Rovatok

Filmrajongó

Több mint 1000 bejegyzésből álló magyar nyelvű filmadatbázis, filmrajongóktól filmrajongóknak. Nem vagyunk kritikusok, nem vagyunk szakértők, csak két tv-néző, akik szeretik a filmeket:) Ha nem tudod, mit nézz este, vagy hogy megéri-e látni az adott filmet, keress rá (jobb oldalt a Kategóriák vagy A héten a tvben listában) és olvasd el a véleményünket róla! Erre a címre tudtok írni nekünk: jasonx@chello.hu

Kategóriák

akció (136) áldokumentum (7) animációs (54) bekategorizálhatatlan (4) dokumentum (11) dráma (289) fantasy (134) háborús (15) hill (17) hírek (73) horror (192) kaland (73) katasztrófa (4) krimi (69) magyar (69) musical (11) néma (11) paródia (35) regényem (3) rövidfilm (10) sci fi (147) spencer (24) sport (37) szatíra (8) szuperhős (99) thriller (58) történelmi (27) vígjáték (457) western (9) zene (53)

Friss topikok

2018.03.30. 21:21 Tévésámán

Wonder Wheel – Az óriáskerék (2017)

wonder_wheel_0034.jpg

Woody Allen neve normálisabb helyeken még mindig jelent valami minőséget. Bár a nyolcadik X-ét taposó Mester utóbbi néhány munkáját nem láttam, ezt mindenképp meg akartam nézni, lévén az egyik főszereplő Juno Temple. Allen egyik jóval korábbi munkája, A Jáde Skorpió átka nagy kedvencem, ez összeadva Junoval adta a pozitívumokat. Ellenben Kate Winsletet sose kedveltem, James (nekem már csak James marad) Belushi oké, Justin Timberlake pedig sokkal jobb színészként, mint zenészként, ám ők hárman kevésbé izgattak. Ahogy maga a felállás sem érdekelt. Viszont utólag már azt mondom, érdemes volt látni a Wonder Wheelt – igen különös élmény.

Az 1950-es években járunk, New York Coney Island részén, amely egy hatalmas vidámparknak ad otthont. Itt él a lovas körhintát kezelő Humpty (J.B.) feleségével, a pincérnő Ginny-vel (K.W.) és annak előző házasságából származó fiával, Richie-vel (Jack Gore). Szegények, tengődnek és boldogtalanok, a férfi az alkoholizmus utóhatásaival küzd; a gyerek érzi, hogy baj van a felnőttek közt, lóg az iskolából és folyton felgyújt valamit; a nő pedig szeretőt tart: a strandon vízimentőként dolgozó Mickey-t (Timberlake). Amúgy is konfliktusokkal teli hétköznapjaikba érkezik Humpty felnőtt lánya, Carolina (Temple), aki megszökött gengszter férjétől és most új életet akar kezdeni. Egyrészt üldözik a maffiózók, másrészt megtetszik Mickey-nek – és innentől indul a valódi történet…

wonder_wheel_0527.jpg

A Wonder Wheel egy nagyon hangulatos nyitó stáblistával indul, amely felidézi a Jáde Skorpiót, és a régi időket – Allen mostanában visszafelé utazik az időben, nosztalgiázik, arra épít, hogy megteremti a kor tökéletes lenyomatát. Ezután viszont a felvezető rész, onnantól, hogy belépünk a két nőt követve Humpty lakásába, átmegy egy színpadi előadásba. Hirtelen azt éreztem, hogy nem egy filmet nézek, hanem a teátrumban ülök a nézőtéren; a díszlet mellett a szövegek is ezt erősítették (a szereplők úgy beszélnek egymáshoz, mintha felolvasnák az alapkonfliktust egy papírról a nézőnek). Az események ekkor hihetetlenül gyorsan történnek, gyakorlatilag 5 év minden mozzanatát belesűrítették szóban ebbe a rendkívül zsúfolt szekvenciába, ahonnan Ginny-t követve szabadulunk ki. 

Ehhez az egészhez hozzájön Mickey narrátori mivolta: a fiatalember gyakran közvetlenül a nézőhöz beszél, általában úgy, hogy látjuk, ahogy mondja, amit mond, majd ezek után válik a cselekmény aktív részesévé. Ez a vonás valahogy elüt az egész alaphangulattól, és ötvözve az erőteljes színekkel Wes Andersont juttatta eszembe – aztán persze beugrott az Annie Hall, ahol Woody bácsi maga játssza ezt a narrátort. További érdekes mozzanatok késztetik gondolkodásra a nézőt: Az első, hogy Ginny színésznő volt, és ebben a szerepben Kate Winslet olyan, mint Michael Keaton a Birdmanben, mintha a saját lefelé ívelő pályájára reflektálna ezzel (ez persze csak részben igaz, hiszen azért még mindig ismert, keresett színésznő). Mickey katonaként szolgált (ez számomra feltűnő párhuzam Timberlake korábbi karakterével a Black Snake Moanból, ahol szintén ez a foglalkozása), majd ezek után író lett. Az író figura a narrátor – ez magára a rendezőre utal; ahogy a kis Richie filmek iránti szeretete is. A (volt) színésznő, az író és a vidámpark (egyik részének) üzemeltetője mind a szórakoztatóiparban dolgoznak; a moziba járó kölök és a pincérnőként dolgozó felnőtt leány pedig a közönséget meg a közönséget kiszolgálókat jelkép(ezh)eti.

wonder_wheel_0314.jpg

A visszatérő zenék (szinte végig 2 dal ismétlődik) mellett a markáns színekkel operáló látványvilág (Vittorio Storaro a vezető operatőr), az alkohol meg a cigarettázás hozza vissza igazán az ötvenes éveket. A remek színészi játék (erre még kitérek) tovább emeli a színvonalat, ám az egész mégsem annyira életszerű, Allen papa ugyanis kihagyott egy rém fontos összetevőt: a káromkodást. Szerintem, ha a figurák néha oda vágnának egy-két kurvaanyádat, attól sokkal életszagúbbá, valódibbá lenne a Wonder Wheel. Ellenben igen izgalmas, hogy a mostani sémától eltérően itt minden alkalommal a nő a hűtlen; ez felüdítően hat. A konfliktus azonban átlagos, a tragédia lehetősége benne van a levegőben és mindezt csak az teszi kiemelkedővé, hogy azon a helyen megy végbe, ahol elvileg mindenkinek jókedvűnek kellene lennie: a vidámparkban. Akad egy újabb visszatérő elem, amely figyelemre méltó, ez pedig az eső, amely mintha Mickey-t szolgálná. Az esőben elnéptelenedő parton találkozik először Ginny-vel; később mindig az eső idején szerelmeskednek a móló alatti homokon; majd később az égi áldás elől menekíti ki Carolinát az autóján. A direktor jól bánik a feszültséggel, ami általában a család otthonára koncentrálódik, ennek ellenére az egyik legizgalmasabb jelenet az, amikor a két verőlegény megáll a kagyló-bár előtt. Az itt látható megoldás elegáns és mégis kielégítő. Ugyanilyen szépen idézi elénk a randevú végét a pizzázónál. 

Feltehetném a kérdést, hogy végülis ki a főszereplő? Ginny, akihez mindenki kapcsolódik valahogyan vagy Mickey, aki elmeséli az egészet? Nagyjából ők ketten vannak legtöbbet a vásznon, utánuk Humpty és Carolina megosztva, akik akadályt jelentenek a másik két alaknak. Utolsó helyen áll Richie, aki megkeseríti anyja életét, holott mindössze arra reagál, ami a családjában történik. És akkor – bár jelen esetben az érzelmek irányítanak a racionalitás helyett – jöhet még egy környi gondolkodás, de csak azoknak, akik már látták: 

SZPOJLER ITT 

Kinek a hibájából történik mindez? Ginny az ok, mert képtelen hűséges maradni? Humpty, amiért teljesen különbözik a nőtől, akit szeret, ráadásul nem tudja neki megadni, amire vágyik? Carolina, aki ha nem jön el, minden rendben maradt volna? Mickey, aki lecsap a védtelen asszonyra, aztán a szép, fiatal nőre? Szerintem senki sem hibáztatható, hiszen emberek vagyunk, és normális esetben törekszünk arra, hogy jobb legyen nekünk, a gyerekeinknek, a szeretteinknek, stb. Igazából ez hajtja a szereplőket – maga az Élet. 

SZPOJLER VÉGE

wonder_wheel_0882.jpg

Már kiemeltem a színek erejét, ehhez jön hozzá a helyszínt adó vidámpark túlzsúfolt, zajos mivolta meg a korhű ruhák sora; így együtt teremtik meg a hangulatos néznivalót. Az összes figura hitelesen néz ki, és Juno tényleg elképesztően jól mutat ebben a miliőben, azokban a ruhákban. Kate Winslet szintén vonzó, de máshogyan, ő az elnyíló rózsaszál, akin még látszik, hogy milyen gyönyörű volt egykor. Belushinak a külseje miatt igazán nagyszerűen áll ez a szerep, nem beszélve Jack Gore-ról, aki azzal a tipikus amerikai rosszgyerek kinézettel bír:D A történet semmiképp sem nevezhető komplexnek, és a lényeg valójában az, hogy a szituációban a szereplők milyen érzelmekkel reagálnak egymásra. Mindannyian jelképeznek valamit: Ginny a 40 felé közeledő asszony félelmét attól, hogy majd jön egy másik, aki fiatalabb és szebb nála - ám közben ő maga is egy fiatalabbat és szebbet választ! Humpty a sokat szenvedett, 50 körüli munkás alakja, aki csupán egy normális családot akar, biztos hátteret szeretne adni a gyerekének, meg szeretné, ha viszontszeretnék. Mickey a szív és az ész párbajának megtestesítője; Carolinát már nehezebb behatárolni, ő talán a fiatalság szép, de tapasztalatlan formája. 

Pici szpojlerek ismét, avagy ellentmondások, érthetetlen dolgok: 

Woody Allen minden valószínűség szerint jobban érti a nőket, mint én; vagy talán tisztában van azzal, hogy a nőket senki sem érti, még ők maguk se tudják néha, mit miért csinálnak. Számomra nagyon fura, hogy Carolinának el kellene bújnia a világ elől, ehelyett egy nyilvános helyen dolgozik, ahol ezrek fordulnak meg hetente; esti iskolában tanul, ahol tutira feltűnő; és minden nap randizni jár váltott pasasokkal. Az egyiknek (Mickey-nek) pedig kitálal a múltjáról A-tól Z-ig. Ehhez hozzájön, hogy Ginny ugyanígy elmond mindent a lányról a vízimentőnek, holott inkább takargatnia kellene. (Az utóbbi valamennyire logikus, hiszen az asszony mindent megtesz, hogy szerelmét távol tartsa a férje lányától és ugyanez igaz visszafelé is.) Újabb furcsaság, hogy Humpty folyton azt mondja, Carolina milyen okos, Mickey azzal bókol neki, hogy mennyire tapasztalt az életben; és Temple alakja mégsem veszi észre, hogy Winslet figurája miként reagál minden egyes alkalommal, ha szóba kerül a férfi, aki mindkettejüket érdekli. Pedig kurvára feltűnő, és legalább háromszor beszélnek róla. (Az persze lehetséges, hogy a két hapsi csak kedveskedni akar a lánynak, aki valójában elég tapasztalatlan.) Még egy ilyen érthetetlen megmozdulás: Ginny megjelenik a körhintánál és pénzt kér Humpty-tól, hogy fizethesse Richie pszichiáteri kezeléseit. Az ura felvilágosítja, hogy nincs miből adni, a tartalékai arra vannak, hogy Carolinát taníttassa belőle. Ekkor a nő elővesz egy cigit és rágyújt, a férfi pedig meglepődik: „Dohányzol?” Ha pénz kell neki, mi a szarért kezdi szórni a gubát extra kiadásokra, mint a cigi?! [Tulajdonképpen ezek mindegyike megmagyarázható azzal, hogy a szív dönt az agy helyett.] 

Szpojlerek vége 

Még két dolgot szeretnék megemlíteni, mielőtt továbblépek: Az első, hogy az egyetlen figura, akinek nincs saját titka, az Humpty, ő az, aki tényleg mindenkinek jót akarna, és nem tehet róla, hogy mi folyik körülötte. Bár a többiek mellett háttérbe szorul, érdemes odafigyelni rá, mert olyan igazi, hús-vér fickó. A másik, hogy van néhány ismerős arc a háttérszereplők közt, de csak az egyiküket lehet felismerni, ez pedig David Krumholtz (Gyilkos számok, Serenity, Jégvihar). David meglepően kövér és mély hangú lett, kissé sokkoló látni, hogy az idő bizony nem kímélte. (A többiekről lesz még szó.) Az alkotókról annyit, hogy Allen írta a forgatókönyvet, és ez volt a második alkalom, mikor együtt dolgozott Storaroval (az előző a Café Society). 

Érdekességek: A cím utal a Coney Islanden álló óriáskerékre, ugyanakkor a figurák viselkedésére, gondolatvilágára is. Allen szerint = „Gyönyörű a kilátás a Wonder Wheel tetejéről, de valójában nem jutsz vele sehova. Van benne valami romantikus, valami szép, de közben hiábavaló.” A többi ismerős arc, akikről ígértem, hogy szó lesz Debi Mazar (születésnapi vendég, legemlékezetesebb szerepe Kétarc goth nője a Mindörökké Batmanből) és Max Casella (Humpty horgász haverja, a Bakelitben Juno közvetlen főnökét alakította). Egyiküket se lehet megismerni. Ms. Temple-t a szereplőválogató Patricia DiCerto javasolta Woody bácsinak, aki gyorsan felvette, miután megnézett egy felvételt, amelyen játszik (azt nem írták, hogy konkrétan milyen videó volt ez). Vittorio Storaro egymással kontrasztot alkotó színeket használt a két női főhős megvilágítására: Ginny-t vöröses, narancssárgás fények veszik körbe (a Nap és a múlt), Carolinát a világoskék (a „varázsóra”, mikor a Nap már lement, de a Hold még nem jött fel; a jövő) emeli ki.

wonder_wheel_0715.jpg

Az egyetlen helyszín, ami igazából nem Coney Islanden volt, az Humpty lakása (talán ezért annyira más a hangulata, mint az ezen kívül zajló részeknek). A vidámparkban sok üzletet átalakítottak, hogy visszaidézzék vele az ’50-es éveket; a háttéralakok jelentős része pedig valódi, ebből a korból származó ruhákat viselt. Az igazi Wonder Wheel még mindig működik. Kate Winslet azt nyilatkozta, hogy „azt hiszem, ez volt a második legmegterhelőbb szerepem [vajon mi az első?], de maga az élmény tényleg elképesztő volt.” A Juno-oldal üzemeltetése közben számos kis üzentet láttam a Twitteren, ez alapján „a nép hangja” azt mondja, hogy a két nő nagyszerűen alakít, a férfiak visszafogják őket, maga a film oké. (Arra most nem térek ki, hogy újabban a rendező miféle támadásoknak van kitéve.) Az első mozis bemutató december elsején történt, ami éppen Woody Allen születésnapja. 

Cikkem tárgya megközelítőleg 25 millió dollárból készült, bevétele azonban alig haladta meg a 15 milliót. A Screen International filmes weboldalnak író Graham Fuller szerint „Túlzás lenne azt mondani, hogy ez rögtön Woody Allen egyik klasszikus darabjává vált volna, de emlékeztet minket arra, hogy még érdemes számolnunk a készítőjével.” A Rolling Stone magazin újságírója, Peter Travers pedig megerősíti, amit magamtól is gondoltam: „A Wonder Wheel inkább érződik színpadi műnek, mint filmnek.” 

Összefoglalva: A főhősök alakítói mind nagyon jól teljesítenek, még Kate Winslet játéka is tetszett, pedig sose szerettem őt. A jelmezek, a látvány és a hangulat szintén elsőrangú; ám van három dolog, ami miatt mégis képtelen vagyok szeretni a Wonder Wheelt. 1. Nincs valódi befejezés – utálom az ilyet. 2. Inkább színdarab, mint film és emiatt, dacára az életszerűségre törekvésnek, mégis művinek hat. 3. Egyáltalán nem szórakoztató, pedig ezt elvártam volna Allentől. 

Végülis ez egy élmény, hogy pozitív vagy negatív, azt mindenkinek magának kell eldöntenie. Olyan sok jó dolog van benne, hogy lehetetlenség rosszat mondani róla; de mégis annyira más, mint amilyennek vártam; ezért nem adok rá pontot. Fogalmam sincs, hogy éreznék, ha fizetnem kellett volna érte, hogy lássam… 

Pontozás: 

imdb: 6.2 

Hírek: 

- Kate Winslet szinkronizálni fog a régi, ismert rajzfilmen alapuló Moominvalley-ben; illetve nagy elődeit (Sigourney Weaver, Glenn Close) követve részt vállal egy nagy költségvetésű CGI-klisétenger munkálataiban, ez az Avatar 2

A közeli jövőben tervezem minél több Terry Gilliam-film megnézését, a sorban első a Tideland, mást egyelőre nem tudok biztosra ígérni.

Szólj hozzá!

Címkék: dráma


2018.03.11. 11:07 Tévésámán

Viking vakáció (What We Did On Our Holiday, 2014)

viking1.jpg

Újabb David Tennant-mozi a láthatáron, aminek kivételesen a története is érdekesnek hangzott. Megérte érte fent maradni! 

A MacLeod-család (anya: Rosamund Pike, apa: D.T., nagylány: Emilia Jones, kislány: Harriet Turnbull, kisfiú: Bobby Smalldridge) útnak indulnak Skóciába, hogy megünnepeljék a nagypapa (Billy Connolly) 75. születésnapját. Azonban a szülők, Abi és Doug már külön élnek, válásukat tervezik; az egész kirándulásnak pedig csak az a célja, hogy fenntartsa a látszatot és a gyerekek még utoljára láthassák rákbeteg nagyapjukat. Lottie, Jess és Mickey azonban egy számukra váratlan eseménnyel kénytelenek szembenézni, amiben nem számíthatnak a felnőttek segítségére. Vajon miként reagálnak a helyzetre, amibe kerültek és mi lesz ennek a következménye? 

A film első fele arról szól, hogyan jut el az ekkor csak szóban létező család a Skót Felföldre, ezután következik Doug és testvére, Gavin (Bill Miller) közti összetűzések sora, amit a család többi tagja csak rosszabbá tesz, majd megtörténik a „nagy esemény”, végül a továbbiakban megtudhatjuk, hogyan reagál erre a világ. A felnőttek és a gyerekek világlátása közti hatalmas különbség bemutatása mellett a három különböző korú és nemű gyerkőc érdeklődési körei meg elképzelései megjelenítik az ifjúkor romlatlan őszinteségét, nyitottságát. Mindannyian kedvelhető, kedves karakterek, de a legjobb fej Jess, aki rendkívül izgalmas módon látja a világot. Mickey rajongása a viking kultúra iránt figyelemre méltó kis mellékszálat képez, Lottie pedig gyerekesen, de az igazságot keresi. Ők az igazi főszereplők.

viking2.jpg

Második helyen áll Billy Connolly, akinek viszont kb. csak olyan 30-40 perc jut, addig viszont egy olyan nagypapát kelt életre, akit biztosan bárki elfogadna. David Tennant a húzónév, de valójában mellékalak, Rosamund Pike viszont itt sokkal jobb mint a Holtodiglanban. (Ez nem csoda, mert ezúttal sokkal életszagúbb, igazibb karakterek meg párbeszédek vannak.) A szituáció sem rugaszkodik el annyira a valóságtól, mindenkinek vannak furcsa rokonai, mindenki volt gyerek és így bele tudunk helyezkedni a MacLeodok helyzetébe.  

A poénok szinte mind működnek, remekül szórakoztam rajtuk, ezen kívül elkápráztatott Skócia szépsége és gondolkodhattam az életről elhangzó keserédes, nagyon igaz megállapításokról, meg az ismerős szituációkról. A gyerekek tényleg kitűnően játszanak, a felnőtt színészekre sem lehet panasz. Utóbbiak közül még kettőt akarok megemlíteni név szerint: Amelia Bullmore-t (Margaret, Gavin felesége) és Celia Imrie-t (a gyermekfelügyeletes nő). Előbbi a család lényeges tagja, utóbbi pedig benne volt egyik kedvenc angol filmemben a St. Trinian’s 2-ben. Mindössze a gyártó BBC liberális propagandája volt zavaró számomra. (A tengerparton élő idős asszony leszbikus, aminek a történet szempontjából semmi értelme, néhány apró poént eredményez, de valójában tök fölösleges. Egyszerűen nem illik oda.) Lássuk az alkotókat: A What We Did On Our Holiday-t ketten rendezték: Andy Hamilton és Guy Jenkin, ők írták a forgatókönyvet is. Hamilton sorozatszínész, Jenkin pedig tévéfilmeket és sorozatokat rendez.

viking3.jpg

Érdekességek: Cikkem tárgya a BBC Outnumbered című sorozatán alapul (amit szintén Hamilton és Jenkin urak írtak/rendeztek). Billy Connolly-nál nem sokkal a forgatás kezdete előtt Parkinson-kórt és prosztatarákot állapítottak meg, ő azonban senkinek sem árulta el ezt, titkát megtartva végig csinálta a munkáját. Ezt tudva még fájdalmasabbnak hangzik az elhangzó „Legalább az Alzheimert megúsztad.” sor… Saját megfigyelésem, hogy Lottie neve a füzetén mintha e nélkül lenne, bár lehet, hogy rosszul láttam. David Tennant mellett, aki a 10. Doktort játszotta, még hárman vannak ebben a filmben, akik szerepeltek a Ki vagy, Doki?-ban: Celia Imrie a The Bells of St. Johnban, Ben Miller a Robot of Sherwoodban, Emilia Jones pedig a The Rings of Akhatenben játszott – mind a három nagyon jó rész, ajánlom őket! A Viking vakáció 3 és félmillió fontból készült és ennek több mint a dupláját hozta vissza (kb. 7.6 milliót), a kritikusoknak tetszett. 

Bár korántsem felemelő témákat pedzeget, humoros, kedves és szép film, megéri látni! 

Pontozás: 

imdb: 6.9 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- David Tennantot hatalmas műszakállal láthatjuk hamarosan a Mária skót királynőben Saoirse Ronan oldalán; valamint egy mániákus milliomosként a Bad Samaritanben. Utóbbi igazán izgalmasnak tűnik, kicsit a Vaksötétre hajaz, de sajnos nyilvánvaló, mi lesz a vége… 

- Rosamund Pike szinkronhang lesz a régi rajzfilmen alapuló Moominvalley-ben. 

- Ben Miller imdb-adatlapját böngészve kiderült, hogy lesz Johnny English 3… Minek kell ez? 

És hogy miért ez a magyar cím? Nézzétek meg, kiderül belőle!

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték dráma


2018.03.09. 17:47 Tévésámán

The Sisterhood of Night (2014)

the-sisterhood-of-night-2.jpg

Nemrég belebotlottam egy fotóba, ami Kara Haywardot ábrázolta, a fura lányt a Holdfény Királyságból és meglepődtem, mert az eltelt néhány év alatt igencsak kikerekedett:1 Rákerestem a gógliban, és folyton előjött egy filmcím: Az éjszaka nővérei (kb. így lehetne lefordítani). Utánajártam és egészen érdekesnek tűnt, plusz benne van még a három részt megért, de már a másodikkal kifáradt Narnia krónikáiból a legkisebb leányzót alakító Georgie Henley is. Oké, adok neki egy lehetőséget, gondoltam és jól jártam vele. 

A helyszínt adó amerikai kisváros középiskolájában a lányok egy rejtélyes társaságról beszélnek, aminek csak a kiválasztottak lehetnek tagjai. Vezetőjük a gazdag és szép Mary (G.H.), ő dönti el, ki kerülhet be és ki nem. Senki sem tudja, mit csinálnak a beavatottak az éjszakában… A magányos, egész nap az interneten lógó Emily (K.H.) nagyon szeretne beállni a rejtélyes Nővérek közé, de közben gyűlöli Mary-t, akivel folyton konfliktusba kerül. Nyitva tartja a szemét és egy éjjelen követi, majd megfigyeli a titkos társaság tagjait… Másnap a misén mindenki előtt megvádolja a fő-Nővért, hogy perverz és félelmetes dolgokat tesz az alárendeltjeivel az erdőben, a sötétség leple alatt. A szóbeszéd terjedni kezd, Mary-re és két legjobb barátnőjére (Catherine - Willa Cuthrell és Lavinia – Olivia DeJonge) boszorkányként kezdenek tekinteni, Emily népszerűsége pedig egyre nő. A megvádoltak azonban hallgatási fogadalmat tettek és azt senki kedvéért sem hajlandóak megtörni – sem a szüleik, sem az iskola-pszichológus (Kal Penn) nem járnak sikerrel a puhatolódzásban. A dolgok lassan kezdenek egyre inkább elharapódzni. Vajon tényleg sátánista kultusz működik a suliban vagy valami egészen más van a háttérben?

the-sisterhood-of-night-4.jpg

Ez a mozi abba a kategóriába esik, amikor a nyitány trágya, a többi viszont kitűnő. Az első 19 perc olyan, mintha egy sorozatot néznénk: van rejtélyes főcím, „ez történt eddig” felvezetés, de közben semmi lényegest nem látunk. Ez a rész azt hivatott ábrázolni, hogyan viszonyul egymáshoz Mary és Emily, illetve miként viseltetnek irányukba a többiek. A helyzeten csak ront Kal Penn felbukkanása, akinek a nevéhez olyan szemetek fűzhetőek, mint a Harold & Kumar-izék, ám 2014-ben járunk, ekkor talán még meg lehetett vele lovagolni a Dr. House farvizén keletkezett hullámokat. Őt viszont ellensúlyozza Laura Fraser, aki Lavinia anyját kelti életre. 

A felvezetés során ismerkedünk meg a négy főhősnővel: hárman a Nővérek alapító tagjai, egyikük pedig a leleplezőjük. Majdnem mindegyikükben van valami fizikai furcsaság: Mary-nek igen tekintélyes álla és kigúvadó szeme van, Emily arca teljesen szabálytalan, Catherine pedig leginkább egy Buddha-szobrot juttathat eszünkbe. (Nem azokat a kövér istenségeket, akiket mi Buddhának hívunk, hanem a ténylegesen a vallásalapítót ábrázolókat.) Egyedül Lavinia rendelkezik átlagos külsővel, őt a visszahúzódó, szürke kisegér személyisége teszi különössé. A négy lány számos titkot őriz, mindegyiküknek van egy-egy kis mellék-konfliktusa a főszál cselekménye mellett: Mary-nek a szerelem, Emily-nek a feltűnési vágy, Catherine-nek és Laviniának pedig az édesanyjukkal van problémájuk. 

A történetben váltakozik egy narrátor meséje (igazából nem jöttem rá, hogy ő ki, de harmadik személyben beszél a többi lányról), a média által bemutatott féligazságok és hazugságok hada, valamint a tényleges események sora. A televíziónak felvett interjúk és tudósítások nagy része elüt a környezettől, ezek olcsó megoldást kiabálva kissé kizökkentik a sztorit a medréből, ám a terelés elsőrangú, a néző sosem lehet teljesen biztos abban, hogy ki mond igazat.

the-sisterhood-of-night-4.png

„Hallgatási fogadalmat teszek.” 

Végig agyalhatunk azon, hogy a Nővérek boszorkányok-e, és nagyon tetszett, hogy van benne egyfajta megfoghatatlan misztikum, amit pusztán a titkolózás okoz. Az ember kíváncsi, a nők pedig még kíváncsibbak, szóval ez tökéletes konfliktus egy szinte kizárólag női szereplőkre épülő alkotásnál. A drámai, borzongató légkörbe néhány vicces pillanat is vegyül, hiszen végülis egy ifjúsági filmről beszélünk, valamint érdemes még kiemelni azt, hogy a The Sisterhood of Night jól mutatja be a tömeghisztéria terjedését, a hamis információk meg a rosszindulat hatását egy közösségre. Emily után ugyanis több lány szintén kitálal az állítólag velük történt szörnyűségekről, a szülők tanácstalanok, a gyerekek pedig rászállnak a „sátánistákra”. Erre még rátesz pár lapáttal a túlbuzgó helyi fotóriporter és a hírekre éhes tévécsatorna, valamint a tény, hogy a konfliktusban résztvevők még gyerekek és nincsenek teljesen tisztában a tetteik súlyával vagy következményeivel.

the-sisterhood-of-night-3.jpg

Kiemelkedő mellékszál Emily blogja, amely egyfajta internetes lavinát indít el, és egészen más hatást ér el vele, mint amire számított. Ez, keverve Catherine Tajvanról (?) származó családjának a többiekénél kissé részletesebb bemutatásával felüdítő élménnyé teszi a filmet; mert tényleg szóba kerülnek fontos dolgok, amik sorsdöntőek lehetnek egy középiskolás lány életében, és elkerülik a kliséket. A sztori kulcsmomentumok felé haladva épül fel, ilyen például a templomi vádaskodás, a rádióinterjú vagy a Halovén (tudom, hogy nem így kell írni) éjszakáján megeső történések sora; ezek közt pedig a hősnőket láthatjuk, akiknek a „boszorkányper” így vagy úgy, de beárnyékolja amúgy sem teljesen felhőtlen életét. Hogy az egyetlen igazán szembeszökő negatívumot se hallgassam el: A felvezetésnél igazán értelmetlen, hogy Emily azt kívánja, bár Mary elmenne vagy lebetegedne, vagy bevenné őt a csapatba. Micsoda kifordított logika ez? A nők tényleg így gondolkodnának? 

Pár szót az alkotókról: A rendező-producer Caryn Waechter a filmkészítés szinte minden területen kipróbálta magát, ez volt az első egész estés rendezése. A forgatókönyvet a teljesen kezdő Marylin Fu írta, aki feltűnik egy apró mellékszerepben a képernyőn, ő a szellemnek öltözött illető az utcán. A sztori Steven Millhauser (A mágus) novelláján alapul. Millhauser ugyanígy megjelenik előttünk, a drámatanárként. A zenét a The Crystal Method és Tobias Enhus szolgáltatták.

kara_hayward5.jpg

Érdekességek: Georgie Henley játékát mindenütt dicsérték a kritikusok. A fiatal színésznő saját készítésű, névre szóló süteményekkel lepte meg a make-up-csapatot a forgatás végén. Ez Olivia DeJonge első egész estés filmje. A főszereplő neve megegyezik Arthur Miller Salemi boszorkányok című drámájának hősnőjének nevével (Mary Warren) – mindkét történetben boszorkánysággal vádolják meg a szereplőket. A film elkészültét a Sandy hurrikán hátráltatta. A The Sisterhood of Night 1 millió dollárból lett, a bevétele ismeretlen, a kritikusoknak mindenütt tetszett. 

Nekem szintén elnyerte a tetszésemet. Ha túljutunk az első 20 percen, garantáltan érdekes, izgalmas élményben lehet részünk – és azért a csajok se rosszak benne:1 

Pontozás: 

imdb: 6.3 

Szerintem: 5/5

Szólj hozzá!

Címkék: thriller dráma


2018.02.28. 21:00 Tévésámán

Münchausen báró kalandjai (The Adventures of Baron Munchausen, 1988)

baron-munchausen_poster.jpg

Előbb ismertem Terry Gilliamet rendezőként, mint Monty Python-tagként, és az ő egyik (talán legfontosabb) alkotása, a Brazil vezetett ahhoz, hogy elindítsam ezt az oldalt és filmekről kezdjek írni. Majdnem az összes egész estés rendezését láttam már, ezért múlt hónapban megvettem az egészen friss, leárazott könyvét, a Gilliamesque-et. Mielőtt elkezdem olvasni, meg akarom nézni a kimaradt darabokat a filmográfiájából – ehhez kapóra jött a Cinemax 2, amely tegnap délelőtt adta cikkem tárgyát. Vágjunk is bele, mint a Báró Henry Salt műorrába! 

Az 1700-as évek legvégén járunk, egy osztrák városban, ahol éppen fellép egy angol színész-társulat, akik a híres nagyotmondó, Münchausen báró kalandjait mesélik el látványos, színes előadás keretében. A második felvonás elején azonban megjelenik egy díszes ruhát viselő, karddal hadonászó öregember, aki azt állítja magáról, hogy ő a valódi Münchausen, és átveszi az irányítást a darab felett. Ha ez még nem lenne elég, a törökök megjelennek a város körül és ostromolni kezdik, az ágyútűz véget vet az előadásnak. A káosz és pusztulás közepette a társulat vezetőjének kislánya, Sally (Sarah Polley) megmenti az öregembert a Haláltól, és szemtanúja lesz egy kis demonstrációnak, ami után immár biztosra veszi, hogy ez a férfi tényleg Münchausen báró (John Neville)! A város korrupt elöljárója (Jonathan Pryce) miatt az ostrom akadály nélkül folyik, és Sally rádöbben, hogy egyedül a Báró és varázslatos képességű szolgái tudják megmenteni ezt a helyet a megsemmisüléstől. Igen ám, de a szolgálók szétszéledtek a világban, meg kell őket keresni, hogy még egyszer, utoljára felvegyék a harcot a törökökkel és újabb legendás tettet hajtsanak végre! De ez nem is lesz olyan egyszerű, hiszen el kell hinni hozzá, hogy léteznek óriások vagy, hogy el lehet utazni a Holdra egy léghajóval. Szerencsére Sally még gyerek, neki talán könnyebben fog menni, hogy higgyen a Bárónak…

baron-munchausen-feature.png

Semmit sem tudtam erről a filmről, mielőtt leültem megnézni, és a Münchausen-történetekből is csak arra emlékeztem, mikor meglovagol egy ágyúgolyót. Ez, a Brazil és az Időbanditák tulajdonképpen trilógiát alkotnak, „A Képzelet Trilógiáját”, mely bemutatja a Férfi három korszakát (Time Bandits – gyermek, Brazil – felnőtt, Munchausen – idős), és azt, hogy milyen hatással van rájuk a képzelet. A rendező szavaival: „Mindegyik társadalmunk őrületéről és furcsán felépített szervezetéről szól, meg arról, hogyan próbálunk ebből elmenekülni, bármilyen eszközzel. (…) Közös bennük, hogy bemutatják a harcot a fantázia és az emberek által érzékelt valóság között.” Ezen felül összeköti még őket Jack Purvis, az ismert törpe színész jelenléte, aki mind a háromban benne van, kisebb-nagyobb szerepekben: az Időbanditák egyike, majd plasztikai sebész, végül itt Gustavus, aki képes szélvihart kelteni a leheletével. 

Közben viszont ott a nagyon egyértelmű hasonlóság a Doktor Parnassus és a képzelet birodalmával: a színház, amely kaput nyit az irrealitásba. Itt a felvezetést biztosítja a teátrum, ahol a szedett-vedett társaság előad néhányat a Báróról szóló mesékből, és érdekes módon maguk a színészek nem tudják, hogy amit bemutatnak, az a valóságban gyökerezik. A Parnassus-nál éppen fordítva van, ott az előadás a valóság és az nyit utat a képzeletbe. A Munchausen elég hosszadalmas (kb. 40 percnyi) nyitányában a tényleges valóságból (a város, amit készülnek lerohanni) belépünk a színdarabba (miközben láthatjuk, mi folyik a színfalak mögött), és miután az igazi Báró fellép a világot jelentő deszkákra, átugrunk a valóságban lévő színházi előadáson keresztül a képzelet birodalmába. Gilliam ekkor, pont, mint a Brazilnál, visszarepíti a szereplőket meg a nézőket a tényleges realitásba, és ugyanúgy, ahogy annál, itt is megfeledkezünk erről a lépéséről…

baron-munchausen_6.jpg

Az igazi izgalmak akkor kezdődnek, mikor címszereplőnk és a potyautas kislány felszállnak a díszletekből és női alsóneműből készített léghajón a fellegek közé. Innentől fantasztikusabbnál fantasztikusabb tájakra vetülünk, mindenütt van egy vagy több a Báró szolgái közül, akiket össze kell szedni a nagy csatához. Ők pedig: Bertold (Eric Idle), a leggyorsabb ember; Albrecht (Winston Dennis), a legerősebb ember; Adolphus (a forgatókönyvet is író Charles McKeown), a sasszemű mesterlövész és az említett Gustavus (Purvis), aki a legnagyobb hadtesteket is el bírja fújni. De azért a Bárónak se kell szégyenkeznie, hiszen képes megfiatalodni, majd újból megöregedni; díszes kabátja belső zsebében látszólag végtelen mennyiségű friss virág van elrejtve és boszorkányosan bánik a karddal. Ezt az öt, félig a valóságban, félig a képzeletben élő személyt a valóságból származó Sally akarata mozdítja előre, gyermeki erőszakossággal emlékeztetve őket arra, hogy van fontosabb dolguk is, mint teát szervírozni egy istennek vagy kártyázni egy hal gyomrában. 

Nézzünk meg még néhány fontosabb mellékalakot! Jonathan Pryce egészen kitűnő az elöljáró szerepében, akit fekete-fehér ruházata, az őt kísérő irattömegek és irreális elvárásai egészen azokhoz a figurákhoz teszi hasonlatossá, akik ellen a Brazilban harcolt. Az isteni szekvenciában találkozhatunk a fenomenálisan alakító Oliver Reeddel (a pasi, akit számítógéppel rajzoltak meg a Gladiátorban), ő Vulcant, vagyis Héphaisztoszt kelti életre (a tűz és a kovácsok sánta istene, fegyverek gyártója); és a 18 éves, elképesztően szép Uma Thurmannel, aki az isten feleségét, Venus-t, vagyis Aphroditét játssza (a szerelem és szépség istennője). Mindkettejüket nagyon könnyű felismerni, talán az a legjobb rész a „hihetetlen földek” közül. A Holdon megismerhetjük az uralkodó párt, aminek férfi tagja Robin Williams kettős szerepet játszik, a test és az elme vágyait megformálva, ez a legszürreálisabb rész. Ismerős lehet még az első negyed órában felbukkanó hősies tiszt, akit tettei felsorolása után vérpadra küldenek, őt Sting alakítja; valamint a társulatot vezető Henry Salt is, akinek bőrében Bill Patersont találhatjuk, a tudóst, aki a Doctor Who második világháborús részében „feltalálja” a Dalekeket. Végül van még két érdekes szereplőnk: Peter Jeffrey, a Szultán és Valentina Cortese, a Hold Királynője/Violet.

baron-munchausen_5.jpg

A történetnek nagyon erős háború-ellenes alaphangja van. A Báró, saját elmondása szerint egy személyben felelős a török-osztrák háború kirobbanásáért, a városra irányuló ostrom szolgál a konfliktus forrásaként, Vulcan pedig tömegpusztító fegyvert készít. Mellékzöngeként a szerelem és a testiség is jelen van, mind a Holdon, mind a tűzhányó belsejében; sőt, még káromkodást is hallhatunk. A Gilliamnél megszokott törpe szereplő(k) mellett újból van óriásunk (korábban a Brazilban láthattunk egy gigászi szamurájt), a nagyszerűen kinéző istenek mellett pedig érdemes kiemelni még a bábuval megjelenített Halált, amely éles rikoltásával, vörös hajával és kaszájával igazán rémisztő. Gyermeki szemmel nézve akad még pár félelmetes részlet, például az üldözés a Holdon; és több karakternek lecsapják a fejét. Vagyis itt remekül keveredik a valóság véres jellege a képzelet szépségével. Az előbbi a mai ifjúsági filmekből legtöbb esetben hiányzik… 

A több mint 2 órás játékidőből nem jut arányosan az összes felvonásra: Az említett bevezető kb. 40 percet vesz igénybe, Eric Idle karakterének kiszabadítás a Holdon még majdnem ugyanennyi, majd hasonló léptékű Albrecht és a tűzhányó, Adolphus és Gustavus viszont egy helyen vannak, ami kb. negyed óra, majd a végső csatára sem jut sokkal több. Érezhető, hogy Terry bácsi kivételezett Eric bácsival – ez érthető, mert mindketten Pythonosok voltak, és végülis szükség van Bertoldra, mint a vicces segítőtársra, de a felvezető képzelt kalandban is ő van a középpontban; végül pedig kevésbé lesz fontos szerepe a harcban, mint a többieknek. A mesterlövésznek és a törpének nem maradt elég idő a személyiségük kidolgozására, így ők végülis üres lapok. Szóval Idle-ből egy kicsit túl sok van. 

A látványvilág nagyon szép, de a rendező védjegyeként komor és kicsit ijesztő is. A mesebeli lények mind elsőrangúak, sokkal jobban mutatnak, mint a mai számítógéppel rajzolt szörnyek. (Felmerült bennem, hogy ha az animáció olyan drága, akkor vissza lehetne térni a régi modellekhez, bábokhoz és maszkokhoz, olcsóbb és szebb lenne, nem?) Érdemes figyelni a város és a képzeletbeli helyszínek közti ellentétre, például a Holdon fekete az égbolt, de mégsem tűnik olyan veszélyesnek, mint az éjszakai utcák a Földön. A humor a legtöbb esetben működik, a királyi pár ágyjelenetének leleplezésén például jót nevettem, és a befejezés igazán szép, felemelő érzést nyújt. (Másképp, mint ez, de a Brazil is lenyűgöző élményt biztosított, az Időbanditák viszont valahogy nem működött…)

baron-munchausen1-318.jpg

Érdekességek: A rendező-író Terry Gilliam benne van a filmben, ő az énekes a hal gyomrában. Charles McKeown korábban részt vett A Képzelet Trilógiájának középső darabjának, valamint a Doktor Parnassus forgatókönyvének írásában is (nem véletlen a hasonló színházas motívum). John Neville-t elsősorban mellékszerepeiből ismerem: Osztály, vigyázz! – a főhős apja, Az ötödik elem – a tábornok, X-akták – Az Ápolt Körmű Férfi. Sarah Polley végig nagyon ismerős volt, aztán, mikor megláttam a nevét, rögtön rájöttem, honnan: a Zack Snyder-féle Holtak Hajnalából. Eric Idle ismét bevethette a muzikalitását, ő írta a szöveget és a zenét a Szultán által előadott A hóhér inasához. Winston Dennis szintén benne van a Trilógia mindhárom darabjában, bár az arca csak itt látszik: ő a szamuráj a Brazilban, és bikafejű harcos az Időbanditákban (utóbbira nem emlékszem). Ez Jack Purvis utolsó egész estés filmje. Valentina Cortese 2018-ban tölti be 95. életévét! A kísérőzenét, mely főleg a stáblisták alatt érvényesül, Michael Kamen szerezte.

A Szultán tokaji borral kínálja meg a Bárót – kíváncsi vagyok, hogy ezt a szinkronosok tették-e bele? Mindesetre az már kevésbé hízelgő, hogy a Bécsből hozatott császári bort aztán finomabbnak találja… Ebben a részben láthatjuk, hogy a török kincstárnok keresztet vet, amikor rájön, hogy átverték: ez egy történelmi utalás, ugyanis az Ottománok gyakran seregeikbe olvasztották a megszállt népek tagjait, akik, bár áttértek az iszlámra, hasonlóan rémisztő helyzetekben önkéntelenül ilyen mozdulatokat tettek. A Báró lovát Bucephalus-nak hívják, pont, ahogy Nagy Sándor paripáját. Másik mitológiai utalás a kutyája neve (amúgy én nem jöttem rá, hogy az övé a kutya, mert mintha korábban jelent volna meg?), Argos, így hívják Odüsszeusz ebét is az Iliászban. Mikor emberünk elhagyja a várost, azt mondja Argos-nak, hogy „maradj!”, amikor visszatér, a kutyus kijön elé, hogy üdvözölje – pont, mint névrokona görög gazdáját. A hős minden hölgynek rózsát ad, kivéve a végén Sally-nek, neki egy mezei virágot dob.

baron-munchausen61029.jpg

John Neville színpadi színészként dolgozott, ez előtt utoljára 1970-ben szerepelt mozgóképben. Főként azért vállalta a szerepet, mert nagy Monty Python-rajongó volt. Az arcára feltett méretes orrprotézis miatt (ami egyébként teljesen természetesnek hat) se olvasni, se enni nem tudott rendesen. Sarah Polley számára kellemetlen élményként maradt meg ez a forgatás: „Szereztem egy pár sérülést… Annyira veszélyes volt! Körülöttem mindenfelé robbanások történtek, amik szörnyű élményt nyújtanak egy gyereknek, mindegy, hogy ártalmatlanok-e vagy sem. Egy csomó ideig kellett jéghideg vízben lennem, hosszú-hosszú órákon át dolgoztunk… Kimerítő és veszélyes volt.” Az egyik ágyúst Michael Polley, Sarah apja játszotta. 

Sting azért szerepelhetett, mert akkoriban Gilliam szomszédja volt. Ez Uma Thurman első filmje, de nem az első, amit bemutattak. Az első próbafelvétele után felvették. A férjét alakító Oliver Reed, aki hírhedt volt alkohol-problémájáról, számos alkalommal lerészegedett a forgatáson és megpróbálta elcsábítani a szép színésznőt (arról nem szól a fáma, hogy sikerrel járt-e, de kötve hiszem). Robin Williams-et azután vették fel, hogy elfogyott a pénz (erről még lesz szó), ő azonban ingyen vállalta a szereplést. Még a stáblistában se szerepel a neve, Ray D. Tutto álnéven írták ki, ami az olasz „Re di tutto” mondat angolosítása, melynek jelentése: Mindenek Királya. (A karaktere így mutatkozik be a filmben.) Miután Williams repülőgépe leszállt a helyszínt nyújtó Angliában, rögtön ment is forgatni és elvégezte a feladatát, nagyrészt improvizálta a szövegét. Christopher Lambert kapott egy szerepet, a jeleneteit rögzítették, de a végső változatból kimaradt. Michael Palinnek felajánlottak egy kis epizódszerepet, de ő visszautasította, erre az alakításra ugrott be helyette Gilliam. 

A forgatókönyv első változata még azelőtt elkészült, hogy a Brazilt bemutatták volna. A Holdon lett volna egy város, de mivel elfogyott a pénz, ennek csupán a rajzai készültek el, viszont lapokra felszerelve belőlük lett a mozgó csapda, amit a király a Bárónak állít. A Munchausen volt az első Európában kiadott Columbia-DVD, és az első film, amit a volt Monty Pythonosokból álló Prominent Features finanszírozott. A végestáblista után látható érdekes kiírás (miszerint ez a mű nem egyezik az 1942/43-as változattal) azért kellett, mert az azt birtokoló jogtulajdonos szerint a ’88-as mozi ennek az újrázása és pénzt követelt.

terry-gilliam-interview1.gif

A költségvetési és forgatási problémákról 

Ahogy korábban a Trilógia második darabját és később a Grimmet, úgy a The Adventures of Baron Munchausent is számos nehézség hátráltatta megszületésében – újfent a stúdió részéről… Különböző okokból folyton halasztani kellett a munkálatok megkezdését: A díszlet nem lett kész időben, majd a felépítésére használt daru rádőlt, ezek összesen 2 héttel tolták el a forgatás indulását. A várost Olaszországban építették fel, itt gondot okozott, hogy az angol meg az olasz nyelvű stábtagok nehezen értettek szót egymással, és az időjárás miatt csak éjszaka lehetett forgatni. A spanyolországi helyszínen (ahol gondolom a sivatagban meg a tengerparton játszódó részeket vették fel) a süvítő szél hátráltatott, majd pedig a spanyol reptéri munkások sztrájkja, ami miatt a jelmezeket tartalmazó szállítmány elakadt. Az induláskor megközelítőleg 23 (vagy 30) millió dolláros büdzsé már akkor túllépte a keretet, mikor még semmit sem vettek fel, az első héten pedig mindössze 17 percnyi anyagot tudtak rögzíteni. 

Az igazi gondot az okozta, hogy a gyártó Columbiánál teljes vezetőségi váltás történt, és az új csapat mindent le akart állítani, el akart lehetetleníteni, amihez az elődjének köze volt. Ennek részeként a reklámozására nem költöttek semmit, és Amerikában nagyon kevés helyen mutatták be. Ehhez még hozzájött egy negatív sajtókampány, amit a korábbi vezetőt, David Puttnamet utáló ember és annak cége generált. A producer, Thomas Schühly szavaival: „Az volt a gond, hogy a megállapodásaink csak szóban köttettek, és David Puttnamet kirúgták… A Columbia új főnöke, Dawn Steel azt mondta, nem érdekli, mit ígért nekünk Puttnam.” A rendező nyilatkozta ezt a helyzetről: „Tény, hogy mikor végre valahára bemutatták, mindössze 117 kópiát csináltak belőle az amerikai piacra – ez olyan, mintha be se mutatták volna. 117 tekercs!... egy művészfilm is 400-at kap. Végülis annak lettünk az áldozatai, hogy a Columbia Tri-Start eladták a Sony-nak, és annak idején csakis az érdekelte őket, hogy a kimutatások jók legyenek. Nem csak mi szenvedtük meg ezt, de mi voltunk a legkirívóbb példa. És az történt – csak hogy rendesen befejezzem a történetet -, hogy egy fillért se költöttek egyetlen olyan filmre sem, amit még az előző rezsim kezdett meg – a Puttnam-rezsim. Mindenütt ellehetetlenítették a filmeket, és végül a könyvelés csudajól nézett ki.” Még egy idézet Eric Idle-től a forgatásról: „Tényleg borzalmas élmény volt és még a visszaemlékezés is rosszul esik. (…) A Munchausenig nagyon pozitív voltam Terry Gilliam filmjei kapcsán. Ne szerepelj bennük! Nézd meg őket, amint lehet, de soha ne szerepelj bennük, mert a forgatásuk kibaszott őrület!” Most pedig néhány szót az igazi Báróról – merthogy tényleg létezett!

bruckner_munchhausen.jpg

Történelmi arcképcsarnok-rovat: Hieronymus Karl Friedrich, Freiherr von Münchhausen (1720–1797) 

Münchausen az Orosz Birodalom oldalán harcolt lovas tisztként az orosz-török háborúban (1735-39), és 1760-ban vonult vissza az aktív szolgálattól. Innentől fogva vált ismertté a német arisztokrácia körében elképesztő történeteiről, amiket nagy tehetséggel mesélt, sok nemes ment el meglátogatni őt, hogy hallhassák. Egy fültanú szerint „lovagiasan, a katonai dolgokra fókuszálva, de csupa furcsasággal megtűzdelve mesélt (ebben itt nem vagyok teljesen biztos, lehet, hogy nem ezt jelenti a „without any concession to the whimsicality of the man of the world”), úgy, mintha amiket elmond, teljesen természetesek lennének.” Mégsem tartották hazugnak, mert, ahogy egy másik tanú leírta, hihetetlen meséi arra szolgáltak, hogy „kigúnyolja a környezetében a fantasztikumra oly nagyon epekedőket”

A báró szóbeli történeteit elsőként egy névtelen szerző publikálta írásban, 1781-ben, németül. 1785-ben az ellentmondásos író, Rudolf Erich Raspe fordította angolra a kötetet, ami azonban igazi hírnevet egy évvel később szerzett, mikor a költő Gottfried August Bürger „kölcsönvette” és kiegészítette, majd ismét németül adatta ki. Raspe egyetemi tanulmányai alatt találkozott Münchausennel és talán még meg is látogatta őt, hogy személyesen hallhassa a történetek egy részét. Az 1785-ös kötet szerzői név nélkül jelent meg, és sokáig mindenki Bürgernek tulajdonította. A tartalmat tekintve, mivel az igazi báró sosem jegyezte le élménybeszámolóit, nem tudhatjuk, mennyi származik ténylegesen tőle; de az bizonyítható, hogy számos olyan népmesei elem van a könyvben, ami már a XVIII. század előtt létezett. Münchausent felháborították a nevét viselő fiktív alakról szóló sztorik, ezért jogi úton akart kárpótlást kapni, de Raspe sosem ismerte el, hogy ő lenne az író… 

Még két érdekesség: I. 1794-ben a báró elvette feleségül a nála 57 évvel fiatalabb Bernardine von Brunnt. Ez már magában is figyelemre méltó, de a hölgy a házasságkötés után rendkívül gyorsan „beteg lett”, majd egy fürdővárosba utazott, hogy ott „kúráltassa magát”. Ám az akkori pletykák szerint táncolni és ismerkedni járt, majd 9 hónappal a „kúra” után leánygyermeknek adott életet, akit a báró nem ismert el sajátjának. Utolsó néhány évét a fantáziadús nemesember a válási procedúrával és gyerektartási perekkel volt kénytelen tölteni… II. A könyvbe gyűjtött történetek első filmes feldolgozását 1911-ben Georges Meliés készítette. 

baron-munchausen_abm.jpg

És most vissza a filmhez! Állítólag több mint 46 és félmillió dollárt emésztett fel a produkció, ám a direktor szerint sosem érte el a 40 milliót. USA-beli bevétele mindössze 8 millió dollár lett, de a kritikusoknak nagyon tetszett, és négy Oscarra jelölték. [A Legjobb Smink kategóriájában a Miss Daisy sofőrjével szemben vesztett…-.-] 

Összefoglalva: A történet fordulatos, a poénok legtöbbje működik, a látványvilág nagyon szép, a szereplők érdekesek, a befejezés pedig nagyszerű. Méltó párja a Brazilnak, sajnálom, hogy az Időbanditák meg a Doktor Parnassus nem lettek ennyire jók. 

Pontozás: 

imdb: 7.2 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Terry Gilliam ebben az évben állítólag végre tető alá hozza évtizedes projektjét a The Man Who Killed Don Quixote-t, amelyben Jonathan Pryce lesz a la manchai lovag, a címben szereplő másik pasi pedig Adam Driver. 

Várható írások: Sisterhood of the Night.

Szólj hozzá!

Címkék: fantasy vígjáték dráma


2018.02.18. 20:36 Tévésámán

In the Dark Half (2011-2012)

in_dark_half.jpg

Hadd kezdjek egy kis panaszkodással: A nagyszerű UPC ismét kivett egy érdekes tv-csatornát a műsorból, ezúttal a Sundance Channel esett áldozatul a szanálásnak. Írtam nekik egy emailt, hogy megkérdezzem, miért nem értesítik az előfizetőiket, visszaírták, hogy a számla mellé jött egy tájékoztatás. A számla mellett semmi se volt a borítékban, de biztos nekik van igazuk… Amúgy a Sundance sok figyelemre méltó filmet sugároz, ott láttam meg ezt is, a műsorújságban. Sajnos sose bírtam megnézni, mert vagy irtó későn adták vagy túl fáradt voltam, hogy megnézzem. Csütörtökön végre minden összejött, 22:50-kor bekapcsoltam a tévét és az az adó eltűnt… 

Akkor most térjünk a tárgyra! Az In the Dark Half azért kezdett érdekelni, mert két ígéretes színész alakítja a főszereplőket: Jessica Barden és Tony Curran. Pár szót arról, hogy kik ők: Barden fiatal színésznő, a Távol a világ zajátólban figyeltem fel rá, ahol a „hősnő” szolgálóját alakította; de benne volt a Hanna – Gyilkos természetben (vele barátkozik össze a címszereplő), és A homárban is (ő az orrvérzéses nő). És visszatérő szereplő a népszerű Londoni rémtörténetekben – így már csak rájöttök… Nagyon megtetszett a külseje, úgyhogy reméltem, hogy itt láthatom, vajon van-e mellé igazi tehetsége (a felsoroltakban főleg mellékalakokat játszik).

490369_full.jpg

Szakmai szempontból hasonló helyzetben van Tony Curran, akit főleg kétes hírnevű hollywoodi mozikból ismerek: A Szövetségben a láthatatlan Skinnert, láttam a Penge II-ben (nem emlékszem, kit játszott), az Underworld 2-ben pedig a vámpírok ősatyját alakította. Ezekből a szerepekből jegyeztem meg jellegzetes arcát, de Jessicával ellentétben Tony bácsinak a tehetségéről is meggyőződhettem az új Doctor Who egyik legjobb epizódjából, a Vincent and The Doctorból, amelyben a híres festőt, Van Gogh-ot kelti életre. A 2005-ben újraélesztett széria egyik, ha nem a legjobb része ez, amit azóta se sikerült felülmúlni. (Elnézve, hogy merre halad ez az egész, nem is fogják, mert nem akarják. Én a legutóbbi karácsonyi felvonás után lezártam magamban az egészet, nekem ott vége lett a Ki vagy, Doki?-nak.)

A két főszereplő személyén túl csak a sokat mondó cím (A sötét oldalon – A sötét időszakban) volt. Ha így ültem volna le megnézni, talán erősebben hatott volna rám, de a fent említett körülmények miatt kénytelen voltam beszerezni egy digitális kópiát. Ezért belefutottam egy pici szpojlerbe és ráadásul olyan példány jutott, ami 2-3 percenként hanghibát produkált… De inkább ugorjunk fejest a misztikummal átitatott angliai kisvárosi mindennapjokba! 

490368_full.jpg

Marie (J.B.) 15 éves lány, egy omladozó házban lakik az anyjával, és fura szokások jellemzik. Szomszédjában a vadász Filthy (T.C.) él, aki egyedül neveli a kisfiát. Egy rémes estén, mikor az apa éjszakai vadászaton van, Marie vigyáz a kis Seanra, akit reggelre holtan találnak. Senki sem tett vele semmit, és mégis kihunyt az élete lángja. Az apa az alkalmi bébiszittert akarja vádolni, aki magában meg van győződve róla, hogy közvetve, de tényleg ő a hibás ezért a szörnyűségért, ám ezen kívül is akadnak megoldandó problémái, amik mind a városka határában álló dombhoz kapcsolódnak. Vajon Marie tényleg el van átkozva, ahogy hiszi – és ha igen, miatta halt meg Sean? 

Szeretem az ehhez hasonló történeteket, amiket már az elején áthat a természetfeletti események lehetősége, de közben nagyon sokáig lehetetlenség rájönni, hogy tényleg van itt valami megmagyarázhatatlan a háttérben, vagy nincs? Nagyon sokáig az a központi kérdés, hogy mi történt egyáltalán a kissráccal, és – ahogy Filthy is tudni akarja – ki okolható ezért? A legtöbbször Marie szemszögéből látjuk az eseményeket, így talán jobban érhető, mitől olyan furcsa ez a lány, akinek az anyja azzal foglalkozik, hogy felújítás címszó alatt szétveri a házukat; a szomszédjáról azt terjesztik, hogy megölte a saját asszonyát; a barátai meg igazi seggfejek. És végülis a pasassal ugyanolyan könnyű együtt érezni, pedig az alkotók mindent megtesznek, hogy ellenszenvessé tegyék őt – még a neve is azt jelenti, hogy mocskos, piszkos. 

tony-curran.jpg

Két dolog tartja fenn igazán a néző figyelmét: Az egyik Marie visszatérő rémálma, amit a múlt esetenként felvillanó emlékei egészítenek ki; a másik Sean halálának összefüggése mindezzel. Vajon tényleg valamiféle földöntúli hatalom munkálkodik a háttérben? A bristoli szélfútta erdő, a lepusztult otthonok és a különös események együtt kitűnő atmoszférát teremtenek, amely magában hordozza a tragédia lehetőségét, de közben mégis rendkívül érdekes. Nagyon minimális, észrevehető számítógépes grafikát is alkalmaztak, de ez csupán két jelenetben van, és ezért semmit sem von le az összhatásból. A legrosszabb jelenet viszont közvetlenül az elején van, mikor Marie „barátai” csak úgy beállítanak és mindent felforgatnak – a padláson lévő dolog egyébként sehova sem vezet, nem tudom, minek kellett bele. Ezt ellensúlyozandó a befejezéskor van egy egészen váratlan csavar a lány látomásos szálában, a lezárás pedig a maga módján pozitív

Barden szinte végig ugyanazt a kétségbeesett kifejezést használja, de az arca nagyon jól illik ehhez a szerephez, amit szerintem a fiatal színésznő, a forgatókönyv és a rendezés együtt tölt meg élettel. (Amúgy Marie egyik húzása kitalálható volt, de ez a műfaj sajátossága.) Curran szintén kitűnő választásnak bizonyult külső adottságok terén, és első rangú kontrasztot sikerül teremtenie a karaktere bizalmatlanságot sugárzó arca, munkája meg hírneve és a tényleges személyisége között. Végülis a játékidőnek csupán kisebb része az övé, de ott kiemelkedően alakít. Fontos mellékszereplők még: Alfie Hepper – Sean, Lyndsey Marshal – Marie anyja és Simon Armstrong – Steve. (Utóbbiról csak a legvégén derül ki, hogy mennyire fontos.) A rendező Alastair Siddons összesen két dokumentumfilmet és egy forgatókönyvet mondhat magáénak ezen a munkáján felül. Az író Lucy Catherine viszont számos gagyi sorozaton dolgozott, ám neki is ez az egyetlen egész estés filmje. 

jessica_barden_london_critics_circle_film_1ppts4mwr2sl.jpg

Pár érdekesség: Ez Alfie Hepper egyetlen filmszerepe. Lyndsey Marshalt valószínűleg az írónő hozta magával, mivel korábban együtt dolgoztak A vámpír, a vérfarkas és a szellem című akármin. Tony Curran mellett egy apró epizódszerepben felbukkan még egy jellegzetes arcú figura a Doctor Whoból: Adjoa Andoh, aki itt patológus; ott pedig Martha anyja és a 2. évad első részében a fő macskapáca. Nagyon érdekes, amikor Sean búcsúztatásán a koporsóvivők a vállukon viszik a koporsót, de a kezükkel nem fogják meg. Végül két kis extra adat az imdbről: „A rendezőt európai horrorfilmek inspirálták.” „Ez az első egy három részes, mikro-költségvetésből készült film-trilógiának, amit Bristolban forgattak az iFeatures égisze alatt. A másik kettő az 8 Minutes Idle és a Flying Blind.” – Mindkettő 2012-ben készült. Az In the Dark Half 300 ezer fontból lett, bevétele ismeretlen, vegyes értékeléseket kapott. 

Bár vannak kis hibái, a történet, karakterek és a jó színészi játék megfogtak. Nekem tetszett. 

Pontozás: 

imdb: 5.5 (Nem tudom, miért kapott ennyire keveset.) 

Szerintem: 5/5 (A végét és a csavart se láttam előre, így nincs szívem levonni tőle.) 

Hírek: 

- Alastair Siddons írja az új Tomb Raider forgatókönyvét – ötletem sincs, mire alapozták a bizalmat nála. Engem mondjuk abszolút hidegen hagy, de majd megy körülötte a felhajtás, mint most a Fekete Párduc körül…

Más téma: Több szabadidőm lesz, mint amire számítottam, úgyhogy az év első felében (ami nem a sötét fele:P) talán több bejegyzést írok majd.

Szólj hozzá!

Címkék: thriller dráma


2018.02.11. 17:49 Tévésámán

10. születésnapi bejegyzés: 2017. és az akkor látott legjobb filmek

Ezen a héten sok dolog történt, tehát nem tudtam megnézni valami különleges alkotást erre a kerek évfordulóra. Gondolkoztam, mégse jutott eszembe semmi, ami ide illett volna, ezért blu-ray-t se rendeltem úgy, mint tavaly. De ezúttal is összeírtam, mi minden történt az oldalon tavaly, úgyhogy lássuk is 2017-et számokban:

2017_evszam.jpg

Összesen 32 bejegyzést írtunk Mozsárágyúval.

Az év legsikeresebb posztja minden tekintetben a Muriel esküvője lett: 1978 kattintás érkezett rá, 3 ember tetszikelte a Facebookon és 9 kommentet generált. 

A kaptár: Utolsó fejezet, a Kincsem és az István király szintén 3 Facebookos tetsziket szedett össze.

2017. legerősebb napja: 05.15. volt, ekkor 964 látogató 1111 lapletöltést hozott össze. (A Kincsem miatt.)

2017. leggyengébb napja: 10.29., amikor 13 látogató 13 oldalletöltést csinált. (Az utolsó ekkor elérhető bejegyzés 21-én készült, a javítási folyamat befejezéséről szólt.)

A blog követőinek száma: 33.

2008-as indulásunk óta 768 314 lapletöltést tudhatunk a magunkénak - hangsúlyozom, hogy az oldalt soha, sehol sem hirdettem.

A valaha volt legerősebb nap 2015.04.19. volt, ekkor 7199 lapletöltés történt. (Az elvarázsolt dollárnak köszönhetően.)

A 10 év alatt leglátogatottabb cikkeim a következők: A Mulholland Drive értelmezési lehetőségeiről - 9988 letöltés (te jó ég, ennek ebben az évben meglesz a 10.000. olvasója:O), Kontroll - filozófiai elemzés - 8048 letöltés és Az elvarázsolt dollár 7495 letöltés.

Most pedig jöjjenek a legjobb filmek, amiket tavaly néztünk meg!

2017. legjobb filmje Tévésámán szerint: Away

2017. legjobb filmje Mozsárágyú szerint: Látástól vakulásig

Látástól vakulásig

Requiem

Away

orion.jpg

Orion – Aki király akart lenni (Orion: The Man Who Would Be King, 2015)

Hihetetlen dokumentumfilm, ami bemutat egy embert, akit szinte senki sem ismer, pedig minden megvolt benne, hogy hatalmas sztárrá váljon. Ő volt Jimmy Ellis, a magas, jóképű férfi, akinek elképesztő hang szólt a torkából. Csak éppen ez a hang rendkívül hasonló volt egy olyan énekeséhez, akit mindenki ismert, imádott: Elvis Presley-éhez… Az Aki király akart lenni számos módon értelmezhető, benne van a sztárkultusz bemutatása, egy zenész pályaképe, a marketing-gépezet elemzése, és a mi lett volna ha? Mi lett volna, ha Elvis sosem lép színpadra? Mi lett volna, ha Orion sosem veszi le a maszkját? Mi lett volna, ha Jimmy Ellis sosem veszi fel Orion maszkját? Félelmetes belegondolni, hogy a világon talán van egy olyan személy, aki ugyanazzal a tehetséggel bír, mint te és tulajdonképpen mindkettőtök sikere csak azon múlik, hogy ki léphet először a rivaldafénybe kettőtök közül… Örülök, hogy megnéztem ezt a filmet, pedig nem vagyok Elvis-rajongó. Mégis érdekelt, és legalább megismerhettem ezt az érdekes embert, ezt a különös sorsot, ezt a varázslatos hangot, amit mindenki ismer, de mégis talán senki sem hallotta még soha…

imdb: 7.1

port.hu: 10 (Az én szavazatomból:))

tizennegy_vertanu.jpg

Tizennégy vértanú (1970)

Másodszorra találkoztam egy Nemeskürty István írásán alapuló alkotással, és újfent meg kell állapítanom, hogy a professzor egyszerűen, közérthetően, rendkívül felkészülten próbálta megismertetni velünk vérzivataros történelmünk lapjait. Október 6-án a magyarság a levert 1848-49-es forradalom és szabadságharc kivégzett mártírjaira emlékezik, azonban a cím mégsem egészen azt takarja, amire az átlagember gondolhat. Az aradi tizenhárom és gróf Batthyány Lajos mellett ugyanis volt még valaki, aki szintén a császáriak bosszúvágyának áldozata lett, mégpedig Kazinczy Lajos, a nyelvművelő Kazinczy Ferenc fia. Ez a több mint 40 éves film rajta kívül megismertet a nézővel néhány olyan, kevéssé köztudott dolgot, mint hogy Haynau többször is kért kölcsön Kiss Ernőtől, hogy Poeltenberg Ernő lovag volt, vagy, hogy Vécsey Károly császári kamarás rangot is kapott. Szóba kerül a nemzetek és országhatárok feletti szabadság eszménye, amelyért megéri dicstelen kezek által dicső halhatatlanná válni; illetve felmerül egy érdekes dilemma, nevezetesen az, hogy egy több nemzetből álló birodalom katonájaként kihez vagy mihez kell elsődlegesen hűséggel tartozni? A számos kiváló színész (szerintem a legjobb Szabó Gyula) és a fekete-fehér képek igazán nagyszerű atmoszférát teremtenek és bár a magyarok számára október 6. gyásznap, ez a mű mégis szép. Érdemes megnézni!

port.hu: 9.1 (Teljesen egyetértek.)

imdb: 7.7 

Ez volt tehát 2017. és az eltelt 10 év bemutatása számokban. Reméljük, hogy 2018-ban is kitartotok a Filmrajongó mellett, köszönjük az összes kattintást, olvasást, tetszikelést és kommentet, csak így tovább! 

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2018.02.10. 23:56 Tévésámán

Szülinapi hét IV. - Végre, jó filmek!

Ezek tetszettek a tavalyi felhozatalból. Idei megjegyzések dőlt betűvel, minden más 2017-es.

okay_maisie19.jpg

Aranyhaj és a nagy gubanc (Tangled, 2010)

Emlékszem, hogy anno, még a Jégvarázs előtt ez volt az a Disney-mese, ami köré a legnagyobb felhajtást kerítették. Gondoltam, most, hogy az HBO visszanyúlt hozzá és leadta, megnézem. Remekül szórakoztam: a poénok jók voltak, az állatok viccesek, a mellékszereplők meg jópofák; a két főhős karakteres, érdekes, valódi személyiségként hatott. A történet eléggé egyszerű, de egyértelmű, hogy a legtöbbször az ilyen moziknál nem ezen van a hangsúly, hanem a látványon, a humoron és a szórakoztatáson. Ezekből mindent megkaptam, de a játékidő alatt akaratlanul is felidéződött bennem a Merida, a bátor. Furcsa, hogy mind a kettőben göndör haja van a boszorkánynak – vajon miért? A poénos lovak (vicces állat-kísérők), a lelassított nagy ugrás, plusz a lovaglás az erdőn át egy az egyben benne vannak a később megjelent skót királylány történetében. Ugyanakkor rendkívül fontos megjegyezni, hogy a Tangledben megjelenik a vér és a halál, ami rendkívül szokatlan egy manapság készült animációs filmben. Az egyetlen dolog, amit nem értettem, az a szülők „némasága”, vajon miért nem szólalnak meg egyszer sem? Összesítésben tetszett, kedves és szórakoztató nyitánya lett ennek az évnek.

Azóta már sorozat is készült belőle.

imdb: 7.8

port.hu: 8.5 (599 szavazatból, ilyet se láttam még.)

Házibuli 2 (La Boum 2, 1982)

Gondolkoztam, hogy megnézzem-e, mert az első nem tetszett igazán, de ez sokkal jobb volt! A felnőttek ezúttal tényleg csak mellékszálat jelentenek, a hangsúly Vic-en van. A poénok nagyszerűek, a zene is kevésbé giccses, külön tetszett a Samanthára kihegyezett jelenetek sora. Érdekes, hogy megint az apa figurája keveri a szalámit a házasságban, illetve kiemelkedő még az anyuka víziója Vic táncosi jövőjéről, melyben a 16 éves Sophie Marceau cigarettázik, még füstöt is fúj ki a száján. Két pillanatot (a strihelésről és az Aznavourról) látva rájöttem, hogy egyszer régen már láttam ezt. Az a lényeg, hogy sokkal királyabb, mint az előző rész, jól szórakoztam rajta.

imdb: 6.2 (Ezek a hülye amerikaiak nem tudják, mi a jó.)

port.hu: 9.1 

Adolf, a festő (Urban Myths - Hitler the Artist, 2017)

Rövidfilm a fiatal Adolf Hitlerről, aki festő akar lenni, ám sorozatos kudarcok érik őt mindenhol, miközben szobatársa és gyerekkori barátja, August Kubizek egyre feljebb kerül a művészi ranglétrán. Egyiküket a Trónok Harcának emlékezetes Ramsay Boltonja, Iwan Rheon játssza, a másikat a Harry Potter-filmek Ron Weasley-je, Rupert Grint. Ez a félórás mű remekül festi meg a ma ismert Hitler fiatalkori portréját, aki képtelen embereket ábrázolni vásznain vagy társaságban viselkedni. Rheon brillírozik a szerepében, rendkívül érdekes lenne őt egy egész estés moziban látni a Führerként. Maga a történet kb. egy hónapot ölel fel, komolyzene festi alá az eseménysort és párszor igazán jóízűen lehet nevetni a későbbi náci vezér megnyilvánulásain. Kiderült, hogy ez egy sorozat (Urban Myths) része, nem önálló alkotás. Tetszett, hogy a Nézd, ki van itt!-tel ellentétben végig megmaradt a fő karakter komoly alaphangja, ráadásként érzékelhető, hogy ő maga azt hiszi, minden, amit tesz, tökéletes és a többi ember cselekszik/gondolkodik rosszul. Azt azért botorság lenne kijelenteni, hogy a sztori történelmi tényeken alapszik, de biztosan felhasználták hozzá az igazi August Kubizek visszaemlékezéseit. Szórakoztató és érdekes volt, rövidsége is mellette szól. Érdemes látni!

imdb: 7.1 (Maga a sorozat 7.6-ot kapott.)

port.hu: 8.0 (Erre mindössze 2 szavazat jött.)

A martfűi rém (2016)

Érdekes téma, érdekes megvalósításban, tőlünk, nekünk. Nagyon fontos, hogy beszéljünk arról, mi zajlott itt az ötvenes években, és ez a film egy különösen izgalmas, valós eseménysort idéz fel, az első magyar sorozatgyilkosét. Az erőszak elég durva, bár korántsem mutatnak meg mindent; a drámai, lassú részek és az akció váltakozása megfelelő; ugyanakkor elég sok szereplőt és mellékszálat mozgatnak az alkotók. Vannak jó fordulatok, és a néző tényleg szurkol, hogy elkapják végre a tettest. Különösen jó volt a Bótát játszó Anger Zsolt, aki bár mellékszereplő, mégis a legjobb teljesítményt nyújtja. Pár alkalommal van egy-két fura bevillanás, de ezektől függetlenül A martfűi rém fenntartja a figyelmet és végig érdekfeszítő marad. Tudunk mi jó filmeket csinálni, ez és a Víkend együtt számomra azt mondják, hogy a jövő a magyar thrilleré.

Angol címe: Strangled, vagyis Megfojtva. 

port.hu: 8.1

imdb: 7.2

Vaksötét (Don't Breathe, 2016)

Érdekes, fordulatos thriller. A vakság az egyetlen fogyatékosság, amihez valamiféle misztikus tulajdonságot társítunk, ez a film pedig erre épít. Jane Levy egészen cuki, az álnéger nem volt szimpatikus, de ezt a sztori elintézte, a másik srác, hát, ő meg rábaszott. Van néhány igen jó fordulat, de az ijesztgetések maximum csak moziban működhetnek (én tévében néztem), ezen kívül a sztori számos barmóságot tartalmaz. A teljes sötétség a pincében viszont nagyon király megoldással látható a néző számára, Stephen Lang pedig hátborzongató alakítást nyújt. A végeredményt jónak találtam, tulajdonképpen ez a klasszikus kísértetházas klisé felújítása.

Az eredeti cím jelentése: Ne lélegezz! 

imdb: 7.1

port.hu: 8.2 (Akkor ezek szerint ami kint 0, az nálunk 1...)

A kollégium (The Dorm, 2014)

Tűrhető kis tv-horror, amiben a drága számítógépes animáció helyett régi trükköket alkalmaznak, a látvány helyett pedig az érdekes történet kárpótol. A főszereplő lány olyan, mintha Hillary Swank és Alicia Vikander összeolvasztása lenne, a 18-as karikába viszont egy pár csöcs már nem fért bele… A vicc az épület neve (Usher Hall), de a sztori mégsem vérfertőzésről szól, hanem egy egészen friss ötlet van benne. Végig fenntartotta a figyelmemet, és a befejezése egészen más, mint amire számítottam – ugyanakkor szerettem volna egy pozitív lezárást… Korántsem kiemelkedő darab, de megállja a helyét, ráadásul remek példája annak, hogy ami 50 éve működött, az ma is működik, ergo nem csak CGI van a világon.

imdb: 4.1 (Ez ennél sokkal jobb.)

port.hu: 5.3 (Mondom, hogy így van, mindenre automatikusan +1 pontot adunk.)

Aguirre, Isten haragja (Aguirre, der Zorn Gottes, 1972)

Érdekes alkotás. Az első 20 percét eléggé untam, de aztán egyre izgalmasabb lett. Bemutatja a hódító háború árnyoldalait, pedig nincsenek benne csaták. Láthatjuk az ember küzdelmét a természettel, amit mindig az utóbbi nyer. Tanúi lehetünk a „civilizált”, modern európaiak bukásának a dél-amerikai őserdőben. Furcsa módon sem a felvezető szöveget, sem a címet nem fordították le, sőt, még a vége stáblistában sem hallhatunk hangalámondást. Figyelemre méltó mellékalak a pap, aki a naplót írja, hiszen jelképezi mindazt, amiért a középkori egyházat sokan még ma is megvetik. A főhőst játszó Klaus Kinski igazán erre a fura, őrült szerepre termett, de Aguirre nem egy tébolyodott elmebeteg, csupán a hatalomvágytól megittasodott vezér, aki mindent magának akar. Alapvetően hideg és lelkiismeret nélküli, gyakran mintha dührohamai lennének. Ő ennek a kis expedíciónak a Hitlere, a csúcs az, mikor egyszerűen félrelöki az útjából a lovat:D A szép képeket kellemes, amatőr pánsíp-játék festi alá, amit a csapattal tartó perui indián játszik. Az egyetlen dolog, amit nem mutattak meg, az a kivégzett egykori parancsnok titka: mi lehetett a kezében? Ennek a filmnek van egy párja, az is egy személynév című, azt is Werner Herzog rendezte, annak is Kinski a főszereplője. Talán majd megnézem egyszer.

imdb: 8.0

port.hu: 8.7 (Majdnem megvan az 1 teljes pont különbség...)

Könyörtelen idők (1992)

Ránézésre érdekesnek tűnt és tényleg jó volt. A fekete-fehér, talán kissé direkt régies látványvilág ötvözve a ma is ismert arcok fiatal változataival egészen különleges, ellentmondásos atmoszférát hozott létre. Az öt főszereplő mind különálló személyiség és tényleg el lehet képzelni, ahogyan a hozzájuk hasonló valódi fickók bujkáltak/menekültek a háború alatt. „Nem gonoszok. Csak katonák. Az egyik azért viszi el, mert elveszítette a háborút, a másik azért, mert megnyerte.” – Nagyon súlyos és igaz gondolatok ezek, mert a II. világháború nem kizárólag arról szólt, hogy a hős amerikaiak partra szállnak és legyőzik a gonosz népirtókat. Sokkal több tragédia történt annál, mint amit manapság propagálnak; sokkal több embernek ment tönkre az élete, és számolatlanul estek áldozatul a kivonuló vagy a bevonuló megszállóknak. Erről nagyon fontos beszélni, mert évtizedekig elhallgatták; és el kell gondolkozni azon, amit Sára Sándor műve felvet, hogy vajon a dezertálásért kivégzett magyar harcosok ki ellen vétettek: A nyilas diktatúra, a pusztító német hadsereg zabolázatlan maradványa vagy a szovjet hordák ellen? Mert hogy saját hazájuk ellen nem, ez nyilvánvaló… E film hőseinek lehet szurkolni, pedig ők sem minta-magyarok; és aztán el lehet gondolkodni rajta hogy mi vajon mit tettünk volna a helyükben?

port.hu: 8.2

imdb: 7.4 (...)

Vaiana (Moana, 2016)

Anno nagyon tetszett a Merida, a bátor; amit háromszor is láttam, úgyhogy gondoltam, ez is jó lesz. Tényleg az volt, a hősnő cuki, a félisten jópofa, néhány poén igazán kacagtató, az effektek szépek és a természetfeletti lények királyak. A sztorival annyi bajom van, hogy gyakorlatilag mindent az Óceán intéz el, az első ellenfelet talán túl könnyen lenyomják és valahogy egyes dolgok pillanatok alatt megoldódnak (pl. Maui alakváltoztató problémája). Mindenesetre kellemes érzésem lett tőle, szóval nem csalódtam benne, sőt!

imdb: 7.6

port.hu: 8.1 (Na jó, most csak egy fél pont:D)

Emlékezz! (Remember, 2015)

Érdekes, fordulatos, izgalmas dráma-thriller, ami attól lesz olyan jó, hogy a főszereplője egy nagyon öreg ember, aki ráadásul szellemi leépüléstől szenved. Christopher Plummertől fantasztikus játékot láthatunk, és kevés dologra lehet rájönni, csak sejthetjük ezt-azt. Ráadásul végső soron ezúttal tényleg el lehet vonatkoztatni a holokauszttól, ha akarunk, mert az csupán a keret.

imdb: 7.4 (Csak?)

port.hu: 7.7 (Konszenzus.)

Két félidő a pokolban (1961)

Ebben a filmben minden benne van, ami II. világháborús, de magyar. „A foci szent dolog”; a nyilasok nem viselnek nyilaskeresztet, de Árpád-sávot igen; a háborúban elveszett család; visszaélés a hatalommal; és a mindenféle társadalmi osztályba tartozók szenvedése. A nyilas tisztek egyike kimondja azt, ami minden rendszerben érvényes (nincs ezzel a pasassal semmi baj, csak éppen nem tart velünk); a főhős kezdeti magatartása jelképezi, hogy nemzetünk igazi sportja mennyire fontos mindenkinek (még a szabadságnál is fontosabb?); illetve hogy mennyire lealjasul mindenki egy embertelen környezetben. Márkus László figurájában felrémlik Örkény híres Bubija; Szendrő József ismét egy szélsőjobboldali gazembert játszik; és nagyon érdekes Velenczei István háttérben lévő olimpikonja, meg a fagyott lábú válogatott kapus. Lehetetlenség elmenni amellett, hogy innen lopták az amerikaiak a The Longest Yardot, ugyanakkor a 303 magyar film… szerint az ötlet a valóságon alapul. Számomra az egyetlen hátrány a nagyon hosszúnak tűnő játékidő (valamivel több, mint 2 órás), viszont minden egyéb vonásában tetszett. Remek film, ami finoman ábrázolja a legdurvább dolgokat.

port.hu: 8.8

imdb: 8.2 (Ezt talán kintre is mi szavaztuk meg.)

Rongyos Szövetség (Tryapichnyy soyuz, 2015)

Érdekes, vicces, kicsit drámai, kicsit szürrealisztikus, picit tahó kortárs orosz vígjáték. A mostani fiatal oroszoknak van valamiféle egészen elképesztő világnézetük, felfogásuk az anarchiáról, arról, hogy mindennek pusztulnia kéne, és mindannyian keresnek valami náluk nagyobb célt. Ezt már megtapasztalhattam regények formájában (ZSD – Avagy kié Oroszország?, Mert mi jobbak vagyunk), és most filmen is. Az egész mód, ahogy élnek ebben a nagy semmiben, ahogy próbálják kifordítani a világot a sarkaiból, elpusztítani a kapitalizmus jelképeit, stb. valahogy szinte felfoghatatlan egy európainak, pedig nem vagyunk annyira messze tőlük. Ennek a filmnek vannak nagyon vicces részei, és az életszagú dolgok jól keverednek a valóságtól elrugaszkodott képsorokkal. Azt hiszem, megmutatja, milyen lehet fiatal felnőtt férfinek lenni Oroszországban, és örültem a befejezésnek, mert van, és mert nem tragédia. Sőt, tulajdonképpen csoda történik:) Szóval jó volt.

imdb: 6.4

port.hu: Nincs értékelés. (Keveseknek van otthon Cinemax csatornája.)

6A (2016)

Nagyon érdekes, feszült hangulatú „valóságshow”, melyben egy szülői értekezletre elhívnak 3 lányt az osztályból, akiket felelősnek tartanak minden gondért. Felnőttek a gyerekek ellen, szülők a tanár ellen, szülők egymás ellen, és titkok, minden mennyiségben. Nincsen zene, felvezetésnek azt látjuk, ahogy a 3 lány megérkezik a suli épületébe (egyikük egyedül, a másik kettő az anyjával), ezután kezdődik is az értekezlet. A hangsúly a szövegen van, a beszédből hallható az érzelem és a reakció, a színészi játékot elfedik a furcsa képek. Általában nem azt a személyt látjuk, aki beszél, hanem a többiek arcát, és igazán csak a vége felé történik jelentős esemény, addig mindössze emberek ülnek körben és hol hangosan, hol halkan beszélnek. Furcsa, hogy igazából semmi sem oldódik meg, a néző sem lesz igazán okosabb attól, amit átél, és végső soron a konfliktus nyitva marad. Ugyanakkor a lényeg az interakciókon, az összhatáson és a helyzeten van, hiszen végülis mindegy, mit mondanak, azt egy olyan nyelven teszik, amit biztosan nagyon kevesen értünk itthon. Aztán ha egy pillanatra elszakítjuk a tekintetünket a feliratozástól, akkor a tónus, a hangerő, és az arcok játéka rabul ejthet. Intenzív élmény a 6A, de korántsem kellemes. 

imdb: 6.3

port.hu: Nincs értékelés. (Hiába, ha nem szuperhősökről szól, akkor kit érdekel?)

Innentől dokumentumfilmek jönnek.

Anya gyilkos kincse (Mommy Dead and Dearest, 2017)

Igazán nyomasztó hangulatú dokumentumfilm, amiben azért érezhető egyfajta erős mesterkéltség. Egy megdöbbentő és elgondolkodtató esetet mutat be mindenfajta szemszögből. Végülis arról szól, hogy ha valaki fejben elbaszott és ezt a gyerekén éli ki, akkor annak sosem lesz jó vége. Persze ilyenkor lehet találgatni, hogy akkor honnan indult ez az egész, ki a felelős végső soron; de sokkal izgalmasabb elgondolkodni azon, hogy mi van akkor, ha az igazi áldozat nem az, akit meggyilkolnak, illetve, hogy mi „jogosíthat fel” valakit az ölésre? És megbocsáthatunk-e ennek a valakinek?

imdb: 7.4

port.hu: 8.0 (Egyetlen szavazatból.)

Slenderman – Az internet réme életre kel (Beware the Slenderman, 2016)

2015-ben két hatodikos amerikai kislány megpróbált meggyilkolni egy harmadik leányzót, mondván Slenderman parancsolta ezt nekik. Ez a dokumentumfilm felderíti, hogy egyikük skizofrén, a másik magányos és hiszékeny volt. Előbbinek ugyanilyen betegségben szenved az apja, a családja mégsem vett tudomást a tüneteiről, amiket a kislány megpróbált elmondani nekik, sosem vizsgáltatták ki; az utóbbinál meg a szülei kifejezetten örültek, hogy végre talált magának egy barátot. Úgy érzem, hogy a magányos csaj is egyfajta áldozat itt, végülis a beteg szintén, de megint vissza lehet vezetni az egészet arra, hogy a szülőkben fel se merült, hogy esetleg kivizsgáltassák a gyereküket, és aztán mindent ez okozott. Az utóbbi két dokumentumfilm erre utal: ha az anyád egy idióta vagy elmebeteg, akkor elbaszott gyilkossá válsz.

imdb: 6.3 (Vajon az előző miért kapott annyival többet?)

port.hu: 7.0 (Négy szavazat.)

I Knew It Was You – John Cazale újrafelfedezése (I Knew It Was You: Rediscovering John Cazale, 2009)

Ebben az alig 40 perces kis műben kollégák, barátok, családtagok és rendezők emlékeznek meg arról a férfiról, aki életében mindössze 5 filmben szerepelt, de ezek mindegyikét jelölték a Legjobb Film Oscarjára. Számomra Cazale legemlékezetesebb szerepe a Kánikulai délutánbeli, A Keresztapákat olyan régen láttam, hogy alig emlékszem rájuk; a másik kettő (A szarvasvadász, Magánbeszélgetés) pedig még hátra vannak a megnézendőimből. Ez a kis emlékezés feleleveníti őt, megmutatja, hogy a tehetsége olyan mértékű volt, hogy már a puszta jelenléte miatt a körülötte lévők is sokkal jobban játszottak; és hogy olyan szerepeket alakított tökéletesen, amiket senki más nem akart volna. Mindig mellékalakként láthattuk, de mégis ellopta a jeleneteket a főhősöktől. Számomra csupán az visszatetsző, hogy valamiért a producer Brett Ratner megszólaltatta Philip Seymour Hoffmant meg Sam Rockwellt is, holott nekik vajmi kevés közük van a témához. Ugyanígy kilóg a sorból Steve Buscemi, de ő nagyon közel áll ahhoz, hogy a modern John Cazale-nak tekinthessük, szóval vele nincs gond. Amúgy Ratner maga is belepofátlankodott a filmbe, és Hoffmannal meg Rockwellel együtt súlytalan hozzászólásai vannak. Az I Knew It Was You nem annyira lehengerlő, mint az Orion; és nem olyan szívbe markolóan szép, mint a Puskás Hungary; de úgy érzem, méltó ahhoz a személyhez, akiről szól. Rövid, ahogy az ő élete, lényegre törő és érdekes.

Az Orionról holnap lesz szó.

imdb: 7.9

port.hu: 8.0 (Ismét egyetlen szavazat alapján.)

Jig (2011)

Dokumentumfilm az ír tánc versenyszerű formájáról. 10-21 éves korig bemutatnak nekünk néhány versenyzőt, fiúkat, lányokat, a világ minden tájáról. Van köztük, aki szimpatikus, olyan is, aki nem, néhányukért tényleg szorítottam (Broganért, Johnért és Joe-ért). A 10-11 éves korosztálynál nem örültem az eredménynek, mert látszott, hogy itt a pénz győzött, de érdekes, hogy az egyetlen nem fehér versenyző, aki olyan magabiztos és szintén gazdag volt, hogy lebőgött. Külön kiemelném az orosz hölgyeket, akik csak mellékszerepet „játszanak”, de szimpatikusak, jó fejek, nekik is szurkoltam. Szóval ez a filmecske egy olyan témát jár körbe, ami teljesen hidegen hagy; de bemutatja egy verseny indulóit, a küzdelem mögötti embereket és a sportot, ami összefog egy csomó fiatalt a világ legkülönbözőbb pontjairól – ezért mégis tetszett. Azt viszont elmagyarázhatná valaki, hogy minek kellenek ezek az ocsmány parókák…

imdb: 6.7

port.hu: 10 (Egy szavazatból. Amúgy ennyire azért nem jó.)

Enron – A legokosabb fickók a teremben (Enron: The Smartest Guys in the Room, 2005)

Ez egy elég régi, 12 éves dokumentumfilm az évszázad vállalati csalásának hátteréről. Filmes szempontból rendkívül érdekes, hogy bemutatják, Arnold Schwarzenegger kormányzóvá választásában nagy szerepet játszott a Kaliforniát sújtó, az Enron által indukált áram-krízis. Az, hogy az ifjabb Bush benne volt ebben a buliban, még csak nem is meglepő. A film egyik esztétikailag legfeltűnőbb jellemzője a remek zene, nagyon jól válogatták össze a kísérő dalokat az egyes fejezetekhez. A végső mérleg az, hogy ebben a csalásban mindenki részes volt, és ameddig folyt be a pénz, senkit sem zavart, hogy tulajdonképpen átverik, meglopják egymást és embertársaikat. A cég összeomlásával megközelítőleg 60 ezer (!) dolgozó [a wikipedia szerint 20 ezer] vesztette el a munkahelyét, nyugdíját; közben a felső vezetők közül mindössze egy érezte magát olyan szinten bűnösnek, hogy önkezével vetett véget az életének. A többiek közül az egyik meghalt, a másik kettőt lecsukták [de azért külön érdemes elolvasni Andrew Fastow wikipedia lapját, azért ez nem semmi]…

imdb: 7.7

port.hu: 10 (Megint egy ember szavazott. Talán jobb a Jignél, de nem 10/10.) 

How To Dance In Ohio (2015)

Már korábban meg akartam nézni, de akkor a Sundance adása egyszerűen megállt a tévémen… Most, hogy láttam, végre elmondhatom, miről szól, mert az érdekes címén (Hogyan táncoljunk Ohioban?) és a műfaji megjelölésén (áldokumentumfilm) kívül más nincs róla a port.hun. A lényege az, hogy bemutat néhány magasan funkcionáló autistát, akik mind ugyanabba a terápiás intézetbe járnak. Két legfőbb szereplőnk Jess és Marideth, különböző korosztályú lányok, akik számára a világ rengeteg kihívást tartogat. Láthatjuk, hogyan készülnek az iskolába/munkahelyre, mit csinálnak a szabadidejükben, szóval megismerhetjük őket. Közben pedig a fő „cselekményszálat” egy bál jelenti, amit az intézet szervez. Minden felbukkanó alak erre készül, és ez lesz a végén a nagy csúcspont. Érdekes volt látni ezt az egészet, de elgondolkodtató, hogy vajon mennyi belőle a tényleges dokumentum és mennyi a fikció? Ezen felül elgondolkodtató, hogy milyen viszonyban állnak ezek az emberek az animével – de ez már csak az én véleményem. Nem volt annyira fantasztikus és lehengerlő, mint az Orion, de azért örülök, hogy láthattam – a vége nagyon pozitív érzéseket keltett bennem.

imdb: 7.9

port.hu: Nincs értékelés. 

+ iBoy, Doctor Who: The Movie, MindenkiAlena, István király, Pandaemonium, Henry, Muriel esküvője

Holnap a tényleges szülinap alkalmából a 2017-ben látott legjobb filmek jönnek!

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2018.02.09. 22:37 Tévésámán

Szülinapi hét III. - Majdnem teljesen jó mozik tavalyról

Az itt következőkre változó okok miatt, de 4/5-öt adnék. A 2017-ben leírtakat az idei évben hozzátoldott szöveg dőlt betűvel követi. 

fhooooooooooooooooooouuuuuuuuuuuuurrrr.jpg

A keményfejű (Renegade, 1987)

Bár idén már 30 éves leszek, még mindig akadnak olyan Bud Spencer és Terence Hill-filmek, amiket sose láttam. Ez is egyike volt az említetteknek és éppen annyi idős, mint én magam vagyok. Terence bácsi ismét E.B. Clutcherrel (alias Enzo Barboni) dolgozott, főszereplőtársa saját fia, Ross Hill volt; a gonoszt pedig a tavaly elhunyt, szerintem rendkívül tehetségtelen Robert Vaughn alakította. A keményfejű zenéje remek, a sztori eleje kicsit unalmas, utána viszont beindul és egy vicces kis road movie-vá válik. Sajnos az utolsó félórára nagyon leül a hangulat, a cselekmény több sebből vérzik, és a teljes játékidőből legalább 15 percben szó szerint semmi sem történik, csak azt látjuk, ahogy a két hős kocsikázik, vagy ahogy felvonulnak a befejezéskor elég fontossá váló motorosok. Ez egy amolyan Best of Terence Hill-válogatás, de ugyanakkor érződik rajta, hogy az égkék szemű Mario bácsi felett lassan kezd eljárni az idő – szerencsére erre kihegyeztek néhány poént. Itt a lényeg az, hogy az idősödő filmcsillag át akarta adni a stafétabotot a fiának, ebből azonban sajnos semmi sem lett, ugyanis az ifjú Ross három évvel később, mindössze 16 évesen elhunyt egy autóbalesetben és ez lett rövid karrierjének egyetlen főszerepe. Azért egészen pozitív élményt nyújtott számomra ez a filmecske – úgy hiszem, Will Smith is valami ilyesmit szeretett volna kihozni A Föld utánból, csak belebukott…

imdb: 6.3 (Érdemes elolvasni az előző bejegyzést, hogy lássuk, azokra mennyit adtak a kintiek.)

port.hu: 9.1 (A magyarok nagyon elfogultak Hillel és Spencerrel, de ha objektívek vagyunk, és ránézünk a külföldi pontszámra, láthatjuk, hogy ez sose ért ennyit...)

Brooklyn (2015)

Kellemes kis romantikus dráma, amiben láthatjuk Saoirse Ronant hányni és fosni:D (Persze nem premier plánban.) Meg hogy zsíros a bőre. A szállásadónő asztala körül remek poénok hangzanak el, és a „féktelen bulik” is viccesen hatnak, de sajnos a sztori végét könnyű kitalálni. Jó volt, kedves, ugyanakkor felmerül egyetlen aprócska kérdés: Ezt a filmet miért most kellett leforgatni? Ma már nehéz elmenni amellett, miként értelmezhető az, hogy a lány, aki elhagyja az otthonát, hogy egy civilizáltabb helyre kerüljön, ott kint megtalálja a boldogságát, majd később még az otthonáról is lemond, csak hogy maradhasson… Utólagos hozzátoldás: Tony családjában talán egyetlen igazán olaszos arc van. És hát maga a színész egyáltalán nem olasz, hanem orosz zsidó származású.

Öt vagy tíz évvel ezelőtt semmi gondom nem lett volna ezzel a sztorival, most azonban propaganda-íze van, ezért nem kaphat maximális pontszámot.

imdb: 7.5

port.hu: 8.5 (Miért?)

Halálos fegyver 4 (Lethal Weapon 4, 1998)

Remekül szórakoztam, bár ez egy korántsem hibátlan alkotás. Akadnak megmagyarázhatatlan jelenetek (AK-47 a víz alatt is működik, 2 vonat egymás után), borzasztóan irritáló pillanatok (a fogorvosnál és a szülésnél), de vannak tök jó poénok (Chris Rock ellensúlyozza Joe Pescit), a verekedések meg a lövöldözések pedig ismét királyak. Sajna a fordulatok egy része kitalálható, és a szereplők elég sokára veszik észre azt, ami nyilvánvaló. Külön tetszett a mobiltelefon-ellenes kirohanás, ami ma aktuálisabb, mint valaha; valamint a Kőkemény igazságból az igazgatót játszó pasi felbukkanása, aki a Szomszédok Kenéz elvtársának hangján szólal meg:) Azért érdemes elgondolkodni rajta, hogy mennyire hasonló ez és a T4XI

Dacára annak, hogy ez egy negyedik rész, még mindig sokkal többet tudtak kihozni belőle, mint manapság egy másodikból. Igaz, hogy itt már nyoma sincs az első epizód halálosságának, mégis jobb szórakozást nyújt mai hasonló kaliberű kollégáinál. 

imdb: 6.6

port.hu: 9.0 (Úgy látszik, hogy ha valami megjelent videokazettán, az minimum 8-ast érdemel.)

A legyek ura (Lord of the Flies, 1963)

Tavaly láttam a ’90-es évekbeli változatot, aztán elolvastam a regényt is. Az említett, korban hozzánk közelebbi inkarnációnál írták az imdbn, hogy a régebbi jobb, hatásosabb. Nos, a regény ismeretében kijelenthetem, hogy ez nem teljesen igaz. Bár a ’90-es évekbeli színes, részletes és kendőzetlenül ábrázolják benne az erőszakot, mégis teli van dolgokkal, amik a könyvben nem szerepeltek, valamint sokszor unalmassá válik. Ebben a változatban azonban minden irtó gyorsan történik, számos esemény, motívum kimarad William Golding írásából, ám van benne néhány igencsak remek vonás, ami kenterbe veri későbbi utódját. Az első és legfontosabb a gyerekek elvadulásának bemutatása. Itt az erőszak helyett a puszta vadság dominál, és nagyon szép filmnyelvi jelképe az elállatiasodásnak a szereplők ruházata. Amíg Röfi az egész cselekmény alatt magán hordja a teljes iskolai egyenruhát, térdzoknistól; addig Ralph-on szintén rajta van, de már szakadozik le róla, hiszen ő képes alkalmazkodni; a többiek pedig levetkőznek, csak a nadrágjukat hagyják meg vagy annyit se, rongyokat és növényekből font ágyékkötőket viselnek, befestik magukat. A csúcs Jack arcának változása, ahogy a sapkáját lecseréli az arcfestésre, majd tollakat (?), végül az egész képét befedő maszkot visel. Ugyanezt a célt szolgálja a kis Percival bemutatkozása, amit fokozatosan elfelejt, ahogy egyre inkább elveszti emberi mivoltát, ez a legvégén lesz egy fantasztikus motívummá. Való igaz, hogy a fekete-fehér erőteljesebbé teszi a képi világot, ám a folyamatosan szóló háttérzene rengeteget ront az egészen, egyáltalán nem illik oda; az elsietett felvezetés miatt meg egészen a tengerparti öldöklésig kevés az izgalom. Az igazán nagyszerű feldolgozás olyan lenne, ami a későbbi verzió részletességével mutatja be a gyerekeket és a szigetet, elénk tárja a legbrutálisabb pillanatokat is; de benne van a ’63-as eredeti formai és filmnyelvi megoldásainak sora, a srácok elvadulásának lefestése; mindezt pedig csak a sziget hangjai festik alá. Egyszer talán elkészül…

Elsőnek a '90-es verziót láttam, utána olvastam a könyvet, aztán néztem meg ezt. Talán ha a korábbit nem látom, csak a könyvet olvasom, akkor más lenne a véleményem; a regény ismerete nélkül pedig megint másként értékelném ezt. Szóval ismét itt a kérdés, hogy nézzünk-e olyan filmeket, amik könyvekből készültek; és ha igen, akkor a könyv elolvasása előtt vagy után? 

imdb: 7.0 (Ez nyilván a művészi jellegnek szól.)

port.hu: 8.5 (Ezt viszont nem tudom, minek szól...)

Pszichiáter a világ ellen (Mad to be Normal, 2017)

Baromi hülye ez a magyar cím… [Angolul valami olyasmit jelent, hogy Hülye lennék normálisnak lenni.] Szóval David Tennant ismét egy doktort játszik, csak ezúttal ember, skót és radikális gyógyító módszereket alkalmaz. Ez a film egy amolyan lazán összefűzött jelenetsor, ami lineárisan halad, ám mialatt néztem, úgy éreztem, hogy valahogy mégis inkoherens az egész. A főszereplő érdekes és az őt alakító Tennant remek teljesítményt nyújt, a betegek közt szintén vannak figyelemre érdemes alakok, de egyikükre se jut idő. Vagyis inkább nincs idő a betegségükre, mert a fókusz egyértelműen Laing doktoron van. Mindenképpen olyan mozi ez, amit érdemes látni, főleg, ha az ember érdeklődik a mentális zavarok iránt – viszont irtó furcsa is.

imdb: 6.6 (Szarjunk A szolgálólány meséjére!:D)

port.hu: 8.5 (Végülis a színészek nagyon jók, de történet alig akad. Szerintem ez nem érdemel ennyit.)

Woyczeck (1979)

Sokáig vártam, hogy láthassam végre, de utólag azt kell mondanom, hogy a magyar verzió jobb. Ez talán közelebb áll a színdarab-töredékhez, ami a történet alapja, de nem igazán adja vissza azt, ami szerintem a lényeg, a kisember értelmetlen életét, amit mások tönkretesznek, mindazt a szenvedést, amin keresztül megy. Az itteni címszereplő katona, tehát parancsoknak engedelmeskedik – a magyar a vasúton dolgozik, szóval kevésbé parancs-orientált. A németnek van egy bajtársa, akivel beszélgethet; az orvos csupán egyetlen jelenetben kínozza, ahogy a kapitány is – itthoni kollégájának sokkal többet kell kiállnia velük szemben. (Ha jól emlékszem…) Nagyon érdekes, hogy itt a kapitány kevésbé tűnik bűnösnek abban, hogy mi lesz Woyczeckkel, és sokkal nagyobb részben hibás a doktor, aki belehajszolja az őrületbe. Ennek csupán a tetejére jön a szép, csalfa asszony; ám míg a német nő valamiképpen érdeklődik a német „hős” iránt, addig a magyar nyíltan gyűlöli a „párját”. Herzogot elsősorban a gyilkossághoz vezető út érdekli, de Klaus Kinski karaktere inkább háborodott, semmint kiszolgáltatott. A kocsmai résznél, ahol a szerető inzultálja, bizony látszik, hogy tehetetlen; Kováts Lajos azonban el tudta volna intézni Gáspár Sándort – ha akarja. Kováts tűr, némán, egy apokaliptikus pokolban; Kinski egy színpompás, muzsikaszóval átitatott, festői környezetben, monológok során át bolondul meg, elsősorban a féltékenységtől és csak másodsorban azért, mert szórakoznak vele. Hallhatunk néhány nagyon izgalmas gondolatot („minden ember egy szakadék és elszédül, aki belenéz”), a címszereplő alakítója pedig lehetetlenül intenzív előadást nyújt; de mégis, a magyar sokkal nyomasztóbb, durvább és megjeleníti azt, ami innen gyakorlatilag teljesen hiányzik: az értelmetlenséget. Helyette megkapjuk a gyilkosság utóéletét és a „hős” dicstelen végét, ám mindez csak utalás – befejezetlen, ahogy az eredeti mű is az. Most már csak a Fitzcarraldot kell látnom és akkor teljes lesz a Herzog-Kinski-filmográfia…

Itt megint az a helyzet, hogy egy korábbi találkozásom a történettel "megrontja" az élményemet. De ha nem lenne Szász János lenyűgöző erejű munkája Kovács Lajossal, akkor valószínűleg hidegen hagyna maga a Woyzeck is. (És ez persze nem kapott Oscart...) Herzog persze mást akart elmesélni, mint Szász - hozzám talán egyszerűen honfitársam meséje áll közelebb. Művészi szempontból lehetne elemezgetni a kétféle látnivalót, de erre most nem vállalkozom. Szóval a német adaptáció csak azért csúszik le az 5-ös dobogóról, mert a magyar kiszorítja onnan. 

imdb: 7.2 (A magyar ugyanennyit kapott.)

port.hu: 7.8 (A miénk 8.4. Ugye, mennyivel más, ha mi nézzük, mint ha kint nézik? Ők sose fogják megérteni.)

Nemzetidegenek

Rövid alkotás az ’56-os szabadságharc egyik mártírjáról, Herhoff Györgyről. Mialatt még élő húga elmeséli György élettörténetét, egy tök jó, modern, számítógépes animációban, kissé a Tintin figuráira emlékeztető rajzok segítségével megtestesülnek a szavai. Ez a része remek, érdekes, szép és igaz. Ugyanakkor van egyfajta keret, melyben „nyomoznak”, hogy kiderítsék, miért kellett a központi alaknak 4 évet lehúznia a börtönben. Ez pedig végül nem derül ki, és mivel a férfi meghalt a szabadságharcban, ezért utólag – elnézést kérek – úgy érzem, hogy lényegtelen is. Kiszabadult és utána elment a forradalomba, harcolt és életét adta hazájáért, emlékét ma is őrzik azok, akik tudják, mennyire fontos volt minden csepp elhullott vér abban a szörnyű, de szép októberben, s novemberben. Szóval a film kerete érdektelen, mert nincs vége – erről a készítők nem tehetnek – a közepe, a veleje viszont kitűnő. Ezért érdemes látni.

Ha csak a hölgy beszélt volna az animációval, ez akár 6-ost is kaphatott volna.

port.hu: 6.7 (Végre értjük, hogy ami nem igazán jó, az nem igazán jó. Az imdbn nincsen fent.)

Baseball barátok (61*, 2001)

Kellemes, szép, kissé giccses és nagyon hosszú sport-dráma. Az eleje összecsapott és unalmas, de miután átérünk 1961-be, rögtön sokkal jobbá válik. Most azt láthatjuk, hogy miként élik meg a játékosok a sikert és a kudarcot, miközben a média, a közönség meg a magánéletük is közbeszól. Érdekesség, hogy a rendező a humoros szerepeiről ismert Billy Crystal, műve viszont korántsem vígjáték. A hosszú játékidő alatt először az egyik, majd végülis a másik barát lesz a főszereplő, és az utóbbit alakító, számomra teljesen ismeretlen Barry Pepper tök jó teljesítményt nyújt. Érdemes kiemelni, hogy a magyar szinkronban Rékasi Károly szintén megdolgozott a karakter életszerűbbé tételéért, ugyanis remek vidéki akcentussal beszéli végig ezt a több mint 2 órát. A két sztár-baseballos családi élete, múltja és a csapat teljesen háttérben marad, a lényeg a testi-lelki megpróbáltatásaik sora, az, ahogyan szembenéznek az akadályokkal, meg persze a nagy rekord, az egy idényben ütött legtöbb hazafutás. Elgondolkodtató, hogy akik Roger ellen szurkolnak, miért teszik, hogy mekkora hatalma van a kimondott vagy ki nem mondott szavaknak az újságírók kezében, és hogy valaki mitől vagy miért válik igazi legendává. A játékidőt mondjuk 15 perccel megdobó keretre viszont szerintem aligha volt szükség, emiatt válik a 61* (az angol cím ilyen egyszerű, tényleg van benne csillag) giccsessé. De még így is jó, aki kedveli a sportfilmeket, annak ajánlom!

imdb: 7.8 (A patriotizmus miatt?)

port.hu: 6.7 (Reálisabb, de ahogy az amerikaiak nem érthetik a mi Woyzeckünket, úgy mi se érthetjük igazán az ő hazafias sportjukat.) 

+ Nézd, ki van itt; You, Me & Him; Meet CuteKincsemSzuperhekus kutyabőrben, One Percent More Humid

Holnap jönnek a maximális pontszámú alkotások 2017-ből!

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2018.02.08. 20:45 Tévésámán

Szülinapi hét II. - Közepes filmek, amiket tavaly láttam

Avagy minőségi trágya Hollywoodból - ezekre 3/5-öt adnék. Sima betűkkel a 2017-es megjegyzéseim jönnek, dőlttel a mostani toldások.

3.jpg

Deadpool (2016)

Néha vicces és jó, máskor unalmas. Sok esetben átlépik a határt, ameddig még tényleg király lenne a dumák/poénok sora, más meg alapvetően se működik. A kiszólásoknak se mindig van értelme. Azért elszórakoztatott, de attól, hogy felrúgja a műfaja szabályait, még szuperhős-film marad…

Lehetetlenség komolyan venni azokat az embereket, akik azért imádják ezt, mert hogy ilyennek kellett volna lennie minden szuperhős vagy X-Men-mozinak, mert ők így is elmentek megnézni az összes többit, és meg fogják nézni a következőeket, a Fekete Párducot meg ennek a folytatását, dacára annak, hogy képregény formájában le se szarták őket... Ha a Deadpool tíz évvel ezelőtt készült volna el így, akkor talán még meg is tapsoltam volna, de ma már annyira immúnisak vagyunk az erőszak mindennemű ábrázolására, hogy ezzel senkit se lehet elkápráztatni, a 16 éven aluliakat célzó szexuális poénok szánalmasak, a többi együtt meg nem tesz ki egy egész filmet. 

imdb: 8.0 (Nevetségesen magas pontszám.)

port.hu: 7.3 (Örülök, hogy nem mentünk itthon 8 fölé.)

Star Trek – Mindenen túl (Star Trek: Beyond, 2016)

Az első rész tetszett, megvettem dvdn is, bár leárazva. A második se volt rossz, a harmadik viszont valahogy nagyon gyorsan eltűnt a színről. Azért kíváncsi voltam, vajon milyen lehet? Hát az első félórája irtó unalmas, aztán jönnek az új ellenfelek, akik jól néznek ki és a fegyvereik odavágnak, Bones doki szórja a poénokat, a fehér hajú űrlény-lány is tetszett; de azért van mibe belekötni: Hogyan tudják kezelni a Föderációsok azokat a fegyvereket és űrhajókat, amiket most látnak először (például Uhura egy támadója ellen annak társát használja fel fegyverként)? Uhura és Sulu hogyan tudnak szabadon járkálni a börtönben? Nincsenek bezárva, vagy a náthás űrtörpe engedi ki őket, esetleg direkt nyitnak nekik egérutat? Ezeken kívül nehéz figyelmen kívül hagyni a kitalálható fordulatokat és a Star Wars-utalásokat (szörcsögve lélegző főgonosz, a tervrajzon középen kirajzolódó Halálcsillag-alakzat). Azért elszórakoztatott, de nem fogom sajnálni, ha ez lesz az utolsó epizód…

Sophia Boutellát az Isten is ilyen szerepekre teremtette, Karl Urban meg hülyéskedhetett egy kicsit; Idris Elba szörnye viszont csak addig érdekes, ameddig felfedik a valódi személyazonosságát, onnantól unalmassá lesz. És ezen kívül nincsen benne semmi - persze lehet, hogy az eredeti sorozat rajongóinak tetszik, én csak a mozifilmeket néztem meg az Űrszekerekből, tehát fogalmam sincs, hogy ez mennyire "trekes". Azt hiszem, hogy J.J. Abrams-nek ideje lenne példát vennie George Lucas-ról és visszavonulnia...

imdb: 7.1 (Azért ennyire korántsem jó...)

port.hu: 7.1 (Nemzetközi konszenzus.)

Morgan (2016)

Egy tök jó ötletből a végére nagy baromság lesz. A főszereplő Kate Mara elképesztően ellenszenves, nagyon megutáltam a játékidő alatt és a történet meg a készítők is részrehajlóak voltak vele szemben. Ahogy kijön a börtönéből, az igazi baromökörség, mert ha ő kijön így, akkor Morgan is ki tudott volna; a végső leszámolásnál meg ahogy túléli, hogy felnyársalják… Dühítő! Nem beszélve arról, hogy a teszten a doktor direkt provokálja Morgant, addig baszogatja, amíg elszakad nála a cérna. A legidegesítőbb az egészben viszont a befejezés, mert erre az ostoba, kiszámítható fordulatra építették fel az egészet! De jól esett viszontlátni Rose Leslie-t, aki remek volt és Anya Taylor-Joy szintén rendkívül pozitív befolyást gyakorolt rám. Sajnálom, hogy mi lett a vége, mert amúgy tetszett volna, így viszont…

Talán megirigyelték Christopher Nolantől a nagy csavarokat, és ők is ilyet akartak csinálni? Nos, nem jött össze... 

imdb: 5.8 (Na, végre egy valamennyire reális értékelés!)

port.hu: 6.9 (Valahogy nekünk jobban tetszik a szar, ha csillog.)

+ A szeretet könyve, 1945A kaptár: Utolsó fejezet, The Most Hated Woman in America

Holnap folytatódik a felsorolás...

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2018.02.06. 21:55 Tévésámán

Szülinapi hét I. - 2017. legfurább és legpocsékabb filmjei

10_exactly_ten.jpg

Ebben az évben immár tíz éves lesz a blog. Visszatekintve, anno kb. senki voltam, kiforratlan személyiséggel, mindenféle tudás és tapasztalat nélkül, viszont sok idővel rendelkeztem. Ráértem, plusz lelkesedtem, ez a kettő együtt elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megszülessen az oldal. Fennállása óta egyetlen fillért sem költöttem rá, de bevételem sem származott belőle; sosem hirdettem sehol, ám párszor az Index kiemelte a cikkeimet, így aztán néha sikerült igen szép letöltés-számot produkálni. 

Mostanra az időm kevesebb lett, ráadásul már másképpen viszonyulok a szabadsághoz, amit ez ad, és megpróbálom hasznosan tölteni. (Mellékesen pedig tíz évet öregedtem...) A lelkesedésem kb. A Galaxis Őrzői első része után fogyatkozott meg, azóta valójában szinte minden film hidegen hagy, amit mozikban játszanak, ritka kivételekkel. Továbbra is kitartok kedvenceim (Juno Temple, Maisie Williams és az újonnan érkező David Tennant) mellett, ha ők valamiben szerepelnek, azt megnézem, amúgy csak dokumentumfilmek és érdekesnek látszó izék elé ülök le. 

2017-ben kevesebb, mint 50 olyan alkotást láttam, amikhez korábban még nem volt szerencsém, ebben a bejegyzésben az év legfurább mozgóképét meg a legértékelhetetlenebbeket vesézem ki. Ahogy tavaly, most is először jön az egy évvel korábbi feljegyzésem, utána esetleg mostani kiegészítés, dőlt betűvel, illetve pontszámok az imdbről, a port.huról és saját kútfőből.

025.jpg

Nem tudnám lepontozni

Radírfej (Eraserhead, 1977)

Ez meg mi a bánat volt…

David Lynch - ennyi elég? Azóta tudom, hogy ez a fiatal férfi apává válástól való félelmét mutatja be a maga groteszk, torz és ijesztő módján. Nagyon-nagyon nyomasztó volt, nem szívesen látnám újra. Érdekességnek annyit, hogy van magyarázat a címre és ez nincs összefüggésben a főhős fura hajával.

imdb: 7.4

port.hu: 7.9

p03vjg1w.jpg

Értékelhetetlenül ortó valamik 

A nő, akit szerettem (Freeheld, 2015)

Ez a film bebizonyítja, hogy Ellen Page immár nem más, mint egy szócső, és ebben a minőségében az, amit tesz, filmes szempontból értékelhetetlen. Engem személy szerint nagyon zavar az igazi igazságtalanság, ezért megértem, hogy Laurel kálváriájáról fontos beszélni, mert ez hozzá tartozik a méltányossághoz, DE ennyi édeskevés. A harmadik számú főszereplő, Michael Shannon lejátssza a két női főhőst, a karaktere sokkal érdekesebb és izgalmasabb, mint Laurel és Stacie, a történet pedig baromi unalmas. Miért? Mert nyilvánvaló a végkifejlet, még akkor is, ha nem nézünk utána. Semmi meglepő nincs, az a néhány jó jelenet pedig önmagában túl kevés ahhoz, hogy elvigye a hátán az egész alkotást. Ellent még a hangjául választott Bogdányi Titanilla is lejátssza, pedig őt nem is lehet látni! Ezen kívül miért érezzek szánalmat egy olyan személy ellen, aki saját magának okozta a tüdőrákot, mivel állandóan dohányzott? Julianne Moore-nak nem sikerült ismét kasszíroznia a beteg-szereppel, a Steve Carrell által megjelenített alak meg önmagában bizonyíték arra, miért utálja annyi ember a melegeket… Sokaknak lehet köze ahhoz, amit itt láthatunk, de ebben a formában; objektíven, személyes érintettség nélkül nézve ez így rossz. A szereplőket nem tudtam megkedvelni, képtelenség együtt érezni velük, stb. A szomorú az, hogy Page még a pénzével is támogatta ezt. Sajnálom, hogy feladta a karrierjét azért, hogy szócsővé változzon…

Propaganda, a rosszabb fajtából. 

imdb: 6.5 (Baromság, ennek kb. a felét érdemli.)

port.hu: 7.7 (Komolyan?! Mi a bánat...)

Szerintem: 1/5

Szalagavató (Prom Night, 2008)

A port szerint horror, a teletext szerint sci-fi, valójában ez egy „belépő szintű” horror. A legfőbb baja az, hogy rém unalmas, bár a gyilkost alakító pasi jól játszik, de a figura üres és érdektelen, ahogy a többiek is. A 15-ös karikás besorolás miatt a gyilkosságokból semmit se mutatnak meg, a cselekmény pedig gyakran kitalálható (pl. a kettes számú barátnő halálát már akkor borítékoltam, mikor először megjelent). Sok dologban rendkívül ostoba a Prom Night, ilyen a tettes külseje (Charles Manson); az áldozatok halálának oka (mindig egyedül vannak egy szobában); vagy a civil ruhás detektív, aki álcázni akarja magát, de az övén van egy baszottnagy, csillogó jelvény… A helyszín és a látottak többször is a Hitman: Contracts-et juttatták eszembe, az ijesztéseket jumpscare-rel (ijesztő hanghatás + hirtelen képi hatás + a szereplő felsikolt) oldják meg minden egyes alkalommal. A beleerőltetett propaganda kifejezetten zavaró volt, de azért akadtak nagyon jó dolgok. Ilyen a fiúk reakcióinak sora („nem is biztos, hogy te nyersz”), a végén a direkt a Rémálom az Elm utcábant idéző ismétlődő jelenet, vagy a módszer, ahogy a gyilkos kijut a hotelből. Összesítésben viszont pocsék volt, nem ajánlom.

imdb: 3.9 (Magáért beszél.)

port.hu: 5.5 (Ez is miért kapott ennyit, érthetetlen. Túl sok hülye fér hozzá az internethez itthon?)

+ Underworld: Vérözön

Hamarosan folytatódik a felsorolás, a közepes értékű látottakkal. 

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2017.12.28. 17:43 Tévésámán

Requiem (1981)

requiem1.jpg

Fábri Zoltán most lett volna 100 éves, Örkény István, a kedvenc íróm, pedig 105. Kettejük közös munkája ez a gyönyörű dráma, amely filmre vitt, kiegészített és izgalmassá tett egy olyan novellát, amit egyébként nem szeretek. Cikkem tárgyát ebben az évben már láttam egyszer, és akkor azt gondoltam, hogy meg kell néznem újra ahhoz, hogy írhassak róla. Tegnap éjjel erre ismét lehetőségem adódott, így most már teljes nyugalommal megformálhatom a véleményemet.

„In memoriam Hannover István, 

szül. Budapesten, 1917-ben,

megh. 1951-ben, a váci fegyházban”

Van négy ember: A gátlásos, fiatal és csúnya Pelle Gyula (Gállfi László); a szépséges és szomorú Netti (Frajt Edit); a gazdag és idős ügyvéd, Kari (Kálmán György) és a politikai okokból bebörtönzött kommunista ifjúsági vezető, Pista (Balázsovits Lajos). Utóbbi kapcsolja össze az előző hármat: Pellével együtt raboskodtak, Netti a szerelme volt, Kari a pártfogója. Pista meghal a váci fegyházban, és ezzel elindítja egymás felé a többieket – Pelle egy sötét éjszakán becsönget az ügyvéd lakásába, ahol Netti nyit ajtót, és meglátja a magába zárkózó, a világ elől elbújni akaró fiatalemberben a halott szerelmét… 

Ahogy a nyitányban mondtam, nem szeretem ezt a novellát, de ahogy öregszem, úgy kezdem igazán megérteni, hogy miről szól. Ez az adaptáció tökéletes, mert minden benne van, amit Örkény szeretett volna elmesélni, ugyanakkor kiegészül Fábri mondanivalójával is. Bepillantást nyerhetünk a börtön cellájába, ahol az ’50-es évek terrortól terhes első éveinek nyomasztó hangulata telepedik ránk, de közben versek, elgondolkodtató mondatok és a szépség mindenféle képi formája kényezteti az elménket meg a szemünket.

requiem2.jpg

„Nettiből csak nálam vizsgázhatsz.”szpojler itt 

Pista végülis rendelkezik arról, hogy legbecsesebb földi kincsét, Nettit, ki örökölhesse: Legyen Karié, ő majd gondoskodik róla, tejben-vajban füröszti, hiszen egy ilyen asszony ennél kevesebbet nem érdemel. Ugyanakkor, amit elmesél Pellének, azzal önmagát emlékezteti arra, mi vár rá, ha egyszer kiengedik, és megpróbálja eligazítani a fiatalembert az életben, hogy ha majd egyszer kiszabadul, megtalálja a maga útját. Egyikük sem sejti, hogy Pista meghal a fogházban, és mindaz, amit átadott Gyulának, az Netti karjaiba vezeti őt. Vagy talán mégis tudta? Felismerte, hogy Pellének mekkora szüksége van – nem egy, hanem A – Nettire? Korábban ez sosem fordult meg a fejemben, mikor a novellát olvastam… 

Szpojler vége 

Örkény egyik nagy erőssége a sűrítés: Mialatt a jelenben, a cselekményben végülis alig történik valami, több évnyi eseménysort élhetünk végig a szereplők emlékein keresztül. A tágas, gazdagon berendezett lakás adja a helyszínt, ahol a két központi szereplő, Netti és Pelle interakciója folyik, s ebbe kívülről, telefonon meg emlékekben kapcsolódik be Kari; és mindent beleng Pista emléke. A hatása akkora, hogy saját képére formálja egykori cellatársát, akinek emlékei közösek az asszonyéval, olyannyira, hogy a vége felé az egyik képen a múltbeli kis szigeten Pista ténylegesen átalakul Gyulává. Újabb fontos utalás, hogy a fiatalember tényleges önálló életéről alig tudunk meg valamit, amit pedig mégis, azt csak a szavai támasztják alá, képek nem – akár igaz is lehet, de ez azt mutatja, hogy senki volt, mielőtt „Pista lett”.

orkeny_requiem.jpg

Míg a két P-betűs férfi valódi cellában raboskodik, ahol nincsen semmijük, senkijük és azt tesznek velük a fogva tartóik, amit csak akarnak; addig az asszony egy antik bútorokkal, művészeti értékekkel és idegenséggel teli, kényelmes, pazar lakásban érzi magát rabnak. Nettiről mindenki tudja, hogy mennyire szép, ő is tudja magáról; Gyulát pedig mindenki csúnyának tartja, ahogy ő saját magát. Netti szépsége (és Pista „jelenléte”) megszépíti Gyulát; az emlékek és a gondolatok szabaddá teszik a rab szellemét; a szerelem bebörtönzi a nőt. 

Kérdés, hogy lehet-e, egyáltalán szabad-e Örkényhez hozzátenni? 1981-ben az író már 2 éve halott volt, azonban még 1969-ben dolgozott együtt Fábrival az Isten hozta, őrnagy úr!-on. Szóval van, ami összeköti őket, és bár Örkény nem volt teljesen elégedett az Őrnagy úrral, a Requiem elkészültét örököse, Radnóti Zsuzsa mégsem akadályozta meg. És milyen jól tette! Fábri ugyanis egy örök szerelem történetében elmeséli a magyar szocializmus születését, megemlékezik a sötét Rákosi-korszakról, továbbgondolja, élettel tölti meg a „kísértet” Pistát, felemeli a novellát. Az eredeti Rekviemből (az író művét kv-vel, a mozgóképet qu-vel kell írni) kimaradt a kor ábrázolása; persze lehet érezni, hogy mikor történik ez az egész, de a direktor úr ténylegesen megmutatja, hogy miért vitték el Pistát (csak szavakkal), ahogy elvitték (de csak részlegesen), és hogy mi volt vele a börtönben. Ezek a nyomtatott oldalakon csak Pelle szavaiból, illetve Netti visszaemlékezéséből derülnek ki. 

Érdemes külön megemlékezni arról, ahogy a rendező és az operatőr Illyés György megjeleníti az emlékezetet. A képsorok sokszor darabosak, meg-megállnak, visszatérnek ugyanarra a pontra. A cselekmény minden visszatérésnél kiegészül egy-egy új mondattal vagy apró mozdulattal, ami az előbb még nem volt ott, mert az emlékező figura előtt homályban maradt. Pelle jobban emlékszik Pistára, mint Netti, valószínűleg azért, mert egy év a börtönben felér tíz évvel a szabad világban, és a fiatalember számára raboskodása alatt a művelt, tanító, jobbító szándékú Hannover Istvánnal eltöltött idő a legmaradandóbb élmény.

requiem3.jpg

Egyes emlékeket képek jelenítenek más, másokat képek és hangok; néha hallhatjuk a két főhős gondolatait, láthatjuk a világot a perspektívájukból; sokszor pedig mindezek keverednek egymással. Például: Pista áll a vasúti hídon, háttal van nekünk, az elhaladó vonat szerelvényei közt rajzolódik ki az alakja, a kép megáll, és közben hallhatjuk Pistát beszélni, de amit mond, valahol máshol és máskor mondta. Mind a kettő Netti emléke, amik összemosódnak, és a nő szemszögéből láthatjuk, hallhatjuk őket. Ha már hallás: Két igen fontos, zavaró hang jön elő újra és újra, egyikük az ajtócsengő, a másik a telefoncsörgés. Mindkettő mást jelez, és mindig valami végzetest indítanak el. 

Van mit agyalni azon is, hogy mikor és miért alkalmazzák a külső nézőpontot? Az egész látnivalót a személyesség hangulata lengi be, viszont amikor kívülről látjuk az eseményeket, akkor egyfajta történelmi rácsodálkozást kapunk. A cellában, a kávézóban, a szépségszalonban és az utcán van csak ez, a többi alkalommal valaki felől, valaki szemén vagy emlékezetén át látjuk a dolgokat. A külső megfigyelő: maga a rendező. Sok kis részlet van, amikre a kamera ráfókuszál, és az előtte, utána lévő többi kép, meg a közben elhangzó szavak töltik meg őket jelentéssel. Ilyen a női kézben egy darab papír, a tálnyi friss körte, vagy a folyóparton heverő uszadékfa. Amit nem látunk, azt elképzeljük, pont, ahogy az író akarta: Amint Pista öltözködik; ahogy kihallgatják, ordítanak vele és megverik; mikor társai röhögve figyelik Pellét, amint az „erőszakot követ el”; stb. Az érzékletes leírás az egyik, a cselekmény indításának vagy végének bemutatása a másik eszköz a néző képzeletének megsegítésére. A Netti életéből vett extra jelenetek (a szépségszalonban, Kari estélyén, az illegális kommunista találkozón) mind arra szolgálnak, hogy bemutassák a kort, de közben érezhető, hogy szeretnék pozitív színben feltüntetni a szocializmus egyik mártírját. Ezzel, ebben a formában, semmi gond nincs, mert mellékszál, és nem ez a lényeg. 

Akkor micsoda? Egyfelől a Szerelem, ami megváltoztatja az embert, ami egy életre hozzáláncol valakihez, amiért mindig Őt keressük mindenkiben - itt láthatjuk, mekkora öröm, ha végre rátalálunk. Másfelől felteszik nekünk a kérdést, hogy vissza lehet-e térni a normális életbe a börtön után, vagy ha elvisznek tőled valakit? Lehet egyáltalán normálisan élni? Mit jelent ez a kifejezés? Aztán itt még filozofálgatunk, hogy mi az Igazság, mit tesz azzal, aki kimondja; mitől lesz valaki szép, és így tovább, de ha már szépség, beszéljünk inkább arról, hogy milyen szép is a Requiem! Az ekkor 25 éves Frajt Edit egy igazi csoda, elsőrangú választás volt, és bizony jól esik nézni őt a meztelen jeleneteiben. Ezek viszont nem öncélú, megbotránkoztató beállítások, hanem a múlandó, ám mégis örök Szépség előtti tisztelgés pillanatai. (Kis személyes megjegyzésem, hogy a novellában Netti egyedül igazán nagy szerephez jutó testrésze a lába, és szerintem Frajté korántsem olyan szép, de ez mindegy, mert összességében gyönyörű nő volt akkoriban.) Amúgy a meztelenség, az egyszer felhangzó káromkodás, meg az erőszakra való utalás miatt adják mindig ilyen későn ezt az alkotást…

requiem4.jpg

„Majd téged is elvisz evezni valaki.” 

A csodás Nő mellé kapunk egy jóképű férfit, a remek Gállfi László azonban elhiteti velünk, hogy abban a világban bizony ő csúnya, a nők kerülik, stb. A Pistát életre keltő Balázsovits Lajos biztosan vonzó a hölgynézők számára, és mindenkit lenyűgözhetnek a nyár képei, a felmagasztosuló, repedezett zománcú lavór csendélete vagy az egyik szerelmi jelenet művészi árnyjátéka. Mindezt erős (digitálisan felújított) színekkel tárja elénk a kitűnő munkát végző Illyés György. A zenét egy egyszerű, visszatérő zongora-dallam képviseli, amit Vukán György szerzett, ezen kívül csak akkor van zene, ha a karakterek hallják valahol. 

Ahogy a film ide-oda ugrál az időben, az emlékek közt „vájkálva”, számos újdonságot mutatnak be az Örkény-novella ismerőinek. Ilyen az a (már említett) részlet, amikor Pistát elviszik az államvédelmisek, illetve a két teljesen új karakter, a harmadik cellalakó (György László) és a betegszobáról érkező rabtárs (Usztics Mátyás). A harmadik fickó képviseli a józan észt, a valóságot, aki mindig megmondja, hogy Balázsovits figurája hiába vár a bocsánatkérésre meg a szabadon engedésre, hiába hisz a nagy proletárforradalomban, mert pont a sajátjai árulták el, ők jutatták ide. Usztics alakja pedig beszámol arról, amiről Pelle nem tudhat: Pista utolsó óráiról. Illetve ezeken túl kiemelt szerep jut Netti futásának. Először sportból fut (de a győzelem szocialista győzelem), aztán azért rohan, hogy Pistát mentse (és az illegális kommunista barátait), végül pedig Karitól, az aranyketrecből kiszabadulva szalad (a takarítónő és a vasutas kislánya kitör a burzsoázia rabságából). Ne feledjük, 1981-et írunk ekkor!

requiem5.jpg

Szép gesztus Fábritól, hogy a novella Pistájának irodalmi vonatkozását tovább erősíti, ezzel tulajdonképpen Örkény Pistát csinál belőle. Emberünk a cellájában verseket szaval, miután kihallgatói összeverik; a világirodalomról tanítja Pellét, és az egyik kulcsjelenetben, félholtan elmondja kiöltője egyik leghíresebb egypercesét (In memoriam dr. K.H.G.). A telefonbeszélgetés, mikor Kari Nettin keresztül vallatja Gyulát, egy az egyben a novellából került át, és ez annyira örkényi pillanat, hogy akaratlanul is felidéződött bennem a Macskajáték, miközben néztem. Az 1 óra 43 percnyi játékidőnek talán a 60%-át adja az eredeti Rekviem, a többi Fábri hozzáadott tartalma. 

A fókuszban lévők mind nagyon jól alakítanak, mellettük még a karhatalmat játszók érdemelnek kiemelést. Érdekesség, hogy valahol felbukkan a Barátok közt Magdi anyusa, Fodor Zsóka (sem az imdbn, sem a porton nincs feltüntetve, hogy kit játszott), illetve a Szomszédokos vonalat Frajt és Vukán György mellett a Mágenék „bejárónőjét” életre keltő Várhegyi Teréz (a fodrásznő az elején) erősíti. Egyébiránt a nemzetközi filmes portálon keresésre nem jön ki ez a film, Frajt Edit adatlapján találtam meg, és ott azt írják róla, hogy 1982-es, pedig a végén ki van írva, hogy 1981. Végül még egy mondatot a befejezésről: A szép nőket nem lehet leláncolni, aki megpróbálja, az (is) hoppon marad… 

Nagyon tetszett ez a film, mind a két megtekintése megérte, sőt, szívesen látnám harmadszor, negyedszer, vagy huszadszor is! Aki olvasta a novellát, semmiképp ne hagyja ki! 

Pontozás:

Port.hu: 8.4

imdb: 7.6 

Szerintem: 6/5

Utólagos szerkesztés: Újból végigolvastam a novellát, és számos kis apróságot meg pár nagyobb dolgot leltem, amikben különbözik az adaptációtól. 1. Netti papucs nélkül megy ajtót nyitni. 2. Pelle haja vörös, szeme zöld, bőre fehér, fogai rosszak, az anyajegye a bal arcán van. 3. A gyümölcsöstálon őszibarack van (én a filmbelit epernek néztem). 4. Nem egy, hanem másfél évig ültek együtt Pistával. 5. Pistán viharkabát van az evezésnél, "lumberjack" helyett. 6. Netti a vízben vetkőzik le. 7. Kari németek helyett svédekkel van a lokálban.

Pár extra észrevétel: A fodrász szerepel a novellában, de csak annyi, hogy a nő elment oda. Viszont az utazás Konstancába szintén onnan jött, ahogy Kari első mondatai is. Az említett férfi már nem ügyvéd, hanem a külkereskedelmi minisztériumnál dolgozik (egyszerűbb volt azt írni az elején, hogy ügyvéd, végülis Pelle úgy tudja). A kávézós futás szintén megjelenik Örkénynél, és innen tudtam meg, hogy amikor Pista átalakul Gyulává, akkor maga Gyula áll a fánál. A szakító/elváló telefonbeszélgetés sokkal rövidebb és egyszerűbb a novellában. A foltos arcú fiatalember a borítékért jön, ami egykori tanítómestere emlékiratait tartalmazza - elgondolkodtató, hogy tudhatja-e, hogy az ügyvéd felesége az Netti? Az olvasható verzió szerintem ennek az ellenkezőjére utal. A Rekviem 1960-ban íródott. 

Szólj hozzá!

Címkék: magyar dráma


2017.12.23. 19:43 Tévésámán

You, Me & Him (2017)

ymh-babylifeline.jpg

Nem is emlékszem, mikor néztem utoljára filmet éjszaka, letöltve, laptopról. Mostanában az új munkám miatt eléggé elfáradok, plusz alig jön ki olyan alkotás, ami tényleg érdekel. Már csak az alapján nézek dolgokat, hogy kik szerepelnek bennük; illetve ritkábban a témakör alapján (erről majd februárban lesz még szó a blog születésnapja körül). 

Mi vonzott ehhez? David Tennant és Faye Marsay. Előbbit biztosan mindenki látta már valamiben (például abban az idióta Jessica Jones-sorozatban, amit nálunk is adtak/adnak?), utóbbi pedig szintén egy széria, a Trónok Harca révén tett szert nagyobb körű ismeretségre. Mindketten vonzó megjelenésű brit színjátszók, és összeköti őket egyik kedvenc sorozatom, a Doctor Who: David a 10. Doktort, Faye pedig a 12. Doktor első karácsonyi epizódjának egyik fontos szereplőjét játszotta. Vagyis ők ketten abban az univerzumban sosem találkoztak (ebbe bele lehetne menni, de most mégsem teszem), ám itt mégis sikerült együtt dolgozniuk. 

you_me_and_him_1_086.jpg

Rövid kitérő: A Ki vagy, Doki? a társadalmi igazságosság bajnokainak egyik idei áldozata, a főszereplőt ugyanis a jó kis Szellemirtók/Ósönsz Éjt mintára „nemátalakító műtétnek” vetették alá. Amikor a jelenlegi Doktor, Peter Capaldi bejelentette távozását, felröppentek a hírek arról, ki lesz az utódja, és a lehetséges hölgy-jelöltek közt elhangzott itt-ott Faye Marsay neve. Én nagyon szurkoltam neki, mert egyrészt tényleg tehetséges, másrészt szerintem rendkívül vonzó (például a mai Gel Gedók és Alíszia Vikanderek közt feltűnő, hogy van melle) és angol, tehát minden megvan benne, ami remek utóddá tette volna. Mégsem őt választották, hanem a teljesen jellegtelen Jodie Whittakert, akinek színészi kvalitásáról eddig mindössze a St. Trinian’s flúgos recepciósa árulkodott nekem, ez pedig korántsem volt lenyűgöző. [Utólag majd mekkora szám lesz, hogy A Fritton-arany legendájában két Doktor is benne van!] Viszont éppen David Tennant nyilatkozta róla, hogy remek színésznő – én mindenesetre kihagyom a 13. kalandjait, aki majd megnézi, számoljon be róla!

you_me_and_him_1_116.jpg

Vissza a témához! Tényleg, mi is a téma?

Olivia (Lucy Punch – milyen jó név ez!) 39 éves ügyész, sikeres, gazdag, [egyesek szerint] szép, és leszbikus. Együtt él a nála jóval fiatalabb, szertelen, „vívódó művész” Alexszel (F.M.), ám míg utóbbi tök jól elvan párja nagy lakásában, egész nap ökörködik; addig előbbinek hangosan tikk-takkol a biológiai órája – gyereket szeretne. Hosszas megbeszélés után Alex beleegyezik a dologba, Olivia pedig először önmagát veti alá mesterséges megtermékenyítésnek. Emiatt azonban összevesznek, és a fiatalabb lány ott marad a szomszédjukban lakó jóképű, macsó és komolytalan John (D.T.) buliján, ahol leisszák magukat és lefekszenek egymással. Hamarosan jön a nagy nap, mikor kiderül, hogy a megtermékenyítés sikeres volt, Olivia várandós lett – ám közben, hála az egyéjszakás kalandnak, Alex is. A helyzet csak tovább bonyolódik, mikor Johnt bevonják a babavárásba. Vajon mi lesz ebből? 

A kiindulási pontban ott egy jó vígjátéki ötlet, miközben a brit televíziózásban manapság oly nagy népszerűségnek örvendő baloldali értékeket közvetíti – vagy mégsem? Heteroszexuális férfiként sohasem gondolkodtam azon, mivel jár egy leszbikus párnál a gyerekvállalás, itt pedig tulajdonképpen el lehet vonatkoztatni ettől, hiszen az alap az, hogy van „az én álmom, hogy anya legyek és mintaanya leszek” karakter, aki együtt él a „szarok bele a világba, nekem ez így tök jó” karakterrel és bejön a képbe egy harmadik. A köztük lévő különbségek ekkor kiéleződnek, felüti a fejét a féltékenység, stb. A másik fő szál pedig a „két állapotos nő együtt él”, illetve „a terhesség minden jó és rossz velejárója, de inkább a rosszak”. Szóval bőven akad lehetőség arra, hogy megnevettessenek minket, már csak az a kérdés, hogy működik-e a dolog?

you_me_and_him_1_147.jpg

A válasz: mondjuk. Ez egy angol film, ezért furcsa, miért hasonlít annyira egy amerikai filmre. Konkrétan a Juno jutott eszembe róla, hiszen ott is egy extravagáns, fiatal csaj vár gyermeket, akit nem igazán akar. Itt ezt a szálat Alex testesíti meg, nála működnek a poénok, szimpatikus, kedvelhető és érdekes. Olivia viszont unalmas, a hozzá kapcsoló „viccek” szarok, és ő maga a drámai vonal. Mintha csak Jennifer Garnert látnám abból az említett másik moziból. Tennant kifejezetten különös választás volt, de elváltoztatott külsejével és remek játékával nagyon gyorsan kedvenc alakommá vált, szurkoltam neki, nevettem a poénjain. Szó szerint mind a három központi karakternek van egy néger haverja (Alex és John megosztoznak ugyanazon) és akad pár igazán amerikai érzésű mellékalak, mint Olivia testvére vagy a Biggles nevű bunkó nő. A szövegekben sok vulgaritást hallhatunk, a néznivaló viszont a jó ízlés keretein belül marad. 

Röviden: Ebben a filmben Alex és John érdekesek, az ő sztorijukat akartam látni. Lehet rajtuk nevetni és keseregni is (van egy igazán lesújtó esemény a film háromnegyedénél), együtt érezni velük, szurkolni nekik; de mindezt elrontja Olivia jelenléte. Azonban Lucy Punch olyan jól játszott, hogy képtelen voltam utálni az általa életre hívott szereplőt, bár az tény, hogy hidegen hagyott, ami vele esett meg. Hozzá köthetőek a legkínosabb pillanatok (a mélypont a reggeli a parkban Johnnal), de ez azzal magyarázható, hogy ő a dráma a vígjátékban. A bajom megint az, mint ami a One Percent More Humidnál: adott egy ízig-vérig élettel teli férfi és egy érdekes, vonzó nő, a kettejük kapcsolatára pedig simán fel lehetett volna építeni egy filmet, de valamiért beletettek egy taszító, érdektelen harmadikat is, aki elveszi az időt a másik kettő elől. Miért kell ez?

you_me_and_him_1_203.jpg

„Ha visszamehetnék az időben…” 

Pár szót még az alkotókról és a háttérszereplőkről: Az író-rendező Daisy Aitkens színésznő, aki eddig 14 helyen szerepelt és 2 rövidfilmet dirigált. (Az „attached director” mit takarhat? Hogy valójában nem ő rendezte, csak megjelölték?) Érezhető és érthető, hogy egy nő belelát a női fejekbe, Aitkens erőssége a párbeszédek írása, a rendezésben sincs igazán semmi kivetnivaló, csak az erőltetett „vicces” meg kínos pillanatok némelyike. Olivia apját a nagyszerű David Warner kelti életre, akit bizony nem kíméltek az évek, de külseje tökéletes ehhez a pici háttéralakhoz. Most pedig jöhetnek a Doctor Whohoz köthető emberkék! Akiket felismertem: Peter Davison (az 5. Doktor - Alex tanára) és Ingrid Oliver (a rajongói tábor megszemélyesítőjének szánt Osgood – szerencsétlen anyuka az üzletben). Mellettük volt még három ember, akik számomra lényegtelenek vagy még sose láttam az epizódokat, amikben szerepeltek: Nina Sonysa (a szülészorvos), Don Warrington (Olivia néger haverja) és Sarah Parish (Alex anyja). 

Érdekességek: Idézet az imdbről = „Kedvenc projekt és ’családi ügy’ a producer Georgia Tennant számára. Ez a film volt Georgia első produceri munkája, az író-rendező a legjobb barátja, szerepel benne a férje [David Tennant] és az apja [Peter Davison], és a pénzügyi hátteret is a Tennant-házaspár adta.” Ehhez hozzájön még, hogy az üzletben lévő randalírozó kölykök is az ő gyerekeik. Sem a srácok, sem Davison nem szerepelnek az imdb stáblistáján.

you_me_and_him_1_103.jpg

Ha már imdb: Miért nem lehet erre a filmre pontot adni? Az egy dolog, hogy már nincsen fórum, de ezek szerint az érzékeny témájú alkotásokra már a szavazást sem engedik meg, nehogy a csúnya „nácik” jöjjenek és látatlanban lepontozzák az értékes propagandát? A vicc az, hogy cikkem tárgya korántsem propagandisztikus, de mivel leszbikusokról van szó, akkor tilos pontozni? 

Vissza az érdekességekhez! Lucy Punch benne volt a bevezetőben említett St. Trinian’s-ben, valami Verity nevű karakterként – talán Annabelle régi sulijában láthattuk? Nem emlékszem rá. Aprócska poén, hogy amikor a rendező nevét kiírják, Alex feldönt egy vázányi virágot – a daisy jelentése százszorszép. Eddig elhallgattam (hehe), de a kísérőzene tök jó, remekül illik az eseménysorhoz, a zeneszerző Jack Goldstein. A stáblista után van még egy rövid bakiparádé, amiből úgy tűnik, hogy a szereplőket engedték improvizálni. Végül még egy imbds idézet: „2017 februárjában a főszereplő David Tennant megvásárolta egy magazin teljes hátsó borítóját az akkor még el sem készült film hirdetéséhez, felesége, Georgia Moffett születésnapjára, 38 ezer dollárért. A hirdetés célja a lehetséges befektetők és terjesztők figyelmének felkeltése volt, és a teljes kiadások negyedét jelentette.” Amennyiben hihetünk ennek az állításnak, akkor az egész buli csak 152 ezer dollárba került, ami hihető, hiszen Tennant nem kért sztárgázsit a feleségétől, talán a rendezőnő se akarta megkopasztani legjobb barátnőjét, Punch és Marsay pedig korántsem A-listás hollywoodi seggfejek, szóval nyilván beérték egy kisebb összeggel. Amúgy hivatalos bemutató még nem volt, a büdzséről se közöltek adatokat, wikipediás adatlap sincs, szóval az imdb meg maga a film az egyedüli forrásaim.

you_me_and_him_1_221.jpg

Összefoglalva: A You, Me & Him egy kellemes vígjáték, pár drámai fordulattal. Nem tudom pontosan, ki a célközönség, én jól szórakoztam rajta, de mivel az egész simán működne Olivia nélkül és a humor/tragédia néha az amerikai mosladékok színvonalát idézi, ezért mégsem tudok rá nyugodt szívvel maximális pontszámot adni. Azt ugye mondanom sem kell, hogy minimum 16 éven felülieknek ajánlott

Pontozás: 

imdb: Nincs és egyelőre nem is lehet pontozni. 

Szerintem: 4/5 

Hírek: 

- David Tennant jövőbeli érdekesnek látszó munkái: Bad Samaritan„Egy rablópáros betörés közben véletlenül rátalál egy nőre, akit abban a házban tartanak fogva.” Kissé Vaksötét utánérzésem van, szóval azt hiszem, ezt megnézem majd. Vajon David a fogvatartó vagy az egyik tolvaj? Good Omens – Minisorozat nagy kedvencem, Terry Pratchett és az erősen nyomatott Neil Gaiman azonos című közös munkájából, ahol Tennant egy démont kelt életre, vörös hajjal:) Kíváncsi vagyok rá, mert a korábbi Pratchett-feldolgozások mind tetszettek. 

Még egy cikket tervezek, talán ebben az évben meg tudom valósítani, de nem biztos. Jövőre meg ki tudja, mi lesz ezzel az oldallal? 

Ja és még valami: Érdemes a végén elgondolkodni a cím jelentésén, ami megváltozik a játékidő alatt!

És ha már Biggles:

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték dráma


2017.12.18. 08:31 Tévésámán

Kérdés, amire kommentben lehet válaszolni

Kedves Olvasóim!

A héten a tvben listából nemrég eltávolítottam az AXN-t meg még egy csatornát, mert minden nap csak és kizárólag idióta sorozatok mennek rajta. Ennek kapcsán felmerült bennem a kérdés, hogy az itt megjelenő csatornák ajánlatain kívül még melyik tv-adók kínálatára lennétek kíváncsiak? Ha van ilyen, akkor írjátok meg kommentben és beleveszem a listába. Természetesen ezen adók műsorából is csak azokat a filmeket fogom ajánlani, amikről már született itt bejegyzés, 3-nál magasabb pontszámot kaptak és a jelenlegi ízlésem szerint ajánlanám őket másokat.

Ha valaki kommentel, annak előre is köszönöm!

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2017.12.01. 09:47 Tévésámán

Karácsonyi fantasy könyvakció!

160312_kek_szemek_borito_terv_1.jpg

Kedves Olvasóim!

December 18-áig tartó akció indul, melynek keretén belül kedvezményes áron vásárolhatjátok meg a Kék szemek című fantasy regényt tőlem, az írótól! A regény boltban nem kapható, 336 oldalas városi fantasy - modern környezetben játszódik, melyben megjelenik a mágia. 

A hátulján lévő ajánló szövege:
"Gem egy átlagos tizenhét éves lány átlagon felüli hobbival: odavan a misztikus-varázslatos dolgokért. Amikor azonban rátalál az igazi varázslatra, egy Eddie nevű drogfüggő elragadja tőle. A lány bosszút esküszik, miközben ijesztő változások mennek végbe a testében és az elméjében, ám nem ő az egyetlen, aki megmagyarázhatatlan erőre tesz szert - Eddie szintén fokozatosan átalakul. Mindketten kénytelenek elindulni közös végzetük felé, miközben egyikük sem tudja, mi vár rá az út végén. Halál vagy egy fantasztikus élet, amilyet még senki sem élt azelőtt?"

A regény első 100 oldalát itt el lehet olvasni: https://drive.google.com/open?id=0B3T9CA2rGtpxUUdLSFVQTjVwWlU

A regény hivatalos facebook oldala: facebook.com/GemKekSzeme

Kedvezményes áron most 1000 Ft-ba kerül, aki pedig Foxpost automatába rendeli, annak további kedvezmény jár, így mindössze 800 Ft egy példány. (Az ár nem tartalmazza a szállítás költségét, az még hozzájön!) Számlaadás van, de a számlaigényt kérem előre jelezni! Személyesen átvehető Székesfehérvár belvárosában. 

Megrendelés/egyéb információk: tomzameth@gmail.com

Szólj hozzá!

Címkék: hírek regényem


2017.10.30. 19:42 Tévésámán

One Percent More Humid (2017)

one_percent_poster.jpg

„Két fiatal nő kénytelen szembenézni múltbéli közös tragédiájukkal, amely mindkettejük életét örökre megváltoztatta.” Jól hangzik, nem? Megnéznétek-e azt a filmet, amit ezzel a szöveggel és a rejtélyes hangzású címmel (Egy százalékkal párásabb) próbálnak eladni? Én persze megnéztem, hiszen Juno Temple a főszereplője. 

Bár ezen az oldalon nem reklámoztam, de már pár hónapja enyém a világ legjobb Juno Temple rajongói oldala, a junotemple.us, emiatt minden vele kapcsolatos dolgot megnézek/elolvasok, hogy meg tudjam osztani. Így láttam a One Percent More Humid bemutatóját, ami első látásra a Kismadarak felnőtt változatának tűnt. Tegnap éjjel belevágtam és végezetül vegyes érzésekkel kapcsoltam ki. Jöjjön egy kis sztori, aztán fejest ugrunk a történetben visszatérő tóba:

one_percent_more_humid_2017_hdrip_xvid_ac3-evo_126.jpg

Iris (J.T.) és Catherine (Julia Garner) régi barátnők, a nyári szünetben találkoznak szülővárosukban, ahová az egyetemről tértek vissza. Bulikat és hülyéskedést terveznek, ám terveikre árnyékot vet az a baleset, ami néhány hónapja történt és az akkor még háromtagú csajbanda egyikének, Mae-nek az életét követelte. A két szőkeség mindent megtesz, hogy elfelejtsék a tragédiát, ám rendkívül különös módokat választanak a felejtésre. Iris viszonyt kezd a nála kétszer idősebb, házas tanárával, Geralddal (Alessandro Nivola), Catherine pedig Mae bátyjával, Billie-vel kavar. Vajon mi lesz ebből? 

Röviden összefoglalom a történetet azoknak, akiket kevésbé izgat a hosszas tárgyalás: Az Iris-szálban két nagyszerű színész játszik, akik közt kitűnően működik a kémia, és ez a vonal önmagában elég lenne egy tartalmas drámához. A Catherine-szál unalmas, érdektelen, férfiszemmel nézve érthetetlen és Julia Garner olyan, mint a vasorrú bába leánykorában. A balesetes dolog pedig a semmiből indul, és sehová se vezet… 

Innentől kifejtem a véleményemet, szpojlerekkel: (Elöljáróban annyit, hogy a sok szex és meztelenkedés miatt ez mindenképpen csak 18 éven felülieknek való!)

one_percent_more_humid_2017_hdrip_xvid_ac3-evo_179.jpg

Juno az első ember, akit megpillanthatunk, ezzel már elégedett voltam, de az első negyed óra rémesen unalmas, gyakorlatilag semmi sem történik. A sztori akkor indul be, mikor Gerald betér a kis szendvics-bárba, ahol Iris dolgozik, ettől kezdődik Temple és Nivola csodás összjátéka. A levegő csak úgy izzik közöttük, és Juno talán még sosem volt ennyire vonzó, mint itt. A megszokott hollywoodi elöl deszka, hátul léc lányok után kifejezetten felüdítő egy olyan nőt bámulni, mint ő, akin van hús, van feneke és vannak mellei, és ezeket nem fél megmutatni. Nevezzetek perverznek vagy infantilisnek, de párszor képtelen voltam a játékára figyelni, mert a testét bámultam – és mindezt úgy, hogy 5 éve rajongok érte és már többször láttam meztelenül. Úgy érzem, hogy Ms. Temple csábossága egy mára fokozatosan kivesző dolog, mert manapság a média megpróbálja megmondani nekünk, hogy mit találjunk szexinek, befolyásolják, hogy mire gerjedjünk; míg ő egyszerűen csak NŐ, tudja, hogyan legyen kívánatos és képes mindezt 100%-osan átvinni a vászonra.

one_percent_more_humid_2017_hdrip_xvid_ac3-evo_123.jpg

Tehát Junoé a főszál, a mellékszál Julia Garneré. Nekem ő egyáltalán nem tetszik – a bőre szép, de ezen kívül semmi nőieset se tudtam felfedezni benne. Ráadásul akkora orra van, mint a templom kilincse, szerintem ő pontosan azt a szépséget reprezentálja, amit a média megpróbál ránk erőltetni. De mindegy, ez az én személyes preferenciám. Az már sokkal nagyobb gond, hogy sajnos képtelen voltam Catherine cselekedetiben bármiféle logikát találni. Meg vagyok győződve róla, hogy ezt a szálat csak a nők értik, egy férfinéző mindössze értetlenül bámulhat. Lehetne agyalni azon, hogy vajon Billie minek dugja meg a „húga gyilkosát” több alkalommal – ha akarom, tudok találni rá magyarázatot. A legfőbb gond Garner vonulatával az, hogy a hölgy korántsem kiemelkedő tehetség, és ezen felül unalmas és számomra érthetetlen eseménysort kanyarítottak köré. Magyarul: Ami Catherine-nel történt, az se nem érdekelt, se nem tetszett.

one_percent_more_humid_2017_hdrip_xvid_ac3-evo_054.jpg

A baleset nyilvánvaló a trailerből, de utólag kifejezetten zavar, hogy nincsen kiindulópontja. Ugyanis a két, még életben lévő lány folyton visszaemlékezik arra az éjszakára, amikor Mae meghalt, és a halott csaj egyrészt cuki, másrészt titokzatos, ám semmit se fogunk megtudni róla. Végülis igazán egyik főhőst se ismerjük meg, például Geraldról sokkal többet árul el a film, mint a tényleges központi karakterről, Iris-ról; ám örültem volna, ha a néző számára érdekessé teszik Mae-t. Mitől volt olyan különleges, miért kellene hiányolnom? Talán a nők ezt is értik… Aztán: „Autóbalesetet szenvedtünk, Catherine vezetett” – akkor megvan a felelős, nem? Később kiderül, hogy tényleg a rondábbik leány hibájából történt a tragédia, és az áldozat szülei beperelik az ő szüleit, de a film véget ér, mielőtt megtudhatnánk, mi az ítélet. Ezt se tudom felfogni: Adnak egy keretet, egy kiindulási pontot, ám a külső megfigyelőnek a veszteség korántsem annyira átélhető, mint mondjuk A szeretet könyvében Jennifer Garner figurájának halála; majd bemutatják, hogy a szerintem alapvetően antipatikus Catherine a felelős, de végül arra se derül fény, hogy akkor most megbűnhődik-e ezért vagy sem? Mire jó ez? 

Tény, hogy az író-rendező-producer Liz W. Garcia számára Mae halála csupán indítás, ez az, amivel okot ad a két hősnőnek, hogy végigjárják az utat, amit nekik szánt. A One Percent More Humid fókuszában az áll, hogy a két különböző lány miként próbálja feldolgozni a rémes eseményt, közben viszont ez a rémes esemény és maga Mae is lényegtelen. Számomra akkor lett volna élmény ez a film, ha megismerhettem volna a halott lányt, aki ezáltal szimpatikussá válik és hiányzik majd. Ekkor átéreztem volna Iris és barátnője érzéseit; és ha utóbbit netán csak egy picit kedvelhetővé tették volna, akkor szoríthattam volna érte, hogy mentsék fel. És igenis, kellett volna a lezáráshoz az ítélet, mert ha Catherine-t lecsukják, akkor Iris teljesen egyedül marad, ekkor kijelenthető lenne, hogy cikkem tárgya az ő életének összeomlását mutatja be, aminek végén mégis biztosak lehetünk benne, hogy fel fog állni a padlóról és továbblép. Szerencsére az utolsó jelenet bebizonyítja, hogy akárhogy is lesz, Juno figurája tényleg így cselekszik majd; Julia alakja pedig feldolgozza magában a fájdalmat, aztán elfogadja azt, ami vár rá.

one_percent_more_humid_2017_hdrip_xvid_ac3-evo_274.jpg

„- Nem akarom, hogy bajod essen itt.

  - Azon már túl vagyok. Ennél rosszabb nem jöhet.” 

Pár dolog feltűnt még: Az összes főszereplő fehér, csupán egy lényegesebb fekete figura akad, Jack (Mamoudou Athie), aki különben egészen jó fejnek tűnik, de teljesen mellékes, és a sztorihoz semmit sem tesz hozzá. A kis, egy-két mondatos háttérfigurák szinte mind feketék (a bírónő, a srác az irodai légyott után, Alex), és baromira kirívó a füves kajáldás epizódnál a zöld hajú vásárló. Iris az elején elájul Gerald háza előtt, és azt mondja, már többször történt vele ilyen, de se korábban, se később nem fordul elő újra. Ez most akkor mi? (Angolul erre mondják, hogy plot device, akit érdekel, keressen rá itt oldalt idézőjelben, egy másik cikknél kifejtettem, mit takar.) A feleség elég különös figura, valami hihetetlen baromságnak hangzó akármit kutat, amíg a férje nyáron egy kisvárosban „ír”, miközben rajzanak körülötte az alulöltözött, szép, fiatal lányok. Ki csinál ilyet? Később mikor a helyszínre érkezik, akkor az asszonyt játszó Maggie Siff brillírozik, de addig rendkívül idegesítő. 

Nehéz lenne eldönteni, hogy vajon a tanár nyomul a diákra, vagy fordítva, néha így, néha úgy tűnik, de valójában mind a ketten akarják a dolgot, miközben tudják, hogy helytelen. A játékidő elején, mikor Iris részeg, ott nagyon jó a homályosítás, de később ezt teljesen indokolatlan részeknél is alkalmazzák, például mikor Catherine elköszön a szüleitől, így elveszti a hatását. A lányok beszélgetéseiben vannak jó poénok, mondjuk a professzornak adott disznó gúnynevek:) Az utolsó félóra baromi fura, a semmiből jön egy „fordulat”, ami megváltoztatja a hangnemet, de ahogy feljebb írtam, sehová se vezet. Ezért aztán nincs befejezés se. Persze nem az eseménysor a fontos, hanem amit a karakterek éreznek, de férfiként ezt nehéz elfogadni. A cím magyarázata Iris egyik mondata, amely szerint, ha csak egy százalékkal nagyobb lenne a levegő páratartalma, akkor mind megfulladnánk. 

Szpojlerek vége

one_percent_more_humid_2017_hdrip_xvid_ac3-evo_208.jpg

Érdekességek: Iris tükrén ugyanaz a Junot ábrázoló kép van, mint amit a színésznő a Meet Cute-ban eléget. Az úszás - ami visszaidézi a Merüléseket – jelenti a kapcsolatot Mae-jel, ez nyilvánvaló a végén, mikor nagy nehezen Catherine is rászánja magát, hogy bemenjen a tóba. A karakterek teljesen hétköznapian viselkednek, otthon mezítláb járnak, cigiznek, káromkodnak, sőt, az első szexjelenetnél Gerald felrohan a fürdőszobába kotonért. Ilyesmire egyetlen másik amerikai alkotásból sem emlékszem, pedig teljesen evidensnek kéne lennie. A stáblistában van egy Jesika Farkas (produkciós vezető), aki biztosan magyar felmenőkkel büszkélkedhet. 

Utólagos megjegyzés: Létezik belőle egy cenzúrázott és egy cenzúrázatlan verzió, én az utóbbit láttam, ebben több a szex, de így sincs benne profánság vagy ízléstelenség. 

Ez Liz W. Garcia (Döglött akták) második rendezése, az első az Életmentő volt, aminél ugyanígy producer-író-direktor feladatokat látott el és még az imdbs pontszáma is egyezik a Once Percent…-ével. Alessandro Nivola úgy tűnik sokszor tesz rossz lóra, korábban ugyanis olyan alkotásokban szerepelt, mint a rendkívül ostoba Ál/Arc, a pocsék Jurassic Park III, vagy a felejthető Amerikai botrány. A Mae-t alakító helyes színésznő neve Olivia Luccardi. Cikkem tárgyát a 2017-es Tribeca Filmfesztiválon mutatták be, ahol Alessandro Nivola elnyerte a Legjobb Férfiszínésznek járó elismerést. (A neten amúgy szinte semmin nincs erről a mozgóképről.)

1_percent_premiere6.jpg

Azt hiszem, hogy nem értettem meg ezt a filmet, azért, mert férfi vagyok, és a célközönség nyilvánvalóan a szebbik nem. Ennek ellenére a Temple-Nivola-páros alakítása és a köréjük szőtt cselekmény nagyon tetszett, mert van kezdete, van vége, akad konfliktus, a karakterek változnak közben, szoríthatunk értük, stb. Vajon Garcia képtelen volt felismerni, hogy ezzel a két remek színésszel csinálhatott volna egy tökéletes szerelmi drámát; vagy a sok egyéb baromságot azért rakta bele, hogy megnyerje a producereket és becsábítsa a nézőt a vetítésekre? Valószínűleg az utóbbi válasz a helyes, és ez elég siralmas…

Pontozás: 

imdb: 5.7

Szerintem: 4/5 (Ennél nagyobb levonást semmiképp sem érdemel, mert ami jó benne, az első rangú.)

1 komment

Címkék: dráma


2017.10.21. 15:51 Tévésámán

Javítás vége, tervek az oldallal

Kis híján két évbe telt átolvasni és kijavítani az összes cikket, amiket az elmúlt 9 évben írtunk. Természetesen mással is foglalkoztam, mivel dolgozó ember vagyok és élem az életemet, ezért tartott ennyire sokáig. Nézzük hát az utolsó két év, a tavalyi és az idei korrekciójának eredményeit/érdekességeit!

2016:

  1. A Nosferatu, Eine Symphonie des Grauens vezeti a facebookos tetszikelés listáját, 4 ember nyomta meg az alatta lévő felfelé mutató ujjat formázó piktogramot. 
  2. A legtöbb katt a rémes Regardez-re érkezett, összesen 4044...
  3. A héten a tévébent egy lépéssel sikerült felgyorsítani. A linkeket azonnal bemásolom a listába, ezzel némi időt tudok spórolni (ha eszembe jut használni a módszert).
  4. A Halálos fegyverről szóló pár sor sincs már meg... (Erről korábban esett szó, legalább három kisjegyzetem eltűnt az átdolgozás során.)
  5. A szerkesztési nézetben a szavazások csak üres fehér kockákként jelennek meg - újabb csodás jellegzetessége a blog.hunak...
  6. A szórenddel még mindig baj van, sokszor csak jóval a bejegyzések elkészülte után veszem észre, ha nem egészen magyaros a fogalmazásom...
  7. Sokszor használok felesleges szavakat, amik jól hangzanak, de indokolatlan a jelenlétük.

2017:

  1. Az év projektje az október 13-án, pénteken végrehajtott Péntek 13-felújítás. Ennek keretein belül a mai napig elkészült, hivatalos Friday the 13th-mozikat taglaló összes cikkemet átolvastam és átalakítottam. Ez azért fontos, mert egyszer régen már megtettem ugyanezt, és azóta direkt békén hagytam őket, gondolván, hogy rendben vannak, de sajnos tévedtem...
  2. A 2016-nál említett szórendi gondok még mindig fennállnak...
  3. A Resident Evil legutóbbi részét, a Kincsemet, a Muriel esküvőjét és az István királyt is 3 ember tetszikelte, így együtt állnak a képzeletbeli dobogó csúcsán. Azt sajnos képtelen vagyok ellenőrizni, hogy vajon ugyanaz a 3 személy volt-e aktív ezekben az esetekben vagy sem...
  4. A legtöbb katt a Muriel esküvőjére érkezett (1886), második helyezett a Kincsem lett (1460). 
  5. A legtöbb komment is a Muriel's Weddinghez érkezett (9 db). 
  6. Újabb kis kellemetlen jelenség, hogy a Bruce Willis nevével fémjelzett Red 1-2-t csak úgy lehet előhúzni a linkeken keresztül, ha a cím után nyomok egy Space-t (a szimpla "Red"-re nem jön ki, csak a "Red "-re)...

Már csak annyi van hátra, hogy a rendszer bugyraiban megmagyarázhatatlanul felszívódott képfájlokat letöröljem.

Egyelőre nem tudom, mi lesz ezzel az oldallal. Jövőre valószínűleg jóval kevesebb szabadidő áll majd rendelkezésemre, ezt pedig előre láthatólag inkább regényírásra és élmények begyűjtésére fogom fordítani, mint filmekre. Ebből az évből még hátra van 2 hónap és másfél hét, úgyhogy valószínűleg az addig jövő, igazán maradandó élményt okozó mozgóképekről fogok teljes cikkeket írni, a többiről csak jegyzeteket. De mindez persze a jövő zenéje, szóval ki tudja, hogy s mint lesz 2018-ban...

2 komment

Címkék: hírek


2017.10.07. 21:22 Tévésámán

Ingyen elvihető VOX Magazinok!

Némi leltárazás után megszabadulnék egy rakás VOX Magazintól. 2010-2017 közötti számok, durván 30 vagy 40 darab. Egy részüket teleirkáltam, de csak az újabbakat. Ha valakit érdekel, akkor a jasonx@chello.hu email-címen elérhet! Székesfehérvári személyes átvételnél 0 Ft a költség, amennyiben postázva szeretné valaki, úgy a postaköltséget az átvevő fizeti (tudok számlát adni róla).

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2017.09.28. 12:51 Tévésámán

Underworld: Vérözön (Underworld: Blood Wars, 2016)

underworld_blood_wars_1.jpg

Anno nagyon tetszett az Underworld, ami jelentős mértékben annak köszönhető, hogy oda vagyok a World of Darkness-ért; és ez a film elég erősen lop onnan. (Állítólag a WoD meg Anne Rice-tól…) Szóval jött ez a mozi, amit itt forgattak Magyarországon, egyes szereplőknek magyar neve volt, láttunk magyar utcanév-táblákat, lövöldözést a metróban és így tovább; ráadásul mindent megadott, amit egy ilyen filmtől várna az ember. Jó csajok (Kate Beckinsale, Sophia Myles, Görög Zita), jó pasi (Scott Speedman), király gonoszok (Bill Nighy és Michael Sheen), ronda bestiák, fröcsögő vér, kard- és golyószóró-párbaj; plusz még a történetben is lelhettünk valami értelmet.

A második epizódra érezhetően visszaesett az alkotók kreativitása, ezt látványos szörnyekkel pótolták. Megkaptuk a vámpírok ősét és az első vérfarkast, plusz a két faj közös gyökerét jelentő halhatatlan Alexander Corvinus-t. Az akció jó volt, a látványra meg a dögökre se lehetett panaszkodni, ellenben a sztorira igen… 

A harmadik felvonás előzmény lett, melyből hiányzott a fő mozgatórugó, Kate Beckinsale. Helyére visszahozták nekünk Michael Sheent, Bill Nighy-t és pluszban jött Rhona Mitra, de sajnos ez édeskevésnek bizonyult. Miért? Mert A vérfarkasok lázadása azt mesélte el újból, amit már tudtunk az Underworldből, csak éppen hosszabban. Nyilvánvaló lett, hogy ki fog meghalni és ki nem, meg hogy mi lesz a végeredmény, és dacára annak, hogy a férfi főszereplők azért beleadták, amit lehetett, ez a rész már korántsem kötött le annyira. 

A negyedikből összesen három dolog maradt meg: India Eisley gyönyörű arca, az óriás vérfarkas és a másodpercekre nevetségesen beillesztett Scott Speedman. Csak egyszer láttam ezt az epizódot, úgyhogy semmire nem emlékeztem belőle. 

És akkor eljutottunk az ötödik etaphoz, ez a Blood Wars, ahol a kevésbé eredeti angol címet a magyarok szerintem tök jól fordították Vérözönre. (Igaz, az előbbinek a történet ismeretében van némi értelme, de mégis ostobán hangzik.) Szóval akkor tartsatok velem, ugorjunk fejest az élet levébe! 

underworld_blood_wars_2.jpg

Rövid „az előző részben” felvezetés után kiderül, hogy Selene (Kate Beckinsale) csupán arra vágyik, hogy rájöhessen, mi történt a szerelmével, az eltűnt Michael Corvinnal; és hogy biztonságban tudhassa hibrid lányukat, Eve-et, aki elbújt a világ elől és még az anyja se sejti, hol lehet. Ám utóbbit senki se hiszi el, ezért nyomában vannak a vérfarkasok; saját népe pedig először kivégeztetni, aztán előléptetni akarja. Szerencsére (?) megjelenik David (Theo James), hogy segítsen neki (de hogy miben, azt nem tudom), majd végül visszatérnek a vámpírok közé az öreg Thomas (Charles Dance) szavára. A vérszívókat vezető Tanács nagy csatára számít, ugyanis az új lycan-vezér, Marius (Tobias Menzies) ostromra készül ellenük. Csak Selene tudja kiképezni a megfelelő védőket – azonban nem számol azzal, hogy a háttérben többen is saját tervükhöz akarják őt felhasználni. Vajon mi lesz ebből? 

A legutóbbi Resident Evil után újfent sikerült összekalapálni valami olyat, aminek az eredeti felvezető filmhez már tényleg abszolút semmi köze nincsen. Igaz, hogy visszahozták Beckinsale-t, meg Charles Dance-t, de az összes többi szereplő rajtuk kívül teljesen érdektelen, lényegtelen és pocsék. (Kivételt képez az Alexia névre hallgató, fura külsejű vámpírlány, akit Daisy Head kelt életre, de ez csak az én személyes érdeklődésem:)) A legnagyobb gond az, hogy szó szerint úgy éreztem, mintha egy a közelmúltban készített Trónok Harca-epizódot néznék, amibe valahogy géppuskák kerültek, és mint ilyen, borzasztóan unalmas volt. Nézzük ezt egy kicsit bővebben! 

underworld_blood_wars_5.jpg

Charles Dance megjelenése már önmagában hozott némi GoT-hangulatot; ezt csak tovább tetézte, hogy a Tanács vezetőjét játszó Cassius-szal, vagyis James Faulknerrel szintén találkozhattunk abban a sorozatban Randyll Tarly-ként. De lesz még jobb is: a Marius-t életre keltő Tobias Menzies volt Edmure Tully, az északi ház pedig teljesen A Falat idézi, ráadásul van a halálból visszatérő karakter, fehér hajú fiatal nő, élőholtak serege és kardozás. Ezeken túl a megvalósítás ugyanilyen hasonló, hiszen rengeteg időt pocsékolnak idegesítő vagy béna figurákra (itt elsősorban Lara Pulver Semirájára gondolok, de a férfi főhős Theo James is ugyanilyen), felrúgják az eredeti kánont (Amelia így meg úgy), és a legérdekesebb fickók igazán buta módokon halnak meg. 

Szpojlerek itt 

Olyannyira nem voltak önálló ötletei a készítőknek (akikről még lesz szó), hogy gyakorlatilag megismétlik az első felvonás konfliktusait a negyedik rész visszaemlékezéseivel karöltve. Elsőként itt a magas rangú áruló vámpír (Semira), aki magához akarja ragadni a hatalmat, ezért szívesen kinyír bárkit, pedig éppen pusztulás fenyegeti az egész népét. Őt kíséri egy odaadó szerető (Bradley James Vargája – nevét valamiért a szinkronban Varának mondják), aki aztán végül ellene fordul. Ismét adott a két nép tagjai közti tiltott szerelem (Alexia és Marius), ahol a nő újfent fűbe harap. És még a kiinduló konfliktus is ugyanaz, hiszen Corvinus vére kell, ami viszont ezúttal Eve-ben (és Selene-ben) van. Egyébként azt elmagyarázhatná valaki, hogy ez a vér mitől ér olyan sokat, ha maga Alexander tök könnyen és gyorsan meghal, a vérszopók meg a lycanok amúgy is csak erőszak által távoznak az örök vadászmezőkre, és sem a két nagy őst, sem Semirát nem segíti meg, hogy bennük van, ha az ellenfelük Selene… 

Szpojlerek vége 

Ha azt mondom, hogy mit nekem az előző négy epizód, akkor se vagyok kint a vérözönből (hehe). Már az elején érthetetlen, hogy Selene minek harcol, ha értelmetlennek tartja ezt az egészet? Nem kutat, csak megy és öl, ráadásul belefáradt a csatározásokba, plusz ha akarja, akkor se tudja megtalálni Eve-et. (Személy szerint örültem volna Eisley kisasszony viszontlátásának, de ezt se adták meg nekem.) Marius-nak van egy titka, de erre valahogy semmi sem utal, aztán meg az egész átmegy a kit érdekel kategóriába, tehát ebben sincs semmi eredeti. Tényleg mindenki egyetlen ütéstől/lövéstől meghal, egyedül David és Marius bírják a golyókat. Ezt tovább rontja a baromi rossz számítógépes animáció (azért a farkasok egészen jók), a gyagya zene (egyszer valami olyan szól, mintha egy barmó ’90-es évekbeli sorozatban lennénk) és a rendkívül fantáziátlan elmosódó lassítások sora. Extra adalék az olyan feltűnő meggondolatlanságok jelenléte, mint hogy a kapun besüt a Nap (ekkor Semira csodálkozik, hogy Selene és David miért nem égnek el), de egy utcányira még mindig sötét van, aztán amúgy se lesz nappal csak valami félhomály; plusz a hősnő még a menekülés során se próbál meg kevésbé feltűnő lenni, ragaszkodik földig érő bőrkabátjához. No meg itt a „nagy fordulat”, aminek bekövetkezte az első említésétől nyilvánvaló, ez a vizes buli. Különben ehhez nem kellett volna valamiféle felkészítés, tanulás vagy szer? 

underworld_blood_wars_4.jpg

Azért akadnak pozitív dolgok, ilyen például a két gonosz halála: az egyiküknél tetszett David figyelem-elterelése, a másiknál pedig Selene egy Mortal Kombatbe illő kivégzést mutat be. (Újból kérdezem: Mi a francra jó Corvinus vére?!) Az pedig egyenes üdítő volt, hogy annak ellenére, hogy a rendező nő és sok a női kulcsszereplő (Selene, Semira, Alexia, Lena, Amelia), sehol sincsenek a Hollywoodra oly jellemző erőltetett kisebbségi figurák. Én magam egyetlen feketét vagy ázsiait se láttam, ez azért irtó fura, mert az Underworld egyik ötletgazdája, Kevin Grievoux fekete; a messzi észak pedig egyértelműen valahol az orosz pusztaságban kell, hogy legyen, de sehol egy mongol külsejű vámpír. Erre a két dologra a magyarázat talán az, hogy a Blood Wars-t Csehországban forgatták, emiatt sok európai színészt béreltek fel hozzá, és hát tetszik, vagy sem, itt azért a lakosság jelentős része még mindig fehér. 

Pár szót a készítőkről: Az eredeti brigádból csak Len Wiseman maradt meg, aki producerként vett részt ebben a produkcióban. A rendező Anna Foerster azért érdekes, mert nő – ennek ugye alapvetően nem kellene érdekesnek lennie, de mégis az. Következzen néhány apróság a rezüméjéből! Segédrendező volt az I. E. 10 000-nél meg az Aeon Flux-nál, operatőr az Alien 4-ben, vizuális trükkökért felelős operatőr a Roland Emmerich-féle Godzillánál meg A függetlenség napjánál. Rendezőként sorozatokon dolgozott. Ezek után érthető, miért ilyen alacsony és sorozat-szerű a színvonal… A történetet és a forgatókönyvet elsősorban Cory Goodmannek köszönhetjük, aki emellett olyan bukások készítésében vett részt, mint Az utolsó boszorkányvadász meg A pap: Háború a vámpírok ellen – láthatjuk, honnan fúj a szél. Végül itt van még nekünk a sztorin dolgozó Kyle Ward, akihez a szintén kevésbé pozitív megítélésnek örvendő Machete gyilkolt köthetjük. Magyarul: Ezek az emberek kitűnően értenek ahhoz, hogy alacsony színvonalú, mitológiákat meghazudtoló, csak látványra kihegyezett szarkupacokat lapátoljanak össze. Az se segít, hogy a legfőbb férfi karaktert játszó Theo James a méltán lenézett A beavatott című mosladékból jött, és nyilvánvalóan csak azért kap szerepeket, mert valaki szerint jól mutat a vásznon… 

Érdekességek: Az északi házat vezető kopasz pasi az a Peter Andersson, aki az eredeti Millenium-trilógiában volt a perverz Bjurman. Ez Anna Foerster első mozifilmes rendezése. 

Pici szpojler

A befejezéskor Selene-t, Lenát és Davidet megválasztják az új Tanács tagjaiként, de ez egyáltalán nem derült ki számomra. A legutolsó, szupergyors jelenetben pedig sejthető, hogy mit láthatunk, de azért leírom, és ezzel megerősítem: A halálból visszatért Selene még a végső leszámolás előtt találkozott Eve-vel, aki elment hozzá. Fel lehet tenni a kérdést, hogy és akkor mi van, nos, fingom sincs:D 

Szpojler vége 

underworld_blood_wars_3.jpg

Az Underworld: Vérözön 35 millió dollárból készült és 81 milliót hozott vissza, a kritikusok utálták. A long islandi Newsday hírlapnak író Rafer Guzman szerint ez a széria leggyengébb és legvértelenebb darabja, amit harmadrangú speciális effektek és nehézkes harcjelenetek rontanak tovább. Meg kell hagyni, igaza van. 

Ez a film egy unalmas, érdektelen, szükségtelen folytatás. Gyakorlatilag semmi nincsen benne, amiért megérné megnézni.  

Pontozás: 

imdb: 5.8 (Kissé túlzás.) 

Szerintem: 2/5 (Beckinsale, Daisy Head, Charles Dance és a mondjuk 3 érdekes mozzanat miatt egyel felhúzom a pontszámát.) 

Hírek: 

- Anno felröppent a hír, hogy ez lesz az utolsó Selene-t tartalmazó felvonás, de nem kell aggódni, Len Wiseman megnyugtatott mindenkit, hogy jön a hatodik rész, amit már ebben az évben le is forgattak. Rettegve várom a végeredményt:D   

- Az évek óta készülő Kane & Lynch videojáték-feldolgozás forgatókönyvét Kyle Ward írja. 

- Kate Beckinsale következő érdekes (?) szereplése a Farming című drámában lesz: „Az író-rendező gyermekkorán alapuló Farming egy fiatal nigériai fiúról szól, akit a szülei átadnak egy fehér, brit családnak, hogy jobb jövőt biztosítsanak számára. Ehelyett a srácból egy fehér skinhead banda rettegett vezetője lesz.” Ez a bizonyos író-rendező pedig Adewale Akinnuoye-Agbaje. 

- Tobias Menzies újabb vámpíros izében bukkan fel. A Carmilla Joseph Sheridan Le Fanu klasszikus gótikus regényének modernizált feldolgozása lesz. (Ami amúgy már a The Moth Diaries képében létezik…) 

- Lara Pulver eddig is elsősorban sorozatokban szerepelt, és úgy tűnik, a jövőben folytatódik nála ez a trend. A mostanában kezdődött, de itthon még nem futó Philip K. Dick's Electric Dreams egyik részében láthatjuk majd legközelebb. 

- Charles Dance csupa marhasághoz adja a nevét a jövőben. Az első a Viy 2, ami talán a pár éve napvilágot látott Viy-újrázás folytatása; a másik a Godzilla: King of Monsters című akármi, amiben természetesen az emberek lesznek a főszereplők… 

- James Faulkner hamarosan Pál apostolt kelti életre a Paul, Apostle of Christban. 

Októberben folytatni fogom a javítást a 2016-ban született bejegyzések átolvasásával, végül talán az idei évben készült írásokat is átnézem. Ha ennek a végére érek, akkor valószínűleg lesz némi átalakulás, ahogy azt az előző javítási beszámolóban írtam.

Szólj hozzá!

Címkék: horror akció


2017.09.26. 21:53 Tévésámán

Meet Cute (2016-2017)

meet_cute_001.jpg

Ez a kisfilm a semmiből jött. Egyszer csak hírt adott róla az IndieWire, aztán ott is volt a neten, és azóta bárki megnézheti (a bejegyzés végére belinkelem). A leírás és a plakát valami furcsát sejtetett (szó szerint) és úgy a játékidő feléig nem jöttem rá, mi ennek az értelme. Aztán viszont minden világos lett és fokozatosan egyre viccesebbé vált. 

Nick (Jon Bass) fura srác, ám a környezete is tele van finoman szólva érdekes emberekkel. Ezen a napon átmegy egyetemi évfolyamtársához, a szőke és cuki Danihez (Juno Temple), aki ígért neki néhány digitális cuccot a tanuláshoz. A fiú külső meghajtója viszont irtó lassú, több mint 3 órára van szükség az átmásoláshoz, és Nick inkább megvárná a dolgot. Ott helyben, Dani szüleinek luxuslakásán. A lány beleegyezik a dologba és szóba elegyednek, aztán kiderül, hogy a vendég tényleg fura, de a jó értelemben véve. Vagy mégsem?

meet_cute_272.jpg

A nyitány érdekes, már az első képsor tök jó, de ahogy Nickkel együtt átmegyünk A Cuki Szőkéhez (végülis ez lenne a legjobb magyar cím), kínossá válik az egész. Emberünk első pillantásra rémesen zavaró jelenség, és Danivel együtt úgy érezzük, összezártak minket vele. Utána lassan rájövünk, hogy van valami vonzó abban, hogy a férfi főhős teljes mértékben vállalja önmagát, ugyanennyire megbízik a lányban és megosztja vele azokat a dolgokat, amiket más biztosan elhallgatna. Persze közben ott motoszkál a fülünk tövében egy kis ördög, aki suttogva kérdezi: Vajon Nick direkt ilyen szar, lassú meghajtót vitt, hogy ráhajthasson a csajra, amíg tölt? Amikor kiderül, hogy Dani épp most vált szabaddá, akkortól kezd próbálkozni nála vagy eleve ez a szándék vezérelte? (Szerintem a válasz mindegyikre IGEN:)) 

„Ez csak sulis dolog.” 

Miután bizalmukba fogadják egymást, a néző ugyanúgy megkedveli a két központi szereplőt, és rájövünk, hogy mindenkiben van valami szokatlan, de ez tesz minket egyedivé. A Meet Cute azt üzeni, hogy bízz a többiekben, légy önmagad, légy fura; majd bemutatja, hogy ez miként sülhet el pozitívan. A poénok ülnek, mondjuk várni kell egy kicsit, ameddig jönni kezdenek; és nem az a vicces, ami történik, hanem amit elmondanak egymásnak, mert minden megelevenedik a néző agyában.

meet_cute_320.jpg

MÉRETES SZPOJLER ITT 

Az imdbn a műfaji megnevezések közt találjuk a horrort, ez korántsem véletlen, ugyanis egy „horrorisztikus” eseménysor adja a keretet. A kezdésnél a bolondnak látszó szomszéd lány cselekedetei vezetnek a végén a látszólag véres lezáráshoz, de aztán szerencsére minden jóra fordul. Összesítésben egy végső csavarra hegyezték ki az egészet, ami azonban akkorát üt, mint egy réz serpenyő. 

SZPOJLER VÉGE 

A Meet Cute-ot a központi duó viszi el a hátán és mindketten tökéletes választásnak bizonyultak. Aki már egy ideje olvassa az írásaimat, az tudja, hogy elfogult vagyok Junoval szemben, mert ő a kedvenc színésznőm, de itt úgy érzem, végre kitört abból a skatulyából, amibe Mozsárágyú szerint zárták: a problémás fiatal nőéből. Dani jó csaj, de teljesen hétköznapi. Utóbbi a főleg sorozatokban játszó Jon Bass legnagyobb előnye is, mert annyira átlagos, hogy azt nehéz szavakkal visszaadni. Nincs kockahasa, az arcát sosem láthatjuk viszont valami női magazin címoldalán és ehhez még hozzájön a játéka, ami pár testi jellegzetességével (pl. a fura fogai meg az apró szemei) együtt kiadja azt, ami Nicket egy kissé ijesztővé teszi.

meet_cute_471.jpg

A készítőknek hasonlóan nagy szerepük van abban, hogy ez az egész működik. Az író-rendező-producer Ben Smith (történetek utólagos kijavítója, egy sorozatban színész) és rendező-producer-társa, Megan McDonnell (második munkája, az első is ehhez hasonló) ugyanis felismerték, hogy ebben a sztoriban nincsen elegendő egy egész estés alkotáshoz, így egy nagyobb lélegzetű, 24 és fél perces rövidfilmként álmodták képernyőre. A hétköznapi, de éppen ettől jó szövegek, a hangulatos képsorok és a főszereplők nevettető anekdotái nekik köszönhetően működnek.  

Mivel ez a filmecske igencsak friss, ezért szinte semmi nincsen róla a neten, pl. az imdbn Juno még hiányzik az adatlapról. Külföldi kolleginám, Ana viszont észrevett egy kis érdekességet: A Henry cuccait elégető résznél a fotó, amit Juno a tűzre dob, egy valódi, privát fotója. Saját plusz információk: A ’meet cute’ egy filmes kifejezés, olyan jelenetet takar, amiben a jövendőbeli szerelmespár először találkozik (szó szerint cuki találkozást vagy találkozás cukivalt jelenti). A stáblista elején érdemes maradni, ugyanis ekkor oldódik meg igazából a konfliktus.

meet_cute_502.jpg

Ez egy tök jó kisfilm, bár az eleje fura, aztán kínossá válik, de végül minden értelmet nyer, és lassan igazán szórakoztatóvá válik. Úgy tűnik, Juno jó ízléssel választ ebben a műfajban, eddig még egyik hasonló munkájában se kellett csalódnom (nem úgy, mint a „nagyszerű” videoklipekben, amikhez az arcát adja). 

Az imdbn nincs még elég értékelése, tőlem 4/5-öt kap. 

imdbs pontszáma: 8/10

Hírek: 

- Juno Temple-től még ebben az évben láthatjuk a One Percent More Humidot (két barátnő szülővárosukban kénytelenek szembenézni egy sok évvel korábbi tragédia következményeivel) és a Wonder Wheelt (Woody Allen ’50-es években játszódó drámája, amiben Ms. Temple karakterének valószínűleg Justin Timberlake csapja majd a szelet). Valamint visszatér a tévéképernyőkre, a Philip K. Dick’s Electric Dreams egyik epizódjában. Jövőre érkezik az Unsane, mely egy teljesen iPhone-nal forgatott horror, ebben partnere Claire Foy; és a Pretenders, mely egy ’70-es évekbeli szerelmi háromszögről szól (rendező-fotós-színésznő).

Aki kíváncsi cikkem tárgyára, az itt megnézheti.

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték rövidfilm


2017.08.31. 23:04 Tévésámán

Javítás V. fázis 2014-2015

Befejeztem az utolsó két "normális" év cikkeinek felújítását - normális abból a szempontból, hogy régi fogadalmamhoz hűen minden egyes filmről írtam, amit láttam. Mindenfajta köntörfalazás nélkül lássuk az érdekességeket 3 illetve 2 év távlatából:

unicron15_0.jpg

2014:

  1. Az átokra 3156 klikk érkezett és ez tartja a facebookos kedvelések rekordját is, 5 embernek tetszik.
  2.  A Heatstroke (vagyis Gyilkos sivatag) 2 teljes pontot zuhant 3 év alatt, 6.8-ról 4.8-ra. Mert tényleg rossz, én már akkor megmondtam!
  3. Egy másik Maisie Williams film, Az érem két oldala viszont 0.9-et emelkedett!

Szerkesztési/fogalmazási problémák:

  1. Hosszú ideje zavar, hogy az admin klikkjei is beleszámítanak a látogatottságba,. Ez nem feltétlenül ehhez az évhez tartozik, de tény, hogy a fejlesztőket teljesen hidegen hagyja. Ám 2017-ben ezt most kicseleztem; ugyanis csináltam egy vázlatban létező link-bejegyzést, amin keresztül megkereshetem a saját cikkeimet, és így elérhetem őket anélkül, hogy rájuk kellene kattintanom.
  2. Mozsárágyú 2014-ben tért vissza, és azóta is szerzője az oldalnak, de csak nagyon ritkán ér rá bejegyzést készíteni. 
  3. Sokszor olyan elírások, hibák vannak, amiket a blog.hu jelez, mégis benne maradtak a cikkekben...
  4. "leginkább" és "segédproducer" - előbbi körülményes fogalmazás (pl. legjobb helyett "leginkább jobb"), utóbbi félrefordítás...
  5. "maga", "maguk" - felesleges bonyolítás (a film helyett "maga a film" és ugyanez többesszámban)

2015:

  1. Az Interkozmosz 34 embernek tetszik!
  2. Az elvarázsolt dollár hihetetlen mennyiségű, 7400-as oldalletöltést produkált és 26 komment érkezett hozzá.
  3. A Victoria 0.5 ponttal esett vissza, így ez produkálta a legnagyobb csökkenést. Az összes többi pontszám 2 év alatt alig mozdult el.

Szerkesztési/fogalmazási problémák:

  1. A berakott linkek a szerkesztés során nem látszódnak-.- Ez újfent nem az adott évhez csatolható gond, de fennáll. Magyarul én, az admin, nem láthatom a cikkbe rakott linkeket. Látom, hogy ott van, de nem tudok belenyúlni, vagy megnézni, hogy mire mutat...
  2. "X-Y-páros" így néz ki: "X- Y-páros" - ez valószínűleg a Word sajátossága.
  3. :) -> J - na ezt nagyon utálom. Ha mosolypofit csinálok a Wordben, az automatikusan beteszi a saját mosoly-jelét, amit viszont a blog.hu nem tud értelmezni és valamiért J-re változtatja... 
  4. "megírom a filmet" - régi, rossz fogalmazás, nem a filmet írom meg, hanem róla írok.
  5. Sokszor fura szórendet alkalmaztam, de hiába, azért 9 év kellett ahhoz, hogy azt tudjam mondani, tényleg tudok magyarul írni, fogalmazni és magyar szórendet használni. Ez valóban nehéz, mert élő beszédben senki sem alkalmazza, és nagyon sok a rossz minőségű szöveg, amikben szintén angol szórendet, külföldi kifejezéseket, barmó fogalmazást, stb. használnak az "írók", szerzők...
  6. A "magyar" címke lemaradt az összes ilyen típusú mozgóképről.
  7. A 2016-os filmekből egy pár eltűnt, amikor átformáztam a kis jegyzeteket, így például semmi sincsen az Éjszakai rohanásról, pedig arról is írtam pár mondatot... Ez se ide tartozik, de megemlítem.
  8. A héten a tvben elkészítésekor rohadtul irritáló, hogy 5-nél több linket egyszerre képtelenség betenni, mert van egy biztonsági token, ami egy idő után lejár, és akkor hiába vagy bent, mint admin, egyszerűen azt mondja, hogy "bocs, öreg, de amit az utóbbi X percben tettél, azt újracsinálhatod, mert lejárt az időd". Tök jó lenne, ha visszaszámlálna ez a szar és akkor a hülye szerkesztő tudná, hogy ténylegesen mennyi ideje van dolgozni...
  9. "Mindenesetre" - képtelen vagyok leírni ezt a szót. Viccen kívül az összes esetben, mikor használtam, belecsúszott valamilyen hiba...

Most már csak a tavalyi évben készült néhány cikket kell átnéznem, meg talán az ideieket is elolvasom még egyszer; aztán döntök arról, hogyan tovább...

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2017.08.23. 14:18 Tévésámán

Alena (2015)

alena1.jpg

Kezdetnek, bevezetés helyett hadd panaszkodjak egy picit! Évek óta semmi gondunk se volt a UPC-vel, most azonban, miután jó idő múltán ismét nézni szerettem volna a Cinemaxot a saját tévémen, kiderült, hogy azt egyszerűen nem lehet fogni. Normális esetben, amennyiben a csatorna hozzáférése tiltott, egy kék képernyő jelenik meg, ami tájékoztat erről. Itt más a helyzet, kiírja a soros programot, de a kép egyszerűen fekete. Se Cinemax, se Cinemax 2, de valamiért Sport 1 sincs… Két nap elteltével próbáltam telefonon panaszkodni, mire a kedves gépi hang mondja nekem, hogy az ügyfélszolgálat elképesztő mértékben terhelt, hívjam már őket később! Sosem fogom megérteni, hogy miért jó az, hogy előzetes bejelentés nélkül, egyik pillanatról a másikra kivesznek/betesznek csatornákat ide-oda. Leszarják, hogy mi az, ami az előfizetőnek kell, de azért mégis, mennyi időbe telne kiküldeni egy levelet/emailt? Utána meg persze panaszkodni se lehet telefonon, hanem majd csak ha fogod magad és elmész az irodájukba, ahol ugyanannyit várakozhatsz, tehát még az idődet is rabolják. Addig meg baszhatod a tévédet… A slusszpoén az, hogy a Cinemax 1-2 az HBO tartozéka, és mind a 3 HBO tökéletesen fogható. A Sport 1 meg már tényleg csak hab a tortán… [Utólagos szerkesztés: Kiderült, hogy a kábellel volt baj, és a UPC végül nagyon gyorsan és korrekten hatástalanította a problémámat. Fontos: Ha egy tévészerelő jön és felajánlja, hogy kicseréli a kábeledet, engedd meg neki, mert ha azt mondod, mint én, hogy "majd én veszek egyet, csak mondja meg, milyen kell", akkor rábaszol...]

No, de inkább vessük tekintetünket a hideg észak felé, Svédország irányába! Innen érkezett az Alena, amely két dolog miatt fogott meg. Elsőként a címével (szeretem a személyneveket, mint címeket, ezekből bármi lehet), másodsorban a helyszínnel (bentlakásos lányiskola). Minden adott egy jó filmhez, és végső soron megkaptam tőle, amit akartam.

alena-jpg.jpg

A címszereplő (Amalia Holm) új iskolába kerül, ahol a legmenőbb, leggazdagabb, legszebb, stb. vezérlány az önmagát mindenkinél jobbnak tartó Filippa (Molly Nutley). Kezdetben a magának való Alena nem sok vizet zavar, ám hamarosan kiderül, hogy nagy tehetsége van a lacrosse-hoz, ráadásul felkelti a független, jó fej Fabienne (Felice Jankell) figyelmét is, aki rögtön barátkozni akar vele. Ez a két dolog rettentően feldühíti Filippát, így elmaradhatatlan „fogdmegjeivel” rászállnak az új lányra. Amaz viszont korántsem olyan védtelen, mint amilyennek látszik, ugyanis a legdurvább helyzetekben mindig megjelenik régi társa, Josefin (Rebecka Nyman), majd saját, durva módszereivel kihúzza Alenát a pácból. A rivalizálás, mely egyre jobban elmérgesedik, felkelti a többi diák és a tanári kar figyelmét, ám senki sem sejti, hogy az áldozatnak tűnő lány milyen sötét titkokat rejteget… 

Legtöbbször elkerülöm a skandináv térségből érkező dolgokat, mert most hihetetlen dömping van belőlük, de azért sokszor akadnak köztük jó dolgok (a Millenium-trilógia, Sötét zenék). Itt csak annyit tudtam, hogy feliratos lesz, lányiskolában játszódik, de ennyi elég is. A kezdés elég lassú, a történet klisének látszódik, és kb. fél óra után még csak sejtettem, hogy mi lehet a háttérben. A kulcs itt az iskolapszichológus, aki védi Alenát a többiektől, mert „borzasztó dolgokat élt át”. Ő az, aki miatt Filippa azt hiszi, hogy az új diák bolond. A szokott bentlakásos suli-klisé működik itt, vagyis az, hogy az önmagát a legtökéletesebbnek képzelő személy kénytelen szembesülni azzal, hogy van, aki jobb nála, nem fél tőle, stb. Mivel ezek után ezt az illetőt legyőzni úgysem tudja, így kénytelen más eszközökhöz nyúlni; bemocskolni és rávenni a közösséget, hogy vesse ki magából. És erre jön a csavar: Josefin.

alenathemovie-promo05.jpg

Amikor először felbukkan, még nincs nagy jelentősége, de aztán rá lehet jönni, hogy jelkép: Annak a megtestesülése, ami miatt Alena ténylegesen kilóg a sorból. A film még arra is figyel, hogy kis nyomokkal lehorgonyozza az eseménysort a valóságban, emiatt az első 30 percben csupán a címszereplő „mentális betegségére” jövünk rá, és ezzel úgy látszik, hogy megoldottuk a rejtélyt, hiszen nyilvánvaló, hogy a korábbi iskolájában ezért történtek a rémes dolgok Alenával. 

SZPOJLEREK INNENTŐL 

Ez viszont mindössze a kiindulópont. Cikkem tárgya kb. innentől nagyszerűen váltogatja a műfaját, mialatt újabb és újabb fordulatokkal operál. Először kiderül, hogy Josefin nem valódi, hanem egy klasszikus bosszúálló kísértet. Ez a látszat elég sokáig megmarad, utána pedig jön a Carrie-t idéző buli-jelenet, amely azonban most visszafelé sül el. A lezárás előtt 20 perccel még teljesen biztosak lehetünk benne, hogy a ragaszkodó szellem hajtja végre a szörnyű tetteket, amíg aztán elérkezünk a hídhoz, ahol Josefin „öngyilkos lett”. Ekkor végre fellebben a múlt fátyla és kiderül, hogyan történt a tragédia, amely elindította Alenát a lejtőn, majd az is, hogy ki vagy micsoda az őt kísértő jelenés. (Segítek egy picit kitalálni: A sztori átmegy Hívatlan vendégbe.) Innentől aztán lehet agyalni azon, hogy a halott lánynak vajon anno igaza volt-e, mivel váltotta ki a címszereplő ezt a radikális lépést tőle, és hogy ténylegesen ki a hibás? Valamint egészen más megvilágításba kerül a jelenben lezajlott cselekmény - rájöhetünk, hogy Alena és Filippa mennyi szenvedést okozott másoknak… 

SZPOJLEREK VÉGE

alenathemovie-promo09.jpg

Pár szót az alkotókról: A film Kim W. Andersson képregényén alapul. A rendező Daniel di Grado (tv-sorozatokat készít és nagyobb projektek segédrendezője) volt, aki az írásban is részt vett állandó partnereivel, Kerstin Gezelius-szal és Alexander Onofrival karöltve. 

Érdekességek: Az Alena egy szintén 2015-ös, azonos című 59 perces mozi újravágott változata, amely így 83 perces lett. A stábtagok és a szereplők egyeznek. Elég vicces, amikor Filippa azt mondja a két barátnőjének: „Tudjátok milyen alakok járnak oda, migránsok meg…” és az egyik csaj néger:D A cselekmény folytatódik a stáblista alatt, bár lényeges dolog már nem történik. A mondanivalóban benne van a gazdagok (Filippa) és a szegények (Alena) közti ellentét, az épelméjűség az őrültség közti átmenet (ki is itt az őrült?) végül a holtak hatása az élőkre (szó szerinti és átvitt értelemben). A készítési költségről meg a bevételről nem találtam adatokat.

s5rxt-4c54wjcxty4-full-image_gallerybackground-en-us-1495118107923_ri_sx940.jpg

Mindenféle módon értelmezhető az Alena: ügyesen összerakott kötelező körök sorozata, „már megint egy ilyen film”, kísértettörténet vagy egy bomlott elméjű lány mindennapjainak bemutatása. Bármelyik lehetséges - én azt mondom, hogy ez egy korrekt dráma, horror-elemekkel vegyítve. Megszokott, de mégis élvezetes, ezért nem érdemel levonást. 

Pontozás: 

imdb: 5.7 (Az 59 perces változat 5.1-et kapott.) 

Szerintem: 5/5

Szólj hozzá!

Címkék: horror dráma


2017.08.20. 08:59 Tévésámán

István király (1992)

Az M3-on reklámozták ezt a filmet, pedig a Duna World adta. Most, hogy augusztus 20. közeleg, ideje emlékeznünk államalapító apostoli királyunkra, Szent Istvánra. Mert most nem csak a szocializmusban bevezetett új kenyér ünnepe van és nem csupán Magyarország „születésnapja”, hanem egyházi ünnepek sora. Szent István országfelajánlására, halálára és fiával, Imrével közös szentté avatására emlékezünk mostanában – és elgondolkodhatunk azon, hogy kereszténységre épült hazánk hová jutott, mióta sajnos kezdjük elfelejteni a fundamentumot, melyen a magyarság falai nyugodnak…

istvankiraly16.jpg

Nagy királyunk utolsó két napját nézhetjük meg ebben a tévéfilmben, amely Sík Sándor 1934-ben napvilágot látott tragédiáján alapul. István (Gálffi László) érzi, hogy az Úr hamarosan magához fogja szólítani, ám mivel évekkel korábban elvesztette fiát, a trónörökös Imrét, így most nehéz döntés előtt áll. Kire hagyja koronáját s vele nagy művét, a keresztény Magyarországot? Szíve szerint pogány, kicsapongó öccsét, Vazult (Cserhalmi György) választaná, de közben a papság a hithű, ám idegen Pétert (Hirtling István) támogatná. István e nehéz órákban csak önmagára és Istenre számíthat. Ki lesz hát a magyarok első embere, s milyen sors felé kormányozza majd népét? 

A 2013-as István, a szent király című elképesztő erejű kiállítás többszöri megtekintése óta nagyon közel érzem magamhoz első koronás főnket, azóta igyekszem minél többet megtudni róla. Elmondhatom magamról, hogy több ereklyéjét is láttam, álltam a sírjánál, a szentté avatásához használt szarkofágnál, sőt még meg is tisztítottam azt a helyet, ahol közel 40 éven át nyugodott. Államalapítónkat az a csapás érte, mely egy szülő számára a legkegyetlenebb: túlélte gyermekeit (nem Imre volt az egyetlen sarja), így képtelenné vált fiúágon tovább adni a hatalmat az Árpád-nemzetségben (amit mellesleg saját korában Turul-háznak vagy Atilla-háznak neveztek). Lehetne rajta filozofálgatni, hogy mi történik, ha Szent Imre herceg trónra lép, de róla annyira keveset tudunk, hogy lehetetlenség megmondani, milyen király lett volna… 

Sík műve a néző elé tárja István többé-kevésbé valós dilemmáját: Férfiágon a hozzá legközelebbi élő rokona megkeresztelt, mégis pogány, parázna, iszákos és vérszomjas, de fejedelemnek mégsem rossz; női ágon unokafivére buzgó keresztény, elsőrendű lovag, ám nem itt született, gyökerei más földbe ágyazódnak s a nép sem szereti. Vazul győzelemre vezetné a magyarokat, vissza az ősi útra, ám ezzel romba döntené az államot s a világot nemzete ellen fordítaná. Péter erős szövetségesekre lelne, biztos kézzel kormányozná az országot az egyházzal karöltve, ám Isten mellett a német-római császárnak is hűséget fogadna, ezzel feladná a magyarok önállóságát. „Oly nehéz a választás…” 

galffi_laszlo2.jpg

Az első, ami megfogott az a hangulatos egyházi zene, mely a nyitányt aláfesti. Sajnos nem tudom, mi az ének címe, de a történet szerint esti imádságként éneklik a papok, akikkel István együtt könyörög Istenhez. Ezek után a helyszín varázsolt el, az Esztergomi Vármúzeum. A gyönyörű középkori épületbelsők, a festett falak, az oszlopok és a boltívek tényleg visszaröpítettek a XI. század elejére, ráadásul a cselekmény szerint otthonomba, Székesfehérvárra. Innentől fogva Gálffi László fenomenális játéka tartotta fogva a figyelmemet. Külseje mellett - amely az idealizált Szent István-kép tökéletes hasonmása – lenyűgöző játékot mutat be. Megjeleníti a király vallásos „révületét”, rendíthetetlen hitét és erős akaratát; ábrázolja az országáért aggódó apostolt, a nyájáért szenvedő pásztort; meg a megtört szívű apát. Bár fiatalabb, mint ahány évet az uralkodó élt, meggyőz minket, hogy ő maga Szent István. 

Cserhalmi György és Hirtling István szintén remek teljesítményt nyújtanak, felébresztik a nézőben a szimpátiát két olyan történelmi alak iránt, akikre minimum kétes személyekként emlékezünk. A lázadó Vazul mint hitetlen, az ország ellensége maradt meg az emlékezetben; a rövid ideig uralkodó Péterre meg szinte senki sem emlékszik. Itt viszont azt látjuk, hogy előbbit – aki tényleg szereti a bort, a nőket és a viadalt – érdekli nemzete sorsa, ám nem tűrheti a keresztény rabigát, melyet „svábok és tótok” tettek a hon nyakába. Utóbbi letörné a pogányokat, megőrizné a hitet, betartatná az istváni törvényeket, de alárendeltté tenné a néhány évtizede még hódító, győztes, erős népet. A mindenhová elérő kereszténység leple alatt pedig pogánykodás rejtőzik s emiatt mind az egyik, mind a másik jelölt jó, de egyben rossz is…

istvankiraly2.jpg

Mai szemmel nézve meglepően kevés női szereplő akad. Szám szerint mindössze ketten vannak: Venczel Vera (Gizella, István felesége) és Bacsa Ildikó (Ilona, Imre özvegye). Utóbbi nagyon szép, előbbi szinte elsikkad, pedig mindent belead abban a néhány jelenetben, amit kapott. Középkori szempontból viszont ez a kevés női alak érthető, hiszen általában a férfiak alakították a történelem menetét, s inkább az ő tetteiket, jellemüket jegyezték le a nekik dolgozó krónikások. A mellékszereplők közt láthatunk néhány ismert szinkronszínészt: Kőszegi Ákos (Szalók), Kaszás Gergő (Sebős) és Mádi Szabó Gábor (Aba Sámuel). Illetve van egyetlen alakunk a Szomszédokból, Szoboszlay Sándor, aki az összes ottani szereplő által ismert építészt játszotta – ő az esztergomi érsek, neki csupán pár pillanat jut. A rendező Esztergályos Károly (Az ember melegségre vágyik) volt, a stáblistában pedig találtam két vicces nevű urat (sajnos a munkáik megjelölésére nem emlékszem): Zsömle László és Krautwurst Tibor. 

Érdekességek: A történetnek van egy 2001-es verziója, ez egy színházi közvetítés, ha egyszer adják, majd azt is megnézem. A cselekményt a Dies irae különböző részletei festik alá, ami többféle dologra utalhat. A vége felé, mikor István teljes királyi díszbe öltözik, a külseje a kalocsai fejereklyetartót idézi fel. A kezében tartott jogar és az Országalma az ő korában még nem léteztek, a Szent Koronán pedig még egyenes volt a kereszt. [Utólagos szerkesztés: Egyes források szerint a jogar már létezett, ám még nem volt uralkodói jelkép, csupán a lándzsa eltűnése után vált azzá; a keresztet pedig jóval István uralma után rögzítették a Szent Koronára.] Fura módon maga a király említi a „szent lándzsát”, mint a hatalom jelét Péternek, ám ebben a részben mégsem adnak neki lándzsát, pedig Istvánnak ez volt az uralkodási jelképe.

stistvanherma.jpg

Néhány komment a port.hu fórumáról: 

Mélie írja: „A diákoknak látnia kell(ett volna), h általa jobban megértsék ezt a hatalmas dilemmát, a kor aktuálpolitikai problémáit! Nagyon világosan és jól körüljárta a kérdést, minden szempontot megvilágítva! (Talán csak Szabó Magda hasonló témájú darabja - Az a szép fényes nap - mélyebb...) (…) Gálffi Lászlónak nagyon jól állt a szerep, hitelesen tudta eljátszani! És persze Cserhalmi a másik nagyágyú, szintén. Kár, h Venczel Vera Gizellaként csak mellékszereplő. A helyszín szintén nagyon igényes volt, jó, h figyeltek erre is!” 

Egy mára már törölt felhasználó posztja: „Nagyszerű volt, szerintem is elfért volna a köztévé főműsoridejében ezen a napon. Eleve maga Sík Sándor drámája is ismeretlen, ami eléggé szégyen. A magyar drámairodalom élvonalában lenne a helye. Igaz, hogy nagyon kevés benne az akció, és nagyon sok a dikció -- gyakorlatilag minden a fejekben zajlik. Sokkal több figyelmet igényel a befogadása, mint amihez mondjuk a mai tizen-huszonéves néző hozzá van szokva. De ezek a párbeszédek nagyon át vannak gondolva és meg vannak írva. Gálffyn nem lepődtem meg, az ő neve garancia a színvonalra. Cserhalmit viszont nem szeretem alapból, és először kétkedve fogadtam őt, mint Vazult, de meggyőzött, remek volt ő is. (…) Őszintén szólva elképzelhetetlennek tartom, hogy ma elkészüljön egy ilyen jellegű tévéjáték... Lehet bármilyen ünnep, csak a konzervanyagokat veszik elő évről évre. Ezt viszont most láttam először, és érdemes volt megnézni.” 

Végül mérlegelő írása: ’Kevés eszközzel, mégis/vagy: épp azért nagyerejű, színvonalas rendezés – mélyen elgondolkodtató, szuggesztív, remek dráma (miért nem ismerjük jobban??!?) – Gálffi Szent Istvánja pedig csak a legnagyobbakhoz – pontosabban a legnagyobbakKAL mérhető! „10 pont”’ 

szent-korona-festmeny-w.jpg

Az első megjegyzések 2011-ben születtek, aztán 2012-ben is, tehát feltehetőleg 5 év telt el a legutóbbi vetítése óta. Az eddigiek alapján egyértelmű, hogy mindenkinek tetszik ez a film, amely gondolkodásra késztet, szépen ábrázol és megidézi azt a Szent Istvánt, aki minden magyar szívében él. Augusztus 20-án, főműsoridőben kellene adni, mert méltó rá! 

Utólagos szerkesztés: Rendkívül érdekes a felajánlási jelenet, hiszen nem egészen úgy történik, ahogy azt az ember elképzelné, sőt, még csak nem is annak történik a felajánlás, akinek a hagyomány mondja...

Pontozás: 

Port.hu: 8.3 (2 hónap alatt 0.1-et csökkent.)

imdb: 8.5 

Szerintem: 5/5 (Sajnálom, hogy gyakorlatilag nincsenek használható képek belőle a neten...)

Megjegyzés: Pénteken láttam a Székesfehérváron immár hagyománnyá vált Koronázási Szertartásjátékot, amely idén III. Bélát idézte meg. Cikkem tárgyával az hozza kapcsolatba, hogy Hirtling István alakította a főszereplőt. Jó színész, szép orgánummal bír, de szerintem nem őt kellett volna választani…

Még egy megjegyzés: A történelmi hitelességhez hozzátartozik, hogy Vazul Istvánnak csak az unokatestvére volt, nem a fivére; a megvakíttatás Gizella királyné parancsára történt; az ólom-a-fülbe pedig megalapozatlan híresztelés. Szóval a szerző néhány dologban tévedett.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: magyar dráma történelmi


2017.08.11. 21:59 Tévésámán

Pandaemonium (2000)

pandaemonium_poster.jpg

Ez a kedvenc színésznőm, Juno Temple első filmje. Ezen kívül iszonyatosan ritka darab, gyakorlatilag csak dvdn vagy videokazettán lehet hozzájutni, az interneten sehol sincsen fent. Szerintem túlzás nélkül mondhatom, hogy ebben az országban rajtam kívül ezt még senki sem láthatta. A költészet elég távol áll tőlem, bár próbáltam verseket írni, de csak nagyon kezdetleges, gyerekes izéket tudok készíteni, arra meg úgy hiszem, senkinek sincs szüksége. Ez a sztori nagyrészt a költészetről szól, de olyan formában mutatják be, hogy egy egyébként érdektelen eseménysor izgalmassá, humorossá és rendkívül látványossá válik! (Azt még hozzá akarom tenni, hogy Juno azért került be ebbe a műbe, mert az apja, Julien Temple volt a rendező, ugyanakkor már egy korábbi munkájába, a Vigo – Egy szenvedélyes életbe is bevitte, de a jelenetét végül kivágták.)

pandaemonium_2000_3.jpg

Az 1700-as évszázad legvégén járunk. A nagy francia forradalom híre végigsöpör Európán és Nagy-Britanniában megérinti a költő Samuel Taylor Coleridge (Linus Roache) lelkét a szabadság eszméje. Illegális újság-kiadással próbálja meg terjeszteni ezt az ideát és ezalatt összeismerkedik kezdő pályatársával, William Wordsworth-szel (John Hannah). A két poéta elhatározza, hogy közösen látnak munkához, együtt fognak megírni egy kötetre való verset, így összeköltöznek. Sam hozza a feleségét (Samantha Morton) és kisfiát, William pedig szabad szívű, művelt húgát, Dorothy-t (Emily Woof). Az alapvetően robbanékony elegybe vegyül még egy kis politikai üldöztetés, nagy adag féltékenység, és óriási mennyiségű ópium. Coleridge és Wordsworth barátsága rivalizálássá fajul, ami végül egy estélyen csúcsosodik ki, ahol megválasztják a következő költőfejedelmet és a tétet Lord Byron jelentős pénzösszeggel emeli. Vajon ki fog nyerni és melyikük válik - művei által - halhatatlanná? 

A pandemonium szó jelentése zűrzavar, a címben olvasható módon pedig a Milton-féle Elveszett Paradicsomban jelenik meg. A nyitány nagyon érdekes, a befejezésben lévő utolsó előtti jelenetsorral alkot keretet, mely a jelent ábrázolja. A pillanatnyilag testi és szellemi roncsnak tűnő Coleridge egy ajtón keresztül szó szerint belép a múltba, és innentől a film teljes egésze azt mutatja be, hogyan ismerkedik meg Wordsworth-szel, miként próbálnak együtt alkotni, valamint hogy a velük lévő két nő milyen hatást gyakorol rájuk.

pandaemonium_2000_7.jpg

A sztori figyelemre méltó, de sokkal érdekesebb a megvalósítás. Roache fantasztikusan jeleníti meg a karaktere őrületét, amit az ópium okoz, ezen kívül ő a fő narrátor, ám az események kommentálása helyett a valódi Coleridge verseiből olvas fel részleteket. Hannah néhol csatlakozik hozzá, de a hangsúly az előbbi figurán van. A nyitány eléggé unalmas, bár rögtön az elején felbukkan mindenki kedvenc animált lény-eljátszója, Andy Serkis; és ott van még a hőlégballonos rész, ami tök jó. Az éjszakai fagyról szóló vers megszületése szép jelenet, de hiányzik belőle a karakterek szájából kifújt, megfagyó levegő. 

Julien Temple filmográfiáját átnézve bárki megállapíthatja, hogy elsősorban zenei témájú és dokumentumfilmek készítésével foglalkozik, így az ő olvasatában (ez főleg a nyitánynál érzékelhető) a költők a XVIII. század rocksztárjai. A rendező nagyon ügyesen kombinálja a modern valóságot a múlttal: többször felhangzik egy utasszállító repülőgép hangja, kétszer láthatjuk is, Coleridge látomása a The Rime of the Ancient Mariner írásakor pedig egyértelműen a mai kor környezeti katasztrófái elleni felszólalás. Elgondolkodtató még a víz motívuma, ez az anyag gyakorlatilag mindenütt mindig jelen van.

Az eseménysor tartogat csavarokat, ezek előre nem láthatóak, és a néző is csak abban a pillanatban jön rá egyikre vagy a másikra, amikor a legfőbb karakter. Éppen ezért nehéz azt mondani, hogy erről vagy arról szól a Pandaemonium, ugyanis egy adott percben le lehet szögezni, hogy mondjuk Wordsworth alkotói válságát mutatja be és ennek összefüggését Coleridge-dzsel; aztán úgy látszik, hogy a nagy mű születését tárja elénk; és ha visszagondolunk az addig látottakra, minden esetben biztosnak tűnik, hogy tényleg ez a fő téma, minden, amit eddig láttunk, efelé mutat. 

pandaemonium_2000_4.jpg

„Nincs rajtuk cipő, fura a hangjuk… Biztos, hogy franciák.” 

2017-es szemmel nézve nehéz elmenni az első félóra feminista felhangjai mellett, azonban ebben a korban, ahol járunk, ez teljesen rendben van. Mind Sara (Sam felesége), mind Dorothy tesznek kis megjegyzéseket a nők egyenjogúságáról, ám ez hamar eltűnik, merthogy a fő cselekményszálhoz semmi köze. Temple gyorsan letudja a kötelező köröket, hogy aztán nyugodtan és hosszadalmasan (a játékidő több mint 2 óra) foglalkozhasson a számára igazán fontos dolgokkal: A szabadsággal, a költészettel és a drogokkal – azzal, ami a ’70-es évek punkrock világát is jellemezte, hiszen Julien bácsi innen jött. A figurák legalább háromféle tudatmódosító szert próbálnak ki, ezeket nagyszerű színészi játék és kameratrükkök jelenítik meg. A repülő borospoharas részlet nyilvánvalóan számítógépes animáció, látszik rajta, de egyébként a speciális effektek hiánya felüdítően hat a mai látványra kihegyezett izék után. Pedig azért van itt néznivaló, például az árboccá alakuló fa vagy Xanadu bejáratának megtalálása. Emellett gyakran visszatér a gyorsítás, de mintha mindig csak egy valami gyorsulna fel a világból, például egy elégő gyertya. 

Lehetne gondolkodni azon, hogy mi a jobb: Coleridge módszere (droggal teljesen tönkreteszi magát, de közben elképesztő műveket hoz létre) vagy Wordsworth-szé (másoktól szerzi az inspirációt, a végeredménye viszont kevésbé lenyűgöző); de az én véleményem az, hogy a lényeg az alkotás, nem az alkotó. Minden művet, legyen szó festményről, szoborról, novelláról, versről vagy regényről, önmagában kell elsődlegesen értelmezni. Utána lehet szó róla, hogy ki készítette, miért és hogyan készítette, kit vagy mit szolgált vele. Sajnos ez nem így működik, és a film rávilágít erre a kérdésre (bár csupán imbolygó gyertyafénnyel): számít-e az, hogy kicsoda a művész vagy, hogy miként hozza létre a műveit?

pandaemonium_2000_9.jpg

Az alapvetően nagyon komoly és súlyos témát sikerül olykor-olykor vidámsággal ellensúlyozni. Főként az első órában láthatunk, hallhatunk vicces dolgokat, hiszen a felszabadult karakterek jól érzik magukat együtt, ezért aztán viccelődnek egymással. Ahogy korábban mondtam, Linus Roache (Vikingek, Batman: Kezdődik!) elképesztő teljesítményt nyújt, ez a fazon rendkívül tehetséges, minden jelenete átérezhető, természetes, valós (többször David Tennant jutott eszembe róla). Az egyik csúcsjelenet az, mikor elmennek az árammal kísérletező tudóshoz, itt ugyanis Samnek 5 percen belül mindkét nőt sikerül megsértenie:D John Hannah (A Múmia-trilógia) ezúttal egy drámai szerepben mutathatja meg a tehetségét. Samantha Mortonnak (Különvélemény) örültem, az egyik karakter ki is mondja azt, mitől olyan érdekes a jelenléte:D Emily Woof külsőleg leginkább egy boszorkányra hasonlít, de a játéka elismerésre méltó. Két ismerős arc van a felnőttek közt: Dexter Fletcher – Davy (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső) és John Standing – a pap (V mint Vérbosszú). Mellettük ki kell emelni még Samuel Westet, ő a harmadik nagy költő, Robert Southey alakítója – hozzá kapcsolódik Juno Temple (a lánya, Emma – másfél óra után jelenik meg, szövege nincs) és a tesója, Leo Temple (a fia, Herbert). West alakja a végén válik igazán lényegessé.

pandaemonium_2000_2.jpg

Érdekességek: A rendezőről már esett szó, most beszéljünk kicsit az íróról: Frank Cottrell Boyce a Doctor Who 9. évadának egyik legjobb részét, az In The Forest of Nightot, valamint a 10. évadbeli egészen jó Smile-t írta. Érdemes maradni a stáblista alatt, az elején a stábtagok nevei egymás egy-két betűjével folyamatos láncot alkotnak, a második részének elején pedig Roach Coleridge jelmezében mászkál a modern Londonban „lassított gyorsítással”, Olivia Newton-John örökzöld slágerének felújított változatára. 

Ahogy a bevezetőben mondtam, a költészetet nem nekem találták ki, így a most következő Történelmi (vagy irodalmi?) arcképcsarnokban a két főszereplő költő és Dorothy életéből csak azokat a részleteket tárom elétek, amik a film szempontjából relevánsak, illetve érdekesnek találom őket.

samuel-taylor-coleridge-biography.jpg

Samuel Taylor Coleridge (1772-1834) 

Coleridge egész felnőtt életében szorongott és állítólag bipoláris depresszióban szenvedett, de ezt abban a korban még nem tudták felismerni. Folyton betegeskedett, többek közt reuma kínozta és a gyerekkori bajainak is maradtak nyomai, amik később megkeserítették a napjait. Ezekre szedte a laudanum nevű szert, ami ópiumot tartalmazott, ettől vált függővé. A Saraval kötött házassága boldogtalan volt, öt gyermekük született, de a férj fokozatosan meggyűlölte feleségét, 1808-ban elváltak. A filmben megjelenő The Watchman nevű kiadvány tényleg létezett, 1796-ban három hónapon át jelent meg. 

Coleridge és Wordsworth 1795-ben találkoztak. Nyomban összebarátkoztak és utóbbi a húgával együtt kibérelt egy házat, ami alig 5 km-re állt az előbbi otthonától. A Lyrical Ballads című közös kötetük 1798-ban jelent meg. William több verset írt bele, mint Samuel, de utóbbi egyik legnagyobb műve, az először itt közölt The Rime of the Ancient Mariner aratta a legnagyobb sikert. A két költő 18 hónapig együtt is élt, de Coleridge igen kellemetlen lakótársnak bizonyult, ugyanis ópiumfüggősége elhatalmasodott rajta, és éjszaka a rémálmai miatti kiáltozásával folyton felébresztette a Wordsworth-gyerekeket. Dorothy-nak kellett főznie rá, de neki se volt könnyű dolga, Samuel ugyanis rigolyás étkező volt, a tojást például teáscsészéből ette, só helyett pedig mindenre cayenne-i borsot szórt. 

A laudanum-addikciója az 1800-as évek legelején vált a legdurvábbá, a válása után összeveszett Wordsworth-szel, elvesztette az életjáradéka jelentős részét és 1814-ben orvosi felügyelet alá helyeztette magát. Máig nem bizonyított, hogy az ópium miatt lett depressziós, vagy a már meglévő depressziójának erősödése miatt vett be egyre többet ebből az anyagból. A házasságában beálló problémák, a lidércnyomások, a betegségek, a Williammel egyre jobban kiéleződő helyzet, a függősége és a saját tehetségében való kételkedés miatt írta meg a Dejection: An Ode című művét, valamint egyre inkább a filozófiai tanulmányaiba temetkezett.

pandaemonium_2000_6.jpg

Gyakorló teológus is volt, de ez kimaradt a filmből; vallási témájú írásai jelentős hatást gyakoroltak az anglikánizmusra, hatása a mai napig érezhető. Élesen bírálta kortársai irodalmi ízlését, és azt hangoztatta, hogy az egyre nagyobb számú olvasni tudó ember ízléstelensége veszélyes magára az irodalomra, beszennyezi azt. (Ezzel egyébként mélységesen egyetértek.) Egy időben óraadó tanárként tanított egyetemeken, de instabil személyisége és a függősége együtt kiszámíthatatlanná tették. Sokat késett, az órái színvonala folyton ingadozott, olykor alig készült fel a témájából és többször bocsátkozott hosszú, nehezen követhető kitérő fejtegetésekbe. Az 1812. január 2-án tartott előadása a Hamletről viszont megváltoztatta a kritikusok hozzáállását Shakespeare darabjához, gyakorlatilag megmentette a mű hírnevét. Gondolatait a mai napig sokszor az eredeti szöveg mellé teszik magyarázatként. 

Három legismertebb műve: The Rime of the Ancient Mariner (a Magic: The Gathering kapcsán ezzel még én is találkoztam), Christabel és Kubla Khan. Az első és a harmadik a film sarokpontjait képezik. A Rime nagy hatást gyakorolt az angol nyelvre, innen származnak az alábbi szállóigék: an albatross around one's neck (albatrosz a nyakamban – nehezen megoldható probléma), "water, water everywhere, nor any drop to drink" (mindenütt víz, de egy csepp sem iható), "a sadder and a wiser man" (szomorúbb, de bölcsebb ember), "all creatures great and small" (minden lény a földön – egyesek szerint az ő „All things both great and small” [minden dolog a földön] sorából ered). A Christabelt zenei ritmusáért, nyelvi szépségéért és gótikus horror-történetéért kedvelik. A Kubla Khan egy ópiumos látomásból született, ám a Christabelhez hasonlóan befejezetlen maradt, emiatt romantikus aura veszi körül őket. Utóbbi esetében a szerző egy személyre hivatkozott, aki megzavarta őt a munkában s emiatt a látomás emléke szertefoszlott. Ezt a személyt úgy nevezte meg, hogy „a Porlockból jött ember” – ez az elnevezés az utókorban új életre kelt, így hívják azokat a váratlan látogatókat, akik érkezésükkel megzavarják a kreativitás pillanatait. Sok találgatás merült fel arról, hogy vajon ki volt a Porlocki ember - a filmben Wordsworth zavarja meg Coleridge-et. Mary Shelley kétszer is felidézi a Rime-ot a Frankensteinben (bevallom, nem emlékszem rá) és egyes leírásai is emlékeztetnek rá. Shelley apja ismerte a költőt, aki többször is járt náluk, Mary hallotta, ahogy saját maga idézett legendás alkotásából. 

Samuel Taylor Coleridge halálát szívelégtelenség okozta, amit egy tüdő-betegség súlyosbított, valószínűleg az ópium-függősége származékaként.

william-wordsworth.jpg

William Wordsworth (1770-1850) 

Nevedben a végzeted, a vezetékneve ugyanis azt jelenti, hogy „szavakra érdemes”, „szavak értéke”. A filmben is megjelenő Mary-vel, akit feleségül vett, még iskolás korában ismerkedett meg. 1791-ben járt a forradalmi Franciaországban és itt hatott rá a republikánus szellem. A Coleridge-dzsel közösen írt Lyrical Ballads (ami tényleg névtelenül jelent meg) fontos mérföldköve az angol romantikus költészetnek. William egyik fő műve a Lines written a few miles above Tintern Abbey ebben a kötetben látott napvilágot. Az 1798-as elsőt még három újrakiadás követte: 1800. (ekkor csak az ő nevét tüntették fel a borítón), 1802. (jelentős változtatásokat eszközölt rajta) és 1805. Szintén 1798-ban történt, hogy Dorothy, Wordsworth és Coleridge együtt utazgattak Németországban – utóbbira jótékonyan hatott az út, előbbiben csupán honvágyat ébresztett (talán erre utal a filmben az „egy éjszaka alatt írunk egy költeményt”-szekvencia). 

Egy évvel később William és húga visszatértek Angliába, Samuel hamarosan csatlakozott hozzájuk, és együtt a Tóvidéken telepedtek le, közel Robert Southey otthonához. Coleridge, Wordsworth és Southey együtt alkotják a Tavi Költők csoportját. Sokáig erősen élt az a hit, hogy William filozófiai nézeteit Samuel formálta, manapság viszont egyesek azt állítják, hogy előbbi gondolatvilága már az 1790-es években, kettejük találkozása előtt kialakult. 1810-ben a két költő összeveszett, ezért elsősorban Coleridge függősége tehető felelőssé; 1823-ban azonban Wordsworth ismét közeledni kezdett egykori barátjához, erőfeszítéseit 1828-ra siker koronázta, ekkorra ismét jó viszonyban lettek és megint együtt kezdtek utazgatni. Samuel 1834-es halála súlyos csapást mért Williamre. 

pandaemonium_2000_13.jpg

SZPOJLER ITT 

Ahogy láthatjuk, a „költőfejedelem” címet végül Southey nyeri el, ez tényleg így történt, azonban 1843-as halála után Wordsworth-szé lett a cím. Ez a kitüntetés tulajdonképpen az „állami költő” titulusát jelenti, emberünk visszautasította, mert úgy gondolta, már öreg hozzá. Az akkori miniszterelnök, Robert Peel viszont biztosította róla, hogy békében hagyják, írnia se kell, ezért mégis elfogadta és így ő lett az egyetlen, aki a cím birtokosaként nem írt „hivatalos verseket”. 

SZPOJLER VÉGE 

Wordsworth-nek barátjához hasonlóan több gyermeke volt. Dora lányának 1847-es váratlan halála után képtelenné vált leküzdeni az őt is elérő depressziót, és ekkor felhagyott a versírással. 1850-ben, súlyos mellhártya-gyulladás végzett vele. 

A Tavi Költők-korszakban főleg a halálról, a kitartásról, az elválásról és a gyászról írt; fő műve pedig a The Prelude, melyet haláláig úgy emlegettek, mint „a költemény Coleridge-hez”. A The Prelude személyes jellegű mű, mely a költő korai éveiről szól; többször átdolgozta és kiegészítette. Özvegye, Mary nevezte el és jelentette meg, ám alig lett némi visszhangja. Az utókor azonban hálával tekint rá és William mesterdarabjának tekinti.

dorothyword_468x539.jpg

Dorothy Mae Ann Wordsworth (1771-1855) 

Dorothy-t fiatal korában elválasztották Williamtől, 9 évig nem látták egymást. Miután ismét egymásra találtak, elválaszthatatlanok lettek és együtt is éltek. Kezdetben nagyon szegények voltak és gyakran kuncsorogtak használt ruhákat a barátaiktól. William és Mary 1802-ben házasodtak össze, a férfi húga velük maradt és (a filmben látottakkal ellentétben) nagyon jól kijött Mary-vel. Ő maga sosem házasodott meg. 1829-ben súlyos betegség támadta meg, amitől élete hátralévő részére képtelenné vált az önellátásra. 1855-ben halt meg, állítólag a testi leépülésen túl erős szenilitás sújtotta. (Utólagos szerkesztés: Viszont a film állításával ellentétben agóniáját nem az ópium okozta, igaz, hogy sehol se írják le, mi is volt pontosan ez a betegség...)

Virágkorában amatőr költő volt, írt novellákat is, de nem vágyott babérkoszorúra. Fő művei a naplói és a levelei. William teljesen szabadon használta fel a húga részletes, hangulatos természeti leírásait, de sosem jelölte meg őt inspirációként. Dorothy írt egy utazási könyvecskét a Tóvidékről, amely nem jelent meg, de testvére saját 1822-es azonos témájú alkotásába jelentős mennyiséget emelt át belőle, ismét csak a neve feltüntetése nélkül. Amióta viszont az irodalomkritikusok erősen érdeklődnek a női irodalmárok iránt, Miss Wordsworth munkái (főleg a Grasmere Journal nevű naplója) iránt megnőtt a kereslet, és folyamatosan publikálják alkotásainak gyűjteményes kiadásait.

pandaemonium_2000_14.jpg

Vissza a filmhez: A Pandaemonium 15 millió dollárból készült, a bevételéről nem találtam adatokat. Két díjat nyert (legjobb film, legjobb rendező). 

Nekem tetszett, mert érdekessé tett számomra egy témát és egy kort, ami teljességgel hidegen hagy. Jó színészi játékot láthattam, érdekes történetnek lehettem szemtanúja, és a pici Juno nagyon aranyos benne:) 

Pontozás: 

imdb: 6.6 

Szerintem: 5/5 (Azt a durván 2000 Ft-ot simán megérte.) 

Hírek:  

- Julien Temple ismét egy zenei témájú filmet készít: a Sexual Healing Marvin Gaye utolsó éveiről szól majd. 

- John Hannah-t legközelebb a Dark Glass című tükrös horrorban nézhetjük meg.

Kszeeeenedúúúú rovat:

Szólj hozzá!

Címkék: dráma történelmi


2017.08.09. 15:40 Tévésámán

Újabb magyar rövidfilm-siker?

wellness.png

Egyszer feliratkoztam valami filmes sajtóhírek-emailre, ami azóta is folyton küldi a számomra érdektelennél érdektelenebb közelgő premierekről a híreket; ám tavaly ugyanígy elküldték a Mindenki bemutatkozását. Akkor persze legyintettem rá, de utólag kiderült, hogy mekkorát tévedtem, úgyhogy most jó nagy késéssel, de még éppen időben adok hírt a Wellness-ről (innentől sajtóközlemény jön):

"A fiatal magyar rendező 16 perces filmjét az A-kategóriás szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában nézheti meg a nemzetközi közönség. A régió és egyben a világ egyik legfontosabb filmes eseményét 2017. augusztus 11. és 18. között rendezik meg Bosznia-Hercegovina fővárosában. Magyarországon a Friss Hús rövidfilmfesztivál közönsége láthatta először a filmet idén márciusban a Toldi moziban.

A szarajevói filmfesztiválra idén több mint 500 filmet neveztek, a versenyprogramba azonban mindössze tíz alkotást válogattak be. A Wellness mellett egy másik magyar film, Kölcsey Levente Zabigyerek című alkotása is bekerült a válogatásba. 

A Wellness forgatókönyve Tóth Krisztina A váll története című novelláján alapszik. A film két nyugdíjas hölgy, Ilona és Teri kapcsolatának történetét mutatja be. A két nő évtizedek óta barátnők. Együtt töltik a vakációjukat egy wellness-szállodában, de a látszólag ideális körülmények ellenére sem tudják felszabadultan jól érezni magukat. A film végére a két nő megszokáson és kölcsönös elhallgatáson alapuló barátsága eljut addig a pontig, amikor mindkettejüknek felül kell vizsgálniuk, mit tudnak egymásról és önmagukról, és számot kell vetniük eddigi életükkel. 

A szarajevói fesztivál válogatásában a korábbi években olyan magyar rendezők mutatkoztak be rövidfilmjeikkel, mint Kárpáti György Mór, Nagypál Orsolya, Till Attila, illetve Zomborácz Virág. 

Az első szarajevói filmfesztivált 1995-ben rendezték meg azzal a céllal, hogy a négyéves háborús időszak után helyreállítsák a város korábbi pezsgő, nemzetközi kulturális életét. A fesztivál, amely az elmúlt több mint két évtizedben az egyik legfontosabb nemzetközi filmes eseménnyé vált, elsősorban a közép-kelet-európai régió filmművészetét állítja fókuszba. A filmbemutatók mellett szakmai, edukációs és tehetséggondozó programokat is kínál a régióból érkező filmkészítőknek, filmes szakembereknek. Minden évben világsztárok részvételével zajlik a fesztivál, visszatérő vendége például Angelina Jolie.

A Wellness az NMHH – Magyar Média Mecenatúra Programjának támogatásával készült. A film producere Csortos Szabó Sándor, gyártója a Budapest Film Produkciós Kft., fesztiváloztatásáért pedig a Daazo rövidfilmes portál felel."

"A rendező 

Szabó Virág 1988-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem filmszakán diplomázott 2014-ben. Első rövidfilmjét, az Álmatlanságot meghívták a valenciai Cinema Jove fesztiválra. 2014-ben részt vett a Szarajevói Filmfesztivál tehetséggondozó programján, a Sarajevo Talentsen. Ugyanebben az évben az MTV számára rendezte a Lóti és Futi című gyereksorozat negyven epizódját. 

Rendezői koncepció

A Wellness írása során két nyugdíjas nő kapcsolatára koncentráltam, akik évtizedek óta barátok. Pár napos közös nyaralásuk bár intenzív együttlét, mégis nélkülözi a másikkal való törődést és valódi empátiát. A főszereplők képtelenek szabadulni az évek során összegyűlt, ki nem beszélt problémáktól.
A történetben leginkább az érdekelt, hogy hosszú évek stagnálása után mi vezethethet el egy kapcsolatban oda, hogy felismerjük: ez így tovább nem folytatható. Vajon apró események hatására a barátnők ki tudnak-e mozdulni a korábbi állapotból, és egyáltalán van-e még valami, ami a megszokáson kívül összeköti őket?
A két nő hűvös viszonyát jól ellenpontozza a szállodai környezet harsánysága, életteli nyüzsgése és a tikkasztó nyári hőség. Ráadásul ehhez a fajta pihenéshez hozzá kapcsolódik a testi-lelki feltöltődés és megújulás képzete, melyet a szállodában nyaralók elérni igyekeznek és amelytől a főszereplők valójában egyre távolabb kerülnek. Ezt a szembenállást hivatottak érzékeltetni a statikus totálképek, amikben a szereplők a közegükkel ütköztetve jelennek meg.
Az ideális körülmények ellenére a két nőt problémáik és félelmeik továbbra is kísértik: a romló egészség miatt való szorongás, a gyerekeikért való aggódás és a magányosság érzése. Bár ezek az érzések bárki számára ismerősek lehetnek, mégis fontos volt számomra, hogy egy olyan korosztály tagjai legyenek a főszereplők, akik általában alulreprezentáltak a filmekben.” (Szabó Virág)"

Remélem, hogy ebből is lesz valami, és ha igen, akkor jó, hogy beszámoltam róla:)

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2017.07.23. 18:55 Tévésámán

Juno Temple 28 III. - Henry (2011)

henry_03273.jpg

Az ünnepi hét levezetéseképpen utánajártam 3 olyan Juno-filmnek, amikhez még nem volt szerencsém és az egyiket sikerült elérnem. Ha abból indulunk ki, hogy Ms. Temple eddigi filmográfiájában eddig összesen 3 rövidfilm szerepel, és ezekből az első, amit láttam, éppen a Swerve volt, akkor el lehet képzelni, mennyire magasan van a léc a többinek. Nos, a Henry nem éri el elődje színvonalát, de határozottan kellemes kis ujjgyakorlat Michael Bernardtól, aki már hosszú évek óta dolgozik az álomgyárban, mint operatőr. 

A 14 perces alkotás a címszereplő kisfiúról (Anton Starkman) és az őt egyedül nevelő anyukájáról (Alison Eastwood) szól. A lényege annyi, hogy a srác nagyon szeret színészkedni és híres szerzőktől idézni, ezt a tehetségét pedig arra használja fel, hogy elüldözze az anyukája körül felbukkanó udvarlókat. 

henry_04017.jpg

Ahogy feljebb írtam, Michael Bernard, aki az író, rendező és az egyik kamerás volt, operatőrként keresi a kenyerét, ezért már bőven rendelkezik tapasztalattal a felvevőgép mögötti világból. A Henry-ben nagyszerű atmoszférát teremtett, amit jó zenék festenek alá és a kisfiú mesterkedése egyszerűen vicces, annak ellenére, hogy igencsak horrorisztikus mutatványokat ad elő. A képi világ egészen egyedi, sokszor alkalmazza a ki-be homályosítás módszerét, ám néhány jelenetben a kamera annyira remeg, hogy az már túlzás. A történet teljességgel másodlagos, a lényeg igazából a színészi játék, az elmondott idézetek sora, a látvány meg a muzsika, amik együtt hozzák létre a hangulatot. Igen, ez a rövidfilm tulajdonképpen egy hangulat-pirula: kicsi, jóízű, könnyen lemegy a néző torkán és a hatása mindenképpen pozitív. 

Szpojlerecske 

A sztori annyira lényegtelen, hogy sajnálatos módon az eseménysornak nincs lezárása, így a felvetett problémát (a nő egyedül van) megoldatlanul hagyják, ezen túl a játékidő jelentős része (legalább 3 perc) a stáblistával megy el. 

Szpojlerecske vége

henry_06990.jpg

Az alkotóról/a szereplőkről: Juno 7:57 körül jelenik meg, egyetlen jelenetsor részese, de határozottan pozitív szereplő. A rendező sok videoklipen dolgozott, valamint pár felejthető B-kategóriás filmen. Ez Anton Starkman első szereplése, az American Horror Story nézőinek ismerős lehet. Alison Eastwood Clint Eastwood lánya, hallhattuk énekelni az Űrcowboyokban. A legidősebb udvarlót játszó Jason Beghe benne volt a Jelzőfényben – ott már közös jelenetük is akadt Junoval. A stáblistán találtam egy Janus Csoma nevű illetőt, ő talán idegenbe szakadt hazánk fia vagy egy ilyen leszármazottja.

Akit bővebben érdekel a Henry, az nézzen körül a hivatalos weboldalán, ahol meg is lehet tekinteni ezt az alkotást – azt mondom, megéri. Könnyű kis habcsók Junoval a tetején:D 

Pontozás: 

imdb: 7.5 

Szerintem: 5/5

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték rövidfilm