Rovatok

Filmrajongó

Több mint 1000 bejegyzésből álló magyar nyelvű filmadatbázis, filmrajongóktól filmrajongóknak. Nem vagyunk kritikusok, nem vagyunk szakértők, csak két tv-néző, akik szeretik a filmeket:) Ha nem tudod, mit nézz este, vagy hogy megéri-e látni az adott filmet, keress rá (jobb oldalt a Kategóriák vagy A héten a tvben listában) és olvasd el a véleményünket róla! Erre a címre tudtok írni nekünk: jasonx@chello.hu

Kategóriák

akció (135) áldokumentum (7) animációs (54) bekategorizálhatatlan (4) dokumentum (11) dráma (281) fantasy (133) háborús (15) hill (17) hírek (63) horror (191) kaland (73) katasztrófa (4) krimi (69) magyar (68) musical (11) néma (11) paródia (35) regényem (2) rövidfilm (9) sci fi (147) spencer (24) sport (37) szatíra (8) szuperhős (99) thriller (56) történelmi (26) vígjáték (453) western (9) zene (53)

Friss topikok

  • VatoLoco: Ez egy nagyon jó film. 81-es film és érdekes fantasy elemeket tartalmaz. A vontatottsàgàt tekintva... (2017.09.06. 22:05) Időbanditák (Time Bandits, 1981)
  • Tévésámán: @mihii: "Az okostelefonomról küldve"?:D Viccet félretéve, vannak, akik nagyon jól tudják használni... (2017.07.29. 09:59) iBoy (2016)
  • Tévésámán: @theszikman: Tök jó, amit írtál, köszönöm!:) Én is nagyon szeretem ezt a filmet. (2017.07.23. 18:47) Kontroll - filozófiai elemzés
  • Tévésámán: @Camaráné Erzsébet: Én anno az Auchanben vettem a saját példányomat, de érdemes körülnézni bárhol,... (2017.07.19. 14:31) Woyzeck (1994)
  • Mozsárágyú: Gyerekkorunkban valóban, mintha izgalmasabb lett volna... SZPOJLER Én azon röhögtem nagyon, amikor... (2017.07.12. 21:56) Szuperhekus kutyabőrben (Top Dog, 1995)

2017.08.31. 23:04 Tévésámán

Javítás V. fázis - 2014-2015

Befejeztem az utolsó két "normális" év cikkeinek felújítását - normális abból a szempontból, hogy régi fogadalmamhoz hűen minden egyes filmről írtam bejegyzést, amit láttam. Mindenfajta köntörfalazás nélkül lássuk az érdekességeket 3 illetve 2 év távlatából:

unicron15_0.jpg

2014:

  1. Az átokra 3156 klikk érkezett és ez tartja a facebookos kedvelések rekordját is, 5 embernek tetszik.
  2.  A Heatstroke (vagyis Gyilkos sivatag) 2 teljes pontot zuhant 3 év alatt, 6.8-ról 4.8-ra. Mert tényleg rossz, én már akkor megmondtam!
  3. Egy másik Maisie Williams film, Az érem két oldala viszont 0.9-et emelkedett!

Szerkesztési/fogalmazási problémák:

  1. Hosszú ideje zavar, hogy az admin klikkjei is beleszámítanak a látogatottságba,. Ez nem feltétlenül ehhez az évhez tartozik, de tény, hogy a fejlesztőket teljesen hidegen hagyja. Ám 2017-ben ezt most kicseleztem; ugyanis csináltam egy vázlatban létező link-bejegyzést, amin keresztül megkereshetem a saját cikkeimet, és így elérhetem őket anélkül, hogy rájuk kellene kattintanom.
  2. Mozsárágyú 2014-ben tért vissza, és azóta is szerzője az oldalnak, de csak nagyon ritkán ér rá bejegyzést készíteni. 
  3. Sokszor olyan elírások, hibák vannak, amiket a blog.hu jelez, mégis benne maradtak a cikkekben...
  4. "leginkább" és "segédproducer" - előbbi körülményes fogalmazás (pl. legjobb helyett "leginkább jobb"), utóbbi félrefordítás...
  5. "maga", "maguk" - felesleges bonyolítás (a film helyett "maga a film" és ugyanez többesszámban)

2015:

  1. Az Interkozmosz 34 embernek tetszik!
  2. Az elvarázsolt dollár hihetetlen mennyiségű, 7400-as oldalletöltést produkált és 26 komment érkezett hozzá.
  3. A Victoria 0.5 ponttal esett vissza, így ez produkálta a legnagyobb csökkenést. Az összes többi pontszám 2 év alatt alig mozdult el.

Szerkesztési/fogalmazási problémák:

  1. A berakott linkek a szerkesztés során nem látszódnak-.- Ez újfent nem az évhez csatolható gond, de fennáll. Magyarul én, az admin, nem láthatom a cikkbe rakott linkeket. Látom, hogy ott van, de nem tudok belenyúlni, vagy megnézni, hogy mire mutat...
  2. "X-Y-páros" így néz ki: "X- Y-páros" - ez valószínűleg a Word sajátossága.
  3. :) -> J - na ezt nagyon utálom. Ha mosolypofit csinálok a Wordben, az automatikusan beteszi a saját mosoly-jelét, amit viszont a blog.hu nem tud értelmezni és valamiért J-re változtatja... 
  4. "megírom a filmet" - régi, rossz fogalmazás, nem a filmet írom meg, hanem írok róla.
  5. Sokszor fura szórendet alkalmaztam, de hiába, azért 9 év kellett ahhoz, hogy azt tudjam mondani, tényleg tudok magyarul írni, fogalmazni és magyar szórendet használni. Ez valóban nehéz, mert élő beszédben senki sem alkalmazza, és nagyon sok a rossz minőségű szöveg, amikben szintén angol szórendet, külföldi kifejezéseket, barmó fogalmazást, stb. használnak az "írók", szerzők...
  6. A "magyar" címke lemaradt az összes ilyen típusú mozgóképről.
  7. A 2016-os filmekből egy pár eltűnt, amikor átformáztam a kis jegyzeteket, így például semmi sincsen az Éjszakai rohanásról, pedig arról is írtam pár mondatot... Ez se ide tartozik, de megemlítem.
  8. A héten a tvben elkészítésekor rohadtul irritáló, hogy 5-nél több linket egyszerre képtelenség betenni, mert van egy biztonsági token, ami egy idő után lejár, és akkor hiába vagy bent, mint admin, egyszerűen azt mondja, hogy "bocs, öreg, de amit az utóbbi X percben tettél, azt újracsinálhatod, mert lejárt az időd". Tök jó lenne, ha visszaszámlálna ez a szar és akkor a hülye szerkesztő tudná, hogy ténylegesen mennyi ideje van dolgozni...
  9. "Mindenesetre" - képtelen vagyok leírni ezt a szót. Viccen kívül az összes esetben, mikor használtam, belecsúszott valamilyen hiba...

Most már csak a tavalyi évben készült néhány cikket kell átnéznem, meg talán az ideieket is elolvasom még egyszer; aztán döntök arról, hogyan tovább...

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2017.08.23. 14:18 Tévésámán

Alena (2015)

alena1.jpg

Kezdetnek, bevezetés helyett hadd panaszkodjak egy picit! Évek óta semmi gondunk se volt a UPC-vel, most azonban, miután jó idő múltán ismét nézni szerettem volna a Cinemaxot a saját tévémen, kiderült, hogy azt egyszerűen nem lehet fogni. Normális esetben, amennyiben a csatorna hozzáférése tiltott, egy kék képernyő jelenik meg, ami tájékoztat erről. Itt más a helyzet, kiírja a soros programot, de a kép egyszerűen fekete. Se Cinemax, se Cinemax 2, de valamiért Sport 1 sincs… Két nap elteltével próbáltam telefonon panaszkodni, mire a kedves gépi hang mondja nekem, hogy az ügyfélszolgálat elképesztő mértékben terhelt, hívjam már őket később! Sosem fogom megérteni, hogy miért jó az, hogy előzetes bejelentés nélkül, egyik pillanatról a másikra kivesznek/betesznek csatornákat ide-oda. Leszarják, hogy mi az, ami az előfizetőnek kell, de azért mégis, mennyi időbe telne kiküldeni egy levelet/emailt? Utána meg persze panaszkodni se lehet telefonon, hanem majd csak ha fogod magad és elmész az irodájukba, ahol ugyanannyit várakozhatsz, tehát még az idődet is rabolják. Addig meg baszhatod a tévédet… A slusszpoén az, hogy a Cinemax 1-2 az HBO tartozéka, és mind a 3 HBO tökéletesen fogható. A Sport 1 meg már tényleg csak hab a tortán… 

No, de inkább vessük tekintetünket a hideg észak felé, Svédország irányába! Innen érkezett az Alena, amely két dolog miatt fogott meg. Elsőként a címével (szeretem a személyneveket, mint címeket, ezekből bármi lehet), másodsorban a helyszínnel (bentlakásos lányiskola). Minden adott egy jó filmhez, és végső soron megkaptam tőle, amit akartam.

alena-jpg.jpg

A címszereplő (Amalia Holm) új iskolába kerül, ahol a legmenőbb, leggazdagabb, legszebb, stb. vezérlány az önmagát mindenkinél jobbnak tartó Filippa (Molly Nutley). Kezdetben a magának való Alena nem sok vizet zavar, ám hamarosan kiderül, hogy nagy tehetsége van a lacrosse-hoz, ráadásul felkelti a független, jó fej Fabienne (Felice Jankell) figyelmét is, aki rögtön barátkozni akar vele. Ez a két dolog rettentően feldühíti Filippát, így két elmaradhatatlan „fogdmegjével” rászállnak az új lányra. Amaz viszont korántsem olyan védtelen, mint amilyennek látszik, ugyanis a legdurvább helyzetekben mindig megjelenik régi társa, Josefin (Rebecka Nyman), majd saját, durva módszereivel kihúzza Alenát a pácból. A rivalizálás, mely egyre jobban elmérgesedik, felkelti a többi diák és a tanári kar figyelmét, ám senki sem sejti, hogy az áldozatnak tűnő lány milyen sötét titkokat rejteget… 

Legtöbbször elkerülöm a skandináv térségből érkező dolgokat, mert most hihetetlen dömping van belőlük, de azért sokszor akadnak köztük jó dolgok (a Millenium-trilógia, Sötét zenék). Itt csak annyit tudtam, hogy feliratos lesz, lányiskolában játszódik, de ennyi elég is. A kezdés elég lassú, a történet klisének látszódik, és kb. fél óra után még csak sejtettem, hogy mi lehet a háttérben. A kulcs itt az iskolapszichológus, aki védi Alenát a többiektől, mert „borzasztó dolgokat élt át”. Ő az, aki miatt Filippa azt hiszi, hogy az új diák bolond. A szokott bentlakásos suli-klisé működik itt, vagyis az, hogy az önmagát a legtökéletesebbnek képzelő személy kénytelen szembesülni azzal, hogy van, aki jobb nála, nem fél tőle, stb. Mivel ezek után ezt az illetőt legyőzni úgysem tudja, így kénytelen más eszközökhöz nyúlni; bemocskolni és rávenni a közösséget, hogy vesse ki magából. És erre jön a csavar: Josefin.

alenathemovie-promo05.jpg

Amikor először felbukkan, még nincs nagy jelentősége, de aztán rá lehet jönni, hogy jelkép: Annak a megtestesülése, ami miatt Alena ténylegesen kilóg a sorból. A film még arra is figyel, hogy kis nyomokkal lehorgonyozza az eseménysort a valóságban, emiatt az első 30 percben csupán a címszereplő „mentális betegségére” jövünk rá, és ezzel úgy látszik, hogy megoldottuk a rejtélyt, hiszen nyilvánvaló, hogy a korábbi iskolájában ezért történtek a rémes dolgok Alenával. 

SZPOJLEREK INNENTŐL 

Ez viszont mindössze a kiindulópont. Cikkem tárgya kb. innentől nagyszerűen váltogatja a műfaját, mialatt újabb és újabb fordulatokkal operál. Először kiderül, hogy Josefin nem valódi, hanem egy klasszikus bosszúálló kísértet. Ez a látszat elég sokáig megmarad, utána pedig jön a Carrie-t idéző buli-jelenet, amely azonban most visszafelé sül el. Még a lezárás előtt 20 perccel teljesen biztosak lehetünk benne, hogy a ragaszkodó szellem hajtja végre a szörnyű tetteket, míg elérkezünk a hídhoz, ahol Josefin „öngyilkos lett”. Ekkor végre fellebben a múlt fátyla és kiderül, hogyan történt a tragédia, amely elindította Alenát a lejtőn, majd az is, hogy ki vagy micsoda az őt kísértő jelenés. (Segítek egy picit kitalálni: A sztori átmegy Hívatlan vendégbe.) Innentől aztán lehet agyalni azon, hogy a halott lánynak vajon anno igaza volt-e, mivel váltotta ki a címszereplő ezt a radikális lépést tőle, és hogy ténylegesen ki a hibás? Valamint egészen más megvilágításba kerül a jelenben lezajlott cselekmény - rájöhetünk, hogy Alena és Filippa mennyi szenvedést okozott másoknak… 

SZPOJLEREK VÉGE

alenathemovie-promo09.jpg

Pár szót az alkotókról: A film Kim W. Andersson képregényén alapul. A rendező Daniel di Grado (tv-sorozatokat készít és nagyobb projektek segédrendezője) volt, aki az írásban is részt vett állandó partnereivel, Kerstin Gezelius-szal és Alexander Onofrival karöltve. 

Érdekességek: Az Alena egy szintén 2015-ös, azonos című 59 perces mozi újravágott változata, amely így 83 perces lett. A stábtagok és a szereplők egyeznek. Elég vicces, amikor Filippa azt mondja a két barátnőjének: „Tudjátok milyen alakok járnak oda, migránsok meg…” és az egyik csaj néger:D A cselekmény nem áll le a stáblista alatt, bár lényeges dolog már nem történik. A mondanivalóban benne van a gazdagok (Filippa) és a szegények (Alena) közti ellentét, az épelméjűség az őrültség közti átmenet (ki is itt az őrült?) végül a holtak hatása az élőkre (szó szerinti és átvitt értelemben). A készítési költségről meg a bevételről nem találtam adatokat.

s5rxt-4c54wjcxty4-full-image_gallerybackground-en-us-1495118107923_ri_sx940.jpg

Mindenféle módon értelmezhető az Alena: ügyesen összerakott kötelező körök sorozata, „már megint egy ilyen film”, kísértettörténet vagy egy bomlott elméjű lány mindennapjainak bemutatása. Bármelyik lehetséges - én azt mondom, hogy ez egy korrekt dráma, horror-elemekkel vegyítve. Megszokott, de mégis élvezetes, ezért nem érdemel levonást. 

Pontozás: 

imdb: 5.7 (Az 59 perces változat 5.1-et kapott.) 

Szerintem: 5/5

Szólj hozzá!

Címkék: horror dráma


2017.08.20. 08:59 Tévésámán

István király (1992)

Az M3-on reklámozták ezt a filmet, pedig a Duna World adta. Most, hogy augusztus 20. közeleg, ideje emlékeznünk államalapító apostoli királyunkra, Szent Istvánra. Mert most nem csak a szocializmusban bevezetett új kenyér ünnepe van és nem csupán Magyarország „születésnapja”, hanem egyházi ünnepek sora. Szent István országfelajánlására, halálára és fiával, Imrével közös szentté avatására emlékezünk mostanában – és elgondolkodhatunk azon, hogy kereszténységre épült hazánk hová jutott, mióta sajnos kezdjük elfelejteni a fundamentumot, melyen a magyarság falai nyugodnak…

istvankiraly16.jpg

Nagy királyunk utolsó két napját nézhetjük meg ebben a tévéfilmben, amely Sík Sándor 1934-ben napvilágot látott tragédiáján alapul. István (Gálffi László) érzi, hogy az Úr hamarosan magához fogja szólítani, ám mivel évekkel korábban elvesztette fiát, a trónörökös Imrét, így most nehéz döntés előtt áll. Kire hagyja koronáját s vele nagy művét, a keresztény Magyarországot? Szíve szerint pogány, kicsapongó öccsét, Vazult (Cserhalmi György) választaná, de közben a papság a hithű, ám idegen Pétert (Hirtling István) támogatná. István e nehéz órákban csak önmagára és Istenre számíthat. Ki lesz hát a magyarok első embere, s milyen sors felé kormányozza majd népét? 

A 2013-as István, a szent király című elképesztő erejű kiállítás többszöri megtekintése óta nagyon közel érzem magamhoz első koronás főnket, azóta igyekszem minél többet megtudni róla. Elmondhatom magamról, hogy több ereklyéjét is láttam, álltam a sírjánál, a szentté avatásához használt szarkofágnál, sőt még meg is tisztítottam azt a helyet, ahol közel 40 éven át nyugodott. Államalapítónkat az a csapás érte, mely egy szülő számára a legkegyetlenebb: túlélte gyermekeit (nem csak Imre volt az egyetlen sarja), így képtelenné vált fiúágon tovább adni a hatalmat az Árpád-nemzetségben (amit mellesleg saját korában Turul-háznak vagy Atilla-háznak neveztek). Lehetne rajta filozofálgatni, hogy mi történik, ha Szent Imre herceg trónra lép, de róla annyira keveset tudunk, hogy lehetetlenség megmondani, milyen király lett volna… 

Sík műve a néző elé tárja István több-kevésbé valós dilemmáját: Férfiágon a hozzá legközelebbi élő rokona megkeresztelt, mégis pogány; parázna, iszákos és vérszomjas; de fejedelemnek mégsem rossz; női ágon unokafivére buzgó keresztény, elsőrendű lovag, ám nem itt született, gyökerei más földbe ágyazódnak s a nép sem szereti. Vazul győzelemre vezetné a magyarokat, vissza az ősi útra, ám ezzel romba döntené az államot s a világot nemzete ellen fordítaná. Péter erős szövetségesekre lelne, biztos kézzel kormányozná az országot az egyházzal karöltve, ám Isten mellett a német-római császárnak is hűséget fogadna, ezzel feladná a magyarok önállóságát. „Oly nehéz a választás…” 

galffi_laszlo2.jpg

Az első, ami megfogott az a hangulatos egyházi zene, mely a nyitányt aláfesti. Sajnos nem tudom, mi az ének címe, de a történet szerint esti imádságként éneklik a papok, akikkel István együtt könyörög Istenhez. Ezek után a helyszín varázsolt el, az Esztergomi Vármúzeum. A gyönyörű középkori épületbelsők, a festett falak, az oszlopok és a boltívek tényleg visszaröpítettek a XI. század elejére, ráadásul a cselekmény szerint otthonomba, Székesfehérvárra. Innentől fogva Gálffi László fenomenális játéka tartotta fogva a figyelmemet. Külseje mellett - amely az idealizált Szent István-kép tökéletes hasonmása – lenyűgöző játékot mutat be. Megjeleníti a király vallásos „révületét”, rendíthetetlen hitét és erős akaratát; ábrázolja az országáért aggódó apostolt, a nyájáért szenvedő pásztort; meg a megtört szívű apát. Bár fiatalabb, mint ahány évet az uralkodó élt, meggyőz minket, hogy ő maga Szent István. 

Cserhalmi György és Hirtling István szintén remek teljesítményt nyújtanak, felébresztik a nézőben a szimpátiát két olyan történelmi alak iránt, akikre minimum kétes személyekként emlékezünk. A lázadó Vazul mint hitetlen, az ország ellensége maradt meg az emlékezetben; a rövid ideig uralkodó Péterre meg szinte senki sem emlékszik. Itt viszont azt látjuk, hogy előbbit – aki tényleg szereti a bort, a nőket és a viadalt – érdekli nemzete sorsa, ám nem tűrheti a keresztény rabigát, melyet „svábok és tótok” tettek a hon nyakába. Utóbbi letörné a pogányokat, megőrizné a hitet, betartatná az istváni törvényeket, de alárendeltté tenné a néhány évtizede még hódító, győztes, erős népet. A mindenhová elérő kereszténység leple alatt pedig pogánykodás rejtőzik s emiatt mind az egyik, mind a másik jelölt jó, de egyben rossz is…

istvankiraly2.jpg

Mai szemmel nézve meglepően kevés női szereplő akad. Szám szerint mindössze ketten vannak: Venczel Vera (Gizella, István felesége) és Bacsa Ildikó (Ilona, Imre özvegye). Utóbbi nagyon szép, előbbi szinte elsikkad, pedig mindent belead abban a néhány jelenetben, amit kapott. Középkori szempontból viszont ez a kevés női alak érthető, hiszen általában a férfiak alakították a történelem menetét, s inkább az ő tetteiket, jellemüket jegyezték le a nekik dolgozó krónikások. A mellékszereplők közt láthatunk néhány ismert szinkronszínészt: Kőszegi Ákos (Szalók), Kaszás Gergő (Sebős) és Mádi Szabó Gábor (Aba Sámuel). Illetve van egyetlen alakunk a Szomszédokból, Szoboszlay Sándor, aki a mindenki által ismert építészt játszotta – ő az esztergomi érsek, neki csupán pár pillanat jut. A rendező Esztergályos Károly (Az ember melegségre vágyik) volt, a stáblistában pedig találtam két vicces nevű urat (sajnos a munkáik megjelölésére nem emlékszem): Zsömle László és Krautwurst Tibor. 

Érdekességek: A történetnek van egy 2001-es verziója, ez egy színházi közvetítés, ha egyszer adják, majd azt is megnézem. A cselekményt a Dies irae különböző részletei festik alá, ami többféle dologra utalhat. A vége felé, mikor István teljes királyi díszbe öltözik, a külseje a kalocsai fejereklyetartót idézi fel. A kezében tartott jogar és az Országalma az ő korában még nem léteztek, a Szent Koronán pedig még egyenes volt a kereszt. Fura módon maga a király említi a „szent lándzsát”, mint a hatalom jelét Péternek, ám ebben a részben mégsem adnak neki lándzsát, pedig Istvánnak ez volt az uralkodási jelképe.

stistvanherma.jpg

Néhány komment a port.hu fórumáról: 

Mélie írja: „A diákoknak látnia kell(ett volna), h általa jobban megértsék ezt a hatalmas dilemmát, a kor aktuálpolitikai problémáit! Nagyon világosan és jól körüljárta a kérdést, minden szempontot megvilágítva! (Talán csak Szabó Magda hasonló témájú darabja - Az a szép fényes nap - mélyebb...) (…) Gálffi Lászlónak nagyon jól állt a szerep, hitelesen tudta eljátszani! És persze Cserhalmi a másik nagyágyú, szintén. Kár, h Venczel Vera Gizellaként csak mellékszereplő. A helyszín szintén nagyon igényes volt, jó, h figyeltek erre is!” 

Egy mára már törölt felhasználó posztja: „Nagyszerű volt, szerintem is elfért volna a köztévé főműsoridejében ezen a napon. Eleve maga Sík Sándor drámája is ismeretlen, ami eléggé szégyen. A magyar drámairodalom élvonalában lenne a helye. Igaz, hogy nagyon kevés benne az akció, és nagyon sok a dikció -- gyakorlatilag minden a fejekben zajlik. Sokkal több figyelmet igényel a befogadása, mint amihez mondjuk a mai tizen-huszonéves néző hozzá van szokva. De ezek a párbeszédek nagyon át vannak gondolva és meg vannak írva. Gálffyn nem lepődtem meg, az ő neve garancia a színvonalra. Cserhalmit viszont nem szeretem alapból, és először kétkedve fogadtam őt, mint Vazult, de meggyőzött, remek volt ő is. (…) Őszintén szólva elképzelhetetlennek tartom, hogy ma elkészüljön egy ilyen jellegű tévéjáték... Lehet bármilyen ünnep, csak a konzervanyagokat veszik elő évről évre. Ezt viszont most láttam először, és érdemes volt megnézni.” 

Végül mérlegelő írása: ’Kevés eszközzel, mégis/vagy: épp azért nagyerejű, színvonalas rendezés – mélyen elgondolkodtató, szuggesztív, remek dráma (miért nem ismerjük jobban??!?) – Gálffi Szent Istvánja pedig csak a legnagyobbakhoz – pontosabban a legnagyobbakKAL mérhető! „10 pont”’ 

szent-korona-festmeny-w.jpg

Az első megjegyzések 2011-ben születtek, aztán 2012-ben is, tehát feltehetőleg 5 év telt el a legutóbbi vetítése óta. Az eddigiek alapján egyértelmű, hogy mindenkinek tetszik ez a film, amely gondolkodásra késztet, szépen ábrázol és megidézi azt a Szent Istvánt, aki minden magyar szívében él. Augusztus 20-án, főműsoridőben kellene adni, mert méltó rá! 

Utólagos szerkesztés: Rendkívül érdekes a felajánlási jelenet, hiszen nem egészen úgy történik, ahogy azt az ember elképzelné, sőt, még csak nem is annak történik a felajánlás, akinek a hagyomány mondja...

Pontozás: 

Port.hu: 8.4 

imdb: 8.5 

Szerintem: 5/5 (Sajnálom, hogy gyakorlatilag nincsenek használható képek belőle a neten...)

Megjegyzés: Pénteken láttam a Székesfehérváron immár hagyománnyá vált Koronázási Szertartásjátékot, amely idén III. Bélát idézte meg. Cikkem tárgyával az hozza kapcsolatba, hogy Hirtling István alakította a főszereplőt. Jó színész, szép orgánummal bír, de szerintem nem őt kellett volna választani…

Még egy megjegyzés: A történelmi hitelességhez hozzátartozik, hogy Vazul Istvánnak csak az unokatestvére volt, nem a fivére; a megvakíttatás Gizella királyné parancsára történt; az ólom-a-fülbe pedig megalapozatlan híresztelés. Szóval a szerző néhány dologban tévedett.

Szólj hozzá!

Címkék: magyar dráma történelmi


2017.08.11. 21:59 Tévésámán

Pandaemonium (2000)

pandaemonium_poster.jpg

Ez a kedvenc színésznőm, Juno Temple első filmje. Ezen kívül iszonyatosan ritka darab, gyakorlatilag csak dvdn vagy videokazettán lehet hozzájutni, az interneten sehol sincsen fent. Szerintem túlzás nélkül mondhatom, hogy ebben az országban rajtam kívül ezt még senki sem láthatta. A költészet elég távol áll tőlem, bár próbáltam verseket írni, de csak nagyon kezdetleges, gyerekes izéket tudok készíteni, arra meg úgy hiszem, senkinek sincs szüksége. Ez a sztori nagyrészt a költészetről szól, de olyan formában mutatják be, hogy egy egyébként érdektelen eseménysor izgalmassá, humorossá és rendkívül látványossá válik! (Azt még hozzá akarom tenni, hogy Juno azért került be ebbe a műbe, mert az apja, Julien Temple volt a rendező, ugyanakkor már egy korábbi munkájába, a Vigo – Egy szenvedélyes életbe is bevitte, de a jelenetét végül kivágták.)

pandaemonium_2000_3.jpg

Az 1700-as évszázad legvégén járunk. A nagy francia forradalom híre végigsöpör Európán és Nagy-Britanniában megérinti a költő Samuel Taylor Coleridge (Linus Roache) lelkét a szabadság eszméje. Illegális újság-kiadással próbálja meg terjeszteni az eszmét és ezalatt összeismerkedik kezdő pályatársával, William Wordsworth-tel (John Hannah). A két poéta elhatározza, hogy közösen látnak munkához, együtt fognak megírni egy kötetre való verset, így összeköltöznek. Sam hozza a feleségét (Samantha Morton) és kisfiát, William pedig szabad szívű, művelt húgát, Dorothy-t (Emily Woof). Az alapvetően robbanékony elegybe vegyül még egy kis politikai üldöztetés, nagy adag féltékenység, és óriási mennyiségű ópium. Coleridge és Wordsworth barátsága rivalizálássá fajul, ami végül egy estélyen csúcsosodik ki, ahol megválasztják a következő költőfejedelmet és a tétet Lord Byron jelentős pénzösszeggel emeli. Vajon ki fog nyerni és melyikük válik - művei által - halhatatlanná? 

A pandemonium szó jelentése zűrzavar, a címben olvasható módon pedig a Milton-féle Elveszett Paradicsomban jelenik meg. A nyitány nagyon érdekes, a befejezésben lévő utolsó előtti jelenetsorral keretet alkot, mely a jelent ábrázolja. A pillanatnyilag testi és szellemi roncsnak tűnő Coleridge egy ajtón keresztül szó szerint belép a múltba, és innentől a film teljes egésze azt mutatja be, hogyan ismerkedik meg Wordsworth-szel, miként próbálnak együtt alkotni, valamint hogy a velük lévő két nő milyen hatást gyakorol rájuk.

pandaemonium_2000_7.jpg

A sztori figyelemre méltó, de sokkal érdekesebb a megvalósítás. Roache fantasztikusan jeleníti meg a karaktere őrületét, amit az ópium okoz, ezen kívül ő a fő narrátor, ám az események kommentálása helyett a valódi Coleridge verseiből olvas fel részleteket. Hannah néhol csatlakozik hozzá, de a hangsúly az előbbi figurán van. A nyitány eléggé unalmas, bár rögtön az elején felbukkan mindenki kedvenc animált lény-eljátszója, Andy Serkis; és ott van még a hőlégballonos rész, ami tök jó. Az éjszakai fagyról szóló vers megszületése szép jelenet, de hiányzik belőle a karakterek szájából kifújt, megfagyó levegő. 

Julien Temple filmográfiáját átnézve bárki megállapíthatja, hogy elsősorban zenei témájú és dokumentumfilmek készítésével foglalkozik, így az ő olvasatában (ez főleg a nyitánynál érzékelhető) a költők a XVIII. század rocksztárjai. A rendező nagyon ügyesen kombinálja a modern valóságot a múlttal: többször felhangzik egy utasszállító repülőgép hangja, kétszer láthatjuk is, Coleridge látomása a The Rime of the Ancient Mariner írásakor pedig egyértelműen a mai kor környezeti katasztrófái elleni felszólalás. Elgondolkodtató még a víz motívuma, ez az anyag gyakorlatilag mindenütt mindig jelen van.

Az eseménysor tartogat magában csavarokat, ezek előre nem láthatóak, és a néző is csak abban a pillanatban jön rá egyikre vagy a másikra, amikor a legfőbb karakter. Éppen ezért nehéz azt mondani, hogy erről vagy arról szól a Pandaemonium, ugyanis egy adott percben le lehet szögezni, hogy mondjuk Wordsworth alkotói válságát mutatja be és ennek összefüggését Coleridge-dzsel; aztán úgy látszik, hogy a nagy mű születését tárja elénk; és ha visszagondolunk az addig látottakra, minden esetben biztosnak tűnik, hogy tényleg ez a fő téma, minden, amit eddig láttunk, efelé mutat. 

pandaemonium_2000_4.jpg

„Nincs rajtuk cipő, fura a hangjuk… Biztos, hogy franciák.” 

2017-es szemmel nézve nehéz elmenni az első félóra feminista felhangjai mellett, azonban ebben a korban, ahol járunk, ez teljesen rendben van. Mind Sara (Sam felesége), mind Dorothy tesznek kis megjegyzéseket a nők egyenjogúságáról, ám ez hamar eltűnik, merthogy a fő cselekményszálhoz semmi köze. Temple gyorsan letudja a kötelező köröket, hogy aztán nyugodtan és hosszadalmasan (a játékidő több mint 2 óra) foglalkozhasson a számára igazán fontos dolgokkal: A szabadsággal, a költészettel és a drogokkal – azzal, ami a ’70-es évek punkrock világát is jellemezte, hiszen Julien bácsi innen jött. A figurák legalább háromféle tudatmódosító szert próbálnak ki, ezeket nagyszerű színészi játék és kameratrükkök jelenítik meg. A repülő borospoharas részlet nyilvánvalóan számítógépes animáció, látszik rajta, de egyébként a speciális effektek hiánya felüdítően hat a mai látványra kihegyezett izék után. Pedig azért van itt néznivaló, például az árboccá alakuló fa vagy Xanadu bejáratának megtalálása. Emellett gyakran visszatér a gyorsítás, de mintha mindig csak egy valami gyorsulna fel a világból, például egy elégő gyertya. 

Lehetne gondolkodni azon, hogy mi a jobb: Coleridge módszere (droggal teljesen tönkreteszi magát, de közben elképesztő műveket hoz létre) vagy Wordsworth-szé (másoktól szerzi az inspirációt, a végeredménye viszont kevésbé lenyűgöző); de az én véleményem az, hogy a lényeg az alkotás, nem az alkotó. Minden művet, legyen szó festményről, szoborról, novelláról, versről vagy regényről, önmagában kell elsődlegesen értelmezni. Utána lehet szó róla, hogy ki készítette, miért készítette, kit vagy mit szolgált vele. Sajnos ez nem így működik, és a film rávilágít erre a kérdésre (bár csupán imbolygó gyertyafénnyel): számít-e az, hogy kicsoda a művész vagy, hogy miként hozza létre a műveit?

pandaemonium_2000_9.jpg

Az alapvetően nagyon komoly és súlyos témát sikerül olykor-olykor vidámsággal ellensúlyozni. Főként az első órában láthatunk, hallhatunk vicces dolgokat, hiszen a felszabadult karakterek jól érzik magukat együtt, ezért aztán viccelődnek egymással. Ahogy korábban mondtam, Linus Roache (Vikingek, Batman: Kezdődik!) elképesztő teljesítményt nyújt, ez a fazon rendkívül tehetséges, minden jelenete átérezhető, természetes, valós (többször David Tennant jutott eszembe róla). Az egyik csúcsjelenet az, mikor elmennek az árammal kísérletező tudóshoz, itt ugyanis Samnek 5 percen belül mindkét nőt sikerül megsértenie:D John Hannah (A Múmia-trilógia) ezúttal egy drámai szerepben mutathatja meg a tehetségét. Samantha Mortonnak (Különvélemény) örültem, az egyik karakter ki is mondja azt, mitől olyan érdekes a jelenléte:D Emily Woof külsőleg leginkább egy boszorkányra hasonlít, de a játéka elismerésre méltó. Két ismerős arc van a felnőttek közt: Dexter Fletcher – Davy (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső) és John Standing – a pap (V mint Vérbosszú). Mellettük ki kell emelni még Samuel Westet, ő a harmadik nagy költő, Robert Southey alakítója – hozzá kapcsolódik Juno Temple (a lánya, Emma – másfél óra után jelenik meg, szövege nincs) és a tesója, Leo Temple (a fia, Herbert). West alakja a végén válik igazán lényegessé.

pandaemonium_2000_2.jpg

Érdekességek: A rendezőről már esett szó, most beszéljünk kicsit az íróról: Frank Cottrell Boyce a Doctor Who 9. évadának egyik legjobb részét, az In The Forest of Nightot, valamint a 10. évadbeli egészen jó Smile-t írta. Érdemes maradni a stáblista alatt, az elején a stábtagok nevei egymás egy-két betűjével folyamatos láncot alkotnak, a második részének elején pedig Roach Coleridge jelmezében mászkál a modern Londonban „lassított gyorsítással”, Olivia Newton-John örökzöld slágerének felújított változatára. 

Ahogy a bevezetőben mondtam, a költészetet nem nekem találták ki, így a most következő Történelmi (vagy irodalmi?) arcképcsarnokban a két főszereplő költő és Dorothy életéből csak azokat a részleteket tárom elétek, amik a film szempontjából relevánsak, illetve érdekesnek találom őket.

samuel-taylor-coleridge-biography.jpg

Samuel Taylor Coleridge (1772-1834) 

Coleridge egész felnőtt életében szorongott és állítólag bipoláris depresszióban szenvedett, de ezt abban a korban még nem tudták felismerni. Folyton betegeskedett, többek közt reuma kínozta és a gyerekkori bajainak is maradtak nyomai, amik később megkeserítették a napjait. Ezekre szedte a laudanum nevű szert, ami ópiumot tartalmazott, ettől vált függővé. A Saraval kötött házassága boldogtalan volt, öt gyermekük született, de a férj fokozatosan meggyűlölte feleségét, 1808-ban elváltak. A filmben megjelenő The Watchman nevű kiadvány tényleg létezett, 1796-ban három hónapon át jelent meg. 

Coleridge és Wordsworth 1795-ben találkoztak. Nyomban összebarátkoztak és utóbbi a húgával együtt kibérelt egy házat, ami alig 5 km-re állt az előbbi otthonától. A Lyrical Ballads című közös kötetük 1798-ban jelent meg. William több verset írt bele, mint Samuel, de utóbbi egyik legnagyobb műve, az először itt közölt The Rime of the Ancient Mariner aratta a legnagyobb sikert. A két költő 18 hónapig együtt is élt, de Coleridge igen kellemetlen lakótársnak bizonyult, ugyanis ópiumfüggősége elhatalmasodott rajta, és éjszaka a rémálmai miatti kiáltozásával folyton felébresztette a Wordsworth-gyerekeket. Dorothy-nak kellett főznie rá, de neki se volt könnyű dolga, Samuel ugyanis rigolyás étkező volt, a tojást például teáscsészéből ette, só helyett pedig mindenre cayenne-i borsot szórt. 

A laudanum-addikciója az 1800-as évek legelején vált a legdurvábbá, a válása után összeveszett Wordsworth-szel, elvesztette az életjáradéka jelentős részét és 1814-ben orvosi felügyelet alá helyeztette magát. Máig nem bizonyított, hogy az ópium miatt lett depressziós, vagy a már meglévő depressziójának erősödése miatt vett be egyre többet ebből az anyagból. A házasságában beálló problémák, a lidércnyomások, a betegségek, a Williammel egyre jobban kiéleződő helyzet, a függősége és a saját tehetségében való kételkedés miatt írta meg a Dejection: An Ode című művét, valamint egyre jobban a filozófiai tanulmányaiba temetkezett.

pandaemonium_2000_6.jpg

Gyakorló teológus is volt, de ez kimaradt a filmből; vallási témájú írásai jelentős hatást gyakoroltak az anglikánizmusra, hatása a mai napig érezhető. Élesen bírálta kortársai irodalmi ízlését, és azt hangoztatta, hogy az egyre nagyobb számú olvasni tudó ember ízléstelensége veszélyes magára az irodalomra, beszennyezi azt. (Ezzel egyébként mélységesen egyetértek.) Egy időben óraadó tanárként tanított egyetemeken, de instabil személyisége és a függősége együtt kiszámíthatatlanná tették. Sokat késett, az órái színvonala folyton ingadozott, olykor alig készült fel a témájából és többször bocsátkozott hosszú, nehezen követhető kitérő fejtegetésekbe. Az 1812. január 2-án tartott előadása a Hamletről viszont megváltoztatta a kritikusok hozzáállását Shakespeare darabjához, gyakorlatilag megmentette a mű hírnevét. Gondolatait a mai napig sokszor az eredeti szöveg mellé teszik magyarázatként. 

Három legismertebb műve: The Rime of the Ancient Mariner (a Magic: The Gathering kapcsán ezzel még én is találkoztam), Christabel és Kubla Khan. Az első és a harmadik a film sarokpontjait képezik. A Rime nagy hatást gyakorolt az angol nyelvre, innen származnak az alábbi szállóigék: an albatross around one's neck (albatrosz a nyakamban – nehezen megoldható probléma), "water, water everywhere, nor any drop to drink" (mindenütt víz, de egy csepp sem iható), "a sadder and a wiser man" (szomorúbb, de bölcsebb ember), "all creatures great and small" (minden lény a földön – egyesek szerint az ő „All things both great and small” [minden dolog a földön] sorából ered). A Christabelt zenei ritmusáért, nyelvi szépségéért és gótikus horror-történetéért kedvelik. A Kubla Khan egy ópiumos látomásból született, ám a Christabelhez hasonlóan befejezetlen maradt, emiatt romantikus aura veszi körül őket. Utóbbi esetében a szerző egy személyre hivatkozott, aki megzavarta őt a munkában s emiatt a látomás emléke szertefoszlott. Ezt a személyt úgy nevezte meg, hogy „a Porlockból jött ember” – ez az elnevezés az utókorban új életre kelt, így hívják azokat a váratlan látogatókat, akik érkezésükkel megzavarják a kreativitás pillanatait. Sok találgatás merült fel arról, hogy vajon ki volt a Porlocki ember - a filmben Wordsworth zavarja meg Coleridge-et. Mary Shelley kétszer is felidézi a Rime-ot a Frankensteinben (bevallom, nem emlékszem rá) és egyes leírásai is emlékeztetnek rá. Shelley apja ismerte a költőt, aki többször is járt náluk, Mary hallotta, ahogy saját maga idézett legendás alkotásából. 

Samuel Taylor Coleridge halálát szívelégtelenség okozta, amit egy tüdő-betegség súlyosbított, valószínűleg az ópium-függősége származékaként.

william-wordsworth.jpg

William Wordsworth (1770-1850) 

Nevedben a végzeted, a vezetékneve ugyanis azt jelenti, hogy „szavakra érdemes”, „szavak értéke”. A filmben is megjelenő Mary-vel, akit feleségül vett, még iskolás korában ismerkedett meg. 1791-ben járt a forradalmi Franciaországban és itt hatott rá a republikánus szellem. A Coleridge-dzsel közösen írt Lyrical Ballads (ami tényleg névtelenül jelent meg) fontos mérföldköve az angol romantikus költészetnek. William egyik fő műve a Lines written a few miles above Tintern Abbey ebben a kötetben látott napvilágot. Az 1798-as elsőt még három újrakiadás követte: 1800 (ekkor csak az ő nevét tüntették fel a borítón), 1802 (jelentős változtatásokat eszközölt rajta) és 1805. Szintén 1798-ban történt, hogy Wordsworth, Coleridge és Dorothy együtt utazgattak Németországban – utóbbira jótékonyan hatott az út, előbbiben csupán honvágyat ébresztett (talán erre utal a filmben az „egy éjszaka alatt írunk egy költeményt”-szekvencia). 

Egy évvel később William és húga visszatértek Angliába, Samuel hamarosan csatlakozott hozzájuk, és együtt a Tóvidéken telepedtek le, közel Robert Southey otthonához. Coleridge, Wordsworth és Southey együtt alkotják a Tavi Költők csoportját. Sokáig erősen élt az a hit, hogy William filozófiai nézeteit Samuel formálta, manapság viszont egyesek azt állítják, hogy előbbi gondolatvilága már az 1790-es években, kettejük találkozása előtt kialakult. 1810-ben a két költő összeveszett, ezért elsősorban Coleridge függősége tehető felelőssé; 1823-ban azonban Wordsworth ismét közeledni kezdett egykori barátjához, erőfeszítéseit 1828-ra siker koronázta, ekkorra ismét jó viszonyban lettek és megint együtt kezdtek utazgatni. Samuel 1834-es halála súlyos csapást mért Williamre. 

pandaemonium_2000_13.jpg

SZPOJLER ITT 

Ahogy láthatjuk, a „költőfejedelem” címet végül Southey nyeri el, ez tényleg így történt, azonban 1843-as halála után Wordsworth-szé lett a cím. Ez a kitüntetés tulajdonképpen az „állami költő” titulusát jelenti, emberünk visszautasította, mert úgy gondolta, már öreg hozzá. Az akkori miniszterelnök, Robert Peel viszont biztosította róla, hogy békében hagyják, írnia se kell, ezért mégis elfogadta és így ő lett az egyetlen, aki a cím birtokosaként nem írt „hivatalos verseket”. 

SZPOJLER VÉGE 

Wordsworth-nek barátjához hasonlóan több gyermeke volt. Dora lányának 1847-es váratlan halála után képtelenné vált leküzdeni az őt is elérő depressziót, és ekkor felhagyott a versírással. 1850-ben, súlyos mellhártya-gyulladás végzett vele. 

A Tavi Költők-korszakban főleg a halálról, a kitartásról, az elválásról és a gyászról írt; fő műve pedig a The Prelude, melyet haláláig úgy emlegettek, mint „a költemény Coleridge-hez”. A The Prelude személyes jellegű mű, mely a költő korai éveiről szól; többször átdolgozta és kiegészítette. Özvegye, Mary nevezte el és jelentette meg, ám alig lett némi visszhangja. Az utókor azonban hálával tekint rá és William mesterdarabjának tekinti.

dorothyword_468x539.jpg

Dorothy Mae Ann Wordsworth (1771-1855) 

Dorothy-t fiatal korában elválasztották Williamtől, 9 évig nem látták egymást. Miután ismét egymásra találtak, elválaszthatatlanok lettek és együtt is éltek. Kezdetben nagyon szegények voltak és gyakran kuncsorogtak használt ruhákat a barátaiktól. William és Mary 1802-ben házasodtak össze, a férfi húga velük maradt és (a filmben látottakkal ellentétben) nagyon jól kijött Mary-vel. Ő maga sosem házasodott meg. 1829-ben súlyos betegség támadta meg, amitől élete hátralévő részére képtelenné vált az önellátásra. 1855-ben halt meg, állítólag a testi leépülésen túl erős szenilitás sújtotta. 

Virágkorában amatőr költő volt, írt novellákat is, de nem vágyott babérkoszorúra. Fő művei a naplói és a levelei. William teljesen szabadon használta fel a húga részletes, hangulatos természeti leírásait, de sosem jelölte meg őt inspirációként. Dorothy írt egy utazási könyvecskét a Tóvidékről, amely nem jelent meg, de testvére saját 1822-es azonos témájú alkotásába jelentős mennyiséget emelt át belőle, ismét csak a neve feltüntetése nélkül. Amióta viszont az irodalomkritikusok erősen érdeklődnek a női irodalmárok iránt, Miss Wordsworth munkái (főleg a Grasmere Journal nevű naplója) iránt megnőtt a kereslet, és folyamatosan publikálják alkotásainak gyűjteményes kiadásait.

pandaemonium_2000_14.jpg

Vissza a filmhez: A Pandaemonium 15 millió dollárból készült, a bevételéről nem találtam adatokat. Két díjat nyert (legjobb film, legjobb rendező). 

Nekem tetszett, mert érdekessé tett számomra egy témát és egy kort, ami teljességgel hidegen hagy. Jó színészi játékot láthattam, érdekes történetnek lehettem szemtanúja, és a pici Juno nagyon aranyos benne:) 

Pontozás: 

imdb: 6.6 

Szerintem: 5/5 (Azt a durván 2000 Ft-ot simán megérte.) 

Hírek:  

- Julien Temple ismét egy zenei témájú filmet készít: a Sexual Healing Marvin Gaye utolsó éveiről szól majd. 

- John Hannah-t legközelebb a Dark Glass című tükrös horrorban nézhetjük meg.

Kszeeeenedúúúú rovat:

Szólj hozzá!

Címkék: dráma


2017.08.09. 15:40 Tévésámán

Újabb magyar rövidfilm-siker?

wellness.png

Egyszer feliratkoztam valami filmes sajtóhírek-emailre, ami azóta is folyton küldi a számomra érdektelennél érdektelenebb közelgő premierekről a híreket; ám tavaly ugyanígy elküldték a Mindenki bemutatkozását. Akkor persze legyintettem rá, de utólag kiderült, hogy mekkorát tévedtem, úgyhogy most jó nagy késéssel, de még éppen időben adok hírt a Wellness-ről (innentől sajtóközlemény jön):

"A fiatal magyar rendező 16 perces filmjét az A-kategóriás szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában nézheti meg a nemzetközi közönség. A régió és egyben a világ egyik legfontosabb filmes eseményét 2017. augusztus 11. és 18. között rendezik meg Bosznia-Hercegovina fővárosában. Magyarországon a Friss Hús rövidfilmfesztivál közönsége láthatta először a filmet idén márciusban a Toldi moziban.

A szarajevói filmfesztiválra idén több mint 500 filmet neveztek, a versenyprogramba azonban mindössze tíz alkotást válogattak be. A Wellness mellett egy másik magyar film, Kölcsey Levente Zabigyerek című alkotása is bekerült a válogatásba. 

A Wellness forgatókönyve Tóth Krisztina A váll története című novelláján alapszik. A film két nyugdíjas hölgy, Ilona és Teri kapcsolatának történetét mutatja be. A két nő évtizedek óta barátnők. Együtt töltik a vakációjukat egy wellness-szállodában, de a látszólag ideális körülmények ellenére sem tudják felszabadultan jól érezni magukat. A film végére a két nő megszokáson és kölcsönös elhallgatáson alapuló barátsága eljut addig a pontig, amikor mindkettejüknek felül kell vizsgálniuk, mit tudnak egymásról és önmagukról, és számot kell vetniük eddigi életükkel. 

A szarajevói fesztivál válogatásában a korábbi években olyan magyar rendezők mutatkoztak be rövidfilmjeikkel, mint Kárpáti György Mór, Nagypál Orsolya, Till Attila, illetve Zomborácz Virág. 

Az első szarajevói filmfesztivált 1995-ben rendezték meg azzal a céllal, hogy a négyéves háborús időszak után helyreállítsák a város korábbi pezsgő, nemzetközi kulturális életét. A fesztivál, amely az elmúlt több mint két évtizedben az egyik legfontosabb nemzetközi filmes eseménnyé vált, elsősorban a közép-kelet-európai régió filmművészetét állítja fókuszba. A filmbemutatók mellett szakmai, edukációs és tehetséggondozó programokat is kínál a régióból érkező filmkészítőknek, filmes szakembereknek. Minden évben világsztárok részvételével zajlik a fesztivál, visszatérő vendége például Angelina Jolie.

A Wellness az NMHH – Magyar Média Mecenatúra Programjának támogatásával készült. A film producere Csortos Szabó Sándor, gyártója a Budapest Film Produkciós Kft., fesztiváloztatásáért pedig a Daazo rövidfilmes portál felel."

"A rendező 

Szabó Virág 1988-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem filmszakán diplomázott 2014-ben. Első rövidfilmjét, az Álmatlanságot meghívták a valenciai Cinema Jove fesztiválra. 2014-ben részt vett a Szarajevói Filmfesztivál tehetséggondozó programján, a Sarajevo Talentsen. Ugyanebben az évben az MTV számára rendezte a Lóti és Futi című gyereksorozat negyven epizódját. 

Rendezői koncepció

A Wellness írása során két nyugdíjas nő kapcsolatára koncentráltam, akik évtizedek óta barátok. Pár napos közös nyaralásuk bár intenzív együttlét, mégis nélkülözi a másikkal való törődést és valódi empátiát. A főszereplők képtelenek szabadulni az évek során összegyűlt, ki nem beszélt problémáktól.
A történetben leginkább az érdekelt, hogy hosszú évek stagnálása után mi vezethethet el egy kapcsolatban oda, hogy felismerjük: ez így tovább nem folytatható. Vajon apró események hatására a barátnők ki tudnak-e mozdulni a korábbi állapotból, és egyáltalán van-e még valami, ami a megszokáson kívül összeköti őket?
A két nő hűvös viszonyát jól ellenpontozza a szállodai környezet harsánysága, életteli nyüzsgése és a tikkasztó nyári hőség. Ráadásul ehhez a fajta pihenéshez hozzá kapcsolódik a testi-lelki feltöltődés és megújulás képzete, melyet a szállodában nyaralók elérni igyekeznek és amelytől a főszereplők valójában egyre távolabb kerülnek. Ezt a szembenállást hivatottak érzékeltetni a statikus totálképek, amikben a szereplők a közegükkel ütköztetve jelennek meg.
Az ideális körülmények ellenére a két nőt problémáik és félelmeik továbbra is kísértik: a romló egészség miatt való szorongás, a gyerekeikért való aggódás és a magányosság érzése. Bár ezek az érzések bárki számára ismerősek lehetnek, mégis fontos volt számomra, hogy egy olyan korosztály tagjai legyenek a főszereplők, akik általában alulreprezentáltak a filmekben.” (Szabó Virág)"

Remélem, hogy ebből is lesz valami, és ha igen, akkor jó, hogy beszámoltam róla:)

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2017.07.23. 18:55 Tévésámán

Juno Temple 28 III. - Henry (2011)

henry_03273.jpg

Az ünnepi hét levezetéseképpen utánajártam 3 olyan Juno-filmnek, amikhez még nem volt szerencsém és az egyiket sikerült elérnem. Ha abból indulunk ki, hogy Ms. Temple eddigi filmográfiájában eddig összesen 3 rövidfilm szerepel, és ezekből az első, amit láttam, éppen a Swerve volt, akkor el lehet képzelni, mennyire magasan van a léc a többinek. Nos, a Henry nem éri el elődje színvonalát, de határozottan kellemes kis ujjgyakorlat Michael Bernardtól, aki már hosszú évek óta dolgozik az álomgyárban, mint operatőr. 

A 14 perces kis alkotás a címszereplő kisfiúról (Anton Starkman) és az őt egyedül nevelő anyukájáról (Alison Eastwood) szól. A lényege annyi, hogy a srác nagyon szeret színészkedni és híres szerzőktől idézni, ezt a tehetségét pedig arra használja fel, hogy elüldözze az anyukája körül felbukkanó udvarlókat. 

henry_04017.jpg

Ahogy feljebb írtam, Michael Bernard, aki az író, rendező és az egyik kamerás volt, operatőrként keresi a kenyerét, ezért már bőven rendelkezik tapasztalattal a felvevőgép mögötti világból. A Henry-ben nagyszerű atmoszférát teremtett, amit jó zenék festenek alá és a kisfiú mesterkedése egyszerűen vicces, annak ellenére, hogy igencsak horrorisztikus mutatványokat ad elő. A képi világ egészen egyedi, sokszor alkalmazza a ki-be homályosítás módszerét, ám néhány jelenetben a kamera annyira remeg, hogy az már túlzás. A történet teljességgel másodlagos, a lényeg igazából a színészi játék, az elmondott idézetek sora, a látvány meg a muzsika, amik együtt hozzák létre a hangulatot. Igen, ez a rövidfilm tulajdonképpen egy hangulat-pirula: kicsi, jóízű, könnyen lemegy a néző torkán és a hatása mindenképpen pozitív. 

Szpojlerecske 

A sztori annyira lényegtelen, hogy sajnálatos módon az eseménysornak nincs lezárása, így a felvetett problémát (a nő egyedül van) megoldatlanul hagyják, ezen túl a játékidő jelentős része (legalább 3 perc) a stáblistával megy el. 

Szpojlerecske vége

henry_06990.jpg

Az alkotóról/a szereplőkről: Juno 7:57 körül jelenik meg, egyetlen jelenetsor részese, de határozottan pozitív szereplő. A rendező sok videoklipen dolgozott, valamint pár felejthető B-kategóriás filmen. Ez Anton Starkman első szereplése, az American Horror Story nézőinek ismerős lehet. Alison Eastwood Clint Eastwood lánya, hallhattuk énekelni az Űrcowboyokban. A legidősebb udvarlót játszó Jason Beghe benne volt a Jelzőfényben – ott már közös jelenetük is akadt Junoval. A stáblistán találtam egy Janus Csoma nevű illetőt, ő talán idegenbe szakadt hazánk fia vagy egy ilyen leszármazottja.

Akit bővebben érdekel a Henry, az nézzen körül a hivatalos weboldalán, ahol meg is lehet tekinteni ezt az alkotást – azt mondom, megéri. Könnyű kis habcsók Junoval a tetején:D 

Pontozás: 

imdb: 7.5 

Szerintem: 5/5

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték rövidfilm


2017.07.21. 17:13 Tévésámán

Juno Temple 28 II. - Away (2016)

away_poster.jpg

Boldog 28. születésnapot Juno Temple-nek! 

Úgy másfél éve, mikor ezt bejelentették, megéreztem, hogy mennyire jó lesz, ugyanis ez a film angol, és összehoz két remek színészt, akiket Amerikában csak mellékszereplőkként ismernek. Miközben mindkettejük fantasztikus tehetségek, csupán ritkán adnak nekik teret a kibontakozásra. Persze most hazabeszélek Juno miatt, de Timothy Spall esetében semmilyen okom nincs rá, hogy esetleg lódítsak.

away_18.jpg

Away – jelentheti azt, hogy el egy adott ponttól, messze, távol. Ez a történet két emberről szól, akik nem is lehetnének különbözőbbek, de az élet úgy hozza, hogy útjaik keresztezik egymást, majd végül szövetséget kötnek a világ ellen, amely nem fogadja be őket. Ria (Juno Temple) erőszakos, bűnöző pasija elől menekül, Joseph (T.S.) pedig csak szimplán minden elől. A sors akaratából segítenek egymáson – már csak az kellene, hogy Isten is megsegítse őket. A helyszínül szolgáló Blackpool olyan, mint egy életre kelt mese, de ennek a történetnek vannak árnyoldalai, ahol fegyverek, drogok és halálos veszély leselkedik. Vajon ki tudnak jutni innen úgy, hogy mindketten megtalálják a boldogságukat?

away_6.jpg

Igazából irtó nehéz erről a filmről írni, mert a hangulatát, a színészi játékot, a képsorokat lehetetlenség szavakkal visszaadni. Olyan, mintha a Kismadarakat keverték volna össze a Jelzőfénnyel, de Spall figurája teljesen egyedi ízt kölcsönöz a végeredménynek. Lehetne mondani, hogy láttunk már ilyet – darabokban talán ismerős innen-onnan, de összesítésben így még senki sem láthatta a részleteket egyben!

Pár jelenet tényleg vicces, mások felkavaróak és szomorúak, viszont annak ellenére, hogy a cselekmény súlyos témákra épül fel, a tényleges eseménysor magvát adó blackpooli korzózás egészen könnyed. Az elbeszélés nem lineáris, ide-oda ugrálunk az időben és néha nehéz követni, hogy mi mikor történt. Kis fogódzót ad Ria arcán a véraláfutás (amikor még nincsen rajta, az a múlt), illetve Joseph szakálla (a mosthoz legközelebbi jelenben levágja). Bár ezúttal semmiféle meztelenség nincsen (ami Junotól szokatlan:P), mégis látszik, hogy európai filmmel van dolgunk, ugyanis a szereplők isznak (van, aki vedel), cigarettáznak és káromkodnak, ahogy az igazi emberek. A kevés szereplőből, akiket az eseménysor mozgat, mindenki brit, és ha már britség, meg lehet figyelni pár érdekességet, amik abban az országban mások, mint nálunk: például Blackpoolban van emeletes villamos, a telefonfülkék ajtói pedig a telefon mellett vannak és nem azzal szemben. Az erőszakot egyébként elkendőzik, az esetek nagy többségében csak utalnak rá, vagy olyan szögből mutatják, hogy alig látható.

away_7.jpg

„- Nincs bennünk semmi közös!

  - De van. Mindketten elbaszottak vagyunk.” 

Van néhány fontos motívum, amiket érdemes megfigyelni: Joseph iszik, mint a kefekötő, de ahogy minél több időt tölt együtt Riával, úgy lassan már sosem látjuk többé inni a jelenben. A lány ugyanígy áll le a cigarettával. Lehet, hogy véletlen, de a két helyszínt (azt a várost, ahonnan a női főszereplő elindul és Blackpoolt) különböző madarak nepesítik be, amik itt-ott folyton felbukkannak. Nagyon jó az aláfestő zene, különösen fontosak azok a dalok, amiket Ria hallgat. Amikor felteszi a fülhallgatóját, vele együtt átlépünk egy másik világba, mert azt halljuk és látjuk, amit ő. Többször alkalmaznak lassítást és elhomályosítást, amik a muzsikával együtt fantasztikus atmoszférát teremtenek. A két központi alak párbeszédében többször elhangzik a cím. Az időbeli ugrálás a Mementohoz hasonlóan sokkal érdekfeszítőbbé teszi a történetet. Az üzenetrögzítő szintén többször szerepet játszik. A tánc is visszatérő momentum: a nyitányban Joseph egyedül, részegen táncikál (itt a képsorok becsapósak, de ennek csak utólag lesz értelme); van egy nagyon hatásos, elhomályosított jelenet, melyben a lány egy takarítógéppel táncol arra a számra, amit a bejegyzés végére odateszek; és aztán ott a csúcspontot jelentő közös táncuk, ahol kiválnak a tömegből és az időből. A pisztoly „vándorútja” figyelemre méltó, majdnem az összes helyszínt bejárja. Tulajdonképpen még fordulatok is vannak, hiszen a „ki kinek tartozik hálával” aszerint alakul, hogy mennyit láttunk a múltból, amivel ellentétesnek tűnik a jelen.

away_14.jpg

Pici szpojlerek 

Juno szétver egy egész lakást, ez nagyon tetszett:) Ha végiggondoljuk és átrendezzük a múltbéli eseményeket, akkor érthető, hogy a lány miért kezd el érdeklődni a férfi sorsa iránt, ugyanakkor óriási szerepe van itt a véletleneknek. 

Szpojlerek vége

away_11.jpg

 „- Kedvellek.

   - Kedvelsz? Mi a fene ütött beléd?”

Néhány szót az alkotókról: A rendező David Blair elsősorban sorozatokat dirigál, az író Roger Hadfield pedig korábban mindössze két rövidfilmet készített, ez az első egész estés alkotása. A rosszfiút (akit amúgy Daxnek hívnak, bár erre nem jöttem rá) Matt Ryan alakítja, Ria „húgát” meg a szerintem tök cuki Hayley Squires. A zenét Anne Dudley szerezte. 

Pár kis érdekesség: Junonak van egy tetkó a hátán, ez egészen friss lehet, korábbi filmekben még nem volt rajta. Hayley Squires szerepelt a Hercegnők éjszakájában, aminek az egyik főhőse eredetileg Ms. Temple lett volna, de aztán más kapta meg a szerepet. Az Away-t Chris Wright emlékének szentelték (sajnos nem tudom, hogy ő ki lehetett).

away_17.jpg

Tényleg képtelen vagyok visszaadni azt, hogy mitől ennyire jó ez a film, de azért megpróbáltam. Akik szeretik az angol mozikat, a drámákat és Junot vagy Timothy Spallt, azok semmiképp se hagyják ki – remélem, hamarosan viszontláthatom majd cikkem tárgyát magyar szinkronnal is! Ilyen mozgóképekre lenne szükségünk azok helyett, amiket a plázákban vetítenek… 

away_9.jpg

Pontozás: 

imdb: 8.6 (Magáért beszél.)

Szerintem: 6/5 

Hírek: 

- Pár napja röppent fel a hír, hogy Steven Soderbergh titokban leforgatott egy egész filmet az iPhone-jára. Eddig annyit lehet tudni róla, hogy a munkacíme Unsane (szójáték az őrület/épelméjűség szavakkal), a szereplők közül eddig csak Juno Temple és Claire Foy bizonyos.

- Timothy Spall a másik kedvencemmel, Maisie Williams-szel szinkronizál a Wallace és Grommit alkotógárdájának ősemberes animációs filmjéhez, az Early Manhez. 

- Matt Ryan a most készülő Constantine rajzfilmsorozat címszereplőjének kölcsönzi a hangját.

- Hayley Squires benne lesz a Philip K. Dick’s Electric Dreams-ben, amelyben Juno és Timothy Spall is felbukkannak.

A Juno-hét lezárásaképpen a következő írás témája a Henry című rövidfilm lesz.

Itt pedig jöjjön a beígért dal:

Szólj hozzá!

Címkék: dráma


2017.07.19. 14:35 Tévésámán

Juno Temple 28 I. - The Most Hated Woman in America (2017)

most-hated-woman-in-america_poster.jpg

Ismét jön a július 21, kedvenc színésznőm, Juno Temple születésnapja. Mint az utóbbi években oly sokszor, most is összeszedtem az elérhető filmjeit, hogy velük ünnepeljek. Előre vettem ezt, mert úgy gondoltam, nem lesz olyan jó, mint a másik kiszemelt alkotás – már csak azért se, mert utóbbiban Juno főszereplő, itt viszont csak mellékalak. Egyelőre úgy látszik, hogy a tippem bejött, de pontosan majd csak a hét végén tudok nyilatkozni erről. Úgyhogy inkább menjünk tovább! 

A cím szó szerinti fordítása: Amerika leggyűlöltebb nője. Ebből bármi lehetett volna, csakhogy ez a megnevezés egy valós személyhez kötődik. Mikor ezt megtudtam, lelkesedésem jelentősen csökkent cikkem tárgya iránt. Kellemes meglepetés volt viszont a stáblista elején a Netflix-logó, ugyanis a korábbi általam látott, náluk készült mozi, az iBoy, meglepően jó lett. Arra gondoltam, talán ezúttal is pozitívan csalódhatok. Sajnos tévedtem… 

A lényeg az, hogy a címben megjelölt nő tényleg élt, úgy hívták, hogy Madalyn Murray O’Hair (Melissa Leo alakítja), és azért gyűlölték ennyire, mert az USA-beli ateisták vezetője és szószólója volt – és, ahogy láthatjuk/hallhatjuk, bizony nem fogta vissza magát… Ez a valamivel több mint másfél órás dráma azt mutatja be, hogyan lett Madalyn az ateizmus nagykövete, miként hatott a környezetére, a gyerekeire és a rokonaira; illetve elénk tár egy bűnügyet is. O’Hairt, a fiát (Michael Chernus) és az unokáját (J.T.) ugyanis elrabolták. 

Először jöjjön egy objektív „elemzés”, pár sorban: Azt hiszem, kevesen vagyunk Magyarországon, akiknek egyáltalán van fogalmuk arról, ki volt a címszereplő, ennél fogva nyilván rendkívül kicsi az a közönség, akit egy ilyen film érdekelhet. A történet mégis egészen érdekes, az emberrablási rész pedig kifejezetten szokatlan, emiatt a maga furcsa módján szórakoztató. Ha eltekintünk attól, hogy mit képviselt Murray O’Hair, vagy, hogy az alkotók mit akarnak mondani (erről még lesz szó…), akkor megkapjuk ezt a sztorit egy látszólag haszontalan asszonyról, aki mindenhol, ahová megy, ellenségeket szerez magának, tönkretesz egy csomó életet, de közben átformál egy egész országot.

most-hated-woman-in-america3.jpg

Melissa Leo, a Bill Jr.-t alakító Vincent Kartheiser, a Gary bőrébe bújt Rory Cochran és a Davidet életre keltő Josh Lucas mind fenomenálisak. Ez a négy karakter alakítja a film fő tengelyét. Bár Gary csak egy háttérszereplő, de még így is emlékezetes marad. Bill Jr. mellékszála elgondolkodtató és felkavaró, Josh Lucas-nak meg olyan hangja van, hogy szívesen hallgatnám órákig, ahogy beszél. Ki kell emelnem egy igazi színészlegendát is, akit sikerült megnyerni egy aprócska epizódszerepre: ez Peter Fonda, aki Harrington atyát játssza, bár alig jut neki idő. A kísérőzenék egy része jó, de mindenből csak részleteket hallhatunk, a látványvilágban viszont a sokszor alkalmazott, szerintem direkt rezgetett kézi kamera marhára zavaró. 

Eddig volt az objektív rész. Most jön a szubjektív, aki akar, olvasson tovább, de készüljetek fel SZPOJLEREKRE!

Na szóval: A Netflix, hiába népszerű, csak egy platform. Most már elkezdett saját gyártású filmeket csinálni, de mivel ez a hálózat az amerikai kontinensen kívül gyakorlatilag sehol se tudott megtelepedni, így a világ többi része sose hall a gyártmányairól. Ez az egyik oka, hogy az emberek nem beszélnek erről, a másik viszont sokkal egyszerűbb: Mégis kit érdekel ez? 

Engem egyedül az vonzott, hogy a kiszivárgott képek alapján azt hittem, a ’60-as években játszódik, ám gyorsan kiderült, hogy nem, ugyanis alig 20 év telt el az eseménysor magvát adó emberrablás óta. Mindössze az öregasszony öltözött olyan furán és ez átragadt az unokájára meg a fiára is. A második csalódást az okozta, hogy fogalmam sincs, mit kellene éreznünk Madalyn irányába. Szeretnünk kellene? Szánjuk meg? Értsünk egyet vele? Gyűlöljük? A szabadság szép dolog, de a mai korban egyértelműen látszik, hogy az egyén szabadsága az emberiség egészének széthúzását eredményezi – tehát akkor most én, aki bár nem gyakorlom a vallásomat, katolikusnak vallom magamat, mit kezdjek ezzel a „hősnővel”? Ha megpróbálok elvonatkoztatni attól, amit képvisel, akkor se szimpatikus, mert káromkodik, faragatlan, nem akar dolgozni és szétzúzza a családját – ráadásul kétszeresen egyedülálló anya, tehát a gyerekeinek nincs apjuk se.

most-hated-woman-in-america4.jpg

Lépjünk tovább, mert ez még mindig csak a hab a Torgyán. Ugyanis az egyik legelső szereplő, akit láthatunk és megismerhetünk, egy Roy nevű fekete fickó (Brandon Mychal Smith). Az elején gondolkoztam, hogy mit keres itt ez a pacák, valahogy elüt a környezettől, utána úgy voltam vele, hogy oké, mindegy, ne ítélj külső alapján, így néz ki, kész. Ez a figura azonban annyi negatív meglepetést tartogatott magában, ami egyszerűen felkészületlenül ért. Úgy 10:25-nél ugyanis Madalyn első akciója az, hogy 1961-ben elmegy tüntetni a feketék mellett egy étterem elé, ahová csak fehéreket engednek be. No, innentől kezdett Roy gyanús lenni. Aztán telt múlt az idő és mocskosul feltűnővé vált, hogy az egyetlen alak, akinek nemes érzései vannak, az egyetlen, akit egyáltalán érdekel az O’Hairek eltűnése, az ő. És utána ugrott a majom a vízbe: Érthetetlennek tetszett, mi Roy motivációja, de az is homályban maradt, hogy milyen viszony fűzi őt a címszereplőhöz. Ám lehull a lepel, s a nemes lelkű néger bevallja a borzasztó szakállat viselő újságírónak (Adam Scott), hogy meleg. Így van, tehát a homoszexuális, afro-amerikai hős azért támogatja a kereszténység állami szintről történő elüldözéséért küzdő asszonyt, mert az befogadta magához, mikor a szülei kidobták. Mert hát természetesen meg kellett, hogy hurcolják érte. Mindennek a legalja azonban az, hogy Roy 100%-osan fiktív figura, ő a kötelező kisebbségi egy fehérek uralta történetben, aki egy személyben képviseli mindazt, amit külföldön úgy hívnak, hogy „current year”, vagyis hogy homokos, nem fehér és így tovább. (Tegyük hozzá, hogy a szexuális beállítottsága a történethez semmit se tesz hozzá, nem látjuk a meleg pasijával, és azt se hallhatjuk, hogy leszólják, de még csak meg se verik. Szóval mit számít?) 

De ha én egy szemét bigott vagyok, akkor is, fel kell tennem ezeket a kérdéseket: Sajnálnunk kellene valamelyik figurát? Bármelyiküket? Azonosulnunk kellene velük, meg kellene értenünk őket? Mi volt a készítők szándéka? Minek ilyen filmet csinálni? Bill Jr.-ral együtt tudtam érezni, Davidnek és a csapatának pedig szurkoltam, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan érződött a levegőben lógó tragédia. És nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy a valóságban korántsem Robin „miatt” kezdték el legyilkolni őket, hanem Madalyn elképesztően elviselhetetlen természete miatt.

Utoljára még két kis apró megjegyzés: Az egyik legnevetségesebb jelenet az, amikor Bill és a csaja fényes nappal dugnak az utcán álló, átlátszó üvegű kocsiban, és aztán mikor az anyja kijön, a srác teljesen pánikba esik, hogy megláthatja őket. Ilyen hülye emberek tényleg léteznek? Juno most negyedszerre hal meg a vásznon, korábban a Rémálom-szigetben, a Fekete misében és a Szarvakban érte el őt a végzet.

SZPOJLEREK VÉGE

most-hated-woman-in-america_brown_juno.jpg

Néhány szót a főbb szereplőkről: Rory Cochran (Gary) és Adam Scott együtt játszottak Junoval a Fekete misében, bár utóbbival közös jelenetük biztosan nem volt; Michael Chernus (aki a Mercy angyalaiból volt ismerős) pedig a Jack & Diane-ben szerepelt Ms. Temple oldalán. A csupán egy jelenetben felbukkanó nyomozót alakító Jose Zuniga a Zsaru pánikban emlékezetes puerto ricoi maffiózója (amúgy ő is nyilván a diverzitás miatt került be), a Danny-t életre keltő Alex Frostot meg az Elefántban láthattuk egészen fiatalon, szőke hajjal. Az író-rendező-producer Tommy O’Haver és a szintén író-szponzoráló Irene Turner korábban együtt készítették el a hasonló műfajú/témájú An American Crime-ot (ami mellesleg sokkal jobb ennél), a fő pénzelő a színésznő Elizabeth Banks volt. 

„Ha elég sokáig élsz, elveszted a hited az emberekben.”

Azt mondanom sem kell, hogy a dramatizálás során több dolgot megváltoztattak a valóságban megtörténtekhez képest. A két legnyilvánvalóbb: 1. Madalyn első nagy bírósági ügye nem az iskolai kötelező imádkozás ellen szólt, mert azt már 1962-ben egy másik illető kérésére eltörölték. Ő az ellen lépett fel, hogy ne kötelezhessék a gyerekeket, hogy olvassanak fel a Bibliából. 2. Davidet eredetileg betűszedőnek vették fel és később léptették elő irodavezetővé.

most-hated-woman-in-america_madalyn_murray_ohair.jpg

Érdekességek Madalyn O’Hairrel összefüggésben: 1919-ben Mays néven született és 1995-ben halt meg. 1963-ban nyerte meg a Legfelsőbb Bíróságot, hogy töröljék el a Bibliaolvasást az iskolákban, majd megalapította az Amerikai Ateisták szervezetét. A Life magazin 1964-ben nevezte el Amerika leggyűlöltebb nőjének. Billt azért hívják Ifjabb Billnek, mert az apja egy William J. Murray nevű katona volt, akivel Madalyn 1945-ben, II. világháborús önkéntes szolgálata alatt ismerkedett meg. A férfi házas volt, de nem akart elválni a szeretője kedvéért. Az ateista nő szintén házas volt, de gyorsan elvált az urától és felvette William nevét, dacára annak, hogy sose házasodtak össze. Az O’Hairt a második férjétől szerezte, akivel aztán megromlott a kapcsolatuk, de egészen az úriember haláláig papíron egy párt alkottak. 

Madalyn az Apollo-8 fedélzetén történt Genezis-felolvasás után a NASA-val szemben is pereskedni kezdett, de ebben sikertelen maradt. Annyit azért elért, hogy az Apollo-11 útja során Buzz Aldrint külön megkérték a felettesei, hogy ne idézzen a Bibliából, viszont megengedték neki, hogy celebrálja az első úrvacsorát az űrben. 1978-ban O’Hair ismét akcióba lépett, ekkor az USA-dollárokról akarta levetetni az In God We Trust (Bízunk Istenben) feliratot, ez se sikerült. Az ateista vezér önmagát „militáns feministaként” írta le. (Ez is belefér a szpojlerben említett külföldi kifejezés hatókörébe…) 

David Waters eredetileg sikkasztott a szervezettől, és ezt megtudván Madalyn egy körlevélben elítélte őt és feltárta bűnözői múltját, ezután tették ki a szűrét (a filmben ezt se így mutatták be). A valóságban Bill Jr. több alkalommal is közbenjárt a rendőrségnél az anyja érdekében, ám ugyanakkor korántsem nyom nélkül tűntek el, sőt. Az austini hatóságot többen bírálták, amiért nem mutattak elég lelkesedést az O’Hair-ügyben. Érthetetlen okokból a valódi Gary-t kétszeres életfogytiglanra ítélték, ám felmentették az emberrablás vétsége alól; míg az utóbbiért elítélt David „mindössze” 80 évet kapott. Előbbi még mindig él, társa a 2000-es évek elején hunyt el, tüdőrákban (amúgy a film egyik pozitívuma, hogy a szereplők isznak, káromkodnak és cigarettáznak, ahogy a valódi emberek).

most-hated-woman-in-america-2017-2.jpg

A The Most Hated Woman in America nem mozifilm, így a készítési költségéről nincs adat, bevétele pedig szintén nincs, hiszen csak a Netflixen debütált. A kritikusoktól vegyes értékelést kapott. A témájáról szóló idézetek a wikipediaról: „Az Amerikai Ateisták ma is aktív szervezet, melynek tagsága évről-évre nő. (…) A diákoknak nem tilos az imádkozás az állami fenntartású iskolákban, akár csoportosan is gyakorolhatják vallásukat, a per eredményeként viszont az iskolák nem kötelezhetnek minden egyes tanulót arra, hogy imádkozzon.” 

Lehetne még írni arról, hogy mekkora összetartó erő a kereszténység, miért rossz és miért jó az ateizmus, vagy miért fontos az, hogy mindenki abban higgyen, amiben kedvét leli; de ettől most eltekintek. Nekem ez a film keveset nyújtott: remek színészi játékot láthattam, de túl kevés Junot; a főszereplővel és a mellette állókkal képtelen voltam együtt érezni; és ha nem vagyok gonosz, akkor azt se értem, minek kellett ezt egyáltalán megcsinálni? (Persze nyilvánvaló, de azért érdekelne, hogy a készítők/szponzorok mit mondanának erről…) 

Pontozás: 

imdb: 6.1 

Szerintem: 3/5 

Hírek:

- Juno Temple-t legközelebb a One Percent More Humid című drámában láthatjuk, ami két barátnőről szól, akik fiatal korukban elkövettek valami szörnyűséget, és most, sok-sok évvel később kénytelenek együtt szembenézni ennek következményeivel. (Nagyon jól hangzik!) Decemberben kerül a mozikba Woody Allen legújabb alkotása, az ’50-es években játszódó Wonder Wheel, melyben Juno elvileg egy fontosabb mellékszereplőt játszik – a történetről egyelőre még semmit sem árultak el. Közeleg a Pretenders is, ami egy szerelmi háromszög története, melynek tagjai egy fehér rendező, egy fekete fotós és egy színésznő. Utóbbi feltehetőleg Jane Levy lesz, de az is lehet, hogy Juno, bár kétlem… És jó hír, hogy dacára a Bakelit méltatlan bukásának, Ms. Temple visszatér a sorozatok világába a Philip K. Dick’s Electric Dreams-szel, mely egy lazán összefüggő, a címben említett író művein alapuló sci-fi, melynek elvileg minden epizódja egy-egy önálló sztori. 

- Elizabeth Banks a producere az elvileg két év múlva érkező Charlie angyalainak. Itt felmerül, hogy az előző kettő után minek egy harmadik, egyáltalán minek ez, és hogy van-e még valaki, aki látta/nézi az eredeti sorozatot? És ha igen, akkor ők lesznek-e a célközönség, vagy valami olyan trágyát hánynak majd elénk, mint a mostani Baywatch

Következő írásom az Away-ről szól majd, amiről teljesen biztos vagyok, hogy jobb lesz, mint ez.

Szólj hozzá!

Címkék: dráma


2017.07.11. 21:56 Tévésámán

Szuperhekus kutyabőrben (Top Dog, 1995)

top_dog0.jpg

Úgy egy évtizede nagy divatja volt a Chuck Norris-vicceknek. Az ehhez hasonló jelenségeket azóta elnevezték, ez lett a meme (amit én magamban azért is memének mondok), szóval a jó öreg Texas Ranger meme-mé alakult. Korábban ebből a bizonyos Walker, Texas Ranger című sorozatból ismerte őt a világ, illetve számos akciófilmből, amikben a ’70-es, ’80-as években szerepelt. A ’90-es évek második felében Norris aztán ráállt a nagyobb gyerekeknek szóló műfajra, ebben a szellemben született a Top Dog és Az erdő harcosa (azt is meg kéne nézni).

Mielőtt tovább lépnénk, két dolgot előre el kell mondanom: Az első, hogy a korábban bemutatott Muriel esküvőjéhez hasonlóan ez is egy olyan film, amit kiskorunkban nagyon sokszor láttunk, így újfent a nosztalgia miatt ültünk le elé. A második pedig egy felháborító és sajnálatos eset: A csatorna, ami sugározta, a remek AMC megközelítőleg 10-15 percnyi teljesen véletlenszerűen kiválasztott jelenetet törölt e moziból – hogy miért, azt csak találgatni tudtuk. Először azt hittem, hogy a délutáni műsorsávból kivágják az erőszakos részeket, de tévedtem. A legvalószínűbb az, hogy mindössze bele akartak férni egy megadott időkeretbe, így a másfél órás film reklámokkal együtt lett másfél óra… Tehát sajnos ismét csak arról tudok beszélni, amit és ahogyan láttam.

top_dog_26.jpg

Az angolul buddy copnak nevezett szórakoztató akció-műfaj lényege, hogy két rendőr, akik kezdetben utálják egymást, remek duóvá válnak és felgöngyölítenek egy esetet, miközben a néző izgulhat meg röhöghet. Ide tartozik a 48 óra, a Showtime és valamennyire az Éjszakai rohanás is, bár utóbbiban csak az egyik főszereplő a törvény őre, a másik egy „korrupt” könyvelő. Ennek a műfajnak az alműfaja a kutya-rendőr-páros sztorija, melynek alapjait valószínűleg a klasszikus Egyik kopó, másik eb fektette le. Ezt követte a Kutyám, Jerry Lee-széria és szintén erre épül a Szuperhekus kutyabőrben. 

Adott tehát a kemény nyomozó, Jake (Chuck Norris), akit visszahívnak a szervhez, hogy egy meggyilkolt kollégája ügyében nyomozhasson. Melléadják társnak a rendkívüli képességekkel bíró, nagyon cuki szőrmókot, Renot, aki a halott rendőr társa volt és ő az ügy egyetlen szemtanúja. (Turner & Hooch üdvözletét küldi a múltból…) A két remek képességű és hasonlóan szőrös zsarunak egy terrorista-szervezetet kell lefülelnie, mielőtt robbantanának – nagyjából ennyi a lényeg. 

Nekem csak a kutyus cuki pofája és a film közepén hallható vicces dal maradt meg az egészből, Mozsárágyú kicsit többre emlékezett belőle. Ahogy a bevezetőben írtam, ez egy amolyan családi akciófilm és ha gyorsan a közepébe akarok vágni, akkor annyit kell elmondanom cikkem tárgyáról, hogy van annyira vicces, mint az Egyik kopó… és legalább olyan ostoba a története, mint egy rosszabb Jerry Lee-epizódnak. Szóval amolyan „legjobb pillanatok a kutya-rendőr-páros műfajból” alkotás. Gyerekként szórakoztató volt, most, felnőttként még mindig nevettünk rajta, de már korántsem érzem annyira jónak.

top_dog1.jpg

SZPOJLEREK INNENTŐL 

Feltűnő történeti hiányosságok, amiket magam vettem észre: A felvezetésben, de később is, elég feltűnő módon van(nak) hosszú hajú skinhead(ek). Tudom, hogy ez egy stílus, egy életvitel, de vicces, hogy hosszú haja van a bőrfejűeknek. Érthetetlen, hogy az első robbantásnál az elkövetők miért vannak biztonsági őr egyenruhában, miért mozognak és maradnak együtt? Pár perccel később a rendőrfőnök azt mondja a megölt nyomozóról: „biztos kiszúrta őket a tömegben” – hát én is kiszúrtam volna őket… Amikor a terroristák tervét akarják kitalálni, az elégett fotók miért nem jutnak eszébe senkinek? Kai Wulff karaktere minek marad a támadás helyszínén? Áll a tér közepén, mint akinek semmi dolga… Annyira életszerűtlen. Azt se értettem, hogy a gyerek minek kellett a végére? És honnan tudta, hogy hová kell mennie?

Ezen felül lehetetlenség elmenni amellett a tény mellett, hogy mennyire hihetetlenül ócska klisé a gonosztevők kiválasztása. Ki lehet a rosszfiú egy amerikai akciófilmben? Egy ruszki, egy német vagy esetleg egy ázsiai, de itt csak az első kettőből lehetett választani, ezért aztán az antagonistákat megtették német fasisztáknak… Ezek aztán náci karlendítést mutatnak be, a legkarakteresebb gonoszt egy tipikus klisénáci alakítja, és mindennek a tetejébe Mercedes-szel járnak… Az ázsiai fickónak pedig kínai rajz van a falán. 

SZPOJLEREK VÉGE 

Lássuk az alkotókat: Ez egy totális mértékben „családban marad”-projekt, a rendező-ötletgazda ugyanis Chuck öccse, Aaron Norris; a másik ötletgazda Tim Grayem, Chuck szerzőtársa, akinek emellett mindössze egyetlen filmje van (találjátok ki, ki a főhős benne!), a forgatókönyvet meg az a Ron Swanson írta, aki kizárólag Norris-mozgóképeken dolgozott karrierje során (ő írta Az erdő harcosát is). 

Reno alakítóját Betty-nek hívták, tehát igazából valószínűleg lánykutya volt; őt láthattuk még Dennis, a komisz négylábú társaként. Említésre méltó alakok életre keltői még: Michele Lamar Richards – Boyette (sorozatszínésznő), Erik Von Detten – Matt, a kissrác, Clyde Kusatsu – a főnök (sok más mellett Egyik kopó, másik eb), Kai Wulff – a klisénáci (Oscar), Peter Savard Moore – a főgonosz gyáros, és Eric Norris – határőr, Chuck fia.

top_dog2.jpg

Érdekességek: A forgatáshoz megnyitották a san diegoi Balboa Park tornyát, ahová Orson Welles legendás Az aranypolgára óta egyetlen stábot sem engedtek be – a két film között 53 év telt el. A Top Dog 2000-ben kiadott dvd-verzióján az eredeti kísérőzenék egy részét valamiért megváltoztatták. Ez volt Chuck Norris utolsó bemutatott filmje, mielőtt megkezdte hosszú egyből videóra készülő mozijai gyártását – aztán visszatért a filmszínházas alkotásokhoz, de 2012. óta nem szerepelt sehol. 

A Szuperhekus kutyabőrben 6 millió dollárból lett, de csak 5,1 milliót sikerült visszahoznia. A kritikusok támadták azért, mert túlságosan hasonló a Kutyám, Jerry Lee-hez és az Egyik kopó, másik ebhez. Viszont egy tragikus esemény is közrejátszott a pénzügyi bukásban. 1995. április 19-én, kilenc nappal a premier előtt történt ugyanis a máig is rekordméretű pusztítást okozó oklahomai robbantás, melyben 168-an haltak meg, kb. 700-an megsérültek és megközelítőleg 652 millió dolláros anyagi kár keletkezett. Ezek után érthető, ha az amerikaiak nem akartak bombagyáros terroristákról szóló filmet nézni…

Összességében a Top Dog vicces, de blőd. Felnőtt fejjel egyes jellemzői borzasztóan fárasztóak, ám a viccei még 22 év után is kacagtatóak. 

Pontozás: 

imdb: 4.1

Szerintem: 4/5 (A nosztalgia miatt a végső pontszámot felhúztam.)

Végül egy kis júrópáp – mivel az „énekes” rendkívüli módon hasonlít az egyik prominens gazfickóra ebből a filmből:

1 komment

Címkék: akció vígjáték


2017.06.28. 11:03 Mozsárágyú

1945 (2017)

1945_poszter.jpg

Egy kevésbé feldolgozott téma áll a középpontban, és én úgy éreztem, ha ez kitalált történet lett volna, akkor nagyon jó a film. Mindenhol azt olvastam, hogy nem a zsidóságon és szenvedéseiken alapul, de szerintem igen. És az a baj, hogy elvileg nem ez a fő mondanivaló, de a végére minden arra utal, hogy mégsem az egyetemes értelemben vett embertelenség és mások kíméletlen kihasználása volt a középpontban, hanem hogy konkrétan a magyarok milyen bűnöket követtek el a zsidók ellen. Szerintem.

Sajnos azt kell, hogy mondjam, ha nem lenne gyakorlatilag minden héten szó valamilyen formában arról, hogy mi történt a zsidókkal a koncentrációs táborokban, akkor lenne súlya ennek a filmnek – de így szerintem ez elsikkad. (Nem is olyan rég, a töri érettségin a Holodomorról, az ukránok tömeges elpusztításáról volt például szó – ki ismeri ezt kis hazánkban? Vagy a méltán híres On the Spot készítői micsoda szuper sorozatot alkottak meg különböző diktatúrák szörnyűségeiről, mint a Pol Pot vagy az Idi Amin fémjelezte rémuralom! Hát ezen volt mit nézni, szinte semmit nem tudunk ezekről az eseményekről!)

1945.jpg

Miről is van voltaképp szó? Adott egy igazi kétszínű ganyéláda, a falu első embere, a jegyző (Rudolf Péter). Elég gyorsan „vágja” minden néző, hogy ő egy igazán undorító alak lehet, akinek nem számít, kinek tesz keresztbe, csak meglegyen a napi betevő szivarja, nézegethesse a csinos zsebóráját és mindenki neki engedelmeskedjen. A felesége (Nagy-Kálozy Eszter) egyetlen célja valahogy túlélni a napot, bizonyos tudatmódosító szerekkel ez kicsit könnyebb számára, úgy látszik, a valósággal valamiért nem akar foglalkozni.

Pedig nagy nap a mai, azaz 1945. augusztus 12.; egyetlen fiuk (Tasnádi Bence) megnősül. Ahogy mindenki más, a fiú is behódol apjának, aki mindent elintézett helyette eddigi életében, ugyanis meggyőződése, hogy a saját fia igazából egy senki. Amije van, azt mind neki köszönheti, nélküle életképtelen lenne. Úgy tűnik a fiú ezt el is hiszi önmagáról, az ara (Sztarenki Dóra) meg azt tudja, hogy muszáj a pénzük miatt beházadosni a Szentes családba, különben inkább a szeretőjével (Szabó Kimmel Tamás) múlatja az időt – ő sem akar a jelennel foglalkozni, pláne nem a jövővel.

A forró nyári napon az egész falu megmozdul a lagzi miatt, nagyon jól láttatja a film a régi paraszti élet sajátosságait, ezek az emberek teljesen hétköznapiak, hitelesek. Az itt is jelenlévő „felszabadító” szovjet testvérek szintén feltűnnek, nagyon érzékletes, milyen kényszeres kapcsolatban állnak velük a helyiek. A háború után vagyunk, nehéz, pontosabban szar az élet, minden jel erre mutat. De az élet megy tovább, kopasztani kell a csirkét a lakodalomhoz, meg kell inni azt a lendületet adó pálinkát, hogy jobban menjen a munka.

1945-a-kocsi-es-a-ket-zsido.jpg

Igazán fojtogató feszültség húzódik végig a film elején, ami megjelenítésében kicsit hasonlít a Volt egyszer egy vadnyugatra, kicsit az Ötödik pecsétre, az ember érzi, hogy itt valami készül... (A többször felbukkanó csodás jegenyesor meg nekem az Indul a bakterházat juttatta eszembe:)) Ez nagyjából a játékidő feléig tart, ugyanis akkorra válik szerintem mindenkinek nyilvánvalóvá - kivéve a szereplőknek persze -, miért is érkezett két zsidó a faluba. A két férfi, az idősebb (Angelus Iván) és a fiatal (Nagy Marcell) egy nehéz ládát hoz magával, állításuk szerint tele illatszerekkel, női holmikkal. Az állomásfőnök (Znamenák István) bepánikol; ezek meg mit akarnak itt? Azonnal elindul be a faluba, hogy elújságolja Szentesnek. Kisebb utalásokból úgy tűnik, itt mindenkinek van valami takargatnivalója, senkinek sem tiszta a lelkiismerete, ezen a szép nyári napon mintha viharfellegek gyülekeznének...

A két zsidó gyalog indul meg a faluba, megtudjuk, hogy 1 óra az út így; ez az egy óra pedig elég ahhoz, hogy megismerjük a titkokat, szembesüljünk azzal, hogy miként tették rá a kezüket a magyarok az elhurcolt zsidók javaira – és innentől kezdve engem alig érdekelt már a film, egyszerűen tudtam, hogy mi lapul a háttérben, de nem tetszett a kibontakozás. A színészek szerencsére fenntartották az érdeklődésemet, de tényleg azon kaptam magam, hogy azt nézem, milyen a ruhájuk, hogyan fogják a kezükben a piát, milyen tárgyak láthatók a háttérben... Ilyen azért ritkán van, hogy inkább a részleteket veszem észre egy film első megnézetelekor.

Rudolf Péter szerintem egy isten, nem is tudom, van-e aki őt nem imádja ebben az országban. Ilyen végletekig negatív szerepben én még nem láttam, szörnyű dagadt is lett meg kopasz a szerep kedvéért. Sokszor csak a tekintetével játszik, tehát szó szerint nem csinál semmit, csak néz, de az olyan, hogy szakdolgozatot lehetne belőle írni, annyi minden van a szemében. Jól áll neki ez a szörnyű alak, lubickolt a szerepben. A felesége karaktere viszont kicsit kihasználatlan maradt. Nem is voltak olyan természetesek a szájába adott mondatok, néhány alkalommal meg olyan szánalmas volt ez a nő, én az ilyen figurát egyszerűen képtelen vagyok megjegyezni, mert nem érdekel, mi lesz vele, mit miért csinál. De ez valószínűleg Nagy-Kálozy Eszter érdeme, azonosult a szerepével ő is, maximálisan elhitette velem, hogy a jegyzőné egy szürke, szánni való nő, illetve azzá alakult férje mellett, meg a háború évei alatt. 

1945-2_9togk6ga.jpg

A mellékszereplőnek mondható karakterek valójában nagyon fontos fogaskerekek a szerkezetben, Szirtes Ági (aki megdöbbentően, egyre jobban hasonlít apukájára, Szirtes Ádámra), Szarvas József, Szabó Kimmel Tamás (annyira, de annyira rosszul áll a kezében a cigi, én még ilyet nem is láttam:D) figurái mind-mind érdekes szerepek, ez a három ember, illetve a sorsuk alakulása jól összegzi, akkoriban milyen jövőre számíthattak az itt élők. Vagy szembenéztek a valósággal és valahogy túléltek, vagy a halált választották, esetleg az árulást, a biztos jövő érdekében mások kihasználását – megszoksz vagy megszöksz, mondhatnánk könnyedén. Az azért kiválóan érződik a filmen, hogy az élet 1945-ben sokkal nehezebbé vált, mint korábban bármikor, pedig akkor még világháború volt. Kerkay Ritát kiemelném, kicsi szerepe van, de abban szokás szerint nagyon jó, ő itt Székesfehérváron a Vörösmarty Színház társulatának tagja. Igaz, hogy ez amolyan „skatulya-szerep” neki, de jól hozza.

A filmet keretbe foglalja a vonat, ez nagyon tetszett – megérkeznek és eltávoznak vele a történet mozgatórugói. Az időjárás a szereplők életének kisiklásával (haha, ez is vonat-metafora) párhuzamosan halad egy hatalmas és mindent megtisztító vihar felé... Ez is egy gyönyörű metafora. Ezek miatt, plusz a színészek - főleg Rudolf - miatt nagyon is érdemes volt megnézni ezt a filmet, de bennem maradt egy kis fura érzés – nem volt meg a katarzis, amikor fölálltam a moziszékből. Elég nehezen írtam meg ezt a valamit, amit most olvas a T. Olvasó...

Essék szó még a zseniális Ragályi Elemérről, nem véletlenül megkerülhetetlen a fazon a filmművészetben. A zene, amit Szemző Tibornak köszönhetünk egyszerűen fantasztikus – erre is külön figyeltem, egyszerre volt „pendereckis” meg népzenéből táplálkozó. 

1945-10_x4m79pvw.jpg

Egy szó mint száz – tudom, hogy mi volt a mondanivaló, jól is ábrázolják, de elsikkad. És nem azért mondom ezt, mert, hogy „biztos az ő családja nem volt érintett és semmit nem tud az egészről”; hanem mert egyszerűen ezt adja a film. A végén megjelenő füst félreérthetetlen. Ez a lezárás, hát akkor mégis miről szólt valójában? Szeretném leszögezni, hogy se párttitkár, se elhurcolt zsidó, se horthysta tiszt, semmi hasonló személy nem volt a családomban, de! Bőven, ismétlem, bőven okoztak szenvedést a tisztelt komcsi elvtársak a felmenőimnek, nem is akármilyet – Erről mikor készül film????

Ebben az országban nem csak 10 millió szövetségi kapitány, de 10 millió olyan ember is él, akinek minden politika. Épp ezért, ebben az országban ez egy megosztó film, akármilyen díjakat nyert és akármilyen kiváló alakítások gazdagítják – minden politika, ezt tudomásul kell venni.

1 komment

Címkék: magyar dráma történelmi


2017.06.23. 18:22 Tévésámán

Muriel esküvője (Muriel's Wedding, 1994)

muriel_poster.jpg

Gyerekként az ember sokszor néz olyan filmeket, sorozatokat, amiket nem ért(het) meg. Nekünk gyerekként ott volt az HBO, ami akkoriban még sok olyan mozit sugárzott, ami amúgy másként el se jutott volna az emberekhez, maximum akkor, ha moziban nézik meg vagy kikölcsönzik videokazettán. Igen, 1994-be repülünk most vissza, ami annyira régen volt, hogy alig emlékszem rá. Abban az évben kezdtem az iskolát, Mozsárágyú meg még bölcsis lehetett:) Szóval ezek után pár évvel láttuk Muriel esküvőjét többször is az HBO-n, és most, amikor általában ez a csatorna már csak szemetet meg propagandát ad, akkor hirtelen megakadt a szemem ezen – csakhogy a Home Box Office helyett most az AMC filmcsatorna adta. Röviden: Gyerekkorunk egyik régi emléke ez, bár korántsem annyira meghatározó, mint mondjuk a Space Jam vagy a Jurassic Park, mégis egy darabka a múltból. És felnőtt fejjel nézve még érdekes meg vicces is volt! 

A címszereplő (Toni Collette) egy aprócska ausztrál városban, Porpoise Spit (Delfin Köpet:D) lakik. Felnőtt, de nincs munkája, a barátai utálják, a szüleivel és számos testvérével él egy nagy házban. Tulajdonképpen csak annak köszönheti a mindennapi betevőt, hogy az apja (Bill Hunter) a város egyik első embere, az anyja (Jeanie Drynan) pedig rendkívül békés természetű. Muriel nagy álma, hogy hozzámenjen valakihez, számára ez az egy cél létezik, ám a pasik nagy ívben elkerülik. Egy különösen rémes nap után kap egy kitöltetlen csekket a szüleitől, akik így akarják segíteni az új munkájában, ő viszont fogja magát és elutazik egy luxus nyaralóhelyre, ahol egykori „barátai” mellett összefut régi iskolatársával, a szókimondó és vagány Rhondával (Rachel Griffiths, aki a megszólalásig hasonlít Juliette Lewis-ra), akivel aztán összefog, hogy mindketten új életet kezdhessenek. Ám a Sors folyton közbeszól, mindig történik valami, ami akadályt gördít a hősnő elé, aki azonban visszás módokon, de végül mégiscsak megkapja, amit akar: oltár elé vezeti egy magas, izmos úszó (Daniel Lapaine). Az immár Mariellé lett Muriel azonban bele se gondol abba, hogy cselekedetei miként hatnak a környezetére, a családjára és Rhondára. Vajon ha mindenen és mindenkin keresztülcsörtet, attól még lehet boldog? 

muriel1.jpg

Manapság nagy divat lett „vesztesnek” lenni, de ha megnézzük ezt a filmet, láthatjuk, hogy régen az emberek nem propagálták azt, hogy mennyi fogyatékosságuk van, legyen szó bármiről. A központi szereplőt itt már azért is megszólják, mert „kilencvenvalahányban a hetvenes évek zenéjét hallgatja”, a testalkata Claudia Schifferé helyett inkább Kiszel Tündéére emlékeztet, rosszul sminkeli magát, fura fülbevalókat hord meg a haját se a legújabb divat szerint vágatja. Ezek miatt senkinek sem kell - ugyanilyen helyzetben vannak a testvérei, akik csupán háttérszereplők, de az ő sztorijaikból ugyanúgy lehetne filmet csinálni. 

A második legfontosabb alak Rhonda (akinek a nevét magyarban valamiért Rodának ejtik). Rachel Griffiths-ről még a második blikkre is azt lehet mondani, hogy ő Juliette Lewis, ezt tovább erősíti a karakter külseje és magatartása. Ő mindenben ellentéte Murielnek, vidám, megragad minden alkalmat a szórakozásra; és ami a szívén, az a száján. Semmitől sem riad vissza, igazi vagány. Rhonda élete azonban egyik napról a másikra összeomlik egy váratlan tragédia miatt, ennek folyományaképpen fordul a kocka és immár neki lesz szüksége az addigra nevet változtatott Marielre. Griffiths figurája jelképezi azt, hogy a hősnő felvállalja önmagát, és ahogy lefelé (szó szerint) gurul a lejtőn, úgy változik meg teljesen a címszereplő. 

muriel_family.jpg

A harmadik helyen áll Muriel anyja, Betty, akit Jeanie Drynan fantasztikusan formál meg. Igaz, hogy itt még a legkisebb mellékszereplők is óriási teljesítményt nyújtanak, de ő mégis kiemelkedik. Ahogy konkrétan elhangzik, „Betty a családjáért élt”, és ha vetünk egy pillantást rájuk, érthető, hogy mitől érezheti néha azt, hogy az élete kudarc. Vagyis alapvetően ez sose jutna eszébe, de a környezete mindig eszébe juttatja. Míg Muriel azon sápítozik, hogy senkinek hiszi magát, addig az anyja tényleg senki, se ideje, se lehetősége nincs arra, hogy legyen valaki, vagy tegyen valamit. Összesen három jelentős tettet hajt végre a teljes játékidő során, ezek egyike a kert felgyújtása, a másik kettőről inkább hallgatok, mert ezek szpojlernek minősülnének. Szóval Betty alakítója tényleg elsőrangú teljesítményt nyújt, ennek a karakternek a története az egész cselekményben a legnagyobb tragédia. 

A negyedik, végső soron az anyával egyenrangú alak az apa, Bill. Bill Hunter már jellegzetes külsejével körvonalazza Muriel apját, aki példa arra, hogy mindegy, kik a felmenőid, az életben mégiscsak önmagadra számíthatsz. Az apa megbecsült tagja Porpoise Spitnek, mindenki tartozik neki egy-két szívességgel, és ez jól jön a hősnőnek, mikor el kell rendezni a gondokat, amiket okoz. Ugyanakkor Bill eme tulajdonsága talán felróható azért, hogy Muriel végső soron nem érzékeli (lehet, hogy képtelen érzékelni?) azt, hogy a döntései miként hatnak a családjára. Az apa akarata kihat mind az anyára, mind a leányra – érdekes lenne végiggondolni, hogy vajon ő lenne-e a kiindulópontja mindennek, de ezt most mégsem fogom megtenni. 

Általánosságban elmondható, hogy a központi szereplők legtöbbje teljesen hétköznapi kinézetű, egyedül a manapság plázacicának nevezhető Tania (Sophie Lee) és a férje, valamint a fentebb említett David kivételek, ők szépek és vonzóak (már akinek), de a néző mégsem velük fog azonosulni. 23 évvel ezelőtt még sokkal könnyebb volt találni egy szereplőt, aki hasonlít rád, mint manapság, ugyanakkor a Muriel’s Wedding legnagyobb teljesítménye az, hogy megkedveltet velünk egy olyan személyt, akit a valóságban sosem kedvelnénk, hiszen hazudik, lop, csal; mégis szurkolunk neki, pedig megérdemelné, hogy elbukjon – vagy mégsem? A körülményei áldozata lenne? Ezen szintén lehet agyalni. Emellett újra (?) felbukkan az általam nagyon rühellt klisé, miszerint a vesztes lány levágatja a haját, hogy „győztessé” váljon. Miért nem láthatunk soha olyat, hogy egy női figura úgy változik meg, hogy megnöveszti a haját? (Most kapásból beugrik a Fehér leander, de abban ez csak egy kis mellékszálon történik meg.) Érdekes visszásság, hogy míg a slampos, fura Murielt talán senki sem kedvelné, addig a művi Marielt már biztosan többen elviselnék a környezetükben, ám ő korántsem önmaga, tehát végső soron így nem lehet boldog. 

muriel_s_wedding_03.jpg

Az egyik (az utókorból nézve talán A) legfontosabb vonásról még szót sem ejtettem, ez pedig a zene, amit nem ám akárki szolgáltat, hanem a legendás ABBA, mégpedig eredeti felvételekkel. A legtöbb kulcsmomentumnál az ő dalaik szólnak, központi szerepben van a Dancing Queen, de hallhatjuk még a Waterloot, a Fernandot és az I Do, I Do, I Do, I Dot is. Az ABBA-val egyidős, de kevésbé nagy slágerek is elhangzanak a játékidő során, ami mai szemmel nézve (sehol nincs számítógép vagy löködős telefon) még régebbinek tünteti fel a filmet, mint amilyen. A másik dolog, amit ki kell emelnem, hogy ez a mozgókép némely pillanatában a saját kategóriáján belül, de talán még a korához képest is meglehetősen vulgáris. Bár ténylegesen kevés dolgot mutatnak meg, annál többször beszélnek róluk, és ahogy fentebb szóba került, Rhonda bizony nem fogja vissza magát, ha káromkodni kell. Ezek és még sok más dolog egyértelműen olyan alkotássá teszik cikkem tárgyát, ami a legkevésbé sem való gyerekeknek, de annak idején azért mindenki nézett ilyesmit kisebb korában, sőt, biztosan most is nézik őket. 

Végül két aprócska személyes megjegyzés: Talán nem csoda, ha az egyetlen jelenet, amire 100%-os pontossággal emlékeztem, az, amelyikben a fura randi még furább befejezésekor a „szerencsés fickó” letépi Murielről a felsőjét:P Emellett a hősnő külsejében felettébb emlékeztet általános iskolai „szerelmemre”, bár ő barna hajú volt és határozottan szép arcú, de kissé duci, és van egy farsangi képünk, amin olyan ruha van rajta, mint amit Muriel visel a film elején:) 

muriel_mariel.jpg

Érdekességek: Az író-rendező a csajos filmek nagy szakértője, P.J. Hogan (Egy boltkóros naplója, Álljon meg a nászmenet!), a zeneszerző Peter Best volt. Toni Collette 18 kilót szedett fel a szerepéhez. Az anyuka albumában olyan fotók szerepelnek, amik a családtagokat alakító színészek valódi gyerekkori fotói. Bill Hunter egyszerre dolgozott a Muriel esküvőjén és a Priscilla, a sivatag királynőjén. Mindkét karakteréhez másképp kellett kinéznie és Ausztrália két különböző pontján folyt a két forgatás. Mind a két elkészült mozi nagy siker lett és fontos szerepet játszik bennük az ABBA muzsikája. Az említett svéd csapat elsőre megtiltotta, hogy használják a szerzeményeiket, de aztán másodszorra a rendező személyesen repült el hozzájuk kérlelni őket. Ekkor mégis engedtek, azzal a feltétellel, hogy a film bevételeinek egy része a zenekaré lesz. Jól döntöttek, a befolyó összegből ugyanis fedezni tudták egy színpadi show költségeit és ebből jött létre végül a Mamma Mia!. Cikkem tárgyának filmszínházas verziójában a karaokee-s résznél a háttérben látható volt egy Wonder Woman és egy Robin, a manapság elérhető verziókban azonban csak Robin látszik és ő is csak egy kis ideig. Ezt a filmet itthon 1995-ben mutatták be. 

A Muriel esküvője 9 millió dollárból lett (elvileg ez amerikai dollár), aztán 57 és félmilliót hozott vissza! A kritikusok mindenütt pozitívan értékelték, 12 különböző díjat nyert. Bekerült az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című könyvbe is, melyben többek közt ezt írják róla: „nem sok filmnek sikerül együtt érzékeltetnie az ifjonti derűt a borúval és balsejtelemmel.” Valamint megerősítik, hogy az évek alatt kultfilmmé vált. 

muriel2.jpg

Nekünk tetszett. Alapjáraton szomorkás dráma, amin azonban sokat és jót lehet nevetni, közben viszont számos szívfacsaró pillanatnak is szemtanúi lehetünk. Szóval mi ajánljuk! 

Pontozás: 

imdb: 7.2 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Ebben az évben (2017) mutatják be a Muriel esküvőjének musical-változatát. 

- Toni Collette egyik közelgő mozija érdekesnek hangzik. Ez a Please Stand By, melyben „egy fiatal, autista nő elszökik a nevelőjétől, hogy beadhassa kéziratát egy író-versenyre.” Ez az író-lány Dakota Fanning lesz. 

A következő írást majd Mozsárágyútól olvashatjátok, egy nemrégiben bemutatott magyar alkotásról.

 

9 komment

Címkék: zene vígjáték dráma


2017.06.20. 09:20 Mozsárágyú

Telitalálat (2003)

toto1956_poster.jpg

Megtörtént eset alapján – sokszor olvashatjuk ezt a kissé elcsépelt szöveget, az ilyen filmek általában csak helyenként találkoznak a valósággal, és inkább a szenzációhajhászás a céljuk. Ennél azonban tényleg megtörtént esetről van szó, csak kicsit körítettek valamit a valósághoz. Nagyon fontos történelmi időben játszódik, rengeteg érdekességgel és kiváló ötlettel fűszerezve.

Hősünk Hackspacher Béla (Gáspár Sándor) targoncavezető. 5 éves tervek dicsőítésétől, a gaz imperializmus pocskondiázásától hangos a pesti utca az ötvenes években, otthon meg folytatódik a kilátástalanság, a szürke hétköznapok legyűrése.

Béla életében 1956. október 23. különleges napnak ígérkezik, e napon tervezi ugyanis fölvenni a totó-főnyereményt! A szerencse melléállt – hogy egy klasszikust idézzek; „Mi az hogy! Nagyon is!”; az utolsó percben érkezett a totózóba, a nagy sietségben pedig az egyik meccshez – osztrák B válogatott-magyar B válogatott – 1-est ír 2-es helyett! Javítani nem lehet, csak ha X-re írja át (az mégiscsak tisztességesebb eredmény). És pontosan emiatt telitalálatot ér el, az akkor még 12-es rendszerben működő szerencsejátékon.

A család rettentően izgul, hiszen a jó matekos kislány kiszámolja, hogy bizony az apa 100 évnyi kemény melóval tudna csak megkeresni ennyi pénzt – több mint félmilliót! Remek jelenet, amint a társbérlő „hivatásos” hölgy többször is visszakérdez hallván az elképzelhetetlen összeget; „Az mennyi?” Belegondolni is szédítő, hogy Rákosi érájában milyen hatással lehetett ez az esemény az egyszeri dolgozó lelkére, elméjére...

toto1956.jpg

Elérkezik hát ez a bizonyos keddi nap - Hackspacher ünneplőben, oldalán a családdal az akkori média képviselői szeme láttára átveszi a nyereményt. A szociálista magatartás megköveteli hősünktől a mértéktartó viselkedést, melyről néhány mogorva ávós is gondoskodik egy csinos fekete Pobeda belsejében, ami kint várja az újdonsült félmilliomost. Béla szorosan magához ölelve a pénzt tartalmazó műbőr-jellegű táskát talán éppen azon gondolkodik, hogy milyen messze is lehetnek az Andrássy út 60-tól, amikor hirtelen kisebb tömegnyi ember állja körül, majd meglendíti a járművet, a bent ülő rendfenntartók óriási ijedelmére. Követelik „foglyuk” szabadon bocsátását, az egyik tiszt ezért gyorsan ki is löki H. urat az emberek közé, majd elszelel az autó. De hát mi van itt? Kérdezheti magában Béla, és csak az útjába kerülő Sztálin-szobor („Bazmeg, ez a Sztálin-szobor!!!) akadályozza meg a „felszabadítókat” abban, hogy belenézzenek a táskába.

Derék targoncásunk gyorsan kapcsol és nemsokára vele együtt az egész ország: itt nagyon nagy baj van! Mit kezdjen most a lóvéval? Hova vigye? Egyáltalán vigye-e? Beváltsa-e? Mi a frász folyik egyáltalán?

November 4-ig aztán kicsit lenyugszanak a családi kedélyek, a feleség (Szirtes Ági) persze folyamatosan azon az állásponton van, hogy le kell utazni a rokonokhoz Naményba, nincs mese. Itt nem maradhatnak. Béla egy, a semmiből felbukkanó „kedves” rokon (Kaszás Géza) hatására elindul, hogy aranyra váltsa a nyereményt. Útközben a rokont, Pistát lelövik, Béla hazatérve pedig látja, hogy a család elutazott. Csak a már említett társbérlő, a Rózsika van otthon. Vajon mit hoz így a jövő? Győzött a forradalom óriási veszteségek árán, ő tele van pénzzel, amit nem tud elkölteni, a család sehol... a telitalálat mintha kicsit célt tévesztett volna?

Összességében a filmben a különböző hatások keverése viszont egyértelműen telitalálat. Egyszer abszurd csasztuskával megtámogatott jeleneten lehet vihogni, másszor meg csontig hatolóan szomorú és ijesztően ismerős, amit mutatnak. A forradalom ebben a filmben is amolyan háttérként szolgál egy család életének megismerésében, akárcsak a Szamárköhögés esetében. Talán maguk a szereplők is úgy gondolják, hogy majd csak vége lesz ennek a felfordulásnak és megindul az ország valami jobb és élhetőbb világ felé, de mindannyian tudjuk, hogy ebben az esetben rosszul „totóztak”. 

toto1956_3.jpg

Az egyik rendező Kardos Sándor, akit elsősorban operatőrként (A legényanya, Hídember, Eldorádó) jegyez a szakma - ennél a filmnél is ő volt a kamera mögött. A másik Szabó Illés, aki meg forgatókönyvíróként tevékenykedett például a Kisváros sorozatban, ő írta a film alapjául szolgáló azonos című könyvet. Szerintem kiváló elegyet hoztak létre a megtörtént eseményből, a pesti legendáriumból és a képzeletből; a végeredmény egy sajátosan magyar film, amit csak mi értünk és ettől olyan jó. Hol a világon történhet meg máshol az, hogy valaki a főnyereményének jelentős részéből újranyittatja a harcok miatt bezárt kocsmát és a prímás vonójába a lehető legnagyobb címletű papírpénzt helyezi folyamatosan? A nép tódul befelé, pillanatokra elfelejti, micsoda roppant tragédiák zajlanak a környezetükben és Megáll az idő – csak hogy egy másik, 56-ből táplálkozó kitűnő filmet is említsek.

Különleges hatású az a jelenet, melyben egy vékonyka fiatal lány (Illényi Katica hegedűművész), hátán egy géppisztollyal belép a csehóba, átveszi a cigánytól a hegedűjét és szomorú szemmel megsíratja a hegedűt. Ebben a kis részletben sűrűsödik talán össze legjobban az, amit 56—tal kapcsolatban mindig megemlítenek mindenhol; boldog 13 nap volt minden szörnyűségével együtt ez az október vége-november eleje. Nekem mindig összeszorul a gyomrom, amikor látom ezeket a suhancokat fegyverrel a kezükben, a becsületkasszát a kirakatban, a vidéki városokban a hatalmas tömeget – ez a jelenet ezeket a képeket juttatta eszembe. (Tévésámán megjegyzése: A becsületkasszára többször is vethetünk pillantást, természetesen Béla ebbe is fizet egy „kicsit”.)

Nézzük a szereplőket. Gáspár Sándor egy igazi profi, neki minden szerep jól áll, ez is. Eleinte olyan szürke és kisszerű a Bélája, de a film végén már egy sokkal árnyaltabb képet kapunk róla, kicsit talán bele is látunk a lelkébe, egy szimpatikus fazonná válik, akinek az ember kíváncsi a jövőjére; érdekes is belegondolni, vajon mi lett vele, rendbe jött-e az élete? Az igazi Béláról sem tudni semmi konkrétumot, belevész a múltba a története...

toto1956_2.jpg

Szirtes Ági játssza a feleségét, a szokásos odaadással. Mindig a legrosszabbra készül, a gyerekek miatt nem is kérdés számára, hogy lépni kell, ő nem lát esélyt a jobb világra. Vele szemben Kaszás Géza azokat a figurákat képviseli, akik mindenben, még a kilátástalan helyzetekben is lehetőséget látnak, ő menne is ki Amerikába szerencsét próbálni, veszítenivalója nincs, és csak jobb jöhet ezután. Béla szürke egérként pont e két típus között helyezkedik el talán, de ez a hatalmas pénzösszeg „bezavar”, telitalálatként romba dönti addigi életét, hát még október 23.! Lehet, hogy személyiségének rejtett részletei felszínre sem kerülnek, ha nincs ez a pénz, ami miatt nem is lép sokáig semerre, nem tesz semmit.

Szalay Marianna alakítja Rózsikát, aki csupa meglepetés a filmben. Valójában ő egy kis gyertyalángként jelenik meg Béla életében, ami persze ki van téve a környezet, a történelem kisebb-nagyobb szélmozgásainak – olyan pislákoló gyertyaláng, mint a forradalom Magyarország számára. Párhuzamként értelmezem a kettőt, de nem akarom lelőni a poént.

Törőcsik Mari az anyós, akárcsak a Szamárköhögésben. Egy szentfazék, aki mindenben Isten akaratát látja megnyilvánulni, ő talán tudja, hogy egyszer, persze jóval a halála után, elrendeződnek a dolgok az országban, a „sajnálatos októberi események” majd más kontextusban jelennek meg sok-sok év után, hiszen az Isten így akarja. Ő tehát megint egy más világnézetet képvisel.

Kisebb szerepekben feltűnik Szabó Győző, Csuja Imre, Kránitz Lajos, Gesztesi Károly. Utóbbi kettő okán pedig jöjjön a

Szomszédok rovat: Kránitz Lajos Taki taxis haverját alakította sok éven át, Gesztesi pedig egy kultikus autóbaleset-jelenetben játszott egy nagypofájú, antipatikus fiatalembert.

Tévésámán észrevétele, hogy az orosz tank, mely a semmiből jelenik meg ugyebár november 4-én hajnalban, szintén telitalálatot ér el – ez azonban cseppet sem pozitív találat, hősünk életét - és megannyi honfitársáét más tankok - örök életre megváltoztatja. (És még annyit hadd fűzzek hozzá, hogy a Telitalálatnak van egy pici székesfehérvári vonatkozása, ugyanis a visszatérő ÁVO-s tisztet a helyi színháznál elsősorban rendezőként működő Bagó Bertalan alakítja.)

Szólj hozzá!

Címkék: magyar dráma történelmi


2017.05.15. 10:59 Mozsárágyú

Kincsem (2017)

15080873_281aba2dc741f66c5816e3edff36922c_wm.jpg

Egy film, melyben a címszereplőről nincs is szó – foglalta össze egy bizonyos személy számomra az alkotást, aki persze nem látta ezt a filmet...:D

Herendi Gábor miről is ismert? Valami Amerika, természetesen. Azon kevesek egyik vagyok, aki nem hogy utálja azt a filmet, inkább már annyira semleges számomra, hogy említésre sem érdemes, egyszerűen rejtély, hogy mi benne olyan nagyon jó. És olyan filmért fizetni, amit agyba-főbe dicsérnek, az esetek 98%-ban nem vagyok hajlandó. Viszont e két negatív tényező mellett – amiből az egyik a rendező személye, ami sokat nyom a latba –, akadt két pozitív is; az egyik, hogy ez azért mégis csak egy magyar film, én szeretem a magyar alkotásokat, igaz, hogy leginkább abból a korszakból, amikor még Vörös Október ruhákban jártak az emberek... A másik pedig  Nagy Ervin. Nyilván kell egy olyan főszereplő, akit az emberek – főként a női személyek – egyszerűen meg akarnak nézni. Nem érdekli őket, milyen filmről van szó, de őt látni kell. Szerintem ő abszolút ez a kategória. Azon felül, hogy jól néz ki, egyszerűen olyan a jelenléte, hogy lehetetlen mellette másra nézni.

Na, szóval, nézzük mit is láttam én tegnap 900 magyar Forintért. Történelmünknek abból a kis szeletkéjéből indul a történet, amiről egy átlag magyar ember megkockáztatom, hogy semmit nem tud; a szabadságharc leverése után járunk közvetlenül, a korszak szörnyű rémtetteit elhessegeti a törióra siettető mivolta az érettségi előtt kb. egy évvel. Néhány mondattal el szokták intézni a tanárok – tisztelet a kivételnek -, hogy aztán áttérjenek a kiegyezésre... Ami természetesen sok jót hozott, de nekem a hideg futkos a hátamon az említésétől a mai napig (akárcsak manapság az EU). Rögtön eltértem a tárgytól, ezért összefoglalnám, miért is olyan érdekes személyiség ez a Blaskovich Ernő gróf (Nagy Ervin), miért lehetett az életre keltése egy izgalmas színészi feladat.

0723_kincsem_foto_szabo_adrienn_5_exact726w.jpg

1849-ben az apját (Rátóti Zoltán) nemes egyszerűséggel agyonlövi egykori jó barátja, báró Otto von Oettingen (Gáspár Tibor), a vád pedig az oly egyszerű és indoklás nélkül is elfogadható felségárulás. Ez olyan, mint ’56 után az „állam elleni szervezkedés”. Mindezt még gyerekfejjel nézi végig Ernő, aki így érthető okokból, apai minta és gyökerek nélkül egy igazi vesztes naplopóvá válik felnőttkorára. 25 évvel a gyilkosság és az ország Habsburgok általi romba döntésének kezdete után Ernő immár hatalmas adósságokkal rendelkezik, közben a Blaskovich-kúriában negyed évszázada az apja életét kioltó báró és annak lánya (Petrik Andrea) él. A fatert rendesen gyűlöli persze, a lánnyal meg minden bizonnyal 25 éve csipkelődnek, mert másnak ezt nem lehet nevezni. Tehát Klára irányába mégse úgy viselkedik, hogy „a te apád megölte az én apámat, viseld ennek következményeit”, de azért örülnek, ha a másik bajba kerül, vagy átvághatják egymást valahogyan. Mindketten kissé szarkasztikusan látják a világot, egyikük sem foglalkozik a jövővel, mást mutatnak a világnak, mint amilyenek valójában legbelül; de amíg a lány tudatosan teszi ezt, addig Ernő nem is nagyon tudja saját magáról, hogy kicsoda, vagy mire képes egyáltalán. Nagyképűen azt gondolja, ő minden tekintetben igazi főnyeremény. Ez a férfi és ez a nő igazából magának való és „tüskés” személyiséggel bír. Ernő viselkedésén ezt viszont csak a 60 és a halál között valahol tartózkodó vén madame látja a kupleráj zsivaján át; közli is vele, hogy neki egy olyan lány kell, aki szereti őt. Ez valószínűleg nem oldaná meg hősünk borzalmas anyagi problémáit, de azért elgondolkodik azon, vajon hol lehet ez a nő...

Ezek a borzalmas anyagi problémák kicsapongó életmódjának köszönhetőek, párbaj során majdnem fejét veszti, Klára közli vele, hogy a szemébe van írva, hogy örök vesztesként fogja végezni... A gyámja, vagy hű fegyverhordozójaként is aposztrofálható Hesp Róbert (Gyabronka József) sem tudja már kihúzni a bajból, utolsó mentsvárként egy mások által értéktelennek tartott kanca megszerzését tervezi. Ő Kincsem, akinek jól láthatóan gyengék az ízületei, ráadásul kanca, hát mire menne vele bárki. Ernő már a huszonnegyedik órában van a saját magáért induló mentőakcióban, ezért potom pénzösszeg bejelentésére fölteszi a kezét az árverésen, jelezvén, hogy neki igenis kell ez a göthös állat. A legszebb öröm a káröröm elve alapján azonban Klára „elorozza” előle, jelentős summáért.

kincsem-001.jpg

Ő azonban képtelen betörni Kincsemet, az állat szabadságra vágyó lelke annyira ki akar törni új gazdája karámjából, hogy le is dobja az egyébként kis testi hibával már rendelkező és ezért a fájdalmat túl jól ismerő Klárát, majd elegánsan elvágtat az erdőbe. Az árverésről hazafelé tartó Ernő meglátja a gyönyörű állatot, utána ered és szinte azonnal intim kapcsolat szövődik kettejük között; úgy látszik, neki engedelmeskedik a ló. Visszaviszi von Oettingenék lopott birtokára a pacit, mondván nem veszi el, ami a másé... A nem éppen ember- és állatbarát báró pedig ott helyben agyonlőne szegény Kincsemet, ha Klára nem adná oda fillérekért Blaskovichnak. Nyilván egy csöpp lelkiismeret-furdalás készteti erre. De biztosan csak ez? Egyetlen szabályként megszabja a gróf, hogy Kincsemet nem lehet a hagyományos és fájdalmas módon betöretni, nem verheti meg őt senki. A ló meghálálja ezt a bizalmat, illetve azt, hogy egy kedves barátot is talál új otthonában; ő Shultz, a macska, aki dorombolásával leveszi mind a négy lábáról Kincsemet, és nyughatatlan személyisége helyére kerül, így Ernő megkezdheti a munkát annak érdekében, hogy versenylovat faragjon a későbbi magyar csodakancából...

Nem untatnám a viszonylag hosszúra sikeredett bevezető után azzal a tisztelt olvasót, hogy leírjam, mik a tények és mi a kitaláció a sztorit meg Kincsemet illetően, sok helyen lehet olvasni erről a csodálatos négylábúról, aki angol telivérként öregbítette országunk hírnevét. Inkább azt emelném ki, hogy egyszerűen fantasztikus a vonalvezetése a filmnek. Többször gondoltam közben, hogy nem lehet, hogy ez tényleg magyar földön, magyar pénzből készült! Félreértés ne essék, nem azért hittem ezt, mert olyan, mint egy hálivúdi kasszasiker-produkció, hanem mert olyan más. Kalandfilm, romantikus komédia, dráma, akció egyben és olyan vágások, meg zene és képi világ társul mindehhez, hogy le a kalappal! Nekem egyes-egyedül egy bajom volt vele, de az sajnos elég súlyos; a vége, a lezárás, az ott elhangzó párbeszéd, egyszerűen GAGYI! Tuti, hogy jobban meg lehetett volna csinálni. Egészen odáig patikamérlegen kimért adagokban szállította a nézők elé a film a poénokat, a szomorú jeleneteket, a lendületet, és ott egyszerűen azt éreztem, hogy mi ez? Ez... Ez mi? Miért fogytak el a ragyogó ötletek addigra? Vagy miért kellett giccsessé válni? Szóval ez az egy problémám akad, de odáig nagyon klassz volt!

15088821_614f75dd093fd0f62bb171e9d5110ed0_wm.jpg

A színészek szerintem óriásiak. Nagy Ervin sikeresen lép át a semmirekellő, szar alak megformálásból a felelősséget vállaló és egyenes ember figurájába – jó azt hinni, hogy ilyen tényleg lehetséges. Persze a nő miatt változik meg, és persze, hogy az egész a két főszereplő kibontakozó kapcsolatáról szól [Tévésámán megjegyzése: Valaki ugye, előre megmondta;)], de szerintem volt benne mélyebb mondanivaló, el is árulom nemsokára, számomra mi ez. A lóval való kapcsolat nekem egy elég hangsúlyos szál volt, hát ezekben a pici jelenetekben Nagy istenien alakít. A figura tényleg odáig van Kincsemért, tényleg belülről érzi, hogy ők egymáshoz valók, és hogy mindent meg tud neki adni ahhoz, hogy jól érezze magát, ezáltal szuper versenyzővé váljon, egész Európa rémévé.:)

Petrik Andrea szinte biztos, hogy azt a kritikát kapja mindenhol, hogy ronda (ami egyébként nem is igaz szerintem). Ami nem kritika, ő így néz ki és pont ezért volt jó választás, mert nem az a fajta színésznő, akire azt mondjuk, micsoda szépség. lllett a szerepéhez ez a fajta „csúnyaság”, a hanglejtésében is mindig volt valami durva árnyalat, amivel érzékeltette, hogy ez a csaj konkrétan szarik a világra, a társadalmi előírásokra, szép sem akar feltétlenül lenni. De mondjuk marha jó ruhákba bújtatták, ami minden szereplőre igaz, olyan „steampunk” hatásként lehetne jellemezni.

kincsem_screenshot_20170314022452_1_original_760x760.jpg

Gáspár Tibor karaktere kegyetlen és jégszívű, kivéve, ha a lányáról van szó; ez is kettős szerep. Imádtam, ahogy előveszi a zsebéből a lapfésűt és megigazítja oldalt a haját, majd fölteszi a fejére a sisakot, vagy micsodát. Oettingen nagyon közeli embere a császárnak (Fekete Ernő), nagyon nagy terhek nehezülnek ezért a vállára – sok éppen a világverő Kincsem és gazdája Habsburg szempontból szerencsétlen sikerei miatt -, de a figuráját senki se fogja sajnálni egy pillanatra sem, legalábbis én nem tudtam. Többször elhangzik, hogy üzletben és háborúban mindent szabad, ő ezt az elvet követte sokáig, aztán, amikor Ferenc Jóska kér tőle valami olyasmit, mint amit Virág elvtárs kért szegény Pelikántól annak idején, akkor már átfutott a gondolat az agyán; lehet, hogy rossz vezérelvet választott. Végzetes jelenetében is fésülködik, ez szintén nagyon jó részlet lett!

Ferenc Jóska ábrázolása egyébként nem tetszett; tudom, hogy eleve legendák alapján „ismerjük” a császárt, és túlságosan pozitív alakként ábrázolják őt a mai napig, tehát közel se lehetünk biztosak abban, milyen is volt igazából, de szerintem súlytalan és semmilyen lett. Félelmetesnek és könyörtelennek akarták mutatni, de inkább csak nagypofájú volt véleményem szerint.

Scherer Pétert külön kiemelném, összesen 3 percet, ha szerepel egy pénzhajhász „üzletkötőként”, de az fenomenális. Hát ő is egy jelenség. Gerlóczy-t (Keresztes Tamás), csak miután elolvastam, mit írtam, akkor jutott eszembe, hogy meg kéne említeni; elfelejtettem, ahogy annak a rendje, hogy ő is szerepelt, pedig egy gaz ellenlábas, de nekem olyan súlytalan volt, akár a császár. Jól alakította a színész, csak számomra unalmas figura, csak amolyan báb volt.

Az állatok és trénereik előtt le a kalappal. Nagyon üdítően hatottak egy-egy jelenetben, a nézőtérről mást se lehetett hallani, csak, hogy jajjjjjjjdecukiiiiii, aaaaaaaaaóóóóóó:) Kitűnően mutatja a film az állatok határtalan szeretetét az ember iránt és a gyógyító, nyugtató lényük áradását. Jó volt nézni őket nagyon. É s hát ez hatásvadászat a köbön, hiszen a legutolsó szemétláda senkiháziakat is meg lehet venni egy kis jószág filmvásznon történő megjelenítésével, de sebaj. A zene mindig lényeges számomra egy filmnél, itt nagyon sok vizet nem zavar, de remekül kiszolgálja a látnivalót. Nagyon érdekes elegyet alkotott Hrutka Róbert (az ember, akiről régen azt hittem, az a neve, hogy Jamiwinchesterhrutkaróbert), amolyan népzenei ihletésű modern dizsidallamokat. Elhangzik a Radetzky-induló is, ha jól emlékszem kétszer.

96e7684a464cc00677d42ad5f1573cd2.jpg

Ami a mélyebb mondanivalót illeti, belőlem sikerült kiváltania a büszkeség érzését, hogy büszke vagyok a magyarságomra. Nyilván az elempé- és péem-szavazók most fröcsögnek e mondat láttán, de kit érdekel; annál a jelenetnél, ahol egy rakás üvöltöző, feltehetőleg német és osztrák származású magyar nemes előtt egy, a magyar nyelvet viccesen törő angol zsoké fordítva tartja a zászlónkat a nyert futam után és azt utasításra jó helyre fordítja, nem lehetett nem büszkének lenni. Az ottani eufória, a fura, kiegyezés utáni helyzet sajátosságainak ismeretében engem magával ragadott. Jól fogalmazta meg egy fórumhozzászóló, hogy olyasfajta reveláció lehetett ennek a lovacskának a diadalmenete az akkori időkben, mintha az Aranycsapat megnyerte volna a vb-t; velünk még számolni kell, akármilyen veszedelem is fenyegeti a hazát, akármilyen diktatúra jöhet, mi megmutatjuk! Kiegyezés? Lóf.szt! (Témánál maradva.) Megverünk minden németajkú lovat!

Na, hát nem biztos, hogy a fő érzelem ez volt a nézőknél, mindenesetre lehetett örülni a happy endnek, ami, mint már mondtam, iszonyatos. Lehetetett drukkolni az egyre szimpatikusabb fickóvá váló Blaskovich-nak, és nem vette önmagát túl komolyan a film, ez nagyon tetszett benne. Tele volt XXI. századi utalásokkal, amik kifejezetten megállták a helyüket, mert azt éreztem, hogy ezek csak poénok, amiket miért ne vethetnének be. A fanyalgók fanyalogjanak csak, én, aki tiszta szívből gyűlölöm a Mizu c. förmedvényt és annak előadójának produkcióit, azt mondom, teljesen elfogadható volt két sorának röpke felvillanása, mert poén és ennyi.

A szokásos Szomszédok-rovatot még ideilleszteném; Gáspár Tibor Vágási Feri újságíró haverját alakította, akinek kínos poénjait talán ma már Horváth Ádám is sajnálja, Rátóti Zoltán pedig Csók hadnagyot játszotta a teleregényben, aki mindig ott termett, ahol a bűnt kellett üldözni.

Megállja a helyét ez a magyar filmek között bőven, én magam is meglepődtem, mennyire pozitívan csalódtam.  Jó magyar szokás szerint mindig, mindent azonnal „el kell ásni élve”, meg kell rá mondani, hogy nem jó, hogy szánalmas, de nekünk csak ez jutott, hogy mocskosul drága, stb. Én azt mondom, hogy a fizetett kritikusokat, akiknek a szőrszálhasogatás a munkaköri leírásukban is szerepel, figyelmen kívül kell hagyni. Üljön be rá mindenki, akit érdekel valami miatt és döntse el, mennyire érte meg kiperkálni a mozijegy árát!

Szólj hozzá!

Címkék: magyar vígjáték dráma történelmi


2017.05.08. 11:44 Tévésámán

2016. filmjei 6.

Itt az utolsó felvonás a tavaly általam látott filmeket taglaló cikksorozatból. Az év végére megjött a kedvem a cikkíráshoz, illetőleg az itt következő öt alkotás mindegyike gondolatokat ébresztett bennem, így ezeknél kicsit többet vetettem a virtuális lapokra, mint a korábbiak esetében. Lássuk akkor, hogy miket néztem utoljára 2016-ban! (Ahogy az előző öt cikkben, most is szimpla betűvel vannak az egy évvel ezelőtti gondolataim, dőlttel a friss megjegyzéseim.) 

Amerika Kapitány (Captain America, 1990) 

Nagyon sok dologban egyezik az „újkori” Captain Americával, de borzasztó sok az eltérés is. A sztori rendkívül ostoba, teljesen logikátlan események történnek benne (például az egykori titkosszolgálati főhadiszállásról 46 éven át senki sem viszi el a doktornő kulcsfontosságú információkat tartalmazó noteszét), az akciójelenetek jelentős része sötét, lassú és érdektelen, de az itteni Vörös Koponya sokkal ijesztőbb meg karakteresebb, mint a Hugo Weaving-féle. Az pedig kifejezetten egyedivé teszi ezt az alkotást, hogy inkább dráma, mint akciófilm, kevésbé vígjátéki, mint a mai társa. Egyébiránt szinte teljesen ismeretlen gárda csinálta ezt a mozit, mindössze két korábban látott arcot fedeztem fel: Bill Mumy-t a Babylon 5-ből (bár csak sejtem, hogy ténylegesen kit játszott) és Ned Beatty-t, aki talán a Supermanes szereplései révén jutott be ebbe a produkcióba. Végülis jónak nem jó, de rossznak se rossz ez az „ősi” képregény-adaptáció… 

A portos keresést követően kiderült, hogy van egy még régebbi, itthon is ismert változat, ami 1979-es, ennek folytatása is készült. Az itt tárgyalt 27 éves mű azonban aligha hozta meg a kedvemet az elődjéhez… 

imdb: 3.3 

Port.hu: 4.4 (Vicces egymás mellett ez a két szám. Azért ennyire nem volt rossz.) 

Looper – A jövő gyilkosa (Looper, 2012) 

Nagyon más, mint amire számítottam. Joseph Gordon-Lewitt arcát eltartott egy ideig megszokni, Emily Blunt viszont ismét nagyon jól nézett ki. Bruce Willis egészen érdekes ebben a tulajdonképpen negatív szerepben, és még csak az sem igazán mondható, hogy főhős lenne. Kitűnő ötlet a szemen keresztül becsöpögtetett kábítószer, de ugyanakkor nem értettem, hogy a fiatal én miért fordul az öreg ellen, miért nem talál más kiutat – meg se próbálnak együttműködni. Fura, hogy Seth időskori énje „elpárolog”, Joe-é viszont megmarad. Hogyhogy? Az se világos, hogy miért nincsenek zsaruk ebben a világban és hogy a fiatal Joe-nak mire fel van a ragtapasz a fülén? A csúcs viszont ez az egészen irreális szexjelenet. Azért összességében a Looper tetszett, főleg a végén felvetett kérdéssel. 

imdb: 7.4 

Port.hu: 7.3 (Nemzetközi konszenzus.) 

Megint 48 óra (Another 48 Hrs., 1990) 

Jó volt, de nem ér fel az elődjéhez. A poénok még mindig ütnek, ám a zene már kevésbé király, ezt azonban több csöccsel ellenzik. A sztori sehová se vezet, kiveszett a régi izgalom és a rosszfiúknál se tudtak mit kitalálni. Ezen kívül a lecserélt szinkronhangok is rosszat tettek a műnek és Nick Nolte valahogy összement az eltelt évek alatt. Érdekes, hogy Jack új autója röfögő hangokat hallat, és olyan vetkőző nős tolla van, mint nekem:) Ja és hát a címnek sincs értelme, mert ezúttal nincs határidő… 

A 48 óra 2016. egyik legjobb filmje volt, gyakorlatilag tökéletes példája annak, mit jelent az igazi akciófilm. Éppen ezért voltam kíváncsi a folytatására, de ezen nagyon érezhető, hogy az eredeti fantasztikus ötlet csak egyetlen filmre volt elég, a másodikat már színtiszta pénzéhség szülte. A színészek meg az effekt-mesterek persze mindent megtettek azért, hogy élvezhető legyen az újabb felvonás és összesítésben sikerrel jártak, ám az első epizód olyan magasra tette a lécet, hogy egy jó sztori híján azt megugrani lehetetlenség. Lényegében ez az, ami hiányzik innen, egy király történet, mert minden más megvan. 

imdb: 5.8 

Port.hu: 8.6 (Nagyon elszállt ez a hazai pontszám, a külföldiek lényegesen jobban látják a helyzetet. Persze valószínűleg megint beleszól a magyar értékelésbe a nosztalgia…) 

Több, mint sport (We Are Marshall, 2006) 

A kiindulása ugyanaz, mint a Unitednek, csakhogy ezúttal amerikai filmet látunk és amerikai foci áll a középpontban. A játékidő elég hosszú, több mint két órás, ezalatt a katasztrófát túlélőket, a hamvaiból újjászülető csapatot és úgy-ahogy a város újrakezdését is láthatjuk. A kiemelt szerepekben rengeteg híres színészt találunk, kifejezetten örültem Kata Maranak és Ian McShane-nek, kár, hogy olyan keveset vannak képernyőn. Ez viszont nem mai film, még azelőtt készült, hogy Matthew McConaughey-ből „az Oscar-díjas” lett volna, ezért, bár ő az egyik főszereplő, a hangsúly mégis az akkoriban futtatott Matthew „Lost’ Foxon van. Külön érdekesség, hogy a magyar névvel bíró Jack Lengyel edzőt a kitűnő Kaszás Attila szólaltatta meg, akit tényleg élmény hallgatni ebben a szerepben. A film maga összesítésben egy eléggé hatásvadász dráma. Sok szereplőt mozgat, de a hangsúlyt mégsem teszi egyik vagy másik oldalra (játékosok – edzők - szurkolók), ezért nehéz megmondani, hogy ki a tényleges főszereplő. Az előtérbe tolt valós alakok közül senki sem lett igazi sportcsillag, ezért elmarad az emlékezetes hős kiemelkedése, míg a Unitedből Bobby Charletonra mindenki emlékezni fog. Azért jó volt, csak picit túl hosszú. 

imdb: 7.1 

Port.hu: 8.6 (Az amerikaiakat nyilván szíven ütötte ez a tragédia a múltban, így érthető a relatíve magas pontszám, de hogy itthon miért kapott ennyit, arról fogalmam sincs.)

A kertbérlő (The Lady int he Van, 2015) 

Éppen Maggie Smith 82. születésnapján néztem meg ezt az érdekes drámát, amiben egy a törvény elől menekülő, a kocsijában lakó öregasszony beköltözik egy homokos író kertjébe. A történet kettejük kapcsolatáról szól, meg arról, hogy miként hatnak/próbálnak hatni a másikra. Smith nagyszerű benne, és bár szinte végig sejthető Ms. Shepard titka, mégis végig fenntartotta a figyelmemet a cselekmény. Mindössze az író figurája nem tetszett, számomra érthetetlen ez a megkettőződés, ha mellé még monológot is mond. Öröm volt egy apró szerepben felfedezni Claire Foy-t. Összességében jó ez, azért. Utólagos szerkesztés: De durva! Ez az Alan Bennett az a pasi, aki a The History Boys-t írta! 

Ez az önéletrajzi ihletésű mű bemutat egy valóságban is megtörtént eseményt, hiszen ahogy az utolsó sorból kiderül, a férfi főhős Alan Bennett tényleg létezik. Ha ő a valóságban is olyan, amilyennek itt ábrázolják, akkor remek példa arra, hogy egy művészt nem kell feltétlenül emberileg vonzónak találnunk ahhoz, hogy elismerjük a munkásságát, nekem ugyanis kifejezetten antipatikus az itteni inkarnációja. Ellenben a The History Boys igazi filmélmény volt számomra, és A kertbérlő szintén megér egy estét, szóval a fickó művei tetszenek, őt magát mégse bírom, de erre nincs is szükségem.  

imdb: 6.7

Port.hu: 7.2 (Úgy látszik, nekünk minden egy kicsit jobban tetszik, mint a külföldieknek.)

Végül egy kis helyzetjelentés: Ebben az évben a hangsúlyt ismét a regényírásra helyeztem, így egyelőre nem sokat foglalkoztam a múltbéli cikkek javításával. Ellenben mivel már elég kevés van hátra, szinte biztos, hogy ebben az évben be fogom fejezni a nagy munkát. 2017-ben eddig kb. öt olyan alkotást néztem meg, amiket korábban még nem láttam, és őszintén szólva teljesen elvesztettem az érdeklődésemet a mai filmek iránt. Azért biztosra ígérhetem a rendes évi Juno Temple-felhozatal bemutatását, és talán majd elkezdem a régi kollekcióm feldolgozását is, ha éppen írni támad kedvem. 

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2017.04.26. 13:34 Tévésámán

The Book of Love (A szeretet könyve, 2016)

movieposter.jpg

Tegnap végigsétáltam a helyi plázán és megnéztem a kínálatot. Volt egy film, amiről soha nem hallottam korábban és kettő, amit megnéznék, ha mondjuk a tévé adná őket; az összes többi viszont hidegen hagyott. Az utóbbit éreztem az ehavi Cinemania Magazin tartalomjegyzékének átfutásakor is… De ez csak egy amolyan helyzetjelentés. Lássuk inkább azt, hogy miért néztem meg ezt, amiről itthon nyilvánvalóan senki sem hallott! 

Pár évvel ezelőtt rajongtam Chloe Grace Moretz-ért, hiszen ameddig tini volt, olyan remek mozikban játszott főbb szerepeket, mint a Ha/Ver vagy a Let Me In, de ahogy idősödött, úgy kezdtek sorakozni a rezüméjén az egyre szarabb izék (Movie 43, Az 5. hullám, Ha maradnék), ráadásul még az izgalmasnak tűnő alkotásai se lettek jók (felújított Carrie, Kick-Ass 2). Elsősorban ez a romló teljesítmény fordított el tőle, és úgy érzem, igazam van, mikor azt mondom, jobban jártam, hogy az utóbbi 4 évben egyetlen filmjét se néztem meg. Hogy jön ez most ide? Nos, 2012-ben felbukkant Chloe készülő munkái közt egy izgalmas cím: The Devil and the Deep Blue Sea (Az ördög és a mély, kék tenger). Semmit sem lehetett tudni róla egy darabig, aztán kihirdették férfi főszereplőnek Jeffrey Dean Járkáló Halottak Főgonosza Morgant, és hogy a sztori azt taglalja, miként segít egy férfi egy hajléktalan lánynak tutajt építeni, hogy azzal a csaj átkelhessen az óceánon. A történet talán kevésbé vonzó, de akkor ez még a színészek miatt érdekesnek tűnt. 

Aztán telt-múlt az idő és kiderült, hogy Chloe elhagyta a produkciót, aztán Morgan is kiszállt, és mivel a rajongásom megszűnt, így elfelejtődött a Sátán nyíltvízi kalandja. Ám utána pár évvel később ismét felbukkant, egy időközben új kedvencemmé vált hölgyemény, Maisie Williams imdb adatlapján. No, röhögtem a markomban, hogy az immár érdektelenné vált Moretz helyett az éppen ismertsége csúcsán álló Williams-et kérték fel, aztán jöttek a képek a produkcióból, és valahogy úgy voltam vele, hogy oké, ez lesz, de mivel Jason Sudeikis (A Komédiás helyére érkező férfi főhős) neve semmitmondó volt számomra, ezért a The Devil… mégsem került a megnézendőim listájának csúcsára. Később tovább romlott a helyzet, mikor alig egy hónappal (?) a premier előtt a címet megváltoztatták, ez pedig sose pozitív jel. A hosszú és érdekes névből így lett a semmitmondó, látszólag egy romantikus valamit takaró The Book of Love (A szeretet könyve). Múlt héten szlovák barátom felvilágosított, hogy már le lehet tölteni, és mivel a FilmO-nak még mindig tartoztam egy darab havi felvitellel, ezért úgy döntöttem, megnézem ezt és így két legyet ütök egy csapásra. Akkor vágjunk bele, nyissuk ki a címadó könyvet:

mv5bmtg2mdg4mjm0nf5bml5banbnxkftztgwntiyntiwmti_v1_ux477_cr0_0_477_268_al.jpg

Henry (Jason Sudeikis) jól kereső építész, magánemberként viszont átlagos, kissé nevetséges illető. Szinte mindenben ellentéte gyönyörű feleségének, Penny-nek (Jessica Biel), aki éppen első gyermekükkel várandós. Penny próbálja férjét arra buzdítani, hogy legyen néha kicsit merész, kicsit őrült, de nem ér el látványos sikert nála. Azonban minden megváltozik, mikor az asszony egy tragikus autóbalesetben életét veszti… Henry lába alól kicsúszik a talaj, mindenütt elhunyt szerelmét látja, mígnem eszébe jut az utolsó ígéret, amit neki tett. Megfogadta, hogy segítséget nyújt annak a furcsa, hajléktalan-külsejű lánynak, aki folyton a házuk körül sertepertél és elhordja a felújításból hátramaradó faanyagot. A férfi rájön, hogy a zárkózott, nehéz sorsú Millie (Maisie Williams) tutajt akar építeni, és mindent megtesz, hogy segíthessen neki, de a lány nehezen bízik meg benne, féltve óvja titkait. Lassan végülis megtanulnak bízni egymásban, ugyanis több a közös bennük, mint azt elsőre hitték volna, és Millie őrült terve közös vállalkozás lesz, amibe bevonják a házfelújításon dolgozó két munkást (Orlando Jones és Richard Robichaux) is. Épül a vízi jármű és a két sebzett lélek gyógyírt lel fájdalmára – de vajon miként reagál majd a világ erre a szokatlan barátságra, ami fokozatosan romba dönti Henry gondosan felépített egzisztenciáját? 

Ez a kis híján két órás dráma majdnem elvérzik az elején, ugyanis az első fél óra borzasztóan unalmas, plusz telirakták érthetetlen ökörségekkel. Aztán mégis beindul a sztori, a színészek brillíroznak, kialakul egy sajátos hangulat a képernyőn, de hiába a jó kiindulási ötlet és a nagyszerű játék, ha a forgatókönyv béna. A The Book of Love sajnos klisékből építkezik, szinte minden előre látható, de azért van benne néhány működő poén meg egy-két emlékezetes jelenet. Ennyit röviden, most kicsit hosszabban kifejtem a dolgot. 

Amerikai független filmről beszélünk, és bár tényleg ásításra indegrlő a nyitány, megfogott benne, hogy a szereplők hétköznapi nyelven beszélnek, tehát káromkodnak, szlenget használnak. Henry meg Penny sosem járkálnak otthon cipőben, és azok a visszaemlékezések, amikből kirajzolódik a nő figurája, tényleg nagyszerűen lefestik őt. Sudeikis az elején kicsit töketlenkedik, a főhős kiinduló formájában eléggé életidegen, tipikus „USA-vesztes” alak, csakhogy mégsem az, mert van egy csomó pénze, szép háza, gyönyörű felesége. Viszont ahogy elveszíti a fényt az életéből, úgy válik egyre reálisabbá, átélhetővé ez a Henry, és emberünk belead mindent, hogy ezt hihetővé tegye. Biel, bár nagyon keveset láthatjuk, szintén remekel, azt hiszem, Penny-t bármelyik férfitársam szívesen elvenné feleségül, és őszintén tudjuk sajnálni özvegyét, amiért egy ilyen csodás társat veszített el. A pár kapcsolatát kitűnően ábrázolja ez a két színész, aranyos poénkáik és a köztük lévő kémia a film egyik legjobb pontját képviselik.

beach_maisie13.jpg

„- Megőrültem?

  - Az egész világ megőrült.” 

A most is maximális teljesítményt nyújtó Maisie Williams amerikai akcentussal beszél, viszont tény, hogy a mindenütt hajléktalannak titulált Millie csak azzá válik, nem így indul. Biel karakterének halála után fokozatosan ő lesz a női főhős, ám a közte és a férfi főszereplő közti kapcsolat felépülése igazán csak utólag válik érthetővé, az elején nagyon fura minden. Például Henry miért engedelmeskedik a lánynak? Azért a két, színészi szempontból csúcsjelenetben (a forró csokoládésban és a kórháziban) mindketten nagyon jók, utóbbiban főleg Maisie emelkedik ki. A Trónok Harcának Aryaja itt a feltörekvő generációt képviseli, Jessica és Jason a felnőtteket, valamint van még két nagyszerű karakterszínész a hatvanas generációból: Mary Steenburgen (Julia, Penny anyja) és Paul Reiser (Wendell, Henry főnöke). Előbbi egy látszólag negatív, kiállhatatlan öregasszony (szegény rettentően megöregedett az utóbbi pár évben, felismertem, de reménykedtem, hogy mégsem ő az); utóbbi pedig egy kissé túlságosan pozitív alak. A szereplőgárda gyenge pontja a pusztán szórakoztatási (?) vagy korrektségi szempontból jelenlévő munkás-páros, a magyaroknak az örök Evolúciós Orlando Jones és a mellé beosztott Richard Robichaux. A fekete fickó szimpatikus, de rendkívül zavaró, hogy Dumbass-nek (Seggfej) hívják; a fehér fazon pedig franciául beszél, állítólag nem ért angolul, de bármit kérdeznek tőle vagy mondanak neki, arra azonnal reagál. Én csak egyszer nevettem rajtuk (a füves jelenet kifejezetten kínos), és azt se értem, hogy Henry miért talál ilyen gyorsan támaszra Dumbass-ben, miért nincsenek barátai, ismerősei, rokonai, akiket segítségül hívhatna? Az se világos, hogy akkor most őket fizetik, és azért jönnek, vagy puszta emberbaráti szeretetből – hősünk hosszú időn át otthon dekkol, de ezek szerint van mit a tejbe aprítania, különben nem engedhetné meg magának ezt az egészet.

call_me_maisie.jpg

Van egy-két pillanat, ami annyira nevetséges… Mikor Henry besurran Millie fészerébe, akkor teljesen érthetetlen, miért hagyja nyitva az ajtót, és miért kezd el fennhangon olvasni az ott felejtett naplóból, mikor teljesen egyedül van? Az említett könyv elvileg a címadó dolog lehet, de erre nem igazán vezetnek rá minket és az se világos, hogy végülis ki írta (ha a végén figyelünk, Millie elmondja, hogyan került az apjához, de ennek mi az értelme, ha a lapok ekkor még üresek voltak?). Juliát nagyon utáltam, de ilyennek kellett lennie, viszont annyira várható volt, hogy majd tesz valamit a két hős ellen, ám ez csak látszat értékű, sehová se vezet, ahogy az se, hogy a lehető leginkább klisé-pillanatban bukkan fel a részeges nagybácsi. Sajnos az összes fordulat kiszámítható, az egyetlen félig meglepő a fényképes, de a magyarázatán senki se lepődik majd meg. Az utolsó félórában a hangulatot még giccsesebbé és nyálasabbá teszi a mindenütt egekig magasztalt zeneszerző, Justin Timberlake betétdala, valamint az olcsó tengeri animáció a halakkal meg a naplementével. A végkifejlet félig várható, számomra a katarzis elmaradt. Pici megfigyelés a végére: Dacára Millie életstílusának, a baseballmez, amit kap, végig makulátlan marad; sőt, a lába is tökéletesen simára borotvált. Reális… 

SZPOJLER ITT 

Ez nem teljesen saját gondolat, de el lehet töprengeni rajta, hogy akkor ténylegesen ki a felelős a balesetért, aztán Millie utcára kerüléséért/a bosszúra szomjazó nagybácsiért; majd mérlegelni, hogy azt kapják-e, amit érdemelnek? 

SZPOJLER VÉGE 

Pár szót az alkotókról: Az író-rendező-producer a beszédes nevű Bill Purple (Lila Vili), akinek ez az első egész estés filmje, korábban sorozatokon dolgozott, produkciós asszisztens volt, rezüméjének legjelentősebb részét pedig segédrendezői munkássága teszi ki. Hasonlóan „impozáns” filmográfiát mondhat magának a másik író, Robbie Pickering, aki Jessica Biellel együtt pénzével támogatta a produkciót.

you_re_a_perv.png

Érdekességek: Az eredeti főszereplő trióból csak Biel maradt meg. Jason Sudeikis-t a hazai közönség a Förtelmes főnökök 1-2-ből ismerheti, legfontosabb szerepe viszont a még mindig futó Saturday Night Live-ban van. A már említett Timberlake-nek ez az első zeneszerzői munkája. Összesen 20 producert találunk a stáblistán. Az imdbn Robert nevű felhasználó írja, hogy az egyik filmfesztiválos premieren látta cikkem tárgyát és a vetítést követő kérdezz-felelek során Jessica Biel azt mondta, hogy a forgatókönyv 26 átíráson ment keresztül… A The Book of Love készítési költségéről nincs semmilyen info a neten, de a bevételről se, alapvetően negatív a megítélése, ám olyan kevesen látták, hogy ez aligha mérvadó. 

Az imdbs értékelők szerint ez egy Jason Sudeikis „platform-film”, ami arra szolgál, hogy megmutassa, ez az alapvetően vígjátéki színész képes a drámázásra is. Ezen felül a készítők valószínűleg szerették volna megnyerni maguknak a Trónok Harca rajongói tábort Maisie szerepeltetésével, kérdéses, hogy ez mennyire sikerült. Sajnos a The Book of Love csupán egy egyszer nézhető, érzelmektől túlcsorduló darab, amit sem az atmoszférája, sem a kifogástalan színészi gárdája nem tud megmenteni a középszerűségtől.  

Pontozás: 

imdb: 5.7 

Szerintem: 3/5 (Hangsúlyozom, hogy ez elsősorban a 26 átírás hibája.) 

Szerkesztés: A tévépremier május 26-án lesz az HBO-n.

Hírek: 

- Maisie Williams hamarosan visszatér a képernyőkre Arya Starkként a Trónok Harca 7. évadában, ám sokkal érdekesebb a már most bizonyosan készülő filmjeinek sora. Az első a Stealing Silver című rövid alkotás - az eddigi összes, amiben benne volt, elviselhetetlenül kínos szemétnek bizonyult, de talán ez majd változtat a helyzeten. Következik a Departures, ami a Csillagainkban a hiba-hullám sokadik újabb meglovagolása – legalább arra jó lesz, hogy Ms. Williams újfent bebizonyítsa, milyen jól játszik beteg szereplőket. Ezt követi a Mary Shelley, melyben csak mellékszereplő (érdekesség, hogy készül egy másik film is a Frankenstein írónőjéről, aminek éppen az Arya nővérét életre keltő Sophie Turner a főszereplője); majd az Early Man, mely a Wallace & Grommit-csapat ősemberes mozija, itt szinkronizál. 

- Richard Robichaux szerepet kapott a teljesen fölösleges, a stúdiók és pénzemberek hozzá nem értését bizonyító Ocean’s Eightben (aki nem tudná, mi ez: csak nőkből álló Ocean’s Akármennyi).

Szólj hozzá!

Címkék: dráma


2017.04.07. 14:26 Tévésámán

Nézd, ki van itt (Er ist wieder da, 2015)

hail-hitler.jpg

Szeretem az alternatív történelmet, hiszen olyan remek dolgok születnek belőle, mint mondjuk a régi Red Alert-játékok, a Fatherland című film vagy éppen a cikkem alapját adó könyv. Nézzük is akkor, hogy ki van itt (újra): 

Az író Timur Vermes 1967-ben született német anyától és ’56-os emigráns magyar apától. Zsurnalisztaként és szellemíróként (olyan személy, aki ismert alkotók stílusában képes írni) kereste a kenyerét, első regénye az Er ist wieder da, ami 2012-ben jelent meg hazájában, Németországban és 2013 itt nálunk. Azóta több mint 1 millió kötetnyit adtak el belőle és 27 nyelvre fordították le. Akinek a poszterből még nem derült ki, hogy miről szól, annak itt egy kis ízelítő: 

2011, Berlin: Egy koszos, beépítetlen telken középkorú férfi fekszik egy pocsolyában. Rajta hosszú, szürke katonaköpeny, csizma, egyenruha, mellette tányérsapka hever. Magához tér, lassan feltápászkodik és elindul. Utolsó emléke az, hogy egy kis szobában van a feleségével, kezében a pisztolya, ám – ahogy hamarosan kiderül – mindez 66 éve történt! Ez az ember ugyanis maga Adolf Hitler, aki talán a Sors akaratából életben maradt és eljutott a mai világba. Vajon hogyan reagál az egykori Führer a modern Németországra? Mihez kezd majd benne? És hogyan vagy miért került ide egyáltalán? 

original.jpg

Hitlert mindenki ismeri, a 20. század leghíresebb alakjainak egyike (ha nem a leghíresebb), több ezer könyvet, filmet, ismeretterjesztő sorozatot csináltak róla, de van belőle akciófigura, a nevével értékesített bor és így tovább. A német diktátor kifizetődő, hálás téma, mert dacára annak, hogy születése óta több mint 100, halála óta több mint 70 év telt el, még mindig szinte minden nap írnak, beszélnek róla. Hogy kik, miért és hogyan, az most lényegtelen. Szóval Vermes úr fogta az NSDAP első emberét és megtette őt a régi jó „figura bekerül egy helyre, amihez meglepő módon alkalmazkodik, aztán megváltoztatja azt” főhősévé; az eseménysort pedig belső monológként, a „hősön” keresztül élhetjük át. A Nézd, ki van itt rendkívül olvasmányos, a fejezetek épp elég hosszúak, a benne foglaltak pedig hol tényleg igen viccesek, hol érdekesek, ám mindenképpen elgondolkodtatóak. A múlt héten értem a történet végére, immár másodszor olvastam el és be kell valljam, az első alkalomból csak egyetlen dolog maradt meg és az is hibásan. Azóta viszont 4 évnyi megszerzett történelmi tudás birtokában egészen más szemmel jártam végig ismét az utat, amit Hitler a külvárosból indulva tesz meg, de még így is annyi minden volt benne, aminek érdemes utánajárni, hogy csak na! 

SZPOJLEREK JÖNNEK A REGÉNYHEZ 

Most feltűnt, hogy az ébredésekor viselt ruházata valahogy irreális, ugyanis a valóságban 1945. április 30-án a bunkerében ölte meg magát, és biztos, hogy se a köpenye, se a sapkája nem volt rajta. A függőségei eltűnnek, az egészsége megjavul, nincsenek dühkitörései, és sokkal jobb állapotban van, mint amilyennek a szemtanúk meg a történészek leírták. Ezeket meg lehet magyarázni azzal, hogy tényleg meghalt, ám egy idealizált verziójában reinkarnálódott – de a benzin a ruháiban mindezt keresztülhúzza… Nagyon különös, de a szövegben egyszer szerepel egy héber eredetű kifejezés (tohuvabohu – zűrzavar, rendetlenség). Elképzelhető, hogy ez beépült a német nyelvbe, de számomra nagyon idegen, hogy Hitler használja. Kérdés, hogy ez az eredeti szövegból származik, esetleg a fordító tette bele? Ugyanilyen furcsa az alábbi mondatrész: „a feladatára alkalmatlan Dönitz” – Dönitz admirális Hitler utódja volt, akit a Führer maga nevezett ki a végrendeletében. Persze lehet, hogy utólag könyveli el, hogy rossz döntést hozott, de ez se teljesen egyértelmű, különös, hogy ebben az egyben belátja a tévedését, míg mindenkor máskor kb. tévedhetetlennek tartja önmagát. Gondolkodtam azon, hogy ismerheti-e a rágógumit, mert említi, hogy látja azt a titkárnője szájában. Nos, igen, a II. Világháború alatt az amerikai katonák a fejadagjukkal kaptak rágót is, amit aztán a helyi lakossággal cseréltek el mindenfélére. De 1944-ben Hitlert érdekelhette ez a lényegtelen információ, sőt, eljuthatott-e egyáltalán hozzá? A könyv végén pedig akad egy figyelemreméltó párhuzam Adolf és Michel Tournier A Rémkirályának főszereplője, a „szintén náci” Abel Tiffauges között: mindketten szeretik nézni a játszó gyerekeket, míg nekik maguknak nincs gyerekük. Utolsó megjegyzés: Az Európai Bizottság támogatta ennek a könyvnek a megjelenését. Aki elolvassa, az utána végigrághatja magában, hogy vajon miért? 

SZPOJLEREK VÉGE 

Egyszóval ez egy jó könyv. Hogy mi volt az író célja vele, vagy mit üzen a regény, azt döntse el mindenki maga, most inkább térjünk rá a filmre! 

er_ist_wieder_da.jpg

2014, Berlin: Egy panelház előtti szűk kis parkban ébred fel a férfi, akinek jellegzetes arcát mindenki ismeri. Piszkos, tépett egyenruhájában kibotorkál a Brandenburgi kapuhoz, ahol a turisták meg a járókelők fotózni kezdik, mert azt hiszik, hogy látványosság. Nagy nehezen elér egy újságárushoz, aki színésznek nézi és befogadja magához. Nem tudhatja, hogy ő tényleg az igazi Adolf Hitler (Oliver Masucci)… 

Közben a szerencsétlen rendező-aspiráns Sawatzi (Fabian Busch) elveszti az állását a myTV kereskedelmi adónál, ám aztán otthon felfedezi, hogy utolsó leforgatott anyagában ott van ez a figura, aki teljesen olyan, mint Hitler. Elindul hát, vissza a panelházhoz, hogy megtalálja őt és mikor szembesül vele, halálra röhögi magát. Az egykori Führer ugyanis akaratán kívül rendkívül viccessé válik a 21. században demagóg dumájával és a közismert történelmi alak tökéletes imitációjával – ez könnyen megy neki, mert önmagát adja. Sawatzi mindent feltesz egy lapra, leforgat vele egy kalózfilmet és beviszi korábbi munkahelyére, ahol az önelégült Sensenbrink (Christoph Maria Herbst) meglátja a lehetőséget a Vezérben arra, hogy vele megbuktassa a föléje rendelt Bellini asszonyt (Katja Riemann). Arra viszont sem ők, sem a tévé tulajdonosa nem számít, hogy Hitler óriási sikert ér el a szórakoztató showban, amibe beleteszik. Népszerűsége egyre nő, de vajon hová vezet ez? Felhasználhatják Adolf Hitlert mások a saját céljaik elérésre, vagy ő fog mindenki mást manipulálni, miközben a nézők röhögnek? 

Számomra még nagyon friss a könyv-élmény, mindenre emlékszem belőle és ebből a szempontból ez a film csalódás volt számomra. Az egy dolog, hogy a történetet több helyen megváltoztatták, a főszereplőt pedig olcsó gegekre pazarolták el, de egészen az utolsó jelenetsorig nincs meg benne az, ami a regényben minden egyes bekezdésben érezhető: Hitler komolysága, hidegvére és könyörtelen előretörése a csúcsig. Bár a kulcsfontosságú momentumok jelentős része bekerült a mozgóképbe (a televízió meg az internet felfedezése, a show feletti hatalomátvétel, az átlagemberek reakciója Hitlerre), sok dolog kimaradt; illetve az eredetileg belső monológként játszódó eseménysort, amit csak Adolf nézőpontjából látunk, kiegészítették Sawatzki rendkívül kibővített, átalakított mellékszálával. Masucci játéka egyébként kifogástalan, de több ponton is eltér a külseje az általa játszott alakétól, ő ugyanis alacsony volt, kékszemű és az arcbőre se volt ennyire ráncos. Profilból viszont a hasonlóság elképesztő. 

er-ist-wieder-da_9438626-original-lightbox.jpg

SZPOJLEREK ITT avagy könyv a film ellen: 

Praktikus okokból 2011 helyett 2014-ben járunk, ugyanakkor ez a dátum gyakorlatilag semmit se ad hozzá az eredeti felálláshoz. A regényben Sensenbrink egy lényegtelen, tehetetlen háttéralak, akit Hitler és Bellini minduntalan lefőz, néha mégis akadnak jó ötletei; most viszont ő az első számú rosszfiú, hiszen el akarja távolítani az „emberi főhős” Sawatzkit, a tehetséges Bellinit és magát Hitlert is, akit a néző ugyanúgy megkedvel, ahogy az olvasó. Krömeier kiasszony, aki a regényben Hitler titkárnője és fontos segítője, itt egy az egyben Sawatzki szerelme, kb. ennyi szerep jutott neki, de legalább a külseje remek. A második számú főhős a nyomtatott oldalakon egészen másmilyen, tehetséges, jóvágású, a munkaköre a tévénél tisztázatlan. Ő lesz a Vezér első számú támogatója és jobbkeze, „az új Goebbels”. A pergő képeken teljesen másmilyen: alacsony, vézna, vesztes. A műsorvezető, akihez Wolf bácsit (így nevezteti magát a regényben) beteszik, valójában egy török, Ali Wizgür, aki azonban ugyanolyan humorban utazik, mint itteni kópiája, Witzigmann. Viszont ezúttal túl gyorsan háttérbe szorul, nem érezhető eléggé, hogy új társa fokozatosan átveszi helyette a fő attrakció szerepét és Hitler beszédeit se dolgozták ki eléggé. A saját műsora pedig teljesen eltűnt, ahogy a nagyon lényeges Bild-szál is… Frau Bellini az egyetlen szereplő, aki tulajdonképpen teljesen megegyezik mindkét inkarnációjában. A figurák neveit megváltoztatták, mindannyian az őket játszó színészek keresztnevét viselik. 

maxresdefault.jpg

Az új világ felfedezése Vermes művében hosszadalmasabb folyamat eredménye, ugyanitt a névtelen újságos nagyobb szereppel bír. Ő az, aki több napra befogadja Hitlert, ruhát és ételt ad neki, sőt, ő hívja fel rá Sensenbrink és Sawatzki figyelmét. Az is fontos a könyvben, hogy miért büdös az egyenruha, ugyanis benzin van rajta, merthogy az öngyilkosságot elkövetett Führer meghagyta az embereinek, hogy a testét égessék el – itt csak szimplán bűzös. A filmben az újságos nem annyira szimpatizál a központi alakkal és kevésbé érdeklődő, korábban több napos együttélésük csak egy napig tart, a Vezér később se megy vissza hozzá, a ruháit pedig a mosodástól kapja. Wolf bácsi gondolatait narrációként hallhatjuk, de a leírt monológból több helyen párbeszéd lett. Kis extra plusz pont jár a szemüvegért – kevésbé közismert tény, de Hitler erősen rövidlátó volt, nyilvánosság előtt viszont sose viselte a szemüvegét. A könyvben csak egyetlen helyen kerül szóba ez a vonása, mikor azt mondja, hogy egy bizonyos módon kell gépelni a beszédeit, különben nem tudja elolvasni, itt viszont az újságosbódéban a lapok tanulmányozásakor felteszi az okuláréját. Sawatzki gerillafilmje teljesen a mozis banda találmánya, a könyvben az időutazó az Ali Wizgür Showba kerül és utána kezdi el járni az utcákat, de mindössze egy alkalommal hagyja el ténylegesen Berlint. A fiatal rendező teljes háttere ugyanilyen módon jött össze. A tévés dolog egy teljes, hosszú fejezetet tesz ki, itt pillanatok alatt vége van, az újságos pedig a nyomtatott verzióban semmit se kér Hitlertől, mert megjelenik egy közös kép róluk a Bildben, ami után tódulnak hozzá a vásárlók. 

Számomra kifejezetten taszító és irritáló az a néhány nyilvánvalóan tévésorozat-szintű, erőltetett geg, amiket Hitler végrehajt: Levetkőzik a tisztítóban, lelő egy kutyát, szemetel és elalszik az egyik jobboldali politikussal folytatott beszélgetés során. Ezeket az igazi Führer sosem követte volna el, ahogy a regényben szereplő sem – a könyvben nincs is nála a pisztoly… A Bild-szál és a sörfesztivál eltüntetésével kiveszett a rendkívül fontos média-kritika, ami bizonyos fokig visszatér a kutyás botránnyal, de az annyira ostoba… Pozitívum viszont Krömeier nagymama fő jelenete, ami rendkívül erőteljes és sokkal hitelesebb reakció, mint ami a könyvben van. Végül egy kis gondolati Möbiusz-lépcső: A filmben Hitler megírja a könyvet, amit megír a könyvben, ami maga a regény, és a film, ami abból a könyvből készült, ebben a filmben készül.:) 

SZPOJLEREK VÉGE 

er-ist-wieder-da-2015-film-rcm0x1920u.jpg

„Ha elítél, el kell ítélnie egy egész népet. Németország engem megválasztott!” 

A rendező-író David Wnendt (Nedves tájak – Készen állsz Helenre?), a másik író Mizzi Meyer (egy számomra ismeretlen német sorozat készítője); a forgatókönyvet (a szintén sorozatos) Johannes Boss és Marco Kreuzpaintner (semmi érdekes) készítették. Állítólag Timur Vermes részt vett a szkript megalkotásában, de ezt sem a stáblista, sem az imdb nem támasztja alá. A színészek teljesítménye remek, néhányukat a fontosabb karakterek miatt még meg kell említeni: Franziska Wulf – Krömeier kiasszony, Michael Kessler – Witzigmann és Gudrun Ritter – Krömeier nagymama (Hanna – Gyilkos természet). Utóbbi két jelenetben szerepel összesen, de a második igazán elementáris hatású, anélkül, hogy szájbarágós lenne. Néhány megfigyelés: Sawatzki filmje kandi-kamera jellegű, az ekkor látható emberek nem színészek, Masucci és Busch tényleg körbeutaztak Németországban egy operatőrrel és ekkor rögzítették ezeket a képsorokat, ahol a dialógusok meg az átlagpolgárok reakciói is teljesen improvizáltak. (Elgondolkodtató, hogy mennyire pozitívan fogadják „Hitlert”, szinte alig van negatív visszajelzés.) Az anti-náci felhang erőteljes, de mégis finoman, a megszokottól eltérően tálalják, ugyanis itt a nézőnek/olvasónak a feladata megérteni az üzenetet – legalábbis a könyvben, a filmben viszont az egyértelműen nevetséges jelenetek és az igencsak hatásos, egészen sokkoló lezárás azért megkönnyítik az ember dolgát. Az én kópiámnak elég fura angol felirata volt, sokszor a fordító elfelejtett egész mondatokat, olykor valami tök más nyelv szavait tette bele, és megpróbálta a németek szájából elhangzó angol kifejezéseket németként értelmezve átalakítani, ami egészen érdekes eredményekhez vezetett. (Plusz az ert, vagyis a hímnemű egyes szám harmadik személyét gyakran itnek fordította, ami pedig a semleges nemet jelöli – ha már úgyis ez a téma, akkor elő a nyelvtani nácizmussal!) 

Kihangsúlyoznám, hogy amint azt egy kolléga a FilmOn említette, a színvonal meg a hangulat eléggé hullámzó. Kezdésnek az ébredés után a myTV-sek háttere jön, aztán az improvizált interjúcsokor, majd visszatérünk a forgatókönyvhöz – egyébként a valódi embereket felvonultató szekvenciáknál a képminőség is más. Az utolsó kb. 40 perc pedig teljesen elrugaszkodik a könyvtől, történik egy (negatív) fordulat, majd azután még kettő és ez az utóbbi kettő marhára célba talál, mert a regény olvasóit is meglepi majd. Pluszban érdemes megfigyelni a „3 hónap múlva” felirat utáni részt, ami egy az egyben A bukás híres részletének rekreálása, csak másképpen. 

oliver_masucci.jpg

(A képen Oliver Masucci.) Néhány érdekesség a netről: Sawatzki szobájában látható egy Vissza a jövőbe-poszter, ami utalás arra, hogy Hitler megérkezik a múltból a számára a jövőt jelentő korunkba – az említett film rajongói észrevehetik azt is, hogy Sawatzki ruhája rendkívül hasonlít Marty McFly-éra. A regény audiobook-változatát Christoph Maria Herbst tolmácsolásában hallhatjuk, a színész egyébként eljátszotta a Führeren alapuló „Hatlert” a Der Wixxer és a Neues vom Wixxer című filmekben. Michael Kessler szintén a Vezér bőrébe bújt a Switch és a Switch: Reloaded című izébizékben. Fabian Busch szerepelt A bukásban, mint náci tiszt, Katja Riemann pedig Eva Braunt keltette életre a Goebbels und Geduldigban. Az Er ist wieder da megközelítőleg 3.3 millió dollárnak megfelelő euróból jött létre, majd 25 és félmillió dollárnyit hozott be. Saját országában bankot robbantott a mozipénztáraknál. 

„Az idő pont megfelelő nekem.” – mondja Adolf Hitler az utolsó képeken. Ebből mindenki kihallhatja, amit akar. 

Pontozás: 

imdb: 7.1 

Szerintem: 4/5

2 komment

Címkék: vígjáték szatíra


2017.03.30. 11:22 Tévésámán

2016. filmjei 5.

Ezen kívül még egy van hátra a tavalyi évet taglaló rövid kis bejegyzéseket ömlesztve tálaló cikkekből. 2017-ben eddig kb. 6 filmet néztem meg és már március van. Hiába, az utóbbi két év megmutatta, hogy jó alkotást mostanában szinte csak akkor lehet találni, ha valami olyat nézel meg, aminek 0 hírverése volt. Pici megjegyzés, ami most ugrott be: Nemrég jártam Athénban és érdekes módon a görög fővárosban sehol nincsenek a metroban vagy az utcán vagy bárhol kiplakátolva az éppen aktuális, kurvasok pénzből készült látványtrágyák. Meg kell mondanom, hogy nagyon kellemes végigmenni úgy egy modern nagyvároson, hogy nem jön szembe egy ilyen, vagy a Fox csatornán sugárzott lószarok valamelyike 5 méteresre nagyított formában. Ja és még valami: Számomra elképesztően érthetetlen, hogy vannak 25+ éves emberek, akik még mindig rajonganak a szuperhős-mozikért, elmennek a filmszínházakba és kifizetik a pénzt azért, hogy újra és újra megnézzék ugyanazt. Na, mindegy, akkor vágjunk bele, szokásos formula, a dőlt betűs megjegyzés idei, a többi tavalyi: 

Legenda (Legend, 2015) 

Ez nem a Tom Cruise-Tim Curry-fantasy, hanem a Tom Hardy-Tom Hardy-Emily Browning-dráma. Egyre jobban kedvelem Hardy-t, aki ebben a filmben tényleg megmutatja tehetségét, hiszen egy ikerpár tagjait kelti életre, akik teljesen különböznek. A sztori a ’60-as években játszódik Angliában, így a zene remek, és a cselekmény érdekes, de miután a hangsúly a gengszterekről áthelyeződik a szerelmi vonalra, a Legend elveszti az erejét. Viszont Emily Browning újfent elképesztően szép és Hardy-val remek párost alakítanak, összeillenek. Külön öröm volt mellékszereplőként látni Chazz Palminterit, Kevin R. McNally-t a Karib-tenger kalózaiból és Christopher Ecclestont, a 9. Doktort a Doctor Whoból. Utóbbi kettő azért eléggé megöregedett az elmúlt években… Szóval a színészek jók, a zene remek, a hangulat kitűnő, de az egész valahogy mégis ellaposodik a végére. Mindenesetre intenzívebb élmény volt, mint a Fekete mise – Tom bácsinak nem kell öt kiló makeup ahhoz, hogy ijesztő legyen. 

Sajnálom ezt a művet, mert tényleg lehetett volna belőle egy szórakoztató krimi-dráma, de ehelyett a végére szerelmi drámává laposodott, amivel alapvetően semmi baj nem lenne, ám én valami mást szerettem volna látni. 

imdb: 7.0 

Port.hu: 7.1 (Azért ez ennyire nem volt jó.) 

Furcsa pár (Odd Couple, 1968) 

A második részt nagyon kedvelem, de az elsőt csak most láttam. Az eleje nagyon unalmas volt, egészen addig az, amíg Felix odaköltözik Oscarhoz. Onnantól viszont remek poénok hada jön – kifejezetten vicces ez a régi magyar szinkron, mert akkoriban itthon még ismeretlen volt a chips meg a shake, így előbbit rósejbninek, utóbbit tejes szódának vagy valami ilyesminek nevezik. Azért a „dupla randit” elég kínos nézni, de összességében jó film ez. 

A második rész teljesen új kontextusba került most, hogy láttam az elsőt. Ha ugyanis önmagában nézed, akkor tök jó, mert végülis olyan, mintha A szomszéd nőjének két öregje utazna keresztül fél Amerikán – de amint itt az összehasonlítási alap, kiderül, hogy gyakorlatilag szinte minden hiányzik belőle, ami az elsőt azzá tette, ami. A magyar szinkron azonban újfent emeli a színvonalat, mert a folytatáshoz is Szilágyi Tibor és Zenthe Ferenc szólaltatta meg Matthaut és Lemmont. Az elsőről annyit, hogy azok a pillanatok a legjobbak, amikor csak a két főhős van színen, a többi kicsit lapos, néha fájdalmas. Gondolom ennek is baromi magas pontszáma lesz… 

imdb: 7.7 

Port.hu: 9.2 (Ahogy megmondtam. Amúgy mi A szomszéd nője országa is vagyunk, talán ennek szól a hazai értékelés?)

A király halála – II. Lajos élete és rejtélyes halála (2016) 

Most van a mohácsi csata 490. évfordulója. Ennek alkalmából készült ez az egyórás, félig fiktív, félig dokumentumfilm. A készítők arra keresték a választ, hogy hol, hogyan és miért halt meg II. Lajos király? A színészek, helyszínek, díszletek és jelmezek szépek; a beszéd talán kifogásolható valamelyest; de az igazi gond az, hogy nem tudták eldönteni, mit akarnak létrehozni. Ennek legnyilvánvalóbb, szó szerinti megtestesülése az elég hülye frizurát viselő Kálloy Molnár Péter, aki a narrátor; de ugyanakkor mai ruhában jelenik meg a XVI. századi jelenetekben is (a szereplők nem látják); valamint ott sétál a történelmi helyszíneken, megmutatva, hogy miként néznek ki manapság. Ez a kevertség rossz, viszont az ismeretterjesztés jó. Továbbá nem tetszett, hogy sokszor ugyanazokat a jeleneteket ismétlik, csak más szögből; az viszont határozottan remek, hogy városom, Székesfehérvár megjelenik – ám a három alkalomból csak egyszer lehet felismerni… Szóval érdekes volt, szép, de furcsa. 

Most olvasom a port.hu-n hogy „egy 2005-ös film egyfajta remake-je lehet, a rendező és a főszereplő narrátor azonos.” Két furcsaság is akad itt, az első, hogy a hozzászólások alapján a nézőknek annyira nem tetszett, de mégis pozitív magyar értékeléssel bír; a második, hogy fent van az imbdn, de eddig túl kevés szavazatot kapott ahhoz, hogy pontszáma lehessen. Utólag belegondolva azt hiszem, itt a kezdeményezést kell értékelni, azt, hogy az alkotók beindítják a kíváncsi néző fantáziáját, aki aztán önállóan kutatva eldöntheti, kinek hisz a fiatal uralkodó titokzatos elhunytával kapcsolatban… 

Port.hu: 7.9 (A tartalmától eltekintve, a megvalósítást vizsgálva ez túlzás.) 

Jó utat, Charlie Brown és vissza se gyere [Bon Voyage, Charlie Brown (and Don’t Come Back!), 1980] 

Egy picit unalmasabb volt, mint ez előző, de tetszett. Ma már nem lehetne megcsinálni, hogy Snoopy elmegy a kocsmába és egész éjjel mulatozik. 

imdb: 7.4 

Port.hu: 9.0 (3 szavazatból. Oké, nosztalgia, hagyományos animáció, de ez tényleg nem volt ennyire jó.) 

A szállító: Örökség (Transporter: Refueled, 2015) 

Nem érhet fel az elődeihez. Még ha elhiszem Ed Skrein figurájáról, hogy végigcsinálta az elit kommandós kiképzést, harcolt egy háborúban, dolgozott az orosz gengszternek és aztán még mindig maradt ideje megalapozni ezt a mostani bizniszét; akkor is maradnak válaszra váró kérdések. Miért az oroszok a hunyók már megint? A nő miért nem tudja azt mondani, hogy 3 személyt kell szállítani? Miért ennyire szájbarágós a történetmesélés? Az egyetlen igazán jó rész a reptéri váróban történő kocsikázás, de ezen felül az akció követhetetlen, a figurák közül csak az apa érdekes, szóval az egész hülyeség. Viszont legalább izgalmas és érdekes volt. Ja és még valami: Ha az apja ennyire jelentős gyengeség, akkor miért nem használta ki valaki korábban? 

Ez egy olyan újra, ami elférne a blogon az eddigi 3 rész mellett, de valahogy nem vagyok rá kíváncsi még egyszer…

imdb: 5.1 

Port.hu: 5.3 (Végre valamit reálisan látunk.)

Halálos fegyver 2 (Lethal Weapon 2, 1989) 

Az akció jó volt, a poénok ütöttek, Joss Ackland érdekes választásnak bizonyult a főgonosz szerepére. Nem tetszett az erőltetett Leo-karakter és hogy előhúzták a rasszizmus-kártyát. Azt meg végképp nem értem, hogy 1. Teljesen mellékes, hogy hőseink hány emberrel végeznek? Számukra nincsenek következmények? 2. Mi a bánatért van a rakás pénz mellett egy feltöltött kocsi abban a konténerben?! Azért a Halálos fegyver 2 szórakoztató és ez a lényeg. Kíváncsian várom a harmadikat… 

Újból az történik, hogy az első epizód után, ahol még komoly dolgok voltak, a hangsúly áthelyeződik a humorra. Richard Donner azonban képes volt még a negyedik felvonásra is megtartani a kitűnő akciót, és a remek főszereplő páros mellett ez a titka ennek a szériának. Sajnos ilyesmi ma már nem készülhet… 

imdb: 7.2 

Port.hu: 9.3 (Oké, de azért tényleg, ezek az emberek nem érzik, mit jelent egy maximális pontszám?) 

Halálos fegyver 3 (Lethal Weapon 3, 1992) 

Attól féltem, hogy Joe Pesci idegesítő karaktere főszereplő lesz, de annak ellenére, hogy harmadikként írták ki, csak néhány beugrás jut neki. Viszont minek kellett egyáltalán visszahozni? A sztori amúgy rendben van, de sok bugyuta, a valóságtól elrugaszkodott dolog történik (például mindig pont akkor és pont ott vannak, ahol balhé lesz), és a játékidő legalább 20%-át az teszi ki, hogy három vagy több ember egyszerre ordít, amit nehezen lehet szórakoztatónak nevezni. Mindenesetre az akció jó volt, a poénok megnevettettek, szóval elszórakoztatott. Azt hiszem, ez jobb, mint a második rész. (Egyébként ebben a szinkronban még lehet hallani néhány remek magyarosított fordulatot, amihez hasonlót a mai „szakemberek” már képtelenek produkálni.) 

imdb: 6.7 

Port.hu: 9.3 (Megint?) 

A tó (De Vijver, 2014) 

Rövid horror – nem tudtam, hogy csak 20 perces lesz… A kislány szimpatikus, a nagynéni gyanús, az anya titokzatos és az első ijesztés a vízzel nagyon jó. A fordulat igen meglepő, bár az nem teljesen világos, hogy a hozzá kötődő karakternek mi a motivációja. A zene, a képi világ és a színészek együtt remek borzongatós hangulatot teremtettek, szóval jó volt. 

Elég sokáig kellett keresnem, mire megtaláltam a bonyolult eredeti címe miatt. A csodás port történelmi filmnek titulálja, pedig egyáltalán nem az. Különben brazil barátom mutatott egyszer egy hasonlóan jó rövid sci-fit, amiben 2 nő van egy űrállomáson, ami fel fog robbanni, de kaptak egy vészhelyzeti időugró szerkezetet, amivel visszamehetnek megakadályozni a katasztrófát. Sajnos egyikünk se emlékszik, mi volt ennek a címe, de ha valaki felismeri, írja meg! 

imdb: 5.5 

Port:hu: 6.0 (És ez miért kapott ilyen alacsony pontszámot?) 

Holt költők társasága (Dead Poets Society, 1989) 

Jó volt, de nem annyira nagy szám. A lezáró jelenet tetszett, de a tragédia már előre borítékolható. Csak annyi volt a kérdés, hogy kit érint majd? A History Boys majdnem ugyanezt a témát sokkal jobban, szebben és érdekesebben járja körbe.

Ugyanaz van ezzel, mint az Interjú a vámpírral esetében: A fanatikus rajongók nyomják a gombot. Feltételezem, a magyar pontszám ismét a 10-est veri majd. 

imdb: 8.0 

Port.hu: 9.5 (Megmondtam…)

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2017.03.22. 11:44 Tévésámán

2016. filmjei 4.

Itt a negyedik felvonása a tavaly általam látott mozik rövid elemzésének. A normál betűtípussal az egy évvel ezelőtti véleményemet olvashatjátok, dőlttel a most hozzáfűzött mondandómat. 

A Rózsaszín Párduc (The Pink Panther, 1963) 

Az eredeti film, nem a felújított borzalom. Azért ez se valami jó… A két órás játékidőnek kb. 70%-a tömény unalom; amikor Peter Sellers nincs a képernyőn, akkor röhögni se lehet. A poénok jelentős része ma már nem vicces, ugyanakkor például a zebráson hangosan nevettem. A jeleneteket egyébként fantasztikusan koreografálták, a zene kitűnő, a legjobb viszont talán a nyitó stáblista alatti animáció. Pozitívum még a szép Claudia Cardinale, mint indiai hercegnő. Plusz a befejezés igen meglepő, erre nem számítottam. Asszem a sorozat többi részét inkább kihagyom… 

Az említett rajzolt Párduc annyira jó lett, hogy pár évvel a film után önálló sorozatot kapott, a fő betétdal pedig szintén saját életét éli. 

imdb: 7.2 

Port.hu: 8.9 (Lehet, hogy túl fiatal vagyok ehhez az alkotáshoz?)

Longwood legendája (The Legend of Longwood, 2014) 

Érdekes és szép film, zavaros sztorival meg rengeteg klisével. Az azért elmond valamit egy történetről, ha az első pillanatban tudni lehet, hogy a gonosz nő által kihasznált pasi és a főhős kislány anyukája úgyis egymásra találnak a végén. A természetfeletti dolog nagyon egyedi módon jelenik meg, az ötlet se rossz, de minden túl gyorsan és eléggé logikátlanul történik, indokolatlanul sok szereplő van és túl sok a mellékszál. Azért a rejtély végig fenntartotta a figyelmet és a végén nem szúrták ki a szemem valami baromsággal. 

Ez a történet tökéletes lenne egy tévésorozathoz. Minden adott benne a sikerhez, csupán pénzt kellene mögé tenni. Én szívesen megnézném! 

imdb: 5.6 

Port.hu: 3.3 (Ilyen nehéz meglátni benne a pozitívumokat meg a potenciált?) 

Fantasztikus Négyes (Fantastic Four, 2015) 

Az első két filmért nem voltam oda, egyrészt mert utálom Jessica Albát, másrészt (nagyobbrészt) mert elbaszták Galactus-t. Erre viszont kíváncsi voltam, mert a Whiplash-ben megkedveltem Miles Tellert, Kate Mara meg tetszik. Anno a rossz vélemények miatt végülis nem néztem meg a moziban, de kis híja volt. Most, hogy láttam, az a véleményem, hogy ez Fantasztikus Négyes-filmnek rossz, de egyébként egészen addig, amíg megkapják a képességeiket, tűrhető kis sci-fi. Toby Kebbell játéka nagyon tetszett, és érdekes volt, hogy A Lény meg az Emberi Fáklya másfajta megközelítést kaptak. Lassan folydogáló, drámai sztoriból épül fel, ami aztán egy logikátlan, számítógéppel megrajzolt végkifejlethez jut el – erre viszont magyarázatot lelhet az, aki utánajár a forgatáson történteknek. Természetesen itt is van propaganda, és az immár emberfeletti erejű főszereplők fejlődését túlságosan elsiették, de összességében korántsem annyira rossz, mint amennyire a rosszhírét keltették. Állítólag annak ellenére, hogy minden tekintetben bukta volt, jöhet a folytatása. Úgy látszik, a stúdiókat már a veszteség sem érdekli? 

Az utóbbi hír megalapozatlan… Itt annyi minden van, ami jól működhetne, de sok tényező játszott össze annak érdekében, hogy mégse működjön semmi. Összességében jobban jártunk volna, ha Josh Trank inkább készít egy Az erő krónikája 2-t, ezt a „szériát” meg hagyják végre kipusztulni… 

imdb: 4.3 

Port.hu: 4.1 (Itt már mindenki egyetért.) 

Hotel Transylvania 2 (Ahol még mindig szörnyen jó, 2015) 

Az első rész tetszett, de a története teljes egész, ezért nem tudtam, hogyan lehet folytatni. Nos, Drakula immár nagypapa, ám az unokája túlságosan emberi, úgyhogy a Drakpapi megpróbál igazi rémítőt faragni belőle koros cimborái segítségével. Szóval újfent a szörnyek és az emberek világa ütközik össze, amit a játékidő végén még az ősöreg Vlad dédnagypapa is tovább bonyolít. A képi poénok általában nagyon jók, a szóbeliek már kevésbé, ugyanakkor van pár erőltetett, visszatérő vicc, ami nem működik (pl. a Láthatatlan Ember barátnője). Sajnos a szar popzene nyomatását itt sem hagyták ki - azért összesítésben remekül szórakoztam rajta. Ja és érdemes megnézni a stáblista elejét, ahol hagyományos animációval elevenedik meg a háromszemű bűvész-szörny műsora. 

Pár hónapja volt egy szavazás, amin ez nyert, így kellene írnom róla egy teljes egész cikket, csak fogalmam sincs, mikor fogom végre rávenni magam… 

imdb: 6.3 

Port.hu: 7.3 (Itt nem tudom, minek szól az az egy pontnyi különbség. Remélem, hogy nem a zenének…) 

Pénznyelő (The Money Pit, 1986) 

Jó öreg vígjáték Tom Hanks-szel. Úgy tűnik, a régi időkben központi téma volt a lakásnak, az otthonnak és az ezekre fordított időnek a kiparodizálása, hiszen Richard Pryor költözött, Hofi Majakovszkij-verset mondott a témáról, és ott van még a feledhetetlenül ostoba, irritáló Kitúr-lak is. Ezúttal az alapkonfliktust az adja, hogy a fiatal pár megvesz egy hatalmas házat, ami gyakorlatilag összedől alattuk (na, nem a súlyuk miatt, hanem mert olyan ócska), ők viszont kétségbeesés helyett inkább kölcsönöket vesznek fel és felújítják, de közben úgy látszik, rámegy a kapcsolatuk a dologra. (Közben eszembe jutott, hogy a Szomszédokban Alma és János hasonló cipőben jártak, csak ők renováltatás helyett fel akartak építtetni egy házat.) Mai szemmel érdekes, hogy a Pénznyelőben a csinos feleség (Shelley Long) „lép félre”, és az ő ex-férje a gaz csábító, ám ez a Max mégsem egysíkú gonosz, sőt tudatosan parodizálja a hozzá hasonló szemétládákat. A poénok egy része már sajnos nem üt, de ez betudható annak, hogy ezt a filmet legalább kétszer láttam korábban; valamint ugye a bemutató óta eltelt pár évtized... Az elején érdemes figyelni azt a kis lényegtelennek tűnő Rio de Janeiróban játszódó részletet, mert ez a végén még visszatér egyszer. (És a mondanivaló: csalóknak áll a világ? Vegyünk fel minél több hitelt?) 

imdb: 6.3 

Port.hu: 9.1 (Nosztalgia? Lehet, hogy nem érdemes értelmet keresni a portos pontszámok mögött…) 

Boszorkányvadászat (Season of the Witch, 2011) 

Már régen meg akartam nézni, hiszen nagyon bírom Ron Perlmant, kedvelem Nicolas Cage-et és a középkorról szóló történeteket. Viszont csalóka magyar címet kapott, mert tényleges boszivadászat egyáltalán nincs benne. Jók a jelmezek, a helyszínek és a hangulat, de a speciális effektek bizonyos része nagyon nevetséges, és csomó ostoba barmóság történik, főleg a harcoknál (a kardokra ráugró farkasok a mélypont). Továbbá rohadtul zavart, hogy a két főhős úgy viselkedett, mintha modern pofák lennének, akiket betettek egy középkori történetbe. Főleg Cage Behmanjének (milyen név ez egy lovagnak?) szövege hiteltelenítette az egész felállást. A postamesterből ismerős Claire Foy nagyon vonzó itt, a boszorkány addig igazán király, ameddig „benne van” és nem szabadul ki. Pozitívum még Perlman pár csúcs poénja és a közte meg a fiatal srác közti párbaj. Sajnos elég erőteljes egyházellenes mondanivaló van a háttérben, de szerencsére a sok gagyi dolog mellett korántsem egyszerű észrevenni. Azért egészen elszórakozatott, a vége pedig majdnem meglepő. 

Ahogy korábban írtam a Fekete Halálnál, ott minden sokkal jobban működött, mint itt, pedig a két film ugyanarra az alapra épít. Hiába, no, Cage-nek még mindig van valamiféle megmagyarázhatatlan vonzereje, dacára a munkái színvonalának. 

imdb: 5.4 

Port.hu: 6.7 

Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron, 2015) 

Előzetes megjegyzés: Még nem néztem meg a pontszámokat, de tuti, hogy a kedves honfitársak 7-es fölé húzták. 

Az első élményem ezzel kapcsolatban az, hogy moziban láttam a bemutatóját és kb. rezzenéstelen arccal ültem végig. Egyáltalán nem érdekelt, most, hogy adta az HBO, mégis végignéztem. Voltak benne jó dolgok, például maga Ultron, akinek a külseje mellett a személyisége is tetszett. A HulkVerő Vasember irtó király, ezen kívül Skarlát Boszorkány szintén csúcs, mert emlékeztetett a regényem hősnőjére. A kb. 3 órás játékidő alatt négyszer nevettem és kétszer mosolyodtam el. Azért akadt egy nagy pillanat, Thor látomása az Infinity Gauntletről. A harcok szerintem bénák, a „Sokovia”-dolog kifejezetten irritált, a cselekmény egy része ismét csak úgy Japánban vagy azon a környéken történik, megint betettek egy teljesen indokolatlan ázsiait és három hasonlóan „fontos” néger szereplőt. A látvány rohadtul kevés, mert már jó egy évtizede alapvetően hozzátartozik ezekhez az alkotásokhoz, és azon túl alig van benne valami. Közepes film, amit csak az emlékezetes gonosza ment meg attól, hogy teljesen pocsék legyen. Örülök, hogy nem fizettem a megnézéséért… Utólagos szerkesztés: Az tök poén, hogy magyarban a Kapitány azt mondja Higanyszálra, hogy mutáns, pedig ezt nem szabad kimondani, mert a mutánsok a másik filmcég tulajdonai:D Pedig tényleg az! 

Divat már utálni a szuperhősöket, de tényleg elképesztő a dömpingjük. Gyűlöletes, hogy mióta a Marvel kitalálta az univerzum-építést, azóta minden más stúdió is erre törekszik, így most mondjuk a Disney Star Wars-univerzumot épít, a Warner DC-univerzumot és így tovább… De ez a törekvés kizárólag értéktelen, elsikkadó, kívül csillogó, belül üres izéket szül. Ki fog emlékezni 10 év múlva A Hangyára? 

imdb: 7.4 

Port.hu: 7.6 (Röhögnöm kell.) 

Jövő héten folytatódik a lista az 5. cikkel, illetve hamarosan jön egy igazán provokatív mű elemzése is!

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2017.03.19. 21:55 Tévésámán

Egy műsorújság margójára

disappointed_maisie4.jpg

Nyilvánvaló, hogy senkit se érdekel, ha egy alacsony olvasottságú megyei napilap fogja és megváltoztatja a tv-műsor mellékletét. "Mert én nem nézek tévét", csak youtube-ot és torrentet, persze; de azért vannak olyanok, akik még szoktak tévézni - például én...

Szóval a Fejér Megyei Hírlaphoz járó, eddig normális, informatív és áttekinthető újságot lecserélték egy ömlesztett, apró betűs, mindenfajta információt nélkülöző izére, amiben a műsorok ismertetésének helyét átvette a "de jó új szarság lesz az ertéelklubbon most" és a "mi történt a héten ezzel a C-listás 'sztárral'". (Ha lenne szkennerem vagy okostelefonom, meg tudnám mutatni, de nincs...) Mert ez a fontos... Egy napilaptól azt várnám el, hogy tájékoztasson, de ahogy a nyitányban kiemeltem, biztos, hogy ez a dolog, ez a melléklet, senkit se izgat. Szóval egyedül maradok a problémámmal, ami A héten a tvben lista összeállítása. 

Eddig ugyanis eme ominózus kiadványt lapozgatva megnézhettem, hogy egy adott napon mi lesz a legnagyobb hazai csatornákon, amiket mindenhol lehet fogni: Duna Tv, RTL Klub, tv2, M2, M3, Viasat3, RTL II, Super Tv2, Film+, Story4, Prime, Cool, AXN. Igaz, ehhez még külön meg kellett nézni minden egyes filmcsatornát a neten hetenként, de mégis volt egy alap, amivel dolgozhattam, ugyanis ezek az adók sugározzák leggyakrabban azokat a filmeket, amikről az utóbbi 9 évben írtunk. A lista kb. 2013. óta egyszerűbben elkészíthető, ugyanis immár nem nekem kell összeállítanom a linkek kódját, csak be kell illesztenem őket és aztán elnevezni ezeket; ám az utóbbi 2-3 hónapban a port műsorújsága egyre igénytelenebbé vált, minden héten valamilyen új hiba merült fel náluk, ami zavaróan hatott. Ezek közül a legdurvább az, amikor a heti kínálatból 2-3 napnak csak a fele van meg... Utóbbira megoldást nyújt egy ismerősöm javaslata, az Animare Tvújság, de ez meg irtó lassú, körülményes, teli reklámmal és nagyon kevés rajta az információ. Viszont legalább megbízható. 

Eddig a linkek elkészítése mondjuk másfél órányi munkát jelentett, ami eloszlott a péntek-szombat-vasárnap időtartamra; most azonban a műsorújság kiesett, így minden egyes csatornát magamnak kell megnéznem, ami azért szívatás, mert a port általában hiányos, az Animare-én nincsenek részletek, és még a napok sorrendjét is utólag kell szerkeszteni, mert a csatornákra keresek rá és nem a napokra. (Utóbbiból, amennyire tudom, hiányzik ez a funkció, előbbiben benne van, de ott megszoktam, hogy azokat az adókat nézem meg, amik az újságban nincsenek, tehát csak bizonyos esetekben foghatók, szóval "el se kell számolni" velük.) A mostani alkalommal kb. 2 órát emésztett fel ez a folyamat, de lehet, hogy még többet. 

Szóval jó lenne, ha visszajönne a régi műsorújság, kedves Pannon Lapok Társasága!

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2017.03.18. 11:52 Tévésámán

2016. filmjei 3.

Folytatódik a tavalyi filmélményeim taglalása – szokás szerint sima betűvel jön, amit egy évvel ezelőtt írtam fel magamnak, dőlttel a mostani hozzáfűznivalóm.

Dredd bíró (Judge Dredd, 1995) 

Minden benne van, amitől a fantasztikus akciófilmek a ’90-es években jók voltak. Bár a sztori kitalálható és vannak gagyi vonásai, de mégis lekörözi a mai hasonló, hatalmas költségvetésű alkotásokat. Egyrészt, mivel a helyszíneket makettekkel és festményekkel hozták létre, másrészt mivel a járművek szintén makettek, harmadrészt mert a maszkmesteri munka elképesztő. A harci robot mindent visz és még ma is megállja a helyét, valóságosnak tűnik, mert az volt. Ez a gond a számítógépes grafikával: bármennyire csúcsszuper, csak poligonok halmaza. Visszatérve a Dredd bíróhoz, Rob Schneider karakterét meg a kitalálhatóságot leszámítva szórakoztatónak találtam. Kíváncsi vagyok a felújított változatára! (Utólagos megjegyzés: A Dredd jobban hasonlít az alapot nyújtó képregényhez, de nekem az itt tárgyalt adaptáció nyerte el a tetszésemet a kettő közül.) 

Azt hiszem, hogy aki nem a ’90-es években volt gyerek, az sose érti meg, miért tudtuk szeretni az olyan mozikat, mint ez, a Lost in Space vagy akár az amerikai Godzilla 

imdb: 5.5 

Port.hu: 7.7 (Erről beszélek!) 

Kéjlak (The Loft, 2014) 

Tudtam, hogy ez jó lesz, de sokáig kellett várnom, amíg végül emberi időpontban adták. Izgalmas, fordulatokban gazdag thriller; külön tetszett benne, ahogy az öt férfi barátságát ábrázolták. Nem tudjuk meg, honnan, vagy mióta ismerik egymást, de mégis érződik a köztük fennálló kapcsolat. A sztori végig fenntartja a figyelmet, nagyszerűen megy a gyanú ide-oda terelése, közben pedig csupa szép nőt vonultatnak fel a férfinézők gyönyörködtetésére. A végén, az utolsó fél órában egymás után jönnek az újabb és újabb csavarok – bevallom, én csak az elsőig jutottam saját kútfőből. Plusz pont jár a nagyszerű disznó viccekért, viszont pontlevonást érdemel az első negyed órában hallható gusztustalan, trendi kifejezésekért. 

Kis szépséghibája, hogy ez egy 4 évvel korábbi holland alkotás újrája, de ettől függetlenül nekem marhára tetszett! 

imdb: 6.3 

Port.hu: 7.4 (Érdekes ez a nagy különbség. Vajon minek szól?) 

Élet vagy halál (Una ragione per vivere e una per morire, 1972) 

Érdekes western Bud Spencerrel. Van benne vallási felhang, zsidó karikírozás, káromkodás, véres jelenetek sora; de a sztori tele ostobaságokkal, unalmas részekkel, a fordulatok kiszámíthatóak, és a játékidő nagyon hosszú. Az első félóra összecsapott, fura, utána kiderül, hogy ez A piszkos tizenkettő Vadnyugati párja. James Coburn mellett felbukkan Telly Savalas, igaz, rá jó másfél órát kell várni; valamint láthatjuk a Bulldózerből az ezredest. Egy csomó dologra nincs magyarázat, egyes jelenetek gyakorlatilag félbe maradnak (pl: honnan szerzi Bud karaktere az egyenruhát?), és az utolsó 30 percet leszámítva egyetlen lövés sem dördül el. A mélypont viszont a pisálós rész, ahol Spencer ráadásul még a híres-neves riasztót sem hatástalanítja. Mindenesetre a végén a lezárás tetszett, kedvenc olaszunknak pedig rengeteg teret hagynak a szerepjátékra, amit üdítő látni. Csak ne adták volna ennyire későn… 

Rossznak semmiképp se nevezném, de viccesebbre számítottam. A jó öreg Budnak van egy csomó olyan munkája, ami annál kevésbé tetszik, minél idősebben látom őket. Ez is olyan, bár az kérdéses, hogy vajon gyerekként nevettem-e volna rajta… 

imdb: 6.2 

Port.hu: 8.0 (A külföldi pontszámot reálisabbnak érzem, de hát mi „Bud Spencer országa vagyunk”.) 

A vizesnyolcas (The Waterboy, 1998) 

Állítólag ez minden idők legnagyobb bevételű sport-vígjátéka, szóval gondoltam, ideje lenne megnézni. Röviden: Ez a Csontdaráló hülye kistestvére. A zenéje baromijó, Fairuza Balk irtó szexi, van pár tényleg vicces poén, de ezeken felül csak sok sületlenséget meg kínos ökörködést találhatunk. Nem értem, hogy a beszédhiba miért poénforrás; három beszédhibás karakter is van; Sandlernek ráadásként nem ez az első ilyen alakítása. Rob Schneider későbbi megszokott beugrása irtó erőltetett, a mélypont pedig a biológiaóra-jelenet, de összesítésben ez a vígjáték nem volt rossz. 

imdb: 6.1 

Port.hu: 6.7

Házibuli (La Boum, 1980) 

Manapság már elég giccses, de talán mindig az volt, azonban tök jó, hogy megmutatja, milyen volt majdnem 40 évvel ezelőtt itt, Európában. Sajnos a felnőttekről szóló részek unalmasak, a srácokra szinte alig jut idő mellettük, plusz a befejezés szerintem értelmetlen. Azért cuki, meg minden… 

A folytatása minden tekintetben jobb nála, de hát ez meg azoknak a kedves filmje, akik a ’70-es, ’80-as években nőttek fel. 

imdb: 6.7 

Port.hu: 9.2 (Nyilván közelebb áll hozzánk, mint az amerikaiakhoz.)

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2017.03.08. 14:29 Tévésámán

Javítás IV. fázis - 2013.

terminus_hexatron1.png

Március első hetében ismét visszatértem a tavaly év elején elkezdett javítási munkához - az ezt megelőző két hónapban regényt írtam.) Most a 2013-as év került sorra, és mivel ekkor a munkám és Mozsárágyú kilépése miatt jóval kevesebb bejegyzés született, gyorsabban is tudtam haladni. Lássuk, milyen tanulságokat szűrtem le ebből az évből:

  1. Még mindig gyakori hibám volt itt a túlkomplikált fogalmazás "leginkább érdekes"), gyarkan angol szórendet használtam a magyar helyett ("ez tetszett, nekem"), valamint indokolatlanul sokszor tettem szövegeimbe a maga szót ("a történet maga").
  2. Egyes linkeket, amiket A héten a tvben-ben használok, maga az oldalt bont meg, hogy ne lehessen használni őket - tehát például az adott bejegyzés nevébe a másolás után belenyom egy szóközt valahová. Ez egyébként nem csak erre az évre jellemző, hanem most is fennálló probléma.
  3. 2013.10.01. - The Ladykillers - az első Wordbe írt cikkem - hát igen, nagy előrelépés volt 5 évnyi Jegyzettömbözés után...
  4. Általánosságban minimális változás van az imbds pontszámokban, de néha nagyon nagy mozgás tapasztalható.
  5. A Halászkirály legendáját 18 személy kedveli, végre, egyszer az én bejegyzésem kapta az év legkedveltebbjének járó kiemelést:) 

Még mindig hátra van a "normális" évnek számító 2014. és 2015., illetve a tavalyi (de ott alig írtam valamit ide). Azt hiszem, úgy 2-3 hónapon belül végzek a javítással, de nagy valószínűséggel ha utána folytatom az új cikkek készítését, akkor is változtatni fogok az oldal "politikáján".

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2017.02.27. 19:50 Tévésámán

Mindenki (2015-2016)

mindenki.jpg

Tavaly feliratkoztam egy sajtó-hírlevélre, és abban hallottam először erről. Elolvastam a hírt és annyit láttam, hogy NÉZD MENNYI DÍJAT KAPOTT, NÉZD MENNYI DÍJAT KAPOTT, aztán megnéztem a bemutatót és abból nem jöttem rá, mi ez. Ergo, kihagytam a hírt az oldalról. Aztán telt-múlt az idő és az emberek elkezdtek beszélni róla. „Jujj, Oscar-jelölt, jujj”. Nagy dolog… De aztán arra gondoltam, hogy csak meg kéne nézni, ha már ennyit adja a tévé és mindössze 25 perces. Sajnálatos, hogy ha nem kapja meg a díjesőt, akkor valószínűleg senkit se érdekelne, pedig tényleg jó a Mindenki. 

Helyszínünk egy általános iskola, ahová új tanuló érkezik. Zsófi (Gáspárfalvi Dorka) rögtön felfedezi magának a helyi kórust, ahová gyorsan belép, de már az első próbán kellemetlenség éri. Közben telnek a napok, és lassan összebarátkozik az osztálya legmenőbb lányával, Lizával (Hais Dorottya), aki szintén az énekes csoport tagja. Újdonsült barátnője látja Zsófin, hogy valami nyomasztja, és aztán végül sikerül kihúznia belőle a nagy titkot. Innentől a két lány elhatározza, hogy örökre megváltoztatja a kórust, még ha ez a vezető Erika néninek (Szamosi Zsófia) ellenére is van…

mindenki3.jpg

Valahogy éreztem, de mégse jöttem rá, hogy ez a történet nem mostanában játszódik, hanem a ’90-es évek legelején. Éppen emiatt nagyon megérinti a generációnkat (ami alatt magamat és Mozsárágyút értem), hiszen ilyen padokon ültünk a szünetben, ilyen cukorport ettünk, rostirónunk volt, színes kockákkal tanultunk matekórán, aztán kint az udvaron kergettük egymást vagy mászókára másztunk. (Ma már nyilván mindenki egyhelyben görnyed a mobilja felett…) Ezen felül viszont megérinti azt a korosztályt, amelybe a szereplők tartoznak, a mai harmadik-negyedik osztályosokat, mert ők éppen ilyen helyzetben vannak; de mindenki mást is, akinek voltak szigorú tanárai – kinek ne lettek volna? 

Szóval adott a remek kor és a közös élmények helyszíne, a suli. Ehhez jön hozzá a két szimpatikus kislány, és a mű lelke, az éneklés. Sokszor elhangzik, hogy Kodály országa vagyunk (és nem pápai joci országa), de az ilyen kis etűdök után érezhető csak igazán, hogy mekkora kincs van a birtokunkban, amiről alig veszünk tudomást (pont, mint az édesvíz-készletünk). Ha nagyon túlozni akarnék, azt mondhatnám, hogy a Mindenki a magyar Whiplash – ebből levonhatjátok a saját következtetéseiteket. 

Pár szót a készítőkről: A rendező, a forgatókönyvíró és az egyik producer Deák Kristóf volt, akit ez a munkája biztosan elrepít a világhír felé. Gáspárfalvi Dorka korábban felbukkant Az ajtóban, egy apró szerepben; Hais Dorottya eddig csupán rövidfilmekben szerepelt. Szamosi Zsófiát tavaly A martfűi rémben láthattuk, valamint a Terápia-sorozatban. A remek zenét Balázs Ádám szerezte, illetve érdemes megemlíteni az elég vicces nevű vágót, akit úgy hívnak, hogy Csillag Manó:) Néhány fontos információ az internetről: A cselekmény egészen pontosan 1991-ben játszódik. Angol címe: Sing (énekelni, énekelj). Az Oscarral együtt 13 díjat nyert összesen.

mindenki2.jpg

Érdekességek a magyar nyelvű wikipédiáról: „A forgatókönyv első változatát” Deák Kristóf „még 2012-ben” készítette „két angol társával, a film első felét igaz történet, egy svéd lakótársnőjének elbeszélése alapján írta meg, amely akkor még angol környezetben játszódott. Bár helyben is pályáztak támogatásra, azonban ott nem nyertek. 2014-ben aztán az NMHH [Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság] – kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának támogatására – kiírt pályázatára vette elő ismét az iskolai kórus sztoriját, immáron magyar környezetbe ültetve azt. A legmagasabb odaítélhető összeget, nyolc millió forintot kapott rá. További két millió forint TAO-támogatásból [társasági adó és osztalék után járó támogatás] és az alkotók – elsősorban Deák Kristóf és a gyártó cég, a Meteor Filmstúdió – hozzájárulásából gyűlt össze. A főszereplő lányok, Gáspárfalvi Dorka és Hais Dorottya sem amatőrök, de ilyen komoly főszerepet most kaptak először. Sokat próbáltak, improvizáltak, és drámatanár is segített a felkészülésükben. A filmben látható kórust öt különböző iskolai kórusból választotta Deák Kristóf. Fontos volt, hogy összeszokott csapat, tagjai pedig pozitív értelemben véve „rosszak” legyenek. A választás végül a budapesti Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusára esett. A 25 perces filmet hat forgatási nap alatt vették fel. A vágási és utómunka közel egy évig tartott (…) Balázs Ádám filmzeneszerző már volt olyan muzsika társszerzője, ami a Jóbarátok című amerikai tévésorozat egyik részében is felcsendült. Ezúttal a Mindenki zenéjéhez édesapja, Balázs Árpád Bodzavirág című kórusművét használta fel. A főszereplők közül Gáspárfalvi Dorkát megkérte a rendező, hogy ne tisztán énekeljen, Hais Dorottya énekhangját szinkronizálták (mivel már a munka elején jelezte, hogy nem tud olyan szépen énekelni; hangdublőze Walton Rebeka volt).” 

„A Mindenki számos rangos nemzetközi filmfesztiválon is szerepelt. 2016 júniusában elnyerte a tokiói Short Shorts fesztivál nemzetközi kisjátékfilm-kategóriájának fődíját és a mustra fődíját is, amely kvalifikálta a produkciót az Oscar-nevezésre. Mind a magyar, mind a külföldi nézők könnyen azonosulnak a szereplőkkel, és sokan számoltak be közönségtalálkozókon arról, hogy saját maguk is tapasztaltak olyan iskolai túlkapást, amit a filmben dolgoztak fel. A koreai Asiana Nemzetközi Rövidfilmfesztivál nyitófilmjeként Szöulban sikerrel vetítették, majd hamarosan a film elnyerte második Oscar-kvalifikáló díját a Chicagói Nemzetközi Gyerekfilmfesztiválon, amely az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb gyerek- és ifjúsági filmes mustrája.”

Végül egy komment külföldről. Az illető megtudta, hogy magyar vagyok, erre ezt írta az Oscar-díj kapcsán: „You guys have Palfi Gyorgi and Dargay Attila, an Oscar is mere scraps”. (Nektek ott van Pálfi György és Dargay Attila, egy Oscar számotokra csak értéktelen bizsu.) Ezen felül még annyit, hogy egy film nem lesz jó attól, ha a Filmakadémia díjazza, sőt. A Mindenki viszont magától kedves, élvezhető, izgalmas és aranyos alkotás. Kár, hogy általában nem ilyeneket jutalmaznak… 

Pontozás: 

Port.hu: 8.6 

imdb: 8.2 

Szerintem: 5/5

2 komment

Címkék: zene magyar rövidfilm


2017.02.20. 17:40 Tévésámán

2016. filmjei 2.

Folytatódik a 2016-os filmek taglalása. Dőlt betűvel a tavalyi feljegyzéseim, utána a most hozzáfűzött véleményem. 

Büszkeség és bányászélet (Pride, 2014) 

Hangulatos és érdekes, párszor vicces, magával ragadó történet, ami a valóságban is megtörtént. Ami ellene szól, az a picit hosszú játékidő és a kényes téma (melegek a ’80-as években).

Marhára utálom, hogy ha egy film befut, onnantól a címét állandóan kopírozzák, hogy hátha ezzel kedvet csinálnak hozzá („újratöltve”, „a csúcson”, stb.). Itt viszont a fordítás kifejezetten jó, a pride ugyanis ténylegesen büszkeséget jelent, a bányászok pedig fontos szerepet játszanak a történetben. A Büszkeség és balítélethez nincs köze, de sokkal jobb film a melegekről, mint egy olyan, amiben gátlástalanul nyomják a képedbe őket… 

imdb: 7.8 

Port.hu: 7.7 (Nemzetközi egyetértés.) 

Akváriumban élni (Vonarstrati, 2014) 

Lassú folyású, érdekes dráma három különböző emberről, akiknek összefonódik a sorsa. Apa és lánya viszony, nő és férfi viszony, személyes tragédiák és a boldogság keresése. Remek alkotás, csak hosszú.  

Az izlandiak jó drámákat tudnak csinálni. 

imdb: 7.4 

Port.hu: 6.4 (Vajon mi az oka a különbségnek?) 

Az Igazság Ligája: Atlantisz trónja (Justice League: Throne of Atlantis, 2015) 

A szokott Warner-animációsfilm-szintet hozta, de tény, hogy a főszereplő Aquaman a csapat egyik legérdektelenebb tagja. Bár itt sikerült elérniük, hogy a néző ténylegesen szurkoljon neki, az viszont kimaradt, hogy valaki megtanítaná az addig rejtett képességei használtára, illetve ráébresztené, hogy például tud beszélni a halakkal. A második számú főszereplő Kiborg szintén nem túl érdekfeszítő, hiszen a szuperereje annyiban merül ki, hogy gépi komponensekkel bír. Még mindig hiányolom a Marsi Fejvadászt a csapatból, de legalább helyette ott van Shazam, aki nagyon király. Szóval a film egész jó, kb. ennyit vártam tőle.  

Kár, hogy a Shazam-mozit nagy eséllyel el fogják cseszni… 

imdb: 6.7 

Port.hu: 5.6 (Ebben a kategóriában ezek nagyon alacsony pontszámok.) 

Mesterlövészek (Cheats, 2001-2002) 

Érdekes, de elég hosszú vígjáték puskázó diákokról. Jó viszontlátni Elden Hansont és Jewel Staite-et; Mary Tyler Moore-ra viszont rossz ránézni. Sajnos a film maga nem olyan jó, mint számítottam rá, de azért korántsem sajnálom, hogy megnéztem.

imdb: 6.2 

Port.hu: 6.0 (Közepes.) 

Akárki Joe (Joe Somebody, 2001) 

Pár évvel ezelőtt láttam egyszer és úgy emlékeztem, hogy jó. Igazam is volt, meg nem is: A poénok ütnek, a sztori érdekes, mindössze a romantikus részei meg az eleje unalmas. Hayden Panettiere legjobb alakítása az itteni cuki, okos kislány, ez szintén plusz pont. Jól szórakoztam rajta! 

Örültem Patrick Warburtonnek, igaz, hogy csak egy kis szerepet kapott. Nagyon furcsa, hogy itt már nem Szakácsi Sándor szólaltatta meg Tim Allent, annyira hiányzott a hangja! 

imdb: 5.5 

Port.hu: 6.9 (Úgy tűnik, mivel nem a tipikus amerikai humort alkalmazza, kint elhasalt…) 

A bíró (The Judge, 2014) 

Robert Duvall fantasztikus benne. A történet érzelmi hatása nagyon erős, de ugyanakkor túl sok mellékszálat próbálnak mozgatni egyszerre. Ahelyett, hogy végig az apa-fiú/ügyvéd-bíró kapcsolatra koncentrálnának, számos „fölösleges” plusz szálat hoznak be, és ezzel kissé szétforgácsolják, elveszik az erejét. Párszor lehet nevetni, és Vera Farmiga, meg a lányát játszó Leighton Meester is nagyon szépek benne. 

imdb: 7.4 

Port.hu: 8.6 (Ez vajon Duvallnak vagy a Vasembernek szól?) 

Last Vegas (2013) 

Cuki. A drámai része jó és párszor tényleg lehet nevetni rajta, ezen felül pedig végre itt egy szerep, amiben Robert de Niro nem égeti le magát. Michael Douglas mintha önmagát alakítaná, Morgan Freeman pedig szokásosan remek. Én csak Kevin Kline-t sajnálom, ő kapta a legbénább, legostobább poénokat… Ja és Mary Steenburgen szintén nagyszerű! Azért valószínűleg az egész vegas-i körítés nélkül, csak simán a négy haver és a nők története lehet, hogy sokkal jobb lett volna… 

Ugyanarra a sémára épül, mint a Red vagy a Feláldozhatók, csak vígjáték. 

imdb: 6.6 

Port.hu: 7.4 (Nem értem, miért tetszik nekünk annyira.) 

Dark City (1998) 

Érdekes ötleten alapul, vegyíti a film noirt a sci-fivel. Az űrlények egyszerűek, de jók, az alapkonfliktus pedig elgondolkodtató. Az effektek egy része picit fura, de a legnagyobb gondom az, hogy a néző végig többet tud, mint a főhős. Ha vele egyszerre ismernénk meg mindent, sokkal hatásosabb lehetne. 

Lehet, hogy ez régen hatásosabb volt… 

imdb: 7.7 

Port.hu: 8.0 (Vagy csak nem értettem meg, mitől olyan remek.) 

Égimeszelés (Sunset Park, 1996) 

Jó kis kosaras mozi egy csupa négerekből álló középiskolai csapatról, akik az inkompetens női edzőjükkel jutnak el a bajnokságig. Tetszett, hogy látszik, ahogy összeszedik magukat, ezen kívül mindegyik játékosnak van személyisége, vannak kis konfliktusaik. Sajnos beletuszkoltak a sztoriba egy kissé erőltetett drámai szálat, valamint túl sok a feketékkel azonosított klisé és az eleje elég unalmas. A kiinduló konfliktus (a csapat képtelen egységként működni, az edző számára ismeretlen a játék és nem is veszi komolyan) túl hamar megoldódik, viszont a poénok meg az izgalmas meccsek, plusz a rendhagyó lezárás felteszik a koronát az egészre. Eddig ez volt a legjobb sportfilm az évben, és ez végre tényleg annak nevezhető. 

Most a magyar cím nagyon jó! Imádom a ’90-es évek utánozhatatlan hangulatát, ami csak úgy árad ebből. Kár, hogy képtelenek voltak eldönteni, hogy egy gettó-drámát vagy egy kosaras filmet akarnak összehozni… Sajna, 2016 nem a sportos mozgóképek éve volt… 

imdb: 5.9 

Port.hu: 7.3 (Ejha! Lehet, hogy más is szereti itthon a nosztalgiát?) 

Batman kontra Robin (Batman vs. Robin, 2015) 

Megvan benne az izgalom, az érdekes ellenfelek, a jó történet és a csúcs harcjelenetek sora. A Talon nevű főgonosz különösen tetszett. Ugyanakkor a Batman fiában megismert Robin tér vissza, akit nem kedvelek, bár itt elviselhetőbb. Sajnos a sztori sokszor kitalálható, de azért összességében elégedett vagyok vele. Az Atlantisz trónjánál jobb. 

Ez azért aligha nevezhető dicsőségnek… 

imdb: 7.1 

Port.hu: 6.0 (Vajon ezt a képregény rajongói emelték meg ennyire kint?) 

Egy hét múlva folytatódik ez a sorozat!

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


2017.02.15. 11:37 Mozsárágyú

Látástól vakulásig (1978)

latastol_vakulasig_1978.jpg

     Hazánkban 1945-ben új élet kezdődött; a háborúból vesztesként kikerülve más lehetőség nem maradt az ország újjáépítésére, az egyéni boldoguláshoz vezető útra lépésre, mint a kemény munka, azaz; dolgozni látástól vakulásig. Tudja ezt Ecker (Bujtor István) és Vinkó (Székhelyi József) is, éppen ezért ők inkább nem dolgoznak, minden bizonnyal soha nem is dolgoztak igazából.

     A sors, vagy mondjuk úgy, a nehéz idők egymás felé sodorták két hősünket. Míg Ecker elegáns, intelligens, rendkívül határozott pali, addig Vinkó egy igazi szerencsétlen, ráadásul buta, mint az az ember, aki gerincműtétet kér telefonon keresztül. Viszont irányítható, remekül tud hazudni, és mások átveréséhez mindig van esze. Meglátja benne a partneri együttműködés lehetőségét a megnyerő stílusú Ecker és elkezdenek kisebb-nagyobb gaztettek végrehajtani. Az értelmi szerző mindig Bujtor figurája, aki széleskörű érdeklődésének, realitás-érzékének és sármjának köszönhetően képes a leghajmeresztőbb átverések kidolgozására illetve megvalósítására. Így történhet meg, hogy “földet osztanak” a világégés utáni Budapesten bolgárkertészeknek; sok száz embernek adnak áron felül jegyet egy nem létező hegedűversenyre a legnagyobb sztárokkal; “klasszikus” lovitrükköket vetnek be jelentős haszon reményében; különböző hatóságokat “vesznek rá” hatalmas összegek megfizetésére, stb.

Mindez azért valósulhat meg, mert Ecker pompás képességekkel rendelkezik abban a tekintetben, hogy  mindig, és tényleg mindig tudja, kitől, milyen reakciót várhat. Nem egy, sok lépéssel jár mindenki előtt, és Marx Tőkéjében ugyanúgy otthon van, mint a romantikus költők műveiben. Nála tehát tényleg megvalósul, amit ő maga is megemlít; A tudás hatalom.

Ugyanakkor Vinkó barátunk egyszerű lélek, semmilyen műveltségről nem beszélhetünk az esetében, viszont morális akadályokba nem ütközik a gondolkodása, semmilyen problémát se jelent számára mások becsapása. Kiszolgálja a “Főnököt”, elvégzi a piszkos munkát, csöpp lelkiismeret-furdalás nélkül. Sőt! Vakon megbízik benne, annak ellenére, hogy a “nyereményeknek” csak töredékét vághatja zsebre. Nem pofázik feleslegesen, csak néha kicsit megijed, vajon mi baja lesz a következő melóból. De még a börtön sem állhatja útjukat, nem térnek jobb belátásra, egy idő után Vinkónak már félnie sem kell, mert már mitől kellene? Annyi fejlődés azonban írható a számlájára, hogy egyre többször kérdezi meg, miért is nem kaphatna kicsivel több lóvét.

     Rendkívül érdekes a filmben egyrészt az, hogy több korszakon keresztül mutatja be, milyen volt Magyarországon élni; közvetlenül a háború után, a kemény Rákosi-érában, a forradalom idején, a “langyosabb” gulyáskommunizmusban. A címe erre is utal; ezek ketten mit sem törődnek a változó, egyre romló viszonyokkal, teszik a dolgukat folyamatosan, Mások kárára – és ez a fantasztikus; a környezetük ezt észre sem veszi! Annyi éven át, annyi mindenkit átvágnak, és a páros “harmonikus munkavégzésének" köszönhetően komolyabb bántódásuk sem esik! Ebből is látszik, hogy mindenki a saját érdekeivel foglalkozott akkoriban is, akármennyire a közről, a népről, az ötéves tervek együttes végrehajtásáról pampogtak nekik. Nem számít mindez, amikor pl. földhöz juthatok most azonnal; kiadják a könyvemet, amit tudtomon kívül még a fizetett bértollnok sem képes méltatni; elkerülhetem a kényes következményekeit egy gazdag üzletember “téves” letartóztatásának…

     Én a filmeket mindig picit zenei szemmel nézem, éppen ezért egyébként sokszor nem is emlékszem egy régebben látott mozinak a témájára, de hogy a szereplőknek ki volt a szinkronja, arra biztos. Itt egyrészt kapcsolódik a zene az adott korszakhoz, másrészt az aktuális mondanivalóhoz. A szürke 40-es években megszólal a Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány kezdetű dalocska, mely tökéletesen illeszkedik ebbe a sivár időszakba, az előadó hölgy is borzasztó unottan adja elő ezt az egyébként hangfekvésében is szinte álmatag szerzeményt.

Következik a bölcs és kopasz vezérünk uralkodása által fémjelzett korszak, melyben elhangzik egy csodálatos szemléltető mondat, amikor Vinkó egy “Mánháttánt” kér az első találkozásuk emlékére (egy “menő ital); “Nem olyan időket élünk gyermekem. A magyar ember most rumot iszik.” És hát gondolom, milyen rum volt akkoriban elérhető a magyar népnek. Szóval ennek aláfestéseként, a háttérben szépen beúszik Simándy József felejthetetlen előadásában a Hazám, hazám, és amikor a pincémegkérdi Eckert, mit keres még mindig ebben az országban, akkor válasz helyett pont akkor int neki, amikor Simándy  a “refrénhez” ér (mert ez valójában nem refrén); "Hazám, hazám, te mindenem/ Tudom, hogy mindenem neked köszönhetem.” Érezhetjük ezt akár romantikusnak, hazafiasnak is, de valahogy ez nem illik Ecker figurájához. Szóval mindenképpen elgondolkodtató.

Aztán következik ’56, és hőseink a Kossuth címer mellett nagyon előrelátóan temérdek verescsillagos förmedvény-kitűzőt is gyártanak, hogy így járuljanak hozzá a jövő építéséhez, temérdek pénzért. A jelenet pedig Beethoven Egmont-nyitányával indul, egyébként pár percig nem lehetne érthető, mikor is játszódik a jelenet. De gyorsan áttekernek a Szabad Európa Rádióra is, hátha hallanak valami újdonságot is, a rádió meg csak recseg és recseg…

A hetvenes években Amanda Lear összetéveszthetetlen orgánumával pedig beszűrődik némi kapitalizmus is a történetbe. A zenéje pedig nagyon jól érezteti, hogy ez egy groteszk film. A főszereplők hangját is nagyon szeretem egyébként, Bujtorét szerintem az egész ország imádja.

Ami Tévésámán kolléga írásaiban meg szokott jelenni egy-egy magyar filmnél az a benne szereplők felsorolása abban a tekintetben, hogy szerepeltek a Szomszédokban. Nos, feltűnik Csányi János (Góliát, a keccsölőbrigád fele), Raksányi Gellért, a felejthetetlen Kutya, Horkai János, aki Juli főnöke volt, a szakszervezet feje. Kenderesi Tibor szerintem fantasztikus a megrémült tanácselnök szerepében - az egy kiváló jelenet, mert a főszereplők ávósoknak adják ki magukat, remek alakítások –, a Szomszédokban viszont egy kicsit sem rémült meg senkitől, mert képes volt Szelényi elvtársat is lefizetni :D. A film vége felé pedig megjelenik Némethy Ferenc, aki Mágenheim főnöke volt a maszek-kórházban.

Több szempontból elgondolkodtató ez a film. Először is kiváló - persze groteszk - korrajz az országról, az általános hangulatról, a változások okozta pánikról, az emberek félelmeiről, (a 6:3 fontosságáról), stb. Aztán itt van maga ez a szélhámosság-dolog; óriási kreativitás, gyors észjárás és a megfelelő eszközök kellenek hozzá, nagyon izgalmas belegondolni, mi járhat az ilyen fazonok fejében. Akikkel mellesleg ma is tele van az ország. És ez egy következő fontos tényező: hogy csinálják, hogy minden korban, mindenféle kormány alatt, ugyanazokkal a trükkökkel boldogulnak? Ilyenekre szokta mondani a Fábry, hogy “van még feltámadás”, ha ilyenek működnek, mert tényleg, egyik-másik megmozdulásuk már díjat érdemelne.

     Ami még eszembe jutott, hogy én meg miért nem tudok ilyen lenni? Mennyivel egyszerűbb lenne kétes eszközökkel, gátlástalanul élvezni az életet, mindenkit kihasználni a környezetünkben. Azt hiszem a becsületesség amolyan genetikai “hiba” lehet, mert erre születni kell…

Végezetül átadnám az egyik elhangzó bölcsességet, mindannyiunk okulására: “Óra et karóra.”

Szólj hozzá!

Címkék: magyar vígjáték szatíra


2017.02.14. 19:20 Tévésámán

2016. filmjei 1.

A szülinapi hét írási közül helyhiány miatt kimaradt az a sok olyan feljegyzés, amiket a tavaly általam látott, de nem kiemelkedő alkotásokról készítettem. Most jöjjön néhány ezek közül:

Bosszú El Pasoban (I quattro dell'Ave Maria, 1968)

Izgalmas, vicces western Bud Spencerrel, Terence Hillel és Eli Walach-kal. Csak ajánlani tudom! – Fontos: Ez a film ugyanaz, mint A Pirinyó, a Behemót és a Jófiú!

Itt működött az, ami a Csizmadombi fenegyereknél és az Isten megbocsát, én nemnél nem.

imdb: 6.7

Port.hu: 8.6 

Egy erkölcsös éjszaka (1977)

Jó történet, jó színészekkel. Csupa szép nő, pár remek poén. A forgatókönyvet kedvenc íróm, Örkény István írta.

Port.hu: 8.7

imdb: 6.9 (Nem tudom, miért kapott ennyivel kevesebbet kint.)

Elefánt (Elephant, 2003)

A semmi segítségével mutat be valamit, ami borzalmas. Nem történik semmi, aztán ami mégis történik, azt csak elnagyoltan, vagy egyáltalán nem látjuk. Elég hatásos darab. A cím magyarázata egy rövidfilm, amit ugyanígy Elephantnak neveztek és Gus Van Sant az ez iránti tiszteletből keresztelte el saját filmjét. Egyébként a magyarázat erre a szóra a többféle látásmód (vak emberek találkozása az említett ormányossal-hasonlat) valamint az ír kisfilmben lévő kollektív probléma-elfedés (elefánt a szobában).

Nagyon érdekesek az ilyen alkotások, amikben látszólag tényleg nincsen semmi, de mögöttük elképesztő dolgok bújnak meg.

imdb: 7.2

Port.hu: 7.2 (Nemzetközi egyetértés.) 

Üdv a világomban (Welcome to Me, 2014)

Szokatlan, érdekes dráma-vígjáték, amin sokat lehet nevetni, de közben megható is. Tele van nagyszerű színészekkel. Tetszett.

Kristen Wiig igenis tud színészkedni, csak éppen azokban a szarságokban, amikre a legtöbbször fölkérik, képtelen ezt megmutatni. Mert nem hagyják neki, sőt, nincs is rá szükségük.

imdb: 5.9

Port.hu: 5.8 (Megint majdnem egyetértenek abban, hogy ez rossz, pedig korántsincs így.) 

Klór (Cloro, 2015)

Olasz filmdráma, amelyben semmi nem történik és mégis annyi minden történik. A főszereplő lány nagyon szép és bár vannak kitalálható dolgok, az egész valahogy beszippantja a nézőt. Persze itt is, mint a Jégváraknál, azt hittem, sportfilm lesz, de mégse lett az. Ennek ellenére örülök, hogy láttam.

A Sundance TV-n vannak jó filmek, azonban a port.hus jóemberek a legtöbbször arra se veszik a fáradtságot, hogy utánanézzenek ezeknek és legalább egy mondatnyi sztorit szerezzenek hozzá. Kár, mert így lemaradunk egy csomó nagyszerű moziról! Érdekesség, hogy amikor én ezt itt, a saját szobámban néztem, édesanyám kint, a nappaliban ugyanezt nézte a másik tévén. Neki nem tetszett annyira.

imdb: 5.8

Port.hu: 7.4 (Úgy látszik, európai szemmel kell leülni elé.) 

Webb kapitány (Captain Webb, 2015)

Érdekes dráma az első emberről, aki sport-célból átúszta a La Manche-csatornát. Bár jórészt eseménytelen, a remek színészek és a kellemes romantikus szál fenntartják a figyelmet, az utolsó néhány karcsapásnál pedig garantáltan mindenki szurkolni fog! Továbbá hallhatunk benne számos hangzatos, tenger-élet-párhuzamra utaló frázist.

És ez végre tényleg a sportról szólt.

imdb: 5.7

Port.hu: 6.7 (Megint közelebb áll hozzánk, hiszen Európában játszódik.) 

Nem jövök vissza (Ya ne vernus, 2014)

Orosz filmdráma, két lányról, akik együtt elindulnak Kazahsztánba. Egyikük a törvény elől menekül, másikuk a családját keresi. Nagyon érdekes, bár az eleje elég eseménytelen. Az idősebbik fiatalos külsejét kihasználva egy gyermekotthonban bújik el, aztán a nála jóval fiatalabb árvával együtt megszöknek. Az utazás során a gyermek tiszta lelke összetűzésbe kerül a konfliktusokkal teli fiatal nőével, aki nem tudja eldönteni, hogy valójában mit akar. Sokszor én sem értettem, miért teszi azt, amit tesz, miért akar visszamenni, amikor valójában csak egy álságos kapcsolat várja. Szerelmes, persze, ez nagy erő, de a cél, ahová a kislány akar eljutni, sokkal magasztosabb. Viszont a nagyobb nem hisz benne, képtelen hinni. Mikor úgy tűnik, elválnak útjaik, a készítők lesújtó fordulatot hoznak, ami aztán pozitív irányt vesz, ám a tragédia aztán csak azért is megtörténik. Nagyon szomorú lettem a végére…

2016 egyik tanulsága, hogy érdemes odafigyelni a szláv régióra, ahol a közelmúltban a véres események ellenére is készültek jó filmek.

imdb: 7.1

Port.hu: 8.2 (Magáért beszél.) 

United (2011)

Szép film egy nagy tragédiáról. Bemutatja az 1950-es évek második felének híres Manchester Unitedjének diadalmenetét, Bobby Charleton legendás játékossá érését, és az ’58-as légi katasztrófa hatását. Nagyon minimalista eszközökkel, lassú tempóban, hatásos képekkel, erőteljes színészi játékkal tárják elénk, hogy milyen lehetett egy ideális futballcsapat, vagy az angol Puskás Öcsi, és hogy mennyivel más volt 50 évvel ezelőtt ez a sport, mint ma. Tetszett, örülök, hogy végre meg tudtam nézni.

Bevallom, David Tennant miatt néztem meg.

imdb: 7.5

Port.hu: 8.9 (Bizony, a foci hőskora nekünk a legfontosabb.) 

Mr. Holmes (2015)

Tudtam, hogy ez jó lesz. A nagyon öreg Sherlock Holmes elvonultan él, összebarátkozik a házvezetőnője kisfiával és közben próbál visszaemlékezni az utolsó ügyére – amit megoldott, de mégsem. A jelenben játszódó szál az öregedésről, a körülöttünk lévő dolgok elmúlásáról, meg a tudás átadásáról szól. A fő nyomozás középpontjában egy érdekes eset áll, amit azonban a néző is meg tud oldani, nekem legalábbis sikerült. Persze maga Holmes sem azért próbálja felidézni, mert annyira szövevényes lett volna, a lényeg a megoldás. Közben van még két apró mellékszál, a Japánban történtek hátterének feldolgozása, illetve a méhek pusztulásának rejtélye. Érdekes a házvezetőnő és a fia, valamint az asszony és az öregember közti konfliktus alakulása és megoldódása. Ezalatt a háttérben kirajzolódik a valódi és a regényhős Holmes közti különbség. Remek film volt, lassú, elgondolkodtató, de nagyon jó.

Erről már messziről láttam, hogy tetszeni fog, és a tipp bejött.

imdb: 6.9

Port.hu: 7.1 (Ismét igen közel járunk a nemzetközi megítéléshez itthon.)

III. Richárd (Richard III, 1995)

Egymás után két Ian McKellen-mű. Ismét ő a címszereplő, de ezúttal negatív figura. Shakespeare klasszikus királydrámája bemutatja a csúf, sánta és púpos Glouchester herceget, aki eldönti, hogy mindenkit eltesz láb alól, hogy megszerezze az angol koronát. A készítők párhuzamba hozzák a középkori eseményeket a náci diktatúrával, a cselekményt pedig valahová az 1920-as évekbe helyezték; a figurák azonban továbbra is a klasszikus szövegüket mondják, nevük s rangjuk ugyanaz, mindössze a külsejük más. Tovább emeli az érdekesség fokát, hogy a nyilvánvaló Hitlert megkoronázzák, ráadásul pont egy olyan színész játssza, aki köztudottan homoszexuális. A hercegnő, akit el akar venni feleségül, erősen zsidónak tűnik, ez különösen pikáns, hiszen a sztori szerint a diktátornak őt kellene nőül vennie, hogy legitimizálja hatalmát. A brit színjátszás krémje tűnik fel egyébként, kiegészülve néhány amerikai arccal. A gyakran felhangzó vidám muzsika a Brazilhoz hasonló kettős hangulatot eredményez. Irodalmi, történelmi, politikai dráma – hasonló művekre nagy szükség lenne még!

imdb: 7.5

Port.hu: 8.6 (Azon ritka alkalmak egyike, mikor a modernizálás jót tesz egy klasszikus darabnak.)

A sorozat jövő héten folytatódik, és hamarosan talán Mozsárágyú is megörvendeztet minket egy cikkel!

2 komment

Címkék: hírek