"De nehéz az iskolatáska..."

      Főszereplőnk egy volt tengerészgyalogos, Louanne Johnson (Michelle Pfeiffer), aki új életet próbál kezdeni és tanárnak jelentkezik egy iskolába. Lelkesen elindul az osztályterem felé, ott azonban csak ordibáló, őt sértegető és lenéző nebulók fogadják, akik jobban ismerik Snoop Dogg művész úr munkásságát, mint az abc-t. Ezek a srácok csak azért járnak be az órákra, mert addig se kell azon gondolkodniuk, milyen kilátástalan az életük. Hivatalosan úgy mondanák ma, hogy ők hátrányos helyzetű gyerekek. Louanne viszont a fejébe veszi, hogy felkészíti őket az érettségire, mert ez az egyetlen lehetőségük egy jobb élet elérésére. Ha az olyan könnyű lenne...

     Tipikus figurák vonulnak fel előttünk; a fő menő csávó, aki legbelül magányos és érzékeny; okos, de balhés srác; okos, de balhés környezettel rendelkező lány; helyi hülye; satöbbi. Lassanként elfogadják a tanárnőt, és általa megváltozik (jobb esetben) a hozzáállásuk, a viselkedésük, és persze Louanne is másként látja a végére a dolgokat. Mindez persze eléggé kiszámítható, de a karakterek egyre szimpatikusabbak lesznek és a komoly téma természetesen néhol könnyed jelenetekkel párosul. 

     A színészek amolyan biztonsági játékkal érték el, hogy semmi rosszat nem lehet rájuk mondani. Szerintem végig fenntartja a figyelmet a film, beleéli magát az ember, de ennél nem nyújt sokkal többet. Azt hiszem a fő betétdal, amit Coolio bocsátott rendelkezésünkre, emlékezetesebbre sikerült, de véleményem szerint nem is egy agyonjátszott moziról van szó. Egy bizonyos film - EZ - rendkívül gyanús számomra, mert ismerős jelenetek és szereplők vannak benne, elég jól kikarikírozták a csupa kisebbségiből álló osztályt, a gettót, a diákok agyi képességeit. Ezek hangsúlyosak a Veszélyes kölykökben, néhol már túlzottan is.

     Sok filmre igaz, ami erre is, hogy egy alkalommal nézhető. Az alant meghallgatható nóta pedig egy időben még az általános iskolám csapjaiból is folyt bőszen.