Már csütörtök óta semmi érdekes filmet nem ad este a tv, ezért terveztem, hogy megnézek valamit a gyűjteményemből, amiről még nincs cikkünk. Ott van az eredeti videokazettás A rém, ami viszont eléggé nyomasztó, valamint van még három eredeti dvdm is, amiket szintén nem láttam, de ezek viszont már szerepelnek itt. Úgyhogy elkezdtem végiglapozgatni a címeket a felvett videók közül és kb. a harmadik volt a sorban ez. (Azóta már a Monster is csatlakozott a blogon található írások sorához.) Mikor elkezdtem rajongani Christina Ricciért, akkor minden fellelhető filmjét megnéztem, még az olyan borzalmakat is, mint a Nem ér a nemem vagy a Csak az a szex. Ekkoriban adta a tv A világ legnagyobb tölcsérét, amit azonnal felvettem videóra, viszont már évek óta nem láttam, de most valahogy még aktuális is volt tegnap...

Baxter egy 87 lakosú, apró városka az USA-ban, ahol szinte semmi nem történik. A hely mégis nevezetes Mr. Baxterről, aki eltervezte, hogy strandot csinál a sivatag közepére és mellé felépítette Amerika legnagyobb fagylaltos tölcsérét is. Azonban egyikből sem lett jövedelmező vállalkozás...

Ez a különös attrakció vonzza ide Davidson professzort (John Heard), a popkultúra kutatóját. A prof. magával hozza divatos, hollywoodi álmokat kergető lányát, Skye-t is (Kate Hudson), aki már az első pillanattól unja az egészet. Mr. Baxter viszont nemrég életét vesztette, így a túra céltalanná válik, ráadásul a közelben lévő kólagyár kamionja balesetet szenved a városka határában és a sofőr rejtélyes körülmények közt meghal. Az FBI karantén alá veszi a városkát, senki se ki, se be - Skye így kénytelen elvegyülni a helyi céltalan fiatalok közt. Egyikük, az apja álmát kergető Blue (Brendan Sexton III) az első pillanatban beleszeret a lányba és a halál árnyékában összekovácsolódó kis csapat, ha lehet, még jobban összebarátkozik. Te mit tennél a helyükben, ha ez lenne életed utolsó napja?

A Desert Blue-nak van egy hangulata, amit nem lehet leírni. Aki hozzám hasonló beállítottságú, vagy egyedül van, kicsit talán szomorú is, vagy csak rá tud hangolódni, annak óriási lesz látnia! Van benne valami elképesztő atmoszféra, amitől ha megnézem, mindig kicsit szebbnek látom az életet, kicsit jobban érzem magamat. Az író-rendező neve Morgan J. Freeman (nincs köze ahhoz a Morgan Freemanhez), aki a mostanában az MTV-n futó tizenéves terheseket és anyákat bemutató sorozatok producere, és emellett semmi igazán nagyot nem tett le az asztalra. A főbb szerepekben a már említetteken kívül ott van természetesen Christina Ricci (Ely, a piromániás rockercsaj), Ethan Suplee (a lézengő Cale), Michael Ironside (a drogos-részeges fő FBI-os) és Casey Affleck (Pete, a magát nagymenőnek tartó quad-versenyző). Kiemelném John Heard játékát, aki egy vidám, kedves, pozitív figurát alakít, nekem nagyon szimpatikus volt.

Minden szereplő annyira valóságos, olyan hétköznapi, hogy egyszerűen megszereted őket, ha nézed a filmet, hiszen akár a te szomszédaid is lehetnének. Hihetetlen számomra elképzelni, hogy egy egész várost csak 87-en laknak, mikor csak a házban, ahol élek, több ember van. Nincs mobil, nincs internet, nincs kábeltévé, viszont vannak helyette igazi élmények, valódi barátság - ezek a srácok tényleg ismerik/kedvelik egymást. És végülis bármennyire "elmaradottak", bármennyire is ingerszegény életet élnek, mégis vannak álmaik, szeretnek, szenvednek és boldogok akarnak lenni. Nekik talán sokkal egyszerűbb megtalálni a boldogságot...

Néhány érdekesség: A filmhez készült számok közül a Doggie Song címűt maga a rendező írta és adja elő. Az egyetlen külvilággal való kapcsolatot jelentő dologban, a rádióban hallható Liev Schreiber, a bemondó pedig Mickey Moonday a The B-52 együttes énekese. Két vicces/fura név a mellékszereplők közül: Ntare Mwine (az egyik FBI-os) és MacDaddy Beefcake (egy pofa hangja a rádióból). A világ legnagyobb tölcsére kb. 2 millió dollárból készült, mindössze 100 000-et hozott vissza, de ez érthető is, hiszen nem a nagyközönségnek készült, nem nekik szól.

Tulajdonképpen ez egy elvont alkotás, de nem szürreális, csak más, mint a legtöbb. Szerintem kitűnő filmcsemege.

Pontozás:

imdb: 6.1 (6 év alatt 0.3-at emelkedett.) [2022-re 0.2-t esett vissza.]

Szerintem: 6/5

Utóirat, 2022-ből: Ryuzaki nevű olvasónk megkeresett emailben, hogy mindenhol kutatott e mű magyar nyelvű változata iránt, ám az elérhetetlennek bizonyult, viszont mivel nekünk megvan videokazettán, így felajánlottam neki, hogy digitalizálom számára. Sokáig tartott, mire teljesíthettem a kérést, a munkám rendkívüli módon elfáraszt és elveszi a kedvem az időigényesebb dolgoktól, tegnap éjjel aztán végre mégis leültem ide a laptop elé és felvettem ezt a 24 éve bemutatott mozit.

1998… Mondanám, hogy visszaemlékszem rá, de hazudnék, ám a hangulat azonnal megfogott újra, most viszont a ’90-es évek iránti nosztalgia miatt. A cikket elolvasva kiderült, hogy harmadszorra néztem meg, valószínűleg ezért emlékeztem belőle sok mindenre, ám egyetlen pillanatát se untam. Christina Ricci elképesztően jól néz ki itt, Kate Hudson melltartó nélkül mászkál, szóval van min legeltetni a férfiszemeket. Még mindig érezhető a Wednesday Addams-múlt, Ely ugyanolyan kemény csaj mint a galád családból származó. A tölcsérnél fagyit áruló Sandy (Sara Gilbert) végig nagyon ismerős volt, már tudom, hogy a Vészhelyzetből. Michael Ironside úgy néz ki mint Lenin, de ez nyilván csak véletlenség:D A doktor és a lánya indiaiak/arabok, az egyik FBI-os néger nő, van még egy néger ügynök, de ezek lényegtelen mellékszereplők, nincsenek a pofánkba tolva úgy, mint manapság. Sehol egy ázsiai vagy homokos…

Nincs net, nincsenek okostelefonok, laptopok, lapostévék, piercingek, tetoválások és szamurájhajak; van viszont vezetékes telefon, filmtekercses fényképezőgép, 8x8-ast nyomtató Polaroid, árkád-játék a kajáldában, walkman bedugós fejhallgatóval, bakelitlemez, fényképalbum, cigarettázás, piálás és káromkodás. És még nagy dolognak számít, ha valakinek mobiltelefonja van. Láthatjuk a 7UP logóit, ugyanakkor a Birodalmi Kóla egyértelműen a Coca-Cola elleni felszólalás; elhangzik az Evian neve, mint a luxus jelképe, ami egyben a kólagyár miatt elérhetetlen víz motívumára is ráerősít.

Akadnak ismerős toposzok: a túlbuzgó zsaru, a problémás lány (aki történetesen a sheriff lánya), a nagyvárosi csaj a kisvárosban és a 40-es fehér férfi „gonosz” - csakhogy ezúttal ő nem azért gonosz, mert 40-es fehér férfi, hanem mert nyilvánvalóan alacsonyabb rangú, munkájában aligha kiemelkedő pasas, akinek alkoholproblémái vannak, ezért zavarják le „Mucsára”. Felrémlett bennem néhány másik film, miközben néztem A világ legnagyobb tölcsérét: Azonosság (egy csapat érdekes ember be van zárva egy kisvárosba, amit nem hagyhatnak el, köztük van FBI-ügynök is), Vadócka (a nagyvárosi nagymenő tinit elküldik egy „elmaradott” helyre, ahol fokozatosan beilleszkedik és rájön, hogy az addigi értékrendje valójában értéktelen), Jelzőfény (végigjárjuk az út mentén található bizonyos építményeket), Kismadarak (céltalan életek, unalmas hétköznapok, kiúttalan sorsok).

A sztori alapvetően a helyben toporgást mutatja be, ez az „akció”, vagyis, hogy nincs semmi. Valami azonban mégis van, hiszen szinte minden egyes szereplőnek van egy kis saját szála (pl.: Peter Saarsgard Billy-je a motel örököse, aki a tűz utáni nyomozás miatt szorong), ezen felül két párhuzamos nyomozás zajlik (miért égett le a motel, miért halt meg a kamionsofőr). Amellett, hogy láthatjuk, amint Blue és barátai ténylegesen ottragadtak a semmiben és nem csinálnak semmi értelmeset, a sztorit két haláleset mozgatja: Mr. Baxteré és a sofőré. Ezek és a blokád miatt mindenki bizonytalan, az elmúlás szele végig ott fújdogál a központi karakterek mellett, így tehát kijelenthető, hogy egyáltalán nem szívderítő a fő cselekményszál.

Ugyanakkor mindez csupán a keretet adja, mert a dráma mellett van románc, barátság, vidám pillanatok sora és a valóság jól keveredik a fikcióval. A Desert Blue csak annyiban más a mi 1998-unktól, hogy a kólát nem Cocának hívják, a Skye által említett sorozatok meg színészek nincsenek; vannak azonban jól felépített karakterek, életszerű párbeszédek és ha éltél abban a korban, azonnal elönt majd a nosztalgia. Nálam ezt még tovább fokozta a videomagnó és a videokazetta, hiszen ez a Grundig masina ugyanaz, amivel anno, valamikor 2008 előtt felvettem ezt a filmet és mivel benne maradt egy reklám „wish”, így felrémlett bennem, milyen volt a kereskedelmi csatornákról rögzíteni. Mikor meg kellett nyomni a felvétel gombot, nyomva tartani, hogy a gép elinduljon, rászámolni azt a néhány másodpercet, hogy a hangot is felvegye, aztán a reklám kezdetekor leállítani, de közben bizonyos időközönként megnyomni az OK-t vagy a fel-le gombot, nehogy a képmagnó átálljon standby-módba…

Érdekes, hogy a párbeszédek szerint ezek a srácok (3 fiú és 3 lány, akik valahogy mind heterok) már 12 évesen füveztek (mondjuk egy ilyen egzisztenciában kell is a kábulat, az biztos), Ely figurája pedig nyilvánvalóan nem állná meg a helyét a mai világban, hiszen petárdákat, csőbombákat készít, ami manapság terrorizmusnak minősül. Skye meséje a san franciscoi zsarukról és Blue elbeszélése a sajtó munkásairól erőteljes kritikát fogalmaznak meg társadalmunk irányába, de az egész „kólagyár a kisemberek ellen”, a gyúlékony (tán halálos?) titkos összetevő, a poszterlányt utánozni kívánó boltos csaj mind-mind felszólalások a fogyasztói világ ellen. Ez persze betudható a főszereplők tinédzser korának is, hiszen akkor lázadunk, ami ellen csak lehet.

Az egyetlen igazán feltűnő „probléma” annyi, hogy Baxternek 87 lakosa van a tábla szerint, de közülük csupán 11 embert láthatunk. Hol a többi? Őket nem érdekli, hogy itt az FBI, hogy lezárják az utakat, stb.? Viszont az a 11 színész mind remekül dolgozik és képesek létrehozni egy hiteles, hihető közösséget, így végülis a távol maradó 76 másik lakos hiánya csak harmadik alkalommal tűnt fel.

Meg vagyok győződve róla, hogy A világ legnagyobb tölcsérét soha nem adták azon az alkalmon kívül a tévében, amikor felvettem, valamikor 15 évvel ezelőtt vagy még régebben. Ez az 1 óra és 20 perc számomra túl rövid, még néztem volna, mert annyira jó minden benne! A mondanivalója szerintem annyi, hogy az amerikai álom megsemmisült, de a romjain még mindig lehetünk boldogok, ha csupán pár napra is. Ezt erősíti a nyitott befejezés, ahol nyilvánvaló, mi lesz, mégis a képzeletünkre bízzák az eseménysor folytatását – sőt, mivel nem mutatják meg a lezárást, Blue és Skye (kék + ég, a boldogság jelképe) örökre együtt maradhatnak.

Ha valaki szeretné magyarul látni ezt a filmet, írjon emailt és elküldöm neki!

Hírek:

- John Heard szerepel majd az érdekesnek tűnő The Legends of Nethiah című akció-drámában, amibe azért ha jól sejtem jelentős adag fantasy is vegyül majd, így első olvasatra valami a Franklynhez hasonlatos dolog lesz.

Ma mindenképpen megnézem Az ötödik hős című szuperhősös mozit a Film+on, este viszont megint nem lesz semmi, így lehet, hogy tovább haladok a gyűjteményemmel. Tegnaptól kezdve lehet minket twitterelni meg féjszbúkolni is, úgyhogy ha tetszik valamelyik írásunk, akkor ne fogjátok vissza magatokat:)