Húú ez jó film!

     Ingrid Bergman szerepe szerint egy háborús bűnös leánya, akit fontos feladattal bíznak meg: be kell épülnie apja náci "haverjai" közé, róluk információkat szerezni, magyarul ügynöknek kell állnia. Elvállalja, nem azért, mert oly hazafias lenne, inkább talán, mert így megszabadulhat nem túl kristálytiszta múltjától. Az úti cél Január Folyója, ismertebb nevén Rio de Janeiro. A helyi összekötője Cary Grant, aki azonnal rabul ejti a nő szívét. Természetesen ez csak további bonyodalmakhoz vezet majd.

    A főszereplő olyannyira elnyeri apja egyik volt társának bizalmát - akivel már ismerték egymást korábban is- , hogy a férfi el is veszi őt feleségül, tehát minden a tervek szerint halad. Nagyon jól végzi a rábízott feladatot, de mindeközben szörnyen magányos, és férje, akit maga a Láthatatlan Ember, alias Claude Rains alakít, gyanúsan figyeli a neje körül legyeskedő Grantet. A kiállhatatlan természetű anyós meg a kezdetek óta gyanakodott az amerikai nőre. Bonyolódik a sztori, gabalyodnak a szálak... vajon kiderül, hogy az újdonsült feleség az amerikai Mata Hari? Miben mesterkednek a sznob nácik?

     Valljuk be, ez a romantikus kémtörténet helyenként elég giccses, de más hibát nem találtam benne. Baromi jó párbeszédekkel operál, végig feszült a helyzet, az emberben valami olyan érzés szaladgál egész idő alatt, mint amikor krimit olvasunk, és szívünk szerint hátra lapoznánk, hogy megtudjuk, az inas a gyilkos. De nem tesszük, meg jelen esetben nem is tudnánk (kivéve ha videón nézzük). Szóval izgalmas egyszerűen szólva. És a végén ott a katarzis - tehát jó a film, eléri a célját. A színészek. Tök jók. És szépek.

     Egy szó mint száz, megéri megnézni.