Nem oly régen Tévésámán ismertette saját személyes kedvencét, a Nekem 8-at, most eljött az idő az én legeslegkedvencebb filmemhez. Megszámlálhatatlanul sokszor láttam, néztem már egymagamban, családdal, haverokkal, kívülről tudom, és ha objektív akarok lenni, akkor is leírhatom, hogy a legjobb magyar filmek egyike, ha nem a legjobb. Megunhatatlan, bizonyos fokig manapság is aktuális, a benne szereplő híres mondatok már szállóigék, azok is idézgetnek tehát belőle, akik a hírét se hallották e remekműnek. 10 évig dobozban pihent, már hivatalos megjelenése előtt legendák övezték. Kihagyhatatlan.

     Pelikán József gátőr (Kállai Ferenc) éli világát 1950 környékén. Bölcs és kopasz vezérét tiszteli és szereti, mint mindenki ugyebár, őrzi a gátat a Dunán, egy nap mégis kénytelen örök búcsút venni Dezsőtől (szerk: a disznójától). A feketevágás pedig bűn, és ahogy Dániel Zoltán minisztertől (Fábri Zoltán) megtudjuk, a kommunistákra a törvény százszorosan, ezerszeresen vonatkozik. Tehát Pelikán elvtárs felölti csíkos öltözékét, megbizonyosodik a börtönkoszt hiányosságairól, nyolc gyermeke meg addig űzi az ürgéket a gátnál. Aztán végül kiszabadul, de szabadságát nem sokáig élvezheti, erről Virág elvtárs (Őze Lajos) gondoskodik. A többi meg, ahogy mondani szokták, történelem. Szemtanúi lehetünk a híres "Magyar Narancs" születésének, megtanulhatjuk személyesen Bástya elvtárstól (Both Béla), hogy mily fontos a szerénység, és az is világossá válik majd mindenki előtt, hogy nem is annyira egyszerű dolog vallomást írni. Az "egy napon kérni fogunk magától valamit, Pelikán elvtárs" mondat nem hiába hangzik el olyan gyakran: Pelikánból koronatanú lesz egy bizonyos Dániel Zoltán elleni perben...

     Ajánlatos olyasvalakivel megtekinteni elsőre ezt a filmszatírát, aki élt az ötvenes években, úgy máris érthetőbb lesz, ami először nem tűnik annak. Meg mondjuk az se hátrány, ha a XX. század törijével többé-kevésbé köszönőviszonyban van az ember. De nem ijesztgetek senkit, ez egy nagyon szórakoztató film, isteni színészekkel és nemszínészekkel, merthogy Bacsó Péter úr (akivel egy napon születtem!!!!!!!!) bőven alkalmazott színészi tapasztalatokkal addig nem rendelkező emberkéket a filmben, például Fábri Zoltánt, aki az Isten hozta őrnagy úr! meg a Körhinta rendezője és forgatókönyvírója, hogy csak kettőt említsek a számtalan műve közül.

    Kállai Ferenc és Őze Lajos kettőse fenomenális. Ha meg se szólalnak, csak állnak egy helyben, az már önmagában óriási. Virág elvtárs mindig kissé oldalra dől, szegény gyomorproblémákkal küszködik, nem igazán vehető észre arcán az optimizmusnak akár csak a szikrája sem, Pelikán meg saját elmondása szerint is ideológiailag képzetlen, nem ért máshoz, csak a gátőrzéshez meg az ürgeöntéshez. Az egész lénye ezt sugározza, szóval elhihetjük neki.

     Olyan felejthetetlen jelenetek tették klasszikussá ezt a filmet, mint az ebéd morse-jeles megtudakolása a börtönben, a titkárnő "kurta" szoknyájának kritizálása vagy éppen a mindenkori elhangzása ennek a mondatnak: "A nemzetközi helyzet egyre fokozódik."  Tuti, hogy még 100 év múlva is imádni fogják az emberek. Remélem.

     E jelenet megtekintése után, pedig bizonyára mindenkiben felmerül a gyanú önmaga ellen. :)