Rovatok

Filmrajongó

Több mint 1000 bejegyzésből álló magyar nyelvű filmadatbázis, filmrajongóktól filmrajongóknak. Nem vagyunk kritikusok, nem vagyunk szakértők, csak két tv-néző, akik szeretik a filmeket:) Ha nem tudod, mit nézz este, vagy hogy megéri-e látni az adott filmet, keress rá (jobb oldalt a Kategóriák vagy A héten a tvben listában) és olvasd el a véleményünket róla! Erre a címre tudtok írni nekünk: jasonx@chello.hu

Kategóriák

akció (136) áldokumentum (7) animációs (54) bekategorizálhatatlan (4) dokumentum (11) dráma (281) fantasy (133) háborús (15) hill (17) hírek (65) horror (192) kaland (73) katasztrófa (4) krimi (69) magyar (68) musical (11) néma (11) paródia (35) regényem (2) rövidfilm (10) sci fi (147) spencer (24) sport (37) szatíra (8) szuperhős (99) thriller (56) történelmi (26) vígjáték (454) western (9) zene (53)

Friss topikok

  • VatoLoco: Ez egy nagyon jó film. 81-es film és érdekes fantasy elemeket tartalmaz. A vontatottsàgàt tekintva... (2017.09.06. 22:05) Időbanditák (Time Bandits, 1981)
  • Tévésámán: @mihii: "Az okostelefonomról küldve"?:D Viccet félretéve, vannak, akik nagyon jól tudják használni... (2017.07.29. 09:59) iBoy (2016)
  • Tévésámán: @theszikman: Tök jó, amit írtál, köszönöm!:) Én is nagyon szeretem ezt a filmet. (2017.07.23. 18:47) Kontroll - filozófiai elemzés
  • Tévésámán: @Camaráné Erzsébet: Én anno az Auchanben vettem a saját példányomat, de érdemes körülnézni bárhol,... (2017.07.19. 14:31) Woyzeck (1994)
  • Mozsárágyú: Gyerekkorunkban valóban, mintha izgalmasabb lett volna... SZPOJLER Én azon röhögtem nagyon, amikor... (2017.07.12. 21:56) Szuperhekus kutyabőrben (Top Dog, 1995)

2017.02.10. 13:52 Tévésámán

Szülinapi hét II.: A legjobb filmek, amiket 2016-ban láttam

Aki rendszeres olvasóm (ha ugyan van ilyen), az tudhatja, hogy 5-ös skálán pontozom a filmeket, de néha, számomra kivételesen kiemelkedő alkotás esetében 6-ost adok rájuk. Nos, 2016-ban elég sok mozit végignéztem, annak ellenére, hogy csak töredékükről írtam, de minden esetben gondos válogatás eredményeképpen ültem le eléjük. Ennek köszönhető, hogy talán még sosem láttam ennyi nagyszerű alkotást, mint most – következzenek hát ezek! (Ismét dőlt betűvel szedtem a tavalyi feljegyzésemet, utána jön az idei hozzáfűzésem.)

history.jpg

Tudóspalánták/Osztályon felül (The History Boys, 2006)

Nagyon örülök, hogy fennmaradtam és megnéztem, mert ilyen jó filmet régen nem láttam! Összetett, gondolatébresztő, csupa igazi karakterrel és egy olyan élethelyzettel, amibe könnyedén bele lehet helyezkedni. Közben pedig vicces, szórakoztató alkotás, és nem mellesleg finoman, izgalmas módon közelíti meg a tanár és diák közti kapcsolat mibenlétét, sokféleségét, valamint árnyaltan szól a homoszexualitás kérdésköréről. Szóba kerül a vallás, a szerelem, a szex, a halál; van éneklés, költészet, tesióra és még sok-sok minden más! Azt hiszem, ez eddig 2016 legjobb filmje.

A legfurább utólag ebben az, hogy tavaly az utolsó mozgókép, amit végignéztem, A kertbérlő volt, amit ugyanaz az Alan Bennett írt, mint ezt; abban azonban megjelenik maga az író, akit a filmben baromira utáltam. Hihetetlen, hogy egy ilyen ellenszenves alak ennyire remek dolgot írhat – a The History Boys egyébként színdarabként indult, a szereplők nagy része ugyanaz, mint akik filmen játszották el.

imdb: 6.9

Port.hu: 7.0 (Újabb nemzetközi egyetértés, bár én többet adtam volna rá.)

adventure.jpg

An Adventure in Space and Time (2013)

Tévéfilm a legendás brit sorozat, a Doctor Who keletkezéséről. A nyitó fél órában a hangsúly az első női produceren és az indiai származású rendezőn van, akik ketten, fiatalként, az átlagostól eltérőként próbálnak előretörni a merev ’60-as évek BBC-jénél. Ez a fele egy picit propagandisztikus és unalmas. Utána viszont a hangsúly áthelyeződik William Hartnellre, az Első Doktorra. Hartnell már az ötvenes évei derekán járt, amikor megkapta a szerepet, nehéz természetű ember volt és a kollégái kezdetben féltek is tőle. A sorozat azonban elképesztő sikert aratott, a stáb összecsiszolódott és az évek során a széria tovább folytatódott, ám az idősödő, beteg színész egyre rosszabb állapotba került, míg végül lecserélték. A főleg szuperprodukciók mellékszerepeiből ismert David Bradley csodálatos alakítást nyújt Hartnellként, és bennem az fogalmazódott meg, hogy mennyien vannak hozzá hasonlóan, akiket ismerünk, de sosem kapnak lehetőséget az igazi csillogásra. Aki rajong a Doctor Whoért, annak kötelező darab ez a film, de önállóan is megállja a helyét, mint kitűnő dráma a televíziózás hajnaláról. Nagyon tetszett, bár az eleje nem valami jó…

Ez a film itthon ismeretlen, pedig a sorozat felújított epizódjai egy ideig mentek a tévében, azonban a Peter Capaldi-féle 12. Doktor-éra már nem ért el kis hazánkig. Az An Adventure in Space and Time még a 11. Matt Smith-éra darabja, és a széria 50. születésnapjára készült, visszatekintésként. Az elején lévő propaganda ennél a címnél (vagy bármilyen más brit tévésorozatnál) sajnos elkerülhetetlen, de szerencsére a rendező Terry McDonough és az író Mark Gatiss gyorsan letudták a kötelező köröket, hogy aztán átadhassák ezt az élményt a nézőnek.

imdb: 8.3

A port.hun nincsen fent.

korhinta.jpg

Körhinta (1956)

Legendás magyar film az ’50-es évekből, egy viszontagságos szerelem története a nagyon fiatal Törőcsik Mari és a különleges Soós Imre tolmácsolásában. A történet rendkívül egyszerű, ugyanakkor a megvalósítás és a színészi játék igazi élménnyé varázsolja még 60 év távlatából is. A technikai megoldások igazán szépek, a konfliktus valós, érthető. Érdekes párhuzam vonható a Rómeó és Júliával: Mari családja kilép a téeszből, ezért sem akarják, hogy a lány egy téesz-taghoz menjen hozzá – Máténak, Soós karakterének családja maga a szocialista mozgalom. A két família pedig egymásnak feszül. A menyegzős táncjelenet rendkívüli lett, már azért az egy részért megérte látni a teljes filmet! Kiemelném még a mai szemmel elég vicces mellékszerepet alakító Raksányi Gellértet, valamint az apró utalásokat a háttérből (például az óra ketyegése és a fűrész hangja a feszültséget jelzik). Ugyanakkor poén, de a végső jelenetben, a háttérben totál véletlenül átsétáló és kedélyesen röfögő disznóba bele lehet magyarázni a Pataki családtól éppen szép lassan elpártoló gazdagságot:)

Ez a szép a filmművészetben: hiába kötött benne a politikai mondanivaló, hiába dicsőít egy olyan rendszert, amit a legtöbben szívesen elfelejtenének, mégis gyönyörű, érdekes és kortalan.

Port.hu: 9.2

imdb: 8.0

stand.jpg

Állj mellém! (Stand By Me, 1986)

Amikor az ember ehhez hasonló régi, tinédzsereknek készült filmet néz, akkor jöhet rá igazán, hogy valami kihalt a világból. Ebben a műben igazi karakterek láthatóak, igazi motivációval, igazi háttértörténettel. Annak ellenére, hogy az ’50-es években játszódik, teljesen átélhető, főleg fiúként. Miközben a sínen futós részt néztem, egy az egyben azt mondtam ki hangosan, mint az egyik szereplő (Úristen!), és emlékszem, hogy gyerekként mi is csináltunk hasonlóan veszélyes mutatványokat a haverjaimmal, mert a gyerekek még nem félik a halált. És a lényeg éppen a halál, hiszen ezzel kénytelenek a szereplők így vagy úgy szembenézni. Közben azonban az egész kirándulás nagyon vicces, a srácok jó fejek, és láthatunk egy csomó nevesebb színészt nagyon fiatalon (Jack O’Connelt például annyira egyszerű felismerni). Ez egy újabb példa arra, hogy Stephen King nem-horror írásaiból sokkal jobb filmek születnek, mint a borzongatósokból. Ezeknek van eleje, van vége, van magyarázatuk és bár korántsem szívderítő témákról szólnak, a megvalósítás és a körítés felemelővé teszi őket. A befejezéskor éreztem a katarzist és ez a manapság készülő filmeknél már egyáltalán nincs meg. Miért nincsenek ehhez hasonló mozik az ifjúságnak 2016-ban?

Ehhez csak annyit, hogy édesapám, aki futballal foglalkozik, tavaly azt mesélte, hogy a 400 kisiskolás korú gyerekkel megrendezett foci-kupán megkérdezték a srácoktól, hogy kinek van otthon labdája és kb. 3 ember mondta, hogy neki van. Fájdalmas látni, hogyan haladunk egyre gyorsabban afelé a világ felé, amit a WALL-E-ban mutattak be…

imdb: 8.1

Port.hu: 8.9

gods.jpg

Az Igazság Ligája: Istenek és Szörnyek (Justice League: Gods and Monsters, 2015)

Megint egy alternatív valóság-történet, amelyben a Liga három legfőbb hőse, Superman, Batman és Wonder Woman új külsőt, képességeket és háttértörténetet kap. Ez a trió ugyanúgy a jóért küzd, ám ölnek, nem félnek az erőszak következményeitől és a megítélésük korántsem pozitív. A cselekmény alapját egy gyilkosság-sorozat adja, valaki ugyanis halomra öli a Föld legnagyobb koponyáit – és a nyomok meglepő következtetésekhez vezetnek. Mialatt a három hős nyomoz, megismerhetjük, hogy hogyan jutottak el abba a státuszba, amibe kerültek és itt rengeteg izgalmas, jó ötletet mutatnak nekünk. Továbbá az ellenfelet az utolsó pillanatig rejtély övezi, nem lehet rájönni, ki lesz az. A számos utalás a DC-univerzum további karaktereire (pl. Mr. Fagy és az elmaradhatatlan Kiborg) a rajongók számára élvezetes perceket nyújtanak; mindezt pedig pár igazán jó poén, valós erőszak és kitűnő akció fűszerezi. Az új Liga tagjainak külseje és hatalma nagyon tetszett, ahogy az is, hogy morálisan egyikük sem áll teljesen a jó oldalon – ezzel a módszerrel az egyébiránt túlságosan tökéletes Superman sokkal kedvelhetőbbé válik. A borzalmas ölések közül sokat csak érzékeltetnek, de például ha valakit karddal leszúrnak, akkor igenis fröcsög a vére, és a penge se marad száraz. A játékidő kevesebb, mint másfél óra, a cselekmény pedig egyetlen pillanatra sem laposodik el, még a drámai pillanatok is érdekesek, hiszen ezeken keresztül ismerhetjük meg igazán a főszereplőket. (Nehéz volt nem észrevenni az elbújtatott propagandát, de ez a mai világban egy az USA-ból származó mozi esetében sajnos természetes…) Nagyon tetszett és őszintén szeretném, ha az élőszereplős DC-filmek legalább fele ennyire jók lennének!

Manapság már mindenkinek a könyökén jönnek ki az USA-szlengben csak capeshitnek (szar szuperhősös mozi) nevezett izébizék, amikből minden évben minimum 4 van (tavaly jött Doctor Strange, az Öngyilkos Osztag, Superman összecsapott Batmannel, Amerika Kapitány világában meg kitört a polgárháború). Ezek közül a DC-művek mindig lemaradnak a több pénzzel és kreativitással rendelkező Marvel mögött, pedig itt van nekik a DCAU (DC Animated Universe, vagyis a rajzfilmes univerzum), ami fényévekkel jobb az élőszereplős micsodáknál. Nagy hiba lebecsülni a rajzolt szuperhősöket, pláne ha azok ilyen jó kis kalandban vesznek részt – ide beleférnek olyan dolgok, amik a moziban bemutatott nagy testvérekbe nem…

imdb: 7.1

Port.hu: 5.5 (Úgy látszik, itthon nem szeretjük az alternatív valóságokat…)

mad-max-needle-design_670.png

Mad Max: A Harag Útja (Mad Max: Fury Road, 2015)

Az eredeti három részből csak annyira emlékszem, hogy a másodikban a gonosznak hokimaszkja van, a harmadikat viszont legalább kétszer láttam, úgyhogy eléggé megmaradt. Ez viszont, azt a rohadt! Nincs megállás, dübörögnek a motorok, a gitár és a dobok; robbannak a bombák, fütyülnek a golyók… A ritkább drámai részek egyenesen furcsák, mivel a többihez képest annyira lassúak és komolyzene festi alá őket. A szörnyekké váló emberek közt micsoda pofák vannak! Halhatlan Joe óriási, a gitáros elmebeteg is nagyon tetszett, és milyen elképesztően brutális járgányokon mennek! Erre a filmre lehet azt mondani, hogy élmény és kár lenne kihagyni, de ugyanakkor teljesen érthető a felé támasztott mindenféle kritika, ez pedig igen különös helyzet. Mindenesetre nem bántam meg, hogy megnéztem!

Élmény – ez a lényeg. Külföldön úgy gúnyolják, hogy Feminism Road (A feminizmus útja), ezen mindenki elgondolkodhat.

imdb: 8.1

Port.hu: 6.9 (Mivel itthon a Film+ előszeretettel adja az eredeti trilógiát, így annak rajongói biztosan lepontozták.)

non-stop2014poster.jpg

Non-Stop (2014)

Bár az Elrabolva-széria sosem érdekelt, ez felkeltette a figyelmemet érdekesnek látszó történetével. Meg hát bírom Liam Neesont, Julianne Moore-t és Michelle Dockery-t is. A Non-Stop a címéhez hűen egy pillanatra sem ül le, végig érdekes és nagyon izgalmas! A rejtély elég komplex és számos gyanús alak van a helyszínül szolgáló repülőn – bárki lehet a rosszfiú. Minden remekül működik, az elterelések, a különböző újabb és újabb krízisek, plusz még a megoldást se lehet kitalálni, a néző pont akkor tudja meg, ki a tettes, amikor a főszereplő. Utólag belegondolva a politikai korrektség elég erőteljes benne, de ettől függetlenül marhajó film, kitűnően szórakoztam rajta!

Liam Neeson korunk tökös akciósztárja, és számomra ezzel a munkájával bebizonyította, hogy méltó erre a megnevezésre. A többi hasonló filmje is ennyire jó?

imdb: 7.0

Port.hu: 8.1 (Érdekes, milyen nagy a különbség.)

pyramid-2014-poster-202x300.jpg

A piramis (The Pyramid, 2014)

Az ősi Egyiptom mindig vonzott az istenekkel, a legendákkal, a piramisokkal meg a múmiákkal, hát most kaptam egy nagyon király horrort, ahol ezekből a legtöbbet hozzák ki anélkül, hogy a szokásos kliséket látnánk. Az alapfelállás az ismert elátkozott kastély, csak a kastély most egy piramis és a föld alatt vagyunk. A helyszín nagyon élethű, rendkívül réginek látszik és tökéletesen visszaadja egy ókori építészeti remekmű hangulatát, de a benne rejlő veszélyeket is. Furcsa, hogy félig found footage (lásd: Ideglelés), félig nem az, de a szereplők kamerái mégis ugyanabban a minőségben vesznek fel, mint a „külső” kamera. Ez viszont annyiban tök jó, hogy nincs meg az a szokásos érzés, ami ebben a műfajban mindig előjön, hogy mindent csak a hős kameráján át látunk; és ezért egyértelmű, mikor vannak az ő felvételei és mikor a fiktív valóságosak. A színészek ismeretlenek, ennél fogva elég hitelesek, főleg onnantól, mikor már a helyzet komollyá válik és elkezdenek káromkodni. A gonosz szinte végig rejtve marad, és amikor végül teljes valójában láthatjuk, akkor ütős, ijesztő lény bontakozik ki előttünk – kitűnő ötleten alapszik, csak éppen akiről mintázták, az egy egyértelműen pozitív figura volt anno, ez kicsit sántít. Az effektek szépek, kevés a számítógépes animáció, az ijesztések működnek, a hangulat kellőképpen nyomasztó és az elején éppen elég időt töltünk együtt a szereplőkkel ahhoz, hogy megkedvelhessük őket, így később szorítunk értük. Én szorítottam. Csodálkozom, hogy nem hallottam még erről a filmről, mert nagyon tetszett!

Pár éve leálltam a horror horror hátán életstílussal, mert egy idő után már valahogy nem érdekelt az egész. Azóta több könyvet elolvastam a régi nagy Egyiptomról, a kultúráról, ami az egész világon nyomot hagyott (két hazai példa: a munkahelyem berendezését a Narmer Építészeti Stúdió csinálta, és van Ozirisz Könyvkiadónk), valószínűleg ezért tetszett sokkal jobban, mint amit a most következő pontszámok mutatnak.

imdb: 4.6

Port.hu: 4.8 (Hiába, aki mindent megnéz, annak minden unalmassá válik.)

harkaly.jpg

Orosz Harkály (The Russian Woodpecker, 2015)

Fogalmam sem volt, hogy mibe fogok belefutni, de tudtam, hogy ezt érdemes lesz látni. Nagyon keveset beszélünk az egykori Szovjetunió meg a szovjet vezetők bűneiről és arról, hogy sokan azok közül, akik felelősek voltak, még mindig élnek és sohasem kell felelniük a tetteikért. (Nem úgy, mint egy bizonyos másik rendszer gaztetteit elkövetőknek…) Az Orosz Harkály egy fiatal ukrán művészt kísér végig, aki gyerekként átélte a csernobili atomkatasztrófa utóhatását. Fedor Alexandrovics arra keresi a választ, hogy milyen okból történt meg a III-as blokk robbanása, kinek és miért állhatott érdekében előidézni a katasztrófát? A nyomok egy elképesztő méretű katonai jeladó, a Duga irányába mutatnak, amely ott áll, nem messze az erőműtől… Mi az összefüggés eközött a rejtélyes fémmonstrum és az 1986-os pusztítás között? Mire volt jó a jel, amit sugárzott? Miközben ezekre a kérdésekre keresi a választ, megnézhetjük, hogyan hat a nyomozás rá és a családjára, valamint, hogy a szovjet rendszer kiszolgálói még mindig hűek egykori vérvörös eszméikhez. Nagyon fontos mellékszálként pedig kirajzolódik előttünk az Ukrajnában most is folyó polgárháború, ami Fedor szavaival élve „az első lépés a Szovjetunió visszaállítása és a második lépés a III. világháború felé”. Fantasztikus alkotás ez, igen erős hatást gyakorol a nézőre, pláne, ha magyar, hiszen a csernobili robbanás ránk is kihatott. A nyomozás izgalmas és érdekes, a művészi jelleg igen halovány, jelzésszerű módon jelenik meg. A játékidő végére pedig hiába derülnek ki a tények, nincs bizonyíték és a valóságban folyó eseménysor mellett a 29 évvel azelőtt történtek háttérbe szorulnak. Ja és még valami: Attól, hogy valamiről nem beszélünk, mert tilos, attól az még megmarad, létezik, ott van, csak azt akarják, hogy ne lássuk.

Itt egy példa arra, micsoda elképesztő filmeket láthat az ember a Sundance TV-n. Azt hiszem, hogy az Orosz Harkályt kötelező néznivalóvá kellene tenni az egykori CCCP-régióban…

imdb: 7.0

Port.hu: 10 (Két szavazatból, az egyik az enyém. Látszik, hogy a világ azon fele, ami sose volt vörös befolyás alatt, nem érti meg annyira.)

sinkovits.jpg

Egy este Sinkovits Imrével (1969)

Mozsárágyú klaviatúrájára kívánkozik ez a rendhagyó portréfilm. Ebben a legendás Sinkovits, aki ma lenne 88 éves, nem csak egy riporter kérdéseire válaszolgat; vagy nem mások beszélnek róla; hanem ő maga mesél az életéről, a pályájáról, a színészetről, szórakoztató, érdekes formában. Egy-egy nagyobb beszéd-darab vagy vers után jön valami könnyedebb, egy kis jelenetecske, színmű-részlet, film-morzsa vagy éppen felnőttként játssza el, hogy miként felvételizett a Színművészetire. Érdemes figyelni a finom utalásokra: A szovjetbarát Magyarország, a szocializmus mindössze két alkalommal jelenik meg, mind a kétszer vicces formában; és érezhető, hogy azért itt megbújik a rendszer kritikája (elég csak Illyés Gyula versére gondolni, vagy arra, hogy vajon mi rejlik a „6 éve megint a Nemzeti Színház tagja vagyok” mondat mögött). Sokszor a kis jelenetek egymásutánjában annak ellenére, hogy tudjuk, látjuk és halljuk, hogy mindig ugyanaz a színész van előttünk, a figurák annyira különböznek, hogy lényegében más-más embert látunk minden esetben. És ebben rejlik a színészet nagysága, az, amit a maiak már nem tudnak…

Én már öregembernek ismertem meg, de máig emlékezetes gyerekkoromból, hogy ő szólaltatta meg Törpapát vagy a Sárkányszívben a sárkányt; majd ő volt Árpád vezér a Honfoglalásban. Azóta pedig tudom, hogy ő az örök Tizedes, Sinkó László bátyja, Sinkovits-Vitay András apja; de Mozsárágyú képzettebb nálam a filmjei kérdéskörében. Ám ez a portré még így is rendkívüli élmény volt, pedig nem járok színházba se.

Port.hu: 10

Az imdbn nincsen fent.

48_ora.jpg

48 óra (48 Hrs., 1982)

Egyszer régen már láttam, de csak annyi maradt meg bennem, hogy irtó sokat káromkodnak benne. Másodszorra (is) nagyon tetszett, mert tartalmazza mindazt, ami ma már lehetetlenség egy hollywoodi akció-vígjátékban: Az életszagú, dohányzó, mocskos szájú, alkoholt vedelő Nick Nolte alakja például egyszerűen elképzelhetetlen. Az meg mindennek a teteje, ahogy a látszólag nyugis, teljesen „ártatlan” fekete társával bánik. Ez így együtt mindenféle írott és íratlan törvény áthágása lenne ma, ezért nincsenek ehhez hasonló filmek 2016-ban. És ez nagy kár, mert a 48 óra baromi szórakoztató! Csúcs szövegek, király zene, egy érdekes hajsza és az összeférhetetlenből összetartóvá váló főszereplő páros remek (sokszor disznó) viccei teszik igazi élménnyé ezt a kb. 2 órát. A színvonalat tovább emeli egy kis szerepben Brion James, valamint az elsőrendű választásnak bizonyuló főgonosz, James Remar. Az egyetlen, amibe bele lehet kötni, az a túl egyszerű történet, ez leginkább a végén válik nyilvánvaló. Ennek ellenére ez egy irtó jó film, remélem, minél előbb adják majd a folytatását is, amit még sose láttam!

Szórakoztató élmény – ennek kéne lennie a filmkészítés kulcsszavának, de sajnos a haszon a kulcsszó… (Adták a folytatást is, az korántsem ennyire jó.)

imdb: 6.9

Port.hu: 8.9 (Kint biztos a „politikai inkorrektség ellen küzdők” [SJW] nyomták a gombot, ettől lett annyival kisebb a pontszáma az itthoninál.)

a_perfect_day_2015_film.jpg

Egy tökéletes nap (A Perfect Day, 2015)

Így kell filmet csinálni a háborúról. Itt nem azt látjuk, hogy a hősies amerikaiak így, a gonosz terroristák úgy, hanem egy maréknyi válogatott nemzetiségű ember próbál segíteni egy olyan ország lakóin, akik nem ismerik őket, számukra a beszédük érthetetlen, utálattal fordulnak feléjük és bizalmatlanok az irányukba. Van itt veterán, aki mindenből viccet csinál; a főnök, ami már mindent látott; a tolmács, aki helyi, mégis a „megszállókkal” tart; bürokrata „szupermodell”; kezdő idealista; meg egy kisfiú. Annak ellenére baromijól szórakozunk, hogy látjuk a harcok borzalmas következményeit – folyton záporoznak a jobbnál jobb poénok, ezek jelentős hányada Tim Robbins-tól érkezik. Ahelyett, hogy legyilkolt embereket, éhező túlélőket, lövöldözést meg bombázást mutatnának, sokkal finomabb, nyugodtabb, mélyebb eszközökkel tárják elénk, hogy hogyan hat a konfliktus az átlagos falusira, akinek semmi köze a csatározásokhoz, aki csak élni akar, és olyan egyszerű vágyak vezénylik, mint hogy inni szeretne egy pohár vizet. Mindezt király zene festi alá, és tényleg megismerhetjük mind a hat főhőst, még ha csak egy elejtett félmondatból is. A történet alapkonfliktusa végig megmarad, de emellé mindig adódik egy-egy újabb kis mellékkonfliktus, amit meg kell oldani, hogy előbbre juthassanak a fő feladattal. Igazán remek, hogy a figurák közül Robbins-ét és Benicio del Toroét a valóságban lehet, hogy rühellném, ám itt szurkoltam nekik, velük nevettem, velük idegeskedtem és izgultam, és erre tényleg nincs jobb szó, mint az, hogy csodálatos. Az már csak hab a tortán, hogy nincsen erőltetett politikailag korrekt mondanivaló; beleerőszakolt, oda nem illő szereplő és a humor se az a rossz „vígjátéki” vicceskedés. Mindössze két kérdésem van: 1. Lánc nincs sehol? 2. A fiú honnan tud angolul? Azt azért le kell szögeznem, hogy ez egy irtó jó film, nagyon örülök, hogy megnéztem!

Hogy miért ilyen jó? Mert nem Hollywoodban készült…

imdb: 6.8

Port.hu: 7.4 (Én 10-est adtam rá.)

snoopy_and_charlie_brown_the_peanuts_movie_ver34.jpg

Snoopy és Charlie Brown: A Peanuts-film (The Peanuts Movie, 2015)

Tudtam, hogy ez tök jó lesz és tényleg az volt! Nagyon tetszett benne, hogy a hagyományos animáció hiánya fel sem tűnik, sőt, néhányszor a régi módon rajzolt, fekete-fehér figurák is megjelennek, általában Charlie Brown gondolataiban. A poénok viccesek, a Snoopy-féle részek látványosak, egyedül az árulja el a készítés évét, hogy a kerek fejű főhős legalább négyszer-ötször mai szlengszavakat mond; meg a modern popzene. Utóbbi nem illik ide, de mégis ideillik. A Vörös Báróval azt hiszem, most találkoztam először, utánaolvastam és tényleg, a képregényekben visszatérő ellenfele a kutyusnak. A viccek egy része kitalálható, de azért, mert nyilvánvaló, hogy a Peanuts-univerzumban ez fog történni – lásd például Schroedert a 20th Century Fox logónál, tudtam, hogy ott lesz. Valószínűleg egy teljesen új, fiatal néző jól tudna szórakozni ezen, a hozzám hasonló „régi rajongók” meg pláne – arra azért kíváncsi vagyok, hogy vajon a gyereknézők mindent megértenek-e, hiszen ők még nem ismerhetik a karaktereket. A stáblistát érdemes végignézni, főleg az elejét, ahol van egy végső poén, meg az összes figura megjelenik még egyszer, utoljára.

Szeretem Charlie Brown világát, bár a képregényeket nem olvastam, de már az összes egész estés rajzfilmet láttam. Ezek a cuki gyerekek már akkor tudták, hogyan kell elszórakoztatni a hozzájuk hasonló korúakat meg a felnőtteket egyaránt, mikor még minden egyes animált panelt kézzel kellett megrajzolni. Nincs új a nap alatt – de örülnék neki, ha a tévéből a gyerekek felé inkább ez meg a régi magyar rajzfilmek folynának a sok anime, meg a szenny helyett…

imdb: 7.1

Port.hu: 6.7 (Azért a régi darabok nosztalgiájához talán nem tud felérni.)

youth-uk-poster-900x0-c-default.png

Ifjúság (Youth, 2015)

Nagyon fura, de úgy ültem le elé, hogy ez biztosan jó lesz; aztán az első 10-15 percben azon gondolkodtam, mi a bánatot nézek; a végén pedig úgy keltem fel előle, hogy valami hihetetlen élményben volt részem. Lehet nevetni, vannak igazán könnyfacsaró pillanatok, szürreális látomások, a valóság betüremkedik a filmbe, nagy gondolatokat hallhatunk kis dolgokról, nézhetünk szépséget meg rútságot, elhangzanak kíméletlen igazságok, vannak visszatérő motívumok és mindezt Paolo Sorrentino még azzal is megkoronázza, hogy rendkívüli csavarokat alkalmaz a sztoriban. Az egyik legjobb jelenet a legelőn a tehenes, ez annyira szórakoztató és jópofa, de tele van még felejthetetlen képsorokkal az egész film, például az utolsó két képkocka leírhatatlan erejű, pedig abszolút semmi különös nincs bennük. Két agg főhősünk kritikát mond az életről, a művészetről, a nőkről, az öregedésről, és közben megfordul körülöttük a címadó ifjúság számos különböző képviselője, akik sokszor tisztábban látnak, mint ők; jobban értenek dolgokat, mint ők; szebbek, vidámabbak, boldogabbak, mint ők; de végül majd mind oda jutnak el, ahol most ők vannak. Rengeteget lehetne, és talán kellene még írni erről az alkotásról, de most mégsem teszem meg. Talán most már ez 2016 legjobb filmje.

Manapság egyre többször készülnek olyan filmremekek, mint ez, amikben a hetedik X-en túl járó, méltán híres színjátszókra építenek fel történeteket, és bármilyen furcsa, ezek minden alkalommal működnek (kivéve Robert de Nironál…). Vannak rendezők, akik felismerték, hogy ha ez a generáció kihal, valószínűleg nem maradnak már igazi nagyságok, csak pénzen futtatott sztárocskák, úgyhogy ameddig lehet, minél többet kell kihozni belőlük – mert talán már nem lesznek velünk sokáig. És milyen érdekes: ez se Hollywoodból jött…

imdb: 7.3

Port.hu: 7.9 (Mehetne még följebb, simán.)

testamentum.jpg

A legújabb testamentum (Le tout nouveau testament, 2015)

Anno nagyon tetszett a Mr. Nobody, ezért akartam látni Jaco Van Dormael új alkotását. Ebben Isten Brüsszelben lakik és a számítógépével teremtette a világot meg az embert, hatalmát pedig arra használja fel, hogy szívasson minket. Van felesége, aki nem mer mellette érvényesülni, és egy lánya, Ea, aki viszont, miután tíz évet tölt el kiállhatatlan apja mellett, úgy dönt, kimegy az emberek közé, megkeresi a maga 6 apostolát és megírja velük A Legújabb Testamentumot, hátha ezzel jobbá tudja tenni az életet a Földön. Ez egy nagyon jó film, rendkívül szórakoztató, szép, látványos, szívhez szóló, vicces és szomorú; de azért vannak benne túlzások. A gorillát például ennek tartom, de akad más dolog is benne – hiszen például a végére leszűrhető, hogy a nők jobban értenek a világ irányításához, mint a Teremtő, aki férfi… Különösen kedves a két álom-jelenet, meg a szerelem naivan szép ábrázolása. Szóval baromi jó volt, de tudtam, hogy az lesz! Ilyen kellene még!

Van Dormaelt azért megcsapta Hollywood szele, ez tény, viszont a nagyszerű, EREDETI ötletei még mindig működnek. Képzeljétek el, hogy ez nem egy képregény, regény, sorozat, színdarab vagy már létező film feldolgozása!

imdb: 7.2

Port.hu: 7.3 (Ismét egyetért a világ.)

Ezek voltak hát 2016 6/5-ös filmjei, amelyek közül mindegyik megérdemelne egy önálló cikket. Holnapra jön még egy elemzés, majd a következő hetekben folyamatosan adagolom a fennmaradó se nem túl rossz, se nem kiemelkedő filmekről szóló tavalyi feljegyzéseimet.

Szólj hozzá!

Címkék: hírek


A bejegyzés trackback címe:

http://transfesser.blog.hu/api/trackback/id/tr7512245184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.