Rovatok

Filmrajongó

Több mint 1000 bejegyzésből álló magyar nyelvű filmadatbázis, filmrajongóktól filmrajongóknak. Nem vagyunk kritikusok, nem vagyunk szakértők, csak két tv-néző, akik szeretik a filmeket:) Ha nem tudod, mit nézz este, vagy hogy megéri-e látni az adott filmet, keress rá (jobb oldalt a Kategóriák vagy A héten a tvben listában) és olvasd el a véleményünket róla! Erre a címre tudtok írni nekünk: maisieswatch@gmail.com

Kategóriák

akció (139) áldokumentum (7) animációs (60) bekategorizálhatatlan (5) dokumentum (12) dráma (304) fantasy (135) háborús (17) hill (18) hírek (76) horror (195) kaland (74) katasztrófa (4) krimi (72) magyar (78) musical (11) néma (11) paródia (36) regényem (3) rövidfilm (12) sci fi (147) spencer (25) sport (37) szatíra (9) szuperhős (103) thriller (60) történelmi (29) vígjáték (466) western (9) zene (57)

Friss topikok

2013.06.27. 21:56 Tévésámán

Az Operaház Fantomja (The Phantom of the Opera, 1925)

phantom-poster.jpg

Az első és ezidáig egyetlen Lon Chaney-film, amit láttam. Anno az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalszban olvastam róla, aztán a London After Midnightos élményeim összefonódtak ezzel az ajánlással, úgyhogy még a blog indulása előtt letöltöttem és megnéztem. (Jelen esetben ez nem számít illegálisnak, de erről majd később.) A Universal klasszikus szörnyfilmjeinek sorát ez indította el, de nem mindenki sorolja ezt is közéjük; a sztorinak pedig csak árt, hogy manapság legtöbben az Andrew Lloyd Webber-féle ostoba musicalre gondolnak, ahelyett, hogy mondjuk ez, vagy a '70-es évekbeli különös feldolgozás, A Paradicsom Fantomja jutna eszükbe... Na, de térjünk a tárgyra!

1910-ben a francia író Gaston Leroux tollából jelent meg nyomtatott formában a tragikus történet, amit 1916-ban már meg is filmesítettek. (Külön érdekesség, hogy az író még élt, amikor ezt a filmet csinálták, de hogy látta-e, azt nem tudom...) A filmstúdió kiválasztotta Leroux regényét, aztán összeszedtek két remek színészt, Chaney-t és Mary Philbint (A nevető ember), a rendezést pedig egy szintén színészre, Rupert Julianre (The Kaiser, the Beast of Berlin) bízták. A forgatást számos tényező hátráltatta, de mielőtt ezekre (is) kitérnék, nézzük a történetet! 

images.jpg

Helyszínünk a párizsi Operaház, a pompa és a csodálatos dallamok otthona. Itt énekel a szépséges Christine (M.P.), aki iránt epekedik a jóképű és gazdag Raoul vicomté (Norman Kerry). Azonban dacára a lány hasonló érzelmeinek, nem lehetnek egymáséi, mert valaki közéjük áll: egy rejtélyes alak, aki a háttérből mozgatva a szálakat mindig eléri, hogy az új műsoroknak Christine legyen a sztárja. A titokzatosságot csak fokozza, hogy a díszletmunkások és a balerinák között futótűzként terjed a Fantom híre, aki állítólag az Operaház alatti pincerendszerben kísért, de néha feljár, hogy borzalmas bűntetteket kövessen el. Hamarosan Christine szembenézhet az addig testetlen, angyali hanggal, ami egy rémisztő külsejű, maszkos férfihoz (L.C.) tartozik. Lehetséges, hogy ő és a Fantom azonosak egymással? Vajon a szépség aláveti magát a szörnyeteg akaratának és örökre a rabja lesz vagy jön egy hős, aki megmenti? 

Ez a történet tulajdonképpen egy furcsa szerelmi háromszögről szól: A nőről, a férfiről és a harmadikról, akinek viszonzatlanok az érzései. Csak éppen jelen esetben a hölgy operaénekesnő, a férfi nemesember, a harmadik meg egy őrült szörnyszülött. A The Phantom of the Opera 2015-ben lesz 90 éves, de még ma is élvezhető, bár tény, hogy lassan fogott meg, kevés dologra emlékeztem belőle az első nézésből, de azok nagyon erőteljesen megmaradtak. Mivel a nyitó stáblista rendkívül rövid, a felvezetés meg picit béna, ezért az elején egy darabig unatkozni fogunk, ám nem sokáig, mert Christine és az egyelőre csak árnyékként látszódó Fantom felbukkanása után minden megváltozik. Kezdetben arra vagyunk kíváncsiak, kicsoda a színfalak mögötti figura, aztán mikor meglátjuk furcsa álarcát, azt kezdjük találgatni, mit rejtegethet? Plusz van még egy rejtélyes férfi (Ledoux - Arthur Edmund Carewe), aki nagyon sokat tud a rosszfiúról és mindig ott jelenik meg, ahol ő is - talán őt rejti a maszk? 

eGlqZzVwMTI=_o_phantom-of-the-opera-1925-phantom-of-the-opera-1925.jpg

Végül minden kérdésünkre választ kapunk a filmtörténeti jelentőségű "unmasking"-jelenetben, ahol a rémületnél erősebb kíváncsisággal bíró lány felfedi a rém valódi arcát. Ez a pillanat annak idején annyira ijesztően hatott, hogy a közönségben sikoltozni kezdtek az emberek, többen pedig elájultak és sokan nem is hitték el, hogy amit látnak, az csak játék. Mivel hang nem volt, ezért csupán a gesztusok, a mimika és a testtartás beszélnek, bár néha egy-egy mondatot le lehet olvasni a színészek szájáról, viszont érdemes figyelni még a mellékszereplőket is, mert ilyen szintű arcjátékot ma már sehol sem láthatunk. Persze sokszor tudatosan kellett túljátszani, de mégis egyedül a Carlotta anyját életre keltő színésznőnél éreztem, hogy túl sok, amit csinál. Philbin gyönyörű (főleg azzal a hajfonatos parókával), Chaney maszkja hihetetlen, mozdulataiból árad az elegancia és a finomság, Kerry pedig egy-két jelenetben tényleg hihetően szerelmetes. A mellékszereplők közül az alacsony színpadi munkás tetszett még, kicsit az arca Latabár Kálmánra emlékeztet:) Chaney maga készítette a maszkját teljesen egyedül és több szekvenciát rendezett, Ruper Julianen és rajta kívül pedig még Edward Sedgwick és Ernst Laemmle is segédrendezők voltak - utóbbi a producer Carl Laemmle unokaöccse, a részvétele nem megerősített, állítólag csak az 1929-es hangos verzió forgatásán dolgozott. Összesen 8 forgatókönyvíró volt - ez már sokat elmond a készítési körülményekről... A néznivaló remek (bár az én kópiám néhol nagyon rossz minőségű), vannak hatalmas tömegjelenetek, az egyik plakát szerint 5000 statisztát vonultattak fel, különösen emlékezetes a csilláros és az álarcosbáli jelenetsor. Az pedig tényleg tök jó, hogy az alap, visszatérő zenei motívum is kitűnő, mondom ezt úgy, hogy alapvetően nem vagyok oda a komolyzenéért. Az általam látott változatban van három rész, ahol hallhatunk éneket, kétszer a színpadon lévő operaénekesnő hangjaként, egyszer viszont csak úgy. 

Érdekességek: Juliannek mindenkivel rendkívül feszült volt a viszonya a stábból, főleg Chaney-vel, akivel nem is álltak szóba egymással, csak üzengettek a másiknak. Folyton mindenkivel veszekedett, ám Philbint szinte fanatikusan imádta, ő maga állította be a színésznő jelmezének minden egyes apró részletét. Lon bácsi egy idő után saját maga vette kezébe a jelenetei rendezését, a direktort teljesen kihagyva. Norman Kerry egyszer a filmben látható fekete lovon lovagolva fellökte Juliant, miközben egy csomóan nézték őket. A névleges rendező aztán felmondott/más források szerint kirúgták, ekkor jött Sedgewick a helyére. A mai napig ezt tartják a regény leghűségesebb feldolgozásának, ám még így is sokban eltér tőle. Az eredeti zenét Joseph Carl Breil állította össze, ám nem maradt fent adat arról, hogy mely klasszikus darabok festették alá a Phantomot első bemutatásakor, csupán annyi bizonyos, hogy egy hatvanfős zenekar szolgáltatta a muzsikát és feltehetőleg a Faust-opera részei voltak hallhatóak. 

Phantom-1-1024x848.jpg

A híres maszklevételkor Christine az egyik beállításban a földön fekszik, sikoltozik és sír, ezt azonban valahogy nem sikerült megcsinálni, pedig Philbin tudott magától sírni, de a rendezőnek a sokadik felvétel sem tetszett. Az utolsó próbálkozás után aznapra lefújták a további munkálatokat, az ideges stábtagok pedig visszavonultak volna pihenni, de Chaney marasztalta őket egy újabb nekifutásig. Miután a két színész felkészült, a főoperatőr Charles Van Enger azt az utasítást kapta a Fantom alakítójától, hogy ne álljon le, ne avatkozzon közbe, bármit is tapasztal, aztán mikor forogni kezdett a kamera, Chaney elkezdte iszonyatos módon szapulni kolléganőjét. Őt ez teljesen felkészületlenül érte, de túl büszke volt, hogy sírni kezdjen, ám aztán Lon bácsi "félelmetes vadsággal a szemében" úgy tett, mintha meg akarná ütni, ettől pedig elszakadt nála a cérna, védekezően maga elé emelte a kezeit és sírni kezdett - ezt láthatjuk a végső változatban. Amint elérte a kívánt reakciót, Chaney leállíttatta a felvételt és hosszasan vigasztalta partnernőjét, elárulván igazi szándékát és sűrű bocsánatkérések közepetette biztosította róla, hogy semmit nem gondolt komolyan a rengeteg szitok közül. Ezzel a módszerrel elérte, hogy Philbin tisztelni kezdje, ez a tisztelet pedig később csodálatba ment át, Chaney attól a naptól kezdve Mary minden egyes jelenetének felvételénél ott volt a helyszínen, még akkor is, ha ő maga nem szerepelt bennük. A Univeral 28-as stúdiójában a mai napig áll az Operaház díszletének egy része (a páholyok és a színpad oldala), amit sok más moziban is használtak; így ez a világ legrégebben álló filmes belső díszlete. Bár manapság még mindig lenyűgöző - alapvetően már a mérete miatt - ám az idő sok helyen kikezdte és nagyon ritkán használják, de nem merik lebontani, mert állítólag a múltban mindig halálos balesetek történetek azokkal a munkásokkal, akik hozzá akartak nyúlni. Egyesek szerint Lon Chaney szelleme kísért ott és védelmezi egyik leghíresebb filmjének relikviáját... 

BTSlonchaneyoperamubig.jpg

Fantom-rovat 

A stúdió egészen a bemutatóig titokban tartotta a szörny külsejét. Az itt látható megjelenése rendkívül hasonlít a könyvben leírt Fantomhoz, ahol koponyaszerű arca és néhány szál fekete haja van, rémes külsejét születési rendellenesség miatt szerezte, nem balesetből kifolyólag. A koponyaszerű pofa létrehozásához Chaney gumival, halbőrrel vagy damillal hátrahúzta az orrát és átlátszó ragasztóval rögzítette a feje tetejéhez, az orrlyukait és a szeme környékét fekete festékkel kente körbe. A füleit leragasztotta, a kiálló pofacsontokat pedig cellulóz nitrát és gyapjú segítségével hozta létre, végül szürke festékkel lekente a kész arcot. A szemgolyóira tojás-membránt helyezett, hogy fénytelenek legyenek, szájába ormótlan műfogsor került. Egyszer a damil elvágta az orrát, ami elég sokáig vérzett. Christine alakítójának reakciója a maszkra valódi, ugyanis nem tudta, mit fog látni, ha leveszi partneréről az álarcot. Chaney Charles Von Engeren tesztelte a kész sminkjét: behívatta az öltözőjébe, és háttal állt neki, aztán mikor az operatőr már elég közel ért, hirtelen megfordult és ráijesztett. Van Enger így emlékezett vissza az esetre: "Majdnem összepisáltam magam félelmemben! Átestem egy széken és a hátamon landoltam!" A Fantom jót röhögött rajta és bizonyossá vált számára, hogy mennyire hatásos lett az arca. 

A rendezőről és a szereplőkről

philbm14.jpg

Mary Philbin 1902-ben született, 1921-től 1929-ig dolgozott színésznőként, legismertebb szerepei az itt leírt Christine és A nevető ember-beli Dea voltak. Az After the Fog című mű forgatása után visszavonult, hogy idős szüleit gondozza, sosem ment férjhez és cölibátust fogadott. Élete végéig ugyanabban a házban lakott, nagyon vallásos volt, sokat járt templomba, a nyilvánosság előtt azonban ritkán mutatkozott. Végülis teljesen eltűnt és Hollywoodban elfelejtették, interjúkat, fotózást nem vállalt, ám szívesen levelezett rajongóival, autogramokat is küldött nekik. Idős korában csupán kétszer lépett a nagyközönség elé, Webber musicaljének első premierjén és a Rudolph Valentinora való 1988-as emlékezés alkalmával. Alzheimer-kórban szenvedett, halálát tüdőgyulladás okozta 1993-ban, 90 éves volt. 

225px-Rupert_Julian.jpg

Rupert Julian 1879-ben született, színész, rendező, író és producer is volt, ő az első világhírnevet szerző új-zélandi színész. Legnagyobb sikereit a The Kaiser, The Beast of Berlinnel (rendezte és főszereplője volt, az egyike a 10 legjobban keresett elveszett filmnek) és a The Phantom of the Operaval aratta. A hangosfilm megjelenésével karrierje lefelé kezdett ívelni, 1930 után csillaga teljesen eltűnt a filmgyár egéről. 1943-ban halt meg, 64 évesen, stroke miatt. 

0411mirrormirror3b.jpg

A film szereplői közül egyetlen valaki van, aki még ma is él, ő pedig az 1910-ben született Carla Laemmle. Carla most 103 éves, a Universalt alapító és a Phantomot pénzelő Carl Laemmle unokahúga, aki egyike a némafilm-korszak utolsó nagy túlélőinek, ráadásul nemcsak ebben a legendás horrorban volt benne, hanem az 1931-es Drakulában is. Itt egy balerinát játszott, ez volt az első szerepe, ott pedig egy utast; egyik esetben sem tűntették fel a nevét. 

Az Operaház Fantomja korának egyik legnagyobb költségvetésű filmje volt, bár erről pontos adatokat nem találtam, de annyi bizonyos, hogy 2 millió dollárt hozott be. Az 1920-as évek legsikeresebb Universal-mozgóképe lett, ez tette világsztárrá Lon Chaney-t és Mary Philbint; ennek eredményeképpen születettek meg a későbbi klasszikus szörnyeteg-mozik, mint a Drakula, a Frankenstein, A Farkasember és A Fekete Lagúna Szörnye. 1998-ban beválasztották az Amerikai Nemzeti Filmarchívumba. És hogy miért mondtam a cikk elején (ha valaki még emlékszik rá, mi volt ott), hogy nem számít illegálisnak a letöltése? Nos azért, mert 1953-ban, mikor meg kellett volna újítani a copyright-jogot, akkor a Universalnak ez nem sikerült, így most már 60 éve köztulajdonnak számít ez a film, amit bárki szabadon letölthet, megvághat és eladhat. A piacon éppen ezért rengeteg verziója van forgalomban - ezekről annyi adatot szedtem össze, hogy elég lesz még egy cikkre...

Az általam látott talán legjobb némafilm ez, ami horrorként máig megállja a helyét, Chaney Fantomjára pedig mindenki emlékezni fog, aki akár csak egyszer is megnézi! Ajánlom mindenkinek, nem csak a némafilmek és a klasszikus borzongatós mozik kedvelőinek.

Pontozás: 

imdb: 7.7

Szerintem: 5/5 (Csak az unalmas nyitány miatt nem kap 6-ost.) 

Készítek még egy cikket a filmből fellelhető kópiákról, de az is lehet, hogy egybeveszem a többi soron következő Chaney-mozival, amikből lehet, hogy szintén többféle változat maradt fent. Amennyiben meg tudom szerezni, úgy ezeket nézem majd: The Unholy Three, Mark of the Vampire, Man of a Thousand Faces és még valamit. Majd meglátjuk, melyikhez tudok hozzáférni, közben lehet, hogy becsúszik majd egy-két nem idevágó alkotás is.

Szólj hozzá!

Címkék: horror néma


A bejegyzés trackback címe:

https://transfesser.blog.hu/api/trackback/id/tr795381286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.