Több, mint valószínű, hogy nem én voltam a célközönség jelen animációs film esetében, de azért megjelennek benne olyan dolgok, ami az idősebb gyerekek - én magamat is annak tartom:) - számára is érdekesek lehetnek. Amúgy pedig, csak azért ültem le ezt megnézni, mert tudtam, hogy énekelnek benne Queent is, és kíváncsi voltam reá. Egyébként meg ilyesmiket nem nagyon nézek, a Némó meg hasonló hülyeségek megtekintésére meg pénzért se vállalkoznék.

      Tehát nézzük a történet alapját: A császárpingvinek háza táján lassan beköszönt az enyhe időjárás, kikelnek tojásaikból a pici pingvinek. Megszületik Topi is, de már születése pillanatában látható, hogy ő más mint a többi babapingvin. És apja nagy bánatára később kiderül, hogy semmi hangja nincs, nem tud énekelni, vagyis így majd nem talál magának párt, nem lesznek kicsinyei, satöbbi. Ám ő olyan különleges képességgel rendelkezik, amivel senki más az egész Antarktiszon: tud táncolni, úgyis mondhatnám, ő a táncparkett ördöge. 

      Viszont nemcsak valódi parketta, hanem együttérzés és elfogadás sincs jelen a Császárpingvinek Földjén. Gyakorlatilag száműzik tehát Topi haverunkat, táncoslábaival együtt. Eztán sok-sok kalandba keveredik, összehaverkodik spanyol ajkú, valamivel kisebb fajtársaival (ők szolgáltatják a vicces jeleneteket), többször kerül életveszélybe is szegény. Élete küldetésének tekinti, hogy minél többet megtudjon az úgynevezett "idegenekről", vagyis az emberekről, akik miatt lassan elfogy az élelem, és kiszorítják őket meg minden más élőlényt természetes élőhelyükről.

 
      És itt a lényeg: a mese, amellett, hogy tele van irreális pupákságokkal és orosz (!) akcentussal beszélő pingvintanárnővel, megmutatja és felhívja a figyelmet az állatok és általában az élővilág egyre romló helyzetére, arra, hogy mit művel az ember maga körül, hogyan teszi tönkre a bolygót. Ez manapság valóban egy marhára divatos téma, hogy így meg úgy a globális felmelegedés és grínpíszesek vannak mindenhol, de tényleg fontos ezekre a dolgokra odafigyelni. Talán a sok, reklám által kiszívott agyú kisiskolás is megjegyzi, hogy szegény pingvin milyen rosszul érzi magát az állatkertben, távol a családjától és az otthonától. Én személy szerint sose értettem, mi a jó az állatkertben, kiskoromban is inkább vetettem a szüleimmel valami kulcstartót, vagy plüssállatot, de nem gondoltam, hogy hű, de jó fej ez a majom, meg milyen aranyos ez a kiskacsa. Na jó, az elefántokat meg a medvéket mindig megnéztem. Egy kicsit kezdek elkanyarodni a témától, bocs.

      A Táncoló talpakat tudom ajánlani a legtöbb 5-10 évesnek, de nekik üzenem, hogy a kardszárnyú delfinek nem szoktak sűrűn egymás fejének ugrálni 20 méter magasan, és a pingvinek viszonylag ritkán mozognak otthonosan Prince életművében. Apropó Prince! A művész úr eleinte elzárkózott attól, hogy felhasználják dalait az alkotásban, de miután látta egészben, még írt is hozzá hivatalos betétdalt, ami meg egész jól sikerült. Tehát nézzétek meg ezt a helyenként igazi színészeket is felvonultató zenés mesét, ha akarjátok. Egyszer meg lehet nézni, de a fentebb említett korosztályon kívül esőknek nem hinném, hogy nagyon fog tetszeni. De én is tévedhetek.