Rovatok

Filmrajongó

Több mint 1000 bejegyzésből álló magyar nyelvű filmadatbázis, filmrajongóktól filmrajongóknak. Nem vagyunk kritikusok, nem vagyunk szakértők, csak két tv-néző, akik szeretik a filmeket:) Ha nem tudod, mit nézz este, vagy hogy megéri-e látni az adott filmet, keress rá (jobb oldalt a Kategóriák vagy A héten a tvben listában) és olvasd el a véleményünket róla! Erre a címre tudtok írni nekünk: jasonx@chello.hu

Kategóriák

akció (136) áldokumentum (7) animációs (54) bekategorizálhatatlan (4) dokumentum (11) dráma (282) fantasy (133) háborús (15) hill (17) hírek (66) horror (192) kaland (73) katasztrófa (4) krimi (69) magyar (68) musical (11) néma (11) paródia (35) regényem (2) rövidfilm (10) sci fi (147) spencer (24) sport (37) szatíra (8) szuperhős (99) thriller (56) történelmi (27) vígjáték (454) western (9) zene (53)

Friss topikok

  • Tévésámán: @tényállás: Nem akarok szpojlerezni, úgyhogy annyit kérek tőled, hogy olvasd el a másik ezzel a fi... (2017.11.15. 07:45) The Falling (Eszmélet, 2014)
  • Tévésámán: @Történelem p: Jobb oldalon az Oldal-ajánlóban a legfelső linken elérheted az elsőt. (2017.10.22. 08:23) Javítás vége, tervek az oldallal
  • VatoLoco: Ez egy nagyon jó film. 81-es film és érdekes fantasy elemeket tartalmaz. A vontatottsàgàt tekintva... (2017.09.06. 22:05) Időbanditák (Time Bandits, 1981)
  • Tévésámán: @mihii: "Az okostelefonomról küldve"?:D Viccet félretéve, vannak, akik nagyon jól tudják használni... (2017.07.29. 09:59) iBoy (2016)
  • Tévésámán: @theszikman: Tök jó, amit írtál, köszönöm!:) Én is nagyon szeretem ezt a filmet. (2017.07.23. 18:47) Kontroll - filozófiai elemzés

2017.08.20. 08:59 Tévésámán

István király (1992)

Az M3-on reklámozták ezt a filmet, pedig a Duna World adta. Most, hogy augusztus 20. közeleg, ideje emlékeznünk államalapító apostoli királyunkra, Szent Istvánra. Mert most nem csak a szocializmusban bevezetett új kenyér ünnepe van és nem csupán Magyarország „születésnapja”, hanem egyházi ünnepek sora. Szent István országfelajánlására, halálára és fiával, Imrével közös szentté avatására emlékezünk mostanában – és elgondolkodhatunk azon, hogy kereszténységre épült hazánk hová jutott, mióta sajnos kezdjük elfelejteni a fundamentumot, melyen a magyarság falai nyugodnak…

istvankiraly16.jpg

Nagy királyunk utolsó két napját nézhetjük meg ebben a tévéfilmben, amely Sík Sándor 1934-ben napvilágot látott tragédiáján alapul. István (Gálffi László) érzi, hogy az Úr hamarosan magához fogja szólítani, ám mivel évekkel korábban elvesztette fiát, a trónörökös Imrét, így most nehéz döntés előtt áll. Kire hagyja koronáját s vele nagy művét, a keresztény Magyarországot? Szíve szerint pogány, kicsapongó öccsét, Vazult (Cserhalmi György) választaná, de közben a papság a hithű, ám idegen Pétert (Hirtling István) támogatná. István e nehéz órákban csak önmagára és Istenre számíthat. Ki lesz hát a magyarok első embere, s milyen sors felé kormányozza majd népét? 

A 2013-as István, a szent király című elképesztő erejű kiállítás többszöri megtekintése óta nagyon közel érzem magamhoz első koronás főnket, azóta igyekszem minél többet megtudni róla. Elmondhatom magamról, hogy több ereklyéjét is láttam, álltam a sírjánál, a szentté avatásához használt szarkofágnál, sőt még meg is tisztítottam azt a helyet, ahol közel 40 éven át nyugodott. Államalapítónkat az a csapás érte, mely egy szülő számára a legkegyetlenebb: túlélte gyermekeit (nem Imre volt az egyetlen sarja), így képtelenné vált fiúágon tovább adni a hatalmat az Árpád-nemzetségben (amit mellesleg saját korában Turul-háznak vagy Atilla-háznak neveztek). Lehetne rajta filozofálgatni, hogy mi történik, ha Szent Imre herceg trónra lép, de róla annyira keveset tudunk, hogy lehetetlenség megmondani, milyen király lett volna… 

Sík műve a néző elé tárja István többé-kevésbé valós dilemmáját: Férfiágon a hozzá legközelebbi élő rokona megkeresztelt, mégis pogány, parázna, iszákos és vérszomjas, de fejedelemnek mégsem rossz; női ágon unokafivére buzgó keresztény, elsőrendű lovag, ám nem itt született, gyökerei más földbe ágyazódnak s a nép sem szereti. Vazul győzelemre vezetné a magyarokat, vissza az ősi útra, ám ezzel romba döntené az államot s a világot nemzete ellen fordítaná. Péter erős szövetségesekre lelne, biztos kézzel kormányozná az országot az egyházzal karöltve, ám Isten mellett a német-római császárnak is hűséget fogadna, ezzel feladná a magyarok önállóságát. „Oly nehéz a választás…” 

galffi_laszlo2.jpg

Az első, ami megfogott az a hangulatos egyházi zene, mely a nyitányt aláfesti. Sajnos nem tudom, mi az ének címe, de a történet szerint esti imádságként éneklik a papok, akikkel István együtt könyörög Istenhez. Ezek után a helyszín varázsolt el, az Esztergomi Vármúzeum. A gyönyörű középkori épületbelsők, a festett falak, az oszlopok és a boltívek tényleg visszaröpítettek a XI. század elejére, ráadásul a cselekmény szerint otthonomba, Székesfehérvárra. Innentől fogva Gálffi László fenomenális játéka tartotta fogva a figyelmemet. Külseje mellett - amely az idealizált Szent István-kép tökéletes hasonmása – lenyűgöző játékot mutat be. Megjeleníti a király vallásos „révületét”, rendíthetetlen hitét és erős akaratát; ábrázolja az országáért aggódó apostolt, a nyájáért szenvedő pásztort; meg a megtört szívű apát. Bár fiatalabb, mint ahány évet az uralkodó élt, meggyőz minket, hogy ő maga Szent István. 

Cserhalmi György és Hirtling István szintén remek teljesítményt nyújtanak, felébresztik a nézőben a szimpátiát két olyan történelmi alak iránt, akikre minimum kétes személyekként emlékezünk. A lázadó Vazul mint hitetlen, az ország ellensége maradt meg az emlékezetben; a rövid ideig uralkodó Péterre meg szinte senki sem emlékszik. Itt viszont azt látjuk, hogy előbbit – aki tényleg szereti a bort, a nőket és a viadalt – érdekli nemzete sorsa, ám nem tűrheti a keresztény rabigát, melyet „svábok és tótok” tettek a hon nyakába. Utóbbi letörné a pogányokat, megőrizné a hitet, betartatná az istváni törvényeket, de alárendeltté tenné a néhány évtizede még hódító, győztes, erős népet. A mindenhová elérő kereszténység leple alatt pedig pogánykodás rejtőzik s emiatt mind az egyik, mind a másik jelölt jó, de egyben rossz is…

istvankiraly2.jpg

Mai szemmel nézve meglepően kevés női szereplő akad. Szám szerint mindössze ketten vannak: Venczel Vera (Gizella, István felesége) és Bacsa Ildikó (Ilona, Imre özvegye). Utóbbi nagyon szép, előbbi szinte elsikkad, pedig mindent belead abban a néhány jelenetben, amit kapott. Középkori szempontból viszont ez a kevés női alak érthető, hiszen általában a férfiak alakították a történelem menetét, s inkább az ő tetteiket, jellemüket jegyezték le a nekik dolgozó krónikások. A mellékszereplők közt láthatunk néhány ismert szinkronszínészt: Kőszegi Ákos (Szalók), Kaszás Gergő (Sebős) és Mádi Szabó Gábor (Aba Sámuel). Illetve van egyetlen alakunk a Szomszédokból, Szoboszlay Sándor, aki az összes ottani szereplő által ismert építészt játszotta – ő az esztergomi érsek, neki csupán pár pillanat jut. A rendező Esztergályos Károly (Az ember melegségre vágyik) volt, a stáblistában pedig találtam két vicces nevű urat (sajnos a munkáik megjelölésére nem emlékszem): Zsömle László és Krautwurst Tibor. 

Érdekességek: A történetnek van egy 2001-es verziója, ez egy színházi közvetítés, ha egyszer adják, majd azt is megnézem. A cselekményt a Dies irae különböző részletei festik alá, ami többféle dologra utalhat. A vége felé, mikor István teljes királyi díszbe öltözik, a külseje a kalocsai fejereklyetartót idézi fel. A kezében tartott jogar és az Országalma az ő korában még nem léteztek, a Szent Koronán pedig még egyenes volt a kereszt. [Utólagos szerkesztés: Egyes források szerint a jogar már létezett, ám még nem volt uralkodói jelkép, csupán a lándzsa eltűnése után vált azzá; a keresztet pedig jóval István uralma után rögzítették a Szent Koronára.] Fura módon maga a király említi a „szent lándzsát”, mint a hatalom jelét Péternek, ám ebben a részben mégsem adnak neki lándzsát, pedig Istvánnak ez volt az uralkodási jelképe.

stistvanherma.jpg

Néhány komment a port.hu fórumáról: 

Mélie írja: „A diákoknak látnia kell(ett volna), h általa jobban megértsék ezt a hatalmas dilemmát, a kor aktuálpolitikai problémáit! Nagyon világosan és jól körüljárta a kérdést, minden szempontot megvilágítva! (Talán csak Szabó Magda hasonló témájú darabja - Az a szép fényes nap - mélyebb...) (…) Gálffi Lászlónak nagyon jól állt a szerep, hitelesen tudta eljátszani! És persze Cserhalmi a másik nagyágyú, szintén. Kár, h Venczel Vera Gizellaként csak mellékszereplő. A helyszín szintén nagyon igényes volt, jó, h figyeltek erre is!” 

Egy mára már törölt felhasználó posztja: „Nagyszerű volt, szerintem is elfért volna a köztévé főműsoridejében ezen a napon. Eleve maga Sík Sándor drámája is ismeretlen, ami eléggé szégyen. A magyar drámairodalom élvonalában lenne a helye. Igaz, hogy nagyon kevés benne az akció, és nagyon sok a dikció -- gyakorlatilag minden a fejekben zajlik. Sokkal több figyelmet igényel a befogadása, mint amihez mondjuk a mai tizen-huszonéves néző hozzá van szokva. De ezek a párbeszédek nagyon át vannak gondolva és meg vannak írva. Gálffyn nem lepődtem meg, az ő neve garancia a színvonalra. Cserhalmit viszont nem szeretem alapból, és először kétkedve fogadtam őt, mint Vazult, de meggyőzött, remek volt ő is. (…) Őszintén szólva elképzelhetetlennek tartom, hogy ma elkészüljön egy ilyen jellegű tévéjáték... Lehet bármilyen ünnep, csak a konzervanyagokat veszik elő évről évre. Ezt viszont most láttam először, és érdemes volt megnézni.” 

Végül mérlegelő írása: ’Kevés eszközzel, mégis/vagy: épp azért nagyerejű, színvonalas rendezés – mélyen elgondolkodtató, szuggesztív, remek dráma (miért nem ismerjük jobban??!?) – Gálffi Szent Istvánja pedig csak a legnagyobbakhoz – pontosabban a legnagyobbakKAL mérhető! „10 pont”’ 

szent-korona-festmeny-w.jpg

Az első megjegyzések 2011-ben születtek, aztán 2012-ben is, tehát feltehetőleg 5 év telt el a legutóbbi vetítése óta. Az eddigiek alapján egyértelmű, hogy mindenkinek tetszik ez a film, amely gondolkodásra késztet, szépen ábrázol és megidézi azt a Szent Istvánt, aki minden magyar szívében él. Augusztus 20-án, főműsoridőben kellene adni, mert méltó rá! 

Utólagos szerkesztés: Rendkívül érdekes a felajánlási jelenet, hiszen nem egészen úgy történik, ahogy azt az ember elképzelné, sőt, még csak nem is annak történik a felajánlás, akinek a hagyomány mondja...

Pontozás: 

Port.hu: 8.3 (2 hónap alatt 0.1-et csökkent.)

imdb: 8.5 

Szerintem: 5/5 (Sajnálom, hogy gyakorlatilag nincsenek használható képek belőle a neten...)

Megjegyzés: Pénteken láttam a Székesfehérváron immár hagyománnyá vált Koronázási Szertartásjátékot, amely idén III. Bélát idézte meg. Cikkem tárgyával az hozza kapcsolatba, hogy Hirtling István alakította a főszereplőt. Jó színész, szép orgánummal bír, de szerintem nem őt kellett volna választani…

Még egy megjegyzés: A történelmi hitelességhez hozzátartozik, hogy Vazul Istvánnak csak az unokatestvére volt, nem a fivére; a megvakíttatás Gizella királyné parancsára történt; az ólom-a-fülbe pedig megalapozatlan híresztelés. Szóval a szerző néhány dologban tévedett.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: magyar dráma történelmi


A bejegyzés trackback címe:

http://transfesser.blog.hu/api/trackback/id/tr9412764058

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Feldunai gyepű nászajándékba 2017.11.17. 13:54:02

I. István és Gizella érdekházassága drága mulatság volt Magyarországnak. Nem nagyon tanítják tankönyvekben, hogy mai több megyényi terület volt a nászajándék, ja meg a "kenőpénz" a későbbi államalakulatot megváltoztató puccshoz. Mesés rajzfilmes feld...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.