Bár minden vágyam így teljesülne! Kb. a hónap elején sugározta az HBO A boldogság egy meleg takaró, Charlie Brownt és akkor megjegyeztem, hogy szívesen néznék még Peanuts-rajzfilmeket. Úgy tűnik a tv2 olvasott a gondolataimban, mert ma kora délután vetítették ezt az animációs filmet. Lássuk, ezúttal milyen kalandba keverednek Charles M. Schulz "gyerekei"!
Charlie Brown megelégszik folyamatos pechsorozatával és elhatározza, hogy bebizonyítja önmagának, Lucy-nak és a többieknek, hogy mégsem örök vesztes. Éppen kapóra jön neki a szóbeli helyesírási verseny, amit mindenki nagy meglepetésére megnyer, majd továbbjut az iskolai döntőre, ahol szintén sikert arat! Az iskola elküldi őt az országos versenyre, de a hirtelen jött győzelem óriási, nyomasztó felelősséggé válik a kisfiú számára. Éjt nappallá téve dolgozik, hogy ő legyen a bajnok - a kérdés az, hogy tényleg mindenáron győznie kell, hogy megjavuljon az önbecsülése? Ezalatt pedig Linus és Snoopy a címszereplő után indul, hogy visszakérjék tőle Linus takaróját, amit ő szerencsehozó amulettnek kölcsönadott Charlie-nak, aki elveszti. Vajon hol lehet az égszínkék rongyocska?
Ugyanazok a szeretni való figurák és ugyanazok a rájuk jellemző poénok sorakoznak fel, mint a 2011-es Happiness Is A Warm Blanket, Charlie Brownban, ám itt mégis erőteljesen érezhető, hogy mennyire régi alkotással állunk szemben. Az A Boy Named Charlie Brown ugyanis már több mint 40 éves rajzfilm és mai szemmel nézve vannak benne elég furcsa részek. Nekem például már az különös volt, hogy kizárólag női szinkronhangokat hallhatunk, a fiúkat is ők szólaltatják meg; ehhez pedig hozzájönnek még az éneklős részek, amitől kissé musical-szerű az egész. A legdurvábbak viszont a korlenyomatként a mesében maradt pszichedelikus felvonások; ezek csúcspontja az, amikor Schroeder zongorajátékára mindenféle színes képek villódznak előttünk, fotók meg rajzolt látnivalók mosódnak össze és nem értettem, ez miért kellett bele. Kb. három ehhez hasonló epizód van, ezek közül egyedül a Snoopy által a jégen bemutatott rögtönzött kori/hoki-bemutató értékelhető, a többinek nem bírtam felfogni a jelentőségét. Szintén kissé zavaróan hatott, hogy rengetegszer csak szól a zene és a karakterek csinálnak valamit, de percekig senki sem szólal meg. Ezeket nem hibák, mindössze furcsa dolgok.
Az alapkonfliktus ezúttal Charlie mindennapjaiból ered, az első fél órában megnézhetjük, hogyan szerencsétlenkedik, majd aztán elhatározásra jut, amiben Linus támogatni, Lucy pedig hátráltatni próbálja őt. A kendő problémája (amit valamiért pelenkának fordítottak...) természetesen ismét előkerül, valamint Snoopy most elég sok saját teret kap, többek közt lejátssza az amerikai himnuszt a baseball-meccs megnyitásaként, pilótaként "harcol" álmában és ott van még a már említett jeges szekvenciája is. A legfurcsább a filmben talán az, hogy valamiért kizárólag Lucy iránt éreztem szimpátiát, pedig ő a csipkelődő, gonoszkodó karakter. Következzenek a gyerekeket megszólaltató színészek nevei: Peter Robbins - Charlie Brown, Pamelyn Ferdin - Lucy, Glenn Gilger - Linus, Andy Pforsich - Schroeder, Sally Dryer - Patty, Ann Altieri - Violet, Erin Sullivan - Sally, Lynda Mendelson - Frieda és Christopher DeFaria - Pig Pen. A rendező-producer és Snoopy szinkronja Bill Melendez volt, szintén ő írta a dalok szövegeit; a történetet saját képsorai alapján Charles M. Schulz találta ki. A képregények alkotója producerként segédkezett a készítésben.
Érdekességek: Ez az első a filmszínházakban is bemutatott, egészestés Peanuts-mozik közül, amikből összesen négy van. Minden egyes karakter külön megjelenik a főcím alatt, mindnyájuknak kiírják a nevét; a végestáblistában pedig láthatóak a szereplők hangjai (ileltve láthatóak lettek volna, ha leadják). Érdekes módon 12-es karikás besorolást kapott, amit talán azoknak a bizonyos fura részleteknek köszönhet. Snoopy repülős álom-jelenetét egy az egyben az 1966-os Snoopy és a halloweenből emelték át. Ez az első rajzfilm, amiben felhangzik az "Aaaugh!"-kiáltás, ami a későbbi Peanuts-alkotásokban a két állat-karaktert kivéve mindegyik gyerek szájából elhangzik. Peter Robbins édesanyja magyar emigráns volt, így ő félig magyar. Christopher DeFaria az Álomháború egyik társproducere, valamint többek közt a Watchmen, a 300 és a Vadiúj Vadnyugat produkciós vezetője is volt.
Nem rossz a Barátom, Charlie Brown; de nekem a sztori legújabb verziója jobban tetszett, efelett már túlságosan eljárt az idő.
Pontozás:
imdb: 7.4 (4 év alatt 0.3-at emelkedett.)
Szerintem: 4/5
Ismét elkezdtem dolgozni a nagy projektemen, valamint készítenem kell legalább két írást a Cinegore számára, nem beszélve egy újabb saját weboldalról, amit szintén meg kell tölteni, plusz még itt van a munkám is. Így most kijelenthetem, hogy egy kicsit lassulni fog a tempó, de amint végzek a többi dologgal, mindenképpen visszatérek. Az új oldal linkjét az Oldalajánlóban legfölül találhatjátok meg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.