Eredetileg a „minden nem kiemelkedő alkotást” akartam a mai napra, de egyszerűen olyan sok van, hogy ezt egy cikkbe belesűríteni értelmetlen, így majd szépen, fokozatosan adagolom őket az elkövetkezendő hetekben. Addig is jöjjenek a legfurább mozgóképek, azok, amikre valószínűleg nem tudnék pontot adni, ha kellene! (Dőlt betűvel szedve a tavalyi feljegyzéseim, utána jön a mostani hozzáfűznivalóm.) Kis poénként mindegyiknek olyan címe van, ami emlékeztet valamilyen Transformers-játékra, úgyhogy ezekkel illusztrálom a mondandómat.

Dühöngő bika (Raging Bull, 1980)

Érdekes film. A technikai megoldások figyelemre méltóak, de nem tudom, mit akar elmesélni. A pasast egyszerűen lehetetlenség megkedvelni. A csodaszép feleségével úgy bánik, mint egy kutyával; megveri a saját öccsét; direkt veszít, pedig nem is áll érdekében és így tovább. Magasról nagyot lehet esni, persze; meg ott van a sport mögött álló korrupció képe; de ha legalább egy olyan vonása lenne Jake-nek, amiért lehetne szeretni, akkor több értelme volna…

Biztosan nem vagyok eléggé képzett, hogy megértsem ezt a művet…

imdb: 8.2

Port.hu: 8.6

Madarak és emberek (Bird People, 2014)

Nagyon különös film… Az elején egyfajta montázsban láthatunk gondolatokat, amik egy vonaton utazó emberek fejében járnak. Utána majdnem egy órán át nézhetjük az amerikai Gary-t, aki üzleti útja kellős közepén úgy dönt, feladja addigi életét, hogy mindent újrakezdhessen. A játékidő második fele Audrey-ról, a francia lányról szól, aki abban a hotelben takarít, ahol Gary megszállt. Ő pedig egy hirtelen áramkimaradást követően a szálloda tetején találja magát, ahol is – ki tudja, miért – verébbé változik és az elkövetkezendő közel egy órát madárbőrben tölti. A két hős három alkalommal találkozik, bár az első kettőnél a férfi nem tudja, hogy a nő látja, figyeli őt. A Gary-ról szóló rész lassú, szinte semmi sem történik, és az egész a Locke-ot juttatta eszembe, de míg ott igazán érdekelt, hogy mi lesz a középpontban álló szereplő sorsa, addig itt inkább azért néztem tovább, hogy megtudjam, van-e ennek értelme? Az Audrey-veréb cselekmény sokkal izgalmasabb, pörgősebb, párszor ijesztő is, hiszen például ragadozók elől kell menekülnie. Ekkor kiderül, milyen jó dolog az, ha a madártestet emberi elmével lehet irányítani. Irtó fura módon a nyitó montázs után jön egy felirat a férfi nevével, majd amikor meghozza a fontos döntést, az ő gondolatai helyett egy narrátor beszél – azonban ez a narrátor soha többet nem szólal meg. A veréb fejében járó dolgokat a lány hangján hallhatjuk, néha pedig az emberi-állati alak közt átfedés van, hiszen például az ablakpárkányon ülő apró tollas helyett a színésznő arcát láthatjuk, mintha teljes alakjában préselődött volna oda. A második etap (amit az „Audrey”-felirat vezet be) sokkal jobb, mint az első, itt azt vártam, hogy vajon vissza tud-e változni majd? Az, hogy utólag az egész, kissé kafkai szituációra nincsen magyarázat, korántsem zavaró; ugyanakkor érdemes figyelni, mit jelent a repülés a két különböző hős számára. Mindenesetre azt hiszem, ha csak a madarasdiból állna ez az alkotás, akkor sokkal élvezhetőbb lenne. Viszont érdekes, különleges élménynek bizonyult, szóval nem sajnálom azt a két órát, amit a végignézésére szántam.

imdb: 6.1

Port.hu: 6.0

Inkognitóban Budapesten (1976)

Mozsárágyú szerint „olyan tévéfilm, amiben nem történik semmi, de mégis tök jó”. Rövid, alig egy órás alkotás ez, melyben a ’70-es években egy író rádöbben, hogy álságos az élete, meg az is, amit ír. Néha felbukkan egy-egy emlék a gyerek- és fiatalkorából, vagy egy utalás arra, hogy a II. világháborúban milyen atrocitások érték az embereket. Ezek és a csak néhány percekre megjelenő mellékszereplők mind-mind tovább lökik a hőst lefelé az úton, ami ahhoz vezet, hogy meghasonlik önmagával – rádöbben, mennyi mindent vesztett/vesztegetett el. A fényképezés kifejezetten szép és érdekes, még akkor is, ha a főváros eléggé csúnya oldalát mutatja be; ezen felül számos, ma már idős színészt láthatunk fiatalként a képsorokon. A történetnek végülis se eleje, se vége nincs, nagyjából 3 napot láthatunk az író életéből, de közben sok dolog történik, amin el lehetne gondolkodni: A fiatalember, aki talán az egyetlen igazi olvasója, de mégsem vált vele egyetlen szót sem; az emberek, akik felismerik, de megismerni már nem hajlandók; és az apja haláláról szóló befutó regénye, ami végül párhuzamba kerül haldokló édesanyjával. Örülök, hogy megnéztem, de azt azért mégsem jelenthetem ki, hogy tetszett. Vártam valamit a végén, de semmit se kaptam, csak nyitva hagyott kérdéseket…

Port.hu: 7.0

imdb: nincs elég szavazat a pontszámhoz

A homár (The Lobster, 2015)

Nagyon különös film ez, de valahogy tudtam, hogy érdemes megnézni. Az elsősorban akciószerepeiről és jó megjelenéséről ismert Colin Farrell „elcsúnyult” ehhez a karakterhez, akit életre kelt, és mit ne mondjak, a sztori maga Örkény tollára kívánkozik. Az eseménysornak igazán csak az első fele kerül szóba a bemutatóknál, de valójában ez a film három részből áll. Az első a kényszerített párosításról szól, ahol találkozhatunk mind férfiakkal, mind nőkkel, akik az előttük álló lehetőségek közül választanak – párra lelnek, mindegy, milyen áron; egyedül maradnak és állatokká lesznek, vállalva ennek minden velejáróját; vagy… Vagy jöhet a második rész, ami elmondja, mi a(z egyik) harmadik út. Ekkor kerül elő a még mindig nagyon vonzó Rachel Weisz, és a szívemnek kedves Léa Seydoux, bár a játékidő első felében meg ott van a rendkívül cuki Jessica Bardem. A második felvonás érdekes volt és egészen a szemműtétig izgalmas is, de onnantól következik a harmadik etap és ekkor A homár egészen lemerül a fenékre – egy bizonyos ponttól kezdve nincs min izgulni, és valahogy a készítők a fordulattal megölték az alkotásukat. A zárójelenet szabad értelmezhetősége és a yachton történt események elgondolkoztatják a nézőt, hogy vajon ezután mi lesz, de különben is bőven van min agyalni a látottak közül. Külön plusz pont jár azért, mert szinte minden szereplőnek van valami hibája, ami karakterizálja őket, és elég csak belegondolni, hogy ezzel vagy azzal (illetve a mi saját, valóságos hibáinkkal) vajon miként állnánk helyt az adott helyzetekben, miként próbálnánk meg elfedni őket, stb. Megéri látni, na.

Az idei év Oscar-esélyesei közül csak ezt láttam, mert csak ez érdekelt…

imdb: 7.1

Port.hu: 5.6 (Úgy látszik, mi magyarok, nem értjük ezt.)

Holnap egy a közelmúltban bemutatott film elemzésével folytatódik az ünnepség!