Szabó István filmjét mindenképpen érdemes megnézni, de én egyáltalán nem mondanám, hogy tényleg annyira jó, mint ahogy mindenki beszél róla.

     Ralph Fiennes alakítja a hármas főszerepet; ő a nagyapa (Ignác Sonnenschein), az apa (Ádám Sors) és az unoka (Iván Sors). Hármuk életét követhetjük nyomon, megtudhatjuk, hogy mit jelentett számukra, hogy zsidónak születtek. Ignác a monarchia hű támogatója, Ádám számára a vívás az élet értelme, Iván pedig a kommunista rezsim szolgájának áll, majd a film végén rájön, büszkének kell lennie származására, szembe kell néznie a múlttal, és visszaveszi a család eredeti nevét, a Sonnenscheint. A nevet, melyet nagyapja még jogi pályája kezdetén magyarosított, és a vallást, amelyet Ádámnak el kellett dobnia, hogy vívhasson.

     Mindannyiuknak titkolniuk kellett, hogy zsidók, és csak Iván jutott el odáig, a harmadik köztársaság kezdetén, hogy felvállalhatta nevét. A három generáció küzdelmei idején Magyarország rengeteg változáson ment keresztül, a monarchia intézményétől eljutunk a köztársaságig, a két világégésen, a fasiszták és a kommunisták uralmán keresztül. Szerelem és halál, szilveszteri koccintások és háború, Tavaszi szél vizet áraszt és mocskos komcsi induló. Ellentétek sora a film, tele kiváló magyar színészekkel, akiknek kevés szerep jutott csak, például itt van Törőcsik Mari, Kulka János, Andorai Péter, Kovács Lajos és Ónodi Eszter. Ralph Fiennes úrról mind tudjuk, hogy remek színész, itt gyakorlatilag ő maga a film. A mellékszereplőkkel sincs semmi baj, csak maga a megvalósítás nem teljesen okés.

     Merthogy. Először is baromi hosszú. Túl sok minden egybegyúrva, túl sok infó, túl sok esemény, satöbbi. Az angol beteggel ellentétben többször unatkoztam közben. Kis részleteiben jó, de nem áll össze egésszé, szerintem. Aztán tele van iszonyú sablonos párbeszédekkel, vagy olyanokkal, amik egyszerűen nem valami életszerűek. De mondjuk nem szólók semmit, mert hasonló monumentális, több évtizedet felölelő alkotást kevesen képesek vászonra pingálni, Szabónak meg sikerült.

     Szóval vegyesek az érzéseim a filmmel kapcsolatban. Voltak benne nagyon eltalált jelenetek, pl.: Koltai Lajosnak köszönhetően. A zenék passzolnak, és nagyon jók, a színészek hasonlóképp, de a nagy egész egyáltalán nem hibátlan. És most belém lehet kötni, hogy hülyeség, hogy hosszú, de hát kinek a pap, kinek a paplan. Az viszont tuti, hogy a hasonló témát taglaló Sorstalanságnál fényévekkel jobb ez. És ezennel pontoznék is: 5/10.

Ez a szerzemény szerepel a filmben, és óriási nóta, én imádom.