Tavaly jött a hír, hogy Bud Spencer fia, Giuseppe Pedersoli a saját cégén keresztül piacra dobta az „eredeti olasz recept alapján készült” Bud Spencer-babkonzerveket. Aki ismeri és szereti a szakállas óriás filmjeit, az biztosan nem lepődött meg ezen a híren, hiszen ezekben a mozikban a főhősök gyakran fogyasztottak bab alapú ételeket („Nem szereted véletlenül a hagymás babot?”). Nagyjából egy időben ezzel a bejelentéssel már azok a hírek is szállingózni kezdtek, miszerint az akkor még csupán interneten rendelhető készételek korántsem képviselnek olyan izgalmas ízvilágot, pláne az árukhoz viszonyítva. Én viszont nem hittem ezeknek, ezért tavaly, amikor hazánkban is megjelent a konzervekből, az InterSpar akciójában bevásároltam belőlük.
(Elöljáróban elnézést a borítókép homályosságáért, egy régi digitális fényképezőgéppel csináltam és nem vettem észre, hogy ilyen lett. Az InterSpar nevét pedig azért írtam le, mert másik üzletben sikertelenül kerestem cikkem mostani tárgyait, csak náluk volt és van, ma már a sima Sparokban is kapható.)
Én eddig négyféle ízben próbáltam ki „Bud kedvencét”: Eredeti, Limitált Karácsonyi, Salsa Barbecue és Tex Mex. Az Eredetihez csak nemrég jutottam hozzá, mert amikor a másik hármat egyszerre megvettem, akkor ez már kifogyott (vagy csak azt hittem, mert a csomagolása szinte teljesen megegyezik a Karácsonyiéval). A dobozokon lévő leírás szerint serpenyőben kell megmelegíteni, aztán egy szelet kenyérrel fogyasztani, én ezt a receptet követtem mind a négy alkalommal.

Eredeti és Karácsonyi Limitált kiadások
A Karácsonyiból (felül lévő kép) ettem először, de ez már 7 hónapja volt, ezért az emlékeim homályosak róla. Arra emlékszem, hogy a bab másmilyen volt, mint amilyenekkel a hazai konzervekben lehet találkozni, nagyobbak és egészen puhák. A szósznak paradicsom íze volt, ezt lehet elmondani az Eredeti kiadásról (alul lévő kép) is, amit a múlt héten kóstoltam, ezért még friss a memóriámban. Valószínűsíthetően a nálunk olaszosnak ítélt ízek Olaszországban már erős fűszerezésűnek számítanak, emiatt ebből a két konzervből egyiknek sincsen igazán markáns íze. Az alapanyagok természetes mivolta érezhető, ez az összeállítás valódi paradicsomot tartalmaz és valahogy frissnek érződik, ahogy eszed, még sincs egy jellegzetes íze, ami beleivódik az ízlelőbimbóidba. Leginkább paradicsomos babfőzelékként lehetne leírni, de nem annyira sűrű és összességében könnyedebb, mint a hazai babkonzervek (ez mindkettőre igaz). Sajnos azt már képtelen vagyok megmondani, mi a különbség a két változat között…
Tex Mex
Dél-Amerikában hozzánk hasonlóan szeretik a csípős paprikát, a pikáns ízeket, szóval ezzel szemben már voltak elvárásaim. Látható módon egészen más, mint az előző kettő, ebben egy kisebb, sötét színű babot használnak, a szósz is másmilyen állagú és ízű. Kellemes élmény volt, némi csípősséggel, ami korántsem dominál, hanem összevegyül a paradicsomos alappal. Ez már sokkal főzelék-szerűbb, a négy közül ez ízlett a legjobban!
Salsa Barbecue
Itt szintén újabb típusú bab van, kisebb, fehér. Ezúttal a szósz egészen folyékony, ennek van a legkevésbé ismerős állaga, majdnem leves-szerű. A barbecue-t sosem szerettem igazán, mert az édes és a sós vegyítésének ez a módszere inkább édeset eredményez; a salsa csípőssége viszont kedvemre való volt. Az alap íze inkább a cukros felé hajlik, néhány másodperc alatt jön belőle elő a fűszeressége. Ez nem az én ízvilágom, rossznak mégsem mondanám, de szerintem ez az egy kipróbálás elég volt belőle.
Összesítésben: Az Eredeti könnyed, kellemes élménynek bizonyult; a Tex Mex meglepően jó volt; a Karácsonyi Limitáltra nem emlékszem eléggé, hogy véleményt mondjak róla; a Salsa Barbecue pedig csak salsaként jobban ízlett volna. A nagyjából 1400 Ft-os Forintos árat szerintem megéri mind a négyféle, mert egyrészt tényleg Bud családja gyártatja; másrészt konzervhez képest jobb minőségű, laktatóbb. Remélem, hogy a leírásaim alapján Bud hozzám hasonló kedvelői, akik még nem próbálták ki, képet tudnak majd alkotni a különböző ízekről és tudnak maguknak megfelelőt választani! Akinek szintén ízlett vagy esetleg nem ízlett, az nyugodtan írja le kommentben a saját élményét velük kapcsolatban!
A cikk megírásához csak a saját tapasztalataimat és emlékeimet használtam; ezért lehet, hogy máshol is kaphatóak, illetve van még belőlük többféle ízű – ha találkozom még ilyennel, akkor frissítem ezt a bejegyzést! Véleményen szerint jobb helyre megy az érte adott pénz, mint a Star Wars-os vagy sztréndzsör tingzes „ételek” megvásárlásakor, ez se egy utolsó szempont.

Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.