Rovatok

Filmrajongó

Több mint 1000 bejegyzésből álló magyar nyelvű filmadatbázis, filmrajongóktól filmrajongóknak. Nem vagyunk kritikusok, nem vagyunk szakértők, csak két tv-néző, akik szeretik a filmeket:) Ha nem tudod, mit nézz este, vagy hogy megéri-e látni az adott filmet, keress rá (jobb oldalt a Kategóriák vagy A héten a tvben listában) és olvasd el a véleményünket róla! Erre a címre tudtok írni nekünk: maisieswatch@gmail.com

Kategóriák

akció (139) áldokumentum (7) animációs (60) bekategorizálhatatlan (5) dokumentum (12) dráma (305) fantasy (135) háborús (17) hill (18) hírek (76) horror (195) kaland (75) katasztrófa (4) krimi (72) magyar (78) musical (11) néma (11) paródia (36) regényem (3) rövidfilm (12) sci fi (147) spencer (25) sport (37) szatíra (9) szuperhős (103) thriller (60) történelmi (29) vígjáték (466) western (9) zene (58)

Friss topikok

2012.02.22. 14:59 Tévésámán

The Tracey Fragments (2007)

Tegnap volt Ellen Page 25. szülinapja - pont egy hónappal és két nappal idősebb nálam:) Már azóta rajongok érte, hogy először felbukkant a nagy nyilvánosság előtt az X-Men 3-ban, az eltelt évek során pedig az egyik legkedvencebb színésznőm lett. Az összes fontosabb filmjét láttam és a jövőben is figyelemmel fogom kísérni a munkásságát. A jeles alkalomból gondoltam, meg kell néznem valamelyik moziját, amit még nem láttam, de a listámon már csak ez volt tőle. Valójában fogalmam se volt, mire vállalkoztam, bár egy előzetes beletekintés során rájöttem, hogy ez valami egészen különös élmény lesz - és a tippem bejött... 

"A nevem Tracey Berkowitz. Tizenöt éves vagyok. Csak egy hétköznapi lány, aki gyűlöli magát." 

Egy busz hátsó ülésén ül egy lány (Page), aki mindössze ocsmány, virágmintás zuhanyfüggönyt visel magán. Csak ül és utazik, nem tudni honnan jött, vagy hová tart. És elkezd mesélni. Elmondja, mi történt vele, hogyan került ide, de nehéz megérteni, amit mond. Tracey ugyanis több mint bizonyosan megőrült... 

A sztorit el lehetne mesélni kb. két mondatban, de nem fogom megtenni. Ugyanis, bár a történet egyszerű, a megvalósítás elképesztően egyedivé és különlegessé teszi. Ráadásul, mivel a hősnő nagy eséllyel tébolyult, ezért sosem lehetünk biztosak benne, mikor beszél a valóban megtörtént dolgokról, vagy hogy mikor vagyunk mindössze a képzelgéseinek szemtanúi. Ami miatt igazán egyedülálló a The Tracey Fragments, az a címből is sugallt osztott képernyős megoldás (fragment=szilánk). Van úgy, hogy egyetlen, nagy képet látunk, de olyan is, amikor hat kisebbet, vagy akár húsz nagyon picit, és minden mozog, az eseményeket több szemszögből mutatják, az ember azt se tudja, hova nézzen. Tök jó például az, amikor három-négy képen látjuk az eseményt: a család ül a nappaliban. Egy képen anyu, másikon apu, harmadikon a kisfiú, negyediken Tracey, ötödik képnek pedig megjelenik Page, amint ül a buszon és narrátorként funkcionál. Másik nagyon király momentum, mikor elrohan otthonról a címszereplő. Ekkor a minden képen szaladó lány látványa alá egy marhajól odaillő zenét vágtak be (ezt a végére belinkelem), aminek a refrénjében az van, hogy "lovak" és ahányszor ez a szó elhangzik, a futó lány helyén megjelenik egy pillanatra egy vágtató ló.

Soha nem láttam még ehhez foghatót, így rendkívül nehéz beszélnem róla. Reménykedem, hogy a képek valamennyire alátámasztják a mondanivalómat, segítenek megérteni az egészet. Szerintem elsősorban arról szól, hogy mi vagyunk valakik, akik ülünk a buszon, észrevesszük ezt a lányt és megszólítjuk. Megkérdezzük, jól van-e, ő pedig azt válaszolja: "Bazdmeg, törődj a saját dolgoddal!" De aztán mégis megered a nyelve és elkezdi előadni a történetét. Mivel nem ismerjük, sose tudhatjuk, mikor mond igazat és mikor hazudik, de a néző a játékidő alatt kilép ebből a szerepéből, mert az alkotók megmutatják azt is, amit Tracey szavaiból nem tudunk meg: a valóságot. Vagyis, hogy mi játszódott le igazából. 

E mű légköre elég nyomasztó, mivel a képek általában rendkívül sötétek, ráadásul az angyali arcú Page-et csupa megaláztatás, támadás éri benne; ezt tetőzendő még obszcén szövegeket is adtak a szájába. Minden egyes pillanatban azt vártam, hogy mikor fog elkövetni valami végzetes hibát, meg fogják erőszakolni vagy valami ilyesmi lesz és volt egy olyan pont a vége felé, amikor azt gondoltam, hogy ez micsoda elképesztő állatság. Láttuk a Junot? Netán a Hajrá Bliss!-t? Akkor emlékezhetünk belőlük azokra a jelenetekre, amikor Ellen figurája odaadja magát az aktuális fiújának. Itt ezt kifordították, de a jelenet úgy indul, mintha ez lenne Tracey életének legszebb élménye. A zene, a képek, minden azt mutatja, közben pedig az agyamban szólt a vészjelzés, hogy "Te idióta, mi a frászt csinálsz, nem szabadna itt lenned! Kint kéne lenned és figyelned kéne! A te hibád minden!" és akkor jön a váltás. Mint amikor egy régi lemezjátszón megugrik a tű. Erről van szó. Sosem az történik, amit hiszünk, sosem az játszódik le, amit látunk. A fények, a hangok, a zene, a képek, semmi sem igaz, semmi sem valódi. Azért néha lehet nevetni, ami jól jön, például a kigáncsolás egymás után tízszer elég viccesen hat. 

Nehéz lett volna jobb embert találni erre a szerepre, mint Ellen Page. Annak ellenére, hogy határozottan csinos lány, itt most elhisszük róla, hogy nem az. Szurkolunk neki, pedig lehet, hogy csak el akarja hitetni velünk, hogy ő a jófiú, az is megeshet, hogy igazából a gonosz maga. Egy csomó új arcát láthatjuk, a legemlékezetesebb a fehér hajú és az emós külső, de lesz belőle hajléktalan is. A többiek szinte mind hétköznapi figurákat keltenek életre, mindössze egy érdekesebb alak van, a pszichiáter dr. Herek, aki nő, de egy férfi (Julian Richings) játssza. Nála például tök jó poén, hogy nem lehet tudni, hogy valójában is így néz ki, vagy csak a címszereplő látja ilyennek, hiszen kizárólag ő találkozik vele. Vagyis elképzelhető, hogy a dokinak semmi baja sincs, talán csak egy idősebb, kicsit csúnya nő, de a lány az iránta érzett gyűlöletéből transzvesztitának vizionálja. Richings egyébként együtt szerepelt Page-dzsel az X3-ban, de nem volt közös jelenetük (ő a fickó, aki Magneto előtt szólal fel az elhagyatott templomban); a Lance-t játszó örök mellékszereplő Maxwell McCabe-Lokos pedig a Mouth to Mouth-ban dolgozott együtt Ellennel. (Megjegyzés: A Mouth to Mouth-t magyarul Szócsöveknek nevezik...) Le kell szögeznem, hogy független, kis költségvetésű kanadai filmről van most szó! A rendező Bruce McDonald, a forgatókönyvet Maureen Medved írta, saját 1998-as regényéből. A wikipédia szerint a regény "Tracey haragjáról, frusztrációiról és elhagyatottságáról szól" meg arról, hogyan "keresi a megváltást egy tragédia árnyékában". 

"Ha egy ló felbukik, habzani kezd a szája. A ló felbukik, a lábaival kapálódzik és nincs jól... Úgyhogy valaki lelövi. A lóból ragasztó lesz. Egy gép beletölti a ragasztót a tubusokba és a gyerekek összenyomják a tubust, hogy kijöjjön a ragasztó és papírdarabokat ragasztanak vele kartonra. Ragasztó kerül a gyerekek kezére és a gyerekek megeszik a ragasztót. És a gyerekek eggyé válnak a lóval." 

Érdekességek: Tizennégy nap alatt forgatták le, de kilenc hónapot vett igénybe az utómunka. Ez az első egész estés film, amiben az osztott képernyős kompozit-technikát alkalmazták a teljes játékidő alatt. A kanadai promóció keretében a készítők hozzáférhetővé tették a teljes rögzített anyagot torrentként az interneten, az effektek nélkül, lehetőséget adva a rajongóknak, hogy elkészítsék saját verzióikat, előzeteseiket, videoklipjeiket, stb. Ez az első mozgókép, ahol lehetővé tették ezt. Készült hozzá egy azonos című képregény, amit egy ideig ingyen be lehetett szerezni a vetítéseken. Egy vicces név a stábból: Slim Twig (Vékony Bot), ő volt Billy Zero, egyébiránt zenész, ha minden igaz, valahol hallható a muzsikája a filmben. A The Tracey Fragments 750 ezer kanadai dollárból készült és 42 ezer USA-dollárt hozott vissza - ha a mostani forint-átváltási táblázathoz viszonyítjuk, akkor végülis pénzügyileg megbukott, de hát ez a művészi/érthetetlen/fura mozik sorsa. A kritikai megítéléséről csak egy adatot találtam, miszerint a Rotten Tomatoes-on lehúzták, de annak az oldalnak a véleményére nem adok. A film 2007-ben elnyerte a Manfred Saltzgeber-díjat, ami az olyan alkotásoknak jár, amik "kiszélesítik a jelenkor mozizásának látóhatárát".  

Semmihez nem hasonlítható, így lehetne a legjobban összefoglalni. 

Pontozás: 

imdb: 6.2 (4 év alatt 0.2-t emelkedett.)

Szerintem: 5/5 (Meg kell néznem valamikor újra, mert annyi apró részlet van benne, amit elsőre észre sem veszel...)

Utólagos szerkesztés: Másodszorra is erőteljes élmény volt, de már tudtam, mi van a háttérben, hogy mi fog történni és ezért nem értek meglepetések. Pár dolgot hozzátennék az eddig taglaltakhoz: Visszatérő momentum a ló, ám a jelentése homyálos. Page karaktere szerintem akkor őrül meg, amikor feltűnik a stilizált hollóraj. Gyakorlatilag nincsen befejezés, mert nincs vége a történetnek és ez is annyira durva, mert csak sejtheted, mi lesz, találgathatsz, hogyan alakul a lány sorsa. Végezetül egy óriási idézet: "Honnan tudod, mi valódi és mi nem, ha az egész világ csak a fejedben létezik?"

Hírek: 

- Bruce McDonald egyetlen epizódot rendez a Luc Besson égisze alatt készülő A szállító tévésorozatból. 

"Tracey Berkowitz-nak hívnak. Tizenöt vagyok. Csak egy hétköznapi lány." 

Itt pedig az ígért dal, a Horses a Broken Social Scene-től (eredetileg Patti Smith száma és 9 perces, ez a rövidített verzió):

Szólj hozzá!

Címkék: bekategorizálhatatlan


A bejegyzés trackback címe:

https://transfesser.blog.hu/api/trackback/id/tr504172193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.