Egy kevésbé feldolgozott téma áll a középpontban, és én úgy éreztem, ha ez kitalált történet lett volna, akkor nagyon jó a film. Mindenhol azt olvastam, hogy nem a zsidóságon és szenvedéseiken alapul, de szerintem igen. És az a baj, hogy elvileg nem ez a fő mondanivaló, de a végére minden arra utal, hogy mégsem az egyetemes értelemben vett embertelenség és mások kíméletlen kihasználása volt a középpontban, hanem hogy konkrétan a magyarok milyen bűnöket követtek el a zsidók ellen. Szerintem.

Sajnos azt kell, hogy mondjam, ha nem lenne gyakorlatilag minden héten szó valamilyen formában arról, hogy mi történt a zsidókkal a koncentrációs táborokban, akkor lenne súlya ennek a filmnek – de így szerintem ez elsikkad. (Nem is olyan rég, a töri érettségin a Holodomorról, az ukránok tömeges elpusztításáról volt például szó – ki ismeri ezt kis hazánkban? Vagy a méltán híres On the Spot készítői micsoda szuper sorozatot alkottak meg különböző diktatúrák szörnyűségeiről, mint a Pol Pot vagy az Idi Amin fémjelezte rémuralom! Hát ezen volt mit nézni, szinte semmit nem tudunk ezekről az eseményekről!)

Voltaképp miről is van szó? Adott egy igazi kétszínű ganyéláda, a falu első embere, a jegyző (Rudolf Péter). Elég gyorsan „vágja” minden néző, hogy ő egy igazán undorító alak lehet, akinek nem számít, kinek tesz keresztbe, csak meglegyen a napi betevő szivarja, nézegethesse a csinos zsebóráját és mindenki neki engedelmeskedjen. A felesége (Nagy-Kálozy Eszter) egyetlen célja valahogy túlélni a napot, bizonyos tudatmódosító szerekkel ez kicsit könnyebb számára, úgy látszik, a valósággal valamiért nem akar foglalkozni.

Pedig nagy nap a mai, azaz 1945. augusztus 12.; egyetlen fiuk (Tasnádi Bence) megnősül. Ahogy mindenki más, a fiú is behódol apjának, aki mindent elintézett helyette eddigi életében, ugyanis meggyőződése, hogy a saját fia igazából egy senki. Amije van, azt mind neki köszönheti, nélküle életképtelen lenne. Úgy tűnik a gyerek ezt el is hiszi önmagáról, az ara (Sztarenki Dóra) meg azt tudja, hogy muszáj a pénzük miatt beházadosni a Szentes családba, különben inkább a szeretőjével (Szabó Kimmel Tamás) múlatja az időt – ő sem akar a jelennel foglalkozni, pláne nem a jövővel.

A forró nyári napon az egész falu megmozdul a lagzi miatt, nagyon jól láttatja a film a régi paraszti élet sajátosságait, ezek az emberek teljesen hétköznapiak, hitelesek. Az itt is jelenlévő „felszabadító” szovjet testvérek szintén feltűnnek, nagyon érzékletes, milyen kényszeres kapcsolatban állnak velük a helyiek. A háború után vagyunk, nehéz, pontosabban szar az élet, minden jel erre mutat. De az élet megy tovább, kopasztani kell a csirkét a lakodalomhoz, meg kell inni azt a lendületet adó pálinkát, hogy jobban menjen a munka.

Igazán fojtogató feszültség húzódik végig a film elején, ami megjelenítésében kicsit hasonlít a Volt egyszer egy vadnyugatra, kicsit az Ötödik pecsétre, az ember érzi, hogy itt valami készül... (A többször felbukkanó csodás jegenyesor meg nekem az Indul a bakterházat juttatta eszembe:)) Ez nagyjából a játékidő feléig tart, ugyanis akkorra válik szerintem mindenkinek nyilvánvalóvá - kivéve a szereplőknek persze -, miért is érkezett két zsidó a faluba. A két férfi, az idősebb (Angelus Iván) és a fiatal (Nagy Marcell) egy nehéz ládát hoz magával, állításuk szerint tele illatszerekkel, női holmikkal. Az állomásfőnök (Znamenák István) bepánikol; ezek meg mit akarnak itt? Azonnal elindul a faluba, hogy elújságolja Szentesnek. Kisebb utalásokból úgy tűnik, itt mindenkinek van valami takargatnivalója, senkinek sem tiszta a lelkiismerete, ezen a szép nyári napon mintha viharfellegek gyülekeznének...

A két zsidó gyalog indul meg a faluba, megtudjuk, hogy 1 óra az út így; ez pedig elég ahhoz, hogy megismerjük a titkokat, szembesüljünk azzal, hogy miként tették rá a kezüket a magyarok az elhurcolt zsidók javaira – és innentől kezdve engem alig érdekelt már a film, egyszerűen tudtam, hogy mi lapul a háttérben, de nem tetszett a kibontakozás. A színészek szerencsére fenntartották az érdeklődésemet, de tényleg azon kaptam magam, hogy azt nézem, milyen a ruhájuk, hogyan fogják a kezükben a piát, milyen tárgyak láthatók a háttérben... Ilyen azért ritkán van, hogy inkább a részleteket veszem észre egy film első megnézetelekor.

Rudolf Péter szerintem egy isten, nem is tudom, van-e aki nem imádja őt ebben az országban. Ilyen végletekig negatív szerepben én még nem láttam, szörnyű dagadt is lett meg kopasz a film kedvéért. Sokszor csak a tekintetével játszik, tehát szó szerint nem csinál semmit, csak néz, de az olyan, hogy szakdolgozatot lehetne belőle írni, annyi minden van a szemében. Jól áll neki ez a szörnyű alak, lubickolt a szerepben. A felesége karaktere viszont kicsit kihasználatlan maradt. Nem is voltak annyira természetesek a szájába adott mondatok, néhány alkalommal meg olyan szánalmas volt ez a nő, én az ilyen figurát egyszerűen képtelen vagyok megjegyezni, mert nem érdekel, mi lesz vele, mit miért csinál. De ez valószínűleg Nagy-Kálozy Eszter érdeme, azonosult a szerepével ő is, maximálisan elhitette velem, hogy a jegyzőné egy szürke, szánni való nő, illetve azzá alakult férje mellett, meg a háború évei alatt. 

A mellékszereplőnek mondható karakterek valójában nagyon fontos fogaskerekek a szerkezetben, Szirtes Ági (aki megdöbbentően, egyre jobban hasonlít apukájára, Szirtes Ádámra), Szarvas József, Szabó Kimmel Tamás (annyira, de annyira rosszul áll a kezében a cigi, én még ilyet nem is láttam:D) figurái mind-mind érdekesek, ez a három ember, illetve a sorsuk alakulása jól összegzi, akkoriban milyen jövőre számíthattak az itt élők. Vagy szembenéztek a valósággal és valahogy túléltek, vagy a halált választották, esetleg az árulást, a biztos jövő érdekében mások kihasználását – megszoksz vagy megszöksz, mondhatnánk könnyedén. Az azért kiválóan érződik a filmen, hogy az élet 1945-ben sokkal nehezebbé vált, mint korábban bármikor, pedig akkor még világháború volt. Kerkay Ritát kiemelném, kicsi szerepe van, de abban szokás szerint nagyon jó, ő itt Székesfehérváron a Vörösmarty Színház társulatának tagja. Igaz, hogy ez amolyan „skatulya-szerep” neki, de jól hozza.

A filmet keretbe foglalja a vonat, ez nagyon tetszett – megérkeznek és eltávoznak vele a történet mozgatórugói. Az időjárás a szereplők életének kisiklásával (haha, ez is vonat-metafora) párhuzamosan halad egy hatalmas és mindent megtisztító vihar felé... Ez is egy gyönyörű metafora. Ezek miatt, plusz a színészek - főleg Rudolf - miatt nagyon is érdemes volt megnézni az 1945-öt, de maradt bennem egy kis fura érzés – nem volt meg a katarzis, amikor fölálltam a moziszékből. Elég nehezen írtam meg ezt a valamit, amit most olvas a T. Olvasó...

Essék szó még a zseniális Ragályi Elemérről, nem véletlenül megkerülhetetlen a fazon a filmművészetben. A zene, amit Szemző Tibornak köszönhetünk egyszerűen fantasztikus – erre is külön figyeltem, egyszerre volt „pendereckis” meg népzenéből táplálkozó. 

Egy szó mint száz – tudom, hogy mi volt a mondanivaló, jól is ábrázolják, de elsikkad. És nem azért mondom ezt, mert, hogy „biztos az ő családja nem volt érintett és semmit se tud az egészről”; hanem mert egyszerűen ezt adja a film. A végén megjelenő füst félreérthetetlen. Ez a lezárás, hát akkor mégis miről szólt valójában? Szeretném leszögezni, hogy se párttitkár, se elhurcolt zsidó, se horthysta tiszt, semmi hasonló személy nem volt a családomban, de! Bőven, ismétlem, bőven okoztak szenvedést a tisztelt komcsi elvtársak a felmenőimnek, nem is akármilyet – Erről mikor készül film????

Ebben az országban nem csak 10 millió szövetségi kapitány, de 10 millió olyan ember is él, akinek minden politika. Épp ezért, ebben az országban ez egy megosztó film, akármilyen díjakat nyert és akármilyen kiváló alakítások gazdagítják – minden politika, ezt tudomásul kell venni.