Néha kell rendes filmet is nézni, ami a valóságról szól, igazi emberekről, igazi sorsokról és reális dolgokról. Azért nem árt, ha ezeket valamilyen érdekes köntösbe öltöztetik és egy különleges látványvilág még többet emel az egészen. A Holdfény Királyság egyetlen, nagyon fontos dologról szól, de a megvalósítása miatt mégis kiemelkedő, többet mond, mint egy átlagos mozi ugyanebben a témában és azt hiszem, szükség van manapság ilyen filmekre a szuperhősök és nyálas fantasy-k dömpingje között. Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket, ha igen, akkor gyertek velem egy izgalmas kirándulásra!

1965. Helyszínünk egy sziget, aminek a végén áll a Kheki Cserkészek piciny tábora. Innen eltűnik az egyik fiú, a hátrahagyott levele szerint útnak indul, mennie kell. Közben a sziget túlsó oldalán, a Bishop-família legidősebb gyermeke ugyanígy felszívódik, üzenetében viszont csak annyit ír az öccsének, hogy kölcsön kell vennie a lemezjátszóját, majd visszaadja. A cserkészcsapat vezetője (Edward Norton), a helyi rendőr (Bruce Willis) és a Bishop-házaspár (Frances McDormand + Bill Murray) hamarosan rájönnek, hogy az árva, meg nem értett fiú, Sam (Jared Gilman) és az erőszakra hajlamos, magányos lány, Suzy (Kara Hayword) hosszú ideje leveleztek, majd együtt tervelték ki, hogy eltöltenek egy kis időt kettesben a vadonban. Ám a felnőttek ezt nem fogják annyiban hagyni, így nagyszabású kutatóakció indul utánuk. Miközben mindenki őket keresi, a két tini is megtalálja, amit keresett: szerelmet, megértést, kedvességet, mindazt, ami addigi életükből hiányzott… De vajon együtt maradhat-e ez a furcsa párocska, vagy elszakítják őket egymástól a körülményeik, meg azok, akik azt hiszik, jobban tudják, mi a jó nekik?

Ahogy látható, maga a történet egyszerű, ám a felszín alatt rengeteg apróság lapul, amik mindig egyre érdekesebbé teszik az eseménysort, ráadásul csodálatosan megalkotott színvilág és lenyűgözően szép, művészi látvány jellemzi a néznivalót. A legjobban a valódisága tetszett. A két főszereplő gyerek attól szimpatikus, hogy átlagosak, sőt vannak nyilvánvaló hibáik: Jarednek vastag szemüvege és bozontos szemöldöke van, az arca kissé lányos; Karanak meg oldalra áll az álla és az arcformája rendkívül fura; de ha megnézzük a többi gyereket, akkor olyan alakokat láthatunk, akikkel mindenki találkozott már. Van kövér, sovány, kancsal, vörös hajú, magas, alacsony, szóval mindenki átlagos; ám a csavar most jön igazán, mert a felnőtteket alakító páratlan színészekről sem ugrik be, hogy kiket is látunk éppen. A szemüveges, nyámnyilának látszó, kopaszodó rendőrt nem fogjuk akciósztárnak látni; az elkeseredett, boldogtalan apában sem fedezzük majd fel a szellemirtót; a cserkészcsapat főnökét meg véletlenül sem gondolnánk egy titkos klub alapítójának. Ezek a figurák mind esendőek, hétköznapiak, és emiatt mindenkivel együtt tudunk érezni. Sehol egy tökéletes fogsor vagy egy kidolgozott, izmos has – ezek a személyek minket jelképeznek, az átlagos, valódi embereket.

A Holdfény Királyság nagyszerűsége a remek színészek mellett a fantasztikus Wes Andersonnak köszönhető, aki egy személyben író, rendező meg producer volt. Dacára annak, hogy az alaptéma a szeretet, a szerelem, ami pozitív; azért sok negatív dolgot tárnak elénk, ám ahogy anno a kifejezetten negatívumokra épülő Tenenbaum, a háziátokban, itt is sikerül gyakran mosolyt csalni az arcunkra, megnevettetni vagy elszomorítani minket.  A szokatlan beállítások (például a nyitójelenet egyetlen hosszú oldalirányú kameramozgásból áll), a szürreálisan élénk színek és néhány igazán egyedi filmnyelvi megoldás (a kedvencem a narrátor, aki egy létező szereplő ott a szigeten és mindig megjelenik azon a helyszínen, ahol beszélnie kell, sőt még a többiekkel is interakcióba lép) felejthetetlen élménnyé teszik ezt a csodás alkotást. A külsejükön túl a velük történő élmények meg az életkoruk miatt mindannyian azonosulni tudunk a gyerekszereplőkkel, hiszen mindenki emlékszik az első, ártatlan szerelmére, a csúfolásokra vagy hogy sokszor a fiatalok úgy érzik, a felnőttek gátolják őket. Gyakorlatilag újraélhetjük életünk egyik meghatározó élményét, visszarepülhetünk egy korba, mikor még nem volt internet, nem voltak érintőképernyős telefonok, ájpedek meg féjszbúk; ahol az emberek még jobban törődtek egymás sorsával; és mindezt a természet lágy ölén tehetjük meg. Bár vannak nyomasztó témák benne, hiszen szóba kerül az elmúlás, a válás, a szeretet hiánya, a meg nem értettség, összességében mégis egy katartikus, pozitív élmény a Moonrise Kingdom, mert reményt ad. Azt sugallja, hogy mindig lehet jobb, hogy ránk is vár valaki odakint, akivel boldogok lehetünk – csak tennünk kell érte!

Érdekességek: A forgatókönyv másik írója Anderson mellett Roman Coppola, Francis Ford Coppola fia volt. A szkriptben több olyan dolog felbukkan, amit a megalkotói gyerekként éltek át: Anderson például Suzy-hoz hasonlóan megtalálta szüleinél a „Küzdelem a problémás gyerekkel” című kis könyvet; Coppoláéknál pedig az anyuka a Bishop-famíliához hasonlóan hangosbeszélőn kommunikált a házon belül a többiekkel. Ez a rendező hatodik közös mozija Bill Murray-vel és az első, amiben Owen Wilson semmilyen módon nem vállalt szerepet – hála Istennek! Jared Gilmant Murray tanította meg nyakkendőt kötni a forgatás során; az ifjú színjátszó szerint a legtöbbször a bogár-fülbevalós jelenetet kellett felvenni, mert vagy az egyik lógott ki a képből, vagy rosszul tartotta őket és nem látszódtak. A hat könyv, amiket a kislány magával visz, nem létező alkotások, amikhez a szövegeket a direktor írta meg, a borítókat hat különböző művész illusztrálta. Később ezek a kis történetek animációs filmecskék formájában megelevenedtek Wes bácsi jóvoltából, aki promóciós célokra használta fel őket.

A narrátort alakító úriember neve Bob Balaban, a mellékszereplők közt ismerősként felbukkan Harvey Keitel és Tilda Swinton. Hayward első próbálkozásra megkapta a szerepet, Gilman a felkészüléshez megtanult kenuzni és nyílt tűzön sütni; Sam karakteréhez Clint Eastwood figuráját vette alapul a Szökés Alcatrazból-ból. Mindkét gyereknek ez volt az első mozis munkája, a lány megtarthatta a kis szürke cicát, a fiú meg ajándékba a karaktere hátizsákját kapta a készítőktől. A zenét főleg az 1900-as évek második felében élt zeneszerző, Benjamin Britten művei adják, a további muzsikát az ő stílusában komponálták meg. A színdarab, amiben Suzy is részt vesz, a Noye’s Fludde, szintén az ő alkotása – egy ugyanilyen előadáson anno Anderson a bátyjával együtt játszott kis korában. Sok olyan felvételt hallhatunk, ahol maga a szerző instruálta a kórust és a zenészeket. A Holdfény Királyság független film, 16 millió dollárból készült és 68 milliót hozott vissza, mindenütt rendkívül pozitív értékeléseket kapott; két legjobb filmnek járó és egy különdíjat nyert (AFI Awards, Gotham Awards).

Örülök, hogy megnéztem, mert tényleg egyedi és csodálatos. Egy régi film a modern időkben, plusz ez volt az első eset, hogy tényleg tetszett Edward Norton játéka. Ajánlom mindenkinek. 

Pontozás: 

imdb: 7.8 

Szerintem: 5/5 

Hírek: 

- Wes Anderson írja, rendezi és pénzeli a nevében magyar The Grand Budapest Hotelt: „Gustave H., a legendás házfelügyelő kalandjainak krónikája egy híres európai hotelben, a két világháború között, ahol Zero Moustafa, a londínerfiú lesz a legmegbízhatóbb barátja.” Közelebbről elvileg arról szól, hogy egy gazdag idős hölgyet valaki meggyilkol a szállodában és a tettest keresik, andersoni formában. A filmben szerepelni fog: Saoirse Ronan, Ralph Fiennes, Harvey Keitel, Bob Balaban, Tilda Swinton, Bill Murray és Edward Norton. (Láttam, írtam róla.)

- Kara Hayward új filmje a The Sisterhood of Night lesz, amiben egy lány felfed egy titkos társaságot, ami az otthonát jelentő külvárosban működik. 

- Harvey Keitel a beszédes című Neutron Zombies horror-vígjátékot erősíti. 

- Bill Murray egy érdekes drámában játszik jövőre. A St. Vincent De Van Nuys egy kisfiú története, akinek elválnak a szülei, közben pedig barátra lel a szomszédjában élő embergyűlölő, erkölcstelen, hedonista háborús veteránban – ez lesz Murray. (Ezt is megnéztem, és értekeztem róla.)

- Edward Norton következő munkája a Birdman Emma Stone-nal és Michael Keatonnal: „Egy lecsúszott színész, aki annak idején egy legendás szuperhőst keltett életre, kénytelen felülemelkedni saját egóján és családi problémáin, hogy visszaszerezhesse régi dicsőségét egy Broadway-darab segítségével.”  (Erről szintén született bejegyzés azóta.)

Plusz egy: Ha már Bill Murray, akkor eszembe jutott, hogy mi lehet a Szellemirtók 3-mal? Úgy fél éve még több helyen is szerepelt az imdbn, mondván készülőben van, de azóta meg eltűnt minden adatlapról, szóval utánajártam kicsit, hogy mi történt vele. A wikipediáról származó információk jönnek most: Ha lenne, mindenképpen egy új, fiatal csapat létrejöttét mutatná be, ahol az öregek csak segítik őket. Állítólag Bill Murray a fő akadályozó tényező, mert nem akar szerepelni és engedélyt se ad a karaktere szerepeltetésére, viszont máskor meg úgy tűnik, mégis akarja. A legfrissebb hírek októberből származnak, ezek szerint a forgatókönyvet még mindig írják, Murray-nek helyet biztosítanak, de alapvetően nem számítanak rá. Így most már több mint 10 éve húzódik a dolog… Tehát van, de valójában nincs. (Harold Ramis halálával a nagy négyes újabb szereplése meghiúsult. Arról, hogy mi lett végül a Szellemirtókkal, jobb nem is beszélni...)

Következőleg nem tudom, mit nézek majd, de most megint lesz két szabad napom, a jövő héten meg még több, úgyhogy hamarosan újra jelentkezem! Megjegyzés: A képeket a blog.hu rendszere nyújtja ki ennyire...