Január 6. A napkeleti bölcsek, más néven a három királyok ünnepe. A karácsonyi ünnepkör vége és a farsang kezdete. E napon, 1978-ban újra magyar földön tudhattuk a koronaékszereket, amelyet a szintén ezen a napon született mocskos Szálasi rejtett el. És nem mellesleg Rowan Atkinson, Jeanne D'Arc, Syd Barrett (mekkora zseni volt, emberek!) és az én születésnapom is erre a dátumra esik.
    
     Mindezekből Gáspár, Menyhért és Boldizsár filmünk főszereplői. Azaz az ismert francia komikustrió, a Les Inconnus tagjai; Didier Bourdon (B.), Bernard Campan (M.) és Pascal Légitimus (G.). Előbbi kettő pedig a rendezői székben és íróként is segítette ennek a fura, de nagyon vicces filmnek az elkészültét.

     Alternatív háromkirályok-történettel állunk szemben: a bölcsek - akik a kutatások szerint perzsa papok vagy babilóniai csillagászok voltak egyébként - valamilyen okból kifolyólag a jelenben, 2001-ben jelennek meg, küldetésük teljes tudatában. Tehát meg kell keresniük a kis Jézust. Találkozásuk a modern idővel sok-sok vicces helyzetbe sodorja őket, és segítséget is kapnak egy boldogtalan fiatal lánytól, Machától (Virginie de Clausade) meg egy drogdíler sráctól, Jótól (Walid Afkir). De vajon megtalálják-e, akit keresnek?

     Mindez amolyan tipikus francia humorral tálalva jelenik meg szemünk előtt. Sokban hasonlít a nagy elődnek tekinthető Jöttünk, láttunk, visszamennénk című klasszikushoz: mindkettőben valamilyen cél lebeg a véletlenül más korba került jóemberek előtt, és a három királyok is feltartóztathatatlanok, akár Godefroy-ék. Boldizsárék egészen hamar felfedezik maguknak a mi korunkból használható dolgokat, beszédmódot, de a viselkedésük teljesen érthetetlen. Nemcsak azért, mert mindenki elmeháborodottnak tekinti őket, amiért elmondják, mi a dolguk, hanem azért is, mert mindenkivel kedvesek, tisztelettudóak, ugyanakkor fura dolgokról beszélnek, mint a többnejűség, minden nyelvet értenek (úgy tűnik) és a mágia különböző ágait képviselik. Ez utóbbi eredményezett egynéhány gagyinak mondható jelenetet, de sebaj.

     Egészen hasonló poénok színesítik a filmet, mint Jaques Fosék kalandozásait. A bölcsek szintén érdekes szavakkal illetnek egyeseket, eredendően jó lelkűek, nagyon okosak és ez is okoz derültséget. Remek visszatérő poén például, a "mekdönci" ennivalók pénz-etalonként való hasznosítása. Hármuk közül egyik vagy másik mindig elkóborol, elveszik, vagy elvesztik őt a többiek. Macha, ahogy egyre jobban megismerkedik velük, egyre szerethetőbbnek látja őket és valóban azok, ezért olyan jó kis film ez, mert a főszereplők marhajók, szimpatikusak. És tök jól néznek ki.

     Nem láttam még életemben ezeket a színészeket, vagy komikusokat, de óriásiak. Nagyon jól játszanak, rengeteg kiváló hülyeséget írtak a filmbe. Egyszerűen, mint valami hurrikán, úgy söpör át minket a nagy mennyiségű marhaság a jeleneteken, szinte nincs is idő mindenen röhögni. Itt megint csak visszatérnék a Jöttünk...-höz, azt is meg kell nézni legalább háromszor, ha nem huszonötször, hogy maradéktalanul elraktározhassuk a poénokat hosszútávú memóriánkba. Ezt megnézném még egyszer a közeljövőben, mert hatalmas film. Persze látszik rajta, hogy nem hálivúdi szuperprodukció, de kit érdekel?

Stílszerűen következzék egy francia népköltés, magyarul.