénk tárják, hogy a sajtó mit csinál velük kapcsolatban („Ha fasisztáknak akarnak beállítani, akkor mindegy, hogy megkérdeznek minket vagy nem.”); hogy a Bakák miként szolgálják a közösségüket, és nagyon finoman, de érzékelhető, hogy az átlagemberek nem félnek tőlük. Vannak, akik egyetértenek velük. 

Kérdés: Szabad-e még Szlovákiában szlováknak lenni és ezt a tényt fennen hirdetni? 

Az a vicc, hogy ténylegesen semmilyen illegális tevékenységről nincs itt szó, ugyanakkor el kell gondolkodni rajta, hogy egy ennyire pozitívnak (és szükségesnek?) látszódó dolog mégis veszélyes lehet. Az alapötlet meg a kezdeményezés jó, ám semmi szükség nincs rá, ha nincs veszély. Ha van, akkor miért van? Mi a „rossz”, ami ellen a Bakák harcolnak? Na, ez az a politikai rész, amiről nem fogok beszélni, a filmből kiderül. 

az_prijde2.jpg

Két érdekesség: A rendező és ötletgazda Jan Gebert volt, akinek ez a második dokumentumfilmje. A Baka-esküben elhangzik, hogy nem szabad cigarettázniuk, ellenben legalább kétszer láthatjuk, hogy mégis dohányzik egy-egy tag. 

Kérdés: Kellenek-e az olyan szervezetek, mint amit itt bemutatnak? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem? 

Feltettem pár kérdést, remélem, hogy felkeltettem az érdeklődéseteket és meg fogjátok nézni ezt a filmet, mert érdemes (angol címe: When The War Comes). És ha már cím, vajon mi történik akkor, ha tényleg jön a háború? Az itt bemutatott fiúk biztosan készen állnak majd. De mi lesz a többi emberrel?

Pontozás: 

imdb: 6.7 

Szerintem: 5/5 (Egyre jobban kedvelem az európai filmeket.)

Szólj hozzá!

Címkék: dokumentum


2019.01.01. 10:52 Tévésámán

A mélybe (Plonger, 2017)

plonger_poster.jpg

Boldog és Sikerekben Gazdag Új Évet Minden Kedves Olvasónknak! 

A Merülések című nagyszerű drámának köszönhetően egy életre megjegyeztem María Valverde nevét és szépséges arcát, ezért rögtön felkeltette a figyelmemet cikkem tárgya, melynek ő a női főszereplője. Azt hiszem, egy hozzá hasonló gyönyörűséggel bármilyen drámát el lehetne adni nekem… 

A Plonger három részre tagolható, a történet magva egy emberi kapcsolat: A negyvenes újságíró/szerkesztő (?) César (Gilles Lellouche) és a harmincas fotóművész Paz (M.V.) megismerkedését, szerelmét, gyermekük születését és végül azt mutatja be, ahogy a nő elmegy és otthagyja a férfit. Amaz viszont egy idő után nem bírja tovább, ezért elindul, hogy megtalálja élete párját. Mikor rálel, már csak válaszokat akar: Mégis hogyan jutottak idáig? 

plonger01.jpg

A három részre tagolódás a látványban is megmutatkozik: Az első addig tart, amíg a nő teherbe esik. Ennek során gyors vágások, rövid képek uralják a vásznat; a szereplők hangját akkor halljuk, amikor a szájuk nem mozog, ez egészen különleges atmoszférát teremt. Kicsi előre-hátra ugrálás történik az időben, ez itt a boldogság, a szerelem ideje. Egyébként már rögtön szexjelenettel nyit A mélybe, az erotika és a meztelenség később is visszatér, és két okból nagyon tetszett. Egyrészt Valverde szerintem gyönyörű nő, egyszerűen jó nézni; másfelől a természetesség, a valóság része a ruhátlan állapot, amit a legtöbb ma készülő, még 16-os karikás alkotás is elfed (ez csak 12-es volt); itt viszont fokozza az intimitást, a férfi szemszögéből látott részek személyességét. 

A sztori első fele Pazra fókuszál. Már itt megjelenik a víz, bár még csupán színek, hangok és utalások formájában; ezen kívül csak szóban felbukkan a ragadozó, az óceánban úszó cápa, aminek fekete, kifejezéstelen szeme olyan, akár a fényképezőgép csillogó lencséje. Ez egy nagyon szép hasonlat és tényleg igaz. A váltakozó képsorokat hangélmény is aláfesti, a szereplők a film teljes egésze alatt négy különböző nyelven szólalnak meg: franciául, angolul, spanyolul és arabul. Kiemelkedő jelenet a kis kávézóban zajló, ahol a nő énekel és táncol; ez a szituáció még egyszer megismétlődik, akkor már a saját konyhájában teszi ugyanezt. A férfi mind a kétszer nézi őt, először még nem, másodszorra pedig már nem az övé a megfigyelt. 

plonger02.jpg

A második rész onnan indul, hogy Paz állapotos lesz, és addig tart, amíg el nem megy Césartól. Még az első fél órában elhangzik a kérdés „Akarsz gyereket?”, erre ő nemmel felel, ám aztán mégis kihordja. Ezalatt lassan, fokozatosan elveszíti önmagát, művészi válságba kerül. A könyv-kiállítás után láthatjuk a benyomásokat kereső, folyton mozgó „cápát”, aki lecsap a tengeri zajokból zenét szerkesztő bohém társaság tagjaira; a kiállításos rész pedig érzékletesen mutatja be, ahogy kiveszik a képeiből minden, ami érdekes. Közben a hölgy mindkét alkalommal erős sminket kap és ez szerintem kifejezetten elcsúfítja, jól mutatja, hogy meghasonlik önmagával. 

Megszületik a gyermek, az állandó éjszakai sírás mindkét szülőt megviseli, de az apa elvonulhat a munkahelyére, míg az anya már a terhesség ideje alatt sem tud mit kezdeni magával. Érzi, hogy mennie kellene és azt is tudja, hová; hívja őt a víz, a tenger, amiben örökbe fogadott cápája úszik, akit GPS-szel folyamatosan követ. A boldogtalan fiatalasszony, akinek eredeti neve a történet szerint Dolores, ami szó szerint boldogtalant jelent; egyre elégedetlenebb a helyzetével, és végül egy nap összepakol, felöltözik, ám megvárja, amíg párja megérkezik, hogy elbúcsúzhasson tőle. Megígéri, hogy visszajön és mindenki, a néző, „Dolores” és maga César is érzi, hogy ebből semmi se lesz. Ennek a résznek a mondanivalója, hogy a művészt megöli, ha normális emberré kell válnia; miként a cápa is megfullad, ha megáll. 

maria_valverde.jpg

A harmadik részre a film mintha egy egészen más alkotássá válna. Az eddig minden képen központi szerepet játszó Valverde eltűnik, a helyét teljes egészében Lellouche veszi át. Más alkalmakkor egy hasonló váltás dühített volna, ezúttal viszont teljesen helyénvalónak éreztem, hiszen ez esély a férfinak, hogy megcsillogtassa tehetségét. Az utolsó harmad a leglassabb, ebben azt látjuk, ahogy César Jemenbe utazik, hogy megtalálja a párja emlékét, azt, ami még megmaradt belőle/utána. Egy különös nyomozás kezdődik, amiben az összetört apa nem annyira a miért, inkább a hogyan kérdésre keresi a választ gyermeke elvesztett anyjával kapcsolatban. Bár azt mondja, hogy Paz (a név jelentése béke) a felesége volt, mivel esküvőt nem mutattak, ezért én ezt vitatnám. 

Ennek a filmnek a cselekménye egészen szokványos, végülis egy szerelmi kapcsolat megszületését, virágzását és végét mutatja be; ám a tálalása teszi igazán érdekessé. A fordulatok kitalálhatóak, tulajdonképpen nincs igazi magyarázat a végén és mégsem maradunk hoppon. A szép nő és a szép képsorok, a csönd és a különös hangok, a számos nyelv meg az apró utalások (a két név, a cápa) együtt különlegessé teszik A mélybe végeredményét. 

maria_valverde4.jpg

Pár szót a készítőkről: Az író-rendező Mélanie Laurent (Lélegezz!), író-társai Christophe Deslandes (valahol látható is a filmben) és Julien Lambroschini (Lélegezz!) voltak. A sztorit Christophe Ono-dit-Biot 2013-as azonos című regénye adta, amely megjelenésének évében elnyerte a Francia Akadémia irodalmi nagydíját. 

Érdekességek: A Plonger a nemzetközies jellege ellenére francia film. Hectort három baba alakította. María Valverde pontosan 1 nappal fiatalabb nálam és 8 évvel a Merülések után ismét úszott egy mozi kedvéért. A wikipedia szerint a készítési költség elérte a 6 millió dollárt, a bevétel azonban mindössze 175 ezer lett… 

Érdekes, szép, ám lassú A mélybe, amely a főhősnő lelkiállapotának változásával egyidejűleg változik ám művészfilmből drámává. Különös hangulata és megragadó képi világa miatt tetszett, egyszerű története és a kitalálható fordulatai miatt viszont levonok tőle egy pontot. 

Pontozás: 

imdb: 5.6 

Szerintem: 4/5

Szólj hozzá!

Címkék: dráma


2018.11.26. 16:11 Tévésámán

Ami nem öl meg (The Girl in the Spider’s Web, 2018)

the_girl-in-spiders-web7.jpg

Annak idején nagy felhajtás volt a svéd A tetovált lány című film körül. Egy darabig úgy gondoltam, nem izgat, de aztán az HBO leadta, plusz utána a két folytatását is. A három mozi együtt alkotja a Millenium-trilógiát, amit a Millenium (itthon azt hiszem A tetovált lány néven sugárzott) sorozat követett, amely ugyanazt a történetet meséli el, csak sokkal részletesebben. Ebből a hat részes kalandból sajnos csak ötöt láttam, mivel a drága, jó Viasat3 csak úgy kihagyta az utolsó előttit. Aztán közben az amerikaiak megirigyelték a svédek sikerét és elkészítették a maguk The Girl with the Dragon Tattooját, ami egészen jó. Egy darabig aztán találgatták, hogy lesz-e új rész, de végül a folytatás sosem készült el. Közben Lisbeth Salander figurája a „törvényen kívüli apukájának”, Stieg Larssonnak köszönhetően élte saját, kalandos életét. A filmeknek alapot adó három részes regénysorozat jogi procedúrák miatt új irányba indult, és 3 éve kiadták a negyedik felvonást, azt, amin cikkem tárgya alapul. Tehát egy svéd regényen alapuló másik svéd regény amerikai filmes feldolgozásáról van szó. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon az eredeti elképzelésből mennyi marad meg ekkorra? Nos, alig egy-két jellegzetesség…

Az Ami nem öl meg A kártyavár összedől után játszódik. Lisbeth Salander (ezúttal Claire Foy) túl van az apja legyőzésén, bosszút állt az őt egykor fogva tartó pszichiáteren és most önbíráskodással üti el az idejét, nőket ment meg az őket bántó férfiaktól. Aztán kap egy izgalmas ajánlatot, el kell lopnia egy egyedülálló programot egyenesen az USA Nukleáris Védelmi Hivatalától! Az akció sikerrel jár, de még Lisbeth se tudja megnyitni a új szerzeményét. Ráadásul hirtelen megint mindenkinek a célkeresztje rá szegeződik: Egy titokzatos csapat felrobbantja a búvóhelyét, a svéd titkosszolgálat mellett pedig még egy amerikai ügynök (Lakeith Stanfield) is utána kezd kajtatni. Ezeken felül úgy tűnik, a kísértő múlt hullámai ismét összecsapnak hősnőnk feje felett. Vajon megmenekül, vagy ezúttal végleg alulmarad? 

the_girl-in-spiders-web6.jpg

Úgy gondolom, hogy miután a svéd eredeti mindhárom részét láttam kétszer és megnéztem a sorozatot is, a könyveket már felesleges elolvasnom. Ennél fogva az itt tárgyalt mű alapját adó regényhez se volt szerencsém, plusz a neten se olvastam semmilyen összehasonlítást, így azt, hogy mennyire felel meg az adaptáció, nem tudom megmondani. Ellenben azt már igen, hogy filmként mennyire állja meg a helyét. A korábbi amerikai változatra alig emlékszem, csak az a hülye kínzás-jelenet maradt meg belőle, illetve, hogy néhány olyan dolgot jobban kibontottak benne, aminek a svédek kevesebb figyelmet szenteltek a saját A tetovált lány-mozijukban. De semmi gond, az alkotók gondoltak rám, meg az olyanokra is, mint Bogi, akivel együtt néztem az Ami nem öl meget, hiszen felvilágosítanak minket a lényeges dolgokról. Tehát meg lehet nézni úgy, hogyha csak az előző USA-beli alkotást láttuk, sőt, meg merem kockáztatni, hogy úgy is, ha még azt sem. És nyilván ez volt a cél… 

Persze újfent kiderül, hogy a hollywoodi álomgyárban egyszerűen félnek attól, hogy kevésbé vonzó színészeket alkalmazzanak. (Vagy direkt nagyon ronda szereplőket vesznek fel, aztán úgy csinálnak, mintha azok lennének a világ legszebb emberei, lásd pl. Carey Mulligan.) Lisbeth-nek nem kellene túl vonzónak lennie, és szerintem Claire Foy-jal túllőttek a célon. Jó színésznő, itt sem teljesít rosszul, de túl szép. Viszont ez csak egy személyes vélemény, ettől még a The Girl in the Spider’s Web lehet(ne) jó.

Vannak itt igazán jó dolgok: Tetszik, hogy cigarettáznak, de az már nem, hogy a füstöt sose fújják ki és maga a cigi is csak egy jelenetben füstöl. Ez egy olyan hülye dolog, annyi ember dohányzik, miért tilos ezt megmutatni? A főhősnő magyar hangja (sajnos a nevéről fogalmam sincs) tök jó, nagyon illik a figurához. Az egyetlen poén, ami meg tudott nevettetni, az a Lamborghini Aventadorhoz fűződik, tényleg jó és valódinak hat. A legkiemelkedőbb rész a repülőtéri hajsza, ott minden kitűnően működik. 

the_girl-in-spiders-web4.PNG

SZPOJLEREK INNENTŐL 

Azt hiszem, a hiba bennem van, hogy próbálom a logikát meg az értelmet keresni az ilyen mozikban, de a svéd változatban ezek a dolgok igenis benne voltak és nem tudok visszaemlékezni olyan barmóságokra, amiket itt láthattam… Az első dolog Lisbeth fizikai adottságaira vonatkozik. Megszokhattuk, hogy pórul jár az, aki alábecsüli, de azért érdekelne, miként képes ilyen sokáig visszatartani a levegőjét kétszer is, egyszer az elején a robbanásnál a kádban (Amúgy ez lehetséges? Olyan volt, mint amikor az Indiana Jones 5-ben a főszereplő egy hűtőszekrénybe bújva vészeli át az atomcsapást…), aztán a végén abban a gumi-zsákban. Ha már gumi-zsák: Hogyan és mivel vágja ki belülről? Rendkívül érdekes a motoros menekülés a befagyott folyón keresztül, nekem fizikailag lehetetlennek tűnik, de aki ért hozzá, nyugodtan cáfoljon meg! 

Aztán itt van ez az amerikai ügynök. Tök nyilvánvaló, hogy miért kellett a filmbe, mert alapvetően (dacára Svédország jelenlegi helyzetének) az összes szereplő fehér, ezért muszáj volt egy néger (az amerikai pénzes körök szerint elengedhetetlen az ilyen). Igen ám, de ez a fickó nem akárki, hacker, harcos, mesterlövész, nevezz meg valamilyen pozitív tulajdonságot, rendelkezik vele, gyakorlatilag tökéletes. Annyira király, hogy miután a reptéren egy darab bőrönddel a kezében megérkezik és a helyi titkosszolgálat letartóztatja, majd megfenyegeti, kisétál az épületből, ahol egy baszottnagy terepjáró várja, a csomagtartóban 1000 db fegyverrel. Ott helyben kinyitja a stukkereket tartalmazó táskát, végignéz rajtuk, aztán beül és elszáguld. Vagy nem figyeltem, vagy ez valami őrületes marhaság! Arról meg ne is beszéljünk, hogy az USA-ból megtalálja a nála elvileg sokkal jobb hacker Lisbeth-et Svédországban; ráadásul később egy hasonló akcióban a csaj lemossa a pályáról. Ez akkora hülyeség, hogy az imdbre feljegyezték, mint hibát. A korábbi Tetovált Lányt lehetetlen lett volna így megtalálni. 

the_girl-in-spiders-web2.jpg

Van még egy jelenet, ami a négerhez kapcsolódik és szar, de nem miatta. Szóval pontosan miután megfenyegették, a pasi a fegyverekkel megrakott kocsival a felrobbantott raktárhoz megy – amit természetesen senki sem őriz -, besétál, majd kb. fél perc után megtalálja Lisbeth személyi igazolványát, az őt magát (a hapsit) ábrázoló fényképet és a szőke nő „karperecét”, akivel a hősnő korábban lefeküdt. Tegnap éjjel eszembe jutott, hogy Salander talán direkt hagyta szét ezeket a dolgokat, pont a négernek, de a helyi rendőrség mi a francért nem találja meg és hagyja ott őket? Végső soron ennek a szereplőnek két alkalommal fontos a jelenléte, mind a kettő a megoldáshoz kell, de mégis, a valóságtól elrugaszkodott kliséfigura.

Hasonló klisé a gonoszok vezetője, az egyébként igen jól játszó és nagyon jellegzetes külsejű Sylvia Hoeks, aki lejátssza a vászonról az összes többieket. Ő a tipikus képregény-gonosz: Ahelyett, hogy kitalálnának egy teljesen új karaktert, szimplán kreálnak egy rokont, aki a már legyőzött antagonista valakije (hasonló példák: Ravager, Deathstroke lánya; Blackfire, Starfire nővére; stb.). Azon már meg se kell lepődni, hogy a svéd eredeti magas, ősz biztonsági szolgálat-vezetője után az itteni titkosügynököket egy nő vezeti (újabb amerikai jellegzetesség), aki – lehet, hogy tévedek – leszbikus. Az utóbbi tényt az elegáns bárban lévő jelenetre alapozom, de talán az a mélyen kivágott hátú ruha csak egy jel volt, amiről a vevő és az eladó megismerte egymást; viszont az a mód, ahogy Camilla végez vele, eléggé intim. Talán túl sokat látok bele a dologba… Még mindig nincs vége, tovább jönnek a klisék! A leggonoszabb gonosz, a mérgezős fickó mintha Niederman klónja lenne, magas, szőke, erőteljes vonásokkal. A kisfiú, aki pedig a megoldás kulcsa, természetesen „autisztikus”, ahogy most már az összes gyerek az összes hollywoodi filmben (lásd az új Predatort). Ahhoz képest viszont túl normális. Lehet, hogy inkább egy zseni? Szeretném elhinni ezt… Amúgy annak se örültem, hogy mind sakkozásban, mind a kód megfejtésében lekörözi Lisbeth-et. 

the_girl-in-spiders-web1.jpg

A tengerentúliak megpróbálják utánozni skandináv kollégáikat, de nem sikerül: Számtalanszor láthatjuk a Tetovált Lány pucér hátát, de a teljes meztelenség, sőt, még egy pár csöcs sem fér bele a 16-os karikás kategóriába. Mikael Blomkvist, aki az előző három epizódban szinte egyenrangú társ volt, most inkább egy jóképű hátráltató tényező, aki összefoglalható annyival, hogy rájön arra, kik a Pókok, aztán már csak útban van. Miután ő valamilyen szinten maga az író Stieg Larsson, ezért sajnálom, hogy háttérbe szorult. És ahogy az lenni szokott, a jó öreg Ragály (akinek valamiért most nem hangzik el a neve) húz ki mindenkit a szarból a végén – ő meg Blomkvist is szebbek, mint európai megfelelőik… 

Még két dolog: Az első a járműreklám, legalább három márkát fel tudok sorolni, mert vagy nagy betűkkel rá vannak írva a járgányokra, vagy feltűnő a jelzésük; Lamborghini, Chevrolet, Ducati. (Ahogy Gálvölgyi mondta egykor: „Ezeket sponzoroknak hívjuk!”) Az Aventador egyébként rohadtul feltűnő, igen drága autó, ezért hihetetlen, hogy a tulajdonos késlekedik bejelenteni az eltűnését, illetve senki sem nyomoz utána. Bogi szerint egyébként rossz választás havas, hegyi utakra, mert olyan lapos, ráfekszik az útra, így fennakad a buckákon, nem ilyen felületekre tervezték. A második a kitalálható befejezés; Mikael szeretőjének lesújtó megjegyzéséből ki lehet következtetni, mi lesz a cikk sorsa; a nyitó jelenet pedig előrevetíti Camilla végzetét. (Mindkettőhöz hozzáad az adott jelenet egész beállítása, ahol egyszerűen nyilvánvaló, hogy történni fog valami.) 

SZPOJLEREK VÉGE 

the_girl-in-spiders-web3.png

Az alkotókról: A sztori alapjául szolgáló könyvet Stieg Larsson nyomán David Lagercrantz írta. A rendező és a forgatókönyv egyik készítője Fede Alvarez (új Gonosz Halott, Vaksötét), az írók Jay Basu (Monsters: Sötét kontinens) és Steven Knight (rendező-író: Locke – Nincs visszaút, író: A hetedik fiú, Szövetségesek). A főproducerek egyike a rossz hírnévnek örvendő Amy Pascal (új Szellemirtók, legutóbbi Pókember, Venom). Néhány fontosabb szereplő, akiket még meg kell említeni: Sverrir Gudnason – Mikael Blomkvist, Christopher Convery – August, Claes Bang – a szőke mérgező és Cameron Britton – Ragály. 

Érdekességek: Stieg Larsson 2004-es halálakor nem hagyott hátra végrendeletet, ellenben komoly jogi procedúrákat igen. Az élettársa, akit mindvégig szeretett, sosem ment hozzá, így a svéd törvények szerint ki van zárva az öröklésből. A testvére és az apja, akikkel viszont utálták egymást, a legközelebbi rokonai, ezért ők is a jussukat akarták. Az író tíz részesre tervezte a Millenium-regényeket, ám a harmadiktól fölfelé a hátrahagyott jegyzeteit az élettársa megtartotta magának, míg a könyvkiadás meg az irodalmi hagyaték az apját és a tesóját illetik; ezért a 2015-ben megjelent Ami nem öl meg (az eredeti cím igen közel áll a magyarhoz) már egy új alkotó, az említett David Lagercrantz munkája. Csak az imdbn kétféle állítás olvasható a The Girl in the Spider’s Web kiindulási alapjáról, amire a wikipedia még egy lapáttal rátesz. Az egyértelmű, hogy ún. „soft-reboot”, vagyis finom újraindítás – elismeri elődei létét, de alig épít rájuk, megváltoztak a karakterek, stb; viszont elvileg folytatása David Fincher előző részének; ám ezalatt mégsem folytatás és nem is újraindítás. Mindenki döntse el, hogy minek gondolja, szerintem ez egy kiherélt, látványosabb, viszont butább utódja a svéd feldolgozásoknak

the_girl-in-spiders-web5.jpg 

Fede Alvarez rajong Claire Foy-ért, mióta látta őt az itthon egyelőre tudomásom szerint még sehol sem futó The Crown című szériában (ahol a fiatal II. Erzsébetet játssza). Lisbeth Salander megformáláshoz Foy elsajátította a svéd akcentust (sajnos ezt nem hallhattuk). Sylvia Hoeks karakterének létezésére a Larsson-trilógiában történik utalás, ám ez az első mozgóképes megjelenése. Az imdb szerint a rendező hagyott neki némi alkotói szabadságot Camilla megformálásában. A dübörgő zenés klubban a négernek utat mutató punkot egy bizonyos Béla Gabor Lenz játssza (magyar gyökerei nyilvánvalóak). Alvarez úr összehozta ugyanazokat, akik a nála említett korábbi két filmen együtt dolgoztak vele: a vezető operatőr Pedro Luque Briozzot, a jelmeztervező Carlos Rosariot és a zeneszerző Roque Banos-t. Szingapúrban cikkem tárgyából kivágtak minden szexre való utalást, a világ többi országában azonban érintetlenül hagyták. 

ÚJABB SZPOJLEREK 

Elgondolkodtam rajta, hogy vajon Camillát nem Zalachenkonak kéne-e nevezni? Lisbeth neve az apja és az anyja neve összerakva, az viszont nem világos, hogy a nővére édestestvére-e, vagy sem. Gondolom, a könyvből kiderül, aki tudja, nyugodtan írja meg kommentben! Az imdbn egy kolléga felhívta a figyelmet arra, hogy ez a film rendkívül hasonlít a 20 évvel ezelőtti A kód neve: Merkúrra. Mindkettőben irtó fontos a technológia és a számítógépes rendszerek jelenléte; a központi konfliktus-forrás egy védelmi program; adott a kisfiú a szokatlan mentális képességekkel; van egy profi bérgyilkos, aki végezni akar a főszereplővel (ez a mérgezős pasi); van a kormányügynök, aki meg akarja menteni a gyereket; és van egy, aki meg akarja tartani a programot. [Rövid megjegyzés: A BUÉK című „új” magyar film egy tavalyi vagy azelőtti francia vígjáték pofátlan lenyúlása. Azért mondom, mert ugyanez a szituáció és vetítették az előzetesét a moziban.] 

the_girl-in-spiders-web8.jpg

Néhány felhasználó az alábbi megállapításokkal ásta alá a konfliktust: A befejezéskor láthatjuk, hogy Lisbeth letörölte a laptop memóriáját; ez azonban a valóságban nem jelenthet akadályt egy képzett hackernek, pláne ha az az NSA-nek dolgozik. Az egyetlen mód, ahogy végleg meg lehet semmisíteni az adatokat, az a tároló fizikai tönkretétele, például egy lövéssel. A törlés tényének ellentmond, hogy a CMD.EXE fájl kiírja Salander üzenetét, ugyanis teljes rendszertörlésnél ez a program is eltűnik. Ezen kívül a megbízó korábban azt mondta, kreálmányát lehetetlenség törölni, mindössze áthelyezni tudják. Ehhez hozzájön, hogy ilyen típusú fájlok a valóságban csak az úgynevezett Digitális Jogok Kezelése szoftverrel ellátva képesek másolás ellen védekezni, ekkor a másolás csak akkor fejeződik be, ha előtte az eredeti fájlt törlik a másik számítógépről. Miután itt ilyesmit nem mutatnak, ezért minden egyes szerveren, ahol megfordult, lehetséges, hogy létezzen belőle egy kópia. 

SZPOJLEREK VÉGE 

Az Ami nem öl meg 43 millió dollárból készült, eddig valamivel több mint 31 milliót hozott vissza; a kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott, Claire Foy játéka viszont egyértelmű tetszést váltott ki. 

Vannak itt jó dolgok meg sok baromság, ezért azt hiszem, senki sem lehet elégedett. Sem azok, akik olvasták a könyvet; sem az eredeti trilógia rajongói; akik meg egyik kategóriába se tartoznak, azoknak meg nyilván csak egy felejthető akció-krimi az egész. Bogi szavaival élve: „Nem mondom, hogy rossz, de nem fogom újra megnézni.” 

Pontozás: 

imdb: 6.1 (Amerikai elődje: 7.8, svéd eredeti: 7.8, második: 7.2, harmadik: 7.3) 

Szerintem: 3/5 (Aligha hozta meg a kedvem egy újabb mozizáshoz…) 

Hírek: 

- Fede Alvarez írja és rendezi a Vaksötét 2-t (már ez első se volt annyira kiemelkedő, meg aztán hogy a bánatba’ folytatható az?) és a ’80-as évekbeli klasszikus, a Labyrinth állítólagos újráját (David Bowie foroghat a sírjában…). 

- Jay Basu részt vesz az említett Labyrinth forgatókönyvének írásában, ezen felül az imdbs profilja szerint készül a Metal Gear Solid videojáték mozgóképes feldolgozása (nem érdekes, hogy az Assassin’s Creed meg a Warcraft megbukott…); plusz jön egy újabb Charlie angyalai (vajon minek?). 

- Steven Knightot felkérték a szerintem különösebb eredmény nélkül a süllyesztőben landoló Z világháború folytatásához a sztori kitalálására; és a már így is elég sokszor felhasznált Karácsonyi énekhez, ami ezúttal sorozat formájában látna napvilágot… 

- Sylvia Hoeks lesz Sylvia Kristel az Emmanuelle-filmekkel világhírűvé vált színésznőt bemutató életrajzi filmben. Jó választás egy érdekes sors ábrázolására, ennek kivételesen még az értelmét is látom. 

Ebben a hónapban már nem lesz új cikk.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi akció


2018.11.16. 14:17 Tévésámán

Tini Titánok: A Júdás szerződés (Teen Titans: The Judas Contract, 2017)

teen_titans_the_judas_contract_2017_720p_web-dl_xvid_ac3-fgt_039.jpg

Az előző egész estés Tini Titánok-film nem igazán tetszett. Sok dologban mellélőttek a készítők, viszont néhányat nagyon eltaláltak, ezért mégis úgy gondoltam, hogy megéri megnéznem a folytatást. Ezúttal kellemesen csalódtam, szóval ugorjunk fel egy mozgó sziklára és kövessük Terrát a szerződés-kötéshez! 

Új ellenség fenyegeti a Titánokat (hangjaik: Starfire – Kari Wahlgren, Raven – Taissa Farmiga, Robin – Stuart Allan, Beast Boy – Brandon Soo Hoo és Blue Beetle – Jake T. Austin) a fanatikus vallási vezető, Brother Blood (Gregg Henry) személyében. A titokzatos gonosz szektája valami nagy dobásra készül… Szerencsére Nightwing (Sean Maher) újból csatlakozott a hősökhöz, mellette pedig még a köveket manipuláló Terra (Christina Ricci) is erősíti a csapatot. A háttérben azonban a félelmetes Deathstroke (Miguel Ferrer) mozgatja a szálakat, mégpedig egy informátoron keresztül. Vajon milyen gaztettet forralnak a rosszak és ki az áruló a jók között? 

SZPOJLEREK INNENTŐL 

teen_titans_the_judas_contract_2017_720p_web-dl_xvid_ac3-fgt_024.jpg

Nem kell messzire menni, ha meg akarjuk tudni, hogy mi a válasz a második kérdésre, elég csak megnézni Teen Titans vagy a Teen Titans Go! azon részeit, amikben felbukkan Terra. A bonyodalom itt Brother Blood jelenléte, ám ő végülis csak egy mellékszál. Aki látta a 2003-as sorozatból a földet mozgató lányról szóló részeket, az pontosan tudja, mi fog történni: Ugyanaz a sztori, ugyanazzal a végkifejlettel. 

Az indulás elég fura, a New 52 újraértelmezése miatt a karakterekben vannak különösen ható dolgok. Beast Boy telefonbuzi; Nightwing páncélja vörös/fekete; Terra úgy néz ki, mint egy fiú; Brother Blood nagyon hülyén mutat és valamiért Ra’s Al Ghul halhatatlanságával bír. Vannak viszont pozitív dolgok, így Blue Beetle normálisabb haja vagy maga Slade/Deathstroke, aki maszkkal együtt baromijó (és nem néger, mint az Öngyilkos osztagban). A régebbi, komolyabb DC animációs mozikhoz hasonlóan ezúttal szintén elég kemény harcok vannak, láthatunk vért; illetve felnőtt témaként kis mellékszálként jelen van Nightwing és Starfire viszonya, valamint az, ahogy Beast Boy hajt Terrára; plusz utóbbi ajánlata Slade-nek. A néhány poén jól működik és most sokkal érthetőbb, hogy a szőke lány miért áll a félszemű orgyilkos oldalára. Pozitívum még, hogy Starfire sokkal kidolgozottabb, mind a viselkedése, mind a szövege jobb, mint a korábbi részben; valamint az utolsó fél órában még enyhe káromkodásokat is hallhatunk, amik csak élőbbé teszik a figurákat. Az ismerős történetet az említett szerelmek meg Brother Blood fűszerezik meg azoknak, akik tudják, mi lesz a befejezés. 

teen_titans_the_judas_contract_2017_720p_web-dl_xvid_ac3-fgt_116.jpg

Negatívum, hogy aki az előző részben fontos volt, az itt háttérbe szorul és fordítva. Számomra totál érdektelen a Blue Beetle köré font konfliktus, ami tulajdonképpen önmagától, egyik percről a másikra oldódik meg; ráadásul ugyanarra az alapra épít, mint Terra „próbája”: meg kell zaboláznia a saját hatalmát. Szerencsére a lány esetében ez a dolog érthető és működik is, víziókat láthatunk arról, hogy miért vannak rémálmai meg egyfajta dühkitörései – ezekben rejlik a Slade-del való kapcsolatának kulcsa, ami tetszett, mert megalapozza kettejük viszonyát. Az már más kérdés, hogy a korábbi Terra nagyon más, ez az itteni meg inkább egy kissé durvább Ravennek hat, és azt se értem, minek van maszkja, ha nem takar el semmit. 

A JLA vs. TT két főhősét, Damiant és Ravent elég gyorsan elfelejthetjük, az előbbit tulajdonképpen a film közepétől „kiírják”, az utóbbi meg teljes mértékben háttérbe szorul és a legyőzetését még csak meg se mutatják. A tőlük elvett idő hasznos részét Dick és Kori románcára, valamint Beast Boy udvarlási kísérleteire fordítják, a haszontalan részt Blue Beetle konfliktusára és Brother Blood bemutatására. Igen érdekes, hogy az új Robinra koncentráló korábbi epizód fele annyira sem erőszakos, mint ez; és hogy Raven jellegzetes varázsigéje, az „Azarath Metrion Zinthos” sem abban hangzik el. Cyborg hiánya viszont felüdítő, mert ahogy ezekben a mozgóképekben megjelenítették, úgy rém unalmas. Sajnos az utóbbi megállapítás valamelyest igaz az egész sztorira, amennyiben ismered a karaktereket: A fanatista és a kék páncélos fiú nem elég érdekesek ahhoz, hogy felkeltsék a figyelmünket; a többiről meg tudjuk, hogyan alakul.

teen_titans_the_judas_contract_2017_720p_web-dl_xvid_ac3-fgt_149.jpg

Azonban a negatívumok valójában mégsem azok, hiszen mindössze arról van szó, hogy engem személy szerint az a két figura hidegen hagy. A Titánok klasszikus szereplői közül csak Raven nem kap elég helyet, de ezzel nincs gond, mert az előző felvonás végig róla szólt; a másik három tag viszont kitűnő. (Személy szerint nekem a JLA vs. TT-beli Beast Boy jobban tetszett, de az itteni se kutya. Kivéve, ha átalakul.) És az a jó, hogy végre ténylegesen a Teen Titans tagok vannak a középpontban, hiszen Terra is annak számít; Slade pedig feledteti Brother Bloodot. 

A rendező ugyanaz a Sam Liu, aki Az Igazság Ligája a Tini Titánok ellent dirigálta; az író a különböző rajzfilm-sorozatokon (pl. Zöld Lámpás) dolgozó Ernie Altbacker, aki szerintem sokkal jobb forgatókönyvet dobott össze, mint az elődei. A szinkronszínészek közül kiemelkedik Miguel Ferrer, akinek ez volt az utolsó szerepe; illetve örültem Christina Riccinek, bár annyira régen hallottam, hogy csak tippeltem, kinek adhatta a hangját. Meg kell még említeni, hogy hallhatjuk Kevin Smith-t, aki képregény-rajongóként meginterjúvolja Beast Boy-t a műsorában. 

teen_titans_the_judas_contract_2017_720p_web-dl_xvid_ac3-fgt_085.jpg

Érdekességek: A címadó The Judas Contract a Tini Titánok-képregények egyik története, ami 1984-ben jelent meg először. Sem ebben a moziban, sem a 2003-as sorozatban nincs benne az, ahogyan a Dick Grayson-féle Robin átalakul Nightwinggé. Az említett felnőtt Dick New 52-es jelmezét itt láthatjuk először mozgóképen. A felsorakoztatott hősök miatt az imdbn Ernie Altbackeré mellett 21 egyéb író nevét tüntették fel. Cikkem tárgyának készülését már 2006-ban bejelentették és eredetileg a Superman: Ítéletnap meg Az Igazság Ligája: Az új küldetés után, harmadik részként jött volna ki, de aztán leállították. Végül csak akkor kezdtek vele újból foglalkozni, mikor a JLA vs. TT már készen volt. A hely, ahol Blue Beetle önkéntes feladatot lát el, a Gabrielle’s Horn nevet viseli, ez utalás a Hornblower nevű szuperhősre, aki a képregényekben szintén Titán (talán az ő egyik verziója a 2003-as sorozatban felbukkanó Herald). A szőke fickó, akin Brother Blood emberei kísérleteznek, aztán golyót kap a fejébe, még egyszer visszatér a végestáblista után, ő szintén egy ismert alak, a néma Jericho. A stáblistát olvasva megakadt a szemem a világ talán legrövidebb nevén, az alkotógárda egyik tagját ugyanis úgy hívják, hogy Ji Yi. A Tini Titánok: A Júdás szerződés egyből videora/dvdre jött ki, készítési költsége megközelítőleg 3 és félmillió dollár volt, emellé 2 700 000-es bevételt mondhat magáénak. A kritikai megítélése számomra úgy tűnt, hogy valamivel rosszabb, mint elődjéé. 

Nekem ez jobban tetszett, mint Az Igazság Ligája a Tini Titánok ellen, még úgy is, ha személyes kedvencem, Raven háttérben maradt. Rávilágít arra, hogy Cyborg hiánya korántsem töri derékba a csapatot és arra, hogy ezek a figurák (eltekintve Blue Beetle-től) legalább annyira érdekesek, mint sztárolt kollégáik. Sőt, talán még sokkal érdekesebbek náluk! 

teen_titans_the_judas_contract_2017_720p_web-dl_xvid_ac3-fgt_199.jpg

Pontozás: 

imdb: 7.0 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Christina Ricci megint egy ismert nő bőrébe bújik majd. Az Escaping the Madhouse: The Nellie Bly Story főszereplőjeként azt az újságíró hölgyet kelti életre, aki anno önként bevonult egy zártosztályra, hogy leleplezze azt, ahogyan az orvosok a mentális problémákkal küzdő betegeikkel bánnak. Kérdés, hogy vajon kinek és miért van szüksége erre a filmre? 

- Kevin Smith rendezi, írja és pénzeli a Spawn képregényen alapuló Sam and Twitch című sorozatot. Todd McFarlane, a Pokolivadék alkotója már régóta tervezi, hogy az 1997-es mozgóképnél méltóbb módon keltse életre Al Simmons-t, aki most csak háttérszereplő lesz; bőrébe állítólag Jamie Foxx bújik majd. A címszereplők közül a másodikat a hírek szerint Jeremy Renner alakítja – ez szerintem hihetetlenül rossz választás, de majd meglátjuk… 

Hamarosan jön még egy cikk, valószínűleg a jövő héten.

Szólj hozzá!

Címkék: szuperhős animációs


2018.11.14. 09:49 Tévésámán

Testről és lélekről (2017)

testrol-es-lelekrol-poszter.jpg

(Ezt a cikket Mozsárágyú írta.)

A film, amelyet Enyedi Ildikó neve fémjelez, ám én a vele kapcsolatos sok dicséretet ezennel ünnepélyesen Herbai Máténak, az operatőrnek nyújtom át.

Nézzük a sztorit, ami egyáltalán nem hétköznapi és kitűnő felütés egy filmhez: Két ember, akik korábban nem ismerték egymást és igazából semmi közös nincs bennük, ugyanazt álmodja éjjelenként; a férfi egy szarvasbika, a nő egy ünő, együtt sétálnak egy csendes erdőben télen, élelmet és egymást keresik, megfigyelik a világot... Aztán a valóságban is találkoznak. A véletlennek, illetve egy pszichológusnak köszönhetően kiderül, hogy álmaik kivétel nélkül, minden alkalommal megegyeznek - persze saját szemszögükből nézve - és ez egy finom kapcsolatot hoz létre kettejük között. Óriási, ugye?

testrol-es-lelekrol1.jpg

Milyen izgalmas alapötlet ez, a pszichológiára fogékonyabbaknak meg pláne. Megjegyzem, én nem vagyok idesorolható, és lehet, hogy ez a probléma. Bár nem. Sokkal nagyobb probléma, hogy egyik főszereplő sem vált számomra érdekessé, szerethetővé, de még együttérzést sem sikerült belőlem kiváltaniuk. Egyszerűen nem érdekelt, mi lesz velük - lehet, hogy bennem van a hiba, de az igazat megvallva nekem mindkét figura ellenszenves volt.

És nem azért mert feltűnően autisztikus jellemzőkkel ruházták föl a nőt, és ezzel a fura vontatottsággal lenne bajom. Sőt, ez egészen érdekes volt, mert a különböző pszichiátriai kórképek önmagukban érdekesek számomra. A színésznővel semmi bajom, remek alakítást nyújtott a saját világában tartózkodó egyén megjelenítésével - beteg helyett egyén, mert ma már nem tekintik "igazi betegségnek" az autizmust [már ha erről van szó valójában]); egyesek szerint inkább egy kissé fura magatartást kell érteni ez alatt. Lényeg, hogy mégsem azért volt antipatikus a figura, mert úgymond "nem normális" a viselkedése, hanem mert mint ember, teljesen hidegen hagyott.

testrol-es-lelekrol2.jpg

Ugyanez vonatkozik a férfira is, aki - talán azért, hogy hangsúlyozást nyerjen a fura viselkedése - kevésbé érthetően és mindenféle hangszínt nélkülözve beszélt, de lehet, hogy csak ennyit tud színészként, pardon: dramaturgként. (Korábban sosem színészkedett…) Mert az alakítása nem győzött meg. Tudom, hogy az ő figurája is amolyan kívülálló, aki sokat szenvedett, meg satöbbi, de tök súlytalan volt a játéka.

A mellékszereplők viszont üdítően hatottak: Nagy Ervin, Schneider Zoltán, Tenki Réka, Mácsai Pál mind hús-vér emberek, amilyenek a valóságban is vannak. És Jordán Tamás! Látszik, hogy ezer éve a szakmában van, 2 percben többet játszik, mint a főszereplők az egész játékidő alatt együtt.  És bár ilyenek is vannak, mint a két “hős”, de az, hogy a film középpontjába helyezték őket úgy, hogy végülis a kitűnő alapötlet egyre kevésbé kap helyet, szerintem középszerű alkotást eredményezett...

...volna, ha nem lenne rendkívül hatásos és megkapó a fényképezés. Amennyiben egy-egy jelenet csak állóképként fölkerülne a falamra, örülnék neki. Gyönyörű volt a téli táj a szarvasokkal, a patájukról készült közeliek, a város zavaró fényeinek megjelenítése, a vágóhíd (ott dolgoznak mindketten) tiszta fehér falai között kifröccsenő marhavér... Ezek, azt hiszem, beleégtek a retinámba, ahogy mondani szokták. (Igaz, egy részük erősen öncélúnak hatott.)

testrol-es-lelekrol3.jpg

Nagyon erős színek és zajok keverednek, ebben felfedezni véltem az autisztikus nő mindennapi szenvedéseinek forrását, szóval azt sem lehet mondani, hogy nem közelítettem elég érzékenyen a filmhez.  És tudom, hogy a befelé forduló emberek hasonlóan beszélgetnek egymás közt, azaz inkább csak sejtem, szóval értem én, hogy lelkileg ez egy megindító film, de a közepétől egyszerűen eltűnik minden, ami addig tartópillérként ott volt: A mellékszereplők, a helyszín fontossága, az álmok! És marad a két ember egymás iránt érzett szerelme, ami egyre erősödik... És nyilván ezért van, hogy minden más elhalványul, mert ők már semmit és senkit nem látnak a másikon kívül. De ez egy filmnél szerintem nem szerencsés. Azaz javítom magamat; így nem szerencsés, hogy két ismeretlen és aligha kiemelkedő színészt kell nézni. Ha mondjuk Psota Irén meg Robert De Niro adja elő ezt, akkor esküszöm, hogy pislogni se mernék!

Nem éreztem egyáltalán, hogy nekem ezt mindenáron meg kellene néznem, pedig a csapból is ez folyt. És megint igazolódott a megérzésem.

Még valami: a fő zene, ami többször elhangzik, az valami iszonyatos!

Szólj hozzá!

Címkék: magyar dráma bekategorizálhatatlan


2018.11.12. 14:57 Tévésámán

Az Igazság Ligája a Tini Titánok ellen (Justice League vs. Teen Titans, 2016)

justice_league_vs_teen_titans_2016_brrip_xvid_mp3-xvid_218.jpg

Régebben elég sok DC egész estés animációs filmet néztem, de csak azért, mert az HBO adta őket. Most viszont alig tudok visszaemlékezni, hogy mikor sugároztak utoljára ilyesmit. Kár, hogy abbahagyták… Viszont emiatt kénytelen voltam letölteni ezt a mozit, és igazán furcsa érzés volt, mert eddig sosem szorultam rá erre, ha ilyesmit akartam látni. Az előző Tini Titánok-filmről szóló értekezésem nagyjából érdektelenségbe fulladt, és valószínűleg hasonló visszajelzéseket kaphattak a DC-s fiúk is, mert különben mi okuk lett volna a TT-csapat felújításába belevenni a Ligát? 

Még egy pici kitekintés: 10 év telt el a Trouble in Tokyo bemutatása óta, és ezalatt mindössze az aprócska, alig valamivel több, mint egyperces részekből álló paródia, a New Teen Titans, meg a kisebbeknek szóló és a felnőtt rajongók körében alacsony népszerűségnek örvendő Tini Titánok, harcra fel! jött ki. Tehát vissza akarták emelni ezeket a fiatal hősöket az őket megillető helyre, a komoly játékosok közé, és erre mi sem alkalmasabb, mint az egész DC-Univerzumot újraindító New 52-éra…

justice_league_vs_teen_titans_2016_brrip_xvid_mp3-xvid_062.jpg

Emlékeztek-e Damian Wayne-re, Batman fiára? Én sajnos igen… Szóval ő az új Robin (hangja Stuart Allan) és mivel nem engedelmeskedik az Igazság Liga legutóbbi akciója során, büntetésből apja elküldi őt a Tini Titánok közé, hogy ott megtanulja, mi a csapatmunka. Természetesen a goromba és szociális antitalentumnak bizonyuló Damian nem nagyon illeszkedik be a bandába, mindössze a rejtélyes Raven (Taissa Farmiga) mutat némi szimpátiát az irányába. Hamarosan viszont a Titánokra súlyos megmérettetés vár, Raven sötét múltja ugyanis utoléri, a Földre pedig – ahogy az lenni szokott – a megsemmisülés árnyéka vetül. Ráadásul gonosz mágia miatt a fiataloknak a Liga tagjaival kell szembeszállniuk. Vajon teljesítik az első nagy küldetést, vagy elbuknak és szeretett planétánk az enyészeté lesz? 

INNENTŐL SZPOJLEREK JÖNNEK, mert nem tudok máshogy írni róla… 

Aki látta a Teen Titans-szériát, az emlékszik Raven történetére. Nos, ezúttal ugyanez ismétlődik meg, csak éppen Dick Grayson helyett Damian Wayne viseli a Robin-maszkot, Cyborg helyett Blue Beetle képviseli a technikával harcoló hősöket, és a vezér ezúttal Starfire. A Liga tagjai mindössze azért vannak jelen, hogy rávegyék a rajongóikat a film megnézésére…

justice_league_vs_teen_titans_2016_brrip_xvid_mp3-xvid_034.jpg

Már a kiindulópont (Batman fiának jelenléte) rossz, egyszerűen nem értem, miért kell beleerőltetni az ifjabb Wayne-t mindenhová. Az eredeti Tini Titánok közül Dick Grayson Nightwingként csupán pár jelenetben szerepel, de ott remek; Starfire jó (és nem néger, ahogy a jelenleg futó Titans című szériában); Beast Boy kitűnő; Raven nagyon más, mint korábban, de állítólag ez a formája sokkal közelebb áll a képregénybeli önmagához, mint bármelyik előző önmaga; Cyborg pedig rém unalmas. Sajnos a helyére lépő Blue Beetle ugyanolyan érdektelen, mint ő és a JLA tagjai sincsenek jobb helyzetben, lévén itt csupán mellékszereplők. Superman ezúttal aligha számíthat legendás erejére; valamiért Wonder Woman lett a barátnője Lois Lane helyett; Batman hamar kiesik a sztoriból; Flash meg elsikkad. Starfire, Nightwing és Cyborg jóval idősebbek, mint Raven és Beast Boy; erre nincs magyarázat, de sok minden másra sem… 

Mielőtt belemerülnék a hibák felhánytorgatásába, inkább jöjjön némi dicséret: Wonder Woman jobban néz ki, mint az élő verziója. Végre választ kapunk arra az évtizedes kérdésre, hogy ha az egész planéta veszélyben van, akkor miért csak egy hős/egy adott csapat tesz azért, hogy megmentse? Hol vannak a többiek, mivel foglalkoznak éppen? Nos, a Liga próbálja menteni a menthetőt, de valójában csak rontanak a helyzeten… Az egész történet tulajdonképpen Raven eredet-mítosza, ahol erőteljesen kiemelik azarath-i származását, jól ábrázolják a benne dúló konfliktust és a képességeit; illetve megkapjuk az eddigi legkirályabb Trigont is. Plusz a kettejük közös sztorijának lezárása a kristállyal nagyon jó ötlet. Igazán tetszett Beast Boy ábrázolása, pont úgy viselkedik, ahogy tőle elvárható; és abban a rövid időben, amíg szerepel, addig Dick Grayson szintén nagyszerű. A démonokkal folytatott harcok olyanok, amilyeneknek lenniük kell, a végén pedig még egy előre nem látható csavar vár minket az Alvilágban. Pár poén nagyon jó.

justice_league_vs_teen_titans_2016_brrip_xvid_mp3-xvid_141.jpg

A cselekményben nincsen semmi rossz, de semmi eredeti sem. Ugyanakkor ezt mégsem vethetem az alkotók szemére, mert aki most találkozik először a Titánokkal, annak igenis lehet izgalmas az eseménysor. Starfire az én ízlésemnek kicsit túl komoly. 

Most már rá kell térnem a problémákra, mert sajnos rengeteg van belőlük… Blue Beetle ránézésre egy átlagos kölyök, de valamiért mexikói/spanyol ajkú, aminek semmi jelentősége sincs, és ez egy picit zavart. Korábban ugye ott volt Mas y Menos, akik szintén spanyolok, de náluk vicces, hogy csak az anyanyelvükön beszélnek és a többieknek néha fogalmuk sincs, hogy mit akarnak. Abban az esetben indokoltnak éreztem a nemzetiséget, ebben nem. A többi hasonló jellegű dolgot aligha fontos kiemelni, elég csak megnézni a stáblistát, ha valakit érdekel, mire gondolok…

justice_league_vs_teen_titans_2016_brrip_xvid_mp3-xvid_081.jpg

A biztonsági kamerás jelenetben Cyborgnak a Robotzsarutól lopott csatlakozó van a kézfejében. Ez annyira erőltetett… A vidámparkos szekvenciában értetlenül figyeltem, hogy miért csak Beast Boy vette a fáradtságot, hogy elkendőzze szokatlan külső jegyeit? Rajta kapucni van, de kesztyűt már elfelejt felvenni… Raven rövidnadrágban és rövid ujjú pólóban flangál, pedig olyan szürke, mint egy halott; Starfire sem vett fel napszemüveget a teljesen zöld szemére; és eléggé feltűnő, amikor Blue Beetle hátán a bogár aktivizálja magát. Mindössze Damian képes beolvadni, pedig ő az egyetlen, akinek erre nincs szüksége. A barmóság a ruhákkal tovább folytatódik, mikor megjelennek a démonok és a zöld fiút meg az új Robint kivéve mindenki magára idézi a harci felszerelését, mintha a Sailor Moonban lennénk. A bogaras srácnál meg Ravennél ez teljesen elfogadható, de Starfire mióta tud ilyet? 

Ha már szokatlan képességek: Nem követem a New 52 képregény-világát, ezért furcsa volt, hogy Flash hogyhogy gyorsan gyógyul? Az Alvilágba érkezve hőseink miért kezdenek gyalogolni, mikor alig pár perccel később látjuk, hogy semmi sem akadályozza őket a repülésben? Továbbá nagy hiányosság, hogy nincs magyarázat Raven érzelem-mentes viselkedésére, holott a TT-sorozatban volt, és ha már ilyen szépen sikerült hűnek maradni Marv Wolfman eredeti alkotásához, akkor meddig tartott volna valahová beszúrni egy mondatot erről? Nekem nem hiányzik, de a célközönségnek talán feltűnhet… Ezen kívül el kell mondanom, hogy elég sokáig rossz poénokat nyomnak, a Liga tagjainak ezúttal nem áll jól a humorizálás.

justice_league_vs_teen_titans_2016_brrip_xvid_mp3-xvid_064.jpg

A legnagyobb ökörség azonban az, hogy Superman miként űzi ki Wonder Womanből a megszálló démont. Valamiért nála van Diana lasszója és ezzel kényszeríti a pokoli lényt a távozásra. De mikor, hol és egyáltalán hogyan szerezte meg, ha ő is korábban démoni befolyás alatt állt? És mégis hol tartotta eddig? Ez annyira buta dolog, hogy képtelen vagyok elmenni mellette… 

Furcsa volt, hogy egyik korábbi TT-hangot sem hívták vissza (Cyborg és Nightwing már szerepeltek önállóan más JLA animációs mozikban, ők az ottani hangjukat kapták), de a Beast Boy-t megszólaltató Brandon Soo Hoo többször is mintha utánozni próbálná az eredetit, Greg Cipes-t. Plusz hallhatunk klisé-effektetek: Mikor a démonok visszarendezik törött csontjaikat, a Diablo II egyik csontváz-zaja szól; Beast Boy gorilla-alakjának üvöltése pedig egyszer megegyezik a Quake II újraélesztős szörnyéével. Az említett csavarnál megjelenő figura halála egy az egyben olyan, mint Reptile-é a Mortal Kombatből, a kristályért folytatott nagy csata helyszínét meg mintha a Doom II-ből vették volna kölcsön…

justice_league_vs_teen_titans_2016_brrip_xvid_mp3-xvid_118.jpg

Még nem beszéltem a látványvilágról, pedig az egy ilyen mű esetében elég fontos. Az alakoknak valahogy egyenarca van, ez elég feltűnő akkor, mikor Raven és Damian egymás mellett áll, majd profilból mutatják őket. A képességek megjelenítése viszont jó, emlékezetes a felvezető csatában, ahogy Flash a jégdarabokon lépked felfelé; de az egyes energia-sugarak és –lövedékek szintén szépek. Trigon óriási méretét hitelesen érzékeltetik, a külsőségek esetében igazán nincs mire panaszkodni.  

Nézzük a hangokat! (A kisebb karaktereket, akik csak az elején tűnnek fel, nem emelem ki külön) A Liga tagjai: Rosario Dawson – Wonder Woman (4. alkalommal), Christopher Gorham – Flash (negyedszerre), Shemar Moore – Cyborg (szintén ez a negyedik szereplése), Jerry O’Connell – Superman (hatodszorra) és Jason O’Mara – Batman (nyolcadszorra). A Titánok még nem említett tagjai: Kari Wahlgreen – Starfire (4. alkalommal, ebből 2 videojáték), Sean Maher – Nightwing (ugyanúgy negyedszerre) és Jake T. Austin – Blue Beetle. Trigont Jon Bernthal szólaltatta meg. A készítőkről: A rendező Sam Liu korábban a kitűnő Az Igazság Ligája: Istenek és szörnyeken dolgozott a forgatókönyv-társproducer Alan Burnettel; a sztorit viszont a különböző sorozatokat író Bryan Q. Miller találta ki.

justice_league_vs_teen_titans_2016_brrip_xvid_mp3-xvid_206.jpg

Érdekességek: A ténylegesen a DC égisze alatt készülő animációs filmek közül ez az első, ahol a Tini Titánok megjelennek. A számos képregény-figura miatt az imdbn a feljebb említett urakon kívül még 31 különböző egyéb író van feltüntetve. Amikor Damian beváltja az ajándék-jegyeit, a falon lévő rengeteg cucc között felfedezhető egy maszk, ami a DC régi nagy producerét, Bruce Timmet jeleníti meg (többek közt az eredeti TT-szériát is pénzelte). Meglepő hiba, hogy Nightwing nem csatlakozik a Trigon ellen küzdőkhöz, pedig minden segítség jól jött volna. Cikkem tárgya megjelent egy különleges ajándékcsomagban, ahol a lemez mellé egy limitált kiadású Robin-figura jár. A Justice League vs. Teen Titans egyből videora/dvdre jött ki, és bár a készítési költsége ismeretlen, a bevétele kis híján 4 millió dollár lett. A kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott. 

Korántsem rossz film ez, de a sok kis butaság és az unalmas új figurák kiölik belőle az izgalmat. Aki még nem ismeri a Tini Titánokat, annak lehet, hogy jó szórakozást nyújt, nekem kevésbé tetszett, de a pozitívumai jelentőségükben túlnőnek a negatívumain, ezért mindössze egy pontot vonok le tőle.

Pontozás: 

imdb: 7.0 (Ez nem annyira magas ebben a műfajban.)

Szerintem: 4/5 

Hírek:

- Ezen a héten jön a hatodik epizód a Titans-ből, ami a címben említett csapat első élőszereplős feldolgozása. Egyben ez a széria a DC új internetes felületének zászlóshajója, amit (elvileg) csak az előfizetők nézhetnek. (Gyakorlatilag meg bárki.) Az ötből eddig egy igazán pocsék epizód volt csak, illetve egy kevésbé eseménydús, a másik három viszont remeknek bizonyult, szóval nekem egyelőre tetszik. 

- Jerry O’Connell egy viccesnek tűnő horrorban, a Satanic Panic-ben játszik legközelebb. Ez egy pizza-kihordó lányról szól, akinek sátánistákkal kell harcolnia. Ígéretesnek tűnik. 

Ma este nagy valószínűséggel megnézem az itt tárgyalt alkotás folytatását, A Júdás szerződést; ezen felül kilátásba helyezek még kettő, esetleg három cikket erre a hónapra. 

Ja és még valami: A végestáblista elején érdemes maradni, itt ugyanis ízelítőt kapunk abból, hogy mi lesz a második epizódban!

1 komment

Címkék: szuperhős animációs


2018.11.06. 13:39 Tévésámán

Teen Titans: Trouble in Tokyo (Tini Titánok: Gubanc Tokióban, 2006)

teen_titans_trouble_in_tokyo_480p_dvdrip_dd5_1_x264-sa89_028.jpg

Tetszett a Tini Titánok, harca fel!-film, ezért, miután a sorozat összes részét láttam már, megnéztem a régi Tini Titánok-szériát is, amire egyébként egészen véletlenül találtam rá egy oldalon, ahol ingyen lehet rajzfilmeket meg anime-ket nézni. 

[Rövid megjegyzés erejéig kitérnék a hazai Cartoon Network alja színvonalára: A TTG-t kettes vagy négyes blokkokban adják és minimum egy epizódot megvágnak, hogy az olyan szennyek, mint a Beat Monsters, beférjenek a programba. Sajnos a vágók abszolút véletlenszerűen dolgoznak, ritka az az eset, amikor tényleg olyat nyisszantanak ki, aminek a hiánya nem feltűnő (a Vén csirkefogók/Salty Codgers epizódból például levágták a befejezést…); ezen kívül kimarad az is, hogy a főcímben minden évadban másként táncolnak a hősök, és valahol a harmadik szezon táján leálltak a szinkronizálással, pedig azóta már van egy teljes negyedik, most pedig már az ötödiknél járnak kint. ]

teen_titans_trouble_in_tokyo_480p_dvdrip_dd5_1_x264-sa89_209.jpg

Szóval a TT anno igazi kultikus animációs szériává vált, és miután végignéztem, értem, hogy miért. Sokan a mai napig keserűséget éreznek, amiért az ötödik évad után nem jött egy hatodik, ám én azt mondom, jobb is. Szerintem a nagy finálé, a The End három felvonásos lezárása után csupán egy pár értékelhető rész volt, a többi már fáradt, érdektelen történetekkel, szereplőkkel és konfliktusokkal operál. Viszont nem sokkal a 2006-os lezárás után jött ki az itt tárgyalt Trouble in Tokyo, amivel az eredeti készítők megpróbálták befejezni a szériát.  

Hősies csapatunk (Robin – Scott Menville hangján szólal meg, Cyborg – Khary Payton, Beast Boy – Greg Cipes, Starfire – Hynden Walch és Raven – Tara Strong) egy különös, kék-rózsaszín páncélt viselő nindzsával harcol Jump City-ben, aki súlyos károkat okoz a Titán Toronyban, mielőtt elfogják. Megmagyarázhatatlan eltűnése előtt még kinyögi, hogy egyenesen Tokióból jött, egy bizonyos Brushogun megbízásából. Robin úgy dönt, meg kell tudniuk, ki ez a rejtélyes rosszfiú és miért tette tönkre az otthonukat. A banda így elutazik a japán fővárosba, ahol a helyi rendfenntartó kommandó vezetője, Daizo parancsnok (Keone Young) biztosítja, hogy az emberei mindent kézben tartanak, ráadásul Brushogun nem létezik, csak egy mese. Úgy tűnik, hiába jöttek, így a Titánok szétszélednek egy kis városnézésre, mielőtt visszamennének. Valaki azonban az életükre tör és hamarosan a Csodafiú sejtése beigazolódik. Harcolniuk kell, hogy megmentsék önmagukat és egész Tokiót! Vajon sikerrel járnak ezen az ismeretlen helyen?

teen_titans_trouble_in_tokyo_480p_dvdrip_dd5_1_x264-sa89_103.jpg

Aki annak idején nézte a TT-t, az tudja, hogy kb. mire számíthat. Ez egy amerikaiak által készített „anime”, ahol a japán műfaj tradicionális humorát ötvözik az USA-beli képregény-figurákkal. A harcok szintén a távol-keleti alkotásokat imitálják, igazából csupán a karakterek személyisége, meg a legfőbb külső vonásaik maradtak meg a nyomtatott lapokról. Szórakoztató kis sorozat, de jelentősen túlértékelt, plusz nagyon más, mint amit a DC-től megszokhattunk. Cikkem tárgya folytatja az elődje által megkezdett utat, a helyszín és az ellenfelek révén viszont még jobban megpróbál anime lenni.  

A történet egyesíti magában a krimit a komédiával és a japán fantasy-vel. A fő szálban sejthető, hogy az egyik szereplő nem az, akinek látszik; és bizony könnyedén kitalálható, hogy Brushogun miért is teszi azt, amit tesz. Öt pici mellékszál van: Starfire és Robin kapcsolatának alakulása, Robin menekülése a törvény elől, Cyborg éttermi kalandja, Beast Boy csajozási kísérlete és Raven kutatása könyvek után. Előbb-utóbb rájönnek, hogy Tokió jó hely és egészen sikerül beilleszkedniük. A poénok általában működnek, a harcok közül a nyitó jump city-beli a legjobb, és végülis az öt hős mind megkapja ilyen vagy olyan jutalmát a befejezéskor. Számomra érdekes volt, hogy amikor Starfire a tamaráni nyelvtanulás módszerét alkalmazza, a többiek totál meglepődnek, aztán majdnem negyed óra múlva Robin visszaemlékezik rá, hogy egyszer már szemtanúi voltak ennek (ő konkrétan részt vett volt a dologban:P). Ki kell emelni még a karaokés részt, ami a végefőcím alatt megismétlődik (erről még értekezek lejjebb).

tt_tokyo_raven.jpg

Pár szót a készítőkről: Három rendező dolgozott ezen a filmen. Michael Chang, Ben Jones és Matt Youngberg mind a TT-ből jöttek, ahol ugyanezt a pozíciót töltötték be különböző epizódoknál. Jones „tag director” volt (nem tudom, hogy ez mit takar), Youngberg storyboardokat rajzolt, ezen kívül Chang és Jones sorozat-rendezői kreditet is kaptak. Az író David Slack szintén munkálkodott a sorozaton, forgatókönyvíróként, producerként és „fejlesztési tanácsadóként”. A főszereplők mellett Keone Young szintén szinkronizált a Tini Titánokhoz, a The Quest című epizódban ő szólaltatta meg a majmot és a rosszfiút. Az utolsó név, amit ki kell emelni, az Cary-Hiroyuki Tagawa, a Mortal Kombat Shang Tsungja és a Tekken Heihachija, ő adta Brushogun hangját. 

Érdekességek: A Beast Boy, majd az egész csapat által együtt énekelt sorozat-főcímdal zagyva szövege a japán változat szó szerinti fordítása. Raven azt mondja a könyvárusnak, hogy angolul, németül, latinul, románul, ősi sumérul és szanszkritül tud. A Trouble in Tokyot a Cartoon Network először 2006. szeptember 15-én vetítette, egyébként egyből videóra/dvdre jött ki. A bevétele és a készítési költsége ismeretlen, a kritikusoktól nagyrészt pozitív visszajelzéseket kapott. A wikipedián idézett Cinema Blend értékelése szerint „Elég jól folytatja a véget ért szériát, a rajongók örülhetnek, hogy újra láthatják kedvenceiket, bár néhány figura képernyőn töltött idejét jelentősen lecsökkentették.” Ez egy fontos megjegyzés, Cyborgnál tényleg érezhető, hogy mennyire háttérbe szorult.

teen_titans_trouble_in_tokyo_480p_dvdrip_dd5_1_x264-sa89_079.jpg

Nincsen különösebb ellenvetésem a Gubanc Tokióban ellen, aki szereti a Tini Titánokat, annak biztosan tetszeni fog. Én magam a Teen Titans Go To The Movies-t szórakoztatóbbnak tartom, de ettől még ez nem érdemel pontlevonást. 

Pontozás: 

imdb: 7.2 

Szerintem: 5/5 

Valószínűleg meg fogom nézni a másik két egész estés TT-animációs mozit is, illetve szombaton lesz egy orosz fantasy a tévében, ha megtekintem és méltó rá, akkor arról is hamarosan olvashattok.

Szólj hozzá!

Címkék: szuperhős animációs


2018.11.01. 21:50 Tévésámán

Halloween – 20 évvel később (Halloween H20: 20 Years Later, 1998)

h201.jpg

Elérkezett a Halovén időszaka (tudom, hogy nem így kell írni, se nem így kell kimondani), ami nem egy magyar ünnep. Mi Mindenszenteket és Halottak napját tartunk, és ez jó lenne, ha így maradna, de azért az a szokás tetszik, hogy október-november fordulójának éjjelén nézzünk horrorfilmeket. Annyira már nem izgat ez a műfaj, ahogy a többi sem, mert mostanában a mozikat propaganda-szócsőnek használják, ellenben a régi időkben ez még máshogy volt. És ha már megvan a teljes Péntek 13-széria és a teljes Rémálom az Elm utcában a blogon cikk formában, akkor gondoltam, hogy megragadom az alkalmat, ugyanis a Paramount csatorna minden éjjel újabb Halloween-filmet ad és megnézem azt, amelyik még hiányzik innen. (Hétfőn egyébként Székesfehérváron az egykori Petőfi Moziban játszották A rémület éjszakáját, de arra valahogy nem vagyok kíváncsi.) Az előzőleg itt elemzett hatodik Michael Myers-féle ámokfutás igazán pocsék volt, ezért az elvárásaim alacsonyan repültek a H20-val szemben, éppen ezért kellemesen csalódtam benne. 

Éppen 20 év telt el azóta, hogy Michael Myers megpróbálta meggyilkolni húgát, Laurie-t (Jamie Lee Curtis) Halloween éjszakáján. Akkor nem járt sikerrel, ahogy a következő alkalommal sem, és a nőről azóta mindenki azt hitte, hogy halott. Azonban nagyon is él, Keri Tate álnéven egy elit magániskola igazgatónője, aki egyedül neveli 17 éves fiát, Johnt (Josh Hartnett). Ismét eljön az október 31, Laurie/Kerit a frász kerülgeti, miközben John bulizni készül a haverjaival. Ezen az éjszakán azonban ismét testet ölt a gonosz és Michael (Chris Durand) megint elindul, hogy megtalálja és kivégezze a testvérét. Vajon ezúttal sikerül neki? 

h204.jpg

A klasszikus sorozatgyilkos-mozi úgy néz ki, hogy adott a gonosz, meg a főszereplő, aki menekül előle és a végén lenyomja. Viszont mivel mindegyik rész erre épül, ezért ki kell találni valamit, ami fenntartja az érdeklődést: az egyik ilyen módszer a mítosz kreálása a gyilkos köré. Jason Voorhees élőholttá vált, akit aztán démonná avanzsáltak; Freddy Krueger hatalmának eredetét is többször megkísérelték megmagyarázni; illetve mindig jönnek azok, akik vagy újra akarják kreálni a legendás karaktereket, vagy megpróbálják lezárni a történeteiket, egyszer és mindenkorra. Néha az utóbbi két szándék egybeesik és így jönnek létre olyan alkotások, mint a Jason Goes To Hell vagy a Jason X.

A Halloweennél az alkotó John Carpenter sosem akart folytatást az 1978-as eredetinek, az ő nyomába lépők azonban mindig megölték majd felélesztették Michaelt. Az ötödik és a hatodik részben megkísérelték természetfeletti magyarázattal indokolni Az Árny (The Shape, ez az akkori megnevezése) megállíthatatlanságát; később Rob Zombie az elcseszett gyerekkorát okolta a motivációjáért, az itt tárgyalt hetedik részben viszont semmi ilyesmi nincs. Egyszerűen fogták a jól bevált receptet, összehozták az ismerős gyilkos-főhős-párost és körítettek köré egy tűrhető sztorit, amit megtűzdeltek számos horror-utalással és LL Cool J-vel… 

Mivel a második felvonásra nem emlékszem, a harmadik meg elrugaszkodik a korábbiaktól, így a negyediktől tudok kiindulni, ebből is csak úgy, hogy az imdb segített. Szóval ott azt mondják nekünk, hogy Laurie Strode halott, és ha minden igaz, akkor az ő lányának a lánya Danielle Harris figurája. Vagy valami ilyesmi, az a lényeg, hogy rokonok, mert mindig az Michael kiindulópontja, hogy a rokonait akarja megölni. No, itt megmagyarázzák nekünk, hogy Laurie azért él, mert csak megjátszotta a halálát, elhitette a világgal, hogy már nincs, de még így se tud szabadulni bátyja emlékétől. Viszont a felejtését könnyebbé teszi, hogy a készítők szerint a 4-5-6. epizódok meg se történtek, vagyis ez közvetlenül a második részt folytatja.

h202.jpg

A harcos anya-motívummal nem lehet mellélőni, erre épül a Terminator 2. és A bolygó neve: Halál is. Hősnőnk a fiát akarja megmenteni, de ez igazából csak a mellékszál, a főszál az, hogy le kíván számolni Michael emlékével. Erre igazán remek lehetősége nyílik, mert ezúttal nem csak az emlékével, hanem vele magával is örökre végezhet(ne, ha a producerek engednék). Emellé még jön a szokásos kanos tinik-vonal (ebben a Péntek 13. sokkal jobb), valamint a számos kikacsintás egyéb ijesztgetős mozgóképek felé. Ez utóbbi rögtön helyénvalónak tűnik, ha kiderül, hogy az ötletgazda az volt, aki a Sikolyt találta ki (róla még lesz szó). 

A történettel nincs gond, rémesen egyszerű, de érthető és logikus. Lényegtelen, hogy Michael honnan jön vagy mit tett eddig, az a fontos, hogy kicsoda Laurie, és ezt mind a forgatókönyv, mind Curtis játéka kitűnően megalapozza. Miatta és az életszerű fiatal figurák miatt az H20 nem válik bugyuta tinihorrorrá, ehelyett jó úton halad, hogy A rémület éjszakájának méltó folytatása legyen. A gyilkosságok nem túl változatosak és csak mérsékelten véresek, de legalább a nagy részüket megmutatják és nincsenek nyilvánvaló barmóságok. Egyszerűen azt adja, amit vársz.

A színészekről: Jamie Lee Curtis mellett sikerült visszahozni még egy alakot a ’78-as változatból, ez pedig Nancy Stephens, aki Marion Chambers Whittington nővért alakítja. Az első Halloweenben Michael megpróbálta megölni, de nem jött össze neki, itt pedig ő Dr. Loomis hagyatékának gondozója (Donald Pleasance 1998-ban már nem élt, ezért maradt ki a figurája). Ismertebb arc az említett Josh Hartnett, aki anno a Pearl Harbor idején az ügyeletes szépfiúként villogott, de a csillaga hamar leáldozott; a hasonlóan érdektelen Michelle Williams; valamint Joseph Gordon-Levitt, aki már itt külön kiemelést kapott, pedig csak egy egészen rövid időre ugrott be. LL Cool J a Háborgó mélységhez hasonlóan itt is a vicces néger figuráját játssza. Meg kell még említeni Charlie-t, vagyis a Jégviharban is felbukkanó Adam Hann-Byrdöt, illetve a helyi jócsajt, Jodi Lyn O’Keefe-et (ha a Péntek-szériában lennénk, többet is megmutatott volna magából). Laurie pasiját a rendező-színész Adam Arkin játssza, aki Alan Arkin fia; az idős titkárnőt, Normát pedig Curtis anyja, a Psycho felejthetetlen szőkesége, Janet Leigh kelti életre. 

h207.jpg

A készítőkről: Amint megláttam a rendező nevét, tudtam, hogy ismerem valahonnan. Bizony, Steve Miner segédrendezőként és producerként részt vett az első Friday the 13th munkálataiban; majd ő dirigálta a II. és a III. részt, valamint a kitűnő A szörnyet is. (Valahol láthatjuk a filmben, mint az iskola pénzügyi tanácsadóját.) A forgatókönyvről lesz még szó, a lényeg az, hogy a stáblista szerint Robert Zappia (rajzfilmek, sorozatok) és Matt Greenberg (csupa folytatás, 1408, A hetedik fiú) író urak követték el. (Zappia egyébként meglepően hasonlít Adam Arkinra.) A pénzt a Weinstein-fivérek adták, ezúttal pedig, tőlük szokatlan módon ők terelték a helyes irányba a produkciót. 

Érdekességek: A forgatókönyv első változatát Robert Zappia írta. Az előző felvonás alacsony bevétele miatt egyből videóra akarták kiadni, ám ekkor jött Jamie Lee Curtis. Az imdbn ellentmondás van, az egyik helyen azt közlik, hogy a rajongóinak készült, ünneplő jellegű mozit akart csinálni, ami tiszteleg a korábbi elődök előtt, stb.; aztán pár sorral lejjebb már azt állítják, hogy pénzt akart. Szerintem az utóbbiként indult, aztán mivel sikeres lett, később az előbbit mondta… Mindegy, a lényeg, hogy a stúdió nem akarta kihagyni a lehetőséget, úgyhogy Zappia művét kidobták és csak a helyszínt hagyták meg belőle. Ekkor jött a Sikolyt is jegyző Kevin Williamson, meg a szkriptje. Valamiért azonban a Forgatókönyvírók Szövetsége kijelentette, hogy Williamson nem kaphat írói megjelölést, a Dimension Films viszont el akarta őt ismerni, ezért extra pénzt ajánlottak Zappiának, hogy vegye maga mellé társírónak. Emberünk viszont visszautasította a lóvét, így lett Kevin bácsiból társproducer a stáblistában, és aztán az ő írását se használták fel, csak az alapokat plusz a párbeszédeket tartották meg belőle. 

Ha már Jamie Lee Curtis-t bezsákolták, akkor kivetették a hálójukat John Carpenterre is. Ő vállalta volna, de… Itt megint két különböző okot olvastam, hogy miért dobta vissza végül a felkérést. Az első szerint még 20 év után is haragudott a stúdióra, amiért nem kapta meg a járandóságait a korábbi film(ek)ért, szóval 10 millió dollárt kért a munkáért. Ezt pedig senki se volt hajlandó megfizetni. A második anekdota szerint egy három filmre szóló szerződést akart. Hogy ez miért volt kivitelezhetetlen, arról fogalmam sincs, de végül mégsem Carpenter ült a rendezői székbe… Talán egy-két olvasónak már feltűnt, hogy milyen ragozást és névelőket használtam az H20-hoz kapcsolva. Ez azért van így, mert nem „ÉdzsTventi”, hanem „ÉdzsTúÓh” az ejtése, ugyanis amellett, hogy tényleg Halloween20, utalás a 7. részre is, azzal, hogy a H2O (édzs-tú-óh) a víz vegyjele, aminek a pH-értéke pont hét. Az eredeti cím egyébként „Halloween 7: Laurie Strode bosszúja” lett volna. 

h205.jpg

Pici szpojlerek, avagy utalások más híres horrorokra: Én magam észrevettem a hokimaszkot (Jimmy viseli, a Péntek 13. V. részének poszterén látható darabra hasonlít, de rajta vannak a vörös háromszögek, mint az „igazin”); Ms. Tate óráján a Frankenstein, avagy a modern Prométheuszt veszi az osztály; a lányok pedig a Sikolyt (egész pontosan a második részét) nézik a tévében. És itt jön az összes többi! Még Sikoly: Chris Durand, aki most Michael, a második epizódban Ghostface dublőre volt. A lányok szobájában a tévében eredetileg az Elbaltázott nászéjszaka ment, ugyanis a komikus Mike Myers-t majdnem ugyanúgy hívják, mint a fehér maszkos gyilkost, csak az utómunkálatok során cserélték ki a filmeket. Elhangzik, hogy „menj el a Becker-házig”, így hívják a Sikolyban Drew Barrymore-t. Psycho: Norma azelőtt az autó előtt áll, amit Janet Leigh az említett moziban vezetett, még a rendszáma is ugyanaz, az NFB Norman Bates-re utal. Charlie azt mondja Johnnak: „Húsz év múlva is az anyáddal fogsz lakni és valami fura motelt vezetsz majd a semmi közepén.” Norma első jelenetében megjegyzi, hogy a női tusolóban eldugult a lefolyó, ez utalás a legendás zuhanyzós jelenetre. 9-es terv a világűrből: Ez megy a tévében az elején Jimmy-nél. Adam West-féle Batman-sorozat: Az irodalomóra után a Laurie mögött látható, feltűnő Shakespeare-szobor ugyanolyan, mint amelyik a Denevér-barlangba vezető kapcsolót rejtette. Hellraiser: Jimmy háza előtt van egy Butterball-szobor. A rémület éjszakája: Az említett „menj el a Becker-házig” eredetileg McKenzie-házként volt ebben. „Mindenkit megillet egy kiadós rémüldözés” – az elsőben a sheriff, itt Norma mondja. „Tedd, amit mondok!” – kétszer is szerepelt a ’78-asban. Anno Laurie még diákként hallott a végzetről, itt Molly beszél róla a Frankenstein kapcsán. Ezek után a lány meglátja Michaelt, pont, ahogy a tanárnője 20 évvel korábban. Halloween II: A Mr. Sandman című dal szól a kocsiban a rádióból (ez benne volt a Rob Zombie-féle változatokban is, ha jól emlékszem). Szpojlerek vége

A cselekmény 1998-ban játszódik. Észrevettem egy hibát: Mikor az elején Jimmy bemegy a házba, még világos van, mikor kijön, már sötét, holott kb. 5 perc telt el. Ez a legrövidebb Halloween-film, mindössze 86 perces. Eredetileg terveztek egy mellékszálat két detektívvel, akik a meggyilkolt nővér ügyében nyomoznak, de ez végül kimaradt, mindössze egy jelenetben láthatjuk őket a főcím előtt. Az H20-nak többféle változata ismert, az egyiket, az FX-verziót még sosem adták ki hivatalos formában. Kevin Williamson forgatókönyvében akadt egy jelenet, ami összekötötte a 4-5-6. részeket ezzel, le is forgatták, de a kész alkotásba mégsem került bele. A New York Times-nak író Lawrence Van Gelder azt írta kritikájában, hogy „senki sem fog meglepődni azon, kik élik túl a végén”. Ezt meg tudom erősíteni, tényleg marha egyszerű kitalálni. Miután a rendezőt nem sikerült megnyerni, a forgatókönyvekből meg kettőt kidobtak, még kiszórták a zenét is. John Ottman szerzeményeinek csupán egy kis része maradt benne a moziban, ám nem azokon a helyeken vannak, ahová eredetileg a szerző szánta őket. Helyükre a Sikoly 1-2-ből meg a Mimic – A júdás fajból ollózták össze Marco Beltrami muzsikáját. Még egy dolog, amitől a 7. Halloween hasonló lesz a Screamhez. Dr. Loomis monológját az elején nem Donald Pleasence mondja, hanem Tom Kane. LL Cool J-t az anyukája elvitte a moziba még gyerekként és együtt nézték meg az első részt. Josh Hartnett és Jodi Lyn O'Keefe az első rész bemutatásának évében születtek, Joseph Gordon-Levitt a II. epizód premierjekor, Adam Hann-Byrd meg a III.-nál. 

h203.jpg

Michael-rovat 

Csak itt és a következő epizódban (Feltámadás) nem lőnek rá Myers-re. Elvileg többször is feltűnő, hogy jelenetenként változik az álarca, nekem ez nem tűnt fel. A két effektmester, John Carl Buechler és Greg Nicotero a Halloween: 25 Years of Terror című dvdn azt nyilatkozták, hogy összesen négyféle különböző maszkot használtak. Az első a 6. részben lévő másolata, amit Buechler csinált, a rendező ezt lecseréltette egy Nicotero-féle verzióra, amit valamiért ismét felváltották egy másikkal, sőt, egy jelenetben számítógéppel rajzolták meg a maszkot. 

SZPOJLER: 

A befejezésért a producerek sokáig csatáztak. Moustapha Akkad azt akarta, hogy ne Michael legyen a gyilkos, mert így lehetne folytatni a szériát. Bob Weinstein viszont úgy kívánta, hogy a széria végleg véget érjen a haddonfieldi mészáros halálával. Robert Zappiát Weinstein arra utasította, hogy kétféle befejezést írjon, és azt, ahol Michael túléli, küldje el Akkadnak, miközben azt, ahol meghal, leforgatják. Zappia visszautasította ezt a parancsot, helyette Kevin Williamson találta ki a végét, amit a következő részben aztán megmagyaráztak. Szerintem ez viszont igazán nagy marhaság, mert akkor miért nem szólal meg? 

SZPOJLER VÉGE 

h206.jpg

A Halloween – 20 évvel később 17 millió dollárból készült és összesen 55 milliót hozott vissza. Ez teljesen érthető, sokkal jobb volt, mint az előző két epizód. Most már látni akarom az újat is! 

Pontozás: 

imdb: 5.7 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Most megy a mozikban a szimplán Halloweennek nevezett legfrissebb verzió, melyben Jamie Lee Curtis megint eljátszotta Laurie Strode-ot és még producer is volt. Ránézésre teljesen ugyanaz a koncepciója, mint cikkem tárgyának, csakhogy elvileg figyelmen kívül hagyja A rémület éjszakáját követő összes többi részt. Biztosan meg fogom nézni! 

- Michelle Williams a híresztelések szerint Janis Joplin bőrébe bújhat az énekesnőt bemutató biográfiában. Miután a Marilyn Monroe-s filmje megbukott és jóval idősebb, mint Joplin volt…

3 komment

Címkék: horror


2018.10.10. 23:54 Tévésámán

Teen Titans Go To The Movies (Tini Titánok: A film, 2018)

teen_titans_go_to_the_movies_2018_1080p_web-dl_dd5_1_h264-fgt_1116.jpg

Anno a Cartoon Network a ’90-es években olyan kitűnő sorozatokkal örvendeztette meg a gyerekeket, mint a Dexter laboratóriuma; a Pindúr Pandúrok; a 2 Stupid Dogs; a Freakazoid, a Boci és Pipi/Én vagyok Menyus; a Bátor, a gyáva kutya; vagy az Ed, Edd és Eddy. Ez a trend aztán folytatódott és volt néhány egészen jó kis sorozat (pl. a Juniper Lee, az eredeti Ben 10 vagy a RobotBoy) és a komolytalan ökörködések között azért akadtak kissé komolyabb, érdekesebb szériák is. Utóbbiak közé tartozott a Tini Titánok, ami öt fiatal szuperhős harcait mutatta be különböző gonoszok ellen – amikor még nem voltak szuperhősök minden sarkon és a moziban sem találkozhattunk velük minden hónapban. Bevallom, semmire se emlékszem ebből az említett, 2003-as sorozatból, ám még pár éve felírtam magamnak, hogy egyszer majd le kellene tölteni és megnézni az egészet. Szóval volt egy találkozásom ezekkel a karakterekkel a múltban.

Aztán ez év elején a Spektrum sugárzott egy háromrészes dokumentumfilmet a fegyverek fejlődéséről. Mikor ezt néztem, a reklámok alatt (amiből a Spektrumon nagyon sok van és iszonyúan repetitív) elkezdtem kapcsolgatni, aztán a Cartoon Networkön belefutottam a Tini Titánok, harca fel!-be. Rögtön felismertem a figurákat és jókat nevettem rajtuk, aztán ahogy az említett ismeretterjesztő széria véget ért, elkezdtem nézni ezt a rajzfilmet. Nagyon megtetszett a rengeteg kis belső poén és háttérutalás a DC-Univerzumra; a felnőtteknek szóló viccek sora; az animációs stílusok váltogatása; a jó zenék meg a sokszor egészen agyament történetek egymás utánja. Itt le kell szögezni, hogy a Teen Titans Go! sem hibátlan, néhány epizód (pl.: a mókusos) kibírhatatlan, de összességében igazán szórakoztató rajzfilm, ami felüdülést jelent a szuperhős-dömping közepette, hiszen kifigurázza a zsánert, a szokásos alakjait, a készítőit és még a rajongóit is. Persze éppen emiatt nagyon sokan utálják, de én nem tartozom közéjük. Ennél fogva örültem, amikor bejelentették, hogy egész estés film készül a sorozatból. Eltartott néhány hónapig, de végülis éppen tegnap (október 9.) megjelent az interneten a letölthető változat, úgyhogy gyorsan beszereztem és megnéztem. Lássuk akkor, hogyan mennek a Tini Titánok a mozikba (ez az eredeti cím szó szerinti fordítása, ami egyben jópofa szójáték a széria címével): 

teen_titans_go_to_the_movies_2018_1080p_web-dl_dd5_1_h264-fgt_0078.jpg

Jump City-t újból veszély fenyegeti, ám ameddig a „félelmetes” Felfújható Ember lecsap a városra, a Tini Titánok (Robin – Scott Menville, Cyborg – Khary Payton, Beast Boy/Gézengúz – Greg Cipes, Starfire/Csillagfény – Hynden Walch és Raven – Tara Strong) viszont elhülyéskedik a harcot, így az Igazság Ligájának kell közbelépnie. Superman (Nicolas Cage hangján szólal meg) elmondja, hogy a többi hős viccnek tartja ezt a kis csapatot, akiknek még csak saját filmjük sincs. Robin ezt eléggé a szívére veszi, így elhatározza, hogy ha törik, ha szakad, elkészítteteti a mozit, aminek ő lesz a sztárja! Igen ám, de szuperhősként csak akkor vesznek komolyan Hollywoodban, ha van egy halálos fő-ellenséged. Éppen kapóra jön a velejéig romlott Slade (Will Arnett), aki, kihasználva, hogy a többi hős el van foglalva a mozgóképek készítésével/nézésével, éppen most akarja átvenni a hatalmat a világ felett. Szerencsére a Tini Titánok itt vannak, hogy megállítsák – de hogyan? 

Ha röviden akarom összefoglalni a TTGTTM-t, akkor ennyi a fontos: Benne van minden, ami miatt a sorozat jó és néhány olyan dolgot is felsorakoztat, ami miatt rossz. Következik a bővebb kifejtés… 

teen_titans_go_to_the_movies_2018_1080p_web-dl_dd5_1_h264-fgt_0180.jpg

Ez a film másfél órás, ami azt jelenti, hogy 8 átlagos résznyi időt kellett megtölteniük az alkotóknak. A főszál rémesen egyszerű: Robin akar egy filmet, aminek ő a sztárja, a társai pedig segítenek neki, hogy elérje célját. Közben Slade sem rest, építi világuralmi tervének eszközét, és aztán a két szál találkozik. Közben görbe tükröt tartanak a szuperhős-mozik készítői, szereplői és rajongói elé, nevetségessé teszik a leghíresebbtől a legismeretlenebbig a DC-Univerzum emberfeletti hatalmú lakóit és kikarikírozzák a hollywoodi álomgyárat. A néző meg közben röhöghet a poénokon és élvezheti a muzsikát. 

Megjelenik a jellegzetes animációs stílusok közti váltás is, néhány helyen 3D-s hatást keltő képeket láthatunk. Azt viszont le kell szögezni, hogy cikkem tárgya nem számítógéppel rajzolt, hanem a régi típusú, kézzel készültnek látszó módon kel életre. Felhangzik a Teen Titans Go! főcímzenéje, illetve láthatjuk a toronynál élő állatokat meg a végén jönnek a nyitánynál táncoló főhősök. Érdemes figyelni a háttérben lévő elrejtett vicceket (pl. Apokolips:D), plusz a nagy riválisra, a Marvelre tett rengeteg utalást (a 27:15-nél érkező szereplő óriási). A dalok nem csak a szórakoztatás végett vannak, hanem ténylegesen előbbre viszik a történetet (ezt Cyborg jelképezi, ő játssza le majdnem az összes muzsikát), és igen érdekes a Jade Wilson-figura, akit többféle módon lehet értelmezni.

teen_titans_go_to_the_movies_2018_1080p_web-dl_dd5_1_h264-fgt_0453.jpg

A sztori több részre tagolható: Az első harminc perc a felvezetés, ahol azok is megismerhetik a főhősöket, akik egyetlen részt sem láttak a sorozatból. Utána jön az időutazásos rész (ez most itt nem szpojler, mert a TTG-ben rengetegszer csinálják), majd Slade és a csapat első nagy párbaja. Ezek után kezdődik a tényleges filmes vonulat, ami aztán a nagy harccal ér véget. Ha felnőtt vagy, akkor a „nagy csavar” kitalálható (Raven ki is mondja, hogy „egy mérföldről kiszúrtam”), de ezzel semmi baj nincs. Az igazi gond a néhány olyan viccel van, amit egy kicsit túlerőltettek (pl.: a főgonosz nevének mondogatása – ez csak félig saját gondolat), meg azzal, hogy az öt figurából igazán csak Robin személyisége kidolgozott. Cyborg = a zenés figura, Raven = a csapatot egyik helyről a másikra mozgató „jármű”, Starfire és Beast Boy szinte teljesen háttérbe szorul. 

Pár szót a készítőkről: Két rendező volt, az egyik a Tini Titánok, harcra fel! két vezérfigurájának egyike, Aaron Horvath (valószínűleg magyar származású), aki író meg producer is volt. A másik Peter Rida Michail, aki többféle feladatot lát el a sorozatnál; karakter-tervező, storyboard rajzoló, producer, felügyelő rendező (supervising director) és egyes mellékalakok hangja. Michail szintén támogatta pénzzel a produkciót, ahogy a széria másik irányítója, Michael Jelenic (nevéből adódóan szintén Kelet-Európából mentek át Amerikába az ősei), aki szintén írói feladatokat látott el itt. A fő támogató viszont Will Arnett (pl.: Szörnyek az Űrlények ellen, A Lego-kaland) volt. Mellette olyan ismertebb hangokat hallhatunk még, mint Kristen Bell (Jade Wilson), a „talkshowmadár” Jimmy Kimmel (Batman) és Michael Bolton (az éneklő fehér Tigris). Megemlítendő még, hogy a visszatérő poén Challengers of the Unknown-csapat vezetőjét Dave Stone szólaltatta meg; a fiatal Bruce Wayne-ként pedig Nicolas Cage fiát, Kal-El Cage-et hallhatjuk (bizony, Superman valódi nevét adta a fiának). A zenét Jared Faber szerezte. 

teen_titans_go_to_the_movies_2018_1080p_web-dl_dd5_1_h264-fgt_0995.jpg

Érdekességek: A TTGTTM 14 év óta az első hagyományos, egész estés Warner Bros. rajzfilm. 2018 júliusában mutatták be, ami éppen a Tini Titánok-sorozat 15 éves évfordulója volt (mellesleg a TTG-ben ugyanazok szólaltatják meg a figurákat, akik a korábbi inkarnációban). Ez a negyedik olyan, filmszínházakban bemutatott mozi, ami egy Cartoon Network-rajzfilmen alapul; és a hatodik a DC-Univerzum animációs alkotásai közül, ami megkapta ugyanezt a megtiszteltetést. A mozis vetítések során cikkem tárgyát egy rövidfilm kísérte, a The Late Batsby, amely a DC Super Hero Girls rajzolt sorozat előfutára (ebben Csillagfény is benne lesz, csak éppen négerként). 

Az eseménysor a TTG ötödik évadának része, a 3-4. részek felvezetik, míg az 5. rész közvetlenül folytatja. Slade már korábban szerepelt a második évadban, igaz, akkor csak beszéltek róla, hogy hogyan győzték le (az a rész például igen pocsék). A karakter eredeti neve Deathstroke, ám itt átnevezték, mert „egy gyerekeknek szóló alkotásban senkit se nevezzenek Halálcsapásnak”. Viszont valamiért a hozzá kapcsolódó Marvel-vicc belefért és a sorozatban konkrétan megjelenik maga a Halál… Egyébként ez az egyetlen DC-film, amiben utalnak a nagy riválisra és annak karaktereire, sőt, konkrétan utánozzák is.

teen_titans_go_to_the_movies_2018_1080p_web-dl_dd5_1_h264-fgt_0245.jpg

A stáblistán található még egy magyaros név: Timothy Szabo. Robin énekhangja nem Scott Menville, hanem Jacob Jeffries (nagyon hasonlóak). Tara Strong imdb-profiljában 544 szerepet listáztak. A már említett Challengers of the Unknown-formációt 1957-ben Jack Kirby találta ki, még a DC-nél. Miután átment a Marvelhez, róluk mintázta Stan Lee-vel együtt a Fantasztikus Négyest. Jöjjön most két hiba! Az elsőt én vettem észre: A vége felé, a stúdiós üldözésnél egyenesen a cél felé haladnak, mutatják, hogy az pont szemben van; aztán rögtön ekkor elkanyarodnak. Ezt meg lehet magyarázni úgy, hogy megpróbálják lerázni az üldözőjüket. Hozzá kapcsolódik a második hiba, amit az imdbre írt ki valaki, ez az illető ugyanis éppen azután, hogy Starfire kijelenti „nem tudjuk lerázni”, egyszerűen eltűnik. A filmet három, a közelmúltban elhunyt rappernek dedikálták (Craig Mack, Lil Peep és Fredo Santana). 

Kis Tini Titánok-történelem: Az első ilyen nevű csapat 1964-ben lépett a képregények oldalaira, eredeti tagjai közül csak Robin van benne a TTG-bandában, amit az 1980-as New Teen Titans-ről mintáztak. A tagok eredeti nevei: Robin = Dick Grayson, Cyborg = Victor Stone, Beast Boy = Garfield Mark Logan, Starfire = Koriand’r, Raven = Metrion/Rachel Roth. Robin nevére többször utalnak a Tini Titánok, harcra fel!-ben, Cyborg konkrétan bemutatkozik az egyik részben, Starfire-é pedig kétszer ki van írva. 

teen_titans_go_to_the_movies_2018_1080p_web-dl_dd5_1_h264-fgt_0349.jpg

A Teen Titans Go To The Movies megközelítőleg 10 millió dollárból készült, ehhez képest 51 és fél milliót hozott vissza! A kritikusoktól pozitív értékeléseket kapott, a szinkronszínészek teljesítménye meg a humora miatt. Tegnap jött ki digitális formátumban, és a hónap végén lesz kapható DVD-n meg Blu-Ray-en. 

A Tini Titánok, harcra fel!-film egy jópofa mozi, ami a kitűnően megcsinált harc-jelenetekkel, a fülbe mászó dalokkal és a nagyrészt működő poénokkal gond nélkül elszórakoztatott. Aki szereti a sorozatot, annak ez is tetszeni fog! 

Pontozás: 

imdb: 6.8 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Jön az első élőszereplős Tini Titánok-sorozat. A Titans jövőre debütál valamelyik internetes portálon, egyelőre nem fűzök nagy reményeket hozzá (Cyborg nincs benne, Starfire néger). 

- Will Arnett A Lego-kaland 2–ben újból megszólaltatja Batmant. 

- Kristen Bell a Jégvarázs 2-ben és a Rontó Ralph folytatásában megint Anna hangja lesz (ezek amúgy miért kellenek?), valamint jövőre egy új Veronice Mars-miniszériában láthatjuk. 

SZPOJLER ITT: A teljes stáblista alatt érdemes maradni, az első extra jelenetnek a 2003-as széria rajongói örülhetnek, a végén pedig van még egy utolsó poén.

Szólj hozzá!

Címkék: paródia vígjáték szuperhős animációs


2018.09.30. 19:22 Tévésámán

Ki vágta fejbe Hudák elvtársat? (1973)

covers_35288.jpg

Lényegre törő cím, rövid játékidő, érdekesnek látszó történet – ezeket ígéri cikkem tárgya. Mi kellhet még egy szórakoztató filmhez?

A kis Baktatótfalva első emberét, Hudák elvtársat súlyos fejsérülésekkel találja meg a felesége házuk lépcsőjén. A kómába esett funkcionárius ügyének felderítésére érkezik a szúrós szemű nyomozó, Mónus (Koncz Gábor), és szagot fogott vadászkutya módjára rögtön munkához is lát. Ám alig néhány percnyi kutatás elegendő ahhoz, hogy kiderüljön, Hudák nagy gazember, gyakorlatilag megállíthatna akárkit a faluban, annak az embernek biztosan lenne oka, hogy bosszút álljon rajta. De a törtvény az törvény, mégiscsak kell, hogy legyen valaki, aki elkövette ezt a szörnyű tettet. Vajon ki volt az és miért nem a tévében nézte Az Angyalt, ahelyett, hogy lecsapott?

Ez a karikatúra-szerű, vicces krimi görbe tükröt állít a nyomozós filmek és bizony a szocialista világ elé. Mónus véresen komoly alak, nem véletlenül választhatták Konczot a szerepére; ám körülötte mindenki csak paródia. Hudák a hatalmával visszaélő vezető tipikus megjelenítése, mindössze két jelenetben van benne, mégis körülötte forog az egész cselekmény – látszólag áldozat, valójában mégsem. Ez a figura megtestesíti az egyik ellenség-képet, amit abban az elmúlt (?) rendszerben próbáltak a nép elé állítani: gazdag, törvényen felül álló, másokat a saját hasznára manipuláló, szóval el lehet képzelni, milyen.

Ugyanakkor rendkívül érdekes, hogy mindemellett magát a rosszul működő, kiskapukkal teli politikai berendezkedést is szimbolizálja. Például miért nem akarja beadni az állatait meg a földjét a téeszbe? Mert rossz annak, aki benne van. Viszont a gyanúsítottak sem ma született bárányok, az első és a második kifejezetten jól járt, ameddig egy követ fújt Hudákkal; a harmadik azonban kilóg a sorból. Ez a Mondó Gergely (sajnos nem tudom a színész nevét) ugyanis azért szenvedi el a sorozatos csapásokat, mert ugyanazt követi el, mint a címszereplő: nem lép be a termelőszövetkezetbe. Jól bevett módszerrel felfelé buktatja „az áldozat”, amitől csak még rosszabb lesz neki.

konczgabor01.jpg

Érdemes még elgondolkodni a két deus ex machina-szerű alakon, Emil bácsin (Ráday Imre) és a borbélyon (Körmendi János). Az információk jelentős részét ők szolgáltatják, az első fickó egész nap egy magas toronyban állva figyeli a falusiakat, ezért mindenkiről mindent tud, plusz még érintett is valamennyire; az utóbbi meg tényleg tisztában van az addig történt összes eseménnyel, mintha ott lett volna mindegyiknél. Ezek valószínűleg az időspórolás miatt vannak, ám közben a jellegzetes, mindent tudó falusiakat is jelképezik. 

Baktatótfalva különleges jellegzetességekkel bír, mindenki egymás rokona (keresztapám) és vannak hivatásos huligánjaik; illetve nagyon sokszor visszatér a Roger Moore főszereplésével vetített híres sorozat, Az Angyal. Néhány saját megfigyelésem: A zsaruk a villogót akkor se kapcsolják ki, ha csak állnak és nappal van (a cselekmény két nap alatt zajlik, ez az első napon történik). Az utolsó előtti jelenetben a gereblye magától visszakerül a „helyére”. Az utószinkron nagyon nyilvánvaló. 

Pár szót az alkotókról: A rendező Mamcserov Frigyes nevéhez a Mici néni két élete meg az Alfa Rómeó és Júlia köthető még. A történet alapjául Mocsár Gábor regénye szolgált. Az alábbi ismert arcok/hangok láthatóak ebben a filmben: Uri István – beosztott rendőr (a sofőr, Én vagyok Menyus szinkronja, illetve visszatérő alak a Szomszédokból), Major Tamás – Kispál (azt hiszem, ez a fickó vezetékneve, így egyben), Sztankay István – a falu bolondja (valami Holep Toncsi a neve), Velenczei István – az orvos (Walter Matthau örök magyar hangja), Szirtes Ádám – a tízgyerekes gazda (asszem Tolek volt?) és Moór Marianna – Mónus felesége. A játékidő éppen 60 perc, az imdb szerint a készítés éve 1974. (Amúgy ismét az a helyzet, hogy az imdbn sokkal többet tudhatok meg egy magyar filmről, mint a port.hun és egyetlen képet se lehet találni róla sehol.) 

Nekem tetszett ez a kis mozgókép, fenntartotta a figyelmemet, párszor jót nevettem rajta és a megoldás is mulatságos (az első jelenet magába foglalja a rejtély kulcsát). Akinek van fölösleges egy órája, és meg tudja nézni, ne hagyja ki! 

Pontozás:

port.hu: 9.3 (imdbs pontszáma nincs)

Szerintem: 5/5

Szólj hozzá!

Címkék: krimi vígjáték


2018.09.11. 10:07 Tévésámán

Bad Samaritan (2018)

bad_samaritan_2018_bdrip_x264-amiable_087.jpg

David Tennant a mai brit színjátszás egyik üde foltja. Leginkább a Ki vagy, Doki? 10. Doktoraként ismert a világban, ám közben fellép színpadon, szinkronizál és néhány remek filmben is játszik (pl. Viking vakáció). A Twitteren figyeltem fel a legutóbbi mozijára, aminek igen nagy feneket kerítettek, ez a Bad Samaritan, amiben David (a St. Trianian’s 2. után ismét) a fő rosszfiút alakítja. 

Sean (Robert Sheehan) és Derek (Carlito Olivero) sikeres ál-parkolófiúk: egy menő étterem előtt állva átveszik a vendégek kocsijait és elvileg leparkolják őket; gyakorlatilag azonban némi kutatás után felkeresik az autótulajdonosok házát, majd néhány értékes aprósággal távoznak. Ezúttal azonban rossz ra tesznek: A bőre alatt is pénzzel rendelkező Cale Erendreich (D.T.) hatalmas házában ugyanis Sean egy leláncolt, megkötözött lányra (Kerry Condon) talál. A srácnak megszólal a lelkiismerete, és mivel képtelen kiszabadítani a foglyot, minden lehetséges hatóságnál feljelenti Erendreich-et. Ő viszont a modern technika és briliáns, szadista elméje segítségével utánajár annak, ki tört be hozzá, majd szisztematikusan nekiáll lerombolni a pórul járt tolvaj életét. A jó útra térni akaró fiatalember azonban nem adja fel, egyedül száll harcba a gazdag gazfickóval…

bad_samaritan_2018_bdrip_x264-amiable_080.jpg

Nem árulok zsákbamacskát, ez egy jó film, de két hatalmas problémája van: Az első maga a kiindulópont, ugyanis ha csak egy mondatot olvasol el róla (a tolvaj, aki betör egy gazdag emberhez, véletlenül megtalálja az ott raboskodó nőt; elhatározza, hogy kiszabadítja és közben a rosszfiú ellene fordul), azonnal tudni fogod, mi a befejezés. Sajnos az ilyen mozik kizárólag így végződhetnek… A második, és ez már sokkal nagyobb gond, a Bad Samaritan szint egy az egyben Vaksötét

SZPOJLEREK ITT

Nagyon meglepődtem, hogy 20 másodpercnyi stúdiólogó (1 db cégé és különben tök jó) után rögtön a történetbe kerülünk. Ehhez még kis pozitívumként jön a szerintem nagyon vonzó Jacqueline Byers (aki a fiatal Rachel Weiszre hasonlít) vetkőzős jelenete – és még mindig csak az első 5 percben vagyunk. Aztán 11:40 körül jön egy olyan rész, ahol lehetetlen nem nevetni, de ahogy az autóban elhangzik, hogy „nincs otthon senki”, rögtön tudtam, mi következik.

bad_samaritan_2018_bdrip_x264-amiable_197.jpg

Derek koma igen komolyan veszi a betörést, kesztyűt és a cipőjét befedő műanyag „papucsot” húz; Sean azonban már nem erőlteti meg magát. Persze azt hiszi, hogy sose fedezik fel a lopást, de azért példát vehetne a barátjáról. Fontos szerepet játszik Cale Bentley-je, aminek fedélzeti számítógépe megjegyez mindenféle utat. Az író lustaságára vall, hogy ezzel megoldotta a főhős keresztes hadjáratának logisztikai részét, de megint el lehet gondolkodni: talán az elmebeteg antagonista direkt akarja, hogy a srác ráleljen… 

Furcsa, hogy Oliverot leszámítva az összes főszereplő brit, ugyanakkor a helyszín az Egyesült Államok. Condon és Tennant amerikai akcentust használ, ám az utóbbiról minden rajongója tudja, hogy skót, ezért igazán furán hat az USA-ban. Érdemes figyelni a ló motívum ismétlődését, erre később magyarázatot is kapunk – lehet, hogy jobb lett volna, ha nem rágják a szánkba a megoldást? A számomra legviccesebb jelenet az volt, amikor Sean bemegy az FBI-hoz. Az első gondolatom az volt, hogy az ügynök, akivel beszélni fog, tutira fekete lesz. Második: Vagy nő. Megjelent az ügynök és basszameg, egy fekete nő az:D Nem bírtam abbahagyni a röhögést…

Kanyarodjunk vissza Cale kocsijához! Számos kérdés merült fel bennem ezzel a járművel kapcsolatban: 1. Hogy tud észrevétlen maradni abban a negyedben, ahol a főszereplő lakik? (Amúgy még rendszáma sincs, szóval miért lehet forgalomban?) 2. Utóbbi hogy nem szúrja ki, hogy pont ez az autó követi? (Az érzelmi állapotával magyarázható, ám szerintem ekkor a szeme ki van hegyezve az Erendreich-re utaló nyomokra, tehát fel kellene ismernie.) 3. A pedáns, nagyon pontos rosszfiú figyelme elsiklik az anyósülés alatti drótvágó felett. Utóbbinak végül semmilyen szerepe nincs, számomra mégis hiteltelen, hogy ez a szerszám csak úgy bent maradhatott. 4. 1 óra 26-kor a slusszkulcs benne van az indítóban, holott alig fél perccel korábban láthattuk, ahogy Sean visszaviszi azt a házba.

bad_samaritan_2018_bdrip_x264-amiable_082.jpg

Vannak ijesztő pillanatok és a rablások bemutatása is felpumpálja a néző adrenalin-szintjét; ám a kitalálható dolgok sora sokat ront ezen. A „Kiviszlek”-rész például annyira nyilvánvaló… A végső leszámolásnál két olyan pillanat akad, ami über-baromság, az első az elvileg Katie névre hallgató lány menekülése; a második a Cale-nek állított csapda. Ezek egyszerűen hülye megoldások: az elsőért azért haragszom, mert kb. egy percig elhitetik a nézővel, hogy mégsem az lesz a befejezés, ami; a másodiknál meg a hősök egy mindkettejük számára ismeretlen terepen tudnak lesben állni, ami egyszerűen hihetetlen.  

SZPOJLEREK VÉGE

Az 1 óra 50 percnyi játékidőt elsősorban a nyomasztó atmoszféra és David Tennant fantasztikus játéka viszi el a hátán. Az alapvetően nyugodt és udvarias Cale lenézően, durván bánik a parkoló-fiúkkal; kedves, odaadó a nővel, akivel randizik, meg a barátaival; jeges és kimért az elrabolt lánnyal; ám néha előtör belőle a valódi, dühöngő őrült énje – Tennant mindezt rendkívüli természetességgel adja elő. Robert Sheehan szintén jó, teljesen hétköznapinak tűnik és bár maga sem az erkölcs megtestesülése, mégsem lehet utálni. Az arcában van valami egzotikus, és bár 30 éves, legalább 10-et letagadhatna belőle. A többiek közül számomra egyedül Jacqueline Byers emelkedik ki, szerintem tényleg nagyon szép és jól alakít, bár csupán mellékszereplő a nagy egészben.

bad_samaritan_2018_bdrip_x264-amiable_146.jpg

Az alkotókról: A rendező-producer az a Dean Devlin, akinek a nevéhez elsősorban A függetlenség napja 1-2 (segédrendező az elsőben, producer a másodikban), valamint az igazán színvonalas A titkok könyvtára köthető. Az író Brandon Boyce-ot láthatjuk is, mint a nagyorrú FBI-os górét; hozzá Az eminens története és a Let The Right One In sorozat köthető (utóbbinak semmi értelmét sem látom, de hát az új sorozatoknál már csak így van ez). Az egyetlen igazi érdekesség, amit cikkem tárgyával kapcsolatban találtam, annyi, hogy a Derek háza elől jelentkező riporternő valóban az egyik portlandi tévé munkatársnője, tehát igazi tévés, nem színésznő. Jó lett volna megtudni, mi a cím (Rossz szamaritánus) mögötti jelentés… A Bad Samaritan készítési költsége ismeretlen, 4.3 millió dollárt hozott be. A kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott, a Rotten Tomatoes összefoglalása nagyon találó: „Hozza a műfajra jellemző maroknyi rémisztgetést és David Tennant játéka fenomenális; ám a rendezés korántsem kifogástalan, a történet pedig igencsak érdektelen.” 

bad_samaritan_2018_bdrip_x264-amiable_176.jpg

Valóban ez a lényeg: A sztoriból szinte minden sejthető, viszont a jó színészi játék meg a hangulat együtt fenntartják a figyelmet. 10. Doktor-rajongóknak kihagyhatatlan, elsősorban viszont azoknak ajánlom, akik nem látták a Vaksötétet! 

Pontozás: 

imdb: 6.4 

Szerintem: 4/5

Hírek: 

- David Tennantot hamarosan ismét egy negatív figura bőrébe bújva láthatjuk a Good Omens minisorozatban, ahol egy démont alakít. 

- Dean Devlinnek hála lesz egy újabb A függetlenség napja, bár már az előző se érdekelt senkit; illetve a Star Wars miatt most menő sci-fi hullámot meglovagolva bejelentették a következő Csillagkapu-mozit is.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi thriller


2018.09.03. 11:33 Tévésámán

Goofy (A Goofy Movie, 1995)

goofy1.jpg

Vannak nagy kérdések a világban, amikre senki sem tudja a választ. Ezek egyike az, hogy vajon milyen állat Goofy? A többi Disney-hősről könnyű eldönteni, hogy mik, hiszen általában a nevükben van a fajuk (Miki egér), de neki csak ennyi van, hogy bolondos, dilis, és bár kutyának tűnik, talán mégsem lehet egyértelműen kutyának nevezni. A figura már 86 éves, 1932-ben debütált Miki egér oldalán és mindig egyfajta másod- vagy inkább harmadhegedűsnek számított a híres rágcsáló és Donald kacsa után. Éppen ezért nagy dolog, hogy pontosan 23 éve önálló filmet kapott, amelyről csak most tudtam meg, hogy egy sorozat folytatása. De a lényeg az, hogy akik hozzám hasonlóan a ’80-as évek végén születettek, azokkal közös élményünk ez a mozi, ami jelentős nosztalgia-hullámokat keltett bennem. Annak idején is az HBO-n láttam először és most is, mindkét alkalommal elszórakoztatott. Lássuk bővebben, miről szól ez az ízig-vérig Disney-alkotás! 

Max (Jason Marsden szólaltatja meg az eredeti szinkronban) középiskolás tini, az álma, hogy elnyerje a helyes Roxanne (Kellie Martin) tetszését, azonban alacsony önbizalma miatt úgy érzi, hogy sosem sikerülhet ez a terv. A nyári szünet előtti utolsó tanítási napon azonban fura haverjaival nagy dobásra szánja el magát és sikerül is bevágódnia szíve választottjánál, ám rögtön kénytelen lemondani az első randijukat, mert közbejön valami. Vagyis valaki, egészen pontosan Max apukája, Goofy (Bill Farmer); aki elhatározza, hogy elromlóban lévő apa-fiú kapcsolatukat egy hosszú, közös utazással akarja helyrehozni. A fia, más választása nem lévén, vele tart, ám közben kiagyalja, hogy miként fordíthatja a „tragédiát” saját hasznára: A remek horgászhely hírében álló Végzet Tava helyett Los Angeles-t veszi célba, ahol a legmenőbb énekes, Villanydrót fog fellépni. Maxnek be kell jutnia a koncertre, sőt, a színpadon kell állnia, hogy teljesíthesse képtelen ígéretét, amit Roxanne-nek tett. Vajon sikerrel jár? És mit fog ehhez szólni Goofy? 

goofy3.png

Ha rövid szeretnék lenni, annyit írnék, hogy a Goofy egy klisére épülő, kliséfigurákkal operáló, rengeteg éneklést és pár remek poént tartogató, teljesen ártalmatlan egész estés rajzfilm; amit a tradicionális rajzok, a kedves figurák meg az univerzális mondanivalók tesznek kellemes élménnyé. De nem akarok rövid lenni, úgyhogy tapossunk a gázpedálra, irány a széles láthatár! 

A kiindulópont az, hogy az egész világot a címszereplőhöz hasonlóan kutya-emberek népesítik be, de így is nagyon hasonlít a mi 1990-es éveinkre (tulajdonképpen 1993-ban játszódik a cselekmény). Nincsenek okostelefonok, internetfüggőség és celeb-imádat; van helyette házibuli, csínytevés meg kempingezés. Szóval ebben a világban él Max, akivel megpróbálhatunk azonosulni, hogy átéljük az első szerelmet, meg a „ciki az ősöm” jelenséget. Felnőttként nézve viszont valahogy sokkal jobban át tudtam élni Goofy helyzetét: Egyedülálló szülő; olyan, amilyen, de csupa szeretet és jó szándék; a gyereke viszont megtagadja, legszívesebben a létezését se ismerné el. Ehhez hozzájön, hogy a néző láthatja, ahogy Max a kezdetektől fogva nyitott kapukat dönget; ám a Goofy-örökség ellen harcolva próbál mindenáron menő lenni. A film egyik üzenete éppen az, hogy nem muszáj menőnek lenni, fogadd el önmagad, mert ez vonzóvá tesz.  

goofy2.jpg

A történet egy road movie, ami az egyik kedvenc műfajom. Az út, amire a két hős vállalkozik, csupán alkalom arra, hogy a készítők (Fábry Sándor után szabadon) elsüthessék a humor-patronokat; a lényeg nem az, merre mennek, hanem az, hogy együtt töltik az idejüket, akarva-akaratlanul tanulnak egymástól és egymásról. Tehát apa és fia közelebb kerülnek, ismét barátokká/bajtársakká válnak, akik mindent megtesznek a másikért. A felvezetés a sulival és a végén a koncert plusz a lezáró jelenet mindössze keretet képeznek ehhez, ahogy a mondás tartja: a cél lényegtelen, az út az igazán fontos. Tehát a két következő mondanivaló: az apa-fiú kapcsolat bemutatása és a közös utazás élménye

Ahogy a stúdiótól megszokhattuk, sok dal és geg tölti ki az érzelmesebb, drámai részek közti űrt. A zenék közül szerintem a már említett „Vár a széles láthatár” meg a végén lévő „I2I” a legemlékezetesebbek, a poénok közül pedig a Nagylábú és a walkman esete az abszolút csúcsjelenet:D A cselekmény kicsit túl gyors; ahogy korábban jeleztem, az út kisebb állomásai közül csupán néhány helyen történik igazán valami, a többin sebesen átsiklunk. Ezzel igazán semmi gondom nincs, de a lezárás igencsak elsietett, a koncertre való bejutástól a Roxanne-nél lévő végkifejletig villámokat megszégyenítő módon érünk el. Ez azért szomorú, utólag átgondolva, mert, ahogy telik az idő, úgy lesz egyre jobb a film hangulata. Még elnéztem volna egy darabig (mindössze 78 perces). Mielőtt tovább autókáznánk, jöjjön két saját megfigyelés, érdekességképpen: Villanydrót egy az egyben Michael Jackson (róla még lesz szó); a sátorozásnál Pete lakókocsija meg felidézte bennem Lázár Ervin Bab Berci kalandjainak egyik részletét, ahol egy kiejthetetlen nevű, nagyon gazdag ember ugyanígy „berobban” egy kis tisztásra a mozgó lakásával. Vajon ki kölcsönzött a másiktól? 

goofy4.jpg

A készítőkről: A rendező Kevin Lima korábban animátorként dolgozott a stúdiónál, később ő dirigálta a Tarzant és a Bűbájt; valamint íróként működött közre az Aladdinon. A történetet Jymn Magon (Balu kapitány, Kacsamesék, Gumimacik) találta ki, ezen kívül részt vett a forgatókönyv megírásában is. Utóbbi feladatra felvettek még néhány fickót: Chris Mathesont (a Bill & Ted-mozik egyik kitalálóját), Brian Pimentalt (aki ezen felül még „történet-felügyelő” [story supervisor] volt); valamint Curtis Armstrongot és John Doolittle-t (mindketten színészek). A szinkronhangok közül ismert név Wallace Shawn (az igazgató), Frank Welker (a Nagylábú) és Pauly Shore (Bobby). Mellettük ki kell emelnem, hogy Max énekhangja az az Aaron Lohr, aki a Kerge Kacsákban alakította Portmant; Villanydrót énekhangját pedig Tevin Campbell biztosította.

Érdekességek: Az A Goofy Movie előzménye az 1992 és 1993 között futó Dinka banda (Goof Troop) című sorozat. Elkészültéhez a Disney egykori vezérigazgatójának, Jeffrey Katzenbergnek a saját élménye adta az alapot, ő ugyanígy elment egy hosszú közös útra a lányával, hogy visszataláljanak egymáshoz. A történet megalkotásához Jymn Magon számos családi kirándulásról szóló filmet megnézett, köztük Griswaldék katasztrofális útjait. Az 1983-as Családi vakációban Audrey-t az a Dana Hill játszotta, aki a Dinka bandában Max hangját kölcsönözte (a film készültét már nem érhette meg, ezért lett helyette Jason Marsden). A rendező azt nyilatkozta, hogy szerette volna megmutatni Goofy érzelmes oldalát, ezzel élőbbé tenni az általában egydimenziós, csetlő-botló figurát. 

Cikkem tárgya 1993-ban készült, így még az előd-sorozat farvizén be lehetett volna mutatni, ám az utómunkálatok megcsúsztak, így az 1994-es premiert végül helyette Az Oroszlánkirály kapta. Összesítésben az elkészült alkotás 2 évet csúszott. Az imdbn valaki megszámolta, hogy ha kivennénk az összes dalbetétet, a teljes játékidő csupán 62 perc lenne. Max a történet idején 14 éves. Az évzárós énekléskor Roxanne pozíciója változik a teremben, hol elöl, hol hátul ül; ez azonban szándékos volt, mert ezzel azt akarták nekünk mutatni, hogy az ifjabb Goof csak őt látja a tömegből. Az igazgató Jymn Magon egykori dirijének karikatúrája, még a neve is egyezik vele. Villanydrót Michael Jackson, Prince és Bobby Brown keveréke (az utóbbit így névről nem ismerem, a középsőt pedig képtelen voltam felfedezni benne). Eredetileg Brown lett volna a hangja, ám drogproblémái miatt elesett a szereptől. Mégis írt néhány dalt a filmhez, amik kimaradtak belőle, de Forever című albumára felkerültek. Villanydrót olyan vegyvédelmi ruhát visel, mint amilyenben a Devo lépett fel a hetvenes évek végén. Az országúton elhúzó limuzinból kiintegető kesztyűs kéz Michael Jackson rajzolt másáé.

goofy5.jpg

Kevin Lima szólaltatta meg Lestert, az oposszumot; Brian Pimentalt meg háttérhangokként hallhatjuk. Bill Farmer 1987. óta Goofy hangja. Az eredeti szinkronban a címszereplőt egyszer George-nak nevezik, elvileg ez a valódi neve (George Goof), de a wikipedia szerint egyéb neveken is fellépett a rajzolt filmkockákon az idők során. Farmer elmondása szerint megszakításokkal együtt kb. 2 éven át rögzítették a szövegét. Első körben arra kérték, hogy a szokásos dinka hang helyett egy normális apuka-hangon szólaljon meg, ő erre azt mondta „arra senki se kíváncsi”

A Goofy készítési költsége ismeretlen, azonban csak az USA-ban több mint 35 millió dollárt hozott vissza. Hazánkban 1996. június 27-én mutatták be (a bolhapiacokon máig felbukkannak a hozzá kiadott McDonald’s-os Nagylábú figurák). A wikipedia szerint „szerény bevételt hozott”, a kritikusoktól vegyes értékeléseket kapott. 2000 februárjában, egyből videóra, de kijött a folytatása, az An Extremely Goofy Movie (talán egyszer megnézem majd). 

Ez a rajzfilm teljesen ártalmatlan, egyetlen vágya, hogy szórakoztasson – már csak ezért is szeretetre méltó. A viccek egy része felnőttként nézve nem működik, de sok poén még mindig nagyon jó, a legjobb viszont egyértelműen a hangulat meg a nosztalgia-érzet, amit kelt. Ha annak idején kihagytad, akkor viszont lehet, hogy ma már korántsem nyújt majd akkora élményt számodra a Goofy – én ettől függetlenül ajánlom! 

Pontozás: 

imdb: 6.8 

Szerintem: 5/5 (Nincs szívem levonni tőle.)

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték animációs


2018.08.28. 19:27 Tévésámán

Stealing Silver (2018)

stealing_silver_24.jpg

Még mindig figyelemmel kísérem Maisie Williams munkásságát, bár a nevével fémjelzett munkák színvonala igencsak hullámzó. Kétségtelen, hogy van tehetsége, csak – ahogy szlovák barátomnak mondtam – mindig rossz lóra tesz. 

Az utóbbi néhány hónapban (leszámítva a bevándorlást támogató Twitter-kiírásait) azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy másik fiatallal karöltve megalkotott (értsd: pénzzel támogatott) egy Androidra készült alkalmazást, amely egyik regisztráló pályakezdő művészeknek segít megtalálni a másikat az alkotáshoz. Az ötlet érdekes, de bővebben nem akarok róla beszélni, mert a cikk szempontjából mindössze azért fontos, mivel Maisie saját produkciós cégén, a Daisy Chainen keresztül pénzeli az egészet. Pont, ahogy a Stealing Silvert. 

Ha az Olympic Ticket Scalper című Funny or Die jelenetecskét is beleszámítjuk, Ms. Williams eddigi rövidfilmjei akkor sem emelkednek felül a pöcegödör szintjén. Az Up On the Roof egy unalmas propaganda-darab, a Regardez-t pedig emberiség-ellenes bűncselekménynek tartom. Ezek miatt vonakodva ültem le cikkem tárgya elé, amely többértelmű címével (ezüstöt lopni) és a reklámozására használt képeivel valami olyasminek látszott, amit nem akartam látni. Jelen esetben azonban ebben rejlik a nagysága. Igen, végre itt egy Maisie-rövidfilm, ami nem szar, sőt! 

stealing_silver_28.jpg

Főszereplőnk egy fiatal nő (M.W.), akire a nővére fontos feladatot bíz: Az utcán velük szembeni házban lakó öregemberre (Ronald Pickup) kellene „vigyáznia” helyette. Az idős Udo elvileg rendes fickó, csak beteg, ezért jobb, ha valaki figyel rá. A leányzó vonakodva, de elvállalja a dolgot, ám az embere furcsa figura, tele titkokkal. Vajon mit rejtegethet, és mi lehet az a „doboznyi ezüst”, amit olyan nagyon keres? 

Ebbe a 20 perces kis alkotásba rengeteg dolgot sikerült belesűríteni, a legjobban viszont az tetszett, hogy pontosan azt éltem át a filmmel kapcsolatban, amit az elvileg Leonie névre hallgató főhősnő él át Udoval: Az előítéletekről van szó. Aki most felhördül, annak ajánlom, hogy nézze meg a Stealing Silvert, mert kellemes csalódásban lesz része – nekem legalábbis az volt. 

SZPOJLEREK INNENTŐL 

Már a legminimálisabb utánajárás azt a benyomást keltette bennem, hogy egy szokásos klisé áll a középpontban, és cikkem tárgya rá is játszik erre. Azt hiszem, direkt akarja, hogy ezt gondold róla, aztán elkezd terelgetni… A kiindulási pont az, hogy Udo öreg és német származású, tehát már élt a II. Világháború alatt. És egy doboznyi ezüstöt keres, amit eldugott valahová. Kinek mi jut erről eszébe? Jönnek a prekoncepciók: A fickó nyilván holokauszt-túlélő. Vagy egy bujkáló náci háborús bűnös. És ha egyik sem? A hősnőnek (ki tudja, miért…) egyből a második lehetőség ugrik be, én az elsőre tippeltem, majd elsodródtam a harmadik felé. 

stealing_silver_15.jpg

A játékidő feléhez közeledve kiderül, hogy mi az ezüst és hallhatjuk Udo visszaemlékezését a háborúról. Ezt szépen építették fel, ugyanis számomra nem egyértelmű, hogy pontosan mi történt, tehát mindenki a maga szájíze szerint értelmezheti a dolgot. A lényeg azonban a veszteség, ami őt érte: gyerekként az anyját, meglett férfiként a feleségét vesztette el… A cselekmény 13:22-nél éri el a csúcspontját, ugyanis az addig szinte teljesen érdektelennek tűnő Leonie ekkor felfedi saját titkát az idős férfinak, akiben rokonlélekre lel. Innentől fogva a lassú lezárás jön, mikor mindkét szereplő elfogadja azt, ami történt és továbblépnek – már amennyire ez lehetséges. Utólag nézve rájöhetünk, hogy Udo hobbija, a fotózás korántsem valami perverzitás; a hősnő arcát elcsúfító seb pedig feltehetőleg egy baleset következménye, viszont ezúttal szintén a nézőn múlik, miként értelmezi ezeket a dolgokat. Érdemes gondolkodni a gyerekszobán: kié ez a sok játék? Megkapó apróság, hogy milyen fontosak a történet szempontjából a fényképek, ám a sok közül csupán egyet láthatunk teljes valójában – ez az, ami tulajdonképpen megfordítja a filmet, a pont, ahonnan mindent másként nézünk majd. Talán ehhez kapcsolódik az a tény, hogy Maisie figurája minden nap ugyanazt a felsőt viseli, ami egyébként igen furcsán hat akkor, mikor egy öreg férfihoz megy át, akit (eleinte) nem ismer és nem is kedvel. Bevallom, azon tanakodtam, hogy vajon ez egy kis magamutogatás Ms. Williams részéről vagy tényleg van jelentősége az általa megformált alak szempontjából? A lezáró jelenet egy picit homályos, de elvileg rávilágít arra, hogy Udo fejével mégsincs minden rendben. 

Egyik külföldi ismerősöm is megnézte a Stealing Silvert, úgy, hogy figyelte azokat a dolgokat, amikre előtte rávilágítottam neki. Mind ő, mind én úgy véljük, hogy az öregember kommentje arról, hogy „manapság már nem mehetünk túl messzire az otthonunktól” értelmezhető az európai közbiztonság kritikájaként; illetve hasonlóan figyelemre méltó a kötelezően szerepeltetett fekete mellékszereplő szekvenciája. (Amúgy tényleg, az Egyesült Királyságban van egy rendelet, miszerint bármilyen filmet/sorozatot/izét csinálsz, abban kötelező szerepeltetni négereket. Ezt nem én találtam ki.) Ugyanígy mindkettőnket meglepett a 13:22-es fordulat, ami ezúttal megerősíti, hogy miért éppen Maisie-t választották erre a szerepre: a külseje miatt, mert még mindig sokkal fiatalabbnak látszik a tényleges koránál. Most először éreztem azt, hogy az alkotó (róla még lesz szó) nem azért kérte fel ezt a színésznőt, mert ő Arya Stark; a hírnév meglovagolása helyett a szereplőjét akarta egy tehetséges, kissé gyermeki vonásokkal bíró hölgyre bízni. 

stealing_silver_17.jpg

Ismerősöm meglátásai: „Amikor [Leonie] elrohan, hogy megtalálja [Udot] és csak úgy hirtelen rálel, az olyan fura volt. (…) Talán valamiféle elérhető férfit látott benne, akit nem talált meg a [13:22-es fordulat másik „elkövetőjében”] vagy a saját, elérhetetlen apjában. Semmi gusztustalan, csak egy kis töredéke annak, amire szüksége volt, valami, ami túlmegy a szánalmon meg a közös veszteség érzésén.” 

Még pár szót az előítéletekről: Manapság ezt a szót gyakorlatilag kisajátították a kisebbségek meg az ő pártfogóik, holott egy egyszerű férfinak is lehet egy fals ítélete egy hétköznapi nőről, akire rápillant, csak mert mondjuk a nő piros cipőt visel, vagy erős smink van az arcán. Ehhez semmiféle kisebbség tagjának nem kell lenni, az ember ugyanis így működik: ránézünk valakire és megítéljük, hogy pozitív hatása lenne-e ránk nézve vagy sem. Aki mást mond, az hazudik. Tehát a film szerintem tudatosan gerjeszt egyfajta előítéletet önmagával szemben, mielőtt látnád, hogy átélhesd azt, amiről szól. Aztán Leonie sem megfelelően kategorizálja az öreget, annak származása és pár apróság miatt; utóbbi meg a külseje alapján (meg mert nem a megszokott segítő) ítéli el a lányt, ugyanúgy hamisan. A film végére mindenki megbizonyosodhat róla, hogy tévedett, ez pedig egyfajta élményt nyújt és emiatt remek a Stealing Silver

SZPOJLEREK VÉGE 

A rendező-író Mark Lobatto alapvetően produkciós asszisztensként dolgozik Hollywoodban, de ez már a negyedik rövidfilm, amit írt és dirigált. Maisie társproducer volt, ahogy a Daisy Chainben vele együtt cégrészt birtokló Bill Milner (egykori pasija, együtt szerepeltek az iBoy-ban és a The Secret of Crickley Hallban). 

stealing_silver_09.jpg

Miután e műnek wikipedia-oldala még nincsen, az imdbs érdekességek tára pedig egyelőre üres vele kapcsolatban, így az utóbbi oldalon felbukkant rövid véleményből idéznék egy figyelemre méltó sort. rainabosniac írja: „A rendezés olyan, mint egy horrorfilmnél, ezt személy szerint oda nem illőnek találtam.” Lehet, hogy van benne valami, nekem ez nem tűnt fel. A készítési költségről semmi sincs sehol, és mint rövidfilm, a bevétele lényegtelen. 

Végre, megtört a jég, íme itt egy jó Maisie Williams-rövidfilm! Akit érdekel, az ezen a linken megtekintheti, csak 20 perc. (Angolul van.) 

Pontozás: 

imdb: 7.6 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Ennek az évnek a végén már szinte biztosan láthatjuk a jó pár éve (elvileg 2013-ban?) leforgatott Maisie Williams-rövidfilmet, a rendkívül biztatónak tűnő, sötét hangulatú Corvidae-t. Hosszú ideje várok rá, egyszerűen érzem, hogy nagyon jó lesz! 

Szombaton az HBO vetíteni fogja kiskamasz korom egyik nagy rajzfilmjét, amit majd megpróbálok megnézni; ezen felül kinéztem magamnak egy ígéretesnek látszó angol thrillert is, valamint hamarosan elkészül Mozsárágyú legújabb cikke; szóval figyeljétek a blogot, lesz mit olvasni szeptemberben!

Szólj hozzá!

Címkék: dráma rövidfilm


2018.08.05. 21:09 Tévésámán

Unsane (Tébolyult, 2018)

unsane_2018_1080p_webrip_x264-_yts_am_167.jpg

A kapitalizmus csodájaként ma már mindenféle szórakoztató dologból dömping van; ezért, ha el akarod adni a saját termékedet, valamilyen módon különlegessé kell tenned, hogy kiemelkedjen a tömegből. Erre szolgál például a mozikban a 3D-hatás. Steven Soderbergh pedig gondolt egyet, fogta a telefonját és titokban leforgatott vele egy egész filmet. A rendkívül találó nevű Unsane (szójáték: sane – épelméjű, un- - fosztóképző, insane - őrült) megnézése után három dolgot szögezhetek le: 1. Ebben az esetben a felvételt biztosító szerkezet nem csupán kampányfogásként szerepelt. 2. Ez a mű akkor is megállná a helyét, ha hagyományos módon készült volna. 3. Juno Temple még mindig kitűnő az elbaszott nők megformálásában. 

Sawyer (egy hölgyről van szó - Claire Foy) nem éppen boldog életet él. A kezdetekben egy rejtélyes dolog miatt folyton nyugtalan, ezért elmegy a közeli pszichiátriai intézetbe, hogy beszélgessen valakivel a problémájáról. A sikeresnek tűnő alkalom után azonban hirtelen bezárva találja magát egy rakás elmebeteg között. Hogyan és miért került ide? A dolgok pedig újabb fordulatot vesznek, mikor meglátja azt az arcot az ápolók közt, melyről azt kívánja, bárcsak sosem látta volna: Davidét (Joshua Leonard), aki elől évek óta menekül. De vajon tényleg ő az, vagy csupán Sawyer képzelgése az egész? 

unsane_2018_1080p_webrip_x264-_yts_am_194.jpg

Alapvetően sosem nézek pszichológiai thriller/horror mozikat – ennek nincs különösebb oka, csak legtöbbször érdektelennek tűnnek. Aki rendszeresen olvassa az írásaimat, annak viszont már nyilvánvaló, hogy Juno Temple miatt ültem le cikkem tárgya elé. Igaz, hogy csupán mellékszereplőt alakít, de a történet szempontjából fontos alakot, így legalább ezen a téren kielégítették az elvárásaimat. Claire Foy-ra még A postamester idején figyeltem fel, aztán később ő volt a legjobb dolog a Boszorkányvadászatban; manapság leginkább II. Erzsébet fiatal énjének megformálójaként ismerik a The Crown című szériából. A férfi főhős pedig egyike az Ideglelés fiataljainak, az azóta is főként horror-területen mozgó Joshua Leonard. Szóval ez így már elég jónak tűnt. 

Az Unsane két műfajt vegyít, a megbolondulás folyamatát bemutató borzongatást meg a követő (stalker) jelenséget ábrázoló thrillert. Soderbergh ügyesen vegyíti ezeket, a játékidő első felében a néző szinte biztosra veszi, hogy a fura nevű hősnő tényleg rászolgált a kezelésre; ám azután megmutatja, hogy bizony tévedünk – de mégsem.

unsane_2018_1080p_webrip_x264-_yts_am_0883.jpg

A háttérzene majdnem teljes hiánya és az iPhone-nal felvett képek egyedi világa megteremti a bizonytalanság, a veszély atmoszféráját. A telefon az apró mérete miatt sokkal közelebb tud kerülni a színészekhez, mint a megszokott, hatalmas kamerák, ettől az egész emberközelibb, átélhetőbb és közben klausztrofóbiát előidéző lesz. Mintha egy nagyon személyes biztonsági kamera felvételeit néznénk. Maga a helyszín sokkal kevésbé lehangoló, mint a hasonló stílusú mozgóképek klisé-kórházai, és a személyzet sem tűnik szadisták gyülekezetének. Tehát a realitásérzet fenomenális

A jól megírt dialógusokat kompetens, tehetséges színészek adják elő. Foy tökéletes erre a szerepre, Leonard arcjátéka különösen rémisztő (az egész képe mozdulatlan, de apró izmok mégis egyszerre mozognak rajta, fogalmam sincs, hogy csinálja), és kiemelkedik még a segítő szándékú Nate megszemélyesítője, Jay Pharoah, meg az anyukát alakító Amy Irving. A legtöbb esetben nincsenek kameratrükkök, mindössze az éjszakai meg a gyógyszeres részeknél; és mindenre kapunk valamilyen elfogadható magyarázatot. Remek dolog, hogy ha belehelyezkedünk valamelyik figura helyzetébe, onnan minden logikusnak tűnik úgy, ahogy ő látja; a nézőt pedig megajándékozzák a kívülálló, objektív szemlélés lehetőségével. Vagyis végső soron mi dönthet(nénk)ünk arról, kinek van igaza, s miért. 

unsane_2018_1080p_webrip_x264-_yts_am_0436.jpg

SZPOJLEREK ITT 

A zárójeles résszel azt akarom mondani, hogy mégsincs meg az értelmezés egyéni joga, hiszen a végére egyértelműen kiderül az igazság. Leszögeznék még egy dolgot, aztán mindenki gondoljon, amit akar, de az egész filmben nincs egyetlen pozitív szerepű fehér férfi sem. Az, aki nyilvánvalóan nem tartozik semmiféle kisebb népcsoporthoz, az David és hát ő aztán a legkevésbé sem szerethető alak… 

Van egy apró mellékszál, ami talán az USA egészségügyi helyzetének kritikája, de olvastam egy kommentet az imdbn, miszerint ennek semmiféle alapja nincs. Talán az egész csak arra szolgál, hogy legyen egy kiindulópont? Ez viszont nem magyarázza az olyan furcsa jelenségeket, mint hogy a kórterem koedukált; vagy, hogy a lekötözött ápolt a többiekkel egy légtérben van és végülis azt csinálhatnának vele, amit akarnak. Aztán itt a „mindenki benne van”-érzés, amit a két rendőr testesít meg, miattuk az elején úgy tűnik, hogy egy egész közösség játszik össze Sawyer ellen. (A kulcsszó a tűnik.) Ezek után azonban kapunk egy jelenetet, úgy a 25. perc tájékán, ahol megérthetjük, hogy a hősnő, akivel együtt kellene éreznünk, beteg, hazug és manipulatív. Szerintem ez egy remek fordulat. Vicces apróság az igazán kis epizódszerepben feltűnő ismert színész, aki egy magánnyomozót játszik; ezen kívül kiemelkedő a szökési jelenet a gumiszobában. Na, az ott igen kemény… A befejezéshez közeledve egyébként jön valamiféle kísérő hangeffektnek nevezhető zene. 

SZPOJLEREK VÉGE 

Sajnos két fontos fordulatot könnyen ki lehet találni, az egyik az anyukához, a másik Juno karakteréhez kapcsolódik. Ez részben amiatt van, hogy a cselekmény közepére mindenkinek leesik a tantusz, onnantól tudjuk, tényleges mi/miért történik a szemünk előtt; részben meg mert felvezetik nekünk a fordulatokat, csak figyelni kell. A megfejtés kulcsát egyébként már jóval korábban kezünkbe adják a „George Shaw” nyakában függő belépőkártyával – bevallom, nekem csak utólag esett le, hogy ez mennyire fontos és ténylegesen mit jelent. 

unsane_2018_1080p_webrip_x264-_yts_am_213.jpg

Pár szót a készítőkről: Steven Soderbergh a rendezés mellett álnéven operatőri (Peter Andrews) és vágói (Mary Ann Bernard) feladatokat is ellátott; tulajdonképpen a szponzoráláson meg a történet írásán kívül mindent ő intézett. Az előbbi kevésbé érdekes, utóbbit pedig a Jonathan Bernstein-James Greer-páros vállalta magára, akikhez egy maroknyi felejthető vígjáték kapcsolható. 

Érdekességek: A forgatás mindössze 10 napig tartott, a felvételek rögzítésére Soderbergh egy iPhone 7 Plus-t használt, és a FiLMiC Pro programot hívta segítségül a nagy felbontású megjelenítéshez. Ez a rendező első horror/thriller műfajú alkotása. A csoportterápiás résznél a háttérben, a tévében Steven bácsi korábbi munkája, a Szemből telibe megy. Az imdb szerint a korábban említett „lekötözött a többiek közt” dolog mellett van még két hiba az elmegyógyintézet megjelenítésében: 1. A 24 óra még valós idő, de a hét nap már nem, mert a jelenleg érvényes egyesült államokbeli törvény alapján bírósági meghallgatás nélkül senki sem tartható bent 72 óránál tovább. 2. A termekben hosszú zsinórokon függő lámpák; valamint a falon lévő, könnyen leszedhető és összetörhető óra mind fegyverként használhatóak, ezért egy valódi kórházban sosem láthatnánk őket. Az Unsane megközelítőleg másfél millió dollárból készült, eddigi bevétele kis híján 14 millió; a kritikusok szeretik. 

unsane_inst2.jpg

Végülis mindent megkaptam, amit vártam: A hősnő érdekes személyiség, a „gonosz” többféleképpen értelmezhető, a színészek kitűnően játszanak, a látvány is tetszetős; mindössze a műfaji váltás tesz rosszat az összképnek. Steven Soderbergh bebizonyította, hogy a mai technikai feltételek közt már minimális költségvetéssel lehet jó filmet csinálni; csak megfelelő gárdát kell összeszedni hozzá.  

Pontozás: 

imdb: 6.5 

Szerintem: 5/5 

Hírek:  

- Steven Soderbergh pénzével támogatja a Bill & Ted Face The Music című izét, ami a mostanában dívó „csináljunk egy folytatást egy X*10 éves filmnek” divatját követi. Én az eredetit se láttam… 

- Claire Foy alakítja a harmadik Lisbeth Salandert, a közelgő Ami nem öl megben; ez a Millenium-trilógiát kvadrológiává bővítő epizód. Másik, erősen propaganda-ízű, de azért még érdekesnek látszó munkája a First Man, melyben Ryan Gosling testesíti meg Neil Armstrongot. Miután az oroszok megcsinálták a Gagarin-filmet, az amerikaiak se maradhatnak ki a hősgyártásból, igaz? 

- Joshua Leonard figyelemre méltó közelgő mozgóképe a Depraved, mely egy modern Frankenstein-átdolgozásnak ígérkezik. Persze simán elcseszhetik, de az alapötlet érdekel. 

- Juno Temple filmográfiájából a Pretenders még mindig várja a bemutatóját. Közben kijött az Unsane-hez hasonlóan teljes titokban készült Tocsin, mely egy a Kajmán-szigeteken játszódó rövidfilm, de egyelőre semmit nem tudok róla. Közeleg az évi rendes Simon Pegg-alkotás is, mely ezúttal a korántsem vidámnak ígérkező Lost Transmissions című dráma, ebben Juno elvileg fontos szereplő. Ezen kívül bejelentették a feltehetően vagy nagy bukással vagy nagy sikerrel kecsegtető Crooks-ot, melyben Ms. Temple egy rablót alakít, aki a jelentős fogás után átveri társát és lelép a pénzzel; út közben összeáll egy zavart elméjű pincérnővel (Lena Headey) és együtt kell elkerülniük a bosszúszomjas egykori tolvaj kollégát, meg egy öregedő bérgyilkost, aki a lóvéra hajt. Valamint Juno ismét együtt dolgozik majd Julia Garnerrel a megtörtént bűnügyet feldolgozó Dirty John című sorozatban, ahol testvéreket játszanak.

Szólj hozzá!

Címkék: horror thriller


2018.07.17. 11:25 Tévésámán

Mary Shelley (2017)

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_317.jpg

Az életrajzi filmek mindig népszerűek, hiszen általában olyan emberekről szólnak, akikről hallottunk már, van hozzájuk valamilyen kötődésünk, ha más nem, mondjuk a suliban tanultunk róluk. Mostanában viszont az a trend, hogy teljesen jellegtelen figurákat próbálnak nagy hősökként beállítani (lásd mondjuk A számolás joga, Henrietta Lacks örök élete, stb.). Szerencsére jelen esetben más a helyzet, ugyanis a nagy horror-klasszikus rémek egyikének, Frankenstein szörnyének szülőanyjáról, Mary Shelley-ről van szó. Olvastam a Frankensteint, de kevés dologra emlékszem belőle, az biztos, hogy a teremtmény teljesen máshogy néz ki, mint ahogyan a köztudatban él, sokkal intelligensebb, stb. Cikkem tárgyához egyrészt ez vezetett el, másrészt Maisie Williams és Elle Fanning neve. Sokáig halogattam, hogy megnézzem, aztán most, hogy láttam, elég vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban… 

A 16 éves Mary (E.F.) a híres filozófus/könyvárus William Godwin (Stephen Dillane) lánya. Napjait a munka mellett álmodozással tölti, a korszakban éppen csak szárnyait próbálgató gótikus horror-irodalom rajongójaként maga is próbálkozik az írással, ám mostohaanyja nem hagyja, hogy kibontakozhasson. Apja, a családi viszály elkerülése végett elküldi Mary-t Skóciába, egy ismerőséhez, ahol a lány megismerkedik a rendkívül vonzó költővel, Percy Bysshe Shelley-vel (Douglas Booth). Kettejük közt nyomban szerelem szövődik, ám a férfi korántsem az, akinek mutatja magát, a társadalom pedig rossz szemmel nézi a köztük formálódó érzelmeket. Hősnőnk meghozza a döntését és ez elindítja az úton, mely végül egy olyan műhöz vezet, mely túléli, s lekörözi Shelley összes írását… 

Sok olyan nagy irodalmi mű van, amiket lehetetlenség anélkül megérteni, hogy ismernénk az alkotóikat. Ilyenek például az egyperces novellák, ahol Örkény István hadifogságban eltöltött évei, a rendszer általi elhallgattatása vagy az a különös kettősség, hogy jómódú család fiaként szegény költőkkel barátkozott, mind-mind visszaköszönnek és segítik láttatni, mi a tényleges mondanivaló. Ennek a filmnek a lényege elvileg az, hogy bemutassa, mi áll a Frankenstein mögött, miféle érzelmek, események ihlették a halott emberek testrészeiből összeállított lény balladáját. A kulcsszó az elvileg. 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_257.jpg

„Olvasók nélkül az írások csupán egyszerű szavak egy lapon.” 

Az egész produkció már akkor megbicsaklik, mikor az általa ábrázolt angol történelmi személyt egy amerikai színésznő kelti életre. Ehhez hozzájön, hogy a rendezőnő szaúd-arábiai, a forgatókönyvet meg egy ausztrál írta. Ezekkel alapvetően semmiféle gond nincsen, ám tegyük hozzá, hogy az író Emma Jensen korábban egyetlenegy szkriptet sem adott ki a kezei közül, a direktor Haifaa Al-Mansour pedig nyilvánvalóan kirakatfigura. De még így sem biztos, hogy amit a gyengébbik nem eme képviselői együtt alkotnak meg, az rossz lesz. És korántsem rossz. Ámde… 

Ha csak simán nézzük, akkor a történet 2 évet ölel fel 2 órában a címszereplő életéből, bemutatja, hogy ki volt, mielőtt megismerte Shelley-t, ki lett belőle viharos viszonyuk eredményeképpen, valamint azt, hogy mindez miként vezet a világhírű regény elkészítéséhez. Közben viszont az első 40 perc egy hamisítatlan romantikus film, ami a régi korok szép szerelmét mutatja be. Ezután 40 percben láthatjuk, hogy a tündérmesének bizony van egy nagyon csúnya árnyoldala is, és tulajdonképpen az utolsó 40 perc foglalkozik a Frankensteinnel. Ezzel annyi a gond, hogy amennyiben férfi vagy, rohadtul unni fogod a felvezetést; ha a regény rajongója vagy, akkor másfél órát kell várnod, hogy ténylegesen rátérjenek; ha viszont feminista nézeteket valló nő vagy, akkor számos kis kedves utalást találhatsz arra, hogy a férfiak miként nyomják el „oldalbordáikat”, milyen szemetek meg gonoszak tudnak lenni, stb. És akkor most jön az a kérdés, hogy mi volt az alkotók szándéka ezzel a filmmel? 

SZPOJLEREK INNENTŐL 

Néhány „technikai” negatívum, elöljáróban: Egy teljes percen át csak stúdiólogokat mutogatnak nekünk, ami félpercnyi főcím után lép át a tényleges filmbe. Az angol Maisie Williams skót nőt játszik, nem mondom, hogy rossz, de nyilvánvaló, hogy őt, meg Stephen Dillane-t együtt azért tették bele ebbe az egészbe, hogy megfogják velük a Trónok Harca-rajongókat. (Dillane a tragikus sorsú királyt, Stannis Baratheont keltette életre a sorozatban; Williams Arya Stark ott, itt Isabel Baxter, a skót nemes lánya.) A 43. percnél láthatjuk Fanning figuráját a piacon, ahol krumplit rak a kosarába. Pár szemet betesz, aztán észreveszi az apját, odamegy hozzá, beszélgetnek, majd mindketten elsétálnak. A burgonyát senki sem fizeti ki és senki sem szól érte… Az esti képek borzasztóan sötétek, ami valósághű, de rossz nézni. (Ezen érdemes agyalni, mert a mesterségesen fényes éjszaka se jó, ám akkor legalább látszik, aminek látszódnia kell.) A befejezéskor lévő szeminárium nagyon suta, ugyanis bár Shelley bejelenti, hogy „biza, e könyvet nőm írta”, de az ekkor a szobába belépő írót mindenki figyelmen kívül hagyja, Percy sem mutatja be az összegyűlt szaktekintélyeknek, stb. (Lehet, hogy boldog egymásra találásuk után ez megtörtént, de a rendező nem mutatja meg, pedig itt lett volna az alkalom arra, hogy hősnője megdicsőüljön.) 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_049.jpg

A felvezetésből egyértelműen az derül ki, hogy a szép férfi (szó szerint elhangzik, hogy szép) meg a szép nő szerelméről van szó. Bár Mary olvasott és ismeri Shelley nevét, sőt még az arcát is, nem a költészete fogja meg, hanem a személyes találkozás. A versek sora csupán erősíti az érzéseit. Percy ismeri a lány anyjának meg apjának írásait, ehhez mérten nagy reményei vannak Mary tehetségét illetően, de nyilvánvaló (főleg a későbbiekből), hogy elsőre őt se a címszereplő elméje nyűgözi le. Erre a feladatra mind Fanning, mind Booth kiváló, és a legjobb pillanatok azok, amikor még nem egymáséi, de látszik rajtuk, mennyire vágynak a másikra. Ez tényleg tetszett. Az már kevésbé, hogy mindenütt rájátszanak a két központi alak szépségére azzal, hogy csupa kevésbé megnyerő külsejű vagy éppen visszataszító személyiségű alakkal veszik körbe őket. A Godwin-házban és később végig Elle-t Bel Powley kíséri, akiben van valami vonzó, ám biztosra veszem, ha egymás mellé állítanánk őket, Percy-hez hasonlóan majdnem mindenki az előbbit választaná. Skóciában meg Maisie van vele folyton, és itt is egyértelmű, hogy melyikük vonzóbb a többség számára. Shelley-vel szemben ott van Hogg, az uzsorások (?) meg még talán William Godwin is; később aztán felbukkan Lord Byron (Tom Sturridge), a romlottság netovábbja. Tehát 40 percen át a fizikai szépséget hangsúlyozzák, ez hozza össze és tartja össze a párocskát. [Külföldi haverom szerint Claire-nek a személyisége a taszító a filmben.] 

Tudom, hogy Shelley-t lehetetlenség nem liberális módon ábrázolni, ám feltűnőek azok a kis dolgok, amiket itt-ott elhintenek, a néző pedig tudatosan talán észre sem veszi őket. Ebben a részben az alábbi dolgok jönnek elő: A nők jogai (mondjuk ez jogos [hehe], hiszen a Frankenstein első közlése név nélkül történt, pont azért, mert egy nő írta és így nem akarták kiadni), a szabad szerelem (ez alapvetően nagyon szép, de amint a későbbiekben látjuk, aki ebben hisz, arra csak szenvedés vár), felszólalás a házasság ellen (kétszer), a tetteink következményeinek semmibe vétele (ez a fiatalság egyik sajátossága, ám itt még pozitívnak látszik a bemutatása, ami azért mégsem oké), illetve a templomi rész értelmezhető a vallás kicsúfolásaként. Ezek azonban a költő életének sajátosságai voltak, meggyőződését tükrözik. 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_251.jpg

Következik a konfliktus, a középső rész, ahol kiderül, hogy az álomszép szerelem korántsem az, aminek látszik. Itt remek a kis mellékszál, ami az előző részben indult, a halott anyáról, aki a szülés miatt vesztette életét. Mary-nek ugyanaz a neve és ugyanazt a hibát követi el, amit szülője… A „mit számít, mit gondolnak mások”-dolog egy ilyen korhű darabnál igenis fontos kellene, hogy legyen, mert ma már tényleg semmiféle szerelmi kapcsolatnak nincsen következménye (a kivételek erősítik a szabályt), akkor viszont mondjuk egy házasságtörés hatalmas bűnnek számított (és amúgy annak kellene lennie még mindig…). Irtó fura, hogy hirtelen a semmiből lesz pénz – ezt később megmagyarázzák, de ott és akkor hihetetlen, hogy Mary-t nem érdekli, honnan jött a lóvé. Az átmenet a felvezetésből a konfliktusba azt sugallja, hogy mindaz, amit a gerlepárnak ki kell állnia, az a bigott társadalom hibája – aztán rájöhetünk, hogy ez egy kicsit se igaz. A „mindenki mindenkivel” ma már teljesen lényegtelen, akkoriban viszont talán úri passzió volt (lásd: Lord Byront, aki megteheti, hogy felcsinál egy-két leányt, aztán gondoskodik a gyerekekről), és láthatjuk, hogy a hősnőt mindez taszítja, de vállalja az egészet a párjáért úgy, hogy ő maga kimarad belőle. 

Végezetül következik a lezáró rész, amelyben megszületik a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz. Vizuális szempontból a csúcs a két montázs-jelenet, az egyik a rémálom, a másik az írás folyamata. Ezek kiemelkednek a látványvilágból, amit a jelmezek, a muzsika, meg a szép természeti képek jellemeznek. Al-Mansour megkísérel hangulatot, atmoszférát teremteni, de könyvből olvasott, fantáziátlan módon, ami így sajnos mégsem sikerül. A képek kellemek, a szereplők kedvelhetőek, a zene megfelelő, de nincs mögöttük semmi. Nincs meg az a kis extra, amit Julien Temple-nek sikerült hozzáadnia a hasonló témájú Pandaemoniumhoz. Pozitív dolog dr. Polidori (Ben Hardy) alakja: egy igazi tragikus hős, fényes páncélú lovag, akit ellep a mocsok. Hardy kitűnően játszik, az alak, akit életre kelt, igazán szimpatikus. Azért ide sikerül betolni két bújtatott kis utalást: Claire (Bel Powley figurája) szomorkodásakor Mary tulajdonképpen azt mondja neki, hogy „meglátod, nincs szükségünk a férfiakra”, a kiadónál lévő rövid feminista monológot pedig egy tipikus öreg, őszülő, fehér bőrű férfinak mondja el a hősnő. Ez az ember jelképezi azokat, akik anno, meg még mindig elvitatják a Frankenstein szerzőségét a címszereplőtől. Érdekes módon viszont amikor az elutasító leveleket halljuk, ott van női hangon felolvasott is, ami azt jelenti, hogy nem csak a csúnya, gonosz, fehér férfi utasította el a regényt… 

SZPOJLEREK VÉGE 

„Hogyan tudnánk írni, ha oly hétköznapi dolgok kötnének le, mint a bevásárlás vagy a takarítás?” (Ezt meg tudom erősíteni saját példából.) 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_271.jpg

A rendező dicséretére válhat a Frankenstein megszületéséhez vezető folyamatos út bemutatása. Az író, olvasó Mary, aki folyamatosan készül arra, hogy alkothasson; magába szívja az élet tragikus meg szépséges dolgait/eseményeit; az összefüggések az elvesztett anya hiánya, az elvesztett gyermek, a tudomány, stb. között óriási! Bár ez végső soron a mellék-vonulat, ha figyelünk, láthatjuk az összes apróságot, amik majd visszaköszönnek a regényben. Aztán levonhatjuk a következtetést: nőként talán jobb elkerülni a költőket:)

És akkor most kanyarodjunk vissza a szpojlerek elé, ahol feltettem a kérdést, hogy mi volt az alkotók szándéka ezzel a filmmel? Az utolsó 20 perc ugyanis azt mondja, hogy a Frankenstein nem csupán azért nagyszerű, mert egy nő írta, hanem mert tényleg jó. Ennek ellenére 1931 óta, amikor megjelent a Boris Karloff-féle verzió, az emberekben a szörnyetegről egy rendkívül lebutított kép él, amely csupán nyomokban emlékeztet Mary Shelley regényére. Ennél fogva az ünneplés ezen a médiumon keresztül igencsak hamisnak hat… Ellenben ott van a nők jogainak kérdése: az, hogy megválaszthassák, kit szeretnek, kihez mennek hozzá; hogy azt a munkát csinálhassák, amit szeretnek, és ebből lehessen saját keresetük; illetve, hogy pusztán a nemük miatt ne érhesse őket intellektuális lekicsinylés. Ezekkel egyet lehet érteni, amennyiben az illető tényleg valami jó dolgot tesz le az asztalra.

Hogy egy picit elkanyarodjak az irodalom irányába, olvastam kitűnő regényeket, amiket nők írtak. Ilyen a The Earth Hums in B Flat (Mari Strachan), az Ítélet Könyve (Connie Willis) vagy a Rengeteg (Naomi Novik). Mind a három attól lesz olyan jó, hogy az írónő belehelyezkedik a hősnő szerepébe, megmutatja, milyen női szemmel a világ, de és ez nagyon fontos, a történetek érdekesek, a szereplők izgalmasak, a világok kidolgozottak. Ezeket nem azért adták ki, mert a szerzők nők, hanem mert tényleg jók, és az, hogy az adott író például a szabadidejében kivel és mit szeret csinálni, teljességgel lényegtelen. A teljesítmény az, ami meghatározó, nem a személy maga.  

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_250.jpg

Ha pedig ezzel a szemmel nézem, akkor képtelen vagyok azt mondani, hogy a Mary Shelley az írónő teljesítményéről szól. Benne van, hogy mi mindent visel el a szerelméért, ez beszél arról, milyen ember. Láthatjuk, hogy a vele szemben elfogult olvasók (a párja meg az apja) szeretik a kötetet, ám egyetlen kívülálló szavát sem hallhatjuk, nem mutatnak be vagy olvasnak fel részleteket belőle, vagyis ha a néző maga esetleg sosem olvasta a Frankensteint, nincs alapja a magasztalásnak. Ez önmagában aligha nevezhető hibának, hiszen miért akarnék megnézni egy olyan életrajzi filmet, ami egy olyan emberről szól, akiről sosem hallottam korábban? Nos, manapság ez gyakori dolog, hiszen például most van a mozikban a Gotti, korábban láthattuk az 1000. Winston Churchill-biográfiát, pár éve meg jött a Joy. Ezek közül kettőről hallottam már, és csak a középsőről van nagyobb ismeretanyagom. Akkor minek nézném meg a másik kettőt? Hát a főszereplő miatt. A Gottiban az öregedő John Travolta játssza a maffiózót; A legsötétebb órában a nemrég Hollywood kegyeibe visszafogadott Gary Oldman kelti életre az angol államférfit; a harmadikban meg Jennifer Lawrence bújik a totál ismeretlen feltalálónő bőrébe. Viszont ha ez nem adja el az árut, akkor valami más kell. Elle Fanning, bár ismert, nem A-listás sztár, a költségvetés meg nyilván túl kicsi volt egy kiöregedő egykori csillag felvételére, ezért a jófiú-pontokra apelláltak a készítők. És ez nem bizonyult elegendőnek… 

Érdekességek: Cikkem tárgya az Egyesült Királyság, Luxemburg és az USA közös produkciója. Az eredeti cím sokkal jobb volt, úgy hívták volna, A Storm in the Stars (Vihar a csillagokban, és ennek van értelme, mert aki megnézi, láthatja ezeket a képeket). Az ausztrál forgatókönyvíró egy amerikai producernek, Amy Baernek adta el a munkáját, aki társaival együtt kérte fel Haifaa Al-Mansourt rendezőnek. Utóbbi ezzel az első szaúd-arábiai lett, aki hollywoodi filmet rendezhetett. (Azt azért vitatom, hogy ez egyáltalán hollywoodi vagy sem.) Douglas Booth szerepelt A katedrális című mini-sorozatban, talán innen volt annyira ismerős. Tom Sturridge alakította a katonát, akihez a főszereplő hozzámegy a Távol a világ zajátólban (szegényt, úgy látszik, beskatulyázták negatív szerepekbe). Ben Hardy volt az X-Men: Apokalipszisben Angyal. Booth és Bel Powley a közös munka alatt összemelegedett, azóta is egy párt alkotnak. Jöjjenek érdekességek a filmben szereplő személyek valódi énjeiről, avagy Történelmi arcképcsarnok-rovat

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_055.jpg

Mary Wollstonecraft Godwin (1797-1851) 

Ahogy a nevét viselő moziban, Mary a valóságban is csecsemő volt, amikor az anyja meghalt. A feminista író-filozófus Mary Wollstonecraftnek született azonban még egy gyermeke, a házasságon kívüli Fanny Imlay. Ez a tény erőteljes negatív hatást gyakorolt az anyára. William Godwin egyedül nevelte a lányokat, aztán elsősorban anyagi érdektől vezérelve elvette a szomszédját (Mary Jane Clairmont), akinek már volt két gyermeke (Charles és a filmben is megjelenő Claire). Az apa maga tanította lányát, aki nem járt iskolába; azonban az elhunyt anya nézeteit figyelmen kívül hagyta e téren. William Godwin folyamatos pénzhiánnyal küzdött, ezt filozófus-hallgatók tanításával próbálta enyhíteni. 

1812 nyarán Mary-t apja Skóciába küldte, William Baxter házába. A filmben látottakkal ellentétben Baxternek négy lánya volt. Mind ők, mind a környezet pozitív hatást gyakorolt Mary-re. Hazatért, majd visszament, és a két skóciai „vakáció” közötti időben találkozhatott először Percy Bysshe Shelley-vel. Korrekt módon ábrázolják, hogy a fiatalember külseje fogta meg a lányt, és hogy érzéseik kölcsönösek voltak. Mary Percy-vel veszítette el a szüzességét, a legenda szerint az anyja sírjának közelében. 1814-ben együtt megszöktek, magukkal vitték Claire-t, Fanny-t azonban nem, pedig ő is menni akart. Shelley felesége, Harriet éppen állapotos volt, mikor ez történt. A párocska pénze elfogyott, Mary terhes lett, az apja pedig mindenféle segítséget megtagadott tőlük (és a leány ezt meglepődve vette tudomásul). A költő apja sem segítette őket – a viszonyuk gyakorlatilag mindenkit nincstelenné tett. 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_291.jpg

Claire és Percy valószínűleg összemelegdtek, miközben Mary a költő gyermekét várta, ez a háromszög konfliktusokhoz vezetett köztük. Shelley ekkor „felajánlotta” Thomas Hoggot, mint szeretőt a párjának, aki, a filmben láthatóval ellentétben, nem tartotta annyira égbekiáltónak ezt a dolgot, hiszen hitt a szabad szerelemben; ám mégsem állt kötélnek, mert Percy-t szerette. Hogg kezdetben taszította, később azonban flörtölt vele, aztán jó barátok lettek. 1816-ban a szerelmesek összeházasodtak, alig 3 héttel Harriet Westbrook, az első ara öngyilkossága után. Az addigra már elhidegült asszony állítólag egy félreértés miatt vette el önnön életét, mert azt hitte, hogy katonatiszt választottja ejtette, pedig valójában csak behívták és ezért nem kapta meg a leveleit, amire válaszolni se tudott. Az esküvő egyrészt azért kellett, hogy Percy magához vehesse gyermekeit (akkor már ketten voltak), másrészt, hogy megbékítsék William Godwint. Utóbbi sikerült, előbbi azonban nem, mert a bíróság, azzal az ürüggyel, hogy ateistaként Shelley „morálisan alulképzett” a nevelésre, elvette tőle a két kicsit. Az említett Fanny Imlay, aki rendkívül boldogtalan volt, szintén 1816-ban vetett véget az életének. Levelei utaltak arra, hogy mire készül, ám Shelley hiába utazott utána, már csak holtan talált rá – megmérgezte magát. Harriet vízbe fulladt. Mindkét ügyet eltussolták. 

A Frankenstein 1818-ban jelent meg először, akkor még név nélkül. Mary és Percy együtt dolgoztak a művön, viszont szinte lehetetlenség megállapítani, kinek mekkora része volt az egészben. Ugyanebben az évben első közös gyermekük, Clara meghalt, 1819-ben pedig szerelmük második gyümölcse, William is odaveszett. A Shelley-házaspár sokat utazott, kevés időt töltöttek egy-egy helyen, de mindenütt szereztek maguknak barátokat, sőt, követőket is, akik velük együtt költöztek ide-oda. Mary gyakran lebetegedett (ezt itt csak egyszer ábrázolják), a fizikai bajok mellett el kellett viselnie, hogy férje más nők után kajtat; ám közben megértette és elfogadta őt, ezért lelki szinten kárpótolta magát a körülöttük formálódó kör tagjaival. Olaszországban egy alkalommal halva született gyermeket hozott a világra, és olyan sok vért vesztett, hogy kis híján meghalt. Mindössze Percy lélekjelenléte segítette ki a bajból, a költő ugyanis beültette egy kád jeges vízbe. Orvosuk utólag megmondta, csak ez mentette meg az asszony életét. Az olasz Villa Magni nevű házban Mary ezen felül is rosszul érezte magát a túl sok velük együtt lakó miatt, meg azért, mert Shelley ekkor egy Jane Williams nevű nőnek udvarolt, hozzá írta a verseit is (erről még lesz szó).

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_300.jpg

Férje korai halála után (erről is írok még) apja fogadta be Mary-t és fiát, Percy Florence-t (őt bemutatom később). William Godwin környezetében intellektuális szempontból pezsgett az élet, de az özvegynek alig volt valami pénze, ezért nem tudott kedvére lubickolni a társadalmi életben. Még ekkor is viselte a bélyeget a Shelley-vel kötött házassága miatt. Percy apja, Sir Timothy Shelley, azzal a szándékkal, hogy az unokáját segítse, ajánlott neki némi járandóságot, ám cserébe el akarta venni a gyereket az anyjától, ami végülis nem sikerült. Mary mégiscsak kicsikart belőle némi pénzt, ám az após és a menye közti viszony olyan rossz volt, hogy sohasem beszéltek személyesen, csak az ügyvédeiken keresztül kommunikáltak egymással. (Egyébként Mary Clairmont és William Godwin hozzájuk hasonlóan a szolgálóikkal küldött üzenetekben beszélgettek, még külön házban is laktak, pedig nem utálták egymást.) 

Az 1820-as évek második felében Mary-t megérintette Szapphó szelleme: 1824-ben Jane Williams mellé költözött, nagyon szoros barátságot ápolt vele, életrajzírója, Muriel Spark szerint „kissé bele is szeretett”. (Vajon megértette ekkor a férje egykori érzéseit ugyanaz iránt a nő iránt?) 1827-ben hamis papírokat szerzett egy leszbikus párnak, hogy Franciaországba szökhessenek; illetve támogatott egy hozzá hasonlóan törvénytelenül született nőt, aki maga is fattyút hozott a világra és állítólag szintén „a másik irányba tekerte a kormányt”. Ezeket a segítő akciókat valószínűleg az anyja hatására követte el, ő ugyanis azt vallotta, hogy meg kell segíteni a társadalomból kitagadott nőket. (Naná, hogy ezt prédikálta, hiszen erre a sorsra jutott.) 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_150.jpg

Saját írásai mellett Mary nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy rendszerezze és folyamatosan megjelentesse elhunyt férje verseit – igaz, egy részüket megváltoztatta, hogy átmenjenek a kor „cenzúráján”. Élete utolsó évtizede kevés boldogságot hozott számára: Az 1840-es években három alkalommal is megpróbáltak pénzt kicsalni tőle, fenyegető levelek formájában; emellett meg kellett akadályoznia, hogy bárki kiadhasson egy Shelley-életrajzot, mert különben apósa megvonta volna tőle a járadékot. Végezetül folyton fejfájások és részleges bénulások tették pokollá a hétköznapjait, ami betudható annak a betegségnek, mely végül 53 évesen elvitte: az agytumornak. Egy évvel távozása után fia és menye kinyitották a személyes tárgyait tartalmazó fiókot az asztalában. Itt megtalálták Percy Florence gyerekként elhunyt testvéreinek hajtincseit, egy jegyzetfüzetet, amit Mary és férje közösen használtak és Shelley Adonais című versének egy példányát, amiben egy selyem-borítékban a férfi hamvainak egy része rejtőzött – állítólag a szíve, melyet a család barátja, Edward Trelawny mentett ki a halotti máglyáról. 

Saját korában Mary Shelley-t komoly írónak tekintették, bár a műveiben végigvonuló politikai tartalom felett átsiklottak. Fő témája a család szerepe a társadalomban és a nő szerepe a családban. Azt vallotta, hogy a család „nőies érzékenysége és könyörületessége” (az együttműködés és a szimpátia) nélkül a társadalom szétesik. Halála után már csak úgy emlékeztek rá, mint a Frankenstein szerzőjére meg Percy Bysshe Shelley feleségére. Ehhez hozzájárult a fia és menye tevékenysége, akik sok dokumentumot cenzúrázva adtak át az életrajzok készítőinek, vagy visszatartották őket. Mary maga is cenzúrázta Shelley általa összegyűjtött verseit, utolsó éveiben szinte kivonult a társadalomból. Ez és a hozzájuk közel állók elbeszélései (amikben háttérbe szorult) csak megerősítették ezt a hamis képet róla. A XIX. század során egykötetes íróként tekintettek rá, és csupán a század legvégén kezdték el újra felfedezni a Frankensteinen kívül született munkáit.

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_128.jpg

Mary egész életében radikális politikai elveket vallott, megkérdőjelezve saját apja és férje elgondolásait. Manapság a romantikus korszak egyik nagy alakjának tartják, irodalmi munkássága mellett nőként hangoztatott liberális nézetei miatt is. Elismeréséhez hozzájárult a pszichoanalitikusok és a feministák erőteljes érdeklődése. Lehet, hogy most elfogult vagyok, de ezt találtam a wikipedián és úgy gondolom, az előbbi közlésekhez hozzátartozik, hogy beszámoljak róla: „Gyermeke elvesztése felett érzett gyászát a The Fields of Fancy című novellájának írásában vezette le, mely később Matilda néven jelent meg. A történet egy fiatal nőről szól, akinek szépsége szerelmet ébreszt a saját apjában. A férfi végül önkezével vet véget az életének, nehogy átadja magát a vágyainak. Matilda hátralévő napjait lelki nyomorban tölti, mert felelősnek érzi magát az általa gerjesztett természetellenes szerelemért. A túlvilágon pedig büntetésben részesül, holott valójában semmit sem tett. Ez a partiarchális társadalom feminista kritikája.” Hát, ettől nem jött meg a kedvem Mrs. Shelley írásaihoz… 

Pár szót a fiáról: Sir Percy Florence Shelley (1819-1889) a pár harmadik gyermeke volt, az egyetlen, aki megérte a felnőttkort. Sikerült elnyernie egy kisebb nemesi címet, tagja lett a királyi elit yacht-klubnak, jól értett a politikához meg a törvényekhez, ám szülei irodalmi vénáját nem örökölte. Közkedvelt volt, 70 éves korában, gyermek nélkül halt meg. 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_155.jpg

Claire Clairmont (1798-1879) 

Mary-nél szóba került, hogy William Godwin két gyermeket hozott a Mary Clairmonttal kötött házasságba, az asszony szintén kettőt, majd aztán született egy közös fiuk is, William, így összesen öten voltak. A filmben csak hármat láthatunk, Charles és Fanny kimaradtak. Mindnyájukra hatottak Godwin „radikális anarchista filozófiai nézetei”. Ms. Clairmont eredeti neve Clara Jane volt, fiatal korában mindenki Jane-nek nevezte, a Clarat később kezdte használni, majd megváltoztatta, a romantikusabb hangzás miatt. Claire a valóságban sokkal impulzívabb, kiszámíthatatlan és érzelmileg túlfűtött volt. Mary-vel szemben ő járt iskolába, szóval papíron jobb oktatásban részesült mostohatestvérénél. Folyékonyan beszélt franciául, ezért vitték magukkal a szerelmesek – élete során összesen öt nyelvet sajátított el. Mary és Claire szinte végig jó viszonyban voltak, pedig voltak köztük súrlódások. A két Mary egymással való ellenségeskedése és William adósságainak halmozódása megkeserítették Claire életét. 

Miután hármasban elszöktek, Franciaországban és Svájcban kerestek menedéket. Byronnal levezés útján ismerkedtek meg, nem úgy, ahogy a filben mutatják. A férfinak tetszett a lány külseje, szép énekhangja és még a vallása is (római katolikus). Claire igen durván nyomult Byronra, akinek minden oka megvolt, hogy utálja, pedig fizikailag vonzó nő volt. Mikor terhes lett, a költő megmondta neki, hogy semmit sem akar tőle, de ő mégsem adta fel. A Byrontól született gyermek neve Alba lett, később Allegrának nevezték. Shelley nagyon kedvelte Claire-t. Mary viszont Allegra születésének idején haragudott mostohatestvérére, el is akarta küldeni az otthonából, mert valószínűsítette, hogy viszonya van a férjével – ez talán szerepet játszott abban, hogy Byron oldalára állt a gyermek-elhelyezés ügyében. A kislány egyik nevelőcsaládtól a másikhoz került, végül egy apácazárdában tanult, ahol azonban súlyos fertőzést kapott, melybe belehalt. Mindössze 5 évesen… Apja korábban alig foglalkozott vele, elvesztése azonban igazán megviselte őt. Az anyja Byront hibáztatta a gyermek halálért, ekkor végleg meggyűlölte a költőt. Shelley alig két hónappal a kislány után halt meg. Végrendeletében 12 ezer fontot hagyott Claire-re, amit az asszony azonban csak 1844-ben kapott meg. 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_260.jpg

Clairmont próbálkozott az írással, de nem sok sikert ért el. Egy elmélet szerint a Frankenstein Szerzőjének nevével megjelent 1830-as The Pole című novellát ő írta. Bizonyítékul a kutató Bradford A. Booth azt hozta fel, hogy Claire tudott lengyelül - ennek fontos szerepe van a történetben - Mary azonban nem. Ms. Clairmont jóval túlélte mostohatestvérét, Percy-t és Byront is, állítólag idősebb korára meggyűlölte a férfiakat. 

Percy Bysshe Shelley (1792-1822) 

Shelley gazdag családból érkezett, apja a parlament tagja, anyja földbirtokos volt. (Érdekes módon, akik igazán szegény családból származnak és nincs pénzük, sose hirdetik a liberalizmust olyan nagy hévvel…) A későbbi nagy költőnek nehéz gyermekkora volt, az osztálytársai folyton piszkálták. Az általános iskolában nagy érdeklődést és tehetséget mutatott a tudományok iránt (a film szerint ez Mary-ben jellegzetessége, holott a nő életéből erre konkrét példák nincsenek), vegetáriánus volt, gyakran követett el gondosan megtervezett, de ártalmatlan csínyeket az iskolában, ám barátokat nem sikerült szereznie. 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_166.jpg

A főiskolai évei alatt 1811-ben jelent meg név nélkül a The Necessity of Atheism (Az ateizmus szükségességéről) című pamfletje, melynek készítésében Thomas Hogg is részt vett. Felelősségre vonták őket, követelték tőlük, hogy tagadják meg ezt az irományt, de erre nem voltak hajlandóak, ezért mindkettejüket kicsapták. Egy 2006-ban megtalált verse, a Poetical Essay on the Existing State of Things (Verses esszé a meglévő dolgok állásáról) alátámasztja Hogg állítását, mely szerint az eltanácsolás politikai indíttatásból történt. Percy apja megpróbálta visszavetetni a fiát, akitől újfent azt kérték, határolódjon el a The Necessity…-től, amit ismét megtagadott, szóval mégse került be újból, ezzel megromlott a viszonya az apjával. 

Ezidőtájt Shelley az unokatestvérébe, Harriet Grove-ba volt szerelmes, de semmi sem lett köztük. Ekkor találkozott Harriet Westbrookkal, aki hozzá hasonlóan rosszul érezte magát a kollégiumban, levelezni, barátkozni kezdtek, és a fiatalembernek megesett a szíve a lányon. Lassan összemelegedtek. A Westbrook-család látszólag tiltotta szerelmüket, valójában viszont örültek, mert Percy jelentős vagyont örökölhetett. Az apja, Sir Timothy, viszont megvonta tőle a teljes támogatását és a színét sem akarta látni. Elvileg a frissen összeköltözött párral együtt lakott Harriet nővére, Eliza, akit a költő utált, és egy ideig Hogg is, akit azonban, miután rástartolt Harrietre, Shelley elzavart. (Később meg ő maga hívta el barátját, hogy legyen Mary szeretője…) 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_147.jpg

Emberünk már ekkor sem volt a monogámia elkötelezett híve, egy 28 éves hölgynek udvarolt a felesége háta mögött. Megszületett a kislánya, aztán még egy gyermek, de közben a viszonyuk megromlott. Percy azzal vádolta Harrietet, hogy csak a pénzéért ment hozzá, és az asszony az intellektuális kielégülést sem adta meg neki. A költő folytonos pénzzavarban volt, amit végül egyik anyai nagybátyjának adománya szüntetett meg időlegesen. Ekkortájt ismerte meg Mary Wollstonecraft Godwint, akibe azonnal beleszeretett. Leveleiben öngyilkossággal fenyegetőzött, hogyha érzései viszonzatlandok maradnak (korábban ekkori felesége neki ígérgetette ugyanezt). 1814-ben Mary, Claire Clairmont és Shelley (William Godwin egyik regényhősének nyomában járva) Svájcba menekült. A hátrahagyott Fanny, Mary idősebb féltestvére, szintén bele volt esve a „földöntúli, intellektuális külsejű” költőbe… Claire felhasználta a szerelmeseket, hogy társaságuk ígéretével magához csalja az akkorra tőle elhidegült Lord Byront. Két ember is nagy hatással volt az ifjú poétára: George William Tighe, a közgazdasági elemző, aki kémiai, biológiai (Frankenstein!), statisztikai és politikai ismeretekkel gazdagította; és Jane Williams, aki egy tengerésztiszt, Edward Ellerker Williams felesége volt. Percy és Edward jó barátok lettek, előbbi beleszeretett utóbbi feleségébe, akihez számos verset írt, óriási becsben tartotta. Egyik leghíresebb munkája, az Ozymandias úgy készült, hogy Shelley valójában sosem járt Egyiptomban, nem látta II. Ramszesz kőkolosszusait – az egyik szobor töredékes mellkasi része pedig alig valamivel a halála után került Londonba… 

1822-ben, 30. születésnapja előtt nem sokkal váratlan vihar csapott le rá tengeri útján. Hajója, a Don Juan, amit Byron építtetett számára, a borzasztó időben zátonyra futott, a fedélzeten lévő Percy Bysshe Shelley, barátja, Edward Ellerker Williams és egy 16 éves matrózfiú mind a vízbe vesztek. Testét a viareggioi tengerparton (Olaszország) a kor szokásainak megfelelően, a fertőzések elkerülése végett elégették – Edward Trelawny szemtanúi leírása szerint a holttest szörnyű állpotban volt, Byron végig sem tudta nézni a szertartást, szinte elmenekült a helyszínről. Halála másnapján a The Courier nevű angol újság ezt írta: „Shelley, a hitetlen versek írója megfulladt; most már tudja, hogy van-e Isten vagy nincs.” Az évek során több teória született arról, hogy mi történt azon a végzetes napon, a tengeren. Állítólag 1812 és 1813 között a brit titkosszolgálat politikai nézetei miatt megpróbálta meggyilkolni Percy-t – talán ők a felelősek a tragédiáért? Trelawny leírása szerint sem a költő, sem a matrózfiú nem kísérelték meg elhagyni a hajót, erre utalt, hogy rajtuk volt az összes ruha; Williams-nek azonban hiányzott az egyik csizmája, inge pedig a fejére volt húzva, vagyis megkísérelte ledobni az extra súlyt, hogy vízbe vethesse magát. Állítólag egy olasz halász halálos ágyán bevallotta Trelawny-nak, hogy saját hajóval nekiment a Don Juannak, mert  ki akarta rabolni, de az váratlanul, nagyon gyorsan elsüllyedt, ezért az akció meghiúsult. 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_323.jpg

Három gyermeke közül csak Percy Florence és Ianthe Elizabeth érték meg a felnőttkort, előbbiről volt már szó, utóbbi 62 évet élt, gyermekei fiatalon elhunytak. A költő másik fia, Charles tüdőbajtól szenvedett, halálát pedig villámcsapás okozta egy óriási viharban. Életében a költő elismert volt, ám a legtöbb kiadó visszautasította a műveit, mondván azok lázítanak a közrend ellen. Példa: Laon and Cythna; or, The Revolution of the Golden City (Laon és Cythna; avagy, Az Aranyvárosi Lázadás) – felszólalás a vallás ellen, a főszereplők vérfertőző kapcsolatban élnek. (Fura, hogy ez a kérdés ennyire népszerű volt akkoriban…) Shelley gazdasági és morális nézetei többek közt Karl Marxot is inspirálták. 

Lord Byron (1788-1824) 

Eredeti neve: George Gordon Byron – a Gordon jelen esetben vezetéknév. Az apja nagyon gyorsan elverte a család pénzét, aztán különváltak az anyjával, egy idő után pedig már sem az exfeleségét, sem a fiát nem tudta elviselni. George örökölte az anyja tüzes temperamentumát, ha éppen dühöngött, akkor viszont csöndben maradt. Egy alkalommal a fogaival elharapott egy porcelántányért, annyira mérges volt. Shelley-hez és Godwinhez hasonlóan ő is egymás után szeretett két olyan nőt, akiknek megegyezett a neve, jelen esetben - ahogy a filmbeli címszereplő apjánál - szintén két Mary-ről van szó. A másodikkal pedig, ahogy az Percy esetében, unokatestvéri rokonságban állt. 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_229.jpg

Születésekor Byron egyik lába lebénult, eldeformálódott, ez egész hátralévő életére megbélyegezte, de különleges cipőknek és gyakorlásnak köszönhetően úgy tudott járni, hogy alig lehetett észrevenni ezt a rendellenességet. A testi fájdalom mellett az okozott neki lelki problémákat, hogy tudta, ha időben és rendesen kezelték volna, kigyógyult volna e „kórból”. Gyerekként May Gray nevű dadája, később egy Lavender nevű orvos is bántalmazta, előbbi állítólag szexuálisan kihasználta és megverte, utóbbi szolgának használta. Anyja egyik udvarlója, Lord Grey De Ruthyn megkörnyékezte a már fiatalon szép, vonzó Byront, amit ő eltitkolt a világ elől. Egyik életrajzírója, Leslie A. Marchand azt állítja, ez később meghatározta a költő szexualitását. 

Percy Bysshe Shelley-hez hasonlóan bajkeverő volt az iskolában, egyszer például lázadást szított az új igazgató ellen. Ellentétben kollégájával, neki rengeteg barátja akadt, azonban szinte mind fiatalon meghaltak. Erre így reagált: „(…) valamiféle átok ül rajtam. Még egy kutyát sem tudok életben tartani, amit szerethetnék, s az viszontszerrtne.” Furcsa módon azt írta az iskolai éveiről, hogy „Képtelen vagyok résztvenni az itt és most oly mértékben dívó szabadelvűségben anélkül, hogy undorodnék tőle.” Ez az élete hátralévő részét ismerve igazán különös kijelentés. Még általános iskolásként örökölte a birtokait, innentől kedzve nagyúrnak szólították, és mikor ez először megtörtént, teljes sokként érte. 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_174.jpg

Fiatal felnőttként rengeteg adósságot halmozott fel, az anyja szerint „semennyire sem tisztelte a pénzt”. Híres volt szépségéről, fürtjeinek göndörségét éjszakára papírba csomagolva őrizte meg. Általában vegetáriánus koszton élt, néha napokig csak száraz kekszet és fehérbort fogyasztott. Néha azonban óriási tivornyákat rendezett, ahol csak úgy tömte magába a húsokat meg a süteményeket, aztán tisztítókúrára fogta magát. Nagyon szeretett sportolni, úszott, bokszolt és lovagolt, ám deformált lába mindegyikben hátráltatta, egy időben súlyproblémákkal küszködött. 

1813-ban 4 év után találkozott korábban nagyon szeretett féltestvérében, Augusta Leigh-vel. Állítólag románc szövődött köztük, melynek gyümölcse az 1814-ben született Medora nevű lány – ezt viszont sosem sikerült egyértleműen bizonyítani. 1815-ben Byron, hogy anyagi problémáit enyhítse, elvette feleségül a gazdag örökségre számot tartó Annabella Millbanke-et. Lányuk, Ada, még ebben az évben megszületett – őt később Ada Lovelace-ként ismerte meg a világ, briliáns matematikusként és Charles Babbage mellett az első számítógép-programozóként emlékszünk rá. Ez a házasság azonban korántsem volt boldog, mert a költő továbbra is kajtatott Augusta, meg mások iránt is. Felesége őrültnek titulálta, 1816-ban elhagyta és vitte magával a gyermeküket. Nem sokkal később törvényesen elváltak. Ez, a féltestvérével való állítólagos viszonya és adósságai arra késztették Byront, hogy elhagyja Angliát – sohasem tért vissza. 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_235.jpg

Utazgatni kezdett a világban, főleg a Földközi-tenger környékét célozva meg. Egyrészt a napóleoni háborúk miatt Európa nyugati fele zavaros, veszélyes környék lett (Shelley-éket ez nem zavarta), másrészt érdeklődött a görög, örmény, stb. kultúra iránt. Az utazás korábbi szerelme, Mary Chaworth (ő a második Mary) előli menekülést jelentett; valamint a költő remélte, hogy része lehet némi homoszexuális érintkezésben is. Bár főleg nőket hódított meg, a tanulóévei alatt akadt néhány férfi barátja, akikkel több mint bensőséges viszonyt ápolt… Olaszországban elcsábította a 22 éves Margarita Cognit, aki elhagyta érte a férjét és egy ideig együtt éltek; ám csúnya veszekedések mérgezték meg a kapcsolatukat, amik után Byron gyakran a gondolájában éjszakázott. Egyszer aztán elege lett és kidobta a nőt, aki bánatában vízbe fojtotta magát. 

A Lord hatalmas állatbarát volt. Egyetemi évei alatt, csak hogy a vezetőséget bosszantsa, egy szelidített medvét tartott, de voltak kutyái, macskái, lovai, majmai, különböző egzotikus madarai, valamint egy rókája, egy borza és egy kecskéje. Shelley leírása szerint: „Lord B. háztartásához a szolgákon kívül tíz ló, nyolc gigászi kutya, három majom, öt macska, egy sas, egy holló és egy sólyom tartozik; ezek a lovak kivételével mind a házban járkálnak, amely egyszer-kétszer fékezhetetlen veszekedéseiktől hangos; (…) a lépcsőházban most találkoztam öt pávával, két gyöngytyúkkal és egy egyiptomi daruval.” Kedvenc kutyáját, Boatswaint saját kezével ápolta, mikor veszettséget kapott és egyetlen percre sem félt attól, hogy hűséges társa esetleg megmarja. Sajnos nem járt sikerrel, és annak ellenére, hogy ekkor úszott az adósságokban, mégis gyönyörű síremléket emeltetett az ebnek a Newstead Abbey-i birtokán – ez volt az egyetlen alkalom, amikor építkezett e helyen. A síron lévő vers az egyik legismertebb alkotás, ami Byronhoz fűződik, ám ezt mégsem ő írta, hanem John Cam Hobhouse. (Erről még lesz szó.) 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_206.jpg

Byron nevéhez fűzhető az örmény-kutatás megteremtése és megismertetése a világgal; valamint az első híres, feljegyzett nyíltvizi úszás. 1810. május 3-án átúszta a hellészpontoszi szorost, ezzel Európából Ázsiába jutott. Manapság ezt tartják e sportág megszületésének és minden évben tartanak egy emlékversenyt, ahol a résztvevők leúszhatják a távot. Számomra igen kedves, hogy a költő hevesen ellenezte Lord Elgin pusztító/rabló tevékenységét, amit az athéni Parthenonon vitt véghez. Verses formában két alkalommal is tiltakozott ez ellen az aljas akció ellen. 

Igazán érdekfeszítő Donald Prell könyvének leírása, melyben beszámol arról, ahogy együtt hajózott Byronnal. A Sailing with Byron from Genoa to Cephalonia (Byronnal hajóztam Genovából Kefalóniába) elmeséli, hogy milyen hihetetlen összefüggés van a költő és az őt szállító hajó, a Hercules között. A Hercules-t alig néhány mérföldnyire attól a helytől bocsátották vízre, ahol Byron elvette Annabella Milbanke-et. Eredetileg Anglia és Kanada közt közlekedett, de aztán a kapitánya 1823-ban hirtelen úgy határozott, hogy Genovába megy vele. Elvitte Byront a görög szigetvilágba, ezek után visszatért Angliába és sosem úszott újból a mediterrán vizekre – a Lord pedig sosem ment vissza Angliába. 37 évesen, 1852-ben süllyedt el – a hajók születését a testük felépítésétől számítják, és ha hozzászámoljuk a fogantatást, akkor Byron is éppen ennyi idős volt, amikor elhunyt… 

Lord Byront tartják az első modern sztárnak. Önmaga volt az általa megteremtett byroni hős megtestesülése, a köznép oda volt érte, felesége szerint „Byrománia” söpört végig Nagy-Britannián. Tudatosan építette fel a világ felé mutatott énjét, reklámozta magát; akár egy mai rocksztár. Az általa rendelt képeken mindig úgy festettette meg magát, mint „a cselekvések emberét”, ezért, dacára a foglalkozásának, sosem láthatjuk tollal vagy könyvvel a kezében. Kezdetben imádta a rá irányuló figyelmet, de aztán elfordult rajongóitól, mikor elhagyta szülőhazáját. 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_290.jpg

A költő életének második felét Görögországban töltötte. A kultúra bölcsőjében két fiatal fiút is megkörnyékezett: A 14 éves Nicolo Giraud olaszul tanította a nála sokkal idősebb férfit, akivel szexuális kapcsolata is volt; a 15 éves Lukas Chalandritsanos pedig az inasa volt, akit mindenfélével elhalmozott, ám Lukas nem viszonozta az érzéseit, csak a pénzére pályázott. Utolsó versei neki szólnak. Byron részt vett a görög függetlenségi háborúban, amit az ottománok ellen vívtak, és bár mindössze a humanitárius szférában ért el sikereket - vagyonával segítette az áldozatokat, függetlenül attól, milyen vallásúak vagy nemzetiségűek voltak – a háború kimenetelét azonban nem tudta befolyásolni. A görögök mégis nemzeti hősként tekintenek rá. 

Éppen egy sereg vezetésére indult, amikor 1824-ben megbetegedett és a korabeli orvoslási módszerek, nevezetesen az érvágás nagyszerű gyakorlata csak rontotta az állapotát. Már éppen kezdett jobban lenni, amikor csúnyán megfázott, legyengült szervezete ezzel és az újabb érvágások megpróbáltatásával már nem tudta felvenni a harcot. Állítólag a rajta használt orvosi eszközöket sem sterilizálták (ha már sterilizálás, éljen 200. születésnapján Semmelweis Ignác!), ami szepszist okozhatott. Halála után testét bebalzsamozták és akarata ellenére visszavitték Angliába, a legenda szerint szíve azonban ottmaradt távozásának helyén, Missolonghiban. A Westminster Abbey, ahová a legnagyobb angolokat temetik, visszautasította porainak befogadását, mert „megkérdőjelezhető a moralitása”; ezért a Hucknallben lévő Szent Mária Magdolna-templomban nyert végső nyugvóhelyet. Koporsójához ezrek zarándokoltak el, a sírkövét borító márványlapot a görög király adta. Szomorú, de egyben vicces, hogy az említett kutyus, Boatswain sírja máig sokkal nagyobb és szebb, mint gazdájáé; egy időben az angol iskolások gyűjtést szerveztek, hogy méltó emléket állítassanak a költőnek, ebből aztán, ki tudja, miért, semmi sem lett… 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_285.jpg

Saját kezével írt önéletrajzát a kiadója, John Murray; és közeli barátai, Thomas Moore és az emíltett John Cam Hobhouse együtt elégették. Ez és az, hogy biszexualitásáról az örökségét gondozó alapítvány nyomására sokáig nem lehetett beszélni, több mint 150 évre eltorzították a róla kialakult képet. Mára az irodalom meg a képzőművészet egyik nagyságának tartják, ám hírneve és megbecsülése jóval nagyobb Anglián kívül, mint belül. Saját korában a világ legkiválóbb költőjeként tekintettek rá; Görögországban pedig akkora becsben tartják, amit egyetlen más külföldi sem tudott kiérdemelni és csak nagyon kevés görög. Egyfajta homéroszi hősként tekintenek rá, állandó jelzője a „megalos kai kalos”, ami azt jelenti: nagyszerű és jó ember. Nevének görögösített változata a Βύρων népszerű keresztnév, az Athénhoz közeli Vyronas-t az ő tiszetelére nevezték el így, halálának napja, április 19. pedig nemzeti Byron-nap. 

John William Polidori (1795-1821) 

A doktor Byron személyi orvosaként volt jelen Olaszországban, amikor egy esős éjjelen, német kísértettörténetek olvasgatása után a vendéglátó ötletére mindenki elkezdett dolgozni egy önálló rémmesén. A Lord sztorija a The Fragment (A Töredék), amit hamar abbahagyott, ám Polidori felhasználta saját munkájához a főszereplő Augustus Darvellt. Az elkészült mű a The Vampyre 1819-ben könyv formájában napvilágot látott, ám, ahogy a filmben láthatjuk, Byron neve alatt. Ez az első angol nyelvű modern vérszívós elbeszélés. A tényleges szerzőnek nagy bánatot okozott a tévesztés, a Lordot meg bosszantotta. A doktor viszont nem csupán a vámpír-mítoszhoz járult hozzá, hanem a Frankensteinhez is, 1816-os beszélgetése Shelley-vel ugyanis mély nyomot hagyott a költőben, aki aztán ezt (is, meg az általam korábban lejegyzett dolgokat) felhasználta a regényben. A fiatal, jóképű orvos 1821-ben önkezével vetett véget az életének, depressziója és súlyos szerencsejáték-adóssága miatt. Ciánnal mérgezte meg magát, viszont természetes halálnak vélték távozását. Az utókor azonban elismerte őt, manapság a modern vámpír-műfaj megteremtőjeként tekintünk rá. 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_303.jpg

Végül egy kis rejtély: 1819 februárjában, Nápolyban Percy Bysshe Shelley bejegyeztette Elena Adelaide Shelley születését az előző év decemberének végére. A kislány alig másfél évet élt, ám anyjának kilétét máig homály fedi. Shelley-ék egykori szolgálói, az olasz Foggi-házaspár tagjai azt állították, a gyerek anyja Claire Clairmont; Mary Shelley azt írta, hogy észrevette volna, ha Claire gyermeket vár; az pedig biztos, hogy ő egészségi állapota és közeli szülése miatt nem lehetett az anya. Felmerült, hogy a gyermeket Elise Foggi, a szolgálópár női tagja szülte, az apja pedig vagy Percy vagy Byron lehetett; esetleg Percy és egy ismeretlen asszony szerelmének gyümölcse; de az sem kizárt, hogy Shelley egy helyi árvát fogadott örökbe, hogy ezzel enyhítse szerelme fájdalmát az elvesztett gyermeke miatt. Tisztázatlan, hogy Mary valójában mennyit tudott erről a dologról… 

Vissza a fikcióhoz! A Mary Shelley gyártási költsége ismeretlen (személyes véleményem az, hogy biztosan nem fukarkodtak a pénzzel), ám mindössze 192 505 dollárt hozott vissza. Amennyire sejtem, most mégsem a kaszálás volt az elsődleges cél… A kritikusoktól vegyes értékelést kapott, a Rotten Tomatoes összefoglalója azt mondja, hogy „Leegyszerűsíti a címszereplő életét, klasszikus regényének nagyszerűségéből szinte semmit sem közöl, és ezzel aláássa a finom, korhű részletek által keltett hangulatot és Elle Fanning remek játékát.” 

mary_shelley_2017_720p_webrip_x264-_yts_am_325.jpg

Kénytelen vagyok egyetérteni velük. A Mary Shelley egy közepes dráma, ahol a hősnőt, mint szerelmes, harcos feministát ábrázolják ahelyett, hogy tiszteletben álló íróként, művelt és érdekes asszonyként vagy az angol romantikus alkotókör tagjaként mutatnák be. A külsőségekkel meg a játékkal semmi gond nincs, a hosszával és a készítés miértjével viszont már akad némi problémám. Kíváncsi volnék, hogy egy tapasztalt rendező meg egy hasonló kvalitású forgatókönyvíró, ne adj Isten, két férfi vajon mit hozott volna ki ebből az alapanyagból… 

Pontozás: 

imdb: 6.3 

Szerintem: 4/5 (Felhúztam a végső pontszámot, mert ennek a cikknek a megírása igazi kihívás volt, rengeteg új dolgot tudtam meg és nagyon sok munka van benne. A film igazán nem rossz, inkább egy kihagyott lehetőség, egy picit félremagyarázott adaptálás, ami talán inkább a hölgyeknek szól, mint nekem - ezért sem akarok túl szigorú lenni hozzá.)

Hírek: 

- Elle Fanning ismét magára ölti Aurora hercegnő szerepét a Demóna 2-ben, amiről már most meg tudom jósolni, hogy értelmetlen, középszerű és felejthető lesz.

- Maisie Williams a Trónok Harca-beli nővérét alakító Sophie Turner nyomába lépve X-Menné válik, az Új Mutánsokban ő alakítja Rahne Sinclairt vagyis Wolfsbane-t. (Úgy tűnik, a magyar neve az, hogy Farkas, ami végülis rendben van, mert farkasember; és a mostanság Farkasnak nevezett Wolverine eredetileg Rozsomák.) Másik, talán érdekesebb, bár korántsem eredeti közelgő filmje a Departures, melyben egy haldokló lányt alakít, aki Asa Butterfield figurájának oldalán talál magának szerelmet vagy barátságot, vagy valami ilyesmit. Ez már legalább a negyedik ilyen izé, viszont ezúttal valamennyi fantasy is lesz benne, legalábbis látszólag. De valószínűleg valami szemétdombra való young adult regényen alapul, szóval nincsenek vele szemben magas elvárásaim… 

- Stephen Dillane újabb életrajzi filmben játszik. Az Outlaw King a legendás Robert The Bruce életét mutatja be, akit Mary Shelley-hez hasonlóan egy amerikai színész alakít. Aki ezúttal Chris Pine… 

- Ben Hardy formálja meg az évek óta húzódó Freddy Mercury-biográfiában, a Bohém rapszódiában a Queen dobosát, Roger Taylort. Legalább akkor egy tehetséges ifjú már lesz a gárdában, de ez a mozi igazán pocséknak igérkezik…

Szólj hozzá!

Címkék: dráma történelmi