Rovatok

Filmrajongó

Több mint 1000 bejegyzésből álló magyar nyelvű filmadatbázis, filmrajongóktól filmrajongóknak. Nem vagyunk kritikusok, nem vagyunk szakértők, csak két tv-néző, akik szeretik a filmeket:) Ha nem tudod, mit nézz este, vagy hogy megéri-e látni az adott filmet, keress rá (jobb oldalt a Kategóriák vagy A héten a tvben listában) és olvasd el a véleményünket róla! Erre a címre tudtok írni nekünk: jasonx@chello.hu

Kategóriák

akció (136) áldokumentum (7) animációs (54) bekategorizálhatatlan (4) dokumentum (11) dráma (281) fantasy (133) háborús (15) hill (17) hírek (65) horror (192) kaland (73) katasztrófa (4) krimi (69) magyar (68) musical (11) néma (11) paródia (35) regényem (2) rövidfilm (10) sci fi (147) spencer (24) sport (37) szatíra (8) szuperhős (99) thriller (56) történelmi (26) vígjáték (454) western (9) zene (53)

Friss topikok

  • VatoLoco: Ez egy nagyon jó film. 81-es film és érdekes fantasy elemeket tartalmaz. A vontatottsàgàt tekintva... (2017.09.06. 22:05) Időbanditák (Time Bandits, 1981)
  • Tévésámán: @mihii: "Az okostelefonomról küldve"?:D Viccet félretéve, vannak, akik nagyon jól tudják használni... (2017.07.29. 09:59) iBoy (2016)
  • Tévésámán: @theszikman: Tök jó, amit írtál, köszönöm!:) Én is nagyon szeretem ezt a filmet. (2017.07.23. 18:47) Kontroll - filozófiai elemzés
  • Tévésámán: @Camaráné Erzsébet: Én anno az Auchanben vettem a saját példányomat, de érdemes körülnézni bárhol,... (2017.07.19. 14:31) Woyzeck (1994)
  • Mozsárágyú: Gyerekkorunkban valóban, mintha izgalmasabb lett volna... SZPOJLER Én azon röhögtem nagyon, amikor... (2017.07.12. 21:56) Szuperhekus kutyabőrben (Top Dog, 1995)

2015.02.25. 22:40 Tévésámán

Whiplash (2014)

159419008_6f1764.jpg

Vannak esetek, amikor a magyar fordítók nagyszerű munkát végeznek egy-egy film címének honosításával (pl.: Jöttünk, láttunk, visszamennénk; Nincs kettő négy nélkül), néha maguk sem tudják, mit akarnak (lásd a Mazes & Monsters címmizériát), valamikor meg egyszerűen elbaltázzák (Újrakezdők – Szerelmes szingli szittert keres; minden, minek címében az „újratöltve” szó szerepel). Pár esetben azonban egyszerűen megtartják az angol címet, ami jól hangzik és még csak ostoba alcímet se adnak neki (Frequency, és jelen cikkem tárgya). A whiplash szó szerint korbácsütést jelent, itt konkrétabban pedig egy jazz-stílust jelöl (erről még lesz szó), de ez egyszerűen király és figyelemfelkeltő. (Mivel sokan nem tudnak angolul, úgy kell kiejteni, hogy „viples”). Engem már a címnél megvettek, de pláne érdekelt a kész mű, mikor kiderült, hogy a „főgonoszt” a remek J. K. Simmons hívja életre. Pedig a történet egészen egyszerű… 

Adott Andrew (Miles Teller), aki kiskora óta jazzdobos akar lenni. Az ország legjobb zenei sulijába jár és leghőbb vágya, hogy bekerüljön a félelmetes hírű tanár, Fletcher (Simmons) zenekarába. Ám ide csak a leges legjobbak kerülhetnek, és akkor még mindig bent kell maradni, és Fletchernek nem elég a maximum, többet akar. Andrew pedig úgy dönt, semmi sem állhat az útjába, megmutatja az erőszakos tanerőnek, hogy mire képes! 

noxsquare.jpg

Zeneileg teljesen képzetlen vagyok, bár remek hallásom van, az ízlésem viszont borzasztó, így a film muzikális részéről való értekezést inkább meghagyom a nálam hozzáértőbbeknek. Ellenben mint mozgóképről, bőven tudok nyilatkozni róla! 

Már a nyitás elképesztően hatásos (erről lesz szó bővebben később), itt következik Andrew első találkozása Fletcherrel és ez megadja az alaphelyzetet, ami csak durvulni fog. Miközben a szó szerint véres próbák, gyakorlások és fellépések között járunk, bepillantást nyerhetünk ifjú hősünk mindennapjaiba is és úgy tűnik, hogy amint feláll a dobok mögül, hirtelen semmivé válik. Az apjával rossz a kapcsolata, a barátnőjével való viszonyából alig láthatunk valamit, barátai nincsenek és a családja körében úgy érzi, hogy elnyomják, lekicsinylik. Amint viszont leül a hangszere mögé és szembenéz tanárával, minden alkalommal hihetetlen feszültségű párbaj kezdődik, ami egyszerűen magával ragadja a nézőt. 

„Ha nem vagy elég jó, egy rockzenekarban végzed.” 

Miles Teller és a rendező Damien Chazelle elérik, hogy érzelmileg teljesen átéljük azt, amit Andrew, az egészben a legbrutálisabb viszont az, hogy egyetlen pillanatra sem jutott eszembe, hogy amit Fletcher vagy a főhős tesz, az rossz, pedig gondoljunk csak bele! A fiú mindent felad és ezt most szó szerint kell venni: szabadidőt, testi épséget, emberi kapcsolatokat, pénzt, és ami még eszedbe jut. Semmi sem drága neki, ha a sikerről van szó, Fletcher sikeréről, ami milliószorosa a szimplának! És miközben szól a jazz, ez a felszabadult, csupa ritmusból, csupa pergő ütemből álló muzsika, szinte letaglózza a nézőt, hogy mennyi minden kell, hogy ezt így lehessen játszani, milyen magas szintű tökéletesség szükséges egyes darabok előadásához. Ám a rendkívül durva oktató szerint „célja van annak, hogy itt vagy” – a potenciál ott rejtőzik valahol, valakiben, csak elő kell csalni belőle. Vajon Andrew a „kiválasztott”? 

whiplash-6.jpg

Bár egy ilyen mű esetében elsősorban a dobok hangja és a színészek játéka fontos, a Whiplash-ben nagyon jó a látvány is, főleg úgy, hogy az előző két dologgal kombinálódik, amik már magukban fantasztikusak. Még el se kezdődik a film, amikor már beszippant minket a rém egyszerű, de ettől hatásos nyitás, ahol a sötét képernyőt látjuk, halljuk a lassú, majd egyre gyorsuló ütéseket, közben pár másodpercre feltűnik a cím, és amint a dobolás elhal, hirtelen megjelenik egy hosszú folyosó, aminek végén ott ül Andrew a felszerelésével, ezután újból rákezdi, a kamera elindul felé. Chazelle kitűnő érzékkel használ lassításokat meg sok közelképet, valamint jól adagolja a csöndet és a fülbemászó jazzt. Persze hiába lenne mindez, ha nem támogatná őt Teller és Simmons, valamint az őket körülvevő valódi muzsikusok és zenész-tanoncok csapata. 

whiplash7.jpg

Teller számomra teljesen ismeretlen volt, lévén korábbi megkérdőjelezhető minőségű munkáit (Project X, A beavatott) kihagytam, ellenben itt abszolút pozitív hatást kelt. Nála elsősorban azt kell elismerni, hogy tényleg egy csomót dobolt, amiket látunk, azok jelentős részét ő csinálta és sokszor a sebei is valódiak. Hétköznapi külseje van; a karakterét érintő problémák mind olyanok, amikkel sokan találkoztunk már; és még a képességei sem kiemelkedőek, mindent gyakorlással, tanulással sajátít el; ezért nagyon könnyű vele azonosulni. Ahogy korábban említettem, egyetlen pillanatra se gondolkodtam el rajta, hogy mi van akkor, ha Andrew rossz célokért küzd? Ő saját maga ezt mondja: „Inkább meghalok szegényen és drogosan 34 évesen, ha utána vacsoraasztaloknál beszélnek rólam, mint hogy gazdagon és egészségesen éljek 90 éves koromig, de aztán elfelejtenek.” 

1416938897_4a2c0efa43.jpg

A Whiplash-t az USA-ban már hónapokkal ezelőtt bemutatták, itthon viszont csak néhány nagy mozi játssza – speciel Székesfehérváron csak a Barátság Klubmoziban lehet megnézni, de ez fokozza különleges mivoltát. Ezt most azért szúrtam ide, mert azóta túl vagyunk a 87. Oscar-díjátadáson, ahol J. K. Simmons megkapta a Legjobb Férfi Mellékszereplőnek járó aranyszobrocskát. Az a Simmons, akit korábban Juno MacGuff apukájaként, Peter Parker főnökeként, vagy egy szerencsétlen férfiként láthattunk, akit George Clooney és Anna Kendrick kirúg az állásából. Itt viszont egy korábbi alakításaitól totálisan eltérő figura bőrébe bújik, erőt, hatalmat áraszt magából, félelmetes kisugárzása van, és valahogy felnézünk rá. A moziban ülve ugyanazt a rémülettel vegyes tiszteletet érezzük, amint teljesen fekete ruháiban belép a tanterembe, mint a diákok, akik szembenéznek vele. Ám akinek van egy csöpp esze, az azonnal rájön, hogy miért teszi azt, amit, és innentől fogva képtelenség gyűlölni Fletchert. Plusz ugyanúgy, mint ifjú „ellenfelénél”, nála sem jutott eszembe, hogy rossz az, amit tesz. 

De kinek van igaza? A tanárnak, aki egyedi módszerével a következő Buddy Rich-et (legendás jazzdobos és zenekarvezető) keresi? A tanulónak, aki azért akar tökéletes lenni, hogy elnyerje ennek az embernek a megbecsülését, pedig az semmilyen módon nem szolgált rá erre? Vagy annak a nézőnek, aki úgy gondolja, hogy Andrew-nak abba kellene hagynia, Fletchert pedig agyon kéne csapni egy pár dobverővel? Én nem ítélkezem, de az utolsó jelenet magáért beszél. Annál a résznél a készítők nem titkolt szándéka az volt, hogy egyszerűen megmutatják azt, ami történik, majd arra késztetik a tanúkat (minket), hogy gondolkodjanak el a látottakon. 

Még pár szót a készítőkről/mellékszereplőkről: Damien Chazelle írta a forgatókönyvet, ami saját 2013-as rövidfilmjéből alakult ki, a producerek egyike pedig Jason Reitman (Juno, Egek ura – talán nem véletlen, hogy ő és Simmons ismét együtt dolgoztak). A mellékalakok közt találjuk Paul Reisert (Andrew apja - Aliens, Megőrülök érted), Melissa Benoist-t (Nicole - Glee) és Chris Mulkey-t (Frank bácsi - Hank a Twin Peaks-ből).

jk-simmons-miles-teller-whiplash-london-film-festival.jpg

Érdekességek: A whiplash egy olyan jazzdarabot jelent, aminek szokatlan idő-megjelölése (ritmusa?) van, idő-térképnek is nevezik. A filmben hallható darabot Hank Levy komponálta, akihez több hasonlóan szokatlan mű köthető. A sztori alapját a rendező saját élményei adták, amiket a Princeton Középiskola zenekarában élt át, ahol egy Fletcherhez hasonló, rémisztő tanár vezette a muzsikusokat. A forgatókönyv már 2012-ben készen állt, ám Chazelle nem tudott elegendő pénzt előteremteni a munkálatokhoz, így némi segítséggel elkészítette szintén Whiplash című 18 perces rövidfilmjét, amiben J. K. Simmons volt az oktató, a diákot Johnny Simmons játszotta (csak névrokonok). Az elkészült alkotás a 2013-as Sundance Filmfesztiválon díjat nyert és rengeteg dicsértet kapott, ezek után könnyebben sikerült támogatókat szerezni az egész estés változathoz. 

Miles Teller 26 évesen játszott egy 19 évest. Már tinédzserkora óta dobolt, egy együttesben is játszott, de a szerepére való felkészüléshez sokat gyakorolt, négy órát heti három napon át. Bár a képeken gyakran valaki más kezét láthatjuk, az, amit hallunk, Teller dobolása, amit előre felvettek, a kísérőzenék jelentős részében szintén felhasználták azt, amit alkotott. A vér, ami a hangszereken látszik, több esetben tényleg az övé. A legdurvább gyakorlási jeleneteknél a rendező direkt nem állíttatta le a kamerákat, így a fiú addig dobolt, amíg csak bírt. Chazelle azt az instrukciót adta J. K. Simmons-nak, hogy felejtse el, hogy embert játszik, legyen „szörnyeteg, vízköpő, vadállat”. Mivel a zenekar nagy része valódi muzsikusokból állt, így az arcukra kiülő félelem néha igazi, bár Simmons a forgatási szünetekben mindenkivel kedves volt, így ellensúlyozva rémisztő figuráját. A pofozós szekvenciát sokszor felvették, az idősebb színész minden alkalommal csak imitálta a taslikat, ám az utolsó alkalommal - közös megegyezésre – tényleg megütötte Tellert, ezt láthatjuk a végső változatban. Mikor felvették azt, ahogy Andrew nekimegy Fletchernek, J. K.-nek két bordája megrepedt. Az író autóbalesetet szenvedett a munkálatok során – ha megnézed a filmet, megérted, hogy ez miért érdekes. A tulajdonképpeni női főszereplő Mellisa Benoit kevesebb, mint tízpercnyit szerepel. 

simmons2.jpg

Többször visszatér a történet, amely elmeséli, hogy miért kapta a legendás jazztrombitás, Charlie Parker a Bird (Madár) becenevet, a valóságban azonban nem úgy történt, ahogy itt hallhatjuk, hanem elvileg ő és társa egy koncertkörút során véletlenül elütöttek egy csirkét, amit aztán Parker hazavitt, hogy megsüttesse a főbérlőjével. Mind ez, mind egyéb jazztörténeti eltérések a valósággal, plusz a filmben ábrázolt fejlődés kiváltotta a valódi jazz-zenészek és rajongók ellenszenvét. A Whiplash 3 300 000 dollárból lett, eddig 12,2 milliót hozott vissza. A kritikusoktól egyöntetű pozitív visszajelzéseket kapott, elsősorban Simmons teljesítményét magasztalták. Ez a film egyike a valaha készült legalacsonyabb költségvetésű mozgóképeknek, amiket a Legjobb Film Oscarjára jelöltek, és bár ezt nem kapta meg, neki ítélték a Legjobb Hangkeverés és a Legjobb Vágás díját, valamint, ahogy már említettem J. K. Simmons-t választották a Legjobb Férfi Mellékszereplőnek. Ezen a három elismerésen kívül a Whiplash még 55 hasonló kitüntetést kapott! 

Attól tartok, hogy nem sikerült igazán visszaadnom, mitől ennyire jó ez a mozi. Egyszerűen fantasztikus ÉLMÉNY, a hatását lehetetlen szavakkal érzékeltetni, csak úgy érthető, ha az ember maga is megnézi. Nem kell hozzá jazz-rajongónak, zenésznek vagy dráma-kedvelőnek lenni, csak egy nyitott, tiszta és fogékony agy szükséges hozzá. Aki teheti, nézze meg, eddig ugyanis ez 2015. eddigi legjobb filmje! 

Pontozás: 

imdb: 8.5 (2 év alatt 0.1-et csökkent.)

Szerintem: 6/5 

Hírek: 

- Miles Teller A beavatott következő epizódját fogja erősíteni, valamint ő lesz az új Reed Richards, vagyis Mr. Fantastic az új Fantasztikus Négyesben. (Utóbbit megnéztem, kár, hogy eltolták...)

- J. K. Simmons az eddig érdekesnek tűnő ötödik Terminátorban, a Genisys-ben, valamint a King Kong előzményében, a Kong: Skull Islandben bukkan fel legközelebb. (Itt meg az előbbit néztem meg, egész jó volt.)

- Melissa Benoist szintén szuperhőssé avanzsál az egyenesen tévére készülő Supergirl címszerepében. (Tévére készülő, mert sorozat:))

Ja és még valami: Örülök a Birdman győzelmének Legjobb Film kategóriában, de utólag már azt mondom, hogy a Whiplash lekörözi. Az előbbin látszik, hogy „mesterséges”, megjátszott dolog és elsősorban a technikai megoldások meg a fantasztikus színészi játék teszik felejthetetlenné; míg utóbbi az Adéle életéhez hasonlóan olyan, mintha a valóság egy szelete lenne, ami éppenséggel a szemünk előtt zajlik, úgy, mintha mi ülnénk a dobok mögött. A hangulatuk össze sem hasonlítható, de azt hiszem, még pár évtizednek el kell telnie, mire megtudhatjuk, melyik volt közülük az időtállóbb… 

Várható írások: Kegyetlen játékok 3. 

Szólj hozzá!

Címkék: zene dráma


A bejegyzés trackback címe:

http://transfesser.blog.hu/api/trackback/id/tr67220599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.