Ritkán szoktam reagálni arra, amit filmekkel kapcsolatban olvasok, de mivel csúsznak a beígért cikkek, ezért gondoltam, elmondom a véleményem valamiről, amit akárki elolvashatott kis hazánkban. Ugyanis már az újságárusoknál van az ehavi Mozimánia magazin. Aki nem ismerné, ez a VOX kistesója, ugyanaz a kiadójuk, csak más emberek dolgoznak a két kiadványon. A Mozimánia feladata elsősorban az, hogy kedvet csináljon az aktuális hónapban érkező új filmekhez; véleményeket nagyon ritkán közölnek, ezt meghagyják a nagy tesónak. Nézzük hát, miért érdekes ez a kiadvány! 

Címlapon a Batman Superman ellen – ami csak jövőre, fél év múlva kerül a mozikba. Miért kell akkor éppen most éppen erről írni a címlapsztoriban? Ez van a poszter egyik felén, a másikon meg Az útvesztő című izé második része. Ez nyilvánvalóan fizetett reklám, amit már megszokhattak a rendszeres olvasók, mert végülis a lapnak ez a dolga, de most több okból is idegesítő. 

1. Ebben a hónapban bemutatásra kerül a papíron igen jónak tűnő Víkend, egy ritkaságszámba menő új magyar thriller. Akit érdekel, olvasson utána, elég az hozzá, hogy nekem - akinek nem igazán szíve csücske a honi filmipar – felkeltette az érdeklődésemet, s itt most potenciált érzek. Úgy gondolom, lehetett volna kicsit jobban fókuszálni erre a műre a Batman v Superman helyett. Vagy valami másra, ami releváns 2015. szeptemberéhez. (2017-es megjegyzés: A Víkend nagyszerű film, ajánlom.)

2. Még most is egyik kedvenc rendezőmnek tartom Zack Snydert, akiről azonban manapság az egyhangú kritika nem tudja eldönteni, hogy támadják-e vagy sem? A Marvel képregényhős-dömpingje miatt a DC Comics iszonyatos pénzeket öl a kibontakozóban lévő Igazság Ligája filmuniverzum reklámozásába, és ennek egyik legfőbb szószólója Snyder úr, akit most hirtelen kedvelnek. Vagy csak nem utálnak. Számomra pedig ez egy kifejezetten rossz dolog, mert ő tényleg „látnok-rendező” volt, de már nem az. És miért nem? Azért, mert a földbe döngölték. 

Arról az emberről beszélünk, aki a legtökéletesebb képregényfilmet, a Watchmen Ultimate Editiont rendezte. Arról, aki milliókat kápráztatott el a 300-zal, és arról a férfiról, aki megalkotta „generációnk Brazilját”, a Sucker Punch-ot. A Hollywoodot irányító tőkések és fizetett bér-billentyű-koptatóik együttesen már a 2004-es Holtak Hajnala óta ütötték-vágták Snydert és műveit. „Fúúúj, miért futnak a zombik?”, aztán „Fúúj, a 300 miért nem történelmileg hiteles?”, majd „Fúúj, a Watchmen túl bonyolult!”, végül „Fúúúj, az Álomháború a világ legrosszabb filmje!”. Zack papa helyében bárki cudarul érezte volna magát, ráadásul a pénzügyi sikerek is elmaradtak (erről még lesz szó), ezért nyilvánvalóvá vált, hogy másként kell folytatnia azt, amit csinál. Illetve nem kellene, de rákényszerül. Mert mindegy, hogy összetett és agyalásra késztetőt vagy üres, de látványos, csak szórakoztatni akaró munkát csinált, mindig belekötöttek. 

És ekkor jött Az Acélember, amit mindenki várt. Egyrészt, mivel 2006 óta a rajongók szerettek volna egy új, rendesebb Superman filmet (nem mintha a Superman visszatér rossz lenne, sőt, bár ez az egyéni véleményem); másrészt mivel Snyder azért piszok jól ért a mutatós akciófilmekhez. Harmadrészt, mert a forgatókönyvet A Sötét Lovag-trilógiás Christopher Nolan írta. Tehát minden adott volt, hogy egy újabb mestermű kerüljön ki a szóban forgó direktor kezei közül. Ám a végeredmény egy 12-es karikás, űrlény megszállásos, ostoba módon a tökéletes jót képviselő isteni erejű lényt realisztikussá tenni próbáló unalmas, érdektelen és béna mozi lett. Amiből végleg kiöltek mindent, ami addig Snyder védjegye volt. Ezt a filmet akárki más meg tudta volna ugyanígy rendezni, szinte semmi köze a „valódi” Supermanhez, és annyira buta, hogy még nyomokban sem lehet ráismerni benne Nolanre. Nekem nagyon nem tetszett, de mégse ez a lényeg, hanem hogy rákényszerítettek egy egyedi látásmódú, különleges embert, hogy hagyjon fel mindennel, amit addig tett és álljon be a sorba. Ez pedig szerintem megbocsáthatatlan bűn. 

Lehet, hogy Snyder ezek után halálra keresi magát, de könnyen elképzelhető, hogy továbbra is közutálat tárgya lesz, mert az igazi Superman-rajongóktól már megkapta a magáét a Man of Steelért, és a túlzott szuperhős-felhozatal egyszer úgyis mindenkinek az agyára megy majd, azt pedig egy felől ő képviseli teljes mellszélességgel. Meg tudom érteni a döntését, de csak reménykedhetek, hogy az iszonyatos költségvetésű, csilivili látványfilmek közben visszatér majd a gyökereihez, és forgat néhány olyan remekművet, mint a Watchmen Ultimate Edition vagy az Álomháború Rendezői Változata… 

3. Maga a cikk a Batman v Supermanről. A szerző Nagy Dánieltől következnek idézetek: 

„Bár Az acélemberben is inkább a színészi játék volt erős, mintsem a történet, a közönség ’megbocsátott’ a direktornak.” Valóban? Az Acélembert éppen csakis akkor lehet élvezni, ha a néző egyáltalán nem gondolkodik rajta; míg a korábbi műveinél ez pont fordítva volt. Megbocsátott a közönség? Inkább mindenki örült, hogy olyat kap, amit jól meghirdetnek, szépen a szájukba rágnak, és aztán mindenki örül. Ki nem örült? Az, aki gondolkodott (én), meg az, aki egy Supermanről szóló Superman filmet akart látni. És kit érdekel a színészi játék, ha a sztori ennyire ostoba – gondolok itt bármire, ami a jégben talált hajó fedélzetén történik; a Superman-ruha eredetére vagy Jor-El digitális szellemére. 

„A 2011-es Álomháborúval ugyanis nem aratott túl nagy sikert, és sokan meglepődtek azon, hogy a Watchmen – Az őrzők, valamint a 2006-ban még újszerű képi világúnak számító 300 után egy meglehetősen pocsék módon megírt alkotással rukkolt elő.” Mi benne a pocsék? Bárkinek meg tudom mutatni, hogy van egy kb. 30 Word oldalt kitevő gyűjtésem félig magyar, félig angol nyelven, ami 80%-ban arról szól, hogy miként értelmezhetőek a Sucker Punch képsorai. 30 oldal, rengeteg ember számos nagyszerű és kevésbé nagyszerű gondolatával. Ez mégiscsak jelent valamit, nem? Ha ennyit lehet agyalni, ennyit lehet elemezgetni, akkor ez mégiscsak jól van megírva, nem? És még valami: A szimpla, mozis Álomháború sehol nincsen a Rendezői Változathoz képest. Aki véleményt akar formálni erről a filmről, az nézze meg a Rendezőit, mert az olyan, ahogyan eredetileg a mozikba szánták, csak a stúdió beleugatott. Már a tripla álomszintek, a valóság és az irrealitás egybemosódása, a karakterek valódi személyazonossága és a ténylegesen végbemenő események taglalása elegendő három másik filmhez. Nem fogadom el, hogy rosszul van megírva. 

Végül egy személyes megjegyzés: „Amikor rebootolnak egy szuperhősös franchise-t, rengeteg kérdés merül fel a rajongókban a karaktereket illetően. Batman esetében is sok olyan van, amire választ szeretnének kapni a fanok, például, hogy lesz-e eredettörténet?” Egy csak Magyarországon, csak magyar nyelven megjelenő újságba miért nem lehet használni a szinonimáinkat, a szép magyar kifejezéseket? Miért nem lehet azt írni, hogy „Amikor újraindítanak egy szuperhősös szériát” vagy „Amikor elölről kezdenek egy szuperhősös sorozatot”, a rajongók helyett pedig lehetne az imádókat vagy a kedvelőket használni, illetve a két mondat egybe forrasztása esetén elkerülhető lenne a rajongók kétszeres használata. Néha én is használok kintről vett szavakat, de csak akkor, amikor már tényleg indokolt, és magyarosítva (szkript, szpojler).

4. Ez megint félig személyes, félig objektív dolog. A 36-37. oldalon lévő Comicbukták (itt se lehetett képregényt írni) cikkben található egy táblázat – bár maga a cikk is elemezhető lenne, de a lényeg ugyanaz, hogy összesítik a Top 10 legnagyobb képregényből készült pénzügyi bukásokat. A dollárban mért veszteség áll a középpontban, de amikor megpillantottam a kilencedik helyen a minden tekintetben óriási és számomra örök kedvenc Pokolfajzatot, akkor mégiscsak úgy érzetem, hogy itt megint részrehajlás történik. Az író A.Gy. figyelembe sem veszi, hogy a listán szereplő alkotásokból ténylegesen mi az, ami jó és csak a tudatosan gerjesztett negatív szóbeszéd és/vagy a nézők meg nem értése miatt hasalt el; illetve, hogy mi az, ami ténylegesen rossz. A Pokolfajzatot, a Watchment és a Superman visszatért nem venném egy kalap alá a Macskanővel vagy a Zöld Lámpással. Legalább annyit megérdemeltek volna ezek a filmek, hogy egy zárójeles megjegyzést kapjanak, miszerint alapvetően nem rosszak, csak pénzügyileg képtelenek voltak teljesíteni a számukra előírtakat. 

Hát igen. Könnyen ugatok én, akit nem szorítanak határidők, főnökök és egyéb korlátok. Csak egy vagyok a több száz vagy több ezer blogger közül. Viszont a blog egyik legfontosabb értéke a véleménynyilvánítás, úgyhogy ezt a lehetőséget mégse hagyom ki. Aki nem ért egyet velem, az nyugodtan szóljon hozzá, legalább beszélgetünk egy kicsit!

Újabb hozzátoldás 2017-ből: A Dawn of Justice az utóbbi idők egyik legtöbbet szidott filmje lett. Gyakorlatilag senkinek se tetszett, elvileg sok pénzt hozott vissza, de hihetetlenül gyorsan eltűnt a süllyesztőben és azóta senkit se érdekel, mert már mindenki az oly csodás Wonder Womanre élvezkedik. És még valami: Ami belül üres, ami szar, azt nyomják a legnagyobb fokozaton minden csatornán. Ha valamit ennyire reklámoznak, akkor az a legjobb, ha feléje se nézel - lásd Transformers 5. Szóval igazam volt.