A moziba járás régen nagy élmény volt, mert kevesen rendelkeztek internet-hozzáféréssel otthon. Akinek mégis jutott belőle, annak igen lassú töltési és csatlakozási sebességgel kellett számolnia – emlékszem, amikor egy-egy kép betöltése másodpercekig tartott és néhány filmből nem lehetett képeket találni, mert még sosem töltöttek fel belőlük (igaz, a ’60-as évek magyar alkotásai esetében ez még manapság sem ritka). Ezért volt nagy dolog az HBO, ami bemutatott egy rakás olyan filmet, amit korábban a hazai mozik egyáltalán nem, vagy otthon megnézhetted azt, amiről lemaradtál. Sőt, az eredeti bemutató után 2-3 hónappal már biztosan játszották a legújabb nagy durranásokat, amiket sokszor csak azok láthattak, akik előfizettek erre a csatornára. Szóval ebben a korszakban, amit már leírni is ijesztő, 20 évvel ezelőtt vagy annál még régebben, a filmek otthoni elérhetősége nagy dolognak számított.

Már a ’80-as években hozzáférhetőek voltak a videomagnók, ezekkel együtt terjedtek a videotékák és aztán a másolt kazetták, de aki látott már eredeti videokazettás kiadást, az tudja, hogy tényleg moziélményt vihettél haza vagy kölcsönözhettél ki, mert a szalag indítása után először reklámok jöttek – pont, mint a mozikban. Viszont a VHS körülményes volt, ide-oda kellett tekergetni, a másolással és a sokszori lejátszással (illetve a „felvevős” kazettákon a többszöri felvétellel) a szalagok minősége romlani kezdett; a magnó begyűrhette őket, szóval azért ez mégsem vált be annyira. 

És aztán jöttek a lézeres lemezek, majd a DVD-k, amik kezdetben szintén igazi otthoni moziélménynek készültek: sok-sok extra tartalommal, animált, zenés menükkel, jópofa rejtett dolgokkal, díszdobozzal, stb. Az se elhanyagolható, hogy a lemezek nem tartalmaztak mozgó alkatrészeket, eddigi 38 évem alatt összesen talán 2 koronggal találkoztam, amit nem lehetett lejátszani és csak egyetlen egyel, ami tönkrement. (Itt most eredeti DVD-kről beszélek.) Ennek a korszaknak a csúcsa a többféle kiadás ideje, amikor megvehetted a filmet fapados változatban, amin csak a címben jelölt alkotás és maximum 1 előzetes kapott helyet; vagy választhattad a díszkiadást is, ami általában 2 vagy akár még több lemezből állt. Utóbbiak esetében a máshol beszerezhetetlen extrák, a különleges borítók, fém védőtokok vagy a szinkron-változatok miatt kialakult egy külön hobbi, a DVD-k gyűjtése. 

Mára már ritka a DVD-kiadás, a régebbi lemezek jelentős része pedig a kukában végzi, mert az emberek lassan már a tévéjüktől is megszabadulnak, csak „telefonok” és pénzért visszajátszható tartalmak maradtak, amikre még elő is kell fizetni, internet-kapcsolat nélkül pedig nézni se tudod őket. Miért jó ez? Van, aki szerint így a film nem foglal fizikai helyet sehol. Ez igaz. Viszont a tartalmát, mondanivalóját utólag bármikor átírhatják, elérhetetlenné tehetik vagy módosíthatják őket. Ugyanez igaz az elektronikus „könyvekre”, a pénzért hallgatható zenékre, stb. Éppen emiatt a fizikai másolatok értéke az én szememben megnőtt és bár van blu-ray- és DVD-lejátszóm is, ritkán hozok el lemezeket bárhonnan – elsősorban azért, mert nehezen szánom rá magam a filmnézésre. De ha szembejön valami olyasmi, amiről tudom, hogy nagyon jó, azt nem hagyom ki, főleg, ha olcsón vagy ingyen juthatok hozzá. Anno így került hozzám A hét szamuráj, illetve mostani cikkem tárgya.

Sokáig úgy gondoltam, a Kontroll az utóbbi 20 év legjobb magyar filmje, de most már 23 éves lesz, szóval lassan az elmúlt 25 évet kell gondolnom. Akárhányszor láttam, mindig nagyon tetszett, fel tudom idézni azt az alkalmat, amikor először néztem meg moziban, még középiskolásként, 2003-ban és mióta elindult ez a blog, azóta különleges kapcsolat fűz hozzá. Bár a róla szóló sima cikket kolléganőm írta, a részletes, mélyre ható elemzést, amely a mai napig a legtöbbet olvasott cikkünk, már én. Ennek ellenére fogalmam sincs, mikor láthattam utoljára, pedig nem ritka a tévében…

Most is jó másfél hónap után szántam rá magam, hogy megnézzem végre ezt a korongot, amit egy blu-ray társaságában ide-oda pakolgattam. A véleményem ezúttal sem változott meg, ez egy nagyon jó film, az elmúlt 25 év legjobb magyar filmje. Talán a csillagok ritka együttállásának köszönhető, hogy anno létrejött ez a mű, amelyben minden működik – 23 év után is!

A Kontroll alapvetően akció-vígjáték-dráma, de van benne kellő mértékű misztikum, amit lehet vallási vagy filozófiai nézetekkel azonosítani; kitűnő és egyedi a zenéje meg a képi világa és annyira magyar, miközben bárhol a világon ugyanúgy lehet élvezni (én legalábbis ezt hiszem). A dráma és az akció sosem megy a humor rovására és viszont, mindegyikből egyenletes mennyiségű van, a köztük lévő váltás sem hirtelen vagy éppen könnyedén elhatárolható – emiatt teljes mértékben bekategorizálhatatlan. Még szerelmi szál is van benne! 

Térjünk rá a lemezre: Ez egy 2004-es vagy annál nem sokkal régebbi kiadás, a hátulján lévő szöveg szerint a borító grafikája 2004-es, a film 2003-as, tehát legalább 22 éves kiadással van dolgunk. A kötelezően megnézendő stúdiólogo után 4-féle nyelvből választhatunk, jön a zenés szerzői jogi figyelmeztetés, majd egy egyszerű, de ma már nagyon felüdítő animált menübe kerülünk. A fülünkbe a metro hangja zúg, miközben egy kapaszkodó ring lassan előttünk, ezen vannak a menüpontok. A film többféle felirattal és hangsávval indítható, két darab extrák kapunk: egy audiokommentárt az öt főszereplő ellenőr alakítóival (az ilyet sose szoktam meghallgatni), valamint egy bemutatót, ami azonban nem a Kontrollé vagy egy másik filmé; hanem a Kontroll kétlemez, bővített kiadásáé. Meg kell mondanom, ilyet sosem láttam ezelőtt. 

JÖJJENEK A SZPOJLEREK 

Ha van olyan, aki még nem látta volna ezt a filmet, akkor neki szólt a feljebb lévő figyelmeztetés. Aki látta, annak ajánlom Mozsárágyú cikkét, illetve az általam készített filozófiai elemzést (lehet, hogy nem ez a legjobb megnevezése – vigyázat, igen hosszú cikk!). Most pedig ismertetem azokat a dolgokat, amik 2026-ban tűntek fel: 

A nyitószöveget felolvasó akkori BKV-vezér Aba Botond 2007-ig volt a pozíciójában, 2011-ben bukkant fel a neve ismét, amikor a 4-es metro építésével és a metrokocsik beszerzésével kapcsolatban nyomozás indult. Az Állami Számvevőszék mellett egy angliai szervezet is nyomozott, mert a metrokat forgalmazó francia Alstom vezetőiről több ízben kiderült, hogy lefizették a pályázatokat elbíráló illetékeseket, hogy azok az általuk képviselt társaságok az ő cégük termékeit vásárolják meg. Ez a vizsgálat elvileg 2006 környékén zajlott le, az Európai Unió feltáró bizottsága összesen 167 milliárd Forintnyi olyan szerződést talált, ahol eltérések, hibák, szabálytalanságok voltak, ennek kapcsán 59 milliárd Forintnyi pénzt korrupcióval hoztak kapcsolatba. Négy korábbi BKV-vezető mellett Demszky Gábor és Medgyessy Péter is érintett volt, az ügyben 2017-ben még mindig pereskedtek, ekkor Aba úr volt az egyetlen, aki személyesen is részt vett a tárgyalásokon. Ahogy lenni szokott, senki se bűnös, senki se felelős, a pénz meg hát, csak eltűnt valahova… Ezt követően Aba Botondról csupán egyszer jelent meg bármi, két éve, amikor a 75 éves Közlekedési Egyesületet köszöntötte egy cikkben. Minden jel szerint ma is él, idén lesz 74 éves. 

Bulcsú nem a padokon, a garázsban álló metroszerelvényekben vagy valamelyik éjszakára üresen maradó irodában alszik, hanem kifejezetten a padlót választja, a feje alatt sincs semmi – talán, hogy a lehető legkényelmetlenebb legyen számára az alvás? Csak az utolsó alkalommal fekszik az ülőkékre, ahová Béla bá segít neki leülni, mert már nincs ereje onnan bárhová tovább menni. A legelső jelenetében nem veszi észre, hogy vérzik az orra, erre egy másik „elgyötört lélek” hívja fel a figyelmét, de amikor emiatt észleli, elmosolyodik, mintha nem lenne meglepő, vagy mintha megszokott, elvárható lenne, hogy igenis véreznie kell. Vajon mit csinált az előző éjszaka? Beteg lenne? 

A csapat bemutatkozó jelenete a humora mellett sajnos még mindig nagyon aktuális. Nekem 2012-ben volt egy ugyanilyen esetem, mint itt Tibinek, akinek emlegetik a Gyalogkakukkot, de nem mondják meg, ki az. Nekem „akislaci” volt ugyanez. Jellemző, ma is megtörténhet: Muki ordítozására senki se fordul oda; mikor kidől, senki sem megy oda hozzá. Ennek a jelenetnek a végén ott egy aktatáskás hapsi, aki korábban leszáll a metroról, mikor Bulcsú felébred - hasonlóképp láthatunk egy rózsaszín ruhás nőt a játékidő vége felé, aki mellett a főhős elmegy a végső sínfutás előtt, majd, amikor a nagy feladat végén a padlón fekszik, akkor ugyanez a nő száll ki a metroból. Ez nyilván nem direkt lett így, nem is lehetetlen, de sajátosan értelmezhető a korábbi cikkemben foglaltak szerint. 

A kisfőnöknek (akit a stáblista Főnöknek nevez) sámlira kell állnia és ordítania, hogy figyeljenek rá. Az általa bemutatott új egyenruhán a lecsatolható karszalagnak nem sok értelme van, ha a fényképes igazolvány ott virít a mellkasukon állandóan. Kis személyes megjegyzés, hogy Muki stílusa a volt főnökömre emlékeztet, mikor Béla bával beszél. Itt azt mondja: „tudod, hogy vették fel” – Gonzót. Ez vajon mire utal? Átvitt értelemben pláne érdekes lehet.

Mi van, ha a fények valójában nem kapcsolnak le, csak az áldozat számára tűnik úgy? Az utolsó gyilkosságnál, amikor a Lökdösődő a Gyalogkakukkot löki be, akkor előtte nem sötétül el a peron – viszont ekkor Bulcsú is ott van. Kettejük alaposabb tanulmányozása után észrevettem, hogy a nadrágjuk és a cipőjük másmilyen; az Árnyéknak pedig mindig piszkos az egyik keze. 

A mentősök talán az angyalok ebben a Pokolban vagy a legalantasabb szenvedésre kárhoztatott lelkek. Mikor őket látjuk, akkor miért engedik oda Professzort, Lecsót és Bulcsút, egy méterre a metrokocsitól? Miért nincs biztosítva ez a hely? (Csak egy kordon van, amit látszólag senki se felügyel.) Vagy az ellenőrök bemehetnek itt bárhova? A szabályok, amik másokra vonatkoznak, rájuk nem – rájuk más szabályok vannak... Itt hangzik el ez a párbeszéd a főszereplő és a Főnök között:

„- Éppen szálltunk be a metroba...

 – És látattok valamit?

 – Nem, csak hallottuk a kiabálást.”

Ezek szerint a többiek is ott voltak, együtt kellett, hogy legyenek, tehát Bulcsú nem lehet a tettes! Bár Tibi csak késve érkezik oda, Muki pedig nincs a közelben… Ebben a pillanatban felmerült bennem, hogy mi van, ha a csapat többi tagja nem létezik? Ezt megerősítené, hogy a Főnök mindig Bulcsúhoz beszél, a többieket mintha nem látná… Néhány esetben mintha az utasok se látnák őket. 

Még a korong megnézése előtt eszembe jutott, hogy a megállóknak nincs neve, csak száma, ezen felül az irányukat jelölik: déli, keleti, nyugati, északi. Ennek magyarázata, hogy Antal Nimród nyilvánvalóan el akarta kerülni a tényleges budapesti utcanevek és helyek használatát, de az USA-ban szintén gyakori, hogy az utcáknak csak száma és iránymegjelölése van (mondjuk 37. utca, észak). 

Béla bá mozdonyvezető-fülkéje tele van gyertyákkal, van benne feszület, Szűz Mária-kép. Szofi azt mondja neki: „Na most pont úgy nézel ki, mint egy angyal!” Kovács Lajos alakja a második, akinél nyilvánvaló, hogy a büntetését tölti idelent és láthatjuk, hogy mintha ő se menne fel a fenti világba.

A fergeteges Gyalogkakukk-üldözés végén az ultrákat THC-seknek hívják, ami a kannabisz megnevezése. Kripli fején több sérülés van, de akad két olyan lyukszerűség, ami akár szarvak helye is lehetne. Bulcsú nem hagyja meghalni Gonzót, pedig az ellensége és szívből gyűlöli – tehát méltó a megváltásra, valamint ez jelzi, hogy nem ő öli meg az utasokat. 

Az itt felvonuló színészek közül szerepelt a Szomszédokban Köves Ernő (ott Ernő bácsi, taxishiéna és Laci főnöke; itt a botos öregember, akinek Szofi segít helyet foglalni) és Kulka János (ott Mágenheim doktor, itt Feri, Bulcsú múltjának egyik szereplője); valamint Mihályfi Balázs (itt Gonzó, ott két különböző mellékszereplő). Utóbbit csak az imdb-ről tudom, nem saját kútfőből. 

„Én szeretek lejárni ide.” Idelent, itt lent, ezt mondják az elején, később nevezik csak az itt-létet munkának. Vannak szereplők, akik számára nyilvánvaló, hogy ez itt egy másik világ és nem teljesen önszántukból kerülnek ide, mások igyekeznek úgy feltüntetni, mintha ez csak meló lenne, amiből bármikor ki lehet lépni, haza lehet menni.

Nagyon régen hozzá lehetett jutni a Kontroll nyers változatához, amiben nem volt zene, nem voltak hanghatások vagy speciális effektek. Ez többször eszembe jutott, mert például a már említett angyalos jelenetben a Béla bá feje feletti fényt utólag rajzolták oda, de ebben nincs ott semmi; az álomjelenetben pedig teljes csönd van. 

A haláleseteknél Bulcsú négyből háromszor ott van, csak a Spicces Nő végzeténél nincs a közelben, legalábbis a néző nem láthatja. A csapata viszont csak a középkorú, ballonkabátos férfi halálakor tartózkodik a környéken. Ennek kapcsán eszembe jutott, hogy mire utalhat a Főnök által emlegetett „a múltkori”, ami után „már csak egy dobásotok van”? Érdekes, hogy Bulcsút mintha mindenki ismerné és vagy szeretik vagy utálják, de tudják, kicsoda. Valahogy mindenki hozzá kapcsolódik. Erre utalhat még az, amikor a Gyalogkakukkal való második találkozása előtt odaköszön olyanoknak, akiknek mi csak a hátát láthatjuk, ezek vajon kik? 

Csányi Sándor figurája kérdezi „Hogy lehet innen kijutni?” Utána viszont nem lepődik meg a metrovezető válaszán, vissza se kérdez… A pszichológus-szekvenciánál a folyosóra kilépő doktor a következő pácienst kéri: „Kapitány Iván”. Ez az egyetlen igazi, teljes név, ami elhangzik, ugyanakkor érdekes módon egy létező filmest így hívnak, aki pl. az Üvegtigrist rendezte és fényképezte. A stáblista alapján viszont a Kontrollhoz nincs köze. Vajon miért ezt a nevet választották? 

A rengeteg, ma már nem létező, ismerős helyszín láttán fájt a szívem; de akkor is, amikor Bulcsú meghívja Szofit kávézni és csupán egy százast kell bedobnia a gépbe… Manapság 450 alatt már lassan nem lehet kávét inni sehol. 

Az az egész szekvencia, ahol Bulcsú meglátja a Gyalogkakukkot (a második találkozásuk), az annyira jó, pedig egyetlen szó se hangzik el közöttük. A feszültség szinte tapintható, mind a két színész elsőrangúan játszik; a zene elhallgat, aztán újra beindul; egyszerűen fantasztikus! Ha már találkozások: A főszereplő és az Árnyék első találkozása az álom-jelenet, ami nyilván nem történik meg igazából; a másodiknál viszont a valóságot tárják elénk, ám nincs ott egyéb halandó, a kamera felvételéből pedig éppen azt a részt nem látjuk, amikor „a gyereket” belökik. Lehetséges, hogy a mesterséges szem nem látta a Lökdösődőt? „Már nem csak az állásáról van szó.” – mondja az Öltönyös (mit jelenthet a nagy, piros anyajegy a szeme körül?): az állás itt talán maga a létezés. 

Anno talán nem tűnt fel, de vannak részletek, amik bibliai eseményeket idéznek. Amikor Bulcsú (a megváltásra méltó lélek) araszol a sínek felé, a seb a fején, ami már behegedt, ismét elkezd vérezni, ahogy az orra is. A verést csak ezután kapja, tehát nem attól történnek ezek. Újabb érdekesség a tenyerén lévő vágás, ami egyrészt Jézus egyik sebét idézi (bár az nem vágás volt), valamint a Lökdösődő koszos kezét. Talán szintén a Megváltóhoz hasonlítható Csányi figurájának emberfeletti teljesítménye: Feri elmondása alapján valamilyen szellemi munkában olyat tett le az asztalra, amit távozása óta senki meg sem tudott közelíteni – mivel nem tudhatjuk, Bulcsú mikor szállt le ebbe az alvilágba, azt sem tudhatjuk, mennyi idő óta tartja legendás rekordját. A sínfutás már önmagában elképesztő, ám ő ezt úgy csinálja meg, hogy előtte feltételezhetően alig pihent, azt sem kellemes körülmények között tette; lehetnek fájdalmai az előző napi verekedésből és enni se nagyon evett. Utána ismét összeverik, még durvábban és mégis megint meg tudja csinálni. Ezek tudatában sem vág fel egyetlen eredményével sem, úgy tesz, mintha ezek nem lennének lényegesek – amint vége van valaminek, az mintha egyből lezárulna számára („már nem vagytok a csapatom”). [Közben arra gondoltam, hogy ha a vezetőség ennyire pikkel Bulcsúra, akkor miért ő a csapata első embere? Bár ennek egyébként semmilyen jelét nem adja, nem osztogat parancsokat vagy tol le másokat.] A film játékideje alatt a központi alaknak semmiféle igazi haszna nem származik azokból, amiket tesz. 

Emberünk saját akaratából száll le egy felsőbb szférából ebbe a nyilvánvalóan sokkal rosszabb világba, amit a fentiek teremtettek meg, hogy aztán azok, akik lejönnek ide, szenvedjenek benne. Senki se csak úgy, „miért ne?”-alapon érkezik, hanem mert muszáj neki. Bulcsú itt a legnagyobb megaláztatásokat állja ki, a legdurvább fizikai próbatételeken megy keresztül. Ismerős, igaz? Az irodai jelenetben a kefélő párocska talán a bűnösöket jelképezi, akiket Bulcsú elzavar (Jézus kizavarta a pénzváltókat a templomból), az ekkor rátámadó Árnyék pedig a rövid verekedés után megmagyarázhatatlan módon eltűnik. Ebből a szituációból egy hétköznapi támadó képtelen lett volna feltűnés nélkül meglépni… 

A megfogható és a megfoghatatlan gonosz ábrázolásai: A Gyalogkakukk a legyőzhetőség ígéretével kecsegtet, mégsem sikerül felülkerekedni rajta, ameddig minden résztvevő betartja a játékszabályokat. A Lökdösődő más szabályok szerint játszik, ezért tudja legyőzni, orvul, lesből támadva. A kisfőnök a „szükséges” „rossz”, aki hatalmat gyakorol Bulcsú és Laci felett, de valójában senki sem veszi komolyan, senki sem tiszteli vagy féli. Az Öltönyös a felsőbb erő jelképe, de a rossz felsőbb erőé, ami a főhős végső bukását akarja. Neki érdekes módon nincs hatalma Bulcsú felett, nem tudja megtörni vagy rákényszeríteni az akaratát. [Kérdés, hogy mi lett volna akkor, ha ez mégis sikerül – ez lenne a kísértés (fogadd el, hogy bűnös vagy és visszajuthatsz fentre – igaz, ott börtönbe kerülsz, ám talán az jobb, mint ez)?] A Lökdösődő pedig a megfoghatatlan gonosz, aki testi érintkezésbe csak Bulcsúval lép szemtől szembe, a többieket lesből támadja meg. Az áldozatai éppen úgy nem látják, mint a buliban táncolók vagy a metrohoz igyekvő utasok. Amikor végül elpusztul és legyőzetik, akkor Bulcsú a saját játékát kényszeríti rá, azt, amiben ő az ász és most sem talál legyőzőre. A pusztulása talán nem fizikai értelemben vett pusztulás, ám ha mégsem csak a főhős fejében létezik, akkor az is. 

SZPOJLEREK VÉGE

A stáblistában felbukkantak az alábbi ismerős nevek: Köllő Babett (sorozat-színésznő és Blikk-sztárocska, a strici társaságában lévő egyik szőke prostit játssza), Herendi Gábor (a Valami Amerika rendezője, ő a receptet magyarázó mentős), Varga Livius (a Kvimbi nevű „reppzene” egyik tagja [akiknek Antal Nimród több klipjét rendezte], itt szerintem vagy a drogos a tűvel vagy az a zavart fickó, aki Lecsónak magyaráz) és Piroch Gábor (kaszkadőrként). A „Külön köszönet” rovatban feltűnt, hogy „Antal Enéh”, nos, ő feltehetőleg Antal Nimród rokona, talán az édesanyja vagy testvére lehet, ez ugyanis egy ritka, török eredetű, magyar női név. 

Összesítésben: Ez a mozi az eltelt 23 év ellenére semmivel sem rosszabb, mint a bemutatása napján. Baromira élveztem, pedig kívülről tudom, de mégis nagyon jól esett ennyi idő után újra látni és örülök neki, hogy most már a gyűjteményem része. Akinek esetleg megvan a kétlemezes extra változat, az írja meg, hogy érdemes-e beszerezni!