Előre leszögezném, hogy nálam tízből tízes a Szindbád. Semmilyen más filmhez nem hasonlítható, szokatlan látványvilága van, keveredik benne múlt és jelen, gyakorlatilag minden érzékszervre hat, ha nem is a szó szoros értelemben. És Latinovits a főszereplő, akiről meg kisregényt tudnék írni, ahogy arról is, miért érdemes őt akárcsak pár perc erejéig nézni, hallgatni.

     Krúdy Gyula írásai alapján készült a film (aki egyébként holnap lenne 130 éves). Leghíresebb regényalakja volt Szindbád, akit a filmben Latinovits Zoltán alakít, hibátlanul. Utazásait követhetjük figyelemmel, és egyre jobban megismerjük emlékeit, s azokon keresztül őt magát. Ám mindezt nem a megszokott filmes formában kell elképzelni, gondolom a hetvenes évek elején is meglepő volt Huszárik Zoltán és Sára Sándor alkotása, mai szemmel meg pláne. A jelenkor embere, esetleg zsenge korú filmrajongói nem hinném, hogy vevők lennének az ilyesmire. Remélem tévedek. Szóval nem tudja, mit hagy ki, aki nem nézi meg.

    A színészek egytől-egyig pompásak. Dayka Margit alakítja a szeretni való Majmunkát, Ruttkai Éva az elegáns és kimért Lenke szerepében jelenik meg, felfedezhetjük még Nagy Annát, Szegedi Erikát, Bánsági Ildikót, Bánhidi Lászlót, és külön kiemelném Szénási Ernőt, aki Vendelint, a pincért alakítja. A híres húsleveses, velőscsontos éttermi jelenet Vendelin és Szindbád párbeszédétől igazán szórakoztató. A főszereplő játékát meg egy szinonima szótárral se tudnám elég érzékletesen jellemezni. Én a majdani fém 200-asra is Latinovits-ot tenném, nem az akármilyen mezei kankalint, amiről senki nem tudja eszik-e, vagy isszák. (Elnézést a kankalin őszinte híveitől.) A tájak csodásak, mind a négy évszak szépségeiben gyönyörködhet a néző, a zene meg hol vidám, hol mélabús, hol pedig előre sejteti az eseményeket.

     Összességében a Szindbád egy lenyűgöző szürreális kalandozás, amiben élmény részt venni nézőként. Jómagam úgy érzem e film megtekintésekor, mintha élőben lennék szem- és fültanúja minden jelenetnek, annyira magával ragadó alkotás. Meg KELL nézni.

   Nálam sokkal jobban fejezte ki maga a rendező, Huszárik Zoltán, hogy miről is szól igazából a film: "Mit akar Szindbád? Elsősorban élni, minden életközegben benne lenni - tájban, nőben, tárgyban, az ételek jóízében, kifakult borospoharak tükrében, temetők mohos kertjeiben... Nem hagy maga után mást csak a pillanat szétroncsolt emlékműveit.''